Magyar Szó, 1953. december (10. évfolyam, 330-359. szám)

1953-12-02 / 330. szám

OAfiMQ X­IMHZUUSBJI­­ SZuADSAQ A NEPNEKI * PoSt pia6. u got. * ARA­D. DINAR­I*"--- ---— ' mmmm X. évf. 330, (2819.) sz. Szerda, 1953. dec. 2. Anti akkor csak álom és esz­mény volt számunkra, e rövid öt év alatt majdnem teljesen megvalósítottuk A Végrehajtó Tanács átadta Tito elnöknek népeink elismerései Tito elnök beszélt a jajcei nagygyűlésen BEFEJEZŐDTEK A JAJCEI ÜNNEPSÉGEK Mint kiküldöt munkatársunk már a műsor beharangozásakor jelentette: az AVNOJ jajcei ülésének tízéves évfordulós ünnepségei 28-án Jajce város népbizottságának díszülésével kezdődött. Szombaton este díszelőadáson emlé­keztek meg a nagy napról, majd tűzijáték következett és népünnepély nyúlt az éjszakába. Másnap, vasárnap, a Köztársaság Napján reggel nyolckor a Szövetségi Végrehajtó Tanács az AVNOJ 1943-beli ülésezésének részvevőivel tartott díszgyűlést, melyet Tito elnök nyitott meg és melyen felszólaltak: Mosa P­­­j­a­­de és a Köztársasági Végrehajtó Tanácsok elnökei. Ezen az ülésen nyújtotta át Petar Sztambolics Tito elnöknek azt az alapokmányt, melyben a Szö­vetségi Végrehajtó Tanács a Szövetségi Népszkupstina nevében és Jugoszlávia népeinek óhaját tolmácsolva elismerését fejezi ki Tito elnöknek a szocialista Ju­goszlávia építésének tizedik évfordulóján. Tito elnök szívélyes köszönetet mon­dott ezért a magas elismerésért. Hangoztatta, hogy ez a kitüntetés lényegé­ben mindazoké, élőké és holtaké, akik tevékenykedtek, dolgoztak és minde­nüket odaadták ezért, amink ma van, — ahogyan azt 1943-ban marsall kineve­zése átvételekor is mondotta. Délelőtt f6 órakor nagygyűlés következett, melyen mintegy 60.000- en vettek részt. Nem egy részvevő, 30, 40 sőt több kilométert is gyalogolt, hogy hallhassa és láthassa Tito elvtársat. Ezután megnyitották az AVNOJ múzeu­mát, majd díszebéd volt. Tito elnök a nagygyűlésen a nagygyűlés részvevői­nek lelkesedése közepette az alábbi beszédet mondotta: Elvtársak és el­társnők! engedjétek meg, hogy e nagy ünnep alkalmából me­legen és szívélyesen üdvözöl­jelek benneteket és egész né­pünket. Most, tíz év után egybe­­gyűltünk itt, hogy megün­nepeljük ezt a nagy napot, amely népeink számára na­gyon nagy szenvedések, óriá­si nehézségek és a háború alatt és után hosszantartó harcok árán jött el (helyes­lés). Amikor ma ezt a gyönyörű helyet nézzük, amely olyan mint a mesebeli város,­­ megmondhatom, hogy ma valahogy én is jobban látom ezeket a természeti szépsége­ket, mint akkor — sokan a­­zok közül, akik akkor nem voltak itt Jajceban azt gon­dolhatják, hogy készakarva választottuk éppen Jaj­cet, hogy itt lefektessük új szo­cialista államunk népeink testvérisége és egysége or­szágának alapjait. (A jelen­levők éltetik a testvériséget egységet). Nem, estvársak és eltvársnők, az AVNOJ II. történelmi ülésezését azért tartottuk Jajceban, mert ak­koriban szabadítottuk fel ezt a várost az ellenségtől és a IV. és V. offenziva rendkí­vül heves harcai után Bosz­niának éppen ezen a részén nagyobb területet tudtunk felszabadítani Jajce több­ször gazdát cserélt, legjobb fiaink vére folyt érte. Már Jajce első felszabadításakor proletárbrigádjaink, harco­sai vállvetve harcoltak itt a boszniai brigádok és parti­zánosztagok harcosaival. Itt vérét ontotta minden né­pünk fia, és ez jelképes volt, noha mi nem töreked­tünk készakarva erre a jel­képre. Itt, Jajceban, csaknem pus­kalövésnyire az ellenségtől, ágyulövedékek robbanása és az, ellenség támadásának vé ■zélye közepette, megtartot­tuk ezt a történelmi ülése­zést, amelyen lefektettük az új jobb és szebb Jugoszlávia alapjait. Harcok közepette dolgoztunk és fontos, messze kiható történelmi határozat­ tokat hoztunk, amelyeket nagyrészt már megvalósítot­tunk. Ebben a rövid tízéves idő­szakban sikerült majdnem teljesen megvalósítanunk azt, ami akkor csak álom és eszmény volt számunkra. Nagy árat fizettünk ezért és nehéz volt ez a folyamat, miként nehéz és gyötrelmes volt felszabadító háborúnk, melyben a népnek egyedül és puszta kézzel élet-halál har­cot kellett vívnia a meg­szállóval és sajnos a ha­zai árulókkal is, hogy biz­tosítsa azt a földet, amelyen évszázadokon át élt és ismét szabadon élhessen. Itt gyűltek össze népeink legjobb fiai, a harcterekről, városokból és hátország­ból, ahol semmivel sem volt könnyebb, mint magán a fron­ton. Noha összejövetelünket nehéz viszonyok között kel­lett megtartanunk, nyugod­tan hoztuk meg határoza­tainkat, nem idegeskedtünk, tudtuk hogy mit akarunk, de siettünk, mert elérkezett an­nak ideje, hogy meghozzuk ezeket a történelmi határoza­tokat, tekintettel az egész nemzetközi helyzetre, különö­sen pedig a harctéri helyzet­re, mert a német és egyéb tengelyhatalmi hódítók már kilátástalan helyzetbe kerül­tek. Amikor az ötödik offenzí­­vából ismét győztesekként kerültünk ki, noha súlyosan véreztünk, azonnal úgy ha­tároztunk, hogy itt az ideje annak, hogy tovább men­jünk ne legyünk többé név­telen erdei partizánhadsereg, hanem olyanvalamit hozzunk létre, am­it a világnak kéz­zelfoghatóbb, olyanvalamit, amiből látni lehet, hogy ez az egész nép ügye nem pe­dig egy csoportnyi elkesere­dett emberé. Akkoriban a külvilág előtt nehéz volt bebizonyítani har­cunk igazát. Drázsát és a többi árulót mindenfélekép­pen feldicsőítették, félreve­zették a világot, rólunk pe­dig semmit sem tudtak. Vé­res harcunk, sokezer hősi halottunk, nem tudta a vi­lág előtt olyan gyorsan bebi­zonyítani igazunkat, mint a­­hogy mi akartuk. De itt Jaj­ceban elvtársak és elvtárs­nők, messze kiható határoza­tokat hoztunk, amelyek o­­lyan merészek voltak, mint egy roham az ég ellen. Me­részek voltak, elképesztették a világot, amely mind azt kérdezte: honnan veszik e­­zek az emberek a bátorságot és erőt, hogy ilyen határoza­tokat hozzanak. Mi ezt az erőt és eltökéltséget a néppel együtt vívott mindennapi harcokban, gyötrelmekben és szenvedésekben szereztük, (helyeslés, éltetik Tito elv­társat). Mi, akik a harc élén áll­tunk, akiknek a nép hitt és akiket követett, kötelessé­günknek éreztük, hogy ezt megtegyük és mélyen tudatá­ban voltunk annak, hogy nagy felelősséggel tartozunk a népnek, az áldozatoknak, amelyek szemünk láttára hullottak, amelyek nem le­hettek hiábavalóak. Éppen azért,­­ mivel a fasiszta hódítók elleni nagy harc második felében külföldön különféle kombinációkkal o­­lyan helyzetet teremtettek, amely meghiúsította volna egész véres harcunkat és amely népünket ismét a ré­gi rendszer elnyomásának veszélyével fenyegette,­­ siettünk, nehogy megelőzze­nek bennünket. Siettünk az egész világ előtt közzétenni, soha többé nem akarunk tűr­ni és azért harcolunk ilyen szívósan és nagy áldozatok­kal, mert más életet aka­runk, mert azt akarjuk, hogy az új Jugoszlávia más le­gyen, mint volt. Egyszóval megmondtuk azt, amit egész népünk be­csületes része kinyilvánítani akart, — megmondtuk a vi­lágnak. »Nem úgy lesz, a­­hogy ti tervezgetitek, hanem úgy, ahogy mi akarjuk és a­­hogy népünk akarja« (helyes­lés). Elvtársak és elvtársnők! Itt egy éjszaka alatt kiková­csoltuk egy új szocialista or­szág sorsát. Itt, éppen eb­ben a kis boszniai városban, megvetettük egy új állam, Jugoszlávia népei testvéri közösségének alapjait. Meny­nyire jelképesen kifejezte ez népeink évszázados törekvé­sét! Itt Jajceban megvetet­tük ezeket az alapokat, meg­határoztuk további fejlődé­sünk irányát, nem törődve azzal, hogy a háború még dúl. Az itt megfogalmazott és meghozott határozatokat nagyrészt már megvalósítot­tuk. Ma már él népeink test­vérisége és egysége, látjuk népeink megvalósult vágyait a szocialista berendezkedést, a szocialista rendszert. Egész (Folytatása főlig ) a 3. oldalon. Ismét nagy napra virradt a kis boszniai város, Jajce. Itt folytak le az AVNOJ II. jajcei ülésének évfordulós ünnepségei. Képünkön: Tito elnök be­szédét tartja. N­OHA már 28-a van, az idő olyan, mint kora ősszel. Az őszi napsugaraik fényében szépen hat a r régi jajcei vár bástyafalával és tor­nyaival. A lépcsőzetesen fel­épített és tisztára meszelt házakon megcsillan és visz­szatükröződik a napfény. Jajce régi nevezetességének a vízesésnek zuhanó vizén is megtörik a napsugár fé­nye. A középkori vár falai szűkek a fejlődő városnak, ma már átnyúlik a Pliva bal partjára egészen a Vír­­bászig. A város ünnepélye­sen néz ki, tiszta és rende­zett utcáival a zászlóremge­­teggel és emberekkel teli utcáival. Ebben a városban, amely valamikor Bosznia székvá­rosa volt. 1943 november 28-án és 29-én összejöttek Jugoszlávia népeinek kép­viselői, hogy az AVNOJ II. ülésezésén lerakják a mai szocialista Jugoszlávia épületének szilárd alapjait. E történelmi nap 10 éves évfordulójának a megün­nepléséiről írok néhány szemelvényt. A VÁROSBA az évfor­duló megünneplésé­re legkorábban az ország összes lapjainak és rádió­állomásainak munka­társai és fotóriporterei ér­keztek meg, hogy ismertes­sék olvasóikkal a nagy év­forduló megünneplését. No­vember 28-án a városban mintegy 70 hazai és külföl­di újsági­ró és fotoriporter volt jelen. Arz AVNOJ II. ülésezésé­nek részvevői és a vendé­gek nagy része 28-án a dél­előtti órákban érkezett a városba Az utcán a hotel­ben, az állomáson, minde­nütt régi ismerősök és ba­rátok találkoznak és üdvöz­­lik egymást e városban a­­melyben 1943 an oly nagy­jelentőségű határozatokat hoztak. Újból felelevened­nek a régi emlékek, együt­tesen emlékeznek az akko­ri eseményekről és elláto­gatnak azokra a helyekre, ahol 1943 őszén tartózkod­tak. A vendégek és a város la­kossága még a délelőtti ó­­rákban összejött a Pliva balpartján, hogy megvárja városuk nagy vendégét. Délután háromnegyed 4 órakor megérkezett a város­ba Tito marsal és kísérete. Amikor mosolyogva kilé­pett az autóból, a többezer jelenlevő lelkes tapssal és éljenzéssel fogadta. Miután ellépett a díszszázad előtt fogadta a népbizottság el­nökének köszöntését. Ez­után Tito marsal köszön­tötte a jelenlevőket és rö­viden elbeszélgetett ve­lük. Nevetve megkérdezte Rodolyub Csolakovicsot »gondoskodjatok-e szállás­ról« mivel igenlő választ kapott, intett »akkor hát gyerünk«. , T­ALÁN még soha sem sétált annyi ember Jajce utcáin, mint november 28-án az ünnep­ség előestéjén. A sétálók között nem egyszer lehetett hallani, ahogyan egymás­nak mondják: »Nézd itt megy Rankovics, Gosnyák és Pucár elvtárs«, vagy »itt ment most mellettem Gyi­­lasz és Kócsa Popovics elv­társ«, és így lépten-nyomom egész este mert a vendégek mindannyian az utcán vol­tak. 28-án este a többi kolle­gával én is elkísértem Ran­kovics, Pucár és Bosnyák elvtársakat a Burics-házig, amelyben 1943-ban a főpa­rancsnokság és Tito elvtárs egy ideig tartózkodott Eb­ben a házban volt Ranko­vics elvtárs ragja is. Folytatása 9? a 4. oldalon Ünneplők között Kiküldött munkatársunk jajcei riportja

Next