Magyar Szó, 1954. június (11. évfolyam, 146-175. szám)

1954-06-01 / 146. szám

i oldal Plasztikus anyagok halból Amerikában már évekkel ezelőtt azzal kísérleteztek, hogy hallisztből, halak meg­őrölt hulladékhúsá­ból plasz­tikus anyagot állítsanak elő. A plasztikus anyag létrejött ugyan, de nem volt használ­ható főként azért, mert kel­­lemetlen bűzt árasztott. Norvégiában, ahol a hal­­konzervgyárakban igen sok a hulladék,, sokkal több, mint amennyit állati tápszer­ként és műtrágyaként érté­kesíteni tudnak, folytatták az amerikai kísérleteket és sikerült is különféle vegyi anyagok és szurok hozzáadá­sával jól használható plasz­tikus anyagot előállítani a hallisztből. A konzervgyárak évi 30.000 tonna halhulladé­kot tudnak az új iparág ren­delkezésére bocsátani és ebből 6.000 tonna a bakelithez ha­sonló plasztikus anyag ké­szül. VÍZÁLLÓ gyapot Angliában különleges el­járással teljesen v­száru­ló gya­potot szőnek. Nem a szövetet, hanem már a fonalat impreg­nálják valamilyen vegyszer­rel. A gyártási titkot még nem árulták el, csak annyit közöltek, hogy ilyen szálak­ból szivattyúcsöveket is lehet készíteni az eddigi gumicsö­vek helyett. A legújabb tüzál­ó mentőruha Az Amerikai Egyesült Államokban »találták fel« ezt a tűzálló ruhát. Súlya 14 kg, anyaga 90 százaléka az­besztből áll, azonkívül üveg fonalat, és vékony alumi­­niumpikkelyeket szőttek bele. A ruha vinillel van bé­lelve. Állítólag már többször kipróbálták és 1800 Fah­renheit fokos hőséget is elbír, arról viszont nincs hír, hány fokot bír el a benne lévő ember. A­­gépkocsi első áldozatai A­­ statisztika megállapítá­sai szerint az Egyesült Ál­­lamokban eddig több ember halt meg közlekedési balese­tek következtében, mint az összes eddigi háborúban. Ám nem csak az amerikai nagyvárosokban, hanem Eu­rópa forgalmas városaiban is szinte óránként történik gá­zolás vagy valamilyen más közlekedési szerencsétlen­ség. A legújabb statisztikai adatok szerint Angliában évente 223.000-en szenved­nek testi sérülést közlekedé­si baleset következtében és a halálos áldozatok száma meghaladja az ötezret. Egy angol újságíró nem­rég kutatást indított, hogy megállapítsa mikor történt az első gépkocsiszerencsét­­lenség és ki volt az első ál­­dozat. Kutatását — legalább is szerinte — siker kísérte és megállapította, hogy az első halálos gépkocsiszeren­csétlenség 1896 április 17- én történt Londonban és ál­dozata egy Bridget Diviscoli nevű Asszony volt. A felku­tatott jegyzőkönyv adatai szerint a kihallgatott tanúk azt vallották, hogy az autó szédületes sebességgel ha­ladt a Kristály-palota előtt, ahol a szerencsétlenség tör­tént, a vezető viszont azt állította, hogy mindössze 6 kilométeres sebességgel haj­tott, tehát nem gyorsabban, mint az ügető ló. Védekezé­sében megemlítette azt is, hogy erősen csöngetett és ki­áltásokkal is figyelmeztette az úttesten áthaladó idős asszonyságot, de bizonyára süket volt, mert nem hede­­rített a figyelmeztetésre. Az első autóvezető közel három évvel később, 1899 február 25-én vesztette éle­tét szintén Angliában. Ri­chard Sewell volt a neve, az okozta vesztét, hogy miköz­ben motoros szekerével az országúton hajtott, az egyik kerék kiesett, a gépkocsi föl­borult és kigyulladt. Az egészség mindennél fontosabb! A szívbajt és a véredények (érelmeszese­dés), vese (homok és vesekő), idegek (neu­raszténia, stb.) és belső mirigyek megbete­gedését (köszvény, cukorbaj, basedow) sike­resen gyógyítja a Radenska Slatina gyógyfürdő. Slatina Radenci Jíanduc fflatú MAGTAR SZŐ A bél­yeggyüjtésben nap nap után olyan újabb irány­zatokkal találkozunk, ame­lyeket két évtizeddel ezelőtt a gyűjtők nagy része komoly­talannak tartott volna — ma azonban sokan megértéssel és örömmel karolják fel Ezek közé tartozik a témák, gyűj­tése. A más gyűjtők kénytelenek kisebb, zártkörű területekkel foglalkozni, mert egy általá­­nos gyűjtőnek — aki minden megjelenő új bélyeget csak 1 példányban szeretne meg­szerezni — havonta átlag 40—50.000 dinárra lenne szük­sége hogy mindent beszerez­hessen. Ezért ma már mind gya­koribb a téma­gyűjtés. Több­nyire azok a területek jön­nek számításiba, amelyekről a gyűjtés nem okoz túlságosan nagy gondot az átlagos gyűj­tőnek. De még ennek is meg­vannak a nehéz oldalai, sok­­szor komoly összeget kell kiadni az ilyen téma­csoport­hoz tartozó bélyegekért is! Nemrégen egy széleskörű ankétot tartottak a bélyeg­­gyűjtő körökben, hogy meg­állapítsák melyek a legked­veltebb témáik.­­ Talán mondanunk sem kell, hogy a légiposta-bélyeg gyűjtése áll az első helyen Utána jönnek a sport­bélyegek, majd a ne­ves embereket ábrázoló bé­lyegek, járművek­ , állat- és növényvilág, eredeti színben bemutatott virágok, szob­rok történelmi események világhírű festők és festmé­nyeik reprodukciói sdto. stb — Nagy tábora van a »posta­­bélyeg-jubileum« tárgykör­nek is: itt azokról a bélyegek­ről van szó, amelyeket az el­ső Postabélyegek jubileumai­ra adnak ki (50 75 és 100 éves jubileumokra) — Eze­ken rendszerint az első po®­ta bélyegek képmása látható, változott kivitelben és ezen­­ben, többször a jubileumi é­­vek feltüntetésével, vagy egy újabb bélyeg reprodukciójá­nak összehasonlításával. — Ezeket a bélyegeket újabban nagyon keresik a gyűjtők, annál is inkább, mert nem gyakran adnak ki ilyesmit és ha majd az összes államok felsorakoznak jubileumukkal , egy »lezárt témakört« ké­peznek, amely gyűjtői körök­ben mindig közkedvelt ma­rad. Nagy kár, hogy több eset­ben egyes posták visszaélnek a kedvező alkalommal és az ilyen jubieumi bélyegeket igen magas névértékben hoz­zák forgalomba. — így pél­dául nemrégiben Chile — az első chilei bélyeg 100 éves ju­bileumára — csekély 100 PE­SOS névértékű légiposta bélyeget hozott forgalomba. Ezzel horribilis bevételt biz­tosított az államnak, mert ezt a bélyeget kénytelenek be­szerezni nemcsak a »postabé­lyeg-jubileum« téma gyűjtői , hanem valamennyi légipos­ta-bélyeg gyűjtője is! Mégis ez az egy rossz pél­da nem kedvetlenü­ti el a gyűjtőket s fájó szívvel bár mégis rászánják magukat, hogy ezt a magas névértékű bélyeget is megvegyék. A FIDZSI SZIGET ÚJ BÉLYEGEI A Fidzsi szigetcsoport szá­mára ez év áprilisában az an­gol posta 2 új alkalmi bé­lyeget bocsátott ki.­­ Első alkalom ez, hogy Fidzsi fel­áras bélyegeket kap A felár a tüdővész ellenes liga céljá­ra szolgál. Az első bélyeg névértéke 1,5+0,5 d zöld­ és barna színű, rov tálat mutatt be Fidzsi szigetéről, balról egy pálmával, jobbról Erzsé­bet királynő arcképével. __ A második bélyeg 2,5+0,5 d, névértékű színe fekete és narancspiros. A bélyetőkép központjában a tüdő­vész el­lenes liga jelvényét, a kettős­­keresztet ábrázolja. ■Rovatvezető: Werner Imre Egy érdekes gyűjtési ág A kövérség él A kövérség sokkal több embert öl meg mint a tu­berkulózis, — jelentette be egy párisi tudományos ösz­­szejövetelen dr. Herschber­­ger francia orvos. Bejelen­tésével nem csak a laikusok körében keltett nagy megle­petést, hanem szakorvosi kö­rökben is. Állítását azonban adatokkal is igyekezett alá­támasztani. Közölte, hogy évtizedek óta foglalkozik ez­zel a kérdéssel. Ő számos sta­tisztikai adatot gyűjtött és ezekből az adatokból az de­rül ki, hogy az akinek 10 kiló fölösleges hója van, 25 százalékkal hajlamosabb min­den betegségre és ugyaneny­nyivel nehezebben keveri ki a betegséget mint a normá­lis testsúlyú ember. Ha pe­dig 25 kiló a fölösleges hé­ja, kétszer annyi esélye van a megbetegedésre és ugyan­annyi a meghalásra is. Ép­pen ezért azt javasolja a negyven évnél idősebb em­bereknek, hogy igyekezze­nek megszabadulni fölösle­ges testsúlyuktól, a fiata­labbaknak pedig, hogy sporto­lással, mozgással kerüljék el a hízást. ANTILOP FÉMFOGAK­KAL Afrikában nemrég antilo­pot lőttek és a vadászok nagy meglepetéssel látták, hogy az állat fogait fémréteg borítja. Hamarosan kiderítették vas­­biszulfid rakodott az antilop fogára. Bizonyára ilyen fém­tartalmú forrásból ivott és így kapta fogsára a fémréte­get. Kedd, 1954 VI.­L Lassan kialakul az ajándékház képe Olvasóink a második oldalon megtalálják a harmadik Kepreszt Mai számunkban nagy jubileumi nyereménypá­­lyázatunk főnyereménye, a »KRIVAJA« ajándékház képének harmadik darabját közöljük. Ha olvasóink ezt — az előző kettővel együtt — a május 25-én kö­zölt »tervrajz« megfelelő helyére ragasztják, kiala­kul előttük a kép egyik sarka. És ha továbbra is szorgalmasan kivágják a képrészeket, és a megfele­lő helyre ragasztják, ott áll majd előttük a »KRI­VAJA« ajándékház teljes képe, annak a rajzos kép­nek a mása, amit olvasóink már jól ismernek, hi­szen az újságban többször megjelent. A beragasz­tott képpel pedig jogot nyernek arra, hogy részt ve­­gyenek pályázatunk ajándéktárgyainak kisorsolásá­­ban. Aki eddig netán még nem kapcsolódott be nagy jubileumi nyeremény-pályázatunkba, amelynek vé­gén kétszobás családi lakóházat és ezer más nyere­ményt —• órát, töltőtollat, mezőgazdasági eszközt, zseb­kést, háztartási cikkeket, nylonharisnyát, selyemsá­lat stb. — sorsolunk ki, még ma is megteheti, mert június végéig ugyan 32 képrészt közlünk, és csak akkor alakul ki a teljes kép, ha olvasóink mind beragasztják, mindamellett teljes értékűnek fogadjuk el azt a fölragasztott képet is, amelyből 4 rész hiány­zik. Vagyis 28 képrész fölragasztása is jogot ad a kétszobás családi lakóházra és a többi nyeremény­­tárgyra. Közöljük még a pályázat részvevőivel, hogy ha nem őrizték meg május 25-i jubileumi számunkból az összeállítandó­ kép telj­es nagyságú keretét az egyes részek körvonalának rajzával, egyelőre csak vágják ki a képrészeket és gyűjtsék össze, mert a rajzot még egyszer közölni fogjuk, és akkor béna­­gaszthatják a részeket. Viszont elfogadjuk a képet akkor is, ha nem a lapból kivágott »tervrajzra«, ha­nem más papirosra ragasztják föl a részeket-

Next