Magyar Szó, 1961. január (18. évfolyam, 1-24. szám)
1961-01-27 / 21. szám
Péntek, Ш. I. 27. MAGYAR SZÓ Edzőket, játékvezetőket adjatok! Ötszáz új szakembert képeztek ki tavaly Vajdaságban Nem újkeletű problémája sportunknak a szakemberek a hiánya. Minden sportágnak ez a rákfenéje. Utánatfélen azt lehet hallani, hogy nincs elég szakember, nincs elég szakképzett sportmunkás, aki eredményesen vezetné az egyesületeket, nevelné és továbbképezné az ifjú sportolókat. Szakképzett edzők és jó bírák nélkül viszont nincs jó minőségű sport, és sohasem érhetjük el azt, amit anynyira szeretnénk, hogy végre-valahára fej-fej mellett haladjunk a legjobb európai sportnemzetekkel, vagy legalább utolérjük őket. De a szakemberekben annyira érezhető hitány ellenére sem mondhatnánk, hogy a sportintézmények nem tettek meg minden tőlük telhetőt, hogy enyhítsenek ezena helyzeten. Csak Vajdaságban több mint 500 szakember diplomáit az elmúlt évben, de ez a szám közelről sem elégíti ki a szükségletet, mert legalább kétszer ennyire lenne szükség a pillanatnyi helyzet megoldására. Az elkövetkező öt évben a vajdasági sport ötéves távlattervében nyolcezer új szakember kiképzését irányozták elő, de ez a szám is csak a legégetőbb szükségek fedezésére lesz elég. Vajdaságban a tartományi sportintézet van megbízva a szakkáderképzéssel és továbbképzéssel. Tavaly az intézet mimikája sokoldalú volt. Több edzői, segédedzői, játékvezetői tanfolyamot, különféle szemináriumot, tanácskozást, képességpróbát, stb. szervezett, összesen 76-ot. Zsarkó Zsicsics, a sportközpont szakkáderképző osztályának főnöke meg van elégedve tavalyi munkájukkal mind a kiképzett szakemberek tudásával, mind számukkal. Véleménye szerint a tanfolyamok nagy részét jól megszervezték s — ami sokkal fontosabb — az előadások igen magas színvonalúak voltak: a hallgatók alapos tudásra tettek szert. — A központi káderképző Intézet politikájában azonban a jövő év folyamán újabb átszervezéseket hajtanak végre — mondotta Zsarkó Zsicsics. — Alacsonyabb szakképzettségű szakemberek kiképzésére járási vagy községi káderközpontokat szervezünk. Az a legfontosabb, hogy minél előbb megalakuljanak, hogy időről időre tanfolyamot vagy állandó esti iskolákat szervezzenek, mert akkor nem jönnének olyan sokszor hozzánk azzal a kérdéssel, hogy adjatok edzőket, játékvezetőket. Intézetünk tavaly atlétikában hat segédedzőt, tizenkét edzőt; evezésben 6 segédedzőt, 3 játékvezetőt; kosárlabdában 2 segédedzőt, 6 edzőt; tekében 10 segédedzőt; röplabdában 3 segédedzőt, 0 edzőt; asztaliteniszben 12 segédedzőt, 7 edzőt, 22 játékvezetőt; nehézatlétikában 18 játékvezetőt; labdarúgásban 7 edzőt, 105 segédedzőt képezett ki. Ez összesen ötven edző, 209 segédedző és 59 játékvezető. Ezenkívül a sportszövetségek szemináriumain 270, továbbképző tanfolyamain 275 szakember vett részt. A Partizán egyesületben 42 éltornász, lovassportban 9 játékvezető, a hegymászóknál 14 vezető, a sakkozóknál pedig 33 bíró és szervező nyert szakképesítést. Néhány szövetség azonban nem használta ki a rendelkezésére álló káderképző alapot, valószínűleg nemtörődömségből — fejezte be Zsarkó Zlicsics, a Vajdasági sportintézet káderképző osztályának főnöke. A. F. A sors iróniája az idei Rallye Monte-Carlo feltűnően eredményes volt. A versenyzők, pontosan az előírások szerint vezették kocsijaikat, mindenhová az előírt időben érkeztek meg, tudták tartani a tempót a sima aszfaltos utakon, sőt a legnehezebb szakaszokon is. Meglepő volt, hogy annyi versenyző több ezer kilométert hibapont nélkül tegyen meg. "Az ilyen versenyeknek voltaképpen az is a céljuk, hogy a versenyzőket a pontosságra szoktassa meg. A verseny lezárult, a díjakat is kiosztották, s a sok külföldi autóvezető iparkodott haza Monte Carlóból. Senkinek sem volt kedve az azurpart legdrágább városában tartózkodni. A franciák is siettek haza, ki-ki a saját városába. Hiába érvényes Monte Carloban a francia frank, sokkal olcsóbb minden Monaco határán túl. Az egyik Citroennel három francia igyekezett Párizs felé. Befejezték a versenyt, ráuntak a viszonylag kis átlagsebességre, mely a verseny során legtöbbször nem haladta meg az 50 km-es sebességet óránként. Megnyomták a gázpapucsot és Montelimard közelében, a kanyarokban sem csökkentették a sebességet. A diplomák, amit a Ralle Montes Carion kaptak, ott voltak aktatáskáikban. Így tehát érthető, hogy a kanyarokban sem vesztették el lélekjelenlétüket. A Citroenük azonban annál inkább. Az egyik éles kanyart gyengén vették, a kocsi félig oldalt fordulva belerohant egy vastag fába. Martin Couderc, Georges Chauvet és Raymond Lafont — a Rallye Monte-Carlo három versenyzője — nem teljes 24 órára, hogy befejezzék a versenyt, ott lelték a halálukat az országút mentén — pedig nem is versenyeztek. Egyszerűen sürgős volt a dolguk ... » A Zmnarlija és a Krisstal megugrott . A bánáti tekeliga negyedik fordulója után Akárcsak a bácskai, a bánáti nemzetközi rendszerű tekeliga is érdekes, fordulatos és nem utolsó sorban színvonalas csapatverseny. Eddig négy teljes fordulót bonyolítottak le benne, ezenkívül a zrenjanini csapatok már lejátszották egymásközött a további fordulókban kisorsolt mérkőzéseiket is. A négy forduló alatt a zrenyanini Zanatlija és a Krisztus együttese bizonyult a legjobbnak. A harmadik helyen jelenleg a zrenyanini Bánát áll, de már lejátszotta minden mérkőzését. A versenybe később bekapcsolódó zrenyanini Metalac közepes sikerrel szerepel, viszont meglepő a zrenyanini DVD együttesének váratlanul gyenge szereplése. A vidéki csapatok közül a debelyacsai Spartacus és a pancsevói Pobeda jeleskedik. A mezőny leggyengébb csapata a verseci Zanatlija. A negyedik fordulóban a következő eredmények születtek: ZRENYANINBAN Zanatlija—Spartacus 4585; 4439, Krisztus—Metalac 4841: 4428, DVD—Pobeda 4543: 4756, VERSECEN: Zanatlija —Bánát 4357:4469. Vasárnap január 29-én a verseci Zanatlija Debelyacsán, a zrenyanini Zanatlija pedig Pancsevón vendégszerepel. Hátra van még a Spartacus—Pobeda, verseci Zanatlija—Metalac, (február 5- én), Pobeda—verseci Zanatlija, Krisztus—Spartacus, (február 12-én) és Metalac—Spartacus, (február 19-én). Táblázott Zanatlija (7) 6 5 0 1 +913 10 Krisztus 6 5 0 1 +804 10 Bánát 7 4 0 3 + 63 8 Pobeda 4 3 0 1 +448 6 Spartacus 3 2 0 1 +222 4 Metalac 5 1 0 4 —695 2 DVD 7 1 0 6 —1032 2 Zanat. (V) 4 0 0 4 —923 0 Sporthírek BEOGRAD. — A jugoszláv atléták első fellépése ma lesz. A Cárévá Tyuprija lóversenytéren három órakor hazánk 15 legjobb hosszútávfutója viv meg 10 000 méteren, a minél jobb helyezésért, mert Lénárt István szövetségi kapitány a verseny eredménye alapján jelöli ki azokat a versenyzőket, akik február 11-én Brüsszelben fellépnek a Martini mezei futóversenyem tival Vissza a második ligába Ez a célja a zrenyanini Prolevernek Egy hónapi pihenő után újra népes a zrenyanini Proleter pályája. A volt második ligás Vajdaság egyik legismertebb labdarúgó csapata megkezdte tavaszi előkészületeit. Az edzések tervszerűen folynak, és abból, hogy milyen hévvel készülnek, látszik eltökéltségük, mindenáron vissza akarnak jutni a második ligába. A Proleter házatáján egyébként minden rendben van. Vasárnap megtartották az évi közgyűlést, reálisan felmérték a csapat értékét és lehetőségeit. Megállapították, hogy noha a csapat kiesett a második ligából és annyi gonddal küzdött, részben sikeresen szerepelt, mert jól megállta a helyét a vajdasági ligások társaságában. Az újonnan megválasztott vezetőségre sokoldalú és nehéz feladat vár, vissza kellene hódítani a csapat egykori hírnevét, újra feltornászni magukat az ország legjobbjai közé. Ez nem lesz könnyű, de a Proleter komoly munkához látott, és terveiből megállapítható, hogy jó útán halad. Tavasszal ifjúsági labdarúgó iskolát nyit, máris több mint 45 kisdiákot válogattak ki, ezenkívül 25 ifjúsági labdarúgó edz Gyuricsin vezetése alatt. A második csapatban 18 ifjú játékos készül, hogy szükség esetén helyettesítse az első csapat huszas keretének tagjait. Az első csapatot Jaipomvics edző vezeti. A legutóbbi edzés alkalmával meglátogattuk Filpovics edzőt, akiről at ősszel azt híresztelték, hogy elhagyja a Protetert, most teljes szabadkezet kapott a csapat vezetőségétől, mert meg vannak elégedve munkájával. Ez először történt meg a Proteterben, de meg is van a látszata, mert a játékosok fegyelmezettek és szorgalmasan edzenek. A csapat a bajnokság folytatásában ugyanazokra a játékosokra számít mint az ősszel, rajtuk kívül még a pancsevói Dimkovics, a lozmicai Belgin jön számításba. Dirikovics átigazolásával még baj van. Krakanovics, a csapat középhátvédje is ott marad Zrenjaninban, mert az egyesület nem adta ki kiíratási évét. Az elkövetkező idény kezdetén a csapatnak csak egyetlen egy óhaja van, hogy kiharcolja magának a Vajdasági ligában az első három hely valamelyikét, hogy ezáltal jogot nyerjen a második liga selejtezőjére. Kovácsevics, a klub technikai vezetője azt reméli, hogy az idén nem lesznek olyan anyagi nehézségeik mint a múltban, mert lényegesen változtatnak pénzügyi politikájukon és nagyobb segítséget várnak a testnevelési szervektől. Sovány győzelem A szovjet kézilabdázók nem állták ki csapatunk fergeteges hajráját Válogatottunk kedden este szabad volt, s az egy napi pihenés, úgy látszik, jót tett fáradt játékosainknak. Szerdán este a szovjet kézilabda-válogatott volt az ellenfelük. A labda hol a jugoszláv, hol a szovjet kapu előtt pattogott, s az eredmény igen gyorsan változott. Vezető gólunk után a szovjet csapat gyorsan egyenlített, s az első félidő 9:9 arányú döntetlennel fejeződött be. A második félidőben mindkét csapat óvatosabban játszott. Ez a taktika inkább a moszkvaiaknak kedvezett: a mérkőzés befejezése előtt három perccel 13:11 arányban vezettek. Már-már úgy látszott, hogy a harmadik mérkőzést is elveszítjük ... Karadzsáék azonban ezúttal nem hagyták magukat. Fergeteges hajrába kezdtek, és a mérkőzés utolsó pillanatában lőtt góllal megszerezték a minimális 14:13 arányú győzelmet. Férfi kézilabda-válogatottunk ezzel az első győzelmével felkerült az utolsó helyről. Utolsó mérkőzését a torna legerősebb csapatával, Bukarest I. válogatottjával játssza. A másik mérkőzésen a magyar válogatott 10:9 (8:6) arányban győzött Bukarest II. csapata ellen. -o-Wolfsburg. Nyugat-Németország—Norvégia 18:10 (7:7), barátságos teremkézilabda-mérkőzés. A nyugat-német csapatnak ez volt negyedik mérkőzése a világbajnokságra való előkészülete során. —o— Teremolinos. A Grigories—Perez játszma félbeszakadt. A spanyol városban folyó nemzetközi sakktornán nagymesterünk a második mérkőzését is félbeszakította, s pont nélkül, de két függő mérkőzéssel, a táblázat alján foglal helyet. Vezet Eliscares, Fare (spanyol) és Fomar 1,5 —1,5 ponttal. O’Kellynek és Najdorfnak 1—1 pontja van. Komolytalanság, avagy...m int már több ízben megírtuk alakulófélben volt egy ún. rómaközi ökölvívó liga, a rendszeres csapatbajnokságokon kívülálló beográdi csapatok, és néhányvajdasági együttes részvételével. A napokban Beográdban a TCR, a beográdi alszövetség és néhány érdekelt beográdi ökölvió klub képviselőinek részvételével már a versenyszabályokat kellett volna kidolgozni és megejteni a sorsolást. A terv azonban nem sikerült, mert a beográdiak elvszerűtlen érvelése miatt meghiúsult a zónaközi liga megszervezése. Ugyanis ivat órás vita után a vajdaságiak nem tudták elfogadni a beográdiaknak azt a feltételét, hogy létesítsenek veszteségfedező alapot, mert — a beográdiak érvelése szerint — a vajdasági csapatok nem olyan népszerűek, hogy magas bevételre számíthatnának ottani vendégszerepléseik alkalmával. De a beográdi csapatok képviselői úgy látszik elfelejtették, hogy a vajdasági csapatoknak (a szuboticai Spartacusnak, a zrenjanini Bánátnak, a kikindai Bánátnak és a mitrovicai Szrémnek) a verseny folyamán sokkal nagyobb a kiadásuk mint nekik. Ezért a vajdaságiak nem fogadhatták el a beográdiak javaslatát. Kedden a TÖB titkársága a fent említett vajdasági csapatok képviselőivel értekezletet tart és megtárgyalja a beográdiak feltételeit. Valószínűleg, hogy a vajdasági csapatok az idén is megmaradnak a hagyományos vajdasági ökölvívó liga mellett, a beográdi együttesek pedig találjanak ki maguknak olyan versenyrendszert, amilyet akarnak. Mert, ne felejtsük el, hogy az új zónaközi liga főleg a beográdi ökölvívó csapatok érdekében alakult volna..