Magyar Szó, 1956. december (13. évfolyam, 327-357. szám)

1956-12-01 / 327. szám

DR. GYÁJICS Dragomir, a tartományi kereskedelmi kamara titkára: Módosítani kell a behozatalt A közszükségleti cikkek behozatalával kettős célt szeretnénk elérni. Először azt, hogy kiegészítsük kereskedelmi hálózatunk áruválasztékát, illetve pótoljuk amit a hazai iparnak még nincsen módjában gyártani. Másodszor, a behozatallal ösztönözzük a hazai ipart a termelésre, a jobb minőségre, a választék bővítésére és ami épp ennyire fontos, az árak csökkentésére. Mindezzel elősegítjük a piac megszilárdulását. Felmerül a kérdés, hogy sikerült-e mindezt elérni. Véleményem szerint nem. Olyan árut is behoztunk, amely nem múlhatatlanul szükséges, és mellőztük olyan cikkek behozatalát, melyeket nélkülöz a kereskedei műhálózat, a fogyasztó pedig nagyon várja. A vállalatok a deviza árveréseken felhajtották az árakat, s így a behozott áru árszínvonala nem szabályozta a hazai gyártmányok árát, sőt ellenkező hatást váltott ki: egyes hazai üzemek emelték termékeik árát, hogy elérjék a behozott cikkek árszínvonalát. Ez természetesen kedvezőtlenül hatott a hazai minőség fejlődésére is. Itt a kamarában úgy véljük, hogy a deviza és a behozatali áruk kereskedelmi árverése — az eddigi tapasztalatok alapján — módosításra szorul és szigorúan a kitűzött célokat kell hogy szolgálják. Jószagú nők, várakozástól terhes, kissé ünnepi hangulat, aztán biztosított kényelmes szék és jön a művész, játszik, és az ember elfelejti néhány órára, hogy romlik a nemzetközi helyzet, hogy restanciában van munkájával, hogy nem lesz elég pénze elsejéig ésatöbbi. Élvez. Művészetet. Fehér ingét. Saját fontosságát. Más fontossága . Más műélvezetét. Legfőképpen azért mégis saját magát különféle változatban. Mennyei naivság, a tájékozatlanság netovábbja, csecsemőkori élettapasztalat, idealizmus idealizmusa!! Már a jegyvételnél kezdődtek a megrázkódtatások. A világhírű prágai kamarakettős előadásának délelőttjén a 17. jegyet adta ki nagyrabecsültségemnek a noviszádi hangversenyiroda. A művészek hajlonganak majd a foghíjas teremnek, mi húszonvalahány®t meg majd kettő, öt, tíz helyett próbáljuk kitapsolni a bocsánatkérést: tetszik tudni ez kisváros, aztán nem is tudta mindenki, hogy hangverseny lesz, azaz, ha tudta is, nem sejtette, hogy ilyen kiváló művészek látogatnak szerény színházunkba, mert ha ezt felérik ésszel, eljöttek volna valamenynyien, kordont kellett volna vonni, nehogy letapossák egymást, a vállukon vitték volna ki az előadókat, de hát, nem tudták, hogy volt, hogy volt, még egyszer, még egyszer, bravo, bravo.... Ha már megvan a jegy, el kell menni a rendezményre. Gondterhelten, átkozva a gyér érdeklődést, de el kell menni. Mert ha nem mész, még kevesebben lesznek, még inkább szégyenben, maradunk. A színház előtti sarkon kellemes meglepetés. Tömeg, TÖMEG, sokan, sok ember áll, tolong, nyüzsög a bejárat előtt! Meg vagyunk mentve. Hehe Mégsem falu ez Itt. Csak nem váltottak jegyet előre, ennyi az egész. Mindig baljós alak voltál, öreg. Most az egyszer azonban fölösleges volt a kétkedés. Mit mondjak, nem volt tömeg. Iskolások voltak. Óvónőképző. A találékony rendezők, amikor látták, hogy talán még 50 jegy se fogyott el, berendelték őket. A terem is tele lett, és hát az eljövendő óvónéniknek sem árt meg. ha életükben egyszer végighallgatnak egy hangversenyt. A művész mit sem tud az egészről. Legfeljebb ráfizetünk. Mondd már, nem ez lesz az első deficit jó népünk zsebéből, nem is az utolsó. A nevelő szándék különben is elvitathatatlan. Örök pesszimista, megnyugodtál végre? Szóval, az elmélet sokszor nem egyezik a gyakorlattal. A nézőtér ugyan tömve van, de csupa csitri leánnyal, amit lehetetlen észre nem vennie az érdemes zseninek a pódiumról. Csak imitt-amott őszül vagy kopaszodik ki közülük néhány eredeti műélvész, kicicomázott feleséggel. Nem lesz ebből már koncert, barátom. Botrány ez, csendes de annál kellemetlenebb botrány. De nini,, a terem felett eloltották a villanyt. Hangversenynél ez nem mókás. Persze Zseniális. Még egy mentőötlet a rendezők részéről. Mégis csak szakma ez a javából! Ehhez is gyakorlat, rutin és leleményesség kell. Pedig a laikus ezt csak amolyan nyugdíjas állásnak tartja. Lecsavarták a villanyt, a nézőtér felett, az előadó ennek folytán nem látja a közönséget pofánként, csak egészben a telt házat, kedvvel játszik és semmi, semmi baj... Mikor szoksz már le erről a notórius borúlátásról? Ki is jön a csellista, mögötte a zongorista annak rendje és módja szerint, mindjárt elkezdődik végre és befejeződik a műsor Hogy is van az, ha vége jó, minden jó. A zongorista azonban hirtelen megáll, mintha eszébe jutott, volna valami. Lenéz a sötét teremre, egy szempillantás az egész, megfordul, visszamegy és felgyújtja a villanyt a nézőtér felett. Elönt a verejték. A csellós baljós tekintetet vet a hallgatóságra, kesernyésen elmosolyodik, Enver Hodzsa legyen a nevem, ha nem látja, hogy becsapták, gyerekekkel töltötték meg a termet. Beethoven, de én és valószínűleg a többi jegytulajdonos sem hall semmit, keserves tömeglélekelemzés folyik: vajon mit gondol ez a két ember öt a szimpadon, azt-e, hogy bojkottálják őket, azt hogy kár volt eljönnie mifelénk, nem becsülik meg őket, vagy talán a saját képességüket ,s kétségbevonják, hisz a művész amúgy is érzékeny portéka. Boccarinit már részben hallom, mert mindent, állítólag még a háborút is megszokja idővel az ember, a gordonkás va- 4L oldal MAGYAR SZÓ 1956. XI. 29. 30. XII. f. MI VAN, MI NINCS, MI LESZ Őrjárat az áruházakban Rakét a vásárlásról Miért nem gyártják nálunk is? Sokszor hangzott el ez a kérdés háziasszonyaink ajkán, amikor valamelyik filmen, kiállításon, képeslapban vagy a bizományi üzletekben megláttak egy modern konyhai készüléket vagy ügyes eszközt. Végre! — mondotta, amikor az idén az áruházakban megjelent az első modern villamos felszerelés, tűzhely, hűtőszekrény, porszívó, daráló, és miegymás. Egyelőre legtöbbje csak a behozatalból, de mindinkább a hazai gyárakból is. Kerékpárok, rádiókészülékek, hűtőszekrények, porszívók és más keresett közszükségleti cikkek jórészt a hazai ipar termékei. Alig hozunk be ezekből külföldi árut. Mégis szükség van a behozatalra. Szükség van rá, hogy pótoljuk, amit még nem tudunk hazai termeléssel biztosítani, szükséges, hogy fenntartsa a versenyt, fokozza a minőség színvonalát és szabályozza az árat. Jövőre is — mint Vukmanovics alelnök mondta a képviselőházban — több milliárd dinár értékű közszükségleti cikket hozunk be. Mi van, mi nincs, mi kellene és mi lesz, ezekről a kérdésekről szólaltattuk meg az érdekelteket. A beteg: Miért nem hozzuk be a legujóbb külfödi orvosiagokat? — Nincs itt semmiben hiány. A pénzemért mindent megvehetek, amire csak szükségem van. Csupán az egészségemet nem tudom visszavásárolni, pedig egész vágyosomat rááldoznám. Olvastam már többször, hogy külföldön feltalálták a rák elleni gyógyszert. A sok szép külföldi holmi mellett miért nem hozzuk be a legújabb orvosságodat is? Egy noviszádi rákbeteg mondta a fentieket, de kérte, hogy a neve ne jelenjen meg az újságban. Nézzük mit válaszolnak kérdésére az illetékesekét Ha megérkezik egy teherautó szmederevói MB jelzésű tűzhely, még a raktárba sem igen érkeznek berakni, úgy szétkapkodják. Naponta 1 szem is érdeklődnek iránta, már előre lefoglalják. Majdnem így vagyunk a rádlóval, a modern háztartási eszközökkel és a bútorrral is — ezt mondta minden nagyobb noviszádi áruház munkavezetője. A vaskereskedésekben hiányzik a nagyobb bogrács, zsírosbödön, s általában kevés az edény. Ezen a téren még legjobban áll a Vulkán, de csak azért mert most kapott árut a külön rendelésre. Textilből, most épte a téli dolgokat vásárolják, főleg kölcsönre. Általában a jobb minőségű áru fogy jobban. A külföldi szövetelv közül a kombi nem olyan kelendő, mint a hazai. A mienk ugyanis nehezebb. Csak az a baj, hogy kevés van belőle. A tízezer dináros angol szövetet sem veszik az ára miatt. Az Olaszországból behozott vászon megmaradt az ízborban, a női kosztümös nyári ruhaanyag az Uzorban. Elsősorban azért, mert magas volt az ára, másrészt pedig volt belőle elegendő jóminőségű hazai is. Ugyanígy a magas ár miatt sok külföldi harmonika és hűtőszekrény megmaradt az Uzorban. A villanytűzhely is megrekedt, főleg az áramkorlátozás miatt, a Na-Ma-ban pedig feltorlódott a bolgár porcelán. Itt a minőséggel van baj, a cseh és a lengyel porcelán ugyanis drágább, mégis jobban veszik. Úgy látszik nem mind arany, ami külföldi... A patikus: Nincs hiány orvosságban . Van vagy kétezer féle orvosságunk. Ebből egyszerre legfeljebb 10—20 hiányzik, de a legszükségesebb gyógyszer mindig kéznél van — mondja Voja Jovanovics, a noviszádi Népgyógyszertár igazgatója. — Hogy az embereknek miért kell néha mégis egyegy recepttel patikáról-patikára járniuk, annak is meg van a magyarázata. A legtöbb betegséget többféle orvossággal lehet gyógyítani. A hazai és a külföldi is egyformán jó. Nekünk ragaszkodnunk kell a recepthez, mert különbség van az árban, és ezt a társadalombiztosító nem ismeri el. Előfordul, hogy a rokon orvosságok közül épp azt keresik, ami nincs meg. Az a baj, hogy az orvosok nem tartanak velünk kapcsolatot, különben elkerülhetnénk az orvossághiány látszatát. A noviszádi áruházak munkavezetői: Ami nincs, és ami megmarad Edényekből van bő választék KUZMANOVICS Dragutin, a Szanitária igazgatója: A rád cészolódnak az újságírók »A pozsegai Budimka mezőgazdasági termékeket feldolgozó gyárban feltalálták a gyomorfekély elleni orvosságot. Káposztából olyan szirupot készítenek, amely gyógyítja a gyomorfekélyt« — olvastuk még a nyáron az egyik beográdi lapban. Azonnal írtunk Pozsegára, hogy küldjenek mintát az új fajta »Brassican« nevű orvosságból. Néhány nap múlva megérkezett a válasz: A Brassicannal csak most kísérletezünk. Ha majd a beográdi kísérleti állomáson is jónak találják, és engedélyezik forgalombahozását, jelentkezünk. így áll a dolog a külföldön »feltalált« újfajta orvosságokkal is, csak a propaganda miatt még fokozottabb mértékben — mondja a Szanitária igazgatója. Van minden Sztipán gazdát is megkérdeztük, hogy mint vevő őszintén mondja meg, valóban így van-e? Mert mi tagadás, nem akartuk elhinni, hogy a szövetkezeti boltban van minen — legalább is amit a falust fogyasztó keres. Só, petróleum, cukor, élesztő, azután ekevas, kasza, vasvilla, kocsikenőcs, — ez az körülbelül, ami nélkül nem volt a falusi bolt. Nos, e fontos cikkekből mindig van Zsednikeci. Ezt mondta Sztipán gazda is. Azaz, hogy mégsincs mindenből mindig. Aznap például nem volt élesztő. Azután a 2. számú üzlet szűkszavú kiszolgálója végül elárulta, hogy a múltkor néhány napig nem volt jó. De azt mondja, ez ritkán fordul elő, csak ha késik a megrendelt áru. A mi Sztipánunk — nem árulta el a vezeték nevét — a néha hiányzó áru közé sorolta a drótot is. Éppen akkor akart venni, de nem volt. Azt mondták neki, két-három nap múlva lesz. De azért sokkal több áru van, mint egy-két évvel ezelőtt. Akkor főleg a minőségi áru hiányzott. Most erre sincs panasz. A nyáron vett egy vasvillát, felér három olyannal, amilyet két évvel ezelőtt vett. Szög, petróleumlámpa, lámpaüveg, zománcos edény, konfekciós áru, kötél, — ez is van a boltban. Jobb szövetért, kerékpárért, rádióért bemennek a városba. Értékesebb árut nem szívesen vesznek a kis üzletben. Félnek, hogy becsapják őket, ha nem nagyon válogathatnak benne. Ezért hát ezekből az árukból nem is tartanak az üzletben. A zsedniki szövetkezeti boltban: