Magyar Szó, 1953. november (10. évfolyam, 301-329. szám)

1953-11-01 / 301. szám

Edvard Kordely: Trieszt és s­­igisztév-ilasz viszoly«» A­Z OKTOBER nyolca­dad döntéssel Trieszt és a jugoszláv viszony egész kérdése zsákutcába ju­tott. Az olasz étvágyak egy újabb ösztönzést és igé­zetet kaptak, amiről nehezen fognak lemondani, Jugoszlá­viát pedig kész tény elé ál­lították, ami külső formájá­ban és tartalmában egyaránt súlyos csapást mért Jugoszlá­via érdekeire. Ez a döntés nemcsak Triesztet, hanem a néprajzilag majdnem száz­százalékosan jugoszláv »A« övezetet is elveszi Jugoszlá­viától. Sőt mi több, ezzel a döntéssel úgy adták át Olasz­országnak ezt a területet, hogy semilyen komolyabb biztosítékot nem nyújtottak az övezetben élő jugoszláv lakosság helyzetére és Jugo­szlávia trieszti érdekeire vo­natkozóan. Egyszóval, az A- övezetet egyszerűen elragad­ták Jugoszláviától. Ez esetben diktátummal és fegyveres fe­nyegetésekkel léptek fel Ju­goszláviával szemben. A bé­keszerződésben lefektetett jo­gait egyoldalú intézkedéssel megsértették. Éppen ezért ez a csapás csapást jelent Jugo­szlávia függetlenségére és be­csületére is. Ennélfogva ért­hető, hogy mi erre a csapás­ra csak úgy reagálhattunk ahogyan Tito elvtárs Leszko­­vácon és Szkopljéban meg­fogalmazta. Az A-övezetben nemzeti jogainkat támadták meg. Az A-övezetben a mi területünket támadták meg. Az olasz polgári vagy kato­nai közigazgatás az A-övezet­ben voltaképpen agressziós cselekedet. Ha ezt végrehajt­ják, kénytelenek leszünk meg­felelő intézkedéseket tenni az A-övezetben — Titonak Lesz­kovácon és Szkopljéban tett egyértelmű nyilatkozata sze­rint. De ugyanakkor, amikor így szögezzük le a kérdést, u­­gyanakkor nyíltan kijelent­jük, hogy készek vagyunk a tárgyalásokra. Minthogy nem akarjuk ezt a kérdést a kü­lönböző nemzetközi szervek propaganda-vitájától függővé tenni, mert ezek a szervek jelen pillanatban nem nyújt­hatnak olyan eredményeket, amelyekre mindannyiunknak szüksége van . Inkább sze­retnénk az érdekelt felekkel folytatni a tárgyalásokat és közvetlen megállapodást köt­ni, még úja­bb áldozatok árán is. Csak ez a két út áll nyit­va: harmadik út nincs. JUGOSZLÁVIA határoz­­­zott és világos állás­­­­pontja arra késztetett egyes vezérpolitikusokat Nyu­gaton, hogy éretten kezdje­nek gondolkozni a döntés egy­oldalú végrehajtásáról, ami Jugoszláviá­ban a legsúlyo­sabb következményekkel jár­na. A demokratikus világ­­közvélemény első visszhang­ja elítélte az egyoldalú dik­tátumot. Azok, akik valóban szívükön viselik a világbéke és biztonság ügyét, követe­lik, hogy semmisítsék meg az október nyolcadiki döntést és fogadják el az érdekelt felek értekezletének összehívására vonatkozó jugoszláv kezde­ményezést, hogy ily módon békeszerető megoldást talál­janak. Angliában a laburis­­ták kezdeményezésére a par­lamentben is megvitatták ezt a kérdést. Megtörtént az ami­re az olasz expanziós körök bizonyára a legkevésbbé gon­doltak: Jugoszlávia ugyanis nem maradt elszigetelve most sem, az oly gondosan előké­szített roham után, amelyet az Adria túlsó partjáról in­dítottak Az egyetlen, aki mindebből nem vonta le a következteté­seket, az olasz irredenta. Ezt bizonyítja Pella olasz minisz­terelnök 1953 október 17-i nyi­latkozata is, amelyet az olasz szenátus előtt tett. Nem aka­rok vitatkozni a helytelen tényekről, amelyeket beszá­molójában felsorolt. Nem aka­rom most cáfolni állításait a példás olasz nemzeti politi­káról Juli-Krajina vidékén Az első dolog egyáltalán nem válik becsületére Pellának, a másikat pedig a közismert té­nyek cáfolják. Mégis egy pillanatra meg kívánok állni Pella népszava­zási erőfeszítései mellett. Nem kell politikusnak len­ni ahhoz, hogy az ember jó­­előre ne tudná, milyen ered­ményekkel járna egy esetle­ges népszavazás Trieszt Sza­bad Területén. Csak összead­ni kell tudni kissé és semmi mást. Teljes egészében he­lyes Bevan állítása az »In­dian Express« című lapban, amikor azt mondja, hogy a népszavazás az »A« övezet­ben arra irányul, hogy a Tri­esztben összpontosított olasz szavazatokkal Olaszország ju­goszláv területeket kaparint­son meg. A­Z A MI álláspontunk is. A népszavazás, a­­hogyan Pella úr elkép­zeli, mindenekelőtt a végső­kig demokrácia-ellenes, mert az ilyen népszavazás a fasiz­mus elnemzetietlenítő mód­szereinek elismerését jelente­né, másodszor pedig fölösle­ges, mert az adott feltétek között már előre tudjuk, hogy milyen eredménnyel jár­na és harmadszor nem célra­vezető, mert ha a legkedve­zőbb esetben is a vegyes­­nyelvű városok Olaszország mellett is nyilatkoznának, me­gint csak felmerülne a kér­dés, amin azután minden ed­digi tárgyalás hajótörést szen­vedne, nevezetesen, hogy ho­gyan lehetne ezeket az olasz városokat összekötni Olasz­országgal. Ha e kötelék meg­teremtése céljából megint csak kompakt jugoszláv kör­nyéket kell feláldozni, azaz egységes jugoszláv területet, akkor egy ilyen igazságtalan és demokrácia-ellenes meg­oldáshoz nincs szükség »de­mokratikus« népszavazásra. Pella úr nyilván arra számít, hogy e látszólag demokrati­kus javaslattal sikerül ki­­kényszerítenie, hogy a nép­szavazást azonnal végrehajt­sák, mégpedig az egész Tri­eszti Szabad Területen, hogy ily módon a Triesztben ka­pott esetleges többséggel sa­ját javára döntse el az egész TSzT sorsát. Ez tulajdonkép­pen semmi más, mint az új köntösbe bujtatott háromha­talmi nyilatkozat. A három­hatalmi nyilatkozatról pedig ma már lényegében lemond­tak még alkotói is, viszont a jugoszláv népek sohasem is­merték el. Így áll tehát az ügy »a nép meghallgatásával« amit Pella úr javasol. Hogy ez a nép­szavazás mennyire csak spe­kulációnak számít az olasz »demokrácia« zászlaján, az ki­derül abból is, hogy Pella úr makacsul hallgat a Trieszt internacionalizálására vonat­kozó esetleges népszavazás­ról, de kiderül abból is, hogy Olaszországban senkinek eszé­be sem jut, hogy a Dél-Tirol­ban élő osztrák nemzeti ki­sebbségnek is megengedje hogy népszavazással valósítsa meg önrendelkezési jogát. N­EM lesz hiábavaló, na ezzel kapcsolatban megemlékezünk még egy „apróságról“, nevezetesen arról a tényről, hogy Nennt úr, akit most a legtüzesebb olasz irredenta láz­hat át ,nem kisebb területre, mint az e­­gész Juli­ Krajinára követel népszavazást, pedig ugyanez a Nemmi­ur 1946 június 20- án a Ghiggi-palota nevében külön utasítást írt alá, amely szerint akkoriban határozot­tan elutasította a népszava­zást, bár megengedte annak lehetőségét, hogy talán ké­sőbb alkalmazni lehet majd ezt az elvet. És miért csak később? Azt Nenni szemé­lyesen magyarázza meg a leg­szebb módon. „Remélhetjük“, — mondja Nenni az említett utasításban — ,hogy akkor a többi határvonal ügye már véglegesen megoldódott és ennélfogva véglegesen meg­szűnik az a veszély is, hogy ott esetleg szintén alkalmaz­zák a népszavazást“. (Diego De Castro „II probléma di Trieste“ 252—253 oldal). Két­ségtelen az, hogy a „többi ha­tár“ éppen Dél-Tirolra vo­natkozik, így áll tehát az ügy a Nemni-féle népszava­zással és a többi népszava­zással. Mindezek után egyáltalán nem kell furcsáim, ho­gy a népszavazás iránti lelkese­­dés, amely az első időben még Olaszország határain kí­vül is itt-ott észlelhető volt, nagymértékben lelohadt­­és a trieszti probléma reálisabb megoldási módja került elő­térbe. Az olasz politika azonban továbbra is a zsarolás pozí­cióin maradt meg. Az olasz ural­kodókörök most tulaj­don­képpen végig akarják vinni az ügyet, azaz arra kényszeríteni az Atlanti e­­gyezményt, hogy fegyverrel védje meg ez olasz igényeket az A-övezetben. Az olasz saj­tó teli torokkal felszólítja a nyugatiakat: védjetek meg bennünket Jugoszláviától. Védj­étek meg katonáinkat, hogy hősiesen megszállhas­sák az A-övezetet. Ritka do­log a történelemben, hogy e­gy ország annyira lealacso­nyítsa magát, mint amennyire ezt az olasz imperialista kö­rök teszik Olaszországgal. Az olasz csapatok bevonu­lása az A-övezetbe az Atlan­ti Egyezmény haderőinek vé­delme alatt, természetesen egyáltalán nem volna kisebb agresszió mintha e védelem nélkül vonulnának be, noha még dicstelenebb volna. El­lenkezőleg. Az Atlanti Egyez­mény védelme alatt végre­hajtott olasz agressziónak még súlyosabb következmé­nyei volnának a további fej­leményekre a világ e részén. Ez a védelem tulajdonképpen a nyugati hatalmak fegyve­res részvételét jelentené egy jugoszlávellenes agressziós ak­cióban. Nem kell különöseb­ben ismernünk az ügyeket a világ e rész­én ahhoz, hogy az ember felfogja, mit jelen­tene ez a népek közös béke­szerető erőfeszítéseinek szem­pontjából. E­z nemcsak ez. Jugo­szlávia népei két hábo­rúban szövetségesei voltak azoknak az országok­nak, melyeknek kormányai most oly kíméletlen pofont adtak­­neki az október nyol­cadik­ döntéssel. Ha ez a sú­lyos hiba még azzal is páro­sulna, hogy fegyveres támo­­gatást nyújtanának a­z olasz agressziós akcióhoz, amely az A-övezetben fennálló érde­keink ellen irányulna, ezt minden jugoszláv árulásának minősítené, amit sohasem le­het elfelejteni. Ezért ne ál­tassák magukat: az Á-övezet­ben esetleg végrehajtott o­­lasz agressziós akció fegy­veres támogatása nyugati részről messzemenő következ­ményekkel járna a világ e részében. Semmiesetre sem szabad megfeledkezni arról, hogy Jugoszlávia 1948-ban in­kább a nemzetközi elszigetelt­séget, mint a kapitulációt vá­lasztotta. Annál kevésbbé várható az, hogy Jugoszlávia népei az olasz imperializmus követelései előtt kapitulálná­nak. Jugoszláv ítészről ez most nem zsarolás. Nem én csak egy elkerülhetetlen követ­kezményről beszélek, amit senki sem akadályozhatna meg. Úgy látszik azonban, hogy egyes olasz körök számára egyáltalán nem fontosak az esetleges következmények. Számukra nem fontos az, ha egyetlen lakkhúzással lerom­bolják mindazt, amit a béke és a népek függetlens­éége te­rén Európa e részében építet­tek Nem veszik számításba még az Atlanti Egyezmény célkitűzéseit sem, hanem ki­zárólag saját imperialista stratégiai céljukat követik: Jugoszlávia gyengítését, fi­llért fenyegetőzik Pella úr le­mondással és a kominfor­­mizmus és fasizmus veszélyé­vel, Nyugaton pedig még min­dig akadnak emberek, akik komolyan veszik ezeket a dolgokat és ijedten keresik most a módját, hogyan nyug­tassák meg az idegbajos olasz irredentákat. A nyugati diplo­maták most azon fáradoznak, hogy hogyan találják meg a trieszti problémában a kör négyszögesítését, azaz kere­sik annak módját, hogy ho­gyan elégítsék ki az olasz kormány imperialista követe­léseit és ugyanakkor meg­nyugtassák a jugoszláv népe­ket is. I­LYEN értelemben min­denfajta híresztelések hallatszanak, így pél­dául Rómában arról a „ja­vaslatról“ is beszélnek, amely szerint az olaszok hajlandók volnának „tanulmányozni“ a tárgyalások kérdését, ha Ti­to visszavonja katonáit a B­­övezetből. Ez esetben nem lesznek olasz katonák az A- övezetben sem. Ezt a „javaslatot“ azzal in­dokolják Olaszországban és még néhol a világban, hogy Olaszországot egyenrangú helyzetbe kell hozni Jugo­szláviával, állítólag azért, hogy „­egkönnyítsék a to­váb­bi közvetlen tárgyaláso­kat“. Az ember elvárná, hogy senki, aki józanul gondol­kozik, nem veszi majd komo­lyan ezt az „utolsó áldoza­tot“, amelyet az olasz impe­rializmus meghoz a Balkán felé irányuló terjeszkedésé­nek útján. Mégis akadtak o­­lyanok, akik komolyan támo­gatják ezt a komolytalansá­got. A legkülönbözőbb érve­ket sorakoztatják fel. Újból le kell szögeznünk álláspon­tunkat ebben a kérdésben is, nem a javaslat miatt, hanem azok miatt, akik felültek en­nek a javaslatnak. Semmiféle paritást nem le­het itt elérni úgy, ahogyan azt egyesek Rómában elkép­zelik. Sem a jugoszláv csapa­tok nem hagyhatják el a B- övezetet, de sem az angol és amerikai kormány nem ad­hatja át egyoldalú döntéssel Olaszországnak az A-övezet igazgatására kapott mandá­tumát­óla Jugoszlávia beleegyez­ne az ilyen „paritásba“, ez egyet jelentene azzal, hogy beleegyezne abba, hogy nem­zeti területével harmadik ha­talmak rendelkezzenek, azaz ostobán lemondana arról a jogáról és kötelességéről, hogy Jugoszlávia népeinek ér­dek­eiről és jogairól kizárólag a jugoszláv kormány tárgyal­hat. N­eM kell külön bizony­gatni, hogy mi nem ad­tunk és nem is aka­runk adni ilyen megalkuvó engedményeket az olasz im­perializmusnak. Az újságokban találhatunk más javaslatokat is. Egyesek például azt javasolják, hogy az A-övezetet csak igazgatás­ra, minden ceremónia nélkül, sőt titokban adják át, ha már nem lehet nyíltan és a fegy­veres erők formális bevonulá­sával megtenni, viszont a szö­vets­ég­es fegyveres erők, vagy legalább is egy részük to­vábbra is maradjanak Tri­esztben. A „World Telegram“ októ­ber huszadik­ számában még azzal a fenyegetéssel is fű­szerezte ezt a kombinációját, hogy „e csapatok fenntartá­sának költségét e Tito mar­sainak adó­­ melyik alap­ból kellene fedezni". Tito elvtárs nemrégen vi­lágosan megválaszolta ezt az elképzelést is A megváltoz­tatott külső formája nyilván ■semmit sem változtat a ja­vaslat lényegén, való­jában csak kissé „fésült vál­tozata az október nyolcadik­ döntésnek A békeszerződés szerint az A-övezetet ideigle­nesen az angol-amerikai csa­patok, a B-övezetet pedig a jugoszláv csapatok igazgat­­ják. Ezek szerint Olaszor­szág az A-övezetet se nem szánhatja meg, se nem igaz­gathatja. Ennélfogva szá­munkra éppen az A-övezett olasz igazgatásának kérdése fontos, viszont a csapatok kérdése másodrendű. Itt az a lényeges, hogy ezt a terüle­tet Olaszországnak akarják átadni, amire nincs joguk sem azoknak, akik ajándékoz­ni akarnak, sem azoknak, akik ezt az ajándékot­ kapni a­karják. Ez az oka annak, mi­ért válaszoltunk erre a ja­vaslatra is éppen úgy, mint az október nyolcadiki döntés­re. Egyesek azt javasolják, hogy »szélesebb alapokon« lássunk hozzá a trieszti kér­dés megoldásához. A »széle­sebb alapok« alatt ők a bal­káni egyezményt és az Atlan­ti Egyezményt, vagy talán valami más egyezményeket is gondolnak. Nem akarok itt Jugoszlá­viának arról a készségéről beszélni, hogy együtt akar működni az európai béke és biztonság szilárd védelmi rendszerének kialakulására irányuló építő erőfeszítések­ben, mert Jugoszlávia eddigi kezdeményezéseivel már nagymértékben elősegítette ezeket az erőfeszítéseket. Mi nem ellenezzük az ál­lamok és népek regionális társulásait a közös védelem érdekében. Magunk is kez­deményeztük az ilyen egyez­ményt a Balkánon és sike­rült Görögország és Török­ország népével és kormá­nyával felépíteni egy szilárd védőbástyát, amely nemcsak a Balkán és a Földközi-ten­ger, hanem az egész világ védelmi érdekeit szolgálja. H­A EZ a »szélesebb alap« azt jelenti, hogy észre kell téríteni a jugoszláv területekre vágya­kozó olaszokat és rámutatni előttük a végzetes következ­ményekre, amelyekkel az ő további terjeszkedési törek­véseik járnának »szélesebb alapokon«, akkor egyetér­tünk ezzel és üdvözöljük az ilyen kezdeményezést. Ha azonban arról van szó, hogy Olaszország, kihasznál­va a súlyos helyzetet, olyan pozíciókat akarna szerezni, ahonnan mások rovására uralkodó helyzetet teremtene magának a világ e részé­ben,­ A véleményünk az, hogy­ nem kedvező pillanatot választott. Tudjuk, hogy ez az eljárás talán összhangban áll az olasz politika hagyo­mányos elveivel, de az ilyen politika miatt Jugoszlávia olyan keserű tapasztalatokat élt át hogy nem hagyja majd magát ködbeburkolni, miközben a radarkészülék idegen kézben lesz. Nem a­­karjuk, hogy a trieszti kér­dést »általános használati­ eszközzé változtassák a Ju­goszláviával szemben van politikai viszonyokban. Az ügyet először is annyira ki­élezték, hogy egy helyi jelen­­tőségű kérdésből olyan prob­lémát csináltak, amely egé­szében veszélyezteti a nem­zetközi viszonyokat, most pe­dig azt állítják, hogy ezt a kérdést, amely lényegében helyi jellegű, kizárólag »szé­lesebb alapokon« lehet meg­oldani. Ezzel a logikával nemcsak, hogy nem értünk egyet, de az október nyolca­diki tapasztalatok után elvi­leg sem bízhatunk benne. T­anácsunk a követ­kező: induljunk el lé­­pésről-lépésre! Előbb távolítsuk el ezt a problé­mát, amely a legsúlyosabb következményekkel fenye­get Mindenekelőtt ezt az ügyet tegyük igazi helyére a kölcsönös tiszteletben tar­­tás és egyenjogúság szelle­mében, ez azután felbátorít majd bennünket a további lépésekre is Minden egyéb már előre kudarcra van ítél­ve. Itt tulajdonképpen nem az expanziós olasz körök zsaro­lása és a jugoszláv népek felháborodása között kell választani, hanem egy ész­szerű kompromisszum és a Olasz bSzentfilélt Nálunk még a csecsemők is az A-övezetet követelik. iJezsi 1953-xi mMrnrrrrm

Next