Magyar Szó, 1959. július (16. évfolyam, 154-178. szám)

1959-07-01 / 154. szám

2. oldal • Nagy lehetőségek a kivitel növelésére A novi­szádi járási népbizottság ülése A NOVISZÁDI JÁRÁSI NÉPBIZOTTSÁG TEGNA­PI ÜLÉSÉN HÁROM IGEN FONTOS KÉRDÉSRŐL FOLYT A VITA AZ ILLE­TÉKES TANÁCSOK BESZÁ­MOLÓJA ALAPJÁN. A NÉ­PBIZOTTSÁGI TAGOK MEGVIZSGÁLTÁK A KISIPARI ÉS VENDÉGLÁTÓ­­IPARI ÁTALÁNYÜZLETEK HELYZETÉT, VÉLEMÉNYT MONDTAK A KÉZMŰIPARI VÁLLALATOK FEJLŐ­DÉSÉNEK LEHETŐSÉGEIRŐL ÉS MÉRLEGELTÉK A JÁRÁS BEHOZATALÁNAK ÉS KIVITELÉNEK ERED­MÉNYEIT. Mindhárom kérdésben ja­vasla­tok, S it­­ is szü­lettek. Ezek nyomán egy se­reg tennivalója lesz ,majd az illetékes kamaráknál*, meg a népbizottság titkárságainak és gazda­sági tanácsainak. Az sem lehetetlen, hogy a ma megtárgyalt kérdések közül egyik­ r­ü'k rövidesen ismét AZ .ЗИ*~ JÚNIUS­­30.-1 ÖSSZEJÖVETELRŐL A keddi tőzsdei összejövetelen változatlanul nagy volt a kinálat hazai és olasz fajta búzából 36— 36,30 din., idei árpa­­34, idei zaz 33,60 t. tavalyi szemes kukorica 34 és idei kukorica határidős szál­lításra 31 dináros áron, de csal tavalyi kukoricában volt kereslet Továbbra is nagy a kínálat búza­lisztből, kereslet nélkül. Vetőmagból különféle olasz buza­­fajtát kínáltak 1 700 tonnát 45 din és 250 t. bánkuti búza vetőmagot 40 din. valamint 18 t. tisztátlat lucernamagot 300 din. áron. Keres­let nem volt. Jószágból igen n­agy a kereslet elenyésző kínálat mellett. Kínáltak 120 drb. hazai zsirsertést 185—191 141? drb. jorksir tenyész ser­tésít 400 din. és 20 drb. bikát és­­ üszőt 195 dináros áron. Kerestel 3 000 drb. hazai zsirsertést 185—19' -0H?.f'506 drb.fehér süldőt 245 din. 100 drb. fehér hollandiai tenyész sertést 900 din., 3 000 drb. fehér ma­lacot 270 din., 50 drb. bikát és üsző 193 din., 2 000 drb. üszőt hizlalásrt 175 din., 1 000 drb. vágómarhát 15­ din. és 50 drb. friziai szarvasmar­hát 250 dináros áron. Húsáruból változatlan volt a ki­nálat, kereslet nélkül. Takarmányféléből kínáltak 20 t búza előtakarmányt 25 din., 60 t kukorica glutént 22 din. és 300 ton­na melaszt 20 din. áron. kerestel 1 000 t. préselt buzaszalmát 5 din. 20 t. búza töménytakarmányt 2­ din., 60 t. kukorica glutént 22 din és 300 t. melaszt 20 din. áron. • A keddi tőzsdei összejövetelen­­ adás-vételi szerződést kötöttek, el­adtak 60 t. tavalyi szemes kukori­cát 34 din., 120 drb. hazai zsirser­tést 185—195 din., 20 drb. bikát és üszőt 193 din., 20 t. búza előtakar­mányt 25 din., 00 t. kukorica glu­tent 22 din. és 300 t. melaszt 21 dináros áron.• Gabonaféléből lényeges a kínálat csupán tavalyi kukoricából volt ki­sebb kereslet. Változatlanul nagy a búzaliszt kínálat, teljes érdeklő­dés nélkül. Nagy tétel olasz fajt, búza vetőmagot kínálnak, érdeklő­dés a vetőmag iránt nem volt. Jószágból nagyon keresték a ser­tést és szarvasmarhát, elsősorban a hazai zsírsertést, fehér süldőt , malacot, hízásra alkalmas üszőt és vágómarhát, a kínálat elenyésző A felajánlott takarmányféle telje­sen elkelt, napirendre kerül, például a kivitel. A népbizottsági ta­gok közül ugyanis néhányan kifogásolták a benyújtott jelentéseket, mondván, hogy nem tartalmaznak határozot­tabb indítványokat, hanem puszta megállapításokra szo­rítkoznak. A jelentést bírálók közül különösen éleshangú volt Mladen Csomics népbizott­sági tag. Szerinte a kiviteli vál­lalatok nem tesznek intézke­déseket a külföldi piacon ke­resett termékek fokozottabb termelésére, jóllehet a komló esete megmutatta, hogy szer­vezettebb előkészületek után egészen váratlan eredmények születnek. MI LESZ AZ ÁTALÁNYÜZLETEKKEL? A noviszádi járás területén 231 átalány vendéglátóipari üzlet és 146­ átalány kisipari műhely van, és számuk év­­­­ről évre még csak növekszik Ezek a kisüzemek azonban habár eredményesen végez­nek bizonyos szolgáltatáso­kat, a népbizottság ülésén hal­lottak alapján sok gondot is okoznak.­­ Vitás elsősorban ezeknek az üzleteknek és műhelyek­nek a jövője. A tapasztalatok­­ ugyanis azt mutatják, hogy úgyszólván semmilyen intéz­kedés sem történik elhasz­nált berendezésük és terme­lőeszközeik félüe jutására. Az üzletek és műhelyek személy­zete szinte minden rendelke­zésre álló eszközt felél, úgy­hogy semmit sem tartalékol­hatnak a berendezés és fel­szerelés felújítására. Ezért maholnap odajutnak, hogy­­ üzletük vagy műhelyük be­rendezése hasznavehetetlen-­­­né válik.­­ A vendéglátóipari, átalány üzletek ügykezelésében is ta­pasztalhatók nemkivánatos jelenségek. Ügyvitelük rend­­szertelen és rendezetlen, úgy­szólván semmilyen nyilván­tartásuk nincs és a haszon­haj­hászás lázában csaknerr­­ megfeledkeznek legfontosabb feladatukról, a reájuk szorult vendégek élelmezéséről. A statisztika például azt mu­tatja, hogy az említett üzletet összforgalmának csak két és fél százalékát teszi az élel­mezés, s a 231 átalány kocs­ma és vendéglő közül csak tíz szolgál fel ennivalót is. Csak néhány fontosabb kér­désre tértünk itt ki. A fogya­tékosságok listája igen hosz­­szú, és valóban arra int, hogy itt az ideje átfogóbban és komolyabban foglalkozni ezzel az üggyel. KÖVESSÜK a „komlósok" példáját A noviszádi járás kivitelé­vel nagyjából meg lehetünk elégedve. Hogy ne mondjunk egyebet: egész tartományunk kivitelének 67 százalékát a járás kiviteli vállalatai vég­zik. A kiviteli vállalatoknak ed­digi tevékenységei körülbe­lül meg is felel a járás mai adottságainak. De a távlat­terv célkitűzéseiből mérlegel­ve a dolgot, távolról sem ilyen kecsegtető a helyzet Mert­ hiteles számítások sze­rint ebben a járásban jövő­re nem kevesebb, mint 250 ezer eladásra tenyésztett zsír- és hússertésre lehet szá­mítani. Ezenkívül rövidesen termelőképes lesz a krcsedi­­ni 420 hektáros szőlő és gyü­mölcsös. Ez az ültetvény éven­te 1600 vagon gyümölcsöt és asztaliszőlőt adhat idényben naponta mintegy 16 vagont Továbbá, szintén reális szá­mítások szerint, már jövőre egymillió gyorsan hizlalt ba­romit fognak tenyészteni a járás mezőgazdasági szerve­zetei. Mindenről azonban mintha nem tudnának a ki­viteli vállalatok. A népbizott­sági tagok szerint semmit sem tettek a felsorolt termé­nyek, jószág és baromfi kül­földön való értékesítésének előkészítésére. Pegid nem vitás, hogy ten­ni kell valamit. A komló ese­te azt mutatja, hogy a kivi­teli vállalatok és a termelők együttműködése útján sokat el lehet érni. A Kooperativá­­nak ugyanis tavaly sikerült ily módon 460 vagon komlót kiszállítania. • M T. - -r.. ■ il, I -- - -- coccol jetESWs A vonatban találkoztam vele. Jelleg­zetes ingéről és arról, hogy meny­nyire bálványozza fényképezőgépét, sejtettem, hogy amerikai. Fiatal amerikai. Valamivel később megtudtam, hogy mér­nök. Arra már igazán nem em­l­ékszem, hogy gépeket javított-e vagy a szappanfő­zés tudományában szerzett érdemeket. Arra viszont jól emlékszem, hogy meg­kérdeztem tőle: az amerikai írók közül kit tart legtöbbre? Ifjú barátom egy kissé el­gondolkodott. Láttam, hogy habozik. Már attól tartottam, talán arra gondol (amire én is abban a pillanatban), hogy nem is olyan könnyű pillanatok alatt eldönteni, vajon Faulkner, Hemingway, Woolf, Mil­ler, Shaw, esteleg Pasos vagy Wyler tet­szik-e neki legjobban. Gyanakvásom, mint az a továbbiakban kitűnik, teljesen alaptalan volt. Az ameri­kai előbb ugyan egy kissé habozott, de vé­gül mégis egészen határozottan válaszolt: — Tudja — mondta — él a városomban egy bizonyos Johny. Mondhatom, kitűnő elbeszéléseket ir. Utitársam tehát irodalmi szemszögből ítél- pszichológiailag teljesen érintetlen volt.­akespeare-ről tudta azt, hogy va­lami angol ,,big shot” (nagyágyú) volt, ar­ról azonban, hogy mikor élt és mit írt, meglehetősen homályos elképzelései vol­tak. Tudta azt, hogy Faulkner egy köny­véért („képzelje, csak 200 oldalas volt”!) 33 ezer dollárt kapott (..akár hiszi, akár nem”). Ilyen volt hát az én amerikai útitársam, azonkívül, hogy fiatal, életrevaló és szívé­lyes. Egy másik ismerősöm, akit ugyan soha­sem láttam, ellenben sokkal jobban isme­rem, mint az amerikait, egy minden hájjal megkent francia, okos ember és sok olva­sott (és felületes) könyv írója,­­nemrégen regényt írt dél-amerikai útjáról. A regényt azért írta (meg vagyok róla győződve, noha első látszatra nem úgy tűnik), hogy bebi­zonyítsa egyik hősének kijelentését: „Co­lumbiában nincs minden költőnek Cadil­­lac-ja, ellenben minden ember költő. Egye­seknek van Cadillac-juk is, másoknak ci­pőjük sincs”. Szeretném elhinni, hogy Columbiában annyi a költő, és hogy az az amerikai az egyetlen technológus vagy gépész, akinek az a bizonyos Johny a világirodalom alfá­ja és ómegája. De természetesen nem tu­dom elhinni. Én sem, mások sem. A meg­foghatatlan átlagok relációjában élünk, amely, talán a Cadillac-os költőktől az én amerikai útitársamig terjed, azonban (legalább is ami minket illett) az átlagos­ság érdekesebb és olyan fogalommá vált, amit én legszívesebben pozitív sznobiz­musnak neveznék. Az irodalom és általában a művészetek iránt véleményem szerint állást kell fog­lalni. Van ebben valami sznobizmus. Az újszülöttek között meglehetősen sok a korcs. De van közöttük egészséges is. Saj­nos, már régen nem hiszünk a sólyamesék­­ben, sem a szeplőtelen fogantatásban. Ha léte­zik valamilyen isten, akkor az elsősorban sznobot teremtett és csak azután múzsát, miután alaposan megfontolta. Honnan volnának ma olyan emberek, akik valóban élvezik Beethovent, Sztra­vinyszkit, Kodályt, ha nem lettek volna olyanok, akik egyszer, először elmentek a hangversenyre, hogy utána még tízszer vagy százszor végigun­atkozzák az estét, azt állítva, hogy élvezik a zenét? Ponto­sabban: milyen indító ok vinné rá az em­bereket, a jövő igazi zenebarátait, — akik értik és ismerik Beethoven muzsikáját — arra, hogy másodszor is elmenjenek a hangversenyre, miután az elsőt végigunat­­kozták, ha nem a sznobizmus? A művészetek iránt bizalommal kell lenni, mégha nincs is rá okunk, ez pedig — bármeny­nyire félünk is ettől a szótól már a sznobiz­mussal határos. Feltétlenül hinnünk kell, hogy a művészetben van objektív érték, s elismernünk ezt az értéket, még mielőtt a no­tiv sznob önálló­an is rájött erre, s még mielőtt eljutott volna arra a fokra, hogy élvezetet találjon benne. Ez az indokolatlan hit, a meglehetősen labilis bizonyítékokban való bizalom,­­ amely a jövő élvezeteit ígéri­­, kizárólag a bűvös hagyomá­nyoknak és a művészetek folyamatosságának köszönhető, amelyeknek határai, miként a vi­lágűré, még ma is ismeretlenek. A mai Colum­biát, ahol mindenki költő, nem lehet elválasz­tani az ősi inkák kultúrájától. A mai amerika­iakat, akik a saját ipari fejlettségük bűvös lég­körében élnek, kielégíti egy bizonyos Tohny. A két véglet között tehát meg kell elégednünk az átlaggal, a pozitív sznobbal, a várható m­űis­­merővel. Sz. SZELENIC3 : pozitív sznob MAGYAR SZÓ SZAKSZERVEZET ÉS KULTURMUNKA Csak gazdasági kérdések a napirenden - Érdekl-e a munkást az iskola­kérdés - Majd a munkásegyetem - felfogások és gyakorlat is tartományi szakszervezeti tanács ülésének vitájából . Az utóbbi két-három év­ben a kommunákt közművelő- s­dési, művészeti és általános kulturális életében nem ju­tott eléggé kifejezésre a mun­kásosztály hatása, és a dol­gozók nem eléggé veszik ki részüket a kulturális javak­ból — állapították meg hét­főn a tartományi szakszer­vezeti tanács ülésének rész­vevők Ehhez a megállapítás­hoz hozzá lehet fűzni azt is, hogy ezen a téren a dolgozók hatása sokkal kisebb, mint a kommuna társadalmi életé­nek más megnyilatkozásai­ban. Ez elsősorban a szak­­szervezetekre vonatkozik, mint a munkásosztály általá­nos társadalmi-politikai szer­vezetére. Hogy miért van ez így, s mit kell tenni e helyzet ja­vítására — ezzel foglalkoz­tak a tartományi tanács ülé­sén. A kérdést ezúttal csak egy szempontból, a felfogások szempontjából vizsgáljuk. Mellőzzük tehát a meglévő helyzet tárgyi okait: az élet­­körülményeket, a lakás­hiányt, a szűkös családi költ­ségvetést, a szabad idő hiá­nyát, a mindennapi utazga­tást sfcb. i . · ■ - ч n pf•; ff r~V\* T« tp.VA Vb! • * '! 'Már ЋсђАпу '■’vérte''i vissza­menőleg, de különösképp az­­ utóbbi egy-két esztendőben, a szakszervezetek ténykedé­süket úgyszólván kizárólag a gazdasági kérdésekre összpon­tosították: a termelés kérdé­seire, a jövedelemelosztásra és díjazás kérdéseire, a dol­gozók életkörülményeire, a munkaviszony kérdéseire és hasonlókra. Az idő múlásá­val gyökeret vert az a felfo­gás,­­persze nemcsak a szak­­szervezetekben, hogy a mun­kásosztály szerveinek és szervezeteinek, a termelők tanácsának, a munkásönigaz­gató szerveknek, sőt a szak­­szervezeteknek is leginkább gazdasági kérdésekkel kell foglalkozniok, a kulturális kérdésekkel pedig az ehhez „jobban értő” s hivatásból ezekkel a kérdésekkel foglal­kozó illetékeseknek vagy csak a „legkulturáltabb” mun­kásoknak. Idővel ez a felfo­gás elterjedt a többi társa­dalmi-politikai szervezetben is, s így fordulhatott elő, hogy tartományunk 688 isko­labizottságának 7780 tagja kö­zül csak 1780 munkás. A köz­ségi közművelődési tanács 1630 tagjából mindössze 115 a munkás, a járási tanácsok­ban pedig számuk alig halad­ja meg az 5,5 százalékot. Még rosszabb az arány a múzeumok, képtárak, könyv­tárak és színházak önigazga­tó szerveiben. Egyesek ezt a helyzetet az­zal magyarázzák, hogy a dol­gozók nem tanúsítanak kellő érdeklődést és hajlamot ilyes­mi-k­ént.’­­ Mv.-r.-t » Vajon így van-e ez? Szabadon állíthatjuk, hogy­­naég sohasem volt ennyi mun­kás az iskolapadban, mint az utóbbi néhány évben az álta­lános képzés legalacsonyabb fokától kezdve, egészen a mér­nökképző főiskoláig és az egyetemekig. Ha így nézzük a dolgot, akkor (nem is szól­va arról, hogy a dolgozók gyermekei is tanulnak), nem igen tűnik hitelesnek az, hogy a munkások nem érdeklőd­nek a közművelődési kérdé­sek iránt. Vegyünk még egy­ példát. A noviszádi munkásegyetem adataiból kitűnik, hogy az el­múlt évben a mintegy ötezer hallgató közül csupán 25 szá­zalék járt szaktanfolyamra,­­ tehát olyan képzésre, amelytől illetménye függ, 75 százalékuk más ismeretek iránt érdeklődött. Ennek ér­zékeltetésére ismét a novi­szádi munkásegyetem tevé­kenységéből veszünk egy pél­dát: az utóbbi három év alatt ezer munkás látogatott zenei szemináriumokat! A fenti példák eléggé be­szédesek. Van tehát érdeklő­dés, csak meg kell találni a módot arra, hogy a munkás­hoz közelvigyük a színházat,­­ a drámát és operaelőadá­sokat, a népi táncok helyett a hangversenyeket és a szó­rakoztató zenét, a Göre Gá­bor és Hajdúk Sztankó he­lyett a modern irodalmat stb. stb. Ezzel kapcsolatban a szak­­szervezeti vezetőségek többsé­gében úgy vélték: ott a mun­kásegyetem, az elegendő arra, hogy kielégítse a munkások kulturális igényeit. Pedig ez a cikk elején említett meg­állapításból is kitűnik, elég­telen, mert a munkásosztály művelődése, színvonalának emelése nem lehet csupán a munkásegyetem, sőt még a szakszervezet ügye sem, ha­nem a többi társadalmi-poli­tikai tényezők feladata is, nem utolsósorban a kultúr­intézményeké. Baj az is, hogy a szakszer­vezetekben (a járási és köz­ségi tanácsokban) nincsen ki­alakult álláspont ezekről a kérdésekről. Legtöbb szak­­szervezeti vezető álmából fel-­­ keltve is, egyszásra ledarálja­­az illetménypolitika terén le­szögezett álláspontokat, de ha kulturális kérdésekre terelő­dik a szó, akkor megakad, bi­zonytalan és ködösen látja a problémákat, — ha ugyan egyáltalán látja. A szakszervezetek IV. kong­resszusa, a JKSz programja, a KSz köztársasági kongresz­­szusa világosan meghatároz­ta kultúrpolitikánk alapfel­adatait. Sajnnos, kevés szak­­szervezeti funkcionáriusunk — sem a járásiak, még ke­vésbé a­­ községiek — képes arra, hogy ezeket az általá­nos elveket átültesse és tevé­kenyen alkalmazza gyakor­lati munkájában. A felfogá­sok és az egyoldalú gazdasá­gi érdekeltség mellett ebben is relyik a szakszervezetek te­vékenységének elmaradása a munkásosztály kulturális ne­velésének terén. Sz. G. — így gyorsabban lebarnulok Szerda, 1959, VIL 1.

Next