Magyar Szó, 1959. május (16. évfolyam, 103-128. szám)
1959-05-05 / 105. szám
2. oldal A mezőgazdasági termelés jelentősen meghaladja a tízévi háború utáni átlagot Edvard Kardely beszámolójából (Folytatás az 1. oldalról) Ez a fejlődés jelentős menynyiségű élelmiszercikk behozatalát vonta maga után. Az élelmiszer behozatal fizetési mérlegünk hiányának egyik fő forrása lett. Az élelmiszer behozatal részesedése a fizetési mérleg hiányában 1954 után meghaladja a 70 százalékot, a fogyasztási árucikkek összbehozatalának pedig 75— 92 százalékára rúg. A mezőgazdasági termelés fejlődésének hátramaradása akadályozza a gyáripar gyorsabb fejlődését is, mert a mezőgazdaság gyáriparunk egy részének jelentős nyersanyag alapját nyújtja. Ebben a vonatkozásban számunkra a nagyobb élelmiszertermelés és a többi mezőgazdasági cikkek fokozottabb emelése, mindenképpen az egyik legfontosabb kérdés, — mondja továbbá a beszámoló." Sőt, mi több fejlődésünk jelen szakaszában ez belső gazdasági szilárdságunk legfontosabb kérdése. Távol állunk attól, hogy védelmezzük az önellátást, tehát az élelmiszercikkek terén sem zárkózunk kizárólag határaink közé. Azt azonban biztosítanunk kell, hogy azokat az alapvető árucikkeket, amelyeket fizetési mérlegünk jelentős részének igénybevételével ma be kell hoznunk, de amelyeket nagyobb menynyiségben előállíthatunk, saját termelésünkből fedezzük. Ennek ellenére az ország gyorsabb fejlődése továbbra is megköveteli, hogy hitelre külföldről hozzunk be felszereléseket, s ezért fizetési mérlegünk még több évig negatív lesz. De már ebben az időszakban, a hitelek felvételével párhuzamosan Jugoszlávia is hitelt nyújthat más országoknak, ily módon támogatva a hazánknál kevésbé fejlett országok fejlődését és egyúttal biztosítva a jobb elhelyezést ipari cikkeinek. Mindezek a mozzanatok megkövetelik a mezőgazdasági termelés gyorsabb fejlődését — állapítja meg a beszámoló — hangsúlyozva, hogy iparunk felépítése és a gazdasági zárlat következményeinek leküzdése időközben kellő anyagi feltételeket teremtettek nagyobb mezőgazdasági beruházásokra. A társadalmi eszközök mezőgazdaságba való befektetésének döntőbb növekedése azonban csak 1956-ban következett be. A Jugoszláv Kommunista Szövetség központi vezetősége végrehajtó bizottságának 1956 végén hozott határozatai és az 1957. évi szkupstinai határozat megerősítették ezt az irányvonalat, és kiemelték, hogy gyorsabban kell fejleszteni a mezőgazdasági termelést, átlag alatt maradt, viszont az utóbbi években a jelző-szám így alakul: 1955-ben 103 1956-ban 105 1957-ben 117 1958-ban 127 és ez világosan mutatja az állandóan emelkedő irányzatot. Az időjárási szempontból kedvezőtlen 1958-ban a mezőgazdasági termelés 21 százalékkal meghaladta a háború előtti tízévi átlagot. Ezeknek a termelési sikereknek a legfőbb tényezője a mezőgazdaság szocialista szektora volt — a szocialista gazdaságok és a társastermelésbe kapcsolt terület. Ezek megvilágítására elég ha megemlítjük, hogy például 1958-ban a szocialista szektor a búzával bevetett terület 15 százalékáról az összes terméshozam 25 százalékát, illetve az ez évi piaci búzafelesleg 76 százalékát adta, vagy pedig a kukoricával bevetett terület 13 százalékáról a teljes kukoricatermés 31 százalékát, illetve a piaci kukoricafelesleg 80 százalékát adta. Hasonlítsuk most össze szocialista szektorunk terméseredményeit a népi demokratikus országok egyes eredményeivel. Bulgáriában a szocialista gazdaságok 1956-ban a termelőterület 70 százalékával rendelkeztek, és a teljes termelésben 60 százalékkal vettek részt. Romániában 1957- ben a terület 51 százaléka tartozott a szocialista szektorhoz, és a teljes mezőgazdasági termelésnek 36 százalékát adta. Magyarországon 1955-ben a szocialista szektor a termelőterület 40 százalékával rendelkezett, és a teljes termelésben csak 27 százalékkal vett részt, stb. Mindez újra megerősíti, hogy értelmetlenség a szocializmust a falun a kollektív földterület százalékarányával mérni, mert ereje társadalompolitikai hatásában és a termelékenységet emelő hatásában rejlik, ha megemlítjük azt a tényt, hogy az 1057. évi teljes mezőgazdasági termelés alig 3,5 százalékkal maradt el az 1961-re tervezett termelés mögött, és ha az idén 1959- ben megvalósul a tervelőirányzat, minden kilátás megvan arra, hogy elérjük az 1961-re tervezett termelést. Ám ezek a sikerek még korántsem merítették ki mezőgazdaságunk minden tartalékát. A modern technológia alkalmazása és a termelők anyagi érdekeltsége rendkívüli eredményekkel jártak, amelyek azt bizonyítják, hogy a mezőgazdaság " átalakulásának sajátos módszerei eddig nem sejtett fejlődési lendületet tesznek lehetővé. A Szövetségi Végrehajtó Tanács mezőgazdasági és erdészeti titkárságának számításai szerint búza és rozs termelésünk már 1962-ben elérheti a négymillió tonnát, a háború utáni tizévi 2,3 millió tonnás átlaghoz viszonyítva. Kukoricatermelésünk 1963-ban elérheti a 9 millió tonnát (a tizévi átlag 3,4 millió tonna), cukorrépa termelésünk pedig kielégítheti a megnövelt cukoripar minden szükségletét. Jelenlegi erőfeszítéseinknek ebben az irányban kell haladniuk, mert ahhoz, hogy a lehető leggyorsabb iramban haladhassunk tovább a szocialista gazdasági viszonyok fejlesztése terén, el kell tüntetnünk azt az akadályt, amelyet az elmaradott, alacsony termelékenységű közgazdaság állít elénk. Magas termelékenységű, iparosított mezőgazdaságot kell teremtenünk, amely nemcsak kielégíti szükségleteinket az éghajlati viszonyainknak megfelelő terményekből, hanem állandóan fokozhatja is ezeknek kivitelét, mégpedig nem társadalmi szubvenciók árán,hanem a termelékenység állandó növelése útján. A beszámoló továbbá közli a Szövetségi Gazdasági Tervező Intézet adatait a belátható időn belüli szükségleteinkről. Ahhoz ugyanis, hogy behozatal nélkül kielégíthessük a lakosság megnövekedett szükségleteit, figyelembe véve a szociális összetétel és az élelmezés jelentősen megváltozott szerkezetét, hogy bővíthessük a gyáripar nyersanyag forrásait és növelhessük kivitelünket, az 1965-től 1970-ig terjedő időszakban a következő menynyiségekre van szükségünk a fontosabb mezőgazdasági termékekből: (Folytatása a 3. oldalon) JELENTŐS EREDMÉNYEK A MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉSBEN ..Mezőgazdaságunk az elmúlt néhány év alatt, különösen a legutóbbi két évben elérte az első nagy eredményeket. 1955-től 1958-ig, 1956 kivételével a mezőgazdasági termelés jelentősen meghaladja a tízévi háború utáni átlagot. A mezőgazdasági termelés mind kevésbé függ az éghajlati viszonyoktól, mégpedig abban a mértékben, amilyen mértékben gépesítik a termelést, amilyen mértékben alkalmazzák a többi agrotechnikai eszközt és a korszerű tudományos eredményeken nyugvó termelési folyamatokat. A növénytermesztés már sok ezer hektáron magas hozamot ér el az egész országban, különösen a mezőgazdasági birtokokon, a termelő parasztszövetkezetekben, az általános földművesszövetkezeti gazdaságokban, és a szocialista társastermelésbe vont területeken. A jószágtenyésztésben is jelentős haladást értünk el. A jószágkiválasztásban, takarmányozásban és nevelésben alkalmazott tudományos elvek folytán az utóbbi évek alatt jelentős haladást értünk el, és ez elsősorban a jószágállomány termelékenységében nyilvánul meg. Ha az 1947-től 1956-ig terjedő időszak mezőgazdasági termelését ezázzal jelöljük, akkor a termelés jelzőszáma Az állatttenyésztési termelés 1953-ig állandóan a tízévi 1955- ben 120 1956- ban 100 1957- ben 145 1958- ban 126 Valaki beült mellém az autóbuszba. Subasapkában volt és cigarettázott. Sokáig hallgatott mellettem, aztán, mint aki önmagának mondja: — Jó ez az aszfaltút. Hatvannal megyünk! Bólogattam. Jó is lenne minél előbb célhoz érni, hisz annyi a dolgom, hogy fogom majd elvégezni, és a délutáni kocsival visszajönni? Aztán ő megint: — Tegnap egy dzsippel robogtunk erre. Nyolcvannal, hej! Na, ez autóbolond — gondoltam. A sebesség szédültje. De nem hagytam magam. Ha te dicsekszel, majd én is. — Én meg Mercedesszel a múlt héten. Kilenc vénnél! — Azért nem jó, hogy így robognak, vágtatnak ezek a sofőrök! Meghökkentem. Nafenem— gondoltam —, azt hittem, hogy ő jön majd a tromffal, hogy ő meg százzal. De nem. Nem is úgy nézett ki különben, dicsekvő embernek. Inkább olyan filozófus természetű, aki beszélni akar. No, ha csak ez kell! Unnóztam én is, szét szóba kevertünk... és tágabb lettem végül is azzal, amit tudni kell az országútról. S amit én is tudtam, de nem gondoltam rá soha! Igen az országút emberek, arról van szó. De mit beszélek én, amikor ő erről sokkal szebben beszélt! — Mert ez az út, ez mi volt kérem az én gyermekkoromban? Sorra egy kis sarat hordott az útkaparó... ezen jöttünk! De ki is járt rajta, az országúton! — Nono, — mondtam — voltak akkor is jófajta klinkerutak! A nép akkor is csak járt rajta! Persze aszfalt, az nem volt! — Nem arról van szó... nem arról beszélek én. Olyan volt az út, amilyennek lennie kellett, az országút is! Porzott rajta a tiszttartó urak csétája meg a szegény emberek szekere .. meg a gyalogos szegénység, az lépkedett rajta. Olyan volt amilyennek építették. Mert hova vitt ez az út? Hegyesre, Hegyestől a szomszéd faluig... onnan meg megint csak a szomszéd faluig... maga most ezen járna, ha nem lenne autóbusz? Meg Mercédesz ahogy mondja, kilencvennel! Itt van a kutya elásva. Tudja maga mikor volt az út utoljára országút a múltban? Amikor még nem volt vasút és delizsánszon jártak rajta! Akkor országút út volt, mert országot járt rajta a nép De már a század végén vasút kezdett épülni mindenfelé, s ki a fene állt ki az országútra? A szomszéd faluig legfeljebb, de ott is sietett vasútraszállni! S mintha felszakadt volna bennem egyszerre a felismerés, hogy mit is akar mondani! Mintha engem is kerülgettek volna ilyen gondolatok — engem, téged és mindenkit — gondolatok az országútról! Valóban, úgy látszott a századforduló idején, hogy az utaknak, az országutaknak befellegzett! Volt itt egypár emberöltő, amely csak vasút-relációban tudott gondolkozni! Igen, ezt fejtegette subasapkás szomszédom olyan falusi értelmiségi volt, úgy néztem — aztán ahogy az élete kinyílt előttem, kipattant, mint a nyíló rózsa egyszerre belefeledkeztem a meséjébe. — Én kérem nagyvárosi gyerek voltam... furcsa most így mondanom... és nyitott szemmel sokáig bámultam az első országutat. Tudtam, hogy a város aszfaltos, meg köves, tudtam, hogy villamosra kell szállni. .. aztán falura kerültünk és egyszerre: országút. Amikor először belenéztem a végtelen vonalába — senki sem volt rajta, se szekér, se gyalogos — végtelen volt! Hogy ezen járnak is az emberek, közlekednek. .. hogy így is lehet (és el kell jutni) a szomszéd faluba. Vasúton jöttünk, és én azt hittem, hogy az egész világ egy nagy sínhálózat, hogy a szomszéd faluba eljutni az feltétlenül azt jelenti: vonatraszállni, így találkoztam először az országúttal! Aki csak járta a hajdani országutat — városi ember — mindenkinek különös volt ugye az a sík mező, amelyen senki sincsen. Az az eperfák közt kanyargó vonal. .. az út szélén pipacsok nyíltak, árokpart volt az út széle, búza- és kukoricaföldek közt kanyargott, s te... egyedül voltál. S milyen nyugtalanító volt az az egyedüllét, milyen furcsa volt és hívogató a távoli templomtorony, de meddig még az út odáig? Milyen furcsa volt a találkozás szekérrel vagy emberrel... megnyugtató, hogy mégsem estél ki a közösségből! Vonatról mindez elsuhanó kép csak, jelenés a legközelebbi állomásig és végül is egy faluig, városig... de itt ha magadra maradtál, mi volt az országút? Járt ezen olyan ember, aki messzire igyekezett? Alig. Csak a szomszéd toronyig éppen órákig tart az is itt az alföldön! Ő milyen igaza van ennek a subás embernek mellettem, milyen nyomorult mellőzött valami lehetett ez az útsáv, és úgy nőttek fel egész városi nemzedékek, hogy sohasem láttak közelről országutat! Költők néha erre jöttek... de csak képzeletben, mert a kávéházak mélyén élve, valójában sohasem láttak országutat! Országút... jól hangzott a szó, csak éppen nem volt valóság az életükben. S ha kitették volna őket a saját költői képükből, bele az országút közepébe, riadtan és nyugtalanul kapkodtak volna szemükkel.. országút tényleg, de milyen poros, milyen sáros... És kérdezték volna a szembejövő atyafitól: ugyan kérem hol lehet itt leggyorsabban házak és emberek közé jutni? És... vonatraszállni? Furcsa a verseket mégis legtöbben az országutakhoz intézték és nem a sinekhez, meg a mozdonyokhoz. Képeiket innen vették, a kanyargó utakról, amelynek végcéljához rózsaszínű szimbólumokat ragasztottak. .. virágtenger felé nyúlt a kezük, de ez mind, mind csak verbalizmus volt: a virágot nem tudták megkülönböztetni csak a virágáruslányok kezében, az árak szerint... S ha egy hír jutott eléje, hogy valahol kövesút épül a tanyavilágban, csodálkozva »vették fel«: hát az út nincs köböl, minden országút köböl van, nem igaz? Országút MAGYAR SZÓ A MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS ELŐMOZDÍTÁSÁNAK ALAPVETŐ TÉNYEZŐI A mezőgazdasági termelésünkben elért anyagi siker sok tényező együttes hatásának köszönhető. Kétségtelenül a következő tényezők a döntők: Először: lényegesen növekedett a mezőgazdaságba beruházott társadalmi eszközök összege. A mezőgazdasági beruházások aránya az összes beruházásokhoz képest az 1952. évi négy százalékról 1958-ban mintegy 18 százalékra emelkedett. A mezőgazdaságfejlesztő program meg kívánja, hogy a mezőgazdasági beruházásoknak ezt az ütemét tovább is fenntartsuk. Másodszor: a gazdasági viszonyoknak olyan rendszere jött létre az emberek között, amelyek alapján minden mezőgazdasági szervezet belső viszonyainál, minden egyes munkájának és egész munkaközösségének érdekeinél fogva érdekelt abban, hogy állandóan növekedjen a termelékenység, fejlődjenek a termelőerők, és erősödjenek a szocialista gazdasági viszonyok. Továbbá a mezőgazdasági birtokok és szövetkezetek mint a mezőgazdaság alapvető termelő sejtjei önálló gazdasági tényezők lettek, amelyeket belső gazdasági szükségleteink visznek előre, úgyis mint egész szervezetet, úgyis mint munkaközösségünk minden egyes tagja egyéni érdekeinek megnyilvánulását. Világos általános irányvonal alakult ki minden társadalmi tényezőnek mezőgazdasági téren végzett tevékenységében. Jobban megszervezték az igazgatási szolgálatot és a társadalmi szakmai szervezeteket, nemkülönben a mezőgazdaság szolgálatában álló különféle szakszolgálatokat. Elfogadtuk a termelési folyamat korszerű technológiáját. Eddigi fejlődésünk eredményei és minden eddigi tapasztalatunk világosan bizonyítja, hogy helyes úton indultunk el mezőgazdaságunk fejlesztésében. Ezen az útón jelentős sikereket értünk el. Elegendő. ftcuut !^i** V. 5. Képbemutatókat szervez a Fórum Lapkiadó Vállalat Szerdán este beszélgetés Konyoviccsal a klubban Konyovics Milán festőművész kilenc képét állította ki a Fórum Lapkiadó Vállalat klubhelyiségében. Ezeket a műveket küldi a saopaulói biennáléra. Ez a brazíliai magasrangú képzőművészeti intézmény már harmad ízben hív meg jugoszláv festőművészt, és ezúttal Konyovics Milán képviseli hazánkat. Szerdán, május 6-án este 6 órakor az egybegyűltek elbeszélgetnek a művésszel a Fórum klubjában. A képbemutató első része hétfőn, 11-én zárul, és a második rész követi. Ezen Konyovics három legújabb alkotását mutatja be, amellyel résztvesz a jugoszláv festők vándorkiállításán az Egyesült Államokban. A Fórum intézményesen szervezi a jövőben a képbemutatókat, és a hazánkat Dél-Amerika és az USA-ban reprezentáló Konyovics képekkelkezdte el ezt a képzőművészeti tevékenységet.