Magyar Szó, 1946. október (3. évfolyam, 233-259. szám)
1946-10-01 / 233. szám
testnevelés A jugoszláv labdarúgás európai klasszissá fejlődött A vasárnap Beográdban lezajlott csehszlovák—jugoszláv labdarúgó, mérkőzés ismét egy nagy győzelmet hozott a hatalmas fejlődésben lévő jugoszláv testnevelésnek. Ezen a mérkőzésen a jugoszláv válogatott olyan játékot mutatott, amelyet a labdarúgás magasiskolájának neveznek. A gyors úgynevezett modern labdarúgás mellett óriási technikai felkészültséggel rendelkezik válogatottunk, ilyen játékerőt képviselő válogatottnak nem sok komoly ellenfele lehet Európában. A jugoszláv válogatott legjobb része a fedezetsor volt, itt Csajkovszki magaslott ki játékával, Horvát középfedezet a második a sorrendben. Majd minden támadás tőle indult és a védelem is nagyszerű volt. A mezőny legjobbja Mitics volt, minden megmozdulása veszélyes volt. A csehszlovák válogatott játéka közelről sem felelhet meg egy olyan játékerőt képviselő együttesnek, mint a vasárnapi a vasárnapi jugoszláv válogatott. A mérkőzés alatt csak helyenként tudta a vendégválogatott csillogtatni tudását, egyébként tagjai csak önfeláldozó játékukkal tűntek ki. Egyénileg Kopecki kapust kell kiemelni, aki nagyszerű védésével sok góltól mentette meg csapatát. A mérkőzést a csehszlovák Ján Raskota vezette. A második félidőben meg kellett volna ítélnie a csehek által vétett tizenegyest. A 30.000 főnyi közönség megelégedetten távozott a mérkőzésről. A legnagyobb győzelem abban van, hogy a 30.000 embert nemcsak a 4:2-es eredmény lelkesítette, hanem válogatottunk szép technikás játéka is. Kis képek a nagy mérkőzésről Pontosan S érakor több mint 30.000 ember fergeteges tapsa között előbb a játékvezető és a két határbíró futott ki a pályára, üdvözölték a közönséget, majd a játékvezető jelt adott a csapatoknak a kifutásra. Elsőnek a csehszlovák csapat futott ki hatalmas jugoszláv zászlóval. A játékosok virágcsokorral a kezükben, körülfutották a játékteret majd a zászló átadása után szétfutottak és a közönség közé dobálták a csokrokat Ez a szép gesztus nagyon tetszett a közönségnek. Egy a humoráról közismert beográdi szurkoló annyira meghatódott a szép jeleneten, hogy nagylelkűen kijelentette — ezekután az első gólt szabad lesz nekik adni. — Amikor a cseh válogatott a mérkőzés utolsó percében berúgta második gólját is a fent említett szurkoló így kiáltott fel — Mi az, a mérkőzés után is kapunk virágot? Már délelőtt megindult az emberáradat a mérkőzés színhelye felé, hogy az álló helyen jó helyet biztosítsanak maguknak a szurkolók, sokan még az ebédjüket is magukkal vitték. A sok közül egy ilyen szurkoló csak a mérkőzés után vette észre, hogy az ebédjét ugyan magával hozta, de azt nagy izgalmában elfelejtette elfogyasztani. Atanackovicsot, a Partizán kitűnő fedezetjátékosát a beográdi közönség Sárosinak nevezte el. A vasárnapi nagy mérkőzésen Atanackovics a legjobbak közé tartozott és a közönség mindig a Sárosi névvel buzdította. Egy noviszádi futbalrajongó amikor először meghallotta a közönség „Sárosi“ buzdítását, így kiáltott fel: — Ez az, mindig mondtam, hogy Sárosi a jugoszláv válogatottban lehet csak igazán nagy játékos. * Egy kis nebuló az állóhelyről át akart lógni a lelátóra. Valóságos akrobata mutatványt végzett, mire ez sikerült neki, de sajnos egy szigorú karszalagos — alig, hogy átévickélt a kerítésen — rajta is kapta és vissza akarta zavarni. A kis szurkolót nem hatotta meg a rendező rendelete: „Én a kerítésen vissza már nem tudok mászni, de ha a bácsi kivezet a főbejáraton, akkor nem ellenkezek". — Tudniillik legalább félórába került volna a főbejáratig eljutni.• Sől az eredmény. — Hogy hívják azt a kopasz játékost, akinél most van a labda? — kérdi egy néző a szomszédját. — Azt? Azt nem tudom. — Hát aki ott mellette áll? — Azt a nem kopaszt? Azt sem tudom. — Hát melyiket ismeri? — Én egyiket sem. Láttam, hogy mindenki erre jön, kiváncsi voltam, mi lesz itt és én is eljöttem. És maga? — Én tudtam, hogy mi lesz Itt feleli büszkén a „futball rajongó“, de úgy látszik a csehek nem tudták. • AZ ÖTÖDIK FORDULÓ UTÁN IS JUGOSZLÁVIA VEZET A ROMÁNIA KÖRÜLI KERÉKPÁRVERSENYBEN A Románia körüli kerékpárverseny negyedik fordulója után egy napi pihenőt tartottak a versenyzők. Az ötödik versenyszakaszt amely Kolozsvár és Nagyvárad között zajlott le, Vatorcot (román) nyerte meg, aki 4 óra 30 perc és 47 mp. alatt tette meg ezt az utat. Második a Jugoszláv Proszinek lett 4:51.31 órás idővel. Harmadik a francia Pierle negyedik pedig a jugoszláv Porecki. Az ötödik versenyszakasz után továbbra is Jugoszlávia vezet, a sorrend a következő: 1. Jugoszlávia, 2. Románia (A. csapat), 3. Franciaország, 4. Románia (B. csapat) és I. Albánia. A NOVISZÁDI EGYSÉG SPORTBÁLJA A noviszádi Egység sportegyesület szombaton és vasárnap estéken táncokat rendez ifjúsága részére. Ezek a rendezmények a legjobb anyagi forrásai az egyesületnek és egyben arra is szolgálnak, hogy az ifjúság ne lebújókban, borgőzös kocsmákban szórakozzék, hanem olyan környezetben ahol esetleg nevelést is kap. Az Egység eddig is szokott némi programot adni ezeken a táncestéken amelyeknek leginkább sportjellegük volt. Szombat este sportbálat hirdetett az Egység. A hirdetés alapján azt is gondolhatták volna az emberek, hogy a szokásos tánc estét tartják majd meg. Az Egység a szombat esti szórakoztatás mellett, olyan hasznos programot adott, amelyet meg kellene ismételnie minden héten. Az a táncoló ifjúság, amely csak táncestéiről ismeri az Egységet, szombat este meggyőződhetett a sportoló ifjúság nagyobb értékéről és azt is megláthatta, hogy az Egység nem azért van, hogy táncoltassa az Ifjúságot, hanem elsősorban azért, hogy egész Noviszád magyar ifjúságát beszervezze a testnevelésre. Noviszád magyar ifjúságának csak nagyon kis hányada sportol, pedig erre megvan minden lehetősége és ha az Egység legalább annyi sportolóval rendelkezne mint amennyi táncolója van szombat és vasárnap estéken, nagyobb eredményt mutatna fel tulajdonképeni célkitűzésébe. Az Egység szombat esti sportprogramja amelyen ökölvívást, női és férfi tornát, valamint kosárlabda mérkőzést mutattak be a legnagyobb sikerrel, azt bizonyítja, hogy az egyesület működési körét ki kell bővíteni, ezt pedig csak a magyar ifjúság segítheti elő azzal, hogy nem csak táncolni jár el az Egységbe hanem sportolni is. Nagyon sok olyan szülő is végignézte a szombat esti műsort, aki talán maradiságból, vagy bizalmatlanságból nem akarta eddig elküldeni gyerekeit az Egységbe. Most azonban láthatták, hogy mennyire szén és szükséges az ifjúság részére a testnevelés és ennek az üzésére meg van minden lehetősége a magyar Ifjúságnak Az Egységnek az a feladata, hogy minden noviszád magyar ifjút beszervezzen a testnevelésre, hogy mint Vajdaság legnagyobb magyar sportegyesülete olyan sportoló tömeggel rendelkezzen, amelyekből komoly építőket adhat a hazának. Ezt a célját az egyesületnek nagyon elősegíti a szombat estéhez hasonló sportbemutató. Mitics nyerte Jugoszlávia 1946 évi tenisz bajnokságát Vasárnap délután fejeződtek be Jugoszlávia ezévi tenisz bajnokságának mérkőzései. A bajnokságon résztvettek a jugoszláv éljátékosok is: Mitics, Puncsec, Pallada és Sarics. A bajnokságot Mitics nyerte meg legyőzve minden ellenfelét. Puncsec játékán meglátszik, hogy az utóbbi idők erős mérkőzései kissé kifárasztották. Pallada nagy technikájával még soká az elsők között lesz. Sarics a jugoszláv tenisz , nagy tehetsége sokat fejlődött. A vasárnapi eredmények a következők: Pallada—Sarics 6:2, 6:4, 6:2. A döntőben Mitics és Puncsec kerültek öszsze. Mitics nagy formában játszott és 6:0, 7:5, 6:1 arányban győzte le Puncsecot. SZÖVETSÉGI LIGA: Zseleznicsár (Nis)—Lokomotiva (Zágreb) 2:1 (2:1) A bajnoki találkozóra Nisben került sor 4 000 ember előtt. A mérkőzés első gólját a zágrebi csapat érte el balöszszekötője révén, de a hazai csapat hamarosan egyenlített. A Zseleznicsár fölénye állandósult és a félidő végéig sikerült egy tizenegyessel megszerezni a vezetést is. A második félidőben a Lokomotiva kerül fölénybe, de gólt nem tud adni, amit a nisi ok a kapusnak és a kitűnő játszó középfedezetüknek köszönhetnek. A mérkőzés mindvégig sportszerűen zajlott le. Ljubljana válogatott—Trieszt 4:3 (2:2) Ljubljanában 4 000 főnyi közönség előtt került sor a két válogatott játékára. A mérkőzést a Ljubljanai csapat nyerte meg 4:1 arányban. Szuboticai „Spartak“—Topolyai Egység 3:2 (2:1) Barátságos mérkőzés, játékvezető: Stern (Szubotica) Hatalmas érdeklődés mellett így álltak fel a csapatok: Spartak: Simekovics — Bogesics II, Beleszlin — Harangozó, Kopilovics, Janics — Vorpucsin, Tumbász, Mijatov, Gömöri, Orcsics. A topolyai „Egység": Dlatz — Kerekes, Kalmár — Szirtes, Györgye, Tejo — Tóth, Rind, Mósó, Zeller, Szatmári. A Spartak technikában felette állt ellenfelének, az Egység lelkesebben játszott A 10. percben Vargucsin a topolyai védelem tétovázását kihasználva megszerezte a vezetést (1:0). Két perc múlva Presics kettőre emelte a gólok számát (2:0). Változatos mezőnyjáték után a 24 percben Tóth átadódóból Pind lőtt gólt (2:1). A félidő végéig szép küzdelem, enyhe Spartak fölénnyel, eredmény nélkül. A második félidőben Topoiva többször támad és a 30. percben Tóth egyenlít I (2:2). Az „Egység“ továbbra is vezet szén I akciókat mégis a 39. percben Tumbász I ér el gólt (3:2) és ezzel beállítja a vég- I eredményt.A kosárlabda Szuboticai „Spartak“ nőői csapata—Z „Egység" női csapata 18:5. Vasárnap , délelőtt a nagykerti pályán szépszámú I érdeklődő előtt játszott a két együttes I A Spartak kosárdobót: Nobi 8, Ruczi I 6 Boros 2, Poljákovics 2. Egység részéről pedig Konc II. 3 és Tokaji 2. Szuboticai „Spartak" férfi csapata— I „Egység" férfi csapata 22:14. A női csa- I patok mérkőzése után a férfi együttes Isek vívtak élvezetes, szép küzdelmet ! A Spartak kosárdobói: Markovics 8, I Osztrogonac 3, Szávold 2, Sefcsics 2, I Zomborcevics 2, az „Egység" részéről I pedig Kisferenc 8, Szenti 4, Szokolai I 2 és Szűcs a. ( NOVISZADON MA ZVEZDA (volt Apolló): A menyasszony, cseh film (5, 7, 9). NÉPMOZI: Csehszlovákia felszabadítása, szovjetfilm (5, 7, 9). PALLAS: A titokzatos sziget, szovjetfilm (4, 6, 8). ODEON: Tüzesvérű leány, amerikai film. Főszereplő: Lupe Velez (5, 7, 9). TŰZOLTÓSZAZAD:Elsősegély szolgálat) Nyegojeva u. 14. Telefon 33-22 és 20-39 SZUBOTCAN MA VÁROSI MOZI (Kultúrotthon): Javítás alatt, az előadások szünetelnek. VÁROSI MOZI (Éisterem): Az acélsereg, amerikai film (fél 4, fél 8, fél 6). MOSZKVA MOZI: Találkára siet a lány, szovjetfilm (4, 6, 8). OLYMPIA: Mese az életből, szovjet film (6, 8). VOLGA: Hozomány nélkül, amerikai filra (8, 8). ZOMBORBAN MA NÉPMOZI: Arany kulcsocska, szovjetnépmese (6, 8). ARENA: Nyugat testőrei, amerikai film (6, 8). PETROVGRADON MA AVALA: Marx testvérek, amerikai film (5, 7, 9). VOJVODINA: Szép az élet, amerikai film (fél 5, fél 7, fél 9). BALKAN: Pasztir Kosztja, szovjetfilm (5, 7, 9). TOPOLYÁN MA VOJVODINA: Kócsin mérnök bűne, szovjetfilm (7, 9). A MAGYAR SZÓ legközelebbi száma csütörtökön a rendes időben leletült meg. A TOPOLYAI „JEDINSZTVÓ" rendkívüli közgyűlése A bácstopolyai „Jedinsztvó“ október 5-én, szombaton este a szakszervezeti otthon nagytermében rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlésen rendkívül fontos pontok szerepelnek és ezért nagy érdeklődés előzi meg. [ A szuboticai Radnicski plenáris ülése. A szuboticai Radnicski sportklub október 2-ikán szerdán, plenáris ülést tart klubhelyiségében, amelyen a plénum tagjainak feltétlenül meg kell jelenniük. Az ülés pontosan este 7 órakor kezdődik. MEGHÍVÓ A szuboticai Magyar Népkör 1946 okóber 6-án, határozottképtelenség esetén . 1946 október 13-án délelőtt 10 órakor rendes évi közgyűlést tart az egyesület székházában, amelyre a Kör tagjait ezennel meghívom. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Főtitkári jelentés az elmúlt 1945—46 évi működésről és a Kör szellemi és anyagi állapotáról. 3. Az 1945—46 évi zárszámadás és az 1946—47 évi költségvetési előirányzat előterjesztése. 4. Felmentvény megadása az elmúlt évre és az új 1946—47 évi költségvetési előirányzat megállapítása 1946 november 1-től 1947 október 31-ig terjedő 1 évre. 5. A rendes évi tagdíjak megállapítása. 6. A beérkezett fellebezések tárgyalása. 7. A közgyűlés határnapja előtt legalább 3 nappal írásban beadott esetleges indítványok tárgyalása. 8. Az egyesület tisztviselői karának és választmányának megválasztása két évre. Ha a közgyűlés 1946 október 6-án nem lenne határozatképes, az ezt követő, 1946 október 13-án megtartandó közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül dönteni fog. A közgyűlésen aktív és passzív szavazati joggal csak azok a nagykorú tagok bírnak, akik tagsági díjukat 1946 szeptember 30-ig kifizették s legalább 3 hónapja tagjai az egyesületnek. Szubotica, 1946 szeptember 28. Berkes Péter elnök. bk» «3 ' N 0 f •• 4 # a ^czerdekM hoz cmenyeai___ AZ UJ TANONCTÖRVÉNY KIEGÉSZÍTŐ RENDELETE A szövetségi kormány munkaügyi minisztere rendeletet adott ki, amely az uj gazdasági tanonctörvény 1, 3, 6 és 30 szakasza alapján előírja az egészségre ártalmas szakmákban a tanoncok tanulási idejét. Az új rendelet pontosan felsorolja az összes szakmákat a gyáriparban, iparban, kereskedelemben, hajózásban, mezőgazdaságban és bányászatban, amelyekre az új előírások kiterjednek, felsorolva pontosan hogy az egyes szakmákban mennyi tanulási időt kell, gazdasági tanoncként eltölteni. Az egészségre ártalmas szakmákban tilos 16 évesnél fiatalabb tanoncok alkalmazása. A rendelet sok olyan szakmát sorol fel, amelyekben eddig nem kellett tanoncszerződést kötni a szakma elsajátítására — ezekben eddig elég volt 8—9 hónapot eltölteni és utána a tanoncot segédmunkásnak tekintették. Az új rendelet megszünteti ezt az állapotot, pontosan előírja mennyi tanoncidőt kell eltölteni, amelynek eltelte után a tanonc köteles szakvizsgát tenni. Ezzel a rendelet megillető helyet biztosít egyes szakmáknak, amelyek eddig kívül estek a tanoncozási kötelezettségen. (Például a gyermekkocsi készítés, ahol 24 hónap a tanulási idő, a bélfeldolgozó szakma ahol ugyancsak 24 hónapig dolgozik a tanonc, továbbá a halak mesterséges hizlalásának szakmája, a hordókészítői szakma stb.). Jelentős rendelkezése az új rendszernek, hogy a tanulási időt csak egészen kivételes esetben lehet megrövidíteni. Ilyen eset, ha a tanáre vagy a munkás bizalmi bejelenti, hogy a tanonc már elegendő szakképzettséggel rendelkezik a vizsgára. Az összes tanoncszerződéseket, amelyeket a jelen szerződés életbelépte előtt kötöttek, átalakítandók az új rendelet előírásai szerint. Ez úgy történik, hogy a fenti rendeletre való hivatkozással új záradékkal látják el az eredeti szerződést. AZ ÉLELMISZERJEGYEK ÉS ÚJ TEXTILJEGYEK KIOSZTÁSA SZUBOTICÁN Az október havi élelmiszerjegyeket október 1 és 5 között osztják ki Szuboticán, délelőtt 7—12 és délután 3—6 óráig a következő helyeken: I. kör Viszonova 8. szám alatti kulturotthonban. II. kör Jurjovszka utcai elemi iskolában. III. kör a Beográdi uti (Zimonyi) óvodában. IV. kör és napnyugati ugarak Boskovicseva utcai óvodában. V. kör Szave Tekelija 13. (Halasi út) ifjusági otthonban, Kádár vendéglő). VI. kör és bajai szőlők Vukovicseva 32. szám alatt (Narodna Fronta utca, Slenkievicseva, Sztipergicsa, Kvaternikova, Vinogradszka utcák, Tomiszlav tér, Krupezsevicseva utca, Lamicseva, Praska, Vukovicseva, Votyarszka, Narodna, Kuhacseva, Turszka, Natalijeva és Tolsztojeva utcák). VI. kör (másik rész) a Frankopanszka utca 13. szám alatti óvodában (Gabricseva utca, Botcseva, Djacska, Ilirszka, Jelastcseva, Mileticseva, Milánóva, N. Kujuncsicseva utcák, Zrinyi tér, Ciril és Metód tér, Pozsarevacska utca, Szava Tekelija, Travnicska, Trumbcseva, Petrovgradszka, Trezijinova és Gimnazijszka utcák). VII. körén napnyugati szőlők Jugovicseva utca 17. szám alatti ifjúsági otthonban. Vin kör a Szabadság téren, a Radics féle alapítványi épületben. IX. kör a napkeleti szőlők és Csávoly részére a Majsai úti gyermeküdülőben. X. és XI. kör a Mikicseva uton lévő III. körzeti népbizottság épületében. Radanovac, Tokugarak és Oncsa telep lakói részére az ONCSA telepi ifjúsági otthonban. A külterületek és szállások lakói az élelmiszerjegyeket a körzeti épületükben kapják meg. Az élelmiszerjegyeket a megadott határidőn belül ki kell váltani, mert később nem adják ki őket. Mindenki hozza magával a régi textiljegyét is, mert azt is új jegyre cserélik ki. A kiosztás befejezése után reklamációkkal a közellátási osztályhoz, a külterületek pedig a körzeti népbizottsághoz lehet fordulni. Vajdaság gyári és ipari üzemeihez! GVOPAED Zem. preduzece Srbije za promet gvoparem i metalima Tehnicko odelenje Noviszad,ijatmjikova 18. raktáron tart nagyobb mennyiségű 3^*4 és 5 mm „SAVICA“ VILLANYHEGESZTŐ HUZALT amely a GIOPV odelenje za ind. rudarstvo (27. számú szoba) engedélye alapján vagy ipari beszerzési lappal kapható. Karbidot engedély nélkül szállítunk. Szlavóniai eredetű tTölgygerendák épületek, fészerek, kunyhótő mezőgazdasági épületek stb. felépítéstippék 2—5 méter hisséronságban. 8/10, 10/10, 12/10 12/14, 13/1^^s 14/16 átmérőjű minden mennyiségben kapható Noviszádról vagy közvetlenül a termelőhelyről, hivatalosan jóváhagyott árako-Dropromel IEÜLETFA, TŰZIFA VALAMINT SZÉN FORGALMÁNAK TARTOMÁNYI IGAZGATÓSÁGA, NOVISZÁD, VILSON TÉR 8. 8271 HIRDETÉSEK VÉTELE LADA’S MÉZPERGETŐ négy nagykeretre, golyóscsapágyas eladákPalics, Horgoski put 94 —_______ 629? ANGÓRAFONALAT és szőrt napi áron vesz „ANGORA“. Nevászád, Gajeva 18. 57'0 2 LAlatBuL álló ház Szuboticán a kertvárosban eladó. Érdeklődni lehet: Dr. Kovács DragutimjáT' Szubotica, Crnojevicseva 6. szába att. 6284 CSALÁDI HÁZ ELADJ a Rókis-templom mellett, két perthelyiségért. Érdeklődni Szubotika, L VojnoviCíeva 3. 6295 KERESEK 33—55 HP „Hoffer“ vagy „Lánc“ traktort. Eladó- gazdasági gyári magánjáró. Szgifffy János, Csnabara, Csóka. “ 6300 15—25 HEKTOLITERES-~fenyőkádak, káposztának és cefrének alkalmasak, eladók Reitsholz Gifkzőnél, Zenta. 6301 NYOMDAKÉSZ (1/1) Zentán. Érdeklődni lehet személyesen vagy Írásban Szuboticám^Uzv Kővágó Mártonnéval a tanítóképzőben. 6394 Az állami osztálysorsjáték Sorsjegyeit újból árusítjuk. AZ I. OSZTALartflIUZASA OKTOBER AKT B R I SjPv L, Noviszád Zselyeznicska 27. Tel.: 25-96 S'AZ noTMIMII IJLI! IJPUMgua'i'lll. UH I jl ■* VT. ej-aa -T, rT:TírlTfTüiif~lngi édesipari üzemu*Brotkeres Bácska-Bánát területére) Cím a szuboticai kodéban. _______________________6238 ASZTALOS TANONCOT felvesz Nagy Béla, Szubotica,^pacsadovicst'va 5. 6296 AZONNALI belépésre fém nyomot felveszünk „HAN“ Lámpagyár, Szubot'ca, Mlkttyev put 1»^ 6310 ÁROK GYÖRGY, Petre Varadin, zadruzani mini, elvesztené arcképes és kerékpár igazolványát. Ezúton érvényteleniti. ___________________________ S306 DOBOSI KATALIN és Arestá, Noviszád. Szajlovói szállás Aidáéi vesztették arcképes Igazolványaikat. Ezúton érvénytelenek. 6599 PLITY ANTE, Szubotica, Dancsicseva ul. 3. elvesztette csillagos Igazolványát, N. F. igazolttzánját, lakásbejelentőjét és egyéb iratait. Érvényteleníti. _______________________ 6298 KOZMA VENDEL, Zent**Gunaras, elvesztette napraforgó Átszállítási nyugtáját (022731 számai) Ezúton érvényteleníti.______ 6302 BABIN DIMITRIJE, Zenta, Djemrel put 2637. Elvesztett»-“kerékpár igazolványát. Ezúton érvényteleníti. 6393 CSIKÓS GYÖRGY, St. Krwstsa, Sztevana Sremen 24. elveeztette arcképes igazolványát. EzenrftT érvényteleníti 6305 PAPLANOKAT készítek pehelybe glapjuból és vattából. Ugy újak mint régiek átdolgozását vállalom, Bulyovcsics Margit, Noviszád, ulica Jug. Armise 12. T ^_________456 FÉRFI ÉS Nil szövetet készít hozott gyapjúból „Stol“ "szövődé, Noviszád, Usztavszka 2.____________ _________4597 KIS BAJNAKUTsAffzöld szijjit a Supljaki állom isnál egy vonatba szálló utas elvitte. Kéretik az illető adja le díjazás ellenében „Vala Radnja", Szubo*'"n fr^’-o-'-ma leróva 10. 6297 ÖRÖKBE ADNÉK kt e»eet fes kislányt. Cím a szubotiai elmrai Stian. 6208 Zsirszod» AMMONIA KSZ^Pdff’KÉNLAP, KALIUMJU*«rÁBISULFIT (bopjeffíe) tablettákban 1*. isztRÖSI GÉZA cégnél S*ubotkca. Tel.: 22*. 6308 Magyar író A VAJDASÁGI NÉPFRONT NAPILAPJA vlegjelenik szerda *»ét«tev«i napontl felelő* «xarketztő KEK ZSIGMONE sserkesztőség *» «adóhivatal Novuth Generalisszimusz« Sztudmna 16/l rmn Tel* 1 »-«8 előfizetési év, 1 hónapra 11 dinár. A lakások kötelező bejelentése Topolyán A lakható helységek, szobák, kamrák, konyhák stb. úgy az üres mint az elfoglalt lakások tekintetében továbbá a bútorozott szobák, üzlethelyiségek stb. kötelezőleg bejelentendők. A bejelentési kötelezettség úgy a község belterületére mint a szállásokra vonatkozik. Az összes háztulajdonosok, főbérlők stb. kötelesek az összes helyiségeiket bejelenteni, október 1 és 2 között. A bejelentést a helyi népbizottság 20 számú szobájában kell eszközölni.