Magyar Szó, 1952. április (9. évfolyam, 79-104. szám)

1952-04-01 / 79. szám

LEGÚJABB „Életünket adjuk — Triesztet nem adjuk!“ A „Politika" rendkívüli kiadásban számol be a beográdi tüntetésekről A »Politika« tegnapi, március 31-i esti rendkívüli kiadásában részletesen be­számol a beográdi tüntetésekről, amikor is fővárosunk népe élesen tiltakozott az olasz kormány, és olaszországi fasiszta és tájékoztatóirodás elemek hazánkellenes provokációi ellen. A tüntetésre közvetlenül Tito marsal a Szkupstinában elhangzott beszéde után került sor. Óriási tömeg özönlötte el az utcákat, a munkások, alkalmazottak, diá­kok, egyetemisták elárasztották a nagyobb tereket, éltetve Tito marsall, Pártunkat, Hadseregünket. Több mint 200.000 ember vett részt ebben a nagyszerű megmozdu­lásban. A felvonuló tüntetők »Az egész nép — Hadsereg!« Életünket adjuk — Tri­esztet nem adjuk!« »Isztria a miénk — Trieszt a miénk!« jelszavakat kiáltoztak. A tereken alkalmi szónokok rögtönzött beszédeket tartottak, a nép lelkes helyeslése mellett, s kifejezésre juttatták a fővárosiak tiltakozását, s eltökéltségét, hogy egy­ségesen felsorakozzanak kormányunk mögött. Ereitoflfik­o vita Panmunuszsonban Panmundzsonból jelentik. Mivel a vezérkari tisztek teg­napi ülésén sem tudtak meg­egyezni a Szovjetunió kép­viseletének kérdésében, az észa­ki kore­ai - kínai del­eg­áció javasolta, hogy a fegyverező net ellenőrzését tárgyaló al­bizottság kezdje meg mun­káját. A javaslat értelmében ez az albizottság folytatná a vitát a Szovjetunió képvise­letének kérdéséről. A hadifoglyok kicserélését tárgyaló vezérkari tisztek ülésén a hadifoglyok önkén­tes hazatelepítésének kérdé­séről tárgyaltak, de semi­­lyen eredményt nem­­értek el. Nem tartják be a genfi hadifogoly-egyezményt Tokióból jelentik­ Az Egye­sült Parancsnokság vasárnap tiltakozott az északi koreai ka­tonai hatóságoknál, amiért nem tartják be a genfi ha­difogoly-egyezmény szabá­lyait. A­ tiltakozó jegyzék­ben kiemelik: az EP repü­lői­­megállapították, hogy az ellenfél a genfi hadifogoly egyezménnyel teljes ellentét­ben a fogolytáborokat a kato­nai célpontok közelében he­lyezte el. A tiltakozásban hangsúlyozzák még, hogy az EP repülői azt is megállapí­tották, hogy Észak-Koreában 11 hadifogolytábort helytele­nül jelöltek. Azonban a pekingi rádió vasárnap esti adásában el­vetette az EP-nek azt a kö­vetelését, hogy a hadifogoly- I. 2­3 táborokat a közlekedési út­vonalaktól és hadászati célpon­toktól távol, az ország belse­jében helyezzék el. 1. Hány statútumot adott ki eddig Jugoszlávia Kommunista­­ Pártja? + 2. Mekkora utat tesz meg­­ egy év alatt a zsebóra bille-i géje? 3. Miben gyorsan közeledik­­ felénk egy nemrégiben felfede­zett mozgócsillag? Válasz a legutóbbi KÉRDÉSEKRE: 1. A­ régi rómaiaknál az idő­számításunk előtt a 153. évben az újév nem január 1-én, ha­nem március 1-én kezdődött. A rómaiak ezt a napot ünne­pélyesen és örömmel várták, és különböző szokásokkal, vi­­rágdíszítésekkel, pénzadomá­nyokkal stb. ünnepelték meg. De időszámításunk előtt a 154. évben egy esemény felborította a rendet a római naptárakban. Ugyanis Spanyolországban a római katonák fellázadtak, mert áthelyezésüket március 1-én akarták végrehajtani. A római vezérek eleget tettek ugyan a lázadók kívánságai­nak, de hogy a parancsot is teljesítsék, az újévet január­­ 1-ére helyezték át. 2. A tengerek szintje nem minden helyen egyforma. Az Atlanti-óceán közepes vízszint­­.1, a norvég partoknál 0,4 mé­terrel, a skót tengerparton 3,0—1,0 méterrel, Grönlandnál pedig 1,4 méterrel magasabb , legalacsonyabb szintnél. A t­engerszint-különbséget a Föld vonzóereje, a centrifugális erő és a légnyomás-különbség okoz­za. A tenger szintje azonban még így sem állandó, hanem időszakosan vagy rendszertele­nül változik. 3. Az első ember, aki 1783 ok­tóberében a levegőbe emelke­dett, Pilatra Rozié volt. A ko­sárral felszerelt léggömböt egy vékony kötél kötötte a földhöz.­­ A következő hónapokban Pilat- I­ra még egy utassal emelkedett fel a léggömbön, amely ekkor már nem volt összekapcsolva a földdel és 20 teljes percig tar­­tózkodott a levegőben. Azon­ban az első légiutas volt az el­ső áldozat is, mert egy másik felszállásnál szerencsétlenül­­ járt. Még ugyanez év végén Charles fizikus 3000 méter ma­gasra emelkedett a léggömb­bel. Véleménn­ek Truman visszavonulási határozatéról Newyorkból jelentik­ Tr­umannak azt a határozatát, hogy nem jelölteti magát a küszöbönálló elnökválasztá­sokon az amerikai lapok élénken magyarázzák. A New­­york Times például megállapítja, hogy ennek a hatá­rozatnak közvetlen eredménye az lesz, hogy a demokra­ta pártnak új jelöltet kell választani. A lap véleménye szerint Kefauover szenátor egyike azoknak, akiket a de­mokrata párt jelölhet. A lap valószínűnek tartja, hogy Truman Stevenson, az Illinois állam kormányzójá­nak jelölését támogatja majd. Végül megállapítja, a köz­társasági párt csak akkor győzhet az elnökválasztáso­kon, ha legjelentősebb jelölt­jét Eisenhower tábornokot lépteti fel. A Newyork Herald Tribu­ne véleménye szerint Truman visszavonulása olyan válto­zást idézhet elő, amely már szükséges volt az amerikai politikai életben. A lap a to­vábbiakban megemlíti, hogy Truman visszavonulása a po­litikai színtérről­­hozzájárul a helyzet tisztázásához, füg­getlenül attól, hogy a törté­nelem miként értékeli majd Trumant mint elnököt. Londonba utazott Trieszt angol főparancsnoka Triesztből jelentik: Thomas Winterton vezérőrnagy, a Triesztben tartózkodó ame­rikai és angol csapatok főpa­rancsnoka tegnap Londonba utazott, ahol tárgyalásokat folytat Eden angol külügymi­niszterrel. Attlee Európa egységének kérdéséről Phi­ladelphi­ából jelentik: Attlee, az angol laburista párt vezetője, aki meglepe­tésszerűen rövid látogatásra az USA-ba érkezett, Phila­delphiában kijelentette, hogy Nyugat-Európában a fokozot­tatott egység és együttműködés jelentős mozgalma áll fenn, amely mozgalmat valószínű­leg erősíti a közös veszély. Attlee véleménye szerint Eu­rópa egyesülésének folyama­tát nem kell gyorsítani, ami pedig Nagy-­ritanniát illeti,­­ nem egyesülhet a konti­nentális Európával. Nagybri­­tannia ugyanis, különleges helyzetben van, mert habár Európához tartozik, mégsem korlátozódik csak Európára. Végül rámutatott, hogy a kö­zös acél és vastermelés, az európai gazdasági együttmű­ködés szervezete és az At­lanti egyezmény kedvező módon járulnak hozzá ennek a problémának megoldásá­hoz. Tegnap Vajdaságban mér­sékelten felhős idő volt, he­lyenként kis esővel. A hő­mérséklet 13 órakor +19 és + 22 fok Celsius között in­gadott. Várható időjárás kedden: Mérsékelten felhős idő, gyen­ge délnyugati széllel. A hő­mérséklet nem változik. További kilátások: Válto­zó felhőzet helyenként eső­vel. A hőmérséklet fokoza­tosan csökken. A lengyel kormány nem óhajt foglalkozni a katyni tömeggyilkos­­ság ügyével Varsóból jelentik. A len­gyel kormány nem hajlandó okmányokat és tanukat ren­delkezésre bocsátani az ame­rikai képviselőház bizottsá­gának, amely nyomozást foly­tat a katyni erdőben meg­ölt néhányezer lengyel­ tiszt esetével kapcsolatban. Az ez­zel kapcsolatban átadott len­gyel jegyzék szerint a bizott­ság felhívására „nincs példa a nemzetközi viszonyok tör­ténetében“­­és a lengyel kor­mány „nem kíván még egy­szer foglalkozni“ a második világháború alatt megölt len­gyel tisztek kérdésével. Lemondott a gö­rög gazdasági miniszter Athénból jelentik: Geor­gísz Kartalisz, görög gazda­sági miniszter tegnap be­nyújtotta lemondását, tilta­kozásként az ellen, hogy teg­napelőtt halálos ítéletet haj­tottak végre négy görög kom­­­munistán. A lemondást el­fogadták. Az EPEK párt kép­viselői követelték, hogy hív­ják össze a párt parlamenti csoportját, amelyen ezt a kérdést is megtárgyalnák. Elegendő áru jellemezte a marci­us piacot M­ÁRCIUS rendszerint bizonyos áremelkedést és áruhiányt szokott magával hozni. A régi kész­let már fogyóban van, az új termés­­szerű­ vetemények még nincsenek, nagyobb a kereslet, mint a kínálat , ez jellemzi a koratavaszi hó­napokat. Az idei március bi­zonyos méretekben eltér a többitől, miután nem tapasz­talható sem lényeges áremel­kedés, sem pedig észrevehe­tő áruhiány. Ha általánosság­ban nézzük a piaci helyze­tet, akkor azt tapasztalhat­juk, hogy az árak meglehe­tősen lanyhák, minden emel­kedési irányzat nélkül,­­ ki­véve egyes terményeket, — és általánosságiban elegendő áru van, amely kielégíti a fogyasztók keresletét. A jószágpiac nem mutatott számottevő változást, tovább­ra is tartózkodó kínálat, erős érdeklődés, de mérsékelt vá­sárlási lehetőség jellemzi. A kereskedelmi hálózat korlá­tolt vásárlási képessége nem ad lehetőséget fokozottabb forgalomra s igy az árak az elmúlt hónapban nem vál­toztak lényegesen. Az első­rendű áru iránt a kivitel ér­deklődik. A szarvasmarha ára minőség szerint 65—80 dinár között ingadoztak A borjú forgalma csökkent, az árak meglehetősen eltérőek vol­tak, 70—90 dinár között mozogtak. A sertéspiacokon erős ér­deklődés alakult ki a sovány sertés iránt különösen a ma­gántenyésztők részéről és ez az érdeklődés jelentős ár­emelkedést idézett elő. A februári 110—120 dináros ár­ral szemben e hónapban Vajdaság egyes vidékein, így például Észak-Bácskában, a­­hol a legerősebb a kereslet, élősúly kilójáért elérte a 160 dinárt is. Nagyobb tételek azonban nem kerültek forga­lomba. A kövérsertés forgal­ma jelentéktelen lett, a szö­vetkezetek, állam­i birtokok a sertéseket javarészt a vá­­góhidaknak és a kiviteli cé­geknek szállítják, s így ezek­ből nem kerül piaci eladás­ra. A bárány iránt erős keres­let mutatkozott és az árak a várakozás ellenére sem csök­kentek,­ miután a kínálat­­ nem tudja fedezni a keresle­tet. A vágólovak iránt a ki­vitel továbbra is érdeklődik Olaszország és Ausztria szá­mára és változatlanul 35—38 dinárt fizetnek a jó minősé­gért. A baromfi felhozatala gyen­ge. Ára a vágóhús mennyi­ségétől függően alakul ki az egyes piacokon Ezzel szem­ben a tojás ára tovább esett, s az erős hozam folytán nagy a kínálat. Különösen a vá­rosi fogyasztás és a kivitel fedezésére vásárolják .Kül­földön számottevő áresés volt. A tej felhozatala lénye­gesen emelkedett és mindden­­nütt elegendő jó minőségű tej kapható, különösen ami­óta egyre több helyen, a ter­melőtől minőség szerint vá­sárolják. A gabonafélékben csak a kukorica iránt volt érdeklő­dés és a hónap folyamán mintegy kétszáz dináros ár­emelkedést ért el. A kínálat körülbelül fedezte a keresle­tet és különösen a magánte­­nyésztők vásárolták fel az évi kukoricaszükségleteiket. A búzában, árpában és zab­ban jelentéktelen volt a for­galom, áprilisra nagyobb kész­letek várhatók a piacokon a vetés befejezése és az idei terméskilátások kialakulása után. A széna és szalma iránt nincs érdeklődés melyből csak jelentéktelen helyi el­adások voltak a nagymeny­­nyiségű kínálattal szemben. A többi mezőgazdasági ter­vény felhozatal az elmúlt hónapban megfelelt a piaci keresletnek és sehol sem­­­u­tatkozott számottevő áru­hiány. A téli hónapokra tá­rolt készletek úgy a burgonyá­ból, mint a hagymából, zöld­ségből babból kikerültek a piacra és az árak egyáltalán nem emelkedtek, sőt az egyes árucikkekben árcsökkenés is volt. A bab iránt meglehetős kereslet van kivitel céljaira, miután elegendő a készlet.­­ Zsírt továbbra is kínálnak, úgyszintén lisztet olajat. Az idei spenót is lassan megje­lenik. Az elmúlt havi piacokat elegendő áru és az árak vál­tozatlansága jellemezte, a ki­látások szerint ez a helyzet az elkövetkező hónapban sem változik lényegesen. Várjuk a szavazatokat! A március 30-i, vasárnapi számunkban közölt hirdetésekkel lezárult a Magyar Szó ötven na­pos hirdetési versenye. Amint többször is megírtuk, hirdetési versenyünk eredményét olvasóink döntik el, írásos sza­vazással. Most tehát felhívjuk mindazokat az olvasóinkat, akik kezdetétől fogva figyelemmel kísérték versenyünket: rövid in­dokolás kíséretében írják me­g, melyik hirdetést tartják a leg­sikerültebbnek azok közül, ame­lyek február 10-étől március 30-ig megjelentek a Magyar Szó­ban . A legjobban megindokolt sza­vazatok között három díjat osz­tunk ki 1,500­­,000 és 500 di­náros összegekben. A szavazatokat Magyar Szó Hirdetési verseny Novi Sad Jovana Djordjevicsa 2 dll címzéssel,legkésőbb április 10- éig postára kell tenni, hogy április 13-i számunkban ki­hirdethessük hirdetési verse­nyünk eredményét. Tehát: várjuk a szavazatokat! Irmen-onnan ÚJABB BEMUTATÓ ELŐTT A SZUBOTICAI NÉPKÖR GYERMEKSZÍNHÁZA A szuboticai Magyar Nép­kör gyermekszínháza ismét lendületes munkába kezdett. Az apró színészek a nemré­giben a „Hófehérke és a hét törpe“ című mesejátékkal nyitották meg gyermekeink idei színházi évadját s azóta négyszer ad­ták majd min­den esetben zsúfolt ház előtt. Ez a siker újabb bemutató előkészítésére buzdította föl a Népkör gyermek-együtte­sét. A kis színészek pár hét­tel ezelőtt kezdték meg a Hamupipőke című színpadi mesejáték próbáit Lévay An­na rendezésében. A bemuta­tóra előreláthatólag április hó első vasárnapján kerül sor. BECSEIEK VENDÉGSZE­REPLÉSE PÉTERRÉVÉN A becsei „Petőfi Sándor" kulturegyesület színjátszó csoportja a napokban Péter­­révén vendégszerepelt. Az együttes a mozi helyiségében egy népszínművet mutatott be nagy sikerrel. ELŐADÁS A NOVISZÁDI „JÓZSEF ATTILÁBAN" A noviszádi „József Atti­la“ magyar kultúrkörben csütörtökön este 8 órai kez­dettel népegyetemi előadást rendeznek. Bognár Lajos, gimnáziumi tanár „Miben rej­lik az atombomba ereje“ cí­men tartja meg előadását, a­­melyet képvetítéssel tesz ér­dekesebbé. NÉPEGYETEMI ELŐADÁS NOVISZÁDON A központi Népegyetem székházában ma, április 1-én népegyetemi előadást rendez­nek, „Középkelet jelentősége és természeti tulajdonságai“­­címmel Előadó Sztoján Jovi­­csics tanár. FILMBEMUTATÓ A GYER­MEKGONDOZÁSRÓL Az 1. körzeti Népfront har­madik alapszervezetének ott­honában szerdán filmbemu­tatót rendeznek. Vetítésre ke­rül néhány kes­kenyfilm a gyermekek gondozásáról. Be­vezető előadást tart magyar­nyelven Dr. Miklós Nándor gyermekorvos. A belépés díj táján. ORVOSOK ÉRTEKEZLETE A Szerb Orvos Szövetség vajdasági alosztálya Noviszá­don szerdán, április 2-án 18 órai kezdettel megtartja rendes összejövetelét a tar­tományi főkórházban. Az összejövetelen dr. Popovics Zlatoje, a szülészeti osztály főorvosa tart előadást. Kedd, 1952 április 1 VÉTEL-ELADÁS Jókarban lévő, keveset hasz­nált, tűzött. MÉLY GYERMEK­­KOCSI eladó. Szubotica, Zlata­­ricseva 4. 858 Jókarban lévő AJTÓK ÉS AB­LAK eladó. Noviszád, Nikola Teszla u. 7. 923 ÁLLAS Két PAPUCSOS­ SEGÉDET fel­veszek. Zagorcsics Perszida, No­viszád, Thökölyi u. is. »so­k KÜLÖNFÉLE : Feleségem, dörner GIZEL­I­LA. szül. Mergye elhagyott, ér­­t te felelősséget néma vállalok. Dörner János: Telecska. 93. A dunai „STRAND” fürdő KABINJAINAK bérbeadását április 15-én kezdjük meg. Az időt, a helyet és a bérlet feltételeit a helyi napisajtó által ismertetjük. „Sztrazsilové” városi vendéglátóipari vál­lalat, Noviszád. Tel.: 34-70. Magyar Szó A VAJDASÁGI NÉPFRONT NAPILAPJA Megjelenik «erd. elvételével napont» Felelő, szerkesztő: REHLK LÁSZLÓ Szerkesztőség e* ei.dihtvstil Noviszád Jo­­v.na Gyorgi­evnes» l/H em. telefonszám »-85 *» »­**• Folyós zárni» • Nenne« Ban*­aorisztia fiókjánál) J04-#03-20.

Next