Magyar Szó, 1953. december (10. évfolyam, 330-359. szám)
1953-12-02 / 330. szám
OAfiMQ XIMHZUUSBJI SZuADSAQ A NEPNEKI * PoSt pia6. u got. * ARAD. DINARI*"--- ---— ' mmmm X. évf. 330, (2819.) sz. Szerda, 1953. dec. 2. Anti akkor csak álom és eszmény volt számunkra, e rövid öt év alatt majdnem teljesen megvalósítottuk A Végrehajtó Tanács átadta Tito elnöknek népeink elismerései Tito elnök beszélt a jajcei nagygyűlésen BEFEJEZŐDTEK A JAJCEI ÜNNEPSÉGEK Mint kiküldöt munkatársunk már a műsor beharangozásakor jelentette: az AVNOJ jajcei ülésének tízéves évfordulós ünnepségei 28-án Jajce város népbizottságának díszülésével kezdődött. Szombaton este díszelőadáson emlékeztek meg a nagy napról, majd tűzijáték következett és népünnepély nyúlt az éjszakába. Másnap, vasárnap, a Köztársaság Napján reggel nyolckor a Szövetségi Végrehajtó Tanács az AVNOJ 1943-beli ülésezésének részvevőivel tartott díszgyűlést, melyet Tito elnök nyitott meg és melyen felszólaltak: Mosa Pjade és a Köztársasági Végrehajtó Tanácsok elnökei. Ezen az ülésen nyújtotta át Petar Sztambolics Tito elnöknek azt az alapokmányt, melyben a Szövetségi Végrehajtó Tanács a Szövetségi Népszkupstina nevében és Jugoszlávia népeinek óhaját tolmácsolva elismerését fejezi ki Tito elnöknek a szocialista Jugoszlávia építésének tizedik évfordulóján. Tito elnök szívélyes köszönetet mondott ezért a magas elismerésért. Hangoztatta, hogy ez a kitüntetés lényegében mindazoké, élőké és holtaké, akik tevékenykedtek, dolgoztak és mindenüket odaadták ezért, amink ma van, — ahogyan azt 1943-ban marsall kinevezése átvételekor is mondotta. Délelőtt f6 órakor nagygyűlés következett, melyen mintegy 60.000- en vettek részt. Nem egy részvevő, 30, 40 sőt több kilométert is gyalogolt, hogy hallhassa és láthassa Tito elvtársat. Ezután megnyitották az AVNOJ múzeumát, majd díszebéd volt. Tito elnök a nagygyűlésen a nagygyűlés részvevőinek lelkesedése közepette az alábbi beszédet mondotta: Elvtársak és eltársnők! engedjétek meg, hogy e nagy ünnep alkalmából melegen és szívélyesen üdvözöljelek benneteket és egész népünket. Most, tíz év után egybegyűltünk itt, hogy megünnepeljük ezt a nagy napot, amely népeink számára nagyon nagy szenvedések, óriási nehézségek és a háború alatt és után hosszantartó harcok árán jött el (helyeslés). Amikor ma ezt a gyönyörű helyet nézzük, amely olyan mint a mesebeli város, megmondhatom, hogy ma valahogy én is jobban látom ezeket a természeti szépségeket, mint akkor — sokan azok közül, akik akkor nem voltak itt Jajceban azt gondolhatják, hogy készakarva választottuk éppen Jajcet, hogy itt lefektessük új szocialista államunk népeink testvérisége és egysége országának alapjait. (A jelenlevők éltetik a testvériséget egységet). Nem, estvársak és eltvársnők, az AVNOJ II. történelmi ülésezését azért tartottuk Jajceban, mert akkoriban szabadítottuk fel ezt a várost az ellenségtől és a IV. és V. offenziva rendkívül heves harcai után Boszniának éppen ezen a részén nagyobb területet tudtunk felszabadítani Jajce többször gazdát cserélt, legjobb fiaink vére folyt érte. Már Jajce első felszabadításakor proletárbrigádjaink, harcosai vállvetve harcoltak itt a boszniai brigádok és partizánosztagok harcosaival. Itt vérét ontotta minden népünk fia, és ez jelképes volt, noha mi nem törekedtünk készakarva erre a jelképre. Itt, Jajceban, csaknem puskalövésnyire az ellenségtől, ágyulövedékek robbanása és az, ellenség támadásának vé ■zélye közepette, megtartottuk ezt a történelmi ülésezést, amelyen lefektettük az új jobb és szebb Jugoszlávia alapjait. Harcok közepette dolgoztunk és fontos, messze kiható történelmi határozat tokat hoztunk, amelyeket nagyrészt már megvalósítottunk. Ebben a rövid tízéves időszakban sikerült majdnem teljesen megvalósítanunk azt, ami akkor csak álom és eszmény volt számunkra. Nagy árat fizettünk ezért és nehéz volt ez a folyamat, miként nehéz és gyötrelmes volt felszabadító háborúnk, melyben a népnek egyedül és puszta kézzel élet-halál harcot kellett vívnia a megszállóval és sajnos a hazai árulókkal is, hogy biztosítsa azt a földet, amelyen évszázadokon át élt és ismét szabadon élhessen. Itt gyűltek össze népeink legjobb fiai, a harcterekről, városokból és hátországból, ahol semmivel sem volt könnyebb, mint magán a fronton. Noha összejövetelünket nehéz viszonyok között kellett megtartanunk, nyugodtan hoztuk meg határozatainkat, nem idegeskedtünk, tudtuk hogy mit akarunk, de siettünk, mert elérkezett annak ideje, hogy meghozzuk ezeket a történelmi határozatokat, tekintettel az egész nemzetközi helyzetre, különösen pedig a harctéri helyzetre, mert a német és egyéb tengelyhatalmi hódítók már kilátástalan helyzetbe kerültek. Amikor az ötödik offenzívából ismét győztesekként kerültünk ki, noha súlyosan véreztünk, azonnal úgy határoztunk, hogy itt az ideje annak, hogy tovább menjünk ne legyünk többé névtelen erdei partizánhadsereg, hanem olyanvalamit hozzunk létre, amit a világnak kézzelfoghatóbb, olyanvalamit, amiből látni lehet, hogy ez az egész nép ügye nem pedig egy csoportnyi elkeseredett emberé. Akkoriban a külvilág előtt nehéz volt bebizonyítani harcunk igazát. Drázsát és a többi árulót mindenféleképpen feldicsőítették, félrevezették a világot, rólunk pedig semmit sem tudtak. Véres harcunk, sokezer hősi halottunk, nem tudta a világ előtt olyan gyorsan bebizonyítani igazunkat, mint ahogy mi akartuk. De itt Jajceban elvtársak és elvtársnők, messze kiható határozatokat hoztunk, amelyek olyan merészek voltak, mint egy roham az ég ellen. Merészek voltak, elképesztették a világot, amely mind azt kérdezte: honnan veszik ezek az emberek a bátorságot és erőt, hogy ilyen határozatokat hozzanak. Mi ezt az erőt és eltökéltséget a néppel együtt vívott mindennapi harcokban, gyötrelmekben és szenvedésekben szereztük, (helyeslés, éltetik Tito elvtársat). Mi, akik a harc élén álltunk, akiknek a nép hitt és akiket követett, kötelességünknek éreztük, hogy ezt megtegyük és mélyen tudatában voltunk annak, hogy nagy felelősséggel tartozunk a népnek, az áldozatoknak, amelyek szemünk láttára hullottak, amelyek nem lehettek hiábavalóak. Éppen azért, mivel a fasiszta hódítók elleni nagy harc második felében külföldön különféle kombinációkkal olyan helyzetet teremtettek, amely meghiúsította volna egész véres harcunkat és amely népünket ismét a régi rendszer elnyomásának veszélyével fenyegette, siettünk, nehogy megelőzzenek bennünket. Siettünk az egész világ előtt közzétenni, soha többé nem akarunk tűrni és azért harcolunk ilyen szívósan és nagy áldozatokkal, mert más életet akarunk, mert azt akarjuk, hogy az új Jugoszlávia más legyen, mint volt. Egyszóval megmondtuk azt, amit egész népünk becsületes része kinyilvánítani akart, — megmondtuk a világnak. »Nem úgy lesz, ahogy ti tervezgetitek, hanem úgy, ahogy mi akarjuk és ahogy népünk akarja« (helyeslés). Elvtársak és elvtársnők! Itt egy éjszaka alatt kikovácsoltuk egy új szocialista ország sorsát. Itt, éppen ebben a kis boszniai városban, megvetettük egy új állam, Jugoszlávia népei testvéri közösségének alapjait. Menynyire jelképesen kifejezte ez népeink évszázados törekvését! Itt Jajceban megvetettük ezeket az alapokat, meghatároztuk további fejlődésünk irányát, nem törődve azzal, hogy a háború még dúl. Az itt megfogalmazott és meghozott határozatokat nagyrészt már megvalósítottuk. Ma már él népeink testvérisége és egysége, látjuk népeink megvalósult vágyait a szocialista berendezkedést, a szocialista rendszert. Egész (Folytatása főlig ) a 3. oldalon. Ismét nagy napra virradt a kis boszniai város, Jajce. Itt folytak le az AVNOJ II. jajcei ülésének évfordulós ünnepségei. Képünkön: Tito elnök beszédét tartja. NOHA már 28-a van, az idő olyan, mint kora ősszel. Az őszi napsugaraik fényében szépen hat a r régi jajcei vár bástyafalával és tornyaival. A lépcsőzetesen felépített és tisztára meszelt házakon megcsillan és viszszatükröződik a napfény. Jajce régi nevezetességének a vízesésnek zuhanó vizén is megtörik a napsugár fénye. A középkori vár falai szűkek a fejlődő városnak, ma már átnyúlik a Pliva bal partjára egészen a Vírbászig. A város ünnepélyesen néz ki, tiszta és rendezett utcáival a zászlóremgeteggel és emberekkel teli utcáival. Ebben a városban, amely valamikor Bosznia székvárosa volt. 1943 november 28-án és 29-én összejöttek Jugoszlávia népeinek képviselői, hogy az AVNOJ II. ülésezésén lerakják a mai szocialista Jugoszlávia épületének szilárd alapjait. E történelmi nap 10 éves évfordulójának a megünnepléséiről írok néhány szemelvényt. A VÁROSBA az évforduló megünneplésére legkorábban az ország összes lapjainak és rádióállomásainak munkatársai és fotóriporterei érkeztek meg, hogy ismertessék olvasóikkal a nagy évforduló megünneplését. November 28-án a városban mintegy 70 hazai és külföldi újságiró és fotoriporter volt jelen. Arz AVNOJ II. ülésezésének részvevői és a vendégek nagy része 28-án a délelőtti órákban érkezett a városba Az utcán a hotelben, az állomáson, mindenütt régi ismerősök és barátok találkoznak és üdvözlik egymást e városban amelyben 1943 an oly nagyjelentőségű határozatokat hoztak. Újból felelevenednek a régi emlékek, együttesen emlékeznek az akkori eseményekről és ellátogatnak azokra a helyekre, ahol 1943 őszén tartózkodtak. A vendégek és a város lakossága még a délelőtti órákban összejött a Pliva balpartján, hogy megvárja városuk nagy vendégét. Délután háromnegyed 4 órakor megérkezett a városba Tito marsal és kísérete. Amikor mosolyogva kilépett az autóból, a többezer jelenlevő lelkes tapssal és éljenzéssel fogadta. Miután ellépett a díszszázad előtt fogadta a népbizottság elnökének köszöntését. Ezután Tito marsal köszöntötte a jelenlevőket és röviden elbeszélgetett velük. Nevetve megkérdezte Rodolyub Csolakovicsot »gondoskodjatok-e szállásról« mivel igenlő választ kapott, intett »akkor hát gyerünk«. , TALÁN még soha sem sétált annyi ember Jajce utcáin, mint november 28-án az ünnepség előestéjén. A sétálók között nem egyszer lehetett hallani, ahogyan egymásnak mondják: »Nézd itt megy Rankovics, Gosnyák és Pucár elvtárs«, vagy »itt ment most mellettem Gyilasz és Kócsa Popovics elvtárs«, és így lépten-nyomom egész este mert a vendégek mindannyian az utcán voltak. 28-án este a többi kollegával én is elkísértem Rankovics, Pucár és Bosnyák elvtársakat a Burics-házig, amelyben 1943-ban a főparancsnokság és Tito elvtárs egy ideig tartózkodott Ebben a házban volt Rankovics elvtárs ragja is. Folytatása 9? a 4. oldalon Ünneplők között Kiküldött munkatársunk jajcei riportja