Magyar Szó, 1947. november (4. évfolyam, 267-292. szám)

1947-11-07 / 272. szám

1947. XI. 7. Színház, zene és film a Szovjetunióban A Nagy Októberi Szocialista For­radalom 30. évfordulóján­ak nap­ján, 1947. november 7-én a Szovjet­unió dolgozói a színház, a zene és a film újjászületését is ünneplik. Ez a nap az orosz művészet valameny­nyi ágában a művészi alkotás és a művészi élmény kifejezésének és szabadságának végtelen távlatait is jelenti. Az Októberi Szocialista Fo­radalom, Lenin és Sztálin pártjá­nak győzelme a régi hamis művé­szeti formák felszámolását és az új népi, szocialista művészet haj­nalhasadását jelentette. Az Októ­beri Forradalom győzelmével új korszak kezdődött az orosz művé­szetben A színház, a zene és a film ezentúl csak a népet és a győzel­­meskedő szocialista építést szolgál­ta. A SZOVJET SZÍN­HÁZ ELSŐ A VILÁGON A színművészet a cárizmus ide­jén nem fejlődhetett szabadon. A nagy színházi alkotó, Dencsenko- Nemurovics ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: „Kedvenc íróink darabjait mint pl. Gorkijét, nem adhattuk elő. A cári kritika állandóan sakkba tartott bennün­ket, elvesztettük alkotási kezdemé­nyezésünket. Enélkül minden mű­vészet halálra van ítélve és mi ha­lálra voltunk ítélve a cárizmus a­­latt. A szovjet színművészet felsza­badulását egyedül az Októberi For­radalomnak köszönhetjük és a For­radalom zseniális vezetőinek“. A szovjet színház első a világon. Rendezői, színészei és egyéb mun­kásai a világ haladó szellemű szín­­művészetének tanítómesterei let­tek. A szovjet színművészet magas­­ színvonala nem gátolta, hanem elő­segítette a szovjet nép tömegeinek a színházi művészettel való össze­kapcsolódását. Ivan Mihajlovics Moszkvin, a híres színpadi művész egyik cikkében a következőket ír­ta: „A proletár forradalom évei­ben én a régi világ színésze új fel­fogással megértettem és értékelni tudtam azt a nagy felelősséget, a­­mely hazánk művészeinek vállán nyugszik. Egy olyan országban, a­­mely gigantikus lépésekben halad amelyben a munka hősökké teszi az embereket és amelyben a leg­főbb eszme a szabadság, egység és testvériség,­­ az ilyen országban az ember örökké szeretne élni és sokáig dolgozni". Konstanti Szergejevics Sztani­­szlavszki, a legnagyobb szovjet ren­dező a szovjet és a külföldi színját­szást összehasonlítva a következő­ket mondotta: „Amikor külföldön vagyok, felkeresnek barátaim és is­merőseim. Ezek az emberek nagy örömmel hallgatják, amit én a szov­jet színházról mondok nekik. Ugyan­ekkor sajnálkoznak, hogy Európá­ban a polgári színjátszás válság­ban van, a színházi hagyományok elkoptak, nincs hol, mit és kivel játszani és igazit, művészit alakíta­ni. A polgári színművészet állan­dóan keresi a kiutat és a felfrissü­lést, természetesen sohasem találja meg. A szovjetszínjátszás pedig egy­re fejlődik és mint az új életet épí­tő erők szerves része egyre na­gyobb emberi és művészi magas­latok felé tör. Ebben a hites fejlő­désben és előrelendülésben van az én örömöm, büszkeségem és ifjú­ságom “ A SZOVJET ZENEMŰVÉ­SZET A NÉPI DALOKBÓL táplálkozik A szovjeturalom 30 éves fennál­lása óta a szovjet zeneszerzők szám tálán olyan monumentális zenei művet alkottak, amely az egész mű értő világ elismerését érdemelte ki. A szovjet zeneszerzők a régi orosz klasszikusoktól tanultak. Következ­­zetesen folytatták Glinka, Csajkov­­szki, Muszogrszki, Borodin és Rim­­szki-Korzakov hagyományait. De ugyanakkor a lehető legszorosabb művészi összeköttetést tartják fenn a mával, a szovjetmilliók életével és harcával. A szovjet zeneszerzők a nemzeti és népi melódiák gazdag forrásából táplálkoznak, az igazi fol­klórt megismerve és értékelve meg­teremtették a népi és művészi zene szerves szintézisét. Az oratóriumok, az operák és szim­fóniák lelkes zenei nyelven be­­uw nf. ,a nép erőfeszítéseinek pro­blémáiról, a fasizmus elleni hábo­­rúról és a szocialista építésről. Kü­lönösen a szinmfónia közelítette meg a néptömegeket és vált eszmei és demokratikus tartalmában a nép számára is felfoghatóvá. Nikoláj Mjavszkovszki szimfóniája pl. a falu kollektivizálását önti zenei for­mába. Dimitrije Sostakovics az em­­beri öntudat nagy átalakulásáról Deszei szimfóniáiban valamint a nép harcáról és győzelméről. Szer­­gej Prokofjev szimfóniái a legyőz­hetetlen népakaratot dolgozzák fel és dicsőítik. Aram Hacsaturjam szimfonikus ódája Sztálin életét mutatja be és a szovjet nép nagy vezérének hódol. A szovjet hivatásos zeneművészet­tel párhuzamosan széles alapon fej­lődik és virágzik a néptömegek ze­neművészete is. A nagy Szovjetföl­dön gombamódra szaporodnak a zenei körök és énekkarok. A Szov­jetszövetségben 87 filharmóniai társaság van, amely a legnagyobb és legnehezebb zenei művek elő­adására képes. A nemhivatásos ze­nészek 110 zenei körbe tömörültek. Ezek a körök több mint 2 millió embert ölelnek fel, akik zenével foglalkoznak. A Szovjetszövetség­ről bátran el lehet tehát mondani, hogy a hősiesség, a munka a zene és a dal országa. A LEGTELJESEBB ÉS A LEGTÖMEGESEBB MŰVÉ­SZET: A FILM „Valamennyi művészet közül szá­munkra a film­művészet a legfon­tosabb“, mondotta Lenin. Ezekkel a szavakkal Vladimir Ilics a filmmű­vészet rendkívül nagy ideológiai erejét és kulturmisszióját emelte ki. A film a Szovjetunióban a szo­cialista fejlődés komoly tényezője lett. A legteljesebb és a legtömege­sebb művészet ez. Lenin a szovjet­film megszületésének idején még a következőket mondotta: „Szüksé­ges, hogy a filmalkotásokban ne csak a tudományt és a technikát e­­meljük ki; komédia és dráma for­májában adjunk a filmben helyet a humornak és a lelkesítő értelmet és érzelmet felcsigázó elemnek is Mindezeknek egy közös cél felé kell mutatniok; az új életet kell ábrázolniuk és tömegeinket a tu­domány és művészet megbecsülé­sére kell nevelniük.“ Ez volt a szovjet film fejlődési vonala kezdve a dokumentáris fil­mektől egészen a művészi és tudo­mányos alkotásokig, a szovjet ren­dezők kiváló filmeket készítenek, amelyekhez hasonlót ma sehol a vi­lágon nem találhatunk. A világszer­te elismert filmek közül meg kell említenünk Eizenstein „Potemkin" és „Október“ című filmjeit; Pod­­umkin „Anya“ és a „Vihar Ázsia felett“ c. rendezményeit; Dovzsen­­ko „Arzenál“ és „Földet“ című al­kotásait; az „Út az életbe“ című első szovjet hangosfilmet és a szov­jet filmgyártás egyik ragyogó alko­tását, a „Csapajevet", amelyet a Vasziljeva-testvérek rendeztek. A Szovjetszövetségben nagy elis­merést érdemelt ki magának a vi­lágszerte ismert filmtrilógia, amely Maxim Gorkij életrajza után ké­szült; a „Visszatérés“ a „Viborgi vidék“ című filmek, a „Minyín és Pozsárszki“ a „Nagy Péter“, a „Szu­vorov", a „Kutuzov" történelmi fil­mek, a „Lenin Októberben“, a „Lenin 1918-ban“ és az „Ember a puskával" című filmremekek. A Nagy Honvédő Háború alatt készült filmek művészi kivitelezé­sükkel és mélyen emberi vonásuk­kal elősegítették a szovjet nép ha­talmas tömegeinek mozgósítását a fasizmus elleni harcra. A realisztikus és­ lélektanilag jól alátámasztott őszinteség, az eszmé­­nyiség, a színészek magas színvo­nalú játéka és a rendezés tökéletes technikája a szocialista filmgyártás hatalmas alkotásait teremtették meg. A nagy szovjet filmrendező, Ei­zenstein a szovjet filmről a követ­kezőket mondotta: „A szovjet film erénye és nagysága abban van, hogy a Szovjetföld munkásainak igazi életét ábrázolja. Ez a művé­szet valamennyi művészet közül a legközvetlenebb lett és a legjobban közelítette meg a szovjet dolgozók tömegeit. Filmeink nagy hatással vannak a szovjet népre. Ez a ma­gyarázata a szovjet film nagy nép­szerűségének nálunk és külföld ha­ladó köreiben is". Az Októberi Forradalom mindenekelőtt azzal tűnt ki, hogy áttörte a világimperializmus arcvonalát, az egyik legnagyobb tőkés államban megfosztotta uralmától az imperialista uralkodó osztályt és hatalomra emelte a szocialista proletárságot. A bérmunkások, üldözöttek, elnyomottak és kizsákmányol­tak osztálya az emberiség történelmében először emelkedett uralkodó osztállyá és példájával magával ragadta a világ pro­letárjait. Ez azt jelenti, hogy az Októberi Forradalom új korszakot nyitott, a proletárforradalmak korszakát az imperializmus or­szágaiban. Sztálin ★ Sohasem győzhetik le azt a népet, amelynél a munkásság és pa­­rasztság többsége felismerte, megérezte és meglátta, hogy saját ha­­talmát, a szovjet hatalmat, a dolgozók hatalmát védelmezi, hogy azért az ügyért áll ki, amely neki és gyermekeinek biztosítja azt a l­ehetőséget, hogy a kultúra minden áldását, az emberi munka minden alkotását élvezhesse. Lenin Merkurov szobrász Sztálin óriás­ szobrán dolgozik Magyar Szó Mit köszönhetnek a szovjet sportolók az Októberi Forradalomnak Népi államban olyan fejlődési le­hetőségek nyílnak a testnevelés előtt, mint a tőkés társadalomban soha. A legékesebb bizonyíték er­­re az a tömeges és minőségileg is az első vonalban álló sportélet, mely a Szovjetunióban, a szocializmus úttörő országában kialakult. A ré­­gi cári Oroszország sportolói nem játszottak komoly szerepet világvi­szonylatban. Most pedig úgyszólván akármelyik sportágat tekintjük, mindenütt ott látjuk legalább is az élcsoportban a szovjet sportolókat, a labdarúgókat, súlyemelőket, kor­csolyázókat, atlétákat, birkózókat ökölvívókat, kosarazókat, sőt az el­mesport képviselőit, a sakkozókat is. Mi tette lehetővé ezt a hatalmas arányú fejlődést? Erre csak egy vá­lasz lehet: a harminc év előtti Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A győztes forradalom tette népivé, s ezzel tömegessé, a tömegesség út­­ján pedig magas színvonalúvá a sportéletet is. Csakis ezen az ala­pon fejlődhetett olyan naggyá a szovjet sport, amilyen ma. Mert hogy nagy, s még­hozzá minden sportágban nagy, azt az alábbi né­hány példa is bizonyítja. A LABDARÚGÓk már számos olyan nemzetközi si­kert arattak, amelyekre fel kellett figyelnie az egész világnak. 1945- ben például 30 mérkőzést játszottak külföldi pályákon a szovjet labda­­rúgó csapatok, s a harmincból egyetlenegyet sem vesztettek el. A legjelentősebb sikerek egyike a moszkvai Dinamó angliai vendég­­szereplése. Négy mérkőzést játszott a szovjet csapat Angliában, a lab­darúgás őshazájában, s ezek közül kettőt megnyert, kettőt pedig dön­tetlenül végzett, s végeredményben 19:9 gólaránnyal fejezte be túráját. A CDKA Jugoszláviában, a tbiliszi Dinamó Romániában a Torpedó Lengyelországban, a Sztálin auto­mobilgyár csapata pedig Magyar­­országon szerepelt nemrég, s mind a négy csapat sorozatos győzel­mekkel tért vissza hazájába. Egyesek azonban még e sikerek után sem akartak hinni a szovjet labdarúgás erejében Ezek különö­sen nagy érdeklődéssel várták a két vezető csapat, az idei bajnok CDJA és a második helyezett mosz­kvai Dinamó csehszlovákiai és svéd­országi vendégjátékát. Ez lesz az igazi erőpróba , mondogatták. Itt eldől majd, hogy valóban olyan erő­sek-e a szovjet csapatok Hát erő­próbának erőpróba volt. A cseh­szlovák labdarúgás mindig a leg­jobbak között volt Európában s a svédek is kitűnőek. A svéd bajnok, csapat legutóbb Angliában túrázott és vereség nélkül tért haza, így azután a svéd lapok is bizakodóan tekintettek a nagy mérkőzés elé, amikor a bajnok Norköping össze­méri erejét a Dinamóval. És mi történt? A svédországi és csehszlovákiai vendégszereplés va­lóban erőpróba volt. Olyan erőpró­­­a és olyan győzelem, ami után most már igazán senki sem kétel­­kedhet a szovjet labdarúgók kivé­­teles tudásában. Svédországban két mérkőzést ját­szott a moszkvai Dinamó. Az egyi­ket a Norköping, a másikat Göte­borg csapata ellen. És mind a két mérkőzést fölényesen, 5:1 arányban nyerték meg a szovjet labdarúgók. A svéd lapok nagy cikkekben mél­tatták a Dinamó játékát és kiemel­ték, hogy legfeljebb a londoni Ar­senal háború előtti csapata vehette volna fel a küzdelme- siker remé­nyében a moszkvai t­ol­larugók’--" A csehszlovákiai lap­k már­­ óvatosak voltak a jóslásokkal és azt írták, hogy a Spárta és a Szlá­­via sincs a legjobb formában. Az első mérkőzésen azonban kiderült, hogy a Sparta olyan kitűnő játé­­kot nyújtott, amilyent 1935 óta nem látott tőle a közönség. És a CDJA mégis győzött 2:1 arányban. A csehszlovák sajtó e­mellett ki­emeli, hogy a szovjet labdarúgók még nem is fejtették ki teljes ere­jüket s általános benyomás szerint még nagyobb teljesítményre is ké­pesek. De nemcsak a labdarúgók értek el ilyen kitűnő eredményeket. A háború utáni két évben 13 Európa, bajnok és egy világbajnok (Grigo­­rije Novak, a felülmúlhatatlan súly­emelő) került ki a szovjet sporto­lók soraiból. Azonkívül a szovjet kosarazók is megszerezték az Eu­­rópa-bajnokságot. Más sportágak­ban szintén kiemelkednek a szovjet sportolók. AZ ÖKÖLVÍVÓK száma például a háború előtt már elérte a 1O.OOOet. Ezek közül 60 ver­senyző elnyerte a mesteri címet, továbbá mintegy 200 elsőosztályú ökölvívót tartanak nyilván. A hábo­rú alatt 1944-ben megrendezték az ökölvívó bajnokságot, s a küzdel­meket naponta több, mint 20.000 ember nézte végig. Ezen a bajnok­ságon Nikolaj Koroljev nehézsúlyú öklöző szerezte meg az általános bajnok címet. 1945-ben megrendezték az egyé­ni és csapatbajnokságot is.. Az utób­bit Grúzia öklözői nyerték meg. Az egyéni bajnoksággal kapcsolatban meg kell említeni, hogy az egyes súlycsoportokban bajnokságot nyert nyolc ökölvívó mester közül négy, köztük a Szovjet Szövetség általá­nos bajnoka, Koroljev is, a szak­­szervezeti testnevlési egyesület tag­ja. Ez is bizonyítja a munkássport erejét a Szovjetunióban. A testnevelés legnépszerűbb ágai közé tartozik a Szovjet Szövetség­ben . A SÚLYEMELÉS Mintegy 20.000 ember foglalkozik nehézatlétikával. Tíz évvel ezelőtt még egyetlen olyan szovjet spor­toló sem volt, aki csak gondolni is mert volna valamely súlyemelő világrekord megdöntésére. Először a leningrádi Nikolaj Satov indítot­ta meg a rohamot és sikerült is megdöntenie a svájci Eschman vi­lágrekordját a bal kézzel fej fölé emelésben. Ettől kezdve egyre újabb és újabb világrekordokat döntöttek meg a szovjet súlyemelők. Ma a 35 világrekord közül 27-et szovjet sportolók védenek. Íme azoknak a szovjet súlyemelőknek a névsora, akiknek sikerült a régi világrekord megdöntése: Georgije Popov, Ni­kolaj Satov, Grigorije Novak, Jan­kov Kucenko, Alekszej Zsizsin, Vla­dimir Georgijevszki, Vladimir Kri­lov, Alekszandar Bozsko, Petar Pet­rov, Szergo Ambracumjan, Ruben Manukjan, Ivan Maljcev, Konsztan­­tin Miljejev és Izrailj Mehanik. Kü­lönösen Grigorije Novak eredmé­nyei kitűnőek, ő egymaga nem ke­vesebb, mint 15 összszövetségi re­kordot döntött meg a háború alatt, s ezek közül legtöbb túlszárnyalja a világrekordot is. Egy rövid cikk keretében nem­igen sorolhatnánk fel mindazokat a sikereket, amelyeket a szovjet sportolók elértek. A legjobbak kö­zé tartoznak a szovjet birkózók is, élükön az Európa-bajnok Johanes Kotkas­szal. Egész külön fejezetet érdemelné­nek a Szovjetunió sakkozói, akik már többször bizonyságot tettek legyőzhetetlenségükről, győzedel­meskedve Amerika és Anglia együt­tesei felett Botvinik, Keres, Szmi­szlov, Boleszlavszki és a többiek egyénileg is a tervezett világbaj­nokság legesélyesebb jelöltjei közé tartoznak. Mindez azt bizonyítja, hogy a szovjet sportolóknak tág terük nyí­lik a fejlődésre, tudásuk gyarapítá­sára s ezzel eredményeik fokozá­sára. Ezt pedig az teszi lehetővé, hogy sehol az egész világon nem fordítanak akkora figyelmet a test­nevelésre, mint éppen a Szovjet­unióban. Ezért olyan nagy ünnepük a szovjet sportolóknak is a Nagy Októberi F­ilista Forradalom harmincadik indulója. Novák Grigori, a súlyemelés világbajnoka 5

Next