Magyar Szó, 1959. július (16. évfolyam, 154-178. szám)
1959-07-01 / 154. szám
2. oldal • Nagy lehetőségek a kivitel növelésére A noviszádi járási népbizottság ülése A NOVISZÁDI JÁRÁSI NÉPBIZOTTSÁG TEGNAPI ÜLÉSÉN HÁROM IGEN FONTOS KÉRDÉSRŐL FOLYT A VITA AZ ILLETÉKES TANÁCSOK BESZÁMOLÓJA ALAPJÁN. A NÉPBIZOTTSÁGI TAGOK MEGVIZSGÁLTÁK A KISIPARI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI ÁTALÁNYÜZLETEK HELYZETÉT, VÉLEMÉNYT MONDTAK A KÉZMŰIPARI VÁLLALATOK FEJLŐDÉSÉNEK LEHETŐSÉGEIRŐL ÉS MÉRLEGELTÉK A JÁRÁS BEHOZATALÁNAK ÉS KIVITELÉNEK EREDMÉNYEIT. Mindhárom kérdésben javaslatok, S it is születtek. Ezek nyomán egy sereg tennivalója lesz ,majd az illetékes kamaráknál*, meg a népbizottság titkárságainak és gazdasági tanácsainak. Az sem lehetetlen, hogy a ma megtárgyalt kérdések közül egyik rü'k rövidesen ismét AZ .ЗИ*~ JÚNIUS30.-1 ÖSSZEJÖVETELRŐL A keddi tőzsdei összejövetelen változatlanul nagy volt a kinálat hazai és olasz fajta búzából 36— 36,30 din., idei árpa34, idei zaz 33,60 t. tavalyi szemes kukorica 34 és idei kukorica határidős szállításra 31 dináros áron, de csal tavalyi kukoricában volt kereslet Továbbra is nagy a kínálat búzalisztből, kereslet nélkül. Vetőmagból különféle olasz buzafajtát kínáltak 1 700 tonnát 45 din és 250 t. bánkuti búza vetőmagot 40 din. valamint 18 t. tisztátlat lucernamagot 300 din. áron. Kereslet nem volt. Jószágból igen nagy a kereslet elenyésző kínálat mellett. Kínáltak 120 drb. hazai zsirsertést 185—191 141? drb. jorksir tenyész sertésít 400 din. és 20 drb. bikát és üszőt 195 dináros áron. Kerestel 3 000 drb. hazai zsirsertést 185—19' -0H?.f'506 drb.fehér süldőt 245 din. 100 drb. fehér hollandiai tenyész sertést 900 din., 3 000 drb. fehér malacot 270 din., 50 drb. bikát és üsző 193 din., 2 000 drb. üszőt hizlalásrt 175 din., 1 000 drb. vágómarhát 15 din. és 50 drb. friziai szarvasmarhát 250 dináros áron. Húsáruból változatlan volt a kinálat, kereslet nélkül. Takarmányféléből kínáltak 20 t búza előtakarmányt 25 din., 60 t kukorica glutént 22 din. és 300 tonna melaszt 20 din. áron. kerestel 1 000 t. préselt buzaszalmát 5 din. 20 t. búza töménytakarmányt 2 din., 60 t. kukorica glutént 22 din és 300 t. melaszt 20 din. áron. • A keddi tőzsdei összejövetelen adás-vételi szerződést kötöttek, eladtak 60 t. tavalyi szemes kukoricát 34 din., 120 drb. hazai zsirsertést 185—195 din., 20 drb. bikát és üszőt 193 din., 20 t. búza előtakarmányt 25 din., 00 t. kukorica glutent 22 din. és 300 t. melaszt 21 dináros áron.• Gabonaféléből lényeges a kínálat csupán tavalyi kukoricából volt kisebb kereslet. Változatlanul nagy a búzaliszt kínálat, teljes érdeklődés nélkül. Nagy tétel olasz fajt, búza vetőmagot kínálnak, érdeklődés a vetőmag iránt nem volt. Jószágból nagyon keresték a sertést és szarvasmarhát, elsősorban a hazai zsírsertést, fehér süldőt , malacot, hízásra alkalmas üszőt és vágómarhát, a kínálat elenyésző A felajánlott takarmányféle teljesen elkelt, napirendre kerül, például a kivitel. A népbizottsági tagok közül ugyanis néhányan kifogásolták a benyújtott jelentéseket, mondván, hogy nem tartalmaznak határozottabb indítványokat, hanem puszta megállapításokra szorítkoznak. A jelentést bírálók közül különösen éleshangú volt Mladen Csomics népbizottsági tag. Szerinte a kiviteli vállalatok nem tesznek intézkedéseket a külföldi piacon keresett termékek fokozottabb termelésére, jóllehet a komló esete megmutatta, hogy szervezettebb előkészületek után egészen váratlan eredmények születnek. MI LESZ AZ ÁTALÁNYÜZLETEKKEL? A noviszádi járás területén 231 átalány vendéglátóipari üzlet és 146 átalány kisipari műhely van, és számuk évről évre még csak növekszik Ezek a kisüzemek azonban habár eredményesen végeznek bizonyos szolgáltatásokat, a népbizottság ülésén hallottak alapján sok gondot is okoznak. Vitás elsősorban ezeknek az üzleteknek és műhelyeknek a jövője. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy úgyszólván semmilyen intézkedés sem történik elhasznált berendezésük és termelőeszközeik félüe jutására. Az üzletek és műhelyek személyzete szinte minden rendelkezésre álló eszközt felél, úgyhogy semmit sem tartalékolhatnak a berendezés és felszerelés felújítására. Ezért maholnap odajutnak, hogy üzletük vagy műhelyük berendezése hasznavehetetlen-né válik. A vendéglátóipari, átalány üzletek ügykezelésében is tapasztalhatók nemkivánatos jelenségek. Ügyvitelük rendszertelen és rendezetlen, úgyszólván semmilyen nyilvántartásuk nincs és a haszonhajhászás lázában csaknerr megfeledkeznek legfontosabb feladatukról, a reájuk szorult vendégek élelmezéséről. A statisztika például azt mutatja, hogy az említett üzletet összforgalmának csak két és fél százalékát teszi az élelmezés, s a 231 átalány kocsma és vendéglő közül csak tíz szolgál fel ennivalót is. Csak néhány fontosabb kérdésre tértünk itt ki. A fogyatékosságok listája igen hoszszú, és valóban arra int, hogy itt az ideje átfogóbban és komolyabban foglalkozni ezzel az üggyel. KÖVESSÜK a „komlósok" példáját A noviszádi járás kivitelével nagyjából meg lehetünk elégedve. Hogy ne mondjunk egyebet: egész tartományunk kivitelének 67 százalékát a járás kiviteli vállalatai végzik. A kiviteli vállalatoknak eddigi tevékenységei körülbelül meg is felel a járás mai adottságainak. De a távlatterv célkitűzéseiből mérlegelve a dolgot, távolról sem ilyen kecsegtető a helyzet Mert hiteles számítások szerint ebben a járásban jövőre nem kevesebb, mint 250 ezer eladásra tenyésztett zsír- és hússertésre lehet számítani. Ezenkívül rövidesen termelőképes lesz a krcsedini 420 hektáros szőlő és gyümölcsös. Ez az ültetvény évente 1600 vagon gyümölcsöt és asztaliszőlőt adhat idényben naponta mintegy 16 vagont Továbbá, szintén reális számítások szerint, már jövőre egymillió gyorsan hizlalt baromit fognak tenyészteni a járás mezőgazdasági szervezetei. Mindenről azonban mintha nem tudnának a kiviteli vállalatok. A népbizottsági tagok szerint semmit sem tettek a felsorolt termények, jószág és baromfi külföldön való értékesítésének előkészítésére. Pegid nem vitás, hogy tenni kell valamit. A komló esete azt mutatja, hogy a kiviteli vállalatok és a termelők együttműködése útján sokat el lehet érni. A Kooperativának ugyanis tavaly sikerült ily módon 460 vagon komlót kiszállítania. • M T. - -r.. ■ il, I -- - -- coccol jetESWs A vonatban találkoztam vele. Jellegzetes ingéről és arról, hogy menynyire bálványozza fényképezőgépét, sejtettem, hogy amerikai. Fiatal amerikai. Valamivel később megtudtam, hogy mérnök. Arra már igazán nem emlékszem, hogy gépeket javított-e vagy a szappanfőzés tudományában szerzett érdemeket. Arra viszont jól emlékszem, hogy megkérdeztem tőle: az amerikai írók közül kit tart legtöbbre? Ifjú barátom egy kissé elgondolkodott. Láttam, hogy habozik. Már attól tartottam, talán arra gondol (amire én is abban a pillanatban), hogy nem is olyan könnyű pillanatok alatt eldönteni, vajon Faulkner, Hemingway, Woolf, Miller, Shaw, esteleg Pasos vagy Wyler tetszik-e neki legjobban. Gyanakvásom, mint az a továbbiakban kitűnik, teljesen alaptalan volt. Az amerikai előbb ugyan egy kissé habozott, de végül mégis egészen határozottan válaszolt: — Tudja — mondta — él a városomban egy bizonyos Johny. Mondhatom, kitűnő elbeszéléseket ir. Utitársam tehát irodalmi szemszögből ítél- pszichológiailag teljesen érintetlen volt.akespeare-ről tudta azt, hogy valami angol ,,big shot” (nagyágyú) volt, arról azonban, hogy mikor élt és mit írt, meglehetősen homályos elképzelései voltak. Tudta azt, hogy Faulkner egy könyvéért („képzelje, csak 200 oldalas volt”!) 33 ezer dollárt kapott (..akár hiszi, akár nem”). Ilyen volt hát az én amerikai útitársam, azonkívül, hogy fiatal, életrevaló és szívélyes. Egy másik ismerősöm, akit ugyan sohasem láttam, ellenben sokkal jobban ismerem, mint az amerikait, egy minden hájjal megkent francia, okos ember és sok olvasott (és felületes) könyv írója,nemrégen regényt írt dél-amerikai útjáról. A regényt azért írta (meg vagyok róla győződve, noha első látszatra nem úgy tűnik), hogy bebizonyítsa egyik hősének kijelentését: „Columbiában nincs minden költőnek Cadillac-ja, ellenben minden ember költő. Egyeseknek van Cadillac-juk is, másoknak cipőjük sincs”. Szeretném elhinni, hogy Columbiában annyi a költő, és hogy az az amerikai az egyetlen technológus vagy gépész, akinek az a bizonyos Johny a világirodalom alfája és ómegája. De természetesen nem tudom elhinni. Én sem, mások sem. A megfoghatatlan átlagok relációjában élünk, amely, talán a Cadillac-os költőktől az én amerikai útitársamig terjed, azonban (legalább is ami minket illett) az átlagosság érdekesebb és olyan fogalommá vált, amit én legszívesebben pozitív sznobizmusnak neveznék. Az irodalom és általában a művészetek iránt véleményem szerint állást kell foglalni. Van ebben valami sznobizmus. Az újszülöttek között meglehetősen sok a korcs. De van közöttük egészséges is. Sajnos, már régen nem hiszünk a sólyamesékben, sem a szeplőtelen fogantatásban. Ha létezik valamilyen isten, akkor az elsősorban sznobot teremtett és csak azután múzsát, miután alaposan megfontolta. Honnan volnának ma olyan emberek, akik valóban élvezik Beethovent, Sztravinyszkit, Kodályt, ha nem lettek volna olyanok, akik egyszer, először elmentek a hangversenyre, hogy utána még tízszer vagy százszor végigunatkozzák az estét, azt állítva, hogy élvezik a zenét? Pontosabban: milyen indító ok vinné rá az embereket, a jövő igazi zenebarátait, — akik értik és ismerik Beethoven muzsikáját — arra, hogy másodszor is elmenjenek a hangversenyre, miután az elsőt végigunatkozták, ha nem a sznobizmus? A művészetek iránt bizalommal kell lenni, mégha nincs is rá okunk, ez pedig — bármenynyire félünk is ettől a szótól már a sznobizmussal határos. Feltétlenül hinnünk kell, hogy a művészetben van objektív érték, s elismernünk ezt az értéket, még mielőtt a notiv sznob önállóan is rájött erre, s még mielőtt eljutott volna arra a fokra, hogy élvezetet találjon benne. Ez az indokolatlan hit, a meglehetősen labilis bizonyítékokban való bizalom, amely a jövő élvezeteit ígéri, kizárólag a bűvös hagyományoknak és a művészetek folyamatosságának köszönhető, amelyeknek határai, miként a világűré, még ma is ismeretlenek. A mai Columbiát, ahol mindenki költő, nem lehet elválasztani az ősi inkák kultúrájától. A mai amerikaiakat, akik a saját ipari fejlettségük bűvös légkörében élnek, kielégíti egy bizonyos Tohny. A két véglet között tehát meg kell elégednünk az átlaggal, a pozitív sznobbal, a várható műismerővel. Sz. SZELENIC3 : pozitív sznob MAGYAR SZÓ SZAKSZERVEZET ÉS KULTURMUNKA Csak gazdasági kérdések a napirenden - Érdekl-e a munkást az iskolakérdés - Majd a munkásegyetem - felfogások és gyakorlat is tartományi szakszervezeti tanács ülésének vitájából . Az utóbbi két-három évben a kommunákt közművelő- sdési, művészeti és általános kulturális életében nem jutott eléggé kifejezésre a munkásosztály hatása, és a dolgozók nem eléggé veszik ki részüket a kulturális javakból — állapították meg hétfőn a tartományi szakszervezeti tanács ülésének részvevők Ehhez a megállapításhoz hozzá lehet fűzni azt is, hogy ezen a téren a dolgozók hatása sokkal kisebb, mint a kommuna társadalmi életének más megnyilatkozásaiban. Ez elsősorban a szakszervezetekre vonatkozik, mint a munkásosztály általános társadalmi-politikai szervezetére. Hogy miért van ez így, s mit kell tenni e helyzet javítására — ezzel foglalkoztak a tartományi tanács ülésén. A kérdést ezúttal csak egy szempontból, a felfogások szempontjából vizsgáljuk. Mellőzzük tehát a meglévő helyzet tárgyi okait: az életkörülményeket, a lakáshiányt, a szűkös családi költségvetést, a szabad idő hiányát, a mindennapi utazgatást sfcb. i . · ■ - ч n pf•; ff r~V\* T« tp.VA Vb! • * '! 'Már ЋсђАпу '■’vérte''i visszamenőleg, de különösképp az utóbbi egy-két esztendőben, a szakszervezetek ténykedésüket úgyszólván kizárólag a gazdasági kérdésekre összpontosították: a termelés kérdéseire, a jövedelemelosztásra és díjazás kérdéseire, a dolgozók életkörülményeire, a munkaviszony kérdéseire és hasonlókra. Az idő múlásával gyökeret vert az a felfogás,persze nemcsak a szakszervezetekben, hogy a munkásosztály szerveinek és szervezeteinek, a termelők tanácsának, a munkásönigazgató szerveknek, sőt a szakszervezeteknek is leginkább gazdasági kérdésekkel kell foglalkozniok, a kulturális kérdésekkel pedig az ehhez „jobban értő” s hivatásból ezekkel a kérdésekkel foglalkozó illetékeseknek vagy csak a „legkulturáltabb” munkásoknak. Idővel ez a felfogás elterjedt a többi társadalmi-politikai szervezetben is, s így fordulhatott elő, hogy tartományunk 688 iskolabizottságának 7780 tagja közül csak 1780 munkás. A községi közművelődési tanács 1630 tagjából mindössze 115 a munkás, a járási tanácsokban pedig számuk alig haladja meg az 5,5 százalékot. Még rosszabb az arány a múzeumok, képtárak, könyvtárak és színházak önigazgató szerveiben. Egyesek ezt a helyzetet azzal magyarázzák, hogy a dolgozók nem tanúsítanak kellő érdeklődést és hajlamot ilyesmi-ként.’ Mv.-r.-t » Vajon így van-e ez? Szabadon állíthatjuk, hogynaég sohasem volt ennyi munkás az iskolapadban, mint az utóbbi néhány évben az általános képzés legalacsonyabb fokától kezdve, egészen a mérnökképző főiskoláig és az egyetemekig. Ha így nézzük a dolgot, akkor (nem is szólva arról, hogy a dolgozók gyermekei is tanulnak), nem igen tűnik hitelesnek az, hogy a munkások nem érdeklődnek a közművelődési kérdések iránt. Vegyünk még egy példát. A noviszádi munkásegyetem adataiból kitűnik, hogy az elmúlt évben a mintegy ötezer hallgató közül csupán 25 százalék járt szaktanfolyamra, tehát olyan képzésre, amelytől illetménye függ, 75 százalékuk más ismeretek iránt érdeklődött. Ennek érzékeltetésére ismét a noviszádi munkásegyetem tevékenységéből veszünk egy példát: az utóbbi három év alatt ezer munkás látogatott zenei szemináriumokat! A fenti példák eléggé beszédesek. Van tehát érdeklődés, csak meg kell találni a módot arra, hogy a munkáshoz közelvigyük a színházat, a drámát és operaelőadásokat, a népi táncok helyett a hangversenyeket és a szórakoztató zenét, a Göre Gábor és Hajdúk Sztankó helyett a modern irodalmat stb. stb. Ezzel kapcsolatban a szakszervezeti vezetőségek többségében úgy vélték: ott a munkásegyetem, az elegendő arra, hogy kielégítse a munkások kulturális igényeit. Pedig ez a cikk elején említett megállapításból is kitűnik, elégtelen, mert a munkásosztály művelődése, színvonalának emelése nem lehet csupán a munkásegyetem, sőt még a szakszervezet ügye sem, hanem a többi társadalmi-politikai tényezők feladata is, nem utolsósorban a kultúrintézményeké. Baj az is, hogy a szakszervezetekben (a járási és községi tanácsokban) nincsen kialakult álláspont ezekről a kérdésekről. Legtöbb szakszervezeti vezető álmából fel- keltve is, egyszásra ledaráljaaz illetménypolitika terén leszögezett álláspontokat, de ha kulturális kérdésekre terelődik a szó, akkor megakad, bizonytalan és ködösen látja a problémákat, — ha ugyan egyáltalán látja. A szakszervezetek IV. kongresszusa, a JKSz programja, a KSz köztársasági kongreszszusa világosan meghatározta kultúrpolitikánk alapfeladatait. Sajnnos, kevés szakszervezeti funkcionáriusunk — sem a járásiak, még kevésbé a községiek — képes arra, hogy ezeket az általános elveket átültesse és tevékenyen alkalmazza gyakorlati munkájában. A felfogások és az egyoldalú gazdasági érdekeltség mellett ebben is relyik a szakszervezetek tevékenységének elmaradása a munkásosztály kulturális nevelésének terén. Sz. G. — így gyorsabban lebarnulok Szerda, 1959, VIL 1.