Magyar Szó, 1955. november (12. évfolyam, 299-327. szám)

1955-11-01 / 299. szám

2. oldal Kereskedelmi kamarák az új kommunális rendszerkén A közigazgatás és a gaz­­dasági szervezetek kö­­­­­­zötti együttműködés szüksége megkövetelte, hogy a községek és járások átszer­vezésével párhuzamosan ösz­szehanngolják a kamarák szer­vezetét is. A kamarák átszer­vezése azonban még nem fe­jeződött be, habár az új kom­munnális rendszer két hónap­ja működik. Igaz ugyan, hogy a volt járási székhelyek kamaráit megszüntették, il­letve az új járások területé­hez alkalmazkodva összevon­ták őket. Itt megálltak, mert előző­leg a kamarák hatáskörének kiterjesztésére vonatkozó ja­vaslatokat kell megoldani. Az új közigazgatási­­rendszer fokozottabb és önállóbb mű­ködést követel a kamarák­tól. Ezeknek a most már pár éves tapasztalat alapján, ön­állóan kell vállalni az áru­forgalom terén fels­ kerülő fel­adatok megoldását. KAMARA VAGY EGYESÜLET? A kevésbbé fejlett járások területén úgynevezett vegyes kamarák működtek, ezeknek hatáskörébe tartozott, a ke­reskedelem mellett, a vendég­látóipar is. Most a kiszélesí­tett járások keretében ked­vezőbb feltételek alakultak a külön kamarák tevékenysé­gére. Olyan vélemények kris­tályosodtak ki, hogy külön kereskedelmi és külön ven­déglátóipari kamarákat kell létesíteni. Minden átszerve­zett járásban már meg is ala­kultak a kereskedelmi kama­rák. Ezzel kapcsolatban nem mellőzhető az a javaslat, hogy tekintettel egyes járá­sok megnagyobbodott terü­letére, ne kamarák működ­jenek, hanem kereskedelmi egyesületek a helybeli piac és áruforgalom kérdésének rendezésére. Ezeknek az e­­gyesületeknek tagjai csupán a kiskereskedelmi szerveze­tek lennének. A szélesebb je­lentőségű kereskedelmi prob­lémákat a tartományi, köz­­társasági, illetve szövetségi kereskedelmi kamara intéz­né. A jelek szerint mégis a já­rási kamarák mellett elfog­lalt álláspont mutatkozik al­kalmasabbnak, mert ezek át tudták fogni az egész járás áruforgalmát. KAMARAI KIRENDELTSÉGEK Az átszervezett kereskedel­mi kamarák működési terü­lete megnagyobbodott, aho­gyan jórészt megnagyobbod­tak maguk a járások is. E­­gyesek területén jelentős áru­forgalom bonyolódik le, a volt járási székhelyeken. A­­hol megszüntették a kama­rákat, most bizonyos űr tá­madt. Ezt az új kamarák úgy hidalták át, hogy az ilyen helyeken kirendeltségeket ál­lítottak fel, kisebbszámú al­kalmazottal. E kamarai kirendeltségek működésére még nem hoztak ugyan szabályzatot, de a ka­marai igazgatóbizottság hatá­rozatai bizonyos­ mértékben szabályozták. KÖTELEZŐ LEGYEN-E A KAMARAI TAGSÁG? Már hosszabb idő óta a felszínen van a kötelező vagy nem kötelező tag­ság kérdése Mind erőtelje­sebb az az álláspont, hogy a kamara csak úgy töltheti be hivatását tökéletesen, ha el­fogadják a kötelező tagság elvét. Tehát a kamara terü­letén minden kereskedelem­mel foglalkozó gazdasági szervezetnek kamarai tagnak kell lenni. Gyakorlataikig ez azt jelenti, hogy a kamará­nak teljes betekintése lesz a kereskedelmi hálózat műkö­désébe, az áruforgalom ala­kulásába, és erőteljesebb lesz a kamara tekintélye is. A KAMARA HIVATÁSÁ­NAK BŐVÍTÉSE Egy járási kereskedelmi ka­mara természetesen külön­féle szakmára oszlik. Jelen­tős hivatást töltenek majd be, s egyre több gazdasági feladatot vesznek majd át a közigazgatástól. Előrelátha­tólag a kamara hatáskörébe kerül a vállalati igazgatók és üzletvezetők kinevezésének javaslata, a vállalatok véle­ményezése, különféle igazo­lások, tanonckérdés, szerző­­déshitelesítések, a szakokta­tás ellenőrzése, a gazdasági bírósági tagok előterjesztése, áruforgalmi javaslatok stb. A gyakorlatban nem min­den kereskedelmi kamara egyfo­rma, sokkal színvonala­sabb tevékenységet kell nyúj­tania egy nagyváros kamará­jának, mint egy kisebb vidé­ki helységéinek. Ehhez kell alkalmazkodnia a kamara szervezeti részének is. Fon­tos, hogy a vidék jellegzetes áruforgalmához alkalmaz­kodva szakosztályok működ­jenek megfelelő titkárral. Vajdaságban például nem le­het kereskedelmi kamarát el­képzelni mezőgazdasági ter­ményforgalmi és ipari áru­forgalmi szakosztályok nél­kül, valamint a konjukturá­­lis és statisztikai kérdések egy-egy előadója nélkül. A kamarák szervezeti kér­dései a közeljövőben kerül­nek megoldásra. Ebben min­denesetre elsőrendű kérdés a megfelelő káder, mert tevé­kenységétől függ sokban a járás áruforgalmi kérdései­nek kedvező megoldása. Jován PAJOVICS Szemes mellsőnk ósak­olása Hazánk nagyfokú iparosítása megsokszorosította szénszükségletünket, annyit, hogy termelésünk csak nehezen tart lépést, pedig a számok már nagy széntermelés­ről beszélnek. Jugoszlávia széntermelése 1939-ben 7 millió 32 ezer tonna volt, 1954-ben pe­dig elérte a 13 millió 663 ezer tonnát, majd kétszeresét a háború előtti termelésnek. Az idei augusztusi eredmény 1,3 millió tonna volt. A tavalyi széntermelés minőség szerint így oszlik meg: az összesen kitermelt 13,6 millió tonnából közel 1 millió tonna kőszén, 7,1 millió tonna barnaszén és 5,6 millió tonna lignit. Koksztermelésünk háború előtt nem volt, és csak 1952-ben indult meg. Tavaly összesen 404 ezer tonnát termeltünk, idei augusztusi termelésünk pedig 57,3 ezer ton­na. Kokszüzemünk működik L­ukovácon és Zenicán. Mindkettő ipari kokszot ter­mel. Széntermelésünkben első helyen Bosznia áll, majd következik Szerbia és Szlo­vénia. ­­ymási Áron Ábeljének volt egy ta­l­­­lálkozása valami vasúti bakterral, aki gyufát kért tőle. Készséggel ter­­cmntette meg neki a masinát, majd mikor fellángolt a hirtelen sűrített vékony ciga­retta a vasúti szájában, Ábel gondosan el­oltotta a gyufát és visszatolta a skatulyá­ba. Elcsodálkozott ezen az öreg ember: minek teszi ugyan vissza az értéktelen gyufaszálat? — Nem értéktelen az, mert eddig csak lángot adót... de most többet ér, mert fel lehet írni vele a szót. Az irat, aki a szó és a kifejezés után kutat önkéntelen alázatra inti az Ábel-féle kormos gyufaszál is; nem testvértelen az az önkínzás amellyel költő és iró mester­sége legközvetlenebb nyersanyagát jellem­zi, ajnározza és babonás tisztelettel megkö­zelíti. Éppen egy német iró vergődését ol­vastam minap aki a nyírfa levelének su­­sogásrát kutatta — pontosabban azt a ki­fejezést, amellyel a német nyelv a nyírfa, egyedül a nyírfa megrezdülését érzékeltet­ni tudja (s ez a nyírfánál, szerinte, egy külön szóval és egyedülállóan történik ...) mondom, ezek a kétségek az adekvát ki­fejezés, a nyelv uralmának kényszerűsége és a tartalommal való teljes összeolvadása körül nem újak. A gondolattársítás, ami az elmondottak nyomán megindul nálam most nem reked meg a szónál és a költészetnél — túl szűk lenne és túl literátus ízű ... ezt a dolgot önkéntelenül szélesebb síkra kell átvinni, minden hivatásra és mesterség­re ... mindenütt ahol precizitás kell, ap­rómunka kell, a dolgok egybeolvasztása, a szintézis a tökéletesség felé, az aprómunka felé, amelyet oly könnyen figyelmen kívül hagyunk. Az író anyaga a nyelv, ám József Attila nem a fenti nyelvproblémában elmerülve, hanem az emberi tevékenységről írta nagy­szerű sorait: Ne légy szeles. Bár a munkádon más keres, Dolgozni csak pontosan, szépen ahogy a csillag megy az égen, Úgy érdemes Ezek a sorok a régi kapitalista világban születtek — mutatja a forradalmi költő második sora (az is világkép volt és le­­szögezés, fontos leszögezés, precíz helyzet­­tudatosítás) de egyben az alkotó lélek őszinte tárulkozása. Ö, a költő pontos és borotvaéles szavakkal közelítette meg a precíz, a hasznos és a kismunka — a tö­kéletesség felé vezető — vágyát, de vájjon nem él ez minden úgynevezett szakember lelkében is? Bár mosolyogtató, hogy a költészet legkevésbbé exakt mezőiről kelt szárnyra a pontos és szép munka andalító ütemének dicsérete és innen keres utat va­lami felé, ami nagy-nagy társadalmi prob­léma és különösen most nagy, ebben az új valóságunkban, amikor egyenesen harci dal. Mert a lendületben, ugye testvér nincs hiba sehol, a szavakban sem persze, de hol az a tapadó, felolvadó ragaszkodás a mun­ka legkisebb árnyalatához az elvégzettet a tökéletes mellé állítani és azzal hasonlíta­ni össze? Hogy az i-n legyen ott a pont és az á-n a vessző, hogy a beteg percre kapja az injekciót, a kimutatás végösszege stim­meljen és az ablakzár pontosan és tartó­san belepászoljon a kallantyúlyukba vagy mibe; hogy ne vessen hólyagot másnap a festés, a cérnaszál ne engedjen a ruha első felvételénél és így tovább. Kevés lenne ez az újságlap: teleírni a sok negatívummal, ami a felületes és pontatlan munkaered­ményt jelenti. Az a német író, aki a nyírfa levelének susogását vagy mijét halászta elő a lelké­ből és vivődött, vergődött egyetlen kifeje­zésen — szinte megérezve az ellentmondás kórusát, gaminosan meg is szólaltatta azt: mondja, nincs magának más gondja? — így szól az echo. Amikor így-ügy a világ­ban ... ez meg az. Ilyen közbevetés min­dig népszerű, ám amióta a költészetet fel­találták, a legmegfelelőbb szónak a leg­megfelelőbb helyre való kihalászása együtt­­jár magával a vállalással, hivatással, kive­­títéssel, a mesterség iránti feltétlen alázat­tal. Távol áll tőlem, hogy ezt a kérlelhe­­tetlenséget átvigyem más hivatások, mes­terségek és életpályák gyakorlatába, de a hibanélküli összeadást, az ablakzár pontot beposzolását a kallantyúlyukba, a hólyag­­talan festést és a másnap nem kifestő cér­navarrást már régen, régen kitalálták. Is­merem a védekezést az anyagról, időről, normáról, mit tudom én miről... de azt is tudom, amit az a német író bevallott, hogy oda kellene csak lépnie a nagyszó­tárhoz vagy Goethe nyelvéhez és megta­lálná pontosan a nyírfalevél megrezdülé­­sének, pontos és adekvát kifejezését. „Ám az térben négy lépés lenne és időben száz év legalább; odaírom egyszerűen hogy megrezzen ... nem mindegy?" Hát talán. A költőt nem fogja senki kor­holni — észre se veszik, hogy az a levél szabálytalanul rezzen meg abban a vers­ben, olyan szóval, ami mondjuk az átlagos lombok sajátsága és nem a nyírfáké ...de hogy a nemzetivódó ablak vagy a másnap hólyagosodó festés és kiszakadó ruha mes­terét elátkozza hamar a t. megrendelő, ab­ban biztos lehetsz. Káromkodás kíséretében amely precíz lesz mert a kuncsaft nem röstell hasonlatok és átkozó szavak kibugy­­gyantására a lelke legmélyéig leszállni, de le ám! — tényt Felírni a szót MAGYAR SZÓ 9.500 hold húzót kötött le eddig a noviszádi Zsitopromet A noviszádi „Zsitopro­met” eddig 9.500 hold ga­bona termelésére kötött szerződést, vagyis feleany­­nyira, mint tavaly. Ez a szám­­természetesen még emelkedik, de nem bíznak abban, hogy elérik a ta­valyit. Ennek egyik oka az, hogy az idén nem elő­legként adnak a földmű­vesnek minőségi vetőma­got, mint tavaly, hanem ezt most csere útján bo­nyolítják le. A földműves 120 kiló közönséges búzáért 100 kiló vetésre előkészí­tett jó minőségű magot kap. A tavalyi szerződésköté­si módszer kedvezőbb volt a földműveseknek, ezért kötöttek akkor többen szer­ződést. Most sokan csak az előlegképpen kapott mű­trágyát veszik fel, a vető­magot nem. A műtrágyával valószí­nűleg nem lesz fennaka­dás, csak az a baj, hogy nincs elég nitromonkál, és egy részét, csilei salétrom­mal kell pótolni. A nitro­­monkál tavaly igen jól be­vált, és a termelők na­gyobb része most főleg ezt keresi. A ,,Zsitopromet ”­­nak például van 150 va­gon kást kevert műtrágyá­ja, de ezt nem szívesen használják, mert még elég ismeretlen nálunk. A „Zsi­topromet” ezért Ugyanúgy mint tavaly a nitromon­­kállal, az idén a kosszal vé­gez kísérleteket, előadáso­kat és keskenyfilm bemu­tatókat tart a műtrágya használatáról. (L) Kedd, 1955. XI. L Ahány üzlet, annyi ár — Olvastam a Magyar Szóban, hogy a noviszádi üz­letek kirakatai milyen ren­detlenek. Ebből is láttam, hogy önök foglalkoznak az üzletekkel és most azért jöt­tem ide, hogy megkérdez­zem. Lehet-e ezzel kapcso­latban­ mást is megírni. Azt, hogy... hogy miért nem egyformák az üzletekben az árak? Először úgy látszott, meg­bánta, hogy szerkesztőségünk be­jött, ezzel a kis semmiség­gel. Mondta volna, meg nem is. Azután egyszerre mintha ezt gondolta volna: a minde­nét, ami igaz, az igaz. És be­szélni kezdett. — Látják, ezt az inget most vettem a Módéban 2750 dinárért, négy dobozba cso­magolt inget tett elénk, a­­melyhez tartalék gallér is jár). Az üzletből jövet a Ve­lúr kirakatában megpillan­tottam, hogy ott ez az ing 2,700 dinár. Lám, megtakarít­hattam volna 50 dinárt­­, gondoltam és tovább men­tem. A Gra-Mag kirakatához érve, nem akartam hinni a szememnek. Ott ez az ing 2850 dinár. Most meg ürülni kezdtem, hogy nem ide tér­tem be vásárolni. Mi is örültünk , hogy fel­keresett bennünket és így eggyel szaporodott azok szá­ma, akikkel hasonló izgal­mas vásárlás után beszélget­hettünk. De nézzük csak sor­ba, mit is mondanak ezek a vevők. A Partizán-kerékpárt a­­kartam venni, azaz már­ meg is vettem. A Na-Maiban kér­tem kölcsönt és már kitöltöt­tem az íveket, amikor meg­tudtam, hogy az Uzorban 31.000 a Partizán-kerékpár, tehát ezer dinárral olcsóbb, mint ez. Megkérdeztem az üzletvezetőt, hogy hogyan lehetséges ez? — Úgy látszik, mi na­gyobb nyereséggel dolgo­zunk — válaszolta. _ !? — Barna szövetet vettem férjemnek — mesélte egy muinkásnő. — 3500 dinár volt métere. Később láttam, hogy ez a szövet másutt 3450 di­nár. — Megbánta ugye, hogy már előbb nem nézett körül? — Meg, de nem annyira az 50 dinár miatt, hanem azért, mert úgy érzem, becsaptak. És most azóta bármit vásá­rolok, mindig az az érzésem, hogy becsapnak. Annyira kü­lönböznek az árak, mintha a kereskedőik azt néznék, hogy ki vásárol: férfi-e vagy nő, fiatal-e vagy öreg. Az alábbi eset egy szem­füles vásárlóval történt, aki előbb alaposan kiszimatolta az árakat. — A noviszádi üzletek ár­különbségére már régebben felfigyeltem. Éppen ezért most, amikor nagyobb összeg­ről volt szó, elektromos tűz­helyet akartam venni, sorra körüljártam az üzleteket. Meg is érte a fáradság. Az Uzonban 42.500 dinárért áru­sították. A Na-Mában 44 e­­zer, a Titánban 41 ezerért és végül, akár hiszek, akár nem 36.000 dinárért vettem meg a Sztárjában. Téves lenne azt hinni, hogy csupán a nagyobb ösz­­szegbe kerülő áruknál talá­lunk hasonló árkülönbséget. Dehogy. A legkisebb közszük­ségleti cikkek ára is úgy vál lel időben a víz felszíne. Citromot például kapha­­hatunk 220, 250, 280 és 300 dinárért is. Meggybefőttet 82, 83, 86 és 90 dinárért, szardíniát — nagy dobozban — egyik üzletben 500 di­nárért, a másikban 505, a harmadikban 535, a negyedik­ben 540-ért árusítják. A Franck-kávét 41, 45, 47, a májpástétomot 280. 300, 340 dinárért kaphatjuk meg, at­tól függően, hogy melyik üz­letibe térünk be. A Csehszlo­vákiából behozott manzset­­tagomb üzletenként 200, 220, 230 dinár, a Lasata jelzésű férfikerekőpár 31.700, 32.100, 33.200 dinár st­b. Sorolhatnánk reggeltől es­tig, és méltán vethetjük fel a kérdést: mi szabja meg eb­ben a kereskedelem­ben az árakat? 3 M­i mindent kell itt a vevőnek megfizetnie? Amikor közelebbről érdek­lődünk az árkülönbségek oka iránt, sok érdekességet, de még több furcsaságot hal­lottünk az üzletekben. Egyebek között azt is, hogy egyik üzlet nagyobb nyere­séggel dolgozik, mint a má­sik, ennek kisebb az árusok­kentésre szánt alapja, mint amannak, az egyik olcsób­ban adja a tűzhelyet, de drá­gábban a kerékpárt, ennek a Partizán gyár nem ad el köz­vetlenül kerékpárt és Zagreb­ből, amannak pedig Ljuiblja­nából kell beszereznie. Ilyen visszásságok, arányta­lanságok bőven vannnak keres­kedelmünkben, amikből az egyszerű vevő azt látja, hogy itt bizony nincs aki sza­b­ályozza az árakat, az árak kialakulását. Úgy alakulnak, mint az árverésen: — Senki többet harmad­szor? Akkor adom ennyiért, — esetleg olcsóbban is. T. L

Next