Magyar Szó, 1952. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1952-01-01 / 1. szám
B. Szabó Györgyi JÓZSEF ATTILA Tizennégy év múlt el tragikus halála óta. Utolsó perceiről így emlékezik meg a krónikás: »Viktor Hugo verseket olvasott, nagy kedvvel és hozzáértő bámulattal. Estefelé sétálni akart, már sötétedett, fél hét volt. »Mindjárt viszszajövök«, mondta a nővéreknek, »ne zárjátok be az ajtót. Sétálok, kiszellőztetem egy kissé magam« Ekkor ment ki a sáros utcán át az állomásra, ahol egy Pest felé induló tehervonat rostokolt. Hogy itt mi minden fogta el, mire gondolt, mi világosodott meg előtte, mint pokoli láng, vagy mennyei fény, az örök titok, mert erről már sem írásban, sem szóban be nem számolhatott. Mire az állomástól egy rövid kőhajtásnyira ért, lassan gyorsuló indulásba kezdett a szerelvény. Szemtanuk állítása szerint, — három diákgyerek volt a szemtanú, — ekkor futásnak eredt, a sorompó alatt átbújt és két kocsi kerekei közé feküdt óvatosan, de döbbenetes elhatározással. Előbb csak két kezét fektette a sínekre, behajolva mélyen a kerekek alá, hogy utána visszavonhatatlanul, a lendületben lévő vagon kiálló vaskampója, lépcsője, vagy összekötő lánca szétroncsolja okos fejét. Rettenetes halálát a visszatérésére várakozó nővéreknek tisztességtudóan a falu bolondja jelentette.« A balatonszárszói föld csak a sovány, véres és összeroncsolt testét ölelhette magéhoz. — Életművét azonban nem tudta kikezdeni az enyészet: költészete konokul és szüntelenül tovább munkál új nemzedékek tudatában. Tizennégy esztendő múlt el ezóta. Európa felett már végigvonult a második világháború vérzivatara de az emberiség ma ismét nyugtalanul és éberen figyel ki ,az éjszakába, új viharok születését sejtve. A hazájában, ahol idegen az úr, azóta »problematikus« költőnek minősítették: életműve és költői magatartása a »szocialista« ország írói előtt nem lehet eszmény és példakép hisz költészetében a harcos és forradalmi hang gyakran váltakozik a pesszimizmus, a kiábrándultság, a csüggedés és az egyéni fájdalom szubjektív kifejezésével. A »mellőzött« költőt azonban nem lehet egykönnyen felejteni, s József Attila művei a magyar népet »nem középiskolás fokon« úgy tanítják ma emberségre, magyarságra és a való világ dolgainak józan megismerésére, mint életében a költő, a fasizmus európai térhódításakor, a nagy vérzivatar előestéjén József Attila életműve kiállta a viharok próbáját, túléli a »mellőzés« és »száműzetés« minden keservét és elpusztíthatatlanul hirdetni fogja, hogy a huszadik század első évtizedeiben közöttünk élt és érzett, gondolkodott és alkotott egy költő, aki tegnap még kortársunk volt és akinek a neve ma ott ragyog a legnagyobb magyar értékek. Petőfi és Ady mellett Sorsszerűséget, a magyar lángelmék közös végzetét vélik sokan felismerni tragikus pusztulásában és mintha félígy énekelt a költő Ady emlékezetét idézve de sorai ma megdöbbentő időszerűséggel visszhangozzák félbenmaradt életművének kérdéseit, melyek eddig megválaszolatlanok maradtak Művészi hagyatékának kevés méltatója, de annál több érdemtelen, kamatoztatója, elferdítője, tudatlan és lelkiismeretlen sáfárja akadt. Hazájában nevét ma tudományegyetem, kollégiumok, kultúrintézmények, parasztszövetkezetek és vállalatok viselik, de — bármennyire paradoxonként hat is — a »proletár-utókor« mindmáig megfeledkezett a költő összes műveinek gondos, megbízható szövegkritikai kiadásáról. Afelszabadulás« utáni kiadások semmiben sem térnek el a népellenes uralom idején megjelent és a cenzúra által megcsonkított kiadásoktól. A költemények eredeti szövegének helyreállítására a költő kéziratban maradt hagyatékának rendezésére, a sajtóban hagyott életműve is a magyar költő társtalanságának, számkivetettségének tetszetős tételét látszana igazolni. Ne áltassuk magunkat. József Attila tragédiája nem a magyar költő végzetes sorsát, nem a magyar művész tragikus kiúttalanságát bizonyítja és távolról sem tartalmazza a magyar költő társadalmi szerepének a tagadását. Tragédiájában, — az egyéni lelki diszpozíciót, az érzelmi élet telítettsége mellett természetesen a társadalmi erők kihatását kell elsősorban szemügyre vennünk, melyek együttesen — az osztályharc egy meghatározott stádiumában — siettették a költő szánalmas pusztulását. Halála nem a balatonszárszói öngyilkossággal következett be, hanem jóval előbb. Vagy csak most következik be, amikor hazájában életművének értékét kicsinyes filiszterek kétségbevonják és tagadják? ■ van elszórtan napvilágot látott írásainak összegyüjtésére még ma sem akadt lelkiismeretes szöveggondozó, de kiadó sem »S mondd, mit érlel annak a sorsa ki költő s fél és így dalol; felesége a padot mossa s ő másolás után lohol; neve, ha van, csak áruvédjegy, mint akármely mosóporé, s élete ha van érte még egy, a proletár utókoré?"« Számunkra József Attila neve nem »áruvédjegy«, hagyatéka és tanítása kínzó, nyugtalanító, de nem terhes örökséget jelent. Szövetségesünk a költő, fáradhatatlanul közreműködik a testi és szellemi kizsákmányolás alól felszabadult új nemzedékek emberi és érzelmi életének gazdagításában Életműve, a maga tragikus befejezetlenségében is. az ellenforradalom korának maradandó értékű művészi kifejezése Versei a költészet és a társadalmi valóság közötti öszszefüggés bonyolultságára vetnek fényt és e viszony korántsem fedheti fel a versek önéletrajzi elemeinek gondos kicédulázása alapján írói attitűdje nem kiragadott verssorok vagy strófák alapján válik érthetővé hanem feltételezi egész életművének gondos elemzését, verseinek keletkezési ideje a versbefagganás társadalmi és egyébni feltételei nem kisebb jelentőségű tényezők, mint a vers alapgondolatából következő tartalmi- és stílusjegyek, vagy mint a költemények verstechnikai és nyelvi eredményei Lehetetlen fel nem fedezni, hogyan állanak ezek a verselemek állandó, termékeny és eleven kölcsönhatásban. Egy ízben így nyilatkozott költészetéről: »A rím és a ritmus Ugyanúgy hozzátartozik az élmény kifejezéséhez, ahogyan az alany és állítmány a gondolatokhoz. A vers ritmusát és rímeit a vers anyaga szüli s az élmény a kifejezésre váró nyersanyag szerint változik Tökéletesen igaz, hogy az olyan vers amelyben előbb születik a rim, a ritmus a versmérték és a mondanivaló ehhez igazodik, értelmetlen játék ...« Költészetének egyik alap-1 . motívumaként jelentkezik az a kísérlete, hogy az ellentétet a költészet és a valóság között, az érzelmi élet mélysége és az adott társadalmi lét bonyolultsága között , a költészet eszközeivel oldja fel. Innen következik életművének egyik legjelentősebb költői eredménye: a művészi egység megvalósítása a súlyos tartalom és a csillogóan áttetsző költői kifejezés között. Ez a művészi egység a legnagyobb költői erőfeszítés eredménye lehetett és magától értetődik, hogy József Attila fejlődésének csak néhány periódusában nyert hibátlan és teljes művészi megoldást. Amíg a költő azonban eljutott ennek a magasigényű szubjektív költői kifejezésnek a megvalósításáig, végigjárta a költészet »mesteriskolája« mellett, az emberi szenvedéseknek azt a keserves útját is, melyben — az adott társadalmi föltételek között és az egész érzelmi élet komplikáltsága mellett — egy életnek kellett belepusztulnia József Attila költői jelentőségét korántsem a tartalom és a forma közötti ellentmondás művészi egységének helyreállításában kell látnunk, de nem is abban az eljárásában, ahogyan a valóságot költészetté sikerül átlényegítenie. Azt hiszem, hogy éppen olyan veszélyes és tudománytalan eljárás József Attilát csak »pártköltőnek« feltüntetni, mint amilyen elfogultság és esztétikai korlátoltság kell ahhoz, hogy költészetét a»klasszikus műveltség és kóbor hontalanság, nagy gyermeki rajongás és apátlananyátlan világérzet, sötét csüggedés és felséges közboldogság eszményei közötti ellentétek szintézisének tekintsük, mint ahogyan teszik ezt például a magyar polgári esztétika képviselői Vajthó Lászlótól Németh Lászlóig. A polgári esztétika elemzési módszerének egyik fogyatékossága abban nyilatkozik meg, hogy a politikai és társadalmi, sőt a forradalmi tartalmat ott látja meg csupán, ahol ez a tartalom jelszavakban jut kifejezésre. Ezért képtelen felismerni a verselési elvekben és a vers formában létrejött forradalmi változások jelentőségét mely szükségszerűen következik be — a művészi tartalom és a művészi forma eleven kölcsönhatásának eredményeként. A másik veszély József Attila műveinek értékelésében onnan következik, hogy az alkotó művészetet lényegében felismerő szektán® ideológia, mely a harmincas években elítélte József Attilát, mert költészete nem volt beskatulyázhatóan - »politikai költészet és nem volt napi agitációs jellegű siral ma a költő hazájában újra üldözőbe vette verseit. Ez a szektáns ideológia akkor is és ma is létrehozza a dogmatikus marxizmust, amely parancsok, szabályok merev és élettelen előírások foglalata és nem életet adó életelem, mint a helyesen felfogott marxizmus. Ez a szektáns proletár aszkézia csak bizonyos társadalmi történeti helyzetben lehet indokolt, de nem lehet időtlen eszményképe a proletariátus magatartásának. József Attila a költészet eszközeivel fejezte ki korának társadalmi valóságát. Nemcsak politikai törekvéseknek adott hangot, hanem költészetében osztályának minden emberi viszonylata is — barátság, emberség, természet és szerelem — művészi kifejezést nyert Nemzeti költő lett. József Attila a költészet eszközeivel örökítette meg az imperializmus és fasizmus korának szabadságellenességét, emerellenességét és az ellenforradalmi korszak társadalmi ellentéteiben gyökerező irodalmi élet szétdaraboltságán felülemelkedve, kertészetében a harcos humanizmus eszméjét szólaltatta meg. Ezért válhatott a magyar élet egyetemességének művészi kifejezőjévé és ezért hatják át legszubjektívebb élményeit is a közösségi élet nagy problémái, a nemzeti sors és a közélet alapvető kérdései. Az ellenforradalmi időszak irodalmi esztéticizmusával szemben, József Attila a művészet társadalmi szerepének és hatásának a követelményeit valósította meg művészetében, így lett a költő tanú és vádló egy személyben, egy népellenes és művészet-ellenes korszak tanúságtétele és vádbeszéde hangzik fel költészetében. JKOROKNAY-KIADÁS, szeged A „Nem én kiáltok" kötet belső címlapja József Attila sajátkezű ajánlásával »Meghalt? Hát akkor miért élik naponta szóval, tettel és hallgatással is? Miért békítik a simák alattomba lány-duzzogássá haragvásait? Földön a magyar és földben a költő, dühödt markában rögöket szerit, melléről égre libbent föl a felhő, de tovább vívja forradalmait.« József Attila sajátkezti bejavítása a „Nem én kiáltok” című kötetben József Attila JÓZSEF ATTILA NEM ÉN KIÁLTOK 1925 fCtvj , "A AJ r* / . W*-*- ***■ .» ^ . y cjLr yyt '-'2. ■#-' Csudálkozunk az életen cuk-tc* oy/' Ha mosolyog, De ha szomjazom, akkor friss patak, Az én kedvesem az egeknek nyílhat, De megcsókolni csak nekem szabad. 4 Haja szurokkal elkevert aranyi Harmatos erdők az ő szemei, Küszöbe el£ teritném magam Lábtörlőképpen, de nem engedi. Szavunk zugában megbuvik a csók, Testvéreihez lopva jön ide . . . Mező álmodhat össze annyi jót — Az én kedvesem a füvek szive. Este a csókok megszöknek velünk S végigfutván a világi téren, A hajnali égre leheveredünk És csak csudálkozunk az életen. Könyvsikerek, terjesztési sikerek A toll emberei nagyon jól emlékeznek még arra, milyen ára volt a régi Jugoszláviában, hogy összegyűjtött elbeszéléseikkel és verseikkel eljuthassanak a nagyközönség elé. Előbb őszsze kellett kaparniuk a nyomdai kiadásokhoz szükséges pénzt, s aztán, — amikor így sikerült kiüriteniök zsebüket és végre napvilágot látott a könyv, — még csak akkor következett a dolog nehezebbik része a házalás Mert magának az írónak és legközelebbi barátainak kellett kilincselniök a feltételezhető könyvbarátoknál, hogy itt-ott elhelyezzenek egy-egy kötetet, s hogy a nagyközönség elé kívánkozó író legalább a befektetett pénzt visszakaphassa. Mert hát akkorjában valahogy úgy volt, hogy az írónak kellett áldozatot hoznia, hogy olvasókra találjon. Hej, fordított világ! Arrólaztán már szinte ne is beszéljünk hogy talán éppen ezért talán éppen az írók ilyen kiszolgáltatottsága folytán a közönség előtt nemigen volt becsületük az itteni magyar tolforgatóknak. Valahogy nem is tekintették őket az irodalom komoly munkásainak, inkább afféle árujukkal házaló vigéceknek. Mostanában gyakran megmegállok a könyvkereskedések kirakatai előtt, s örömmel látom, hogy egyre nagyobb teret hódít bennük a magyar könyv is. Füzetek és vaskos könyvek, gyermekmesék, versek elbeszélések, színdarabok, regények és politikai művek sorakoznak egymás mellett, egyre szépülő külsejükkel is kínálgatva magukat. A „Testvériség-Egység” könyvkiadóvállalat egyre terebélyesedő munkájának élő tanui ezek. A külföldi nagyok, a magyar klasszikusok mellett ott kínálgatják magukat jugoszláviai magyar íróink legújabb termékei is, nem kell már házalni velük, a kirakaton keresztül is eljutnak az olvasók Nem állíthatjuk hogy itt, a vidékünkön a régi időkben egyáltalán nem volt olvasóközönség De ez a közönség csak a világi odalom é* ■»--»leg a magyarországi © Folytatás a 7. oldalon)