Magyar Szó, 1947. október (4. évfolyam, 241-266. szám)
1947-10-02 / 241. szám
2 (Folytatás az első oldalról) is nyíltan beavatkoznak. A Trumanelv nem egyéb katonai támaszpontok teremtésénél Európában és a világ más részein, hogy bekerítsék a Szovjet Szövetséget és Kelet más, igazán demokratikus államait. Ez azt jelenti, hogy a Truman-elv más népek rabságba vetésének elve és így néz ki az a demokrácia, amiről ők mesélnek. Hazug ez a demokrácia. Az egész csak hazugság és erről meggyőződött a világ minden népe. És még ők vádolnak bennünket. Nem tudom, hogy végződik a dolog ottan, de azt tudom, hogy már most előkészítik a terepet szándékaik megvalósítására. A valóságban arra törekszenek, hogy szétzúzzák az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Tevékenységük imperialista front megteremtését jelenti a demokratikus államok ellen és ha ez nem sikerül nekik, megkísérlik szétzúzni az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Minden igyekezetükkel ránk akarnak erőszakolni az Egyesült Nemzeteken keresztül olyan határozatot, ami megalázó volna népünk és a Balkán többi országai számára egyaránt. De kijelentem, hogy sohasem engedjük meg bárkinek is, hogy uralkodjék országunkban és ránk erőszakolja akaratát. Mi senki másét nem akarjuk, senki földjét nem követeljük, még azt sem kaptuk meg, ami megillet bennünket — de meg tudjuk védeni amink van. Sok függ tehát tőlünk magunktól, sok függ attól, hogy eltökéltségünk szilárd, sőt a jövőben még szilárdabb legyen. Sok függ attól, hogy nem hagyjuk magunkat megingatni, nem félünk az ijesztgetéstől atombombával, vagy bármi mással, békés életünket építjük és országunkat fejlesztjük, gyárakat és épületeket emelünk és lehetővé teszszük parasztjainknak, hogy még jobban megműveljék a földeket. Úgy dolgozzunk, mintha száz, vagy ötszáz évig tartana a béke, de úgy készüljünk és készülünk, mintha már holnap kezdődne a háború. (Hosszantartó, viharos helyeslés. Amott holnap már azt kiabálják: fegyverrel fenyegettek, szervezkedtek és mit tudom én meg micsodát. De mi nem szervezkedünk semmiféle támadásra, arra szervezkedünk, hogy megvédjük magunkat, szervezkedünk, hogy soha többé ne történhessék meg az, ami történt, amikor a nép fegyvertelenül és magárahagyottan a német-olasz hódító kezére jutott. Nem akarjuk többé ezt a sorsot. Népünk kezébe vette sorsát és úgy dolgozunk, ahogy legcélravezetőbbnek és legkedvezőbbnek látjuk békés fejlődésünk, fennmaradásunk és életünk biztosítására. Delegátus társaim és társnőim, a nagy Felszabadító Háború harcosai! Teljes sikert kívánok munkátokhoz, a szövetségünkre váró feladatok megvalósításában. Alapvető feladatotok, hogy az ötéves terv megvalósításában és az ország továbbfejlesztésében az első sorokban álljatok és itt is ugyanazt a lelkesedést és hősiességet tanúsítsátok és ültessétek át a dolgozó nép minden rétegébe, amit az ország felszabadításáért vívott harcokban tanúsítottatok. Az a feladat vár rátok, hogy mindenütt az első sorokban álljatok és mindenütt ápoljátok hagyományainkat, megőrizzétek a népfelszabadító harcok nagy vívmányait. Legyetek meggyőződve társaim és társnőim, és legyünk mindannyian mélyen meggyőződve arról, hogy elérjük amire törekszünk, boldoggá és gazdaggá tesszük országunkat és hazánk olyanná válik mint azt népeink megérdemelték és amilyenre mindenkor törekedtek. Sőt, még annál is szebbé. Éljen a nagy Felszabadító Háború harcosainak új szervezete! Éljen a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság! (Hosszantartó éljenzés, taps. A kiküldöttek felállnak és éltetikTitó marsait.) Msem Szó 1947. X. 2. A sidi fcíű€l€áció vezetőjének, A. Visinszkinek nyilatkozata a vicky-succes-i sajtókonferencián Hétszázan, közöttük ötszáz újságíró, vettek részt a konferencián Hatalmas érdeklődést keltett Newyorkban a szovjet delegáció vezetője által rendezett sajtókonferencia. Az utóbbi napokban az amerikai sajtó jelentős része, amelyet mint a háborús pszichózis felidézőjét Visinszki leleplezett az Egyesült Nemzetek plénuma előtt, megkísérelte megcáfolni a szovjetdelegáció vezetőjének súlyos vádjait. A most tartott sajtókonferencia ismét a közvélemény figyelmének előterébe állította a népek békéjének és biztonságának kérdését. A konferencián részt vett az amerikai és a világsajtó ötszáz képviselője, hírmagyarázók, diplomáciai levelezők és riporterek. Kívülük igen sok delegátus és a küldöttségek sok szakértője és munkatársa is megjelent. Összesen mintegy hatszáz személy vett részt Visinszki sajtókonferenciáján. „Egyetlen más delegátus konferenciájára sem jöttünk volna el ennyien” — jegyezte meg egy amerikai újságíró. Visinszki okmányokkal alátámasztott fejtegetéseit feszült figyelemmel hallgatták. A HÁBORÚS USZÍTÓK ELLENI HARC KÉRDÉSÉRŐL Visinszki a következőket mondotta: Tekintettel a háborús uszítók elleni harc nagy jelentőségére, a szovjetküldöttség elhatározta, hogy önöket, Uraim, meghívja a sajtókonferenciára. Ami szeptember 18-i nyilatkozatunk nagy visszhangot keltett s ezzel kapcsolatban sok olyan nyilatkozat hangzott el, melyeket nem hagyhatunk válasz nélkül. Meg kell mondanom, hogy ugyanazok a reakciós körök, melyekről szó volt szeptember 18-i nyilatkozatomban, igyekeztek megkerülni a szovjetdelegáció által felvetett kérdéseket. E körök vezetői nyílt zavarba jöttek a szovjet delegáció javaslatai miatt és mivel nem voltak abban a helyzetben, hogy az állításokat megcáfolhatták volna, azt tartották legjobbnak, ha állandóan ismételgetik provokációs és rágalmazó támadásaikat a Szovjetszövetség és a szovjet kormány ellen. Természetes, hogy ezekre a reakciós rágalmakra nem válaszolok, és nincs szándékomban vitát kezdeni a reakciós urakkal. Semmilyen vitának nincsen helye ez urakkal szemben, elsősorban azért, mert ilyen vitának nincsen értelme. A háborús uszítók elleni harc kérdését eléggé világosan, pontosan és határozottan vitte az Egyesült Nemzetek naggyűlése elé a szovjetdelegáció. A mai sajtókonferenciának más célja van. Itt most felvilágosításokat szándékozom adni azoknak, akiknek erre szükségük van, kapcsolatban szeptember 18-i nyilatkozatommal. Elkerülhetetlennek tartom, hogy válaszoljak néhány beszédre, bármennyire is nyíltan ellenségesek voltak ezek és azokhoz fordulok, akik nem vesztették még el képességüket, hogy nyugodtan, tárgyilagosan és lelkiismeretesen elgondolkozzanak a dolgok felett, melyeket olyanoknak lássanak, amilyenek. «. Mindenekelőtt arról akarok beszélni, hogyan fogadták beszédemet az Egyesült Államok ilyen, vagy olyan körei, már amennyiben ítélni lehet a körök egyes vezetőinek beszédeiből, vagy írásaiból. EGY HÁBORÚS USZÍTÓ A REFLEKTOR ELŐTT Először is, hogyan reagáltak beszédemre azok a háborús uszító típusok akikre beszédemben rámutattam? Meg kell mondanom, hogy némelyikük egyenesen letagadja saját beszédét, melyben háborúra uszított békés népek, elsősorban a Szovjetunió ellen, így cselekedett például Dalls úr is, aki kijelentette, hogy ő nem mondta a neki tulajdonított kijelentéseket. Kijelentése azonban nem felel meg az igazságnak. Nézzük a tényeket. Én Dalis urnak az »England Daily Press Associaton”-ban 1947 február 10-én megjelent nyilatkozatából idéztem az Egyesült Nemzetek plénuma előtt. Ez a nyilatkozat tendenciózus rosszakarattal bírálta a Szovjetunió külpolitikáját. Dalls úr e nyilatkozatából idézhetem, egyebek közt, a következőket is: „Feltételezem, hogy a szovjet dinamizmus elviselhető lesz, de elsősorban csak azért, mert inkább erővel mint engedékenységgel találja szemben magát...” „A béke alapja nem a megegyezés, hanem történelmi politikánk megerősítése ...” „Erős háborús gépezetet kell fenntartanunk és készen kell lennünk ara, hogy ezt fel is használjuk, ha szükségesnek mutatkozik ...” „A római császárság bukása óta egyetlen nép sem bírt olyan nagy anyagi fölénnyel, mint most az Egyesült Államok.. .” Csak hatalmunk által nyert tekintélyünk felhasználásával lehetünk biztonságban a világon ... Dalls ur a kijelentései feleslegessé tesznek minden kommentárt. Még valamit idézek Dalls úrnak a „Life”-ben, 1947 január 17-én megjelent egyik beszédéből: „1947 elején Iránban, Törökországban és Görögországban veszély fenyegetett. Azonban ennek eredménye nem jelentett sikert a Szovjetra nézve. A szovjet vezetői belátták, hogy egy puskából egyidejűleg nem tudnak kétfelé tüzelni. A nacionalista agresszió véget vetett az idealisztikus propagandának. Ezt a veszteséget nem is tudták behozni, mert a szovjet agreszsziója az Egyesült Államokban és Nagybritanniában, olyan ellenállásba ütközött, ami nem volt kívánatos a szovjet vezetők számára. Ez országok közvéleménye gyorsan megerősödött. A közvélemény jóváhagyta, a katonai intézmények átrendezését és nem engedte, hogy ezek széthulljanak. Az Egyesült Államok megmutatta katonai,tengerészeti és légi erejét a Földközi-tengeren. Úgy tetszett, hogy amennyiben a Szovjet tovább megy azon az úton, amelyen elindult, az egy nagy háborúhoz is vezethet”. Ha analizáljuk a kijelentéseket, amelyek nem az egyetlenek és amelyek Dalls úr által képviselt álláspont kifejezői — nem nehéz az általam kifejtett megállapításokhoz eljutni. Itt nem segít saját állításainak egyszerű letagadása. Legyen annyi bátorsága, hogy felelősséget vállaljon szavaiért és felhívásaiért. Mások, az általam megemlített urak közül, például Eri úr is, folytatják kihívó kijelentéseiket. Sem eddigi, sem újabb cinikus beszédet nem találtak ellenállásra. Az új háborús uszitókat nem kötötték szégyenoszlophoz. Valószínű, hogy Eri és a hozzá hasonlók, ugyanazzal a szégyentelenséggel folytatják kihívó támadásaikat, rágalmazásaikat és hazugságaikat a Szovjetunió ellen, hogy minél többet ártsanak a béke ügyének, országaink együttműködésének , egy új háború tüzének felszítása érdekében. Emlékszem, hogyan reagáltak az én beszéjdemre. A következőket mondotta pennsylvaniai házában: „Büszke vajgyok rá és a legnagyobb fokig megtisztelőnek érzem, hogy Visinszki ur háborús uszitónak nevezett. Amenniyben ő háborús uszításnak értette azon felhívásomat, hogy bombázzuk Oroszországot atom-bombákkal, akkor Visinszki urnak tökéletesen igaza volt.” Természe-tes, hogy ezek a szavak mindenki számára elégségesek, hogy világosan lássák a személy erkölcsiségét Eri újabb nyilatkozata jellemző nem csupán nyílt cinizmusa miatt, hanem azért mert ez a vén, megrögzött gonosztevő nyíltan kérkedik cinizmusával, szemmel láthatólag az Egyesült Államok bizonyos köreinek támogatásában bizakodva. Ez az eset ismét csak azt bizonyítja, hogy itt az ideje az energikus és becsületes harcnak az új háborúra uszítók ellen. Íme, ilyen az általam említett emberek második kategóriája. Most rátérek a harmadikra. HÁBORÚS USZÍTÓK GÁZOLNAK AMERIKA NÉPÉNEK BECSÜLETÉRE A harmadik csoport, hasonlók Kadler Hammer Harwood koncernelnök úrhoz, a fal mellé húzódnak és megpróbálkoznak tréfálkozással kibújni a felelősség alól. Mindegyikük, természetesen, olyan tréfát eszel ki, amely leginkább megfelel mentalitásának és ízlésének, amiről, köztudomás szerint, nem lehet vitatkozni. Olyanok is vannak, akik egyszerűen lármázással és gorombaságokkal válaszolnak. Ez viszont az ő stílusukat és lelkiségüket mutatja meg, ilyen például Macmahon szenátor úr. Azt ajánlja, hogy figyelmesen tanulmányozzuk a beszédért, amelyek állítólag megcáfolják az én állításomat, hogy ugyanis Macmahon úr háborús uszító. És elfogadom ezt a felhívást. Azonban Macmahon úr ne bújjék ki a válaszadás alól és mondja meg, mi van az ő kihívó »Amerika négy lehetőségé«-vel? Hatalmas atombomba tartalékokat kell gyűjteni — mondotta —, azonnal megindítani a háborút nemzetközi ellenőrző bizottságot kell csinálnia .Szovjetunió nélküli és minden olyan országot, amely nem veti alá magát ennek a bizottságnak, támadónak kell nyilvánítani. Ugyanígy cselekedett Austin amerikai delegátus is, aki kijelentette, hogy az én szeptember 18-iki beszédem »tökéletes meghamisítása az amerikai szándékoknak és rágalmazás személyek és intézmények ellen«. Sokkal igazságosabb és hasznosabb lenne a békére és a nemzetek együttműködésére nézve ha ellenfeleim, goromba ordítozásoim helyett, tényekkel igyekeznének megdönteni azokat a tényeket, amelyeket én állítottam. Austin azonban jobbnak gondolta, ha tartózkodik a tényektől. Arról beszélnek, hogy erre az amerikai delegáció egy másik tagja készül. Hát csak tessék, ha élni fogunk, látni fogjuk. Austin kijelentette, hogy »nem hiszi, hogy Vizsinszkinek szándékában volt Amerika becsületéhez nyúlni«. Ez igaz. Beszédemnek egyetlen része sem volt, amely ilyen gyanúra adott volna okot. Amerika népének becsületéhez a háborús uszitók nyukálnak, akik közé mi nemcsak nem számítjuk Amerika népét, hanem akiket — meg vagyunk győződve róla —, Amerika népe fog megbélyegezni, és elítélni, mint súlyos gonosztevőket Amerika népének, a békeszerető népeknek és az egész haladó emberiség érdekei ellen. Austin megjegyzése annnál is kevésbé jogosult, mert én erről a kérdésről a következőket mondtam: »Egész határozottsággal lehet állítani, hogy az amerikai nép, ahogy más demokratikus népek is, az új háború ellen van, hiszen a második világháború okozta sebek még nem gyógyultak be testén«. Ma szeptember 26-a van. Nyolc nap múlott el beszédem óta. Mit mondtak a mi háborús uszítók ellen tett javaslatainkra azok, akik tagadják az ilyen harc szükségességét és akik a Szovjetunió támadásával akarnak a vádak ellen védekezni? Semmit. Mit tudtak az általunk állított tények ellen felhozni? Mondhatom, semmit, mert a szitkozódás és rágalmazás nem tekinthető bizonyítéknak. A tények — ahogy az angol közmondás mondja — keményfejűek és tények maradnak. A »KIVENHEDT« ÁLLAMI SZUVERENITÁS . Nem lehet hallgatással elmenni az angol delegátus, Macneal beszéde mellett sem. Nem tudom, hogy e beszédben mi volt a csodálatosabb. Talán az hogy megpróbálta Churchillt védeni, aki — szerinte —, London bombázásának idején nyugodtan sétálgatott a londoni utcákon, vagy talán az állami szuverenitás kérdése a »marxista« szemszögből, amiről Macneal a szakértő pózában, tetszelegve próbált beszélni, éppen úgy, mint amikor az angol parlamentben az ellenzék előre elkészített kérdéseire válaszolgat. Macneal legalább negyedórát szánt annak bebizonyítására, hogy a Párisban megjelent országok, amelyeket a »Marshall-terv« csődj tett össze, önként és teljes szuverenitásuk birtokában teszik nyakukat a járom alá, pedig ez — jól tudjuk —, igen csúf hisz egy független állam nyakán. Macneal nem elégedett meg a laburista párt fegyvertárának (Folytatás a harmadik oldalon) A. Visinszki, a Szovjet Szövetség külügyminiszter-helyettese Az atomkérdés problémája Az atombombát törvényen kívül helyező nemzetközi egyezmény megkötésének kérdése még mindég a levegőben lóg. (Újsághír) Miközben tökét gyűjt mohón, megbántott méltatlankodón így fakadt ki a jenki: .jegyin? Hogy bombát rejtek én?... jámbor Lim-lom, pár vasedény! Ki lát itt bombát? Senki! „Törvény”-re hivatkoznak, ó. s ..kontrollra — mily ■ ... cagtató -unalmas szakvitákon, fűnek ezek a szokmok? "a háborúra gondolok, rimeg minden — atomom. Szabad sajtómban, rádión, szószékről harsogom, s írom: „Erkölcs, megértés, békés”... (Hogy békén és zavartalan áradjon, folyjék kincs arany telítetlen, mély zsebébe...) Sir, ri, zug szakadatlanul, krokodil könyörőne hull, uj tervvel, hogyha jön ki. (Atombombád-e, vagy pedig a politkád ördögibb, s álnokságod, Jenki?...)