Magyar Szó, 1947. október (4. évfolyam, 241-266. szám)

1947-10-02 / 241. szám

2 (Folytatás az első oldalról) is nyíltan beavatkoznak. A Truman­­elv nem egyéb katonai támaszpon­tok teremtésénél Európában és a világ más részein, hogy bekerítsék a Szovjet Szövetséget és Kelet más, igazán demokratikus államait. Ez azt jelenti, hogy a Truman-elv más népek rabságba vetésének elve és így néz ki az a demokrácia, amiről ők mesélnek. Hazug ez a demokrá­cia. Az egész csak hazugság és er­ről meggyőződött a világ minden népe. És még ők vádolnak bennün­ket. Nem tudom, hogy végződik a dolog ottan, de azt tudom, hogy már most előkészítik a terepet szándékaik megvalósítására. A va­lóságban arra törekszenek, hogy szétzúzzák az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Tevékenységük impe­rialista front megteremtését jelenti a demokratikus államok ellen és ha ez nem sikerül nekik, megkísér­lik szétzúzni az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Minden igyekezetükkel ránk akarnak erőszakolni az Egye­sült Nemzeteken keresztül olyan ha­tározatot, ami megalázó volna né­pünk és a Balkán többi országai számára egyaránt. De kijelentem, hogy sohasem engedjük meg bárki­nek is, hogy uralkodjék országunk­ban és ránk erőszakolja akaratát. Mi senki másét nem akarjuk, senki földjét nem követeljük, még azt sem kaptuk meg, ami megillet ben­nünket — de meg tudjuk védeni amink van. Sok függ tehát tőlünk magunk­tól, sok függ attól, hogy eltökélt­ségünk szilárd, sőt a jövőben még szilárdabb legyen. Sok függ attól, hogy nem hagyjuk magunkat meg­ingatni, nem félünk az ijesztgetés­től atombombával, vagy bármi más­sal, békés életünket építjük és or­szágunkat fejlesztjük, gyárakat és épületeket emelünk és lehetővé tesz­­szük parasztjainknak, hogy még jobban megműveljék a földeket. Úgy dolgozzunk, mintha száz, vagy ötszáz évig tartana a béke, de úgy készüljünk és készülünk, mintha már holnap kezdődne a há­ború. (Hosszantartó, viharos helyes­lés. Amott holnap már azt kiabál­ják: fegyverrel fenyegettek, szervez­kedtek és mit tudom én meg micso­dát. De mi nem szervezkedünk sem­miféle támadásra, arra szervezke­dünk, hogy megvédjük magunkat, szervezkedünk, hogy soha többé ne történhessék meg az, ami történt, amikor a nép fegyvertelenül és ma­­gárahagyottan a német-olasz hódí­tó kezére jutott. Nem akarjuk töb­bé ezt a sorsot. Népünk kezébe vet­te sorsát és úgy dolgozunk, ahogy legcélravezetőbbnek és legkedve­zőbbnek látjuk békés fejlődésünk, fennmaradásunk és életünk biztosí­tására. Delegátus társaim és társnőim, a nagy Felszabadító Háború harcosai! Teljes sikert kívánok munkátokhoz, a szövetségünkre váró feladatok megvalósításában. Alapvető felada­totok, hogy az ötéves terv megvaló­sításában és az ország továbbfejlesz­tésében az első sorokban álljatok és itt is ugyanazt a lelkesedést és hősiességet tanúsítsátok és ültessé­tek át a dolgozó nép minden réte­gébe, amit az ország felszabadítá­sáért vívott harcokban tanúsította­tok. Az a feladat vár rátok, hogy mindenütt az első sorokban álljatok és mindenütt ápoljátok hagyomá­nyainkat, megőrizzétek a népfelsza­­badító harcok nagy vívmányait. Le­gyetek meggyőződve társaim és társ­nőim, és legyünk mindannyian mé­lyen meggyőződve arról, hogy el­érjük amire törekszünk, boldoggá és gazdaggá tesszük országunkat és hazánk olyanná válik mint azt né­peink megérdemelték és amilyenre mindenkor törekedtek. Sőt, még an­nál is szebbé. Éljen a nagy Felszabadító Háború harcosainak új szervezete! Éljen a Jugoszláv Szövetségi Népköztársa­ság! (Hosszantartó éljenzés, taps. A kiküldöttek felállnak és éltetik­­Titó marsait.) Msem Szó 1947. X. 2. A sidi fcíű€l€­áció vezetőjének, A. Visinszkinek nyilatkozata a vicky-succes-i sajtókonferencián Hétszázan, közöttük ötszáz újságíró, vettek részt a konferencián Hatalmas érdeklődést keltett Newyorkban a szovjet delegáció ve­zetője által rendezett sajtókonferen­cia. Az utóbbi napokban az ameri­kai sajtó jelentős része, amelyet mint a háborús pszichózis felidézőjét Visinszki leleplezett az Egyesült Nemzetek plénuma előtt, megkísé­relte megcáfolni a szovjetdelegáció vezetőjének súlyos vádjait. A most tartott sajtókonferencia ismét a közvélemény figyelmének előterébe állította a népek békéjének és biz­tonságának kérdését. A konferencián részt vett az ame­rikai és a világsajtó ötszáz képvi­selője, hírmagyarázók, diplomáciai levelezők és riporterek. Kívülük igen sok delegátus és a küldöttsé­gek sok szakértője és munkatársa is megjelent. Összesen mintegy hat­­száz személy vett részt Visinszki sajtókonferenciáján. „Egyetlen más delegátus konferenciájára sem jöt­tünk volna el ennyien” — jegyezte meg egy amerikai újságíró. Visinsz­ki okmányokkal alátámasztott fej­tegetéseit feszült figyelemmel hall­gatták. A HÁBORÚS USZÍTÓK ELLENI HARC KÉRDÉSÉRŐL Visinszki a következőket mondot­ta: Tekintettel a háborús uszítók el­leni harc nagy jelentőségére, a szov­jetküldöttség elhatározta, hogy önöket, Uraim, meghívja a sajtókon­ferenciára. Ami szeptember 18-i nyilatkozatunk nagy visszhangot keltett s ezzel kapcsolatban sok olyan nyilatkozat hangzott el, me­lyeket nem hagyhatunk válasz nél­kül. Meg kell mondanom, hogy ugyanazok a reakciós körök, me­lyekről szó volt szeptember­ 18-i nyi­latkozatomban, igyekeztek megke­rülni a szovjetdelegáció által felve­tett kérdéseket. E körök vezetői nyílt zavarba jöttek a szovjet dele­gáció javaslatai miatt és mivel nem voltak abban a helyzetben, hogy az állításokat megcáfolhatták vol­na, azt tartották legjobbnak, ha ál­landóan ismételgetik provokációs és rágalmazó támadásaikat a Szovjet­szövetség és a szovjet kormány el­len. Természetes, hogy ezekre a re­akciós rágalmakra nem válaszolok, és nincs szándékomban vitát kez­deni a reakciós urakkal. Semmilyen vitának nincsen helye ez urakkal szemben, elsősorban azért, mert ilyen vitának nincsen értelme. A háborús uszítók elleni harc kérdé­sét eléggé világosan, pontosan és határozottan vitte az Egyesült Nem­zetek naggyűlése elé a szovjetdele­gáció. A mai sajtókonferenciának más célja van. Itt most felvilágosí­tásokat szándékozom adni azoknak, akiknek erre szükségük van, kap­csolatban szeptember 18-i nyilatko­zatommal. Elkerülhetetlennek tar­tom, hogy válaszoljak néhány be­szédre, bármennyire is nyíltan el­lenségesek voltak ezek és azokhoz fordulok, akik nem vesztették még el képességüket, hogy nyugodtan, tárgyilagosan és lelkiismeretesen el­gondolkozzanak a dolgok felett, melyeket olyanoknak lássanak, ami­lyenek. «. Mindenekelőtt arról akarok be­szélni, hogyan fogadták beszédemet az Egyesült Államok ilyen, vagy olyan körei, már amennyiben ítélni lehet a körök egyes vezetőinek be­szédeiből, vagy írásaiból. EGY HÁBORÚS USZÍTÓ A REFLEKTOR ELŐTT Először is, hogyan reagáltak be­szédemre azok a háborús uszító tí­pusok akikre beszédemben rámu­tattam? Meg kell mondanom, hogy némelyikük egyenesen letagadja sa­ját beszédét, melyben háborúra uszí­tott békés népek, elsősorban a Szov­jetunió ellen, így cselekedett pél­dául Dalls úr is, aki kijelentette, hogy ő nem mondta a neki tulajdo­nított kijelentéseket. Kijelentése azonban nem felel meg az igazság­nak. Nézzük a tényeket. Én Dalis urnak az »England Daily Press Asso­ciaton”-ban 1947 február 10-én meg­jelent nyilatkozatából idéztem az Egyesült Nemzetek plénuma előtt. Ez a nyilatkozat tendenciózus rossz­­akarattal bírálta a Szovjetunió kül­politikáját. Dalls úr e nyilatkozatá­ból idézhetem, egyebek közt, a kö­vetkezőket is: „Feltételezem, hogy a szovjet­ dinamizmus elviselhető lesz, de elsősorban csak azért, mert inkább erővel mint engedékenység­gel találja szemben magát...” „A béke alapja nem a megegyezés, ha­nem történelmi politikánk megerő­sítése ...” „Erős háborús gépezetet kell fenntartanunk és készen kell lennünk ara, hogy ezt fel is hasz­náljuk, ha szükségesnek mutatko­zik ...” „A római császárság buká­sa óta egyetlen nép sem bírt olyan nagy anyagi fölénnyel, mint most az Egyesült Államok.. .” Csak ha­talmunk által nyert tekintélyünk felhasználásával lehetünk biztonság­ban a világon ... Dalls ur a ki­­jelentései feleslegessé tesznek min­den kommentárt. Még valamit idé­zek Dalls úrnak a „Life”-ben, 1947 január 17-én megjelent egyik beszé­déből: „1947 elején Iránban, Török­országban és Görögországban ve­szély fenyegetett. Azonban ennek eredménye nem jelentett sikert a Szovjetra nézve. A szovjet vezetői belátták, hogy egy puskából egy­idejűleg nem tudnak kétfelé tüzel­ni. A nacionalista agresszió véget vetett az idealisztikus propagandá­nak. Ezt a veszteséget nem is tud­ták behozni, mert a szovjet agresz­­sziója az Egyesült Államokban és Nagybritanniában, olyan ellenállás­ba ütközött, ami nem volt kívána­tos a szovjet vezetők számára. Ez országok közvéleménye gyorsan megerősödött. A közvélemény jó­váhagyta, a katonai intézmények át­rendezését és nem engedte, hogy ezek széthulljanak. Az Egyesült Államok megmutatta katonai,tenge­részeti és­ légi erejét a Földközi-ten­geren. Úgy tetszett, hogy amennyi­ben a Szovjet tovább megy azon az úton, amelyen elindult, az egy nagy háborúhoz is vezethet”. Ha analizáljuk a kijelentéseket, amelyek nem az egyetlenek és a­­melyek Dalls úr által képviselt ál­láspont kifejezői — nem nehéz az általam kifejtett megállapításokhoz eljutni. Itt nem segít saját állításai­nak egyszerű letagadása. Legyen annyi bátorsága, hogy felelősséget vállaljon szavaiért és felhívásaiért. Mások, az általam megemlített urak közül, például Eri úr is, foly­tatják kihívó kijelentéseiket. Sem eddigi, sem újabb cinikus beszédet nem találtak ellenállásra. Az új há­borús uszitókat nem kötötték szé­gyenoszlophoz. Valószínű, hogy Eri és a hozzá hasonlók, ugyanazzal a szégyentelenséggel folytatják kihívó támadásaikat, rágalmazásaikat és hazugságaikat a Szovjetunió ellen, hogy minél többet ártsanak a béke ügyének, országaink együttműkö­désének , egy új háború tüzének­­ felszítása érdekében. Emlékszem,­­ hogyan reagált­ak­ az én beszé­­j­demre. A következőket mondotta­­ pennsylvaniai házában: „Büszke va­­j­gyok rá és a legnagyobb fokig­ megtisztelőnek érzem, hogy Visinsz­ki ur háborús uszitónak nevezett. Amenniyben ő háborús uszításnak értette azon felhívásomat, hogy bombázzuk Oroszországot atom-­­­bombákkal, akkor Visinszki urnak­­ tökéletesen igaza volt.” Természe-­­­tes, hogy ezek a szavak mindenki­­ számára elégségesek, hogy világo­san lássák a személy erkölcsiségét Eri újabb nyilatkozata jellemző nem csupán nyílt cinizmusa miatt, hanem azért mert ez a vén, megrögzött gonosztevő nyíltan kérkedik ciniz­musával, szemmel láthatólag az Egye­sült Államok bizonyos köreinek tá­mogatásában bizakodva. Ez az eset ismét csak azt bizonyítja, hogy itt az ideje az energikus és becsületes harcnak az új háborúra uszítók el­len. Íme, ilyen az általam említ­ett emberek második kategóriája. Most rátérek a harmadikra. HÁBORÚS USZÍTÓK GÁZOLNAK AMERIKA NÉPÉNEK BECSÜLETÉRE A harmadik csoport, hasonlók Kadler Hammer Harwood koncern­­elnök úrhoz, a fal­ mellé húzódnak és megpróbálkoznak tréfálkozással kibújni a felelősség alól. Mindegyi­kük, természetesen, olyan tréfát eszel ki, amely leginkább megfelel mentalitásának és ízlésének, ami­ről, köztudomás szerint, nem lehet vitatkozni. Olyanok is vannak, akik egysze­rűen lármázással és gorombaságok­kal válaszolnak. Ez viszont az ő stílusukat és lelkiségüket mutatj­a meg, ilyen például Macmahon sze­nátor úr. Azt ajánlja, hogy figyel­mesen tanulmányozzuk a beszédért, amelyek állítólag megcáfolják az én állításomat, hogy ugyanis Mac­mahon úr háborús uszító. És elfo­gadom ezt a felhívást. Azonban Macmahon úr ne bújjék ki a válasz­adás alól és mondja meg, mi van az ő kihívó »Amerika négy lehető­­ségé«-vel? Hatalmas atombomba tartalékokat kell gyűjteni — mon­dotta —, azonnal megindítani a há­borút nemzetközi ellenőrző bizott­ságot kell csinálni­a .Szovjetunió nélküli és minden olyan országot, amely nem veti alá magát ennek a bizottságnak, támadónak kell nyil­vánítani. Ugyanígy cselekedett Aus­tin amerikai delegátus is, aki ki­jelentette, hogy az én szeptember 18-iki beszédem »tökéletes meg­hamisítása az amerikai szándékok­nak és rágalmazás személyek és intézmények ellen«. Sokkal igazsá­gosabb és hasznosabb lenne a bé­kére és a nemzetek együttműkö­désére nézve ha ellenfeleim, go­romba ordítozásoim helyett, tények­kel igyekeznének megdönteni azo­kat a tényeket, amelyeket én állí­tottam. Austin azonban jobbnak gondolta, ha tartózkodik a tények­­től. Arról beszélnek, hogy erre az amerikai delegáció egy másik tagja készül. Hát csak­ tessék, ha élni fogunk, látni fogjuk. Austin kijelen­tette, hogy »nem hiszi, hogy Viz­sinszkinek szándékában volt Ame­rika becsületéhez nyúlni«. Ez igaz. Beszédemnek egyetlen része sem volt, amely ilyen gyanúra adott volna okot. Amerika népének be­­csületéhez a háborús uszitók nyu­­kálnak, akik közé mi nemcsak nem számítjuk Amerika népét, hanem akiket — meg vagyunk győződve róla —, Amerika népe fog meg­bélyegezni, és elítélni, mint súlyos gonosztevőket Amerika népének, a békeszerető népeknek és az egész haladó emberiség érdekei ellen. Austin megjegyzése annnál is kevés­bé jogosult, mert én erről a kér­­désről a következőket mondtam: »Egész határozottsággal lehet állí­tani, hogy az amerikai nép, ahogy más demokratikus népek is, az új háború ellen van, hiszen a második világháború okozta sebek még nem gyógyultak be testén«. Ma szep­tember 26-a van. Nyolc nap mú­lott el beszédem óta. Mit mondtak a mi háborús uszítók ellen tett ja­vaslatainkra azok, akik tagadják az ilyen harc szükségességét­ és akik a Szovjetunió támadásával akarnak a vádak ellen védekezni? Semmit. Mit tudtak az általunk állított té­nyek ellen felhozni?­ Mondhatom, semmit, mert a szitkozódás és rá­galmazás nem tekinthető bizonyí­téknak. A tények — ahogy az angol közmondás mondja —­ ke­ményfejűek és tények maradnak. A »KIVENHEDT« ÁLLAMI SZUVERENITÁS . Nem lehet hallgatással elmenni az angol delegátus, Macneal beszéde mellett sem. Nem tudom, hogy e beszédben mi volt a csodálatosabb. Talán az hogy megpróbálta Chur­­chillt védeni, aki — szerinte —, London bombázásának idején nyu­godtan sétálgatott a londoni utcá­kon, vagy talán az állami szuvere­nitás kérdése a »marxista« szem­­szögből, amiről Macneal a szak­értő pózában, tetszelegve próbált beszélni, éppen úgy, mint amikor az angol parlamentben az ellenzék előre elkészített kérdéseire válaszol­gat. Macneal legalább negyedórát szánt annak bebizonyítására, hogy a Párisban megjelent országok, amelyeket a »Marshall-terv« csődj­ tett össze, önként és teljes szuvere­nitásuk birtokában teszik nyakukat a járom alá, pedig ez — jól tudjuk —, igen csúf hisz egy független ál­lam nyakán. Macneal nem elégedett meg a laburista párt fegyvertárának (Folytatás a harmadik oldalon) A. Visinszki, a Szovjet Szövetség külügyminiszter-helyettese Az atomkérdés problémája Az atombombát törvényen kívül helyező nemzetközi egyezmény megkötésének kérdése még mindég a levegőben lóg. (Újsághír) Miközben tökét gyűjt mohón, megbántott méltatlankodón így fakadt ki a jenki: .jegyin? Hogy bombát rejtek én?... jámbor Lim-lom, pár vasedény! Ki lát itt bombát? Senki! „Törvény”-re hivatkoznak, ó. s ..kontroll­­ra — mily ■ ... cagtató -unalmas szakvitákon, fűnek ezek a szokmok? "a háborúra gondolok, rimeg minden — atomom. Szabad sajtómban, rádión, szószékről harsogom, s írom: „Erkölcs, megértés, békés”... (Hogy békén és zavartalan áradjon, folyjék kincs arany telítetlen, mély zsebébe...) Sir, ri, zug szakadatlanul, krokodil könyörőne hull, uj tervvel, hogyha jön ki. (Atombombád-e, vagy pedig a politkád ördögibb, s álnokságod,­­ Jenki?...)

Next