Magyar Szó, 1961. január (18. évfolyam, 1-24. szám)

1961-01-01 / 1. szám

2. oldal MAGYAR SZÍÓ MEGKERÜLT az első vajdasági partizán újság három példánya A Fruškogorski Partizán­nak, az első vajdasági partizán újságnak, a fruskogorai partizánosztag lapjának mindössze három száma jelent meg (1941 szep­temberében és novemberé­ben, majd 1942 januárjában). Példányszáma — természete­sen — rendkívül alacsony volt, s eddig mindössze egy­­egy példányt lehetett össze­gyűjteni a megjelent számok­ba. A Fruškogorsld Partizán el­ső száma 1941 szeptember elején jelent meg, az osztag életben maradt tagjainak visz­szaemlékezései szerint ponto­san az osztag megalakulásá­nak napján. Az „Osztagunk feladatai” című cikkben a­­zonban, amelyet az újság el­ső száma közölt, többek kö­zött ez áll: „Mindvégig hí­ven tartsunk ki partizánes­künk mellett, amit holnap te­szünk le ünnepélyesen”. Eb­ből a mondatból arra lehet következtetni, hogy a lap el­ső száma az osztag megala­kulása előtti napon jelent meg. A Fruskagorán semmi­féle gép, felszerelés, még csak egy írógép sem volt ab­ban az időben, így hát a lap első számát kézzel írták, nyomtatott betűkkel. Az „Ed­digi összecsapásaink az el­lenséggel” című cikket Sztan­ko Paunovics-Velyko, az osz­tag politikai biztosa sajátke­­zűleg írta. „ Lássuk, mit tartalmazott­­ ez a vezércikk! ! „íme, mi, fruskagorai par­­­tizánok is kibontottuk a sza­badság zászlaját. Elmenekül­tünk az elnyomás elől, hogy­­ harcolhassunk minden nép szabadságáért, kitéptük ma­gunkat a fasiszta rablók — Pavelics usztasái — kezei közül, hogy magasra emel­hessük a szabadság zászla­ját és elmondhassuk a sze­ré­ms­égi zónán élő testvére­inknek: A SZABADSÁGOT NEM LEHET HALLGATÁSSAL ÉS VÁRAKOZÁSSAL MEGSZE­REZNI, FEGYVERREL KELL KIHARCOLNUNK! Népeink legjobb fiai — a szerbiai, horvátországi, szlo­véniai, crnagorai, vajdasági és bosznia-hercegovinai parti­zánok — könyörtelen, elkese­redett harcot vívtak a német és olasz fasiszta hóhérok és szolgáik: Pavelics, Atyimo­­vics és társaik ellen, és a fasiszta szörnyeteg vére már kicsordult partizánjaink sú­lyos csapásai alatt. Itt az idő, hogy megérezzékk a sze­­rémségi róna népének súlyos kezét is, ideje, hogy megcá­foljuk a rólunk terjesztett mesét, azt, hogy a szerémsé­giek szelíd bárányok. Köves­sük, szerb és horvát testvé­reim és ti, becsületes néme­tek, magyarok és szlovákok, az ország többi vidékén küz­dő partizánok példáját!” Az „Osztagunk feladatai” című cikk a partizánoszta­gok feladataival foglalkozik, elsősorban a fruskagorai par­tizánok teendőivel. Megálla­pítja, hogy „kötelesek harcol­ni az idegen fasiszta meg­szállók, szolgáik és ügynö­keik, a hazárulók, a kémek ellen". A cikk az osztag kü­lön feladataiként hangsúlyoz­za, hogy gondoskodniok kell a politikai foglyok testi ép­ségéről. Ezután szervezési kérdésekkel foglalkozik a cikk, és hangoztatja: rendet és vasfegyelmet kell tarta­ni,­­ letörni az anarchiát, az Önkényt. Síkraszáll a legtelje­sebb titoktartás mellett és hangsúlyozza a katonai tu­dományok elsajátításának fon­tosságát. Ezután a hírszerző szolgálat megszervezésének fontosságát említi. A továb­biakban szélesebb körben mozognak a cikkírók, párt­­utasításokat és politikai cél­kitűzéseket sorolnak föl. „Hogy megérthessük oszta­gunk harcának célját, tisztán kell látnunk: küzdelmünk ré­sze az egész nép szabadság­harcának, a fasiszta banditák eleni (két olvashatatlan szó következik), azm eljuttat ben­nünket a végső eredményig (egy­­ olvashatatlan szó áll itt) az általános népi fölkelé­sig. Mialatt harcolunk, mi­alatt pusztítjuk az ellenséget, összeköttetésben­­kell áll­nunk a környékbeli lakosság­gal, együtt kel velük dolgoz­nunk politikailag is, katonai téren is, hogy megszervez­hessük az általános felkelést. Nem szabad elszigetelnünk magunkat a falvaktól, a (ol­vashatatlan szó) parasztság­tól, (olvashatatan sor) fegy­verrel kell megvédenünk az erehségtől (olvashatatlan szó) az elnyomástól, hogy tel­jes anyagi és erkölcsi tá­mogatásban részesítsenek ben­nünket harcunkban”. A helyenként — sajnos — olvashatatlan szöveg kétség­telen bizonyítéka annak, hogy a szerémségi pártvezetőség megértette és magáévá tette a JKP Központi Bizottságá­nak politikai vonalvezetését, s következetesen, helyese­n valósította meg a harc első napjaitól kezdve. A lap első számát Mariján Sztilinovics szerkesztette. A cikkeken kívül egy verset is közölt, Radovan Vukovics „Pesma sremskih partizana” című versét, amely — har­cias és hazafias tartalmánál, valamint egyszerűségénél fog­va egy-kettőre a legkedvel­tebb verssé vált egész Sze­­rémségben. Az első szám utolsó cikké­­nek „Eddigi összecsapásaink az ellenséggel” a címe. A cikk valójában az első csatá­rozások kiértékelését adja, az erdőben töltött első napokat írja le, amikor az osztag még hivatalosan meg sem ala­kult. A cikkíró keményen bírálja az első összecsapás (augusztus 24-én történt) le­folyását. Az irigi pártszervezet ezen a napon fegyvert és egyet katonai felszerelést küldött s megszabadított politikai el­ítélteknek. A hadianyagot szállító kocsit négy irigi par­tizán: Jován Matics, Száva Milosevics, Száva Bankovacs­ki és Jován Ibrocsics kísér­ték. Egy meredek lejtőn baj történt: a fáradt ló alig tud­ta fölvonutatni a nehéz ko­csit, s egy kátyúban meg is rekedt. Hogy a baj nagyobb legyen, ebben a pillanatban közeledett az után egy uszta­­sa járőr. A szállítmány kísé­rői közül hárman sebtében, nehogy az usztasák észreve­gyék őket, a kukoricásba hú­zódtak, készen arra, hogy lelőj­jék a járőr tagjait, ha eszükbe jutna átkutatni a ko­csit. Az usztasák azonban nem fogtak gyanút, sőt — mit sem sejtve arról, mi van a kocsin — nekivetették vál­lukat a lőcsnek és segítettek kihúzni a szekeret a sárból. A fegyverekért 12 partizán indult az erdőből esőben, ködben, sárban. Út közben észrevette őket egy szőlő­csősz, egy sváb és rájuk­lőtt. Szima Relics és Piruid viszonozták a tüzet, majd le­fegyverezték és szabadon en­gedték a csőszt. Igen ám, de ebben a rövid ideig tartó csa­tározásban, a miatta keletke­ző zűrzavarban három meg­szabadított fegyenc: Ante Fra­navics, Tyira Petrovics és Iván Knezsevics—Coto — el­tűnt. Keresték, kutatták ő­­ket, de hiába. Sorsukról csak később szereztek tudo­mást. Franovicsot és Petro­­vicsot elfogták az usztasák és visszavitték a fegyházba, Co­to viszont átúszott a Dunán, ideg-a Tiszán és Szererfcsésen megérkezett Bánátba. Ő a­­dott hírt elsőnek a KPJ vaj­dasági tartományi szottságá­nak a politikai elitéltek szö­késéről a fegyházból és ő számolt be elsőnek a fruska­gorai partizánokról is. Franovicson és Petrovi­­cson kívül az osztagnak nem volt vesztesége 1941-ben. Tu­datában voltak annak, mi­lyen nagy felelőséggel tar­toznak kiszabadult politikai elítéltekért a pártvezetőség és a katonai parancsnokság előtt, így hát az osztag — a fruskagorai nép segítségével — eredményesen őrködött fö­löttük, és szeptember végén, a KPJ Központi Bizottságá­nak parancsára, eljuttatta ő­­ket Szerbiába. N. P. Újévi vezér­cikket (Folytatás az 1. oldalról) teli nylon ajándékzacskó­val, és a többiek a fenyőfa díszítés lázában, vagy az ut­cákon zenélő műszánkók után lódulva. És nemcsak eredetibb, ü­­débb, általában az újévvá­­rás alkalmára megfelelőbb, de talán hathatósabbak is lettek volna ezek az ákom­­bákom vezércikkek. Ki is­merné a kipirult, ragyogó, arcokat nézve, kiejteni szá­ján azt a szót például, hogy atomháború? Kinek ne űzné ki leghátsóbb gondolatai kö­zül is mindazt a szörnyűsé­get, ami az emberiség jövő­jét veszélyezteti? És a gye­rekeket hallgatva, ki ne hin­né ezekben a napokban és órákban, hogy csakugyan jó esztendő, szép kedv, nagyobb bőség és gondtalanabb élet köszönt ránk 1961 január elsejével? De a cikket mégis mi ír­tuk, a stratégák térképeket sillabizálnak és nem gyer­mekarcokat, és a háború vagy béke kérdését nem az újévi hangulat dönti el, ha­nem a prózaibb világpoliti­kai helyzet alakulása, ami­nek egyengetésén különben annyit fáradoztunk az elmúlt esztendő valamennyi napján és talán nem is hiába, ahogy a bőség és gondtalanság is alaposan megfontolt, kiter­velt és nem is könnyű mun­ka eredménye, amiből szin­tén jócskán és sikerrel ki­vettük tavaly a részünket. Azért az újév újév marad, el a gondokkal, a most nem is alaptalan reménységek ünnepe ez, gyerekek mi is van azzal a szavalattal, sza­ladjunk csak a Télapó után, vagy szedjük elő az ajándé­kokat és kívánjunk boldog új évet szívből és örömmel ismerősnek és ismeretlennek egyaránt, ahogyan azt ilyen­kor szoktuk. VÉBEL Lajos. DEÁK FERENC: Az egérember (más szóval filiszter). Vasárnap, 1961. január 1.. KAPITÁNY LÁSZLÓ: Az ülések örök hallgatói. Kis­susy is ellen­súlyozza őket Húsz év múltán Forradalmunk jubileumi esztendeje „Az elesettek utáni fáj­dalom nem gyengíti az élők erőfeszítéseit, a győ­zelmi mámor pedig nem vonja a feledés fátylá­ba azokat, akik a nagy harcokból nem tértek vissza velünk.” Sötét éjszaka volt már, a­­mikor egy patak feletti híd­hoz értünk. Leültünk pihen­ni, rágyújtottunk. Jól pihen a meneteléstől és a nem­alvástól fáradt ember ezek­ben a késői órákban, ami­kor körülötte minden csen­des és amikor az éj hűvös­sége testét lelkét felüdíti. Megszakítva a hallgatást, Lyubisához fordultam. Miért állt be partizánnak? A Hold megvilágította arcán láttam a meglepetést, mire való az ilyen kérdés. — Úgy gondoltam, hogy megnősülök most tavasszal, — mondta elmélázón. —Mit csináljak, fiatal vagyok és már ráuntam szerzetes mód­ra élni. De jött a háború, mindent összekevert és elha­tároztam, hogy a nősülést őszre halasztom. Barátaim azonban azt mondták, hogy fegyvert kellene fogni, a megszállók ellen fordulni és harcolni az igazságosabb éle­tért, hogy ne legyen úgy, mint ahogy a régi Jugoszlá­viában volt. Két-három na­pig gondolkodtam. Hogy meg­mondjam az igazat, sajnál­tam otthagyni a házamat és a faluban a lányt, menyasz­szonyomat, akivel már meg­beszéltem, hogy őszre ösz­­szeházasodunk. Azonban fel­vetődött bennem: nősüljek meg i most, amikor a többiek a vérüket ontják?" Majd meg­nősülök a háború után! Egy éjjel aztán elbúcsúztam ott­honról, és a partizánok közé álltam. Nem múlik el nap, hogy ne gondolnék a földre, meg a lányra, de most már bármit kínálnál is, nem tud­nék visszatérni.. Nyugodtan, úgyszólván mozdulatok nélkül beszélt, egyenesen a szemembe né­zett. Szavaiból kiérződött: egészen természetes dolog­nak tartja, hogy társaival a partizán osztagba jelentke­zett, és hogy saját, otthoni tervét meghatározatlan idő­re el kellett halasztania. Egy Uzsice környéki pa­ra­sztlegényről, partizánfutár­ról emlékezik meg így a népfelszabadító háború e­­gyik krónikása. Olyan em­berről, akit a forradalom, a fegyveres harc nyomban ma­gával ragadott. Húsz esztendő múlt el azóta, forradalmunk, a fegy­veres harc kezdete óta. Most, két évtized múltán emlékezünk. Az 1961. esz­tendő a jubileum éve. Or­szágszerte már folynak az előkészületek, hogy ez az év hosszú időkre emlékezetes maradjon. A jubileumi esztendő azon­ban nem szorítkozik csupán a két évtized eseményeinek az idézésére. A távolabbi múltba is visszatekintünk, a jelenben is időzünk, hogy a jövőben is jobban láthas­sunk. Tartományunkban például a jubileumi év keretében ki­állításokon, rendezvényeken, előadásokon bemutatják a vajdasági munkásmozgalmat, egész a századfordulótól kezdve. Ismeretes, hogy Vaj­daságban már az első világ­háború előtt is komoly pro­letár megmozdulások voltak. Szemléltetik továbbá a vaj­daságiak részvételét az ok­tóberi forradalomban és az 1919-es magyar forradalom­ban. Igen jelentős hely jut Jugoszlávia Kommunista Pártja vajdasági szervezetei­nek megteremtésére, nem kevésbé a JKP egységéért folytatott harcra. A jubileum­­i év keretében alkalmunk lesz bővebben megismerked­ni Pártunk fejlődésével a két háború között, különös­képp a szakszervezetekben és más társadalmi szerveze­­taságiak részvétele a népi­­ekben való igen nagy sze­repére. Következnek azután a fegyveres harc évei: a vaj forradalomban. Végül pedig az újjáépítés időszakát szem­léltetik. Ilyesformán teljes egészé­ben, a gyökereitől fogva megismerhetjük az elnyomot­tak, a proletárok egész har­cát a kivívott győzelemig és a felszabadult nép munká­ját a szocializmus építésé­ben. Ebben az esztendőben sok helyen felidézik majd a harcok egy-két fő mozzana­tát, kiállítások, új múzeu­mok szervezése útján, sok dolgot megőriznek a jövő­nek. Az ünnepségekbe be­kapcsolódik minden politi­kai társadalmi szervezet és kulturális intézmény. A vaj­dasági műkedvelő színját­szók szövetsége például a szemléket az évforduló szel­lemében rendezi meg, a nép­egyetemek, könyvtárak, ki­adóvállalatok és más kultur­intézmények is csatlakoznak a jubileumhoz. Két­­évtized telt­ el for­radalmunk óta. Azóta egy új nemzedék nőtt fel. Fiatalok, akik az idősebbek elbeszélé­seiből, vagy a könyvekből is­merik a megszállás éveit, a fegyveres harcot, de akik már részesei, továbbhordo­­zói a forradalmi vívmányok­nak. A feladatok pedig, ha mások is, ha könnyebbek is, mint a húsz évvel ezelőttiek voltak,­­egyaránt meg kell birkózni velük. A jubileumi év egyben egy új szakaszt is nyit fejlődésünkben. Új nagy tervünk megvalósítását kezd­jük meg, melynek eredmé­nyeképp magasabb életszint­re emelkedik társadalmunk. A fegyveres harc győzel­mi mámora nem vonta a fe­ledés fátylába azokat, akik a nagy harcokból nem tér­tek vissza. Az azóta eltelt szocializmust építő évek pe­dig még inkább ragyogóbbá formálják azok alakját, a­­kik nem lehettek részesei a jelennek, a jövőnek, amiért életüket adták. MUCSI József

Next