Magyar Szó, 1955. július (12. évfolyam, 177-206. szám)
1955-07-04 / 180. szám
c.uidai MAGIAK SZÓ Szerdán Noviszádon, az (L°oidaírón Y®iv©ilina —Slogan ben hajráztak. A Róma majdnem az egész mérkőzés alatt fölényben volt, de a noviszádi csatároknak lelkes és hasznos játékkal sikerült áttörniük az egyébként szilárd védelimet. A végén a 30.000-es tömeg lelkesen megtapsolta a győztes csapatot. NEHÉZ KEZDET A Vojvodina két középfedezettel, Milovánoval és Krsztics 11.-vel játszott, Boskov pedig álandóan segítette a védelmet. A csapat roszszul kezdett. A Roma már az első percekben próbára tette Risetics tudását. A 10. percben Nyers a jobb szélen elfutott s Gallihoz játszik. Milovanov rajta van az olasz középcsatáron, de az mégis kapura lőtt, és a kapufáról lepattanó labdát Galli a hálóba fejeli. Két perccel később Galli elveszi Milovanovtól a labdát, és 5 méterről gólt ér el A 3. gólt ismét Galli lövi fejjel Ghiggia átadásából A Vojvodina a 39. percben szépít Krsztics révén. Meg kell említeni, hogy a 33. percben Milovanov szabadrúgást lő, a labda kapufáról pattan le, de Ivos ismét kapufára fejeli. FÖLÉNYBEN A ROMA Alighogy megkezdődik a II. félidő, a Róma máris gólt lő. A noviszádiak rosszul állatják fel sorfalukat és így Girillano rést talált. Ezután a Róma óriási fölénybe kerül Csak imitt-amott bontakozik ki egy-egy veszélyes noviszádi támadás. HOGY JÁTSZOTT A VOJVODINA Az első félidőiben a csapat, meglehetősen gyengén játszott, a 3. félidőben azonban fokozatosan feljavult a játékosok küzdőszelleme és hidegvérű, nyugodt játékkal, jobb kitartással győzött. A védelemben Milovanov nagyszerű munkát végzett, Krsztics II. valamivel gyengébb volt. A támadásokat Rajkov és Ivos vezette, Boskov pedig kitűnően kötötte össze a védelmet a csatársorral. A középcsatár gyors akciói tették lehetővé, hogy társai fergeteges támadással három gólt lőjjenek a legnagyobb nyomás alatt. I. félidő: MILOVÁNOV EGYENLÍTÉS ÉS GYŐZELEM A támadások fő részvevője Boskov, Rajkov és Ivos. A 18. percben Krsetics berohan a római büntető területbe, Rajkov ek játszik és a jobb összekötő 10 méterről, kapásból szép gólt lő. Három perccel később ugyanez az eset ismétlődik meg, és ismét Rajkov eredményes. Ezúttal azonban Boskovtól kapta a labdát. Még mindig a Róma van fölényben, de a noviszádi védelem mind pontosabban végzi feladatát, Milovanov pedig ugyanazt a szerepet játszsza, mint Noviszádon. A 43. percben ismét egy gyors támadás indul a Róma kapuja felé. Rajkov vezeti a labdát, s 25 méterről bombalövéssel kiegyenlít. Egy perccel a játék befejezése előtt Rajkov ugyanilyen bombával lepi meg Morót. WACKER-VÖRÖS LOBOGÓ 2:2 A Középeurópai Labdarúgó Kupa keretében a két csapat második mérkőzése is döntetlenül végződött. A harmadikk mérkőzést valószínűleg ma játsszák Bécsben. Négy vajdasági az országos ökölvívó bajnokság döntőjében Pénteken és szombaton este tartották meg a beográdi taismajdáni stadionban az országos ökölvívó bajnokság középdöntőjét. Mindkét napon néhány összecsapás kivételével alacsony színvonalú küzdelmeket láttunk. Gyengén szerepeltek az öklözők, de a bírák néhány esetben még kiábrándítóbbak voltak. Az első napon pehelysúlyban M. Tkalcsics sokkal jobb volt Rákásztól. Rákász állandóan taszított s a bírák ezért csupán egyszer figyelmeztették, holott le kellett volna léptetni. Végül még győztesnek is őt hozták ki. Legjobb és legszebb öklözést Sovlyanszki mutatott. Különösen a harmadik menetben csillogtatta tudását. Harmatsúly: Szrdanovics — Kijesin (Pula) 2:0. Pehelysúly: Rákász — M. Tkalcsics 2:0. Könnyűsúly: A Mehovics (Zseleznik) — Radics (Szarajevó) találkozó nem fejeződött be, mert a mérkőzésvezető szabálytalan öklözés miatt leléptette mindkettőjüket. Kisváltósúly: Z. Tkalcsics — Banovac (P) 2:0. Váltósúly: Sovlyanszki — Marles 2:0. Kisközépsúly: Jakovljevics (Szplit) — Lackovics (Zs) 2:0 (t. k. m.) Középsúly: Sztoinov — Popovics (Lokomotiva) 2:0 A két öklöző nemrégiben döntetlent vívott Zágrábban. Most is óriási küzdelem alakult ki köztük. Az első menetben Sztoinov volt jobb, a második menet végefelé azonban egy erős jobbegyenest kapott, és ettől kezdve gyengébb volt. A harmadik menetben azonban nagy küzdelem után kiharcolta a győzelmet. Félnehézsúly: Bogunics — Koval (Sz) 2:0 (t. k. Tj.). A technikásabb Bogunics kikerülte a nagy ütéseiket és roggyantra verte ellenfelét. Nehézsúly Soles — Sztefanovics (Sz) 2:0 (t. k. L). Az első menetben felrepedt Sztefanovics szemöldöke A második nap küzdelmei: Légsúly: Terzics — Mladinovics (Rijeka) 2:0. Pályics — Popovics (Sz) 2:0 (sz. k. III.). Harmatsúly: Mitrovics — Paunovics 2:0. A középdöntő legszebb összecsapása: Mitrovics nagy irammal kezdett, de ellenfele ügyesen kivédte az ütéseket, s ugyanakkor pontos ütéseket adott. Nagy meglepetésre Mladenovics bíró szabálytalan öklözés cílén leléptette Paunovicsot. Pehelysúly: Tóth Bajics 2:0. Könnyűsúlyban Prisztov és Berbakov a döntőben találkozik, mivel a másik két könnyűsúlyú öklözőt leléptették. Kisváltósúly: Lukics — Jorovics 2:0. A noviszádi öklöző ügyesen kitért ellenfele állandó támadása elől, s ugyanakkor sok ütést mért rá. A harmadik menetben azután nagy fölénybe került. Váltósúly: Vojnics — Tiszanics 2:0. Kisközépsúly: Prokics — Milosevics 2:0. Mosevics a második menet végefeléig jobb volt. Ekkor ellenfele véletlenül rálépett a lábára, s abban a pillanatban hatalmas jobbegyenest is adott. Ez megroggyanták a Milojevicsot. Középsúly: Szorgics (Kragujevác) — Petro (Oszijek) 2:0 (t. k. III.). Ebben a küzdelemben szinte nem lehet megszámolni az ütéseket. A menetek elején mindig Petró, végefelé pedig Szorgics volt jobb. A harmadik menetben a kragujeváci öklözőnek több ereje volt még és így győzött. Félnehézsúly: Sabanovics— Zetics 2:0. Nehézsúlyban majdnem megszületett a jugoszláv ökölvívás legnagyobb meglepetése. Krdzmanicsot még egy jugoszláv ökölvívó se győzte le, de a pancsevói Szretenovicsnak ez majdnem sikerült. A második menetben a közönség nagy buzdítására ügyes taktikával kikerüli a menetet. A harmadikban körülbelül egyenlő ellenfelek voltak, de a bírák 2:1 arányban Kuzmanicsra szavaztak. A döntő küzdelmet lapzártakor tartották. ZÁTOPEK NYERTE A DERBYT A beográdi lóversenytéren vasárnap futtatták a 33. jugoszláv derbit. A nagy érdeklődéssel kisért versenyt és a 359.000 dináros első díjat a zaravani ménes Zátopek nevű lóva nyerte. Lovagolta Sztokics. Másodiknak a palánkai ménes Sajó nevű lova ért célba, a fruska górai ménesből származó Szili előtt. Serenczek a fi zónába jutásán Szmederevó: ,Az első félidőben igen ében pedig újra hazai fölény SZMEDEREVÓ__PROLE- i~nak folyt. Mindkét csa alakult ki, és a 78. percben TÉR (Zremanin) 4-1 (1-0) pat JS? vesztly€S támadást Magyaréi* beállította a véghét 7 vezetett, s ezekből mindkét eredményt 1500 néző, játék vezető Szvir részről 3,3 gól A másé Szekulicsesevics (Beograd). Góllövők:ökk félidőben alábbhagyott a Atyamovics (3) és Popovics játék irama. A vendégek némiksoda: (1)tizenegyesből illetve fölényre tettek szert és HAJDÚK (Kula)—BÁNÁT Omeragics Vodalov a 8. percben messze 3:2 (3:1) A Prole tér kiábrándítóan verte a győzelmet. A Bácska- • * játszott és megérdemelt vere két gólt lesből ért el , mintegy véget szenvedett. A hazai csak " (Solymosi) 100!!, nézi' Játékvezető Nikopat játéktudása elmaradt a PcP°vics (Noviszád). Gólgyan a Proleteré mögött, de vinkovei a szerzők: Vlaski, Legyerac és a technikai tuday hiányát a mvr.Merintv S ZTVO Pavkov, illetve Bakovlyev játékosok nagyobb lelkesedés TEDINSZTYO e9 Erdélyen, sem pótolták és ez elegendő (Versec) 3:0 (2:0) A mérkőzés hihetetlen idő volt a győzelem megszerzése 2000 néző. játékvezető Szterges játékkal kezdődött. A hez. (Oszijek). vendégcsapat már az első tíz A hazai csapat teljesein percben 2:0-ás vezetéshez ju Ada, megérdemelten győzött. Nagy tett, és fölényét még egy gól BÁCSKA ÍR PALÁNKA)_ lelkesedéssel és lendülettel jól biztosította, a Bánát csak BRATSZTVI) 4-2 r1-2) kezdték a játékot és Donén szépíteni tudott az eredmé- BRAASZIVA 4.3 (3.3) góljával már a 4. percben nyer. A Bánát a második Ada, Bratsztvó pálya, 1000 megszerezték a vezetést félidőben szintén egy góllal néző, vezette Bogesics (Szu majd a 12. percben Vukusics terhelte meg a vendégcsapat botica) Gólövök: Vodalov (3) újabb gólt ért el. A félidő hálóját. A vendégek gyöze’Nesic? illetve Péter II. (2), végéig nagyrészt mezőnyréme megérdemelt.’ Popovics és Radovics. ték folyt, a második félidő- játékvezető a Rámát javára nem ismert el egy tizenegyest, amit Levaics partjelző beintett. A Bánát megóvta a mérkőzést. L. I. A többi eredmény: Beograd: BVSK — Jedinsztvo (Sztara Pezova) 0:0 Szt. Mitrovica: Ml Radnik (Pozsakjevac) — Streim 3:2 Kosztolac, Rudar — Radnibeki (Zombor) 1:0 Bélimanasztir: Sumadija (Arangyelovac) — Sparta 3:2 Hétfő, 1955. VII. 4. Jó eredmén a vasutas Európa-bajnokságon Szombaton és vasárnap tartották meg Szuboticán a Spartacus stadionjában a nemzetközi vasutas szövetség II. Európa-bajnokságát. A Spartacus a versenyt kitűnően rendezte és a küzdelmek lebonyolítása zökkenőmentes volt. Kifogásként csak az hozható fel, hogy a nagyszerűen feldíszített stadionban a versenyzők zeneszó nélkül vonultak fel, habár tudomásunk szerint a Vasutas kulturegyesületnek is van fúvószenekara. A bajnokságon Ausztia, Belgium, Dánia, Finnország, Jugoszlávia, Olaszország, Nyugat -Németország, Norvégia, Svájc és Svédország csapata vett részt. Néhány kitűnő eredmény született, közülük legjobb a belga Verheusen 3:56,8 perces eredménye 1500 méteren, és Szimiessé diszkoszvetésében. Az első három helyezettnek járó arany, ezüst és bronzérem mellett a Harcos Szövetség szuboticai szervezete három serleget ajándékozott a legjobb futónak, dobónak és ugrónak. A serleget a belga Verheusen, a jugoszláv Szimiics, Kuzmics nyerte. Tavaly Rómában az első bajnokságon Franciaország kapta a csapatverseny győztesének járó vándorserleget. Mivel a franciáik nem vehettek részt a versenyen, meghívták a győztes csapatot párviadalra. Eredmények: 100 m: Rasshaert (B) 10,9, Schneider (Svájc) 11,0, Cordela (O) 11,3, 200 m: Rasshaert 22,8, Ottoson (S) 22,9, Sioravanti (O) 23,2, 400 m: Schmied (Svájc) 50,8, Finettio (O) 51,4, Zsupanics (J) 51,5. 800 m: Futó (J) 1:56,8, Pehrs (S) 1:58,0, Fredrikson (S) 1:58,6. 1500 m: Verheusen (B) 3:56,8, Vierima (F) 3:58,8, Futó 3:59,0 (egyéni csúcs). 5000 m: Zierimaa (F) 15:08,6, Purge (B) 15:10,6, Toldi (J) 15:13,0. (új vajdasági csúcs). 110 m, gát: Halme (F) lfi.O, Zurkovics n. (J) 16,1, Nevalainen (F) MA. 4x100 m: Jugoszlávia 45,2, Svédország 45,3, Finnország 45. Magasugrás: Laxtinen (F) 180, Ivanics (G) 180, Kaupilla (F) ITS. Távolugrás: Hordela (O) 641, Balden (F) 518, Hitine (F) 616. Hármasugrás: Kuzmics (J) 14,14 (egyéni csúcs), Kaupilla 13,11, Szekulics (J) 12,65. Rúdugrás: Laitinen (F) 350, Cserpez (J) 390, Voltti (F) 330. Súlylökés: Bar- Uca (J) 13,57, Van Tierentinck (B) 13,02, Ziimmermannn (Svájc) 12,80. Gerelyvetés: Ijas (F) 57,9, Sundholm (F) 56,89, Zimmermann 53,71. Diszkoszvetés: Szimics (J) 45,19, Spaggiari (O) 44,31, Van Tierentinck 43,04. (G-d) Zenta—Radnicski (Verbász) 16:4 Vajdasági ökölvívó liga bajnoki mérkőzése. Zenta jobb technikával és erőnléttel győzött. Bírák Béres és Bancsics. Eredmények: Halász — Vucsurovics 2:0, Berec — Vukovics 0:2, Csermák — Tobik 2:0, Horváth — Jeremszki 2:0, Heréd— Bélics 2:0, Baráti — Perovics 2:0 (t. k. II.), Máté — Draskovics 2:0 (t. k. III.), Juhász—Cshajac 2:0 (t. k. I), a zentaiak és a verbásziak két-két pontot küzdelem nélkül kaptak. Th. M. Majdnem rekord Zentán Vajdaság ifjúsági atlétikaii dal és a kulai Hajidujc ver, csoportbajnnokságának döntősenyzett. Zenta 9.868, a C.jét Zrenyaninban és Zentán Zvezda 8.447, a Hajdúik petartották meg. Zentán a Zendig 6.751 pontot gyűjtött őszta, a bácakapalánkai C. Zvezdze. Említésre méltó a zentai Radonics eredménye magasugrásban, mert majdnem sikerült kiegyenlítenie a juposzláv magasugró rekordot. EREDMÉNYEK: 100 m: Radonics (Z) 12,0, Dimics (C. Z.) 12A Urban (Z) 12,2. 400 m: Bérlés (Z) 55,8, Bjelica (C. Z.) 58,1, Pasajlik (C. Z.) 1:00,8. 1500 m: Beléc (Z) 4:30,8, Szabó (H) 4:37, Győri (H) 4:37,6. 4x100 m: Zenta 48,0, C. Zvezda 49,4. Súlylökés: Drnogorac (C. Z.) 12,20, Turi (Z) 11,98, Johanisz 11,26. Gerelyvetés: Markovics (H) 37,00, Malisevics (C. Z.) 31,82, Tausán (Z) 35,40. Diszkoszvetés: Turi 35,10, Johanisz 33,71, Benedek (H) 32,88. Magasugrás: Radonics 185, Radulovics (H) 165, Johanisz 160. Távolugrás: Tausán 609, Urbán 566, Ivánovics (C. Z.) 561. Th. M. BERRA ELHAGYTA A HAJDUKOT A szpliti Hajdúk kapusa szombaton elhagyta egyesületét és Beográdba utazott, hogy a C. Zvezdával írjon alá szerződést. Beara ezt akkor tette meg, amikor csapata Zágrábba utazott, hogy ott megvárja a Wacker—Vöröslobogó mérkőzés eredményét, hogy onnan Bécsbe, vagy Budapestre utazzon. Beara elhatározásáról nem értesítette'' az egyesületet. K. B. 'Ba fuutics 'Dajdai drf. teniszboljnoka Péntekien, szombaton és va 6:1, 7:5, Kaszap—Miletics 7:5 Párnap tátották meg Zombor 6:4, Miletics győzelme megibban Vajdaság teniszbajnokságetés, de megérdemelt, gát. A döntők eredményei: Leány egyes: Dobrin—Ma Férfi egyes: Divild— Tyulagorszki 6:3, 8:6, Goszpity— Kity 6:0, 6:2, Popovics—Gra- Saranovics 6:2, 6:1, Dobrin— Nyanszki 6:4 6:3, Popovics— Goszpity 6:3, 6:4, Divild 9:7, 3:6, 6:2 6:0. Férfi páros: Popovics, FiH Női egyes: Verner-Csana- Petrovics di 6:4 6:3, Popovics—Kene 6-4, 6 : K-4- dics 6:1, 6:3, Popovics—Ver- Ifjúsági páros: Erg, Mérő ner 6:3, 6:4. —Miletics I. Miletics II. 9:7, Ifjúsági egyes: Miletics— 8:6. Mérő 6:0, 6:2, Kaszap—Erg Tucakov Antim SAKK Mucky here Serire foerellsaffén Pénteken délután Beográdban megkezdődött Szerbia sakkbajnoksága 3 csoportban. A csoportok beosztása csupán annyiban változott, hogy a második csoportban Zdravkovics helyett Milenkovics játszik, a harmadikban pedig, mivel Herbatin mesterjelölt nem érkezett meg, helyette Zdravkovics szerepel. Az első két fordulóban mindhárom csoportban igen nagy harc alakult ki. Mi sen bszo-t nyítja ezt jobban, minthogy az I. csoportban például Tomovics mesternek csak egy pontja van. Bradvorevics mesterjelöltnek és Ivkovicsnak, Vajdaság ezévi bajnokának pedig csak fél: a N csoportban Avkovics mesternek két veresége, a Ill-ban Tóth és Gyula mesternek két-két döntetlenje, stb. A vajdasági sakkozók elég jól kezdtek, Gyártárnak másfél pontja van. Pető szintén nyerésre áll félbeszakadt játszmájában, úgyhogy neki is másfél pontja lesz, és sokan 50 százalékos eredményt értek el. AZ ELSŐ KÉT FORDULÓ EREDMÉNYEI: I. csoport: Zsivanov — Karanyac remi, Vuletics — Bradvarevics 1:0, Vujosevics — Lukics 0:1, Ivkovics — Szabados remi, Tomovics — Marics 0:1, Vasziljevics — Jovánovics remi, Zsivánov — Vuletics remi, Korányáé — Marics 0:1, Bradvarevics — Vujosevics remi, Lukics — Ivkovics 1:0, Szabados — Vasznyevics remi, Jovánovics — Tomovics 0:1. A helyezés: Márics és Lukics 2, Vuletics 1,5, Zsivánov, Vasziljevics, Tomovics, Szabados 1 pont stb. II. csoport: Knezsevics — Petronics remi, Andrics — Avilovics 1:0, Rákics — Ugrinovics remi, Bozsics — Nikolics 1:9, Pistir — MHenkovics remi, Vukcsevics — Gyantár 0:1, Piszár— Knezsevics remi, MHenkovics— Gyantár remi, Petrovics — Andrics 0:1, Avilovics — Rákics 0:1, Ugrinovics — Bozsics remi, Nikolics — Vukcsevics remi. Helyezés: Andrics 2, Rákics, Gyónár, Bozsics 1,5, Knezsevics, Ugrinovics, Piszár, Mlenkovics 1 pont stb. III. csoport: Mihalycsisin — Szokolov remi, Carev — Pavlovics remi, Pető — Zdravkovics remi, Dobrojevics — Jovanics 0:1. Jovcsics — Gyája remi, Kicsevics — Tóth remi, Mihalycsisin — Cárev remi, Szokolov — Tóth remi, Zdravkovics — Dobrojevics 0:1. Jovanics — Jovcsics remi, Vukovics — Jeftics remi, Gyája — Kicsevics remi. Félbeszakadt a Pavlovics — Pető és a Jeftics — Vukovics játszma. A táblázat élén Jovanics áll. Prrc—Udovcsics 1:0 A ljubljanai nemzetközi sakkverseny 4. fordulójának eredményei: Karaklajics — Grosek 1:0, Krivec — Vidmár félbeszakadt, Vitkovszki - Bogdanovics 1:0, Persic — Gabrovsek 0:1, Milics — Robach 1:0, Bertók — Paoli félbeszakadt, Puc — Stahlberg 0:1, Picc — Udovcsics 1:0, Padevszki — Kinninger félbeszakadt. A harmadik forduló félbeszakadt játszmáinak eredményei: Stahlberg — Bertók 1:0, Vidmár — Grosek remi, Puc — Kinninger remi. A táblázat élén Stahlberg és Karaklajics áll 3,5 ponttal. A Jugoszlávia — Olaszország nemzetek közötti sakkmérkőzése hó 30-án és 31-én lesz Ljubljanában nem pedig Szplitben, mint ahogy előzőleg bejelentették.