Magyar Szó, 1957. július (14. évfolyam, 178-207. szám)

1957-07-01 / 178. szám

­.­ottlal ategagwB ! 1. Hogyan állapítják meg rövidhullámok segítségével a halrajok helyét a tenger­ben? 2. Milyen magasságokra emelkednek a felhők? 3. Van-e automata kéz­műves? VÁLASZ: 1. Az utóbbi időben a tengeri halászat mind gyak­rabban alkalmaz különle­ges rádiókészülékeket a rajokban úszó halak hely­zetének és hozzávetőleges számának megállapítására. Ezek a készülékek ultra­rövid hullámokkal dolgoz­nak. A hullámokat a hajó aljából irányítják a tenger feneke felé­ és azok min­den útjukba kerülő aka­dályról visszaverődnek. Amikor tehát a sugarak útjába nagyobb halra­ ke­rül, a sugarak egy része visszaverődik a hajó fene­kén lévő felvevőkészül­ék­be. A felvevőkészülék ka­­tódcsövének ernyőjén a halraj vízszintes vonalkák alakjá­n jelentkezik, s megállapítható a raj mély­sége és nagysága is. Az ilyen készülék alkalmazása bőséges zsákmányt biztosít a halászok számára. 2. A felhők a föld felett 33 kilométer magasságra, a tenger felett pedig 70— 84 kilométer magasságra is felemelkednek. Valószínű­nek tartják, hogy az ilyen magasságba emelkedő fel­hők apró jégkristályokból állnak. Leginkább estefelé lehet észlelni az ilyen ma­gas felhőket, amikor a le­menő nap sugarai vissza­verődnek róluk. Sebességük: másodpercenként 20—200­­ méter, és irányuk általá­ban kelet-nyugati. 3. Egy lengyel kőműves önműködő falazógépet szer­kesztett. A gép egy óra alatt 60 ezer téglát rak le, ami körülbelül 400 kőmű­ves teljesítményének felel meg. Kezeléséhez mindösz­sze három munkásra van szükség. Leglényegesebb része két dob, amely a fin­neken érkező légiókat meg­felelően összerakja és el­helyezi a falra. (10) A Péter király utcában egy fuvarost fogadtak 100 dinárért. A fuvarosnak azt mondták, hogy a sebesült leesett az épület állvány­ról, s most gyorsan orvos­hoz szállítják. A speditőr kocsin azután elindultak a Teráziján át a Központi Vezetőség egyik illegális lakása felé. Mellettük el­lenkező irányba vészes gyorsasággal rohantak a német katonai teherautók a kórház környékére. Fél tizenkettő körül Ranko­­vics, most már gyalog, el­indult Vozsdovácra, ahol a Kumodraska utcai ille­gális lakásban Iván Milu­tinovics vért rá. A támadás után zászló­­aljnyi rendőr és német katona nyomozott a meg­szökött fogoly után. De minden hiábavaló volt. A beográdi partizánok bátor kis osztaga biztos helyre juttatta­ A fegyveresek pe­dig ugyanolyan észrevét­lenül eltűntek a kórház környékéről, mint aho­gyan megjelentek ott. Az agyonlőtt csendőrt teljes német katonai gyászpom­pával temették el, mint a »banditizmus« hazafias ál­dozatát. Beográd utcáin azonban feltartóztatha­tatlanul szórták a fő­parancsnokság közlö­nyét a vakmerő elv­­társak merész vállakozásá­ról. Ugyanazon éjjelen az egyik beográdi bérpalotán tintával elmaszatolták az oda rajzolt horogkeresztet és a germán sast. Ez volt a beográdi fiatalok válasza a megszálló hatóságnak, a­­mely lojalitásra szólította fel őket. ÜRES DOSSZIÉ Az egyszerű kis házikó a Vojvoda Batyevác utcá­ban békés lakókra vallott. Köröskörül gondosan mű­­velt kertek voltak, vala­mivel arrébb patak csörge­dezett, amely azután el­tűnt a mezőkön. Mesziről szinte észre se lehetett ven­ni a házikót. Különösen éjjel. Az utcai világítás mindig nagyon gyér volt ezen a vidéken­ / A házikó hátsó szobájá­nak ablaka a patakra né­zett. Itt ült 1941 szeptem­berének egyik éjjelén Mi­los Matijevics­ Mrsa a he­lyi pártvezetőség titkára és rendezgette a roham­csoportok beküldött jelen­téseit. Mrsa nyugodtan olvas­gatta hogy miről is szá­molnak be a terepről. A terep — az Beográd volt, Beográd utcái, terei, úgy­szólván az egész város. Az egyik papírlapot böngész­ve elégedetten elmosolyo­dott, mintha csak szemei előtt játszódna le az eset.­­Július 16-án 22 óra körül tűz ütött ki Lyubivoj Peri­sics garázsában. Megsem­misült 90 hordó nafta, amit a németek a maguk számá­ra zártak. A tettesek, elmenekültek,úgy hogy a rendőrség nem tudja kide­ríteni a tűz okát...« Mrsa csak mosolygott, majd mint aki jól végez­te dolgát, összeszedte a je­lentéseket és elégette. Már 11 óra körül volt, éjfél e­­lőtt. Az ablakhoz lépett és a Karaburma felé tekinge­tett. Türelmetlenül várta, hogy mikor csapnak is­, mét a magasba a láng­nyelvek. Tudta, hogy az éjjel egy tapasztalatlan fi­atal különítmény indul el­ső vállalkozására. Kínozta a gondolat, vajon sikerül-e nekik. Egyszer csak vakí­tó fény ragyogta be az ég alját. A tűz gyorsan ter­jedt s már-már úgy tűnt előtte, hogy szinte a fél vá­ros lángokban áll. Vala­mivel később újabb láng­­nyelv nyaldosta kissé ar­rébb a sötét éjszakát. Az­után megreszketett a leve­gő az erős detonáció hatá­sától. A város fényárban úszott. Valahonnan teher­gépkocsi zúgása hallat­szott, majd harsány kiál­tások: Halt! Halt! Mitcs Matijevics CHARLES HENRI COSTER (87) — Tőled semmiesetre sem ijedt meg, füstösképű csúfság — felelt Utonspiegel. A suba ne, akihez szólt, közeledett feléje, hogy megüsse, de Utonspiegel torkon ragadta és így szólt: — Ha hozzám nyúlsz, kiköpetem veled a nyelve­det. Aztán odafordulva néhány antwerpenihez, akik ott voltak, a rongyos suhancokra mutatva, igy szólt: — Szignorke-k és pagader-ek, vigyázzatok, ezek áll flamandok, fizetett árulók, hogy bajba, nyomorú­ságba döntsenek bennünket. Majd az ismeretlenekhez fordulva, igy szólt: — Hé, szamárpofák, a nyomorúságtól kiaszott, ala­­kok, honnan van az a pénzetek, amelyet ma csörögni hallunk erszényetekben? Talán eladtátok bőrötöket, hogy dobot csináljatok belőle? — Nézzétek csak a prédikátort, —■ mondták az is­meretlenek. Azután, a Boldogasszonyról beszélve, egyszerre kiabáltak: — Miekének szép ruhája van! Miekének szép ko­ronája van! Oda fogom őket adni a macámnak! Kimentek, egyikük azonban fölment a szószékre, hogy ostobaságokat beszéljen és kiabálva jöttek vissza: — Szállj !e, Micke, szállj le, mielőtt érted men­nének. Tégy­ csudát, hogy meglássunk, vajon tudsz-e olyan jól járni, mint Speltetini magadat, Mieke, te naplopól Hiába kiabált Uleneptegel: »Pusztulás mestered, hagyjatok fel ocsmány beszédeitekkel, minden fosz­togatás bűn!« Legkevésbé sem hagyták abba beszé­deiket, tőt egyesek arról is beszéltek, hogy fel kel­lene törni a sz­entélyt és Miekét leszállásra kénysze­ríteni. Ennek hallatára egy öregasszony, aki gyertyákat árult a templomban, arcukba szórta lábmelegítője hamuját, de megverték, földhöz vágták és megkez­dődött a zenebona. Az őrgróf poroszlóival bement a templomba. Lát­ván az ott összesereglett csőcseléket, felszólította a templom elhagyására, de olyan lanyháin, hogy csak néhányan álltak odébb; a többi igy szólt: — Előbb meg akarjuk hallgatni, hogy éneklik a kanonokok a vecsernyét Misk© tiszteleteire. Az őrgróf igy felelt: — Nem lesz éneklés. — Majd magunk énekelünk — válaszolták a ron­gyos ismeretlenek. Ezt meg is cselekedték a templom hajóiban és a kapuzat közelében. Némelyek krieke ataene-vel, cse­resznyemagokkal játszattak és így szóltak: »Mieke, te sohasem játszol a Paradicsomban és unatkozol, játsszál velünk.« És szünet nélkül sértegetve a szobrot, kiabáltak, üvöltöttek és fütyültek. Az őrgróf úgy tett, mintha megijedt volna és el­ment. Az ő parancsára a templom valamennyi kapu­ját bezárták, egynek kivételével. Anélkül, hogy a nép beavatkozott volna, az isme­retlen söpredék még vakmerőbb és hangosabb lett. És a boltozat úgy visszhangzott, mint száz ágyú dör­gése. Ekkor egyikük, az égett hagyma pofája, aki —­ úgy látszik —­ tekintély volt köztük, felment a szó­székre, kezével intett nekik és szónokolni kezdett: »Az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek ne­vében — a három csak eggyel és az egy hárommal lévén egyenlő, isten megment bennünket a Paradi­csomban a számvetéstől; a mai napon, augusztus hu­szár,kilencedikén, Micke pompás öltözékekben vonult ki, hogy megmutassa fa ábrázatát Antwerpen signor­­ke-­nek és pagader-filnek De a körmenetben Mieke találkozott Sátán ördöggel és Sátán csafolódva igy szólt hozzá: »Ugyancsak büszke vagy, Mieke, királyné módjára felcicomázva, mégy signorék által hordóévá és rá sem nézel már Sátánra, a szegény pagador-re aki gyalog bandukol.« És Mieke igy válaszait: »Eredj, Sátán, különben még erősebben letaposom fejedet, te fut kígyó!« »Mieke, szólt Sátán, ezzel a foglalkozás­sal töltöd idődet ezerötszáz év óta, de Uradnak lelke felszabadított. Erősebb vagyok mint te, nem hágsz többé a fejemre és most én táncoltatlak meg.« Sátán nagy csípős ostort vett elő és verni­­kezdte vei® Mie­két, aki nem mert kiabálni, hogy ki na mutassa ije­delmét és nekiiramodva szaladni kezdett, arra kény­szerítve a signorko-ket, akik hordozták, hogy ők is szaladjanak, nehogy arany koronájával és ékszerei­vel a szegény köznép közé ejtsék. És most Mieke derm­ed­ten lapult meg fülkéjében, Sátánt nézve, aki amott ül az oszlop tetején, a kis kupola alatt és aki kezében tartva ostorát, így szól hozzá: »Majd meg­fizettetem veled mindazt a vért és könnyeket, ame­lyek nevedben folynak! Mi­eke, hogy szolgál szűk­ egészséged? Itt a hurcolkodás órája. Ketté fognak vágni, hitvány faszobor, mindazokért a húsból és csontból való szobrokért, amelyeket a te nevedben könyörület nélkül elégettek, fölakasztottak, elevenen eltemették.Ő így beszélt Sátán és jól beszélt. És le kell téged hozni fülkédből, véres Mi­eke, kegyetlen Mieke, aki nem hasonlítottál fiadhoz, Krisztushoz. És az ismeretlenek egész serege üvöltve és ordítva hangoztatta: »Mieke, Mieke, itt a hurcoskodás ideje! Lucskos-e már a ruhád a félelemtől? Ra­jta Brabant és hercegünk! Szedjétek le a faszenteket! Ki fürdik meg a Sehol dő­ben! A fa jobban úszik, mint a hal!« A nép szó nélkül hallgatta őket. Ullenspiegel azonban felment a szószékre és erő­szakkal leszállította a szónokot­— Kötöznivaló bolondok — szólt a néphez; hold­kóros bolondok, együgyü bolondok, akik nem látták messzebb taknyos orrotok hegyénél, hát nem értitek, hogy mindez árulók műve? Szentségtörökké és fosz­togatókká akarnak tenni, hogy lázadóknak nyilvánít­hassanak benneteket, hogy kiüríthessék ládáitokat, hogy fel­apríthassanak és elevenen megé­gette­ssenek titeket! És a király fog örökölni. Signorke-k és pa­­gader-ek, ne adjatok­ hitelt a szerencsétlenség e mes­tereinek: hagyjátok fülkéjében a Boldogasszonyt, él­jetek rendületlenül, vígan dolgozva és hasznotokat, jövedelmeteket elköltve. A romlás fekete démonának szeme nyugszik rajtatok, a fosztogatások és pusztítá­sok révén fogja behívni az ellenséges hadsereget, hogy lázadókként bánjon veletek és hogy Albát tegyék uratokká diktatúrával, inkvizícióval, elkobzással és halál­lal! ’ CSODÁLATOS KALANDOAI MAGYAR 820 Hétfő, 1957. VI. 1. 148. KERESZTREJTVE. f Vinszint és sorok.: 1. Közép­olaszországi hegyvidék, 6. Nem áll, 7. Orosz folyó, 8. Ilyen méz is van. 11. Férfi becenév, 12. Félig önként, 14. Learatott me­ző, népiesen, 16. A közlekedés számára igen fontos, 14. Gát missahwngról, 15. Távirat. Függőleges sorok: 1. Római történetíró, 2. Serflvé tesz, 3. A klór és az oálgén tele, 4. Indulatszó, 6. Hegység Magyar­­országon, névelővel, 8. Bizonyító szó, 10. Verset ír. 13. NL, 18. öreg, 17. Varrnak vele. A 147. megfejtése Vízszintes: 10. Renegát, M. Körevet, Függőleges: 1. Siber, 4- Evet, 12. Kina, 13. Tóba. SZÖVEG NÉLKÜL

Next