Magyar Szó, 1946. május (3. évfolyam, 103-128. szám)

1946-05-12 / 112. szám

é Magyar Szó Hagy István, Apa és fia 1943-ban Vasárnap tegre süt a nap, mint máskor. Az ébresztőóra helyett ma ő költötte fel a családot, de egy órával későbben annál. Az apa na­gyokat ásítva borotválkozik az ab­lakjéra akasztott tükör előtt. Az asszony tüzet rak, hársfal­át főz reggelire. Az alig tizenkét éves fiú borzasan ül a padlón, s fűzi a ci­pőjét, keze meg-d­egáll, mert az esze egy igen fontos kérdés körül botorkál, az anyja mindegyre kor­holja: — Siess te, jómadár. Ne fűzd azt a cipőt egy évig. Elkésel a vasárnapi iskolából. Az Isten látott még egy ilyen lustaságot... A fiú ilyenkor serényebben dug­­dossa a fűzőt, de ism­ét csak elakad a keze, végül feltekint az apjára, s nagyon komolyan kérdi: — Miért olyan gyávák a négerek, apuka? — Hagyj békét apádnak — mar­kol a gyerek hajába az anya —,arra gondolj, amiből az iskolában felel­tetnek. — De én tudni akarom — rántja el a fejét a fiú, ha sürgetően néz az apjára. Az elképedve bámul a tükörbe, abban látja az ő borzos fiát, ezt a napról-napra idegesítőbb gyerekek Mindig kitalál valamit, amin ő sosem szokott gondolkozni, amilyen neki soha eszébe sem jut, amire Ő szégyenszemre örökké „nem tudom“-mak felel. Hogy jutnak e­­szébe ennek a fiúnak cipőfűzés köz­ben a négerek? Éa miért épp a né­gerek, akikről a munkásapa létére csak annyit tud, hogy Afrikában születnek és hogy Amerikában gyak­ran meglincselik őke? Azután meg van valahol egy tengerntúli nagy világváros és abban egy park, ami­nek­­ kapujára az van kiírva, hogy kutyáknak és négereknek tilos a bemenet. S még ebben sem túl biz­­tos, mert mintha kínait irt volna a Tolnai. Ezekről a kutyák után követ­kező négerekről azonban eszébe jut, hogy egyszer, amikor mé­g­ a fele­sége székely cselédlány­­volt és ő vele sétálgatott a főtéren, hát gumi­botosok lekergették őket onnan a piacra a többi cselédekkel és bolti­­szolgákkal együtt... Úgy gondolja, hogy ezek a négerek is valami cse­lédnépek lehetnek, s ezért nyomban pártjukra kel, amint ingerülten fe­lelt a fiának. — Én azt mondom, hogy,nem gyávák, csak... — De gyávák és tolvajok — vág közbe a fia. — Te azt nem tudhatod, — mér­gelődik fel az apa. — Sosem láttál négert, eggyel sem beszéltél. — De Stanley beszélt — szakacs­­kodik a fiú. — Ne ellenkezz apáddal — ront ■, rá az asszony — öltözz már... — Nem öltözők — ugrik fel a gyerek, s a többit már az asztal mögül kiáltja, ahova nem ér el az anyja ütésre emelkedő keze — Ad­dig nem öltözők, amíg ezt meg nem beszéltük. Nem muszáj mindent sze- ' mélyesen látni Apuka ne hitetlen* * kedjék örökké. — Ne kritizáld apádat, te... — ■éz az asszony hol a gyerekre, hol a beszappanozott arcú apára, s mint ,­ha rájött volna,, hogy mivel torkol­hatná le a villogószemű fiát, e fe­nyegető kérdéssel támad neki: — Honnan ismered te azt a Stanlert? Mondtam már, hogy kitekerem a nyakadat, ha mindenféle léhütővel szóba állsz. ■— Léhütővel? — nevet bánta han­gosan a gyerek. — Hallja apuka, anyám azt hiszi, hogy Stanlei lé­­hűtő volt?... Az apa érzi, most istenesen nya­kon kellene teremtenie az anyjával csúfolódó gyereket, de nincs ereje hozzá, mert ő sem tudja, ki l­ehet az a Stanlei, ezért csak úgy zavar­tan mormog. Látja a tükörben, hogy a felesége megbántottan elfordul Most már biztosan nem kel többé a pártjára, pedig ez a fiú máris mintha gyanút fogott volna, hogy ő sem lehet okosabb az anyjánál, mert incselkedve mondja: — Biza, jól fogott volttá neki egy­­ léhűtő abban a fene nagy meleg-­­ ben. Ugy­e apuka, ráfért volna Stan­­­leire, mikor felkutatta a Kongó vi­dékét? A Nílusnak la jó forró volt I a leve, mikor végighajózta Sok- I szót majd megrebedtek szomjan ült volna a fenekén, — szólja­­ el magát az apa hirtelen — senki , se kérte, hogy odamenjen. Mondja , úgy, mintha már tudná, kiről van « szó­ ' — Senki? — csap le nyomban a gyerek, s vigyorog. Közben látja, hogy az anyja fülel, s így folytat­ja. — Apukának az angol földraji kutató társaság, az senki? — De nem volt muszáj engedel­meskedni neki, — kap bele apja élénken ebbe a kibúvó mondatba — Igen, de kiváncsi volt Afrikára. Mikor a járatlan dzsungeleken ha­tolt át, mind elszökdöstek a néger teherhordók, s ellopták a poggyászt, is Hát nem gyáva tolvajok? Ve­szélyben félannyi kitartás sincs ben­nük mint a fehérekben. — Most már én parancsolom, hogy öltözzi — fordult meg az apja erélyesen. — Ne beszélj buta­ságokat. Stanlei egy fehér úr volt, a négerek meg négerek, ha majd ők írják meg magukról, hogy gyávák és tolvajok, akkor, elhiszem ... — Hogy! — képed el a fiú — maga inkább hinne nekik, mint Stan­leinek, aki annyi mindent kiállt? Ha ő nem ment volna Afrikába, talán ma sem tudnánk, hogy Kongó is van a világon. — De a négerek tudták Stanley nélkül is. Miért fárasztották volna magukat olyasmiért, amit mér ,úgy­is tudnak? — Igen, de a fehérek nélkül so­sem hallották volna, hogy van Ame­rika meg Európa is. — Jól éltek ők lincselés nélkül is — vág vissza az apa most mér biz­tosabb hangon. — Te mit érsz Ame­rikával meg Afrikával és Kínával? Cseppet sem lennénk mi szegényeb­bek, ha semmit nem is tudnánk a­­zokról.... A fiú erre már nem tud mit mon­dani. Megdöbbenve ismét nekiáll a­ cipőfűzősnek. Keze most is mind­egyre meg-megáll, gondolkozik, vaj­­on tényleg mi hasznuk is Van ne­kik azokból az idegen világrészek­ből? Ha ő most csak egy hasznot is fel tudna hozni, biztosan kiderül­ne, hogy mégis csak nagyon gyá­vák a négerek... De­ majd megkér­di az iskolában. Sebesebben öltözik, a teát is csak úgy állva issza ki. Már elmenőben van, mikor hirtelen eszé­be jut valami, az ajtóból fordul visz­sza. — Még nem győzött te, apuka. Mért járat engem polgáriba, ha sem­mi hasznunk sincs Amerikából meg Afrikából? Miért tanulom én eze­ket? Az apa már beretválkozás után mossa vörösre kapart arcát, éppen azon tűnődik, milyen jó is, hogy ez egyszer sikerült okos apának lát­szania Ezért azután a fia újabb kér­dése úgy éri, mint a pofon Tudja, most nincs idő ravaszkodni, ha le­áll vitázni, a gyerek elkésik. Ha meg rendes válasz nélkül ereszti el, akkor ő marad alul. Úgy vaktában odakiáltja hát, amit a legjobbnak gondol: — Azért járatlak, mert polgári nélkül nem vesznek fel inasnak. A gyerek arcán grimasz jelenik meg, s gyorsan nyúl a kilincs után, mert az anyja haragosan lő feléje. De azért nem állhatja meg, hogy búcsúzóul vissza ne kiáltsa: — Erről még tárgyalni fogunk... Mikor az ajtó hirtelen becsapódik utána, a férfi komoran néz össze az asszonnyal, aki ingerülten dadog­ja: — Engedhetjük, hogy így beszél­jen, hogy azt mondja, tárgyalni fog velünk? Minden szót a könyvekből mond... Az apa kinéz az ablakon, balszem­öldöke megrándul, amint biztatást­­váróan mondja: — Én azért, azt hiszem, jól felel­tem neki... Mit tudomén —avon vállat az asszony egészen elkedvet­lenedve. — Én sem láttam még né­gert egyszer sem. — Nem muszáj mindent személye­sen látni, — ismétli az apa önkén­telenül is a fia szavait. De a fele­sége szemrehányó tekintete elől hír telen elfordul, majd indulatosan te­szi hozzá: — Nem szégyen tőle ta­nulni. De azért nekem is igazam volt a négerek dolgában, mert vannak fe­hér négerek is. Emlékszel, minket éppúgy lekergettek a főtérről, mint ha feketék lettünk volna? És mi fu­tottunk, nem gyávaságból, csak mert tudtuk, hogy még nagyobb baj lesz, ha nem futunk Így lehet­nek azok a fekete négerek is, mert nem gyáva az ember, csak esze van Néha nem ár­tana, ha kevesebb vol­na... Jobb dolgunk lenne, ha csu­pa okosságból nem futnánk el min­den elől... Á, de biztos, most is marhaságot beszélek... Ingerülten tekint a feleségére, mi­ért nem helyesel vagy cáfol. Az el­gondolkozva markát szed­ elő, ka­parni kezdi, s fejét lesunyítva kérdi: — Te tudtad, hogy ki az a Stan­ley? — Nem tudtam, feleli a férfi még mindig indulatosan — nem tudtam, de vigyáztam, máskor vigyázz te­ is. Hadd, hogy­ beszélje ki, amit tud ez a kölyök, s tégy úgy, mintha te is tudnád... Én azt mondom, mi­kor nincs itthon, bele kell­ nézzünk a könyveibe. Avval az afrikai dolog­gal tisztába kell jöjjünk... Hátha mégis van valami hasznunk belőle, hogy felfedezték. — Jó, — mondja csendesen az asszony, s közben már azon tűnődik, mikor éri meg újra, hogy ilyenkor vasárnap ismét jó nagy velőscsonto­kat főzzön a zöldséglevesbe... • Jó tíz esztendő előtt megláto­gattam a Komi Köztársaság fő­városát, Szüktü­kvárt A komik, akiket a magyar tudósok még ma is csúf ne­vükön zürjéneknek neveznek, legközelebbi rokonai a magyarságnak. A szikss,kv­ári Nemzeti Múzeumban magyar te­rem van. A terem falait Rákóczi Petőfi, Kossuth és Rákosi Má­tyás képei díszítik. A múzeum könyvtárában megtalálták Petőfi és­ Arany összes költeményeit, Madáchot, Katonát, néhány kö­tet Jókait, Mitoszáthot és Ady Endre két első kiadású könyvét. A komi iskolákban részletesen tanítják a magyar történelmet. Komi nyelven olvasható Petőfi­nek,­­Aranynak és Adynak jóné­­hány költeménye. Néhányszáz kilométerrel Szik­­tifővártól délkeletre, Taskendben (az ottani múzeumban) látható egy trióda, amelynek ugyancsak magyar vonatkozása van Ebben a szobában Vámbéry Ármin mun­káit őrzik és térképeket, rajzo­­kat, melyek Vámbéry útját mu­tatják A vil­ágjáró magyar tu­dósnak igen nagy tekintélye van Szovjet-Közép-Ázsiában és nem csak ott. Az egyik legnagyobb orosz író Nikol­aj Tihonov (a Szovjetunió írószövetségének el­nöke) regényt írt Vámbéry Ár­minról. Pár héttel a háború ki­törése előtt jelenít meg orosz nyelven, ú­­. töme­gjel­adásban (150.000 példányban) Vámbéry Ármin önéletraja. Ugyancsak 1941-ben jelent meg a nagy­ szovjet matematikusnak, E. Kocimannak „A két Bolyai” című tanulmánya. A szovjet e­­gyetem­etben azt tanítják, hogy a k­ét Bolyai vetette meg a modern matematika alapjait. Az egyete­mi tankönyvek részletesem fog­lalkoznak Fejér Lipót magyar matematikus munkáival is. A magyar orvostudomány ki­válóságai közül elsősorban Sem­­melweis Ignácot ismerik, de a szakemberek élőt­t Korányi név sem ismeretlen. Ha mindaz, amit itt fölsorol­tunk, csak egy-egy vidéket vagy egy-egy­­szakmát" foglalkoztat, a magyar kultúra egyik-másik kép­viselője az egész Szovjet­uniót meghódította. Mindenek­előtt Petőfi Sándor, PETŐFI már a mult is Azad hetvenes éve­iben ismert, sőt népszerű költő volt orosz földön. Az akkori de­mokratikus mozgalmak költői egymással versenyezve ültették át orosz nyelvre Petőfi fáradal­­mi verseit. A Gorkij nevét vise­lő Világirodalmi Intézet könyv­tárában az „ Egy gondolat bánt engenyet" című költeménynek ti­zenhét nyomtatásban megjelent orosz fordítása található. A múlt század nyolcvanas éveiben, ami­kor a cári cenzúra kegyetlenül üldözte a haladó értelmiséget, nagyon sok orosz és ukrán for­radalmi kölemény csak úgy je­lenhetett meg, hogy e költemé­nyeknek szerzője elhallgatta ne­vét és szerzőként a Petőfi Ke­repelt. Petőfi neve alatt forgott közkézen mintegy félszáz orosz és ukrán forradalmi költemény. A nagy Októberi Forradalom győzelme után Petőfi Heineval és Byronnal versenyezve terjedt el az egész Szovjetunióban. A polgárháború idején egy kis fü­­zértnyi Petőfi-vers orosz nyelvű Leningrádban jelent meg, ukrá­nul pedig Odesszában Petőfiről 1920-ban Peter Kogan akadémi­kus írt tanulmányt, szocfv a Moszkvai Állami Könyvkiadó ki­adásában jelent meg. Kogan a tanulmányban kitért Petőfi kor­társaira ia és főleg Arany János balladáiról adott pozitív értéke­lést. Petőfit a világirodalom e­­gyik legnagyobb költőjének ne­vezte. Három évvel később Szovjet- Oroszország közoktatásügyi nép­biztosa, Anatol Lunacsanszkij írt tanulmányt Petőfiről és ugyan­csak ő fordította oroszra Petőfi hatvankét költeményét Luna­­csarszkij (Petőfit Heine fölé emelve) előadást tartott Petőfi­ről és koráról a Szovjetunió Tu­dományos Akadémiáján. Ukrán nyelvre Petőfi váloga­tott költeményeit Leonid Pervo­­majszkij fordította le. Ugyan­csak ő írt tanulmányt Petőfi éle­téről, párhuzamot vonva Petőfi és a­­nagy ukrán forradalmár költő, Tarász Sefcsenko között. Pervomajszkij Petőfi-könyve 1­938-ban jelent meg. Azóta — három új kiadást ért meg. Egyetlen magyar író sem ara­tott olyan hatalmas elkent a Szovjetunióban mint Petőfi. A MAGYAR FESTŐK közül — a múlt század végén és a 20 század első évtizedében — népszerű volt Oroszországban Munkácsy Mihály és Zichy Mi­hály. Munkácsyt a szakkörök ma is megbecsülik. Zichy nevét a róla szóló anekdoták őrzik. Anekdoták arról, hogy Zichy milyen aljasul tagadta meg a kö­zösséget mindennel — ami ma­gyar. Liszt Ferenc már egy évszáza­da nagy név Oroszországban. A magyar kultúra m­ad ovoszunióban B­eszélgetés Nagy Istvánnal A Romániai Magyar Írók Szövetségének elnökével A romániai Magyar Írók Szövetsége Nagy Istvánt, a mun­kásból lett szocialista írót választotta elnökéül. Az »Oltyánok unokái« és a »Szomszédság nevében« szerzőit lassan megfontolva válaszol kérdéseinkre, de szavai tiszták, fél­re nem érthetők. — Mi az író feladata most, amikor a nép elindult a demo­kratikus fejlődés útján? — Az írónak ezekben a sorsdöntő időkben nem szabad el­szakadnia a néptől, egy lépést sem tehet meg nélküle előre. Részt kell vennie vele­­együtt az újjáépítő, teremtő munkában. Emberi sorsok ábrázolásán keresztül értelmi és érzelmi kapcso­latok magyarázásával, a jövő fejlődésének érzékeltetésével az iró újjáépítő munkássá váli­k. — Az elmúlt harcokban mintha elfáradt volna az író... — Az iró nem fáradt el,­­nem fáradhatott el, hiszen életeleme a harc. Hogy most nyomtatásban nem jelennek meg munkái, nem jelenti azt, hogy hivatását nem teljesíti. Mi itt Erdélyben a Romániai Írók Szövetségének kezdeményezésére a könyvna­pok alatt elmentünk a gyárak, az üzemek dolgozóihoz, előadá­sokat tartottunk az újjáépítésről, ismertettük azokat a demo­kratikus szellemű könyveket, amelyek a haladást szolgálják és bizalmat, erőt, hitet öntöttünk a munkásokba. Az*író előadása­ival, rögtönzött beszédeivel irodalmi szerepet tölt be. — Az új világ irodalmának termését és aratását épp úgy elő kell készíteni, mint ahogy azokat a földeket is meg kell munkálni szerszám és igavonó nélkül, melyeket a földreform juttatott a parasztságnak. Kitartás és türelem kell az irodalmi eredményekbe* i*. — A »munkásk­ő« elnevezés helyességéről érdeklődünk. Megállja e helyét ez a fogalom most is, mikor a •munkásk­ő• íróasztalhoz juthat s tehetségét a közösség javára pallérozhatja. Négy István, aki maga is •munkási­ő« volt, mosolyogva válaszol: ~" Ma mindenkit munkásit­ónak nevezhetünk, aki írni tud azokról és azoknak, akik az uj viág felépítésén dolgoznak ... f. II. A MODERN MAGYAR ZENÉSZEK közül Bartók Bélának, van ko­moly súlya a­­szovjet zeneélet­­ben. Népszerű orosz földön Rel­ni­tz Béla néhány dala. Reunitzet alighanem jobban ismerik Mosz­kvában, mint Budapesten. A ma­gyar építészet remekei sem is­meretlenek a Szovjetunióban. Az Erzsébet-híd képe és leírása például megtalálható több épí­tészeti tankönyvben. A fegyverszünet megkötése u­­tán újra nagy érdeklődés mutat­kozik a Szovjetunióban a ma­gyar kultúra iránt, Szent-Györ­­gyi Albert működésével a Tudo­mányos Akadémia foglalkozik. Fejér Lipót munkáit K­ollman matematikus tanulmányozza. Rö­videsen megjelenik a Szovjetu­nió Tudományos Akadémiájának kiadásában a magyarok erede­téről végzett kutatások eredmé­nye, amely nagyon sok új ada­tot hoz nyilvánoságra , de föl­használja a magyar kutatók munkásságának eredményeit ka Az Állami Könyvkiadó berve­­d a legjelentősebb ma élő ma­gyar írók egy-egy munkájának kiadását. Ebben a sorozatban je­lenik meg Illyés Gyulának Halz­tál Jenőnek, Zilahy Lajosnak, Kárpáti Aurélnak, Darvas Jó­mesnak és Kovár Lőrincnek egY**gy könyve. Szándékosan nem emlékeztem meg azokról-a magyar tudósok­ról. írókról, festőkről és zené­­sekról, akik az utolsó 25 esz­tendőben a Szovjetunióban éltek. Ezek közül egyik-másiknak mun­káit az egész Szovjetunió ismeri- A SZOVJETUNIÓBA EMIGRÁLT TUDÓSÖK ÉS ÍRÓI nagyon sokat dolgoztak azon, hogy a progresszív magyar iro­dalmat és tudományt ott népsze­rűsítik Nem kis mértékben ne­­kik köszönhető, hogy a Szovjet­unió népei olyan nagy érdeklő­déssel várják a magyar­­írók munkáit. □lés Bén*

Next