Magyar Szó, 1960. május (17. évfolyam, 103-127. szám)

1960-05-01 / 103. szám

KACHE X ГАstztsosa* m SZABADSÁG X шинии ш И М дсш Sió XVII. évf. 103. (4709.) sz. ::::::::::: Vasárnap, 1960. május 1 Még merészebben Május elsejei kiáltvány Jugoszlávia népeihez A Rád szerkesztőinek kérdéseire válaszolt Joszip Broz Tito köztársasági elnök a máju­si ünnepek előtt fogadta Danilo Knezsevicset, a Rád igazgatóját és főszerkesztőjét, Zsivota Kam­­perelicset és Alekszandar Veszelinovicsot, a lap szerkesztőit és több mint másfél órás beszélge­tésben válaszolt kérdéseikre. A beszélgetés témakörét már eleve megszabta két je­lentős évforduló, a szakszer­vezetek háború utáni meg­újításának 15. és a munkásön­igazgatás bevezetésének tize­dik évfordulója. A beszélge­tés is az első jubileummal kapcsolatban indult meg. Meg­kértük Tito elnököt, fejtse ki véleményét arról, hogy mi­lyen szerepet játszottak a szakszervezetek az elmúlt ti­zenöt évben, mi a szaks­er­­vezetek legfontosabb felada­ta szocialista rendszerünk to­vábbépítésében, elsősorban pe­dig a termelők öniga­ztatásá­nak továbbfejlesztésében. A szakszervezetek szerepe — A szocializmus építése idején — mondotta Tito elv­­táns — a szakszervezeteknek minden lehetőségük megvan, hogy mennyiségi és minőségi szempontból is a legnagyobb arányban fejlődjenek. Véle­ményem szerint ezzel kapcso­latban figyelembe kell venni,­­ hogy a háború előtt, vagyis társadalmi rendszerünk meg­változása előtt a szakszerve­zetek fejlődése különféle szubjektív és objektív ténye­zőktől függött, és tulajdonkép közkedvelt vasárnapi rova­tainkat. A tizenhatodik szabad má­jusunk ez, a legszebb talán az eddigiek közül. És ha csak kicsit is hozzájárultunk ehhez, ha erre egyáltalán ké­pen az objektív tényező volt sorsdöntő jelentőségű a fej­lődés szempontjából. Elsősor­ban arra gondolok, hogy a háború előtt üldözték a szak­szervezeteket és általában minden forradalmi irányzatot a munkásmozgalomban, és emiatt a szakszervezetek csak nehezen fejlődhettek. Ezenkívül a munkások sorai­ban, illetőleg az akkori szak­­szervezetekben is voltak el­lentétek, a szakszervezetek re­formista és forradalmi, úgy­nevezett független szakszer­vezetekre oszlottak. Csak a háború után, amikor a mun­kásosztály vette kezébe a ha­talmat, alakultak ki kedvező feltételek a szakszervezetek fejlődésére, és most minden lehetőségük megvan, hogy úgy szervezkedjenek, ahogy az továbbfejlődésünknek és társadalmunk átalakulásának a legjobban megfelel. Ismerik véleményemet a szakszervezetek mai szerepé­ről és feladatairól. A szak­­szervezetek szerepére már akkor rámutattam, amikor a pes egy szerény kis újság, akkor mi leszünk a legvidá­mabbak ezeken a napokon. Boldog és gondtalan má­jusi ünnepeket, kedves ol­vasó! VÉBEL hajós vállalatok igazgatását átad­tuk a munkásoknak. Bebizo­nyosodott, hogy helyese­n lát­tuk a dolgokat, vagyis a szakszervezetek szerepe nem csökkent, sőt inkább növeke­dett a munkásönigazgatással. Bebizonyosodott a Szocialis­ta Szövetség kongresszusán, hasonlóképpen beigazolódott a munkástanács-kongresszu­son és a Szakszervezeti Szö­vetség tavalyi kongresszusán is, hogy nálunk egyre na­gyobb szerepük van a szak­­szervezeteknek és különösen nagy szerepük van ma, a jö­vedelem-elosztási rendszer és javadalmazási módszerek megváltoztatásátal kapcso­latban. A munkásönigazgatás egy évtizede kétségtelenül rövid időszak ahhoz, hogy nagyobb arányú átalakulás következ­zen be egy szocialista ország munkásosztályának, illetve közvetlen termelőinek szere­pében. Jóllehet a munkás­önigazgatás fejlesztésében ó­­riási eredményeket értünk el, figyelembe kell venni, hogy ez a folyamat még mindig tart, és mind jobban és job­ban kifejlődik. Azonban, a­­mit az elmúlt tíz évben el­értünk, lehetőséget teremt számunkra, hogy tovább tökéletesítsük a termelők és a munkaközösségek, a ter­melők és a társadalom, a ter­melők és a kommuna viszo­nyát Amikor bevezettük a mun­kásönigazgatást, természete­sen éppen a szakszervezetek­nek szántunk nagy szerep­et. Jól tudtuk hogy munkásaink örökölték egy már kialakult munkásosztály tulajdonsá­gait. Mi számoltunk azzal, hogy a falvakból állandóan új munkaerő áramlik az ipar­ba, és ezért feltétlenül szük­séges, hogy a szakszerveze­tek külön gondot fordítsanak ezekre az új munkásokra. És a szakszervezetek az elmúlt tíz év alatt valóban teljesí­tették kötelességüket, azáltal, hogy nevelték és átnevelték a­ falvakból az iparba áramló embereket, akik magukkal hozták a régi felfogások ma­radványait. A szakszerveze­tek sikerrel teljesítették fel­adatukat, öntudatos munká­sokká nevelték át őket, és ebben óriási szerepet töltöt­tek be. Ma teljesen világos a táv­lat. A munkásönisgazgatás be­vezetésével és eddigi fejlődé­sével megszűntek a tisztá­zatlan viszony alapelvei. Eb­ben az időszakban azonban egyes ilyen elemeket nem gyűrtünk le teljesen. Munká­sunk azonban, aki egyesíti magában a termelő és az igazgató szerepét, mindin­kább megszabadul ezektől a maradványoktól, és a jövő­ben annál inkább megszaba­dul tőlük, minél közvetleneb­bül vesz részt a tervezésben, az elosztásban, a javadalma­zási politika intézésében. A munkás tehát megszűnik, mint bérmunkás, és öntuda­tos termelővé változik, aki az egyik legfontosabb szere­pet tölti be társadalmunk­ban, és aki ma társadalmi életünk egyik legfontosabb tényezője. A termelők hely­zetében bekövetkező gyöke­(Folytatása a 2. oldalon) Hetven esztendő arra­t­al azó­ta, hogy első ízben meg­ünnepelték május elsejét. Az első tüntetések, a szocialista társadalom születését hirde­tő első májusi zászló kibon­tása óta a munkásosztály és az egész haladó emberiség sok nehéz harcot és forradal­mi összecsapást ért meg. Sok volt a vereség, de még több a győzelem. Ma a világ min­den táján számtalan vörös zászló lengedezik, mint az eddigi győzelmek szimbólu­ma, a szebb és emberhez méltóbb ember hírnökei, mint a dolgozó elszántságának, egységének és szolidaritásá­nak megnyilvánulása a bé­kéért és a szocializmusért ví­vott harcban. Tizenöt esztendeje múlott, hogy hazánk népei a felsza­badító háborúban és a szoci­alista forradalomban óriási áldozatok árán kivívott sza­badságban ünnepük május elsejét. Amikor ma visszapillan­tunk az elmúlt tizenöt év alatt megtett útra, méltán vagyunk büszkék a szocialis­ta országunk építésében el­ért óriási eredményekre. Elegendő, ha visszaemléke­zünk a régi félgyarmati ka­pitalista Jugoszláviában u­­ralkodó elmaradottságra és nyomorra, a nemzeti egyen­jogúság hiányára és a nem­zeti jogfosztottságra; elegen­dő, ha visszaemlékezünk a pusztulásra és a romokra, a­­melyeket a fasiszta megszál­lók és segítőik hagytak ma­guk után, és utána megtekin­teni milyen képet mutat ha­zánk ma­. Ilyen rövid idő a­­latt hazánk hétmérföldes lép­tekkel indult el a boldogság és jólét felé. A szabad em­berek, a szabad szocialista országban napról napra újabb és újabb javakat teremtenek. Jugoszláviát ma már nem­csak úgy ismerik, mint a rettenthetetlen partizánok és a bátor forradalmárok hazá­ját. Hazánkat mindenütt meg­becsülik, mert következete­sen harcol a békéért, függet­lenségének megóvásáért, az államok egyenjogú viszonyá­ért. De éppen olyan jól is­merik ma, mint a munkás­­tanácsok, a kommunák és a társadalmi önigazgatás or­szágát, mint a lendületes és kiegyensúlyozott ipari fejlő­dés és rohamos mezőgazda­­sági fellendülés országát. Is­merik, mint egy olyan új gazdasági és politikai rend­szer hazáját, amely többé már nemcsak „eredeti elgon­dolás” vagy „jugoszláv kísér­letezés”, hanem szilárd, ha­tékony és a gyakorlati élet­ben bevált szervezet, amely lehetőséget nyújt a dolgozók legszélesebb körű rétegeinek alkotó kezdeményezésének ki­bontakozására. Jugoszlávia a társadalmi önigazgatás, a fej­lett szocialista demokrácia országa, a tízéves évforduló­jukat ünneplő munkástaná­csok bölcsője, az ember új társadalmi helyzetének és sze­repének országa. Jugoszlávia polgárai! Az idén közvetlenül a Ju­goszláv Dolgozó Nép Szoci­alista Szövetségnek V. kongresszusa után ünnepel­jük május elsejét, amely visszatükrözte dolgozóink át­fogó vállalkozásait, és rend­kívüli eredményeit az ország szocialista átalakításáért ví­vott harcban. A kongresszu­son ismertetett és elemzett eredmények büszkeséggel töl­ti­k el hazánk minden pol­gárát. A munkásosztály, a dolgozó parasztság, ifjúsá­gunk, valamennyi dolgozónk sok-sok kitartó erőfeszítésé­re és áldozatos igyekvésére volt szükség, hogy elérjük mindazt, amivel ma rendel­kezünk. Sok akadályt kellett leküzdeni, számtalan nehéz­séggel kellett megbirkózni ezen az úton. Az elért kima­gasló eredmények arra sor­(Folytatása a 4. oldalon) Tito elnök, Szlávko Romár és Sztevan Doronyszki kíséretében a noviszádi vásáron ■■ Чфуууј^' Ünnepi beszélgetés Tito elnökkel A SZAKSZERVEZETEKRŐL, A JAVADALMAZÁSRÓL, A DEMOKRATIKUS VISZONYOKRÓL, A VÁLLALAT ÉS A KOMMUNA VISZONYÁRÓL, AZ V. KONGRESSZUS VILÁGVISSZHANG­­JÁRÓL, A CSÚCSTALÁLKOZÓRÓL ÉS MÁJUSI EMLÉKEKRŐL Tartalom­jegyzék helyett Egy ünnep, két ünnep, há­rom ünnep, számolgattuk uj­­jainkon, amikor a mai, pi­­rosbetűs május elseji szá­munk terve készült és már ennélfogva is csak hézago­san tudtunk eleget tenni írat­lan kötelezettségünknek. Nevezetesen annak, hogy érzékeltessük, mi minden tör­tént azóta, amióta éppen het­ven esztendővel ezelőtt a Második Internacionálé a munkásosztály nemzetközi ünnepévé nyilvánította má­jus elsejét a Chicagóban el­esett sztrájkolók emlékére, mi történt a nagyvilágban és minálunk. Meg kellett emlékeznünk továbbá arról is, hogy tíz esz­tendeje választottuk meg az első munkástanácsokat, fel­próbáltuk idézni, milyen ügyetlenül, bizonytalanul és tapogatózva indultak, hogy röpke egy évtized alatt még­is kiváltsák a világvélemény csodálatát, leküzdjenek sok­sok akadályt, közöttük talán a legnehezebbet is, bennünk élő gátlásokat. Nem lehetett ezenkívül szó nélkül hagyni azt sem, hogy négy év alatt sikerült meg­valósítani ötéves tervünket, s hogy ebből jócskán kivette részét a mi Vajdaságunk is, szinte csodát műveltek mun­kásaink a sokfelé úgyszólván ócskavasnak beillő gépeken, a bácskai, bánáti és szerémi mezőségek pedig európai re­kordokat termettek, fel is kértünk néhány szíves veze­tő elvtársat, beszéljenek er­ről, főleg pedig arról, mit hoz mindennek alapján a jö­vendő. Íróink, költőink ünnepi an­­kétjának címe körülbelül ez, hová szeretnék utazni, vo­nattal, hajóval, repülőgéppel vagy az idő szárnyán, az áb­rándok űrrakétáján. A május ugyanis a tervek, álmok és vállalkozások hónapja is. Kérjük meg őket, vigyenek minket is magukkal tolluk­­rajta útjukra, hűséges és együttérző társként. A tavasz szokásos dicsére­te ezúttal, sajnos, alighanem úgyis elmarad. Hideg, in­kább őszies idő jár­t felénk mostanság. Festőművészeink­re hárult hát a feladat, hogy szórják tele virággal legalább az ünnepi újságot, hamar a természet az idén olyannyi­ra fukarkodik vele. Az esetleg elmaradó kirán­dulásra, az otthon töltendő pihenőre is gondolva össze­gyűjtöttünk jó néhány érde­kes írást, hogy jól szórakoz­zék az olvasó és általában, amennyire a helyből telett, igyekeztünk beszámolni min­den arra érdemes esemény­ről, közzétettük hiánytalanul

Next