Magyar Szó, 1954. január (11. évfolyam, 1-29. szám)

1954-01-01 / 1. szám

KKORIBAN jóformán csak annyit tudtam róla, hogy itt voltak a büntetőhelyőrségek. Más szóval, hogy ide büntetésből küldtek szolgálni tiszteket, katonákat a háború előtt. És ez akkoriban — 1946- ban voltam ott katona én is — meglehetősen érthető is volt számomra. Nem az, hogy így büntettek valakit, hanem hogy büntetés volt ide jönni. Hideg szél fújt sokat azon az őszön a völgyekkel szaggatott sziklás kietlenségben. Ha meg eső esett, kőcsontig mosta le a hegyoldalt és marékkal hordhatta vissza a földjét néhol a paraszt. De ez még mindig jobb volt mint nyáron, amikor gyakorta hónapokig nem esett az eső. Keskeny rossz utakon, ezüstszőrű kis szamarak hátán közlekedtek a falvak és a városok között a polgárok. Sokat godolkoztam ezen: mit tenne most ez a nép e nélkül a szerény, kitartó és okos állat nélkül, amelyik azonkívül, hogy jóformán az egyetlen közlekedési eszköz, forgatja a vízimalmot, terhet hord, melegíti a kis házat, trágyát ad és oly nagy öröm egyben a gyerekeknek is. Tetovált arcú vlah nőkkel találkoztunk még ezeken az utakon és szamarakon. Maga készítette fehérneműjében, ruhájában, lábbelijében, szőnyegével az állat hátán és kötélgyeplővel a kezében vitte a maga készítette túrót a piacra. A város házai fából és sárból épültek és emeletesek: alul a ház egész szélességét és hosszát elfoglaló helyiségben lakik a szamár, az emeleten pedig egymás hegyén hátán a család. Csatornázásnak, civilizációnak alig látni nyomát. A keskeny, nyáron kiszáradt teknőjű folyóba ömlik a szennyvíz. A férfiak egy része másutt messzi városokban gyűjtögetett garasokat az otthonmaradt családnak, favágással és egyéb alkalmi munkával, száraz kenyéren, hagymán és vizen tengődve és rongyosan. Naponta két sárga tablettát kellett mennünk a malária ellen. Alig volt itt embermentes a láztól. 1939-ben több mint százezer maláriást tartottak nyilván. Hogy viszont milyen pontos lehetett ez a nyilvántartás, az sejthető az eddig elmondottakból. Még katonának is nehéz volt összeszedni a hegyi lakókat, nemhogy nyilvántartani. Sárgák voltak az emberek a betegségtől, mint a mi tablettáink. Nekem azt mondták, hogy akkoriban készült el az első nyelvtankönyv az iskolások számára anyanyelvükön. Addig ugyanis hol bolgároknak, hol szerbeknek, hol törököknek, hol görögöknek, hol albánoknak tartották és tanították őket Mindezt akkor láttam így, amikor Ljubljanában már 250. évfordulóját ünnepelte a filharmonikus zenekar, amikor több mint százéves múltra tekintett vissza a zágrábi színház, amikor évszázados dubrovniki gyógyszertárat csodáltak a turisták, amikor több mint fél évszázaddal dicsekedhetett a tudományos akadémia Beográdban. Akkor csinálták az első nyelvtankönyvet Makedóniában, amikor 500 éves tudományegyeteme is volt már Európának, kutyakórházak emeléséről adtak hírt a világlapok, és a hangfal áttörésével kísérleteztek a sugárhatású repülőgépek. OKOKAT keressünk erre török elnyomásban, földesúri rendszerben, földrajzi fekvésben, öt ország évszázados mesgyeháborúiban?, , Hagyjuk ezt a történészeknek. Minket az érdekel inkább meddig lesz még motorkerékpár, teherautó, villamos, viziszivattyú, központi fűtés műtrágyapótló, és egyben gyerek játszószer az a különben olyannyira rokonszenves ezüstszőrű kis szamár ezen a vidéken? Mikor kezd már perion harisnyát vásárolni magának az a vlah nő, akinek keresztet tetovált homlokára az elmaradottság? Mikor tér vissza valamenynyi kényszercsavargója mész szí vidékek városainak és táncol minden vasárnap otthon az urla és a nagydob orientális dallamára, ha ugyan közben meg nem tanulja a foxtrottot? Mikor lesz történelemmé a háború utáni Prilep sárga lakóival, ahol csak a pap, a bitó és a patikus nem termeszt dohányt? És mikor lesz troleybuszmegálló Bitolyban azon a helyen, ahol oly igazán keleti tarkaságú a piac, hamis gyöngyárusaival, üstkovácsaival, szerszámkészítőivel, és ezernyi kicsiny bazárjával? És Európahírű nyaralóhely a IX. és a X. századból itt felejtett házaival Ohrid, amely még bizony nem annak látja magát, ha belefér tükrébe, az alatta elterülő Ohridi tóba? Mikor, mikor és mikor, ez érdekel bennünket és nem annyira a múlt. A KAR a politikust, s a a közgazdászt, a közoktatási munkást, vagy a tudóst kérdezzük, mind azt felelné, hogy hát ez nem lesz holnap. Nem olyan egyszerű dolog. Keservesen lassú erőfeszítés kel ide. De meglesz. Meg bizony. Előbb, mint bárhol másutt lenne. És elmondanák: látja itt a Vardár csodás völgye és a többi völgykatlan. Kukorica, búza, rizs és sok minden megterem benne. Lecsapolásokkal talajjavításokkal nagyobb lesz a völgy és több a termés. A hegyeken kétmillió birka legel, de legelhetne itt is. A hegyek rengeteg krómot, ólmot és egyéb kincset rejtegetnek, csak tovább kell kutatni és termelni. Itt lesz a Mavrovói vizierőmű, miután a Szapuncsica Bitolynál a Dosnica Demir Kapijánál, a Peszocsán Ohridnál, és a Zrnovka Kocsanánál már működik. Stipben egy harmincezer orsós új gyárban pereg a fonák Tetovót már textilli Am KliifauArf, kwulili Wawni. Titovo Velesznél selyemkombinátus és egy nagy porcelángyár épül. Hallott a szkoplyei fémipari üzemről? A nikotin és az ópiumgyárról? Dohányukról viszont bizonyosan hallott... Igaz, nem öreg művészek, zeneiskolai hallgatók ülnek a szkoplyei filharmónikus zenekar kottaálványai mögött, de csak filharmónikus zenekar ez már. És opera és balett és egyetemek és iskolák, és anyanyelv, anyanyelv, mindenütt és szabadon. És igen, hát itt vannak — mondanák a hozzáértők, azok is, akik feltették a kérdést még ott az erdőkben és hegyekben harcolva. Így mint most mi, ebben a kis, igénytelen újévi írásban: mikor ragyog be a jólét és »a szellem napvilága« minden ház ablakán« itt Makedóniában is? Itt vannak, ha támogatás kell, a haladottabb testvéri köztársaságok, melyek számára de még mennyire nem mindegy, hogy mi lesz a válasz erre a kérdésre, és melyek katonafiai most már többet tudnak erről a távoli országrészről, mint hogy ott voltak a háború előtt a büntetőhelyőrségek. VÉREL Lajos Lyubcsó Arszov: Befejezésül üdvözlöm a Magyar Szó olvasóit... A beszélgetés Lazar Kolisevszki elvtárssal kezdődött, a szövetségi képviselőház ülésének egyik szünetében. Szerkesztőnk, aki az interjú ügyében Szkopljeban járt, nem végezte dolgát sikertelenül, de az eredmény mégis elmaradt. Kolisevszki elvtárs, a Szövetségi Szkupstina megkezdéséig nem jutott hozzá a válaszadásra és lemondta az interjút. Beográdban sem sikerült a dolog, de mégsem maradt el az eredmény Kolisevszki elvtárs megismételt elutasításában meghívás is volt, szemrehányás is. — Jöjjön el Makedóniába — mondotta — tanulmányozza a dolgokat és a helyszínen szerzett tapasztalatok alapján tegyen fel kérdéseket. Szívesen fogok válaszolni rájuk. Ép eleget kérdezgetnek az újságírók elmaradottságunkkal kapcsolatban. Valóban nincs időm. Talán forduljon Arszov elvtárshoz. Tudtam a mellettem álló Lazar Mojszovtól, a Nova Makedonija szerkesztőjétől, hogy valóban nincs ideje, azt is hogy hány interjú-kérelmet utasított el, de mindenesetre szaván fogtam Kolisevszki elvtársat. Az interjú-igéretet illetően, a közelben lévő Lyubcso Arszov elvtársat illetően is. Lyubcsó Arszovnak is éppúgy, mint akárki másnak nem volt és kellemes, hogy úgy megrohanják és megvillám-interjúálják, de segített Kolisevszki elvtárs félig-meddig lekötelező elutasítása. A szövetségi képviselőház társalgójában ülve a Makedón Népköztársaság Szobránye Végrehajtó Tanácsa elnökének nem intéztem semilyen kérdést, ami valami kapcsolatban lett volna az elmaradottsággal. Arszov elvtársat arra kértem, mondjon lapunk olvasóinak valamit azokról a legfontosabb feladatokról, amely előtt az újonnan megválasztott makedón Végrehajtó Tanács áll. Az új évben — mondotta Arszov elvtárs — a népköztársaság Végrehajtó Tanácsa előtt mindenképpen a gazdasági kérdések lesznek a legfontosabbak, különösen azok, amelyek a falura vonatkoznak. A gazdasági kérdések azért olyan fontosak, mert úgyszólván mindegyik szorosan összefügg a mezőgazdasági termelés növelésével. A mezőgazdaság továbbfejlesztése viszont különösen időszerű feladat most, a szövetkezeti átszervezések után és miután befejeztük a kötelező földfelvásárlást. Mindenesetre olyan kérdéscsoport ez, amelyet lehetetlen egyszeriben megoldani. Csak fokozatosan valósíthatjuk meg ezt a nagy feladatot. A feltett kérdésre, hogy vannak-e már kézzelfogható elgondolások és tervek a mezőgazdaság fejlesztésével kapcsolatban, Arszov elvtárs a következőket mondotta: Természetes, hogy vannak elgondolások, tervek, de a kérdést még tanulmányozzuk, a részletek nem véglegesek. Annyi bizonyos, hogy már az új évben jelentős meliorációs munkálatokat fogunk végezni és a mezőgazdaság gépesítése is fokozottabban előtérbe kerül. Kérdésemre, hogy még mit tart szükségesnek külön kiemelni a Végrehajtó Tanács előtt álló fontos kérdések közül, Lyubcso Arszov elvtárs leszögezte: Elsőrendűen fontos kérdés Makedónia számára az erdősítés. Nem térek ki a részletekre, mert talán távol állnak lapuk olvasóitól, csak annyit mondok, hogy ez igen bonyolult kérdés, mert természetesen nemcsak magát az erdősítést, hanem az erdőgazdálkodást is magában foglalja. Befejezésül — mondotta, és ezzel megelőzte egy újabb kérdésemet, — üdvözlöm a Magyar Szó olvasóit és sok sikert kívánok nekik az uj esztendőben. K. L. : A beszélgetés Lazar Kolisevszkivel kezdődött, hogy azután Lyubcso Arszov, a Makedón szobránye Végrehajtó tanácsának elnökével folytatódjon és fejeződjön be. Képünk Lyubcso Arszov elvtársat ábrázolja az új Szövetségi Népszkupstina első ülésén Képünk a pristinai »Koszovka« pamukfonódában készült. Kérdésünkre ezt a gyárat is emlegetnék szakértők a többivel együtt, mint a köztársaság fejlődésének egyik kifejezőjét Katonáink ivüzlete TUZLÁRÓL küldenek újévi jókívánságokat BÁCSKA TOPOLYÁRA: Selmeci László, Jezsevics Benedek, Józsefi József, Juhász Gyula és Bakai Ferenc. MORAVICÁRA: Major István és Kósa József CSANTAVÉRRE: Szenes József, Toldi József, Töröcsik Árpád és Balasa István. MOHOLHA: Kalmár Mihály és László Imre. ÓRA HOVÓRA: Váradi Nándor. LVASÓ TARTS VELEM! Most, miután úgy hiszem, kipihented az óesztendő búcsúztatásának fáradalmait — ha beleegyezel — egy kis gyalogtúrára hívlak a szépséges Szlovéniába. Ne ijedj meg, nem ütközünk olyan nehézségekbe, mint a Himalája meghódítói, mert hiszen mi a képzelet szárnyán küzdjük le a természeti akadályokat Elkészültél? Hát , akkor gyerünk! Most már elárulom, hogy egyenesen a Trigáv csúcsára indulunk. Te sem vagy alpinista, én sem vagyok hegymászó, de mint mondottam, segítségünkre lesz a fantázia. Útközben elmesélem, hogy kevés ilyen vidék van Európában. A turista nem egészen három óra alatt a havas hegyvidékről a napos tengerpartra utazhat, vagyis ugyanaznap síelhet a Trigláv lejtőin, s fürödhet a tenger vizében. Szeretnek is idejárni az emberek, belföldiek, külföldiek egyaránt. S még valamit, mielőtt felérnénk Tavasszal, amikor az áprilisi felhők simogatják a hófedte bérceket, lent a napsütötte völgyekben virágzik az alma és cseresznye. Tündérien szép vidék ez a Szlovénia. Ma máris megérkeztünk. (Lám, még a menedékházban sem kellett megpihennünk). Mily gyönyörű innen a kilátás. Nézd csak, messzelátó nélkül is jól látjuk Ljubljana körvonalait, s az ódon várat, amint a hegytetőn ül. Ott a városban nyugszik a nagy halott, akinek idő előtti távozását millióik gyászoli.