Magyar Szó, 1962. január (19. évfolyam, 1-29. szám)
1962-01-17 / 15. szám
4. oldal MAGYAR SZÓ Szerda, 1962. január 17. Gyermekcipők, sokféle műanyag és csipkeblúzok Indokolt panaszok - Sok linóleumot és pamutkelmét hozunk be - Hiányos az üzleti kapcsolat KÖZFOGYASZTÁSI CIKKEK JANUÁRI BEHOZATALA A tavalyi behozatallal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy egyes hazai gyárak, elsősorban textilgyárak, sérelmezték, hogy olyan árut is behozunk, amilyet a mi gyáraink is előállítanak, sőt jobb minőségiben, mint a külföldiek. Ez részben igaz. A külkerskedelmi vállalatok megbízottai ugyanis elsősorban üzleti szemszögből végezték a beszerzést, és nem tartották szem előtt sem a fogyasztók szükségleteit, sem a hazai termelés helyzetét. Emiatt azután túlnyomórészt silány minőségű árut hoztunk be. Az idén ismét behozunkközfogyasztási cikkeket, első , sorban olyan árut, amely hézagpótló a hazai termelésben, másrészt pedig serkentőleg hat a jobb minőségre és olcsóbb termelésre. Pár évvel ezelőtt például szinte kizárólag külföldi villamos konyhafelszerelési cikkeket hoztunk be, ma viszont már majd minden ilyen cikkből külföldre is szállítunk. De lássuk, milyen gyáripari termékeket hozunk be januárban. A cipőüzletekben és készáruboltokban alig találni megfelelő gyermekcipőt, gyermekfehérnemüt. Ennek pótlására Görögországból csaknem húszezer pár téli és tavaszi gyermekcipőt hozunk be, valamint ötszáz tucat gyermekfehérneműt. Ezenkívül Görögországból női blúzt, gyapot- és műanyagból készült csipkeárut is behozunk. Továbbra is jelentős tételben hozunk be textilkelmét, de, mint a jegyzékből kitűnik, olyat, amiből gyáraink nem termelnek eleget. Többek között Indiából 30 ezer méter rajon-anyagot, 18 ezer méter színes pamutákrut. Kelet-Németországból és Csehszlovákiából százezer méter bútorszövetet (kisebb tételben Olaszországból és Lengyelországból is), Magyarországról paplanselymet, Görögországból és Ausztriából különféle, elsősorban műanyagból készült függönyárut, Csehszlovákiából méteres divatárut, és Magyarországról 150 ezer méter műanyagot hozunk be. Franciaországban nagyobb tétel cérnát, Olaszországban nylon harisnyát (és szemfelszedő gépet), Magyarországon női kendőt, máshonnan pedig különféle asztal- és ágyterítőket vásárolunk. Januárban és februárban nagy tétel linóleumot hozunk be Ausztriából és Olaszországból, 11 ezer négyzetméter felborító műanyagot Olaszországból és tízezer méter viaszkosvásznat Magyarországról és Kelet-Németországból. Magyarországon még 30 ezer frottirtörülközőt vettünk, Csehszlovákiából pedig 45 ezer méter gyapotárut hozunk be. A behozatali vállalatok mindennapi háztartási szükségletekről is gondoskodnak. Ám a legutóbbi áttekintésből kiderült, hogy januárban kevesebb ilyen árut hoznak be. A jegyzéken nyolcezer tucat cippzár, nagyobb tétel műanyagból készült gomb és kapcsok szerepelnek, behoznak még alumínium edényeket, ételhordókat, kisebb té-tel kézi szerszámot, Magyar-országból patent lakatot észárat. A sporthorgászok számszáma Franciaországból és Csehszlovákiából 30 ezer darab különféle csalit, Kelet-Németországból tornaszereket, Magyarországról Szovjetunióból és Kelet- Németországból vadászpuskákat hozunk be. Sajnos, a gyermekek számára kevés játékszer kerül behozatalra, mindössze pár száz tucat egyszerűbb játékszer Csehszlovákiából, Lengyelországból és Szovjetunióból. A férfiak számára több ezer öngyújtót és szipkát is behozunk. A fényképészeknek a noviszádi Fotoszerviz Magyarországról fényképanyagot vásárolt. Behozunk még kisebb tétel nyelvleckés és komolyzene hanglemezeket. Januárban kevesebb háztartási felszerelést hozunk be. Olaszországból és K. Németországból 7 ezer darab feszültségszabályzót hozunk be.. Ausztriából kötőgépeket, Cseh Szlovákiából 300 db mosógépet, K. Németországból tízezer db villanyvasalót, Ausztriából és K. Németországból hűtőszekrényt. Behozunk még négyezer villanyborotvát, de most Olaszországból ésSzovjetunióból. Külkereskedelmi vállalataink elsősorban az alkalmi vásárlásokat szorgalmazzák, és nem tartanak fenn állandó üzleti kapcsolatot, úgyhogy csak ritkán hoznak be ismételten azonos minőségű és márkájú árut. Olaszországból kisebb tétel viharkabátot, valamint nylon női- és férfi esernyőket is behozunk. —ez Az árak leszállítása több tényezőül fin Vita a Szajnában a férfi évi tervjavaslatró! December végén összeült a Szigma igazgatóbizottsága, és megvitatta a gondosan előkészített 1962. évi tervjavaslatot. A megbeszélés négy óra hosszat tartott. Habár ilyen rövid idő alatt képtelenség egy 36 oldalas javaslat minden pontját elemezni, lényegében sikerültnek nevezhető az értekezlet. Főleg az árak csökkentéséről és az üzem jövendő mérnökei számára épülő lakásokról vitáztak. Az elhangzottakból megállapítható, hogy az árak csökkentése sokféle termelői és társadalmi körülménytől függ. Elsősorban talán a sokat hangoztatott belső tartalékok további feltárásától, a technológiai folyamatok fokozott tökéletesítésétől s az anyag- és időmegtakarítástól. Továbbá a gyár és a nagykereskedelmi vállalat közötti viszonytól is. — Hiába igyekszünk mi csökkenteni a termelői árakat, ha a nagykereskedelmi vállalat valamilyen jogcímén — alapjainak növelése vagy üzletének korszerűsítése végett stb. — fenntartja a régebbi eladási árat, így végeredményben a fogyasztónak sejtelme sincs arról, hogy mi a termelékenység növelése és a minőség javítása mellett az árak leszállításáért is síkraszálltunk — mondotta a vitában az igazgatóbizottság elnöke. Azonban a termelékenységet elősegítő technikai folyamatok tökéletesítését s az ebből természetszerűleg következő fokozatos és reális árcsökkentést nemcsak a belső tartalékok, s a termelő és keresekdelmi vállalat közötti viszony módosítása teszi lehetővé, hanem még nagyobb mértékben a magas szakképzettségű dolgozók, elsősorban a mérnökök alkalmazása. A napról napra újabb és újabb vívmányokkal gyarapodó elektrotechnika továbbfejlesztése el sem képzelhető mérnökök nélkül — mondotta a jövő évi tervjavaslat megvitatása kapcsán Lazicsics Lázár, a Szigma vezérigazgatója. — Ha azt akarjuk, hogy üzemünk önálló legyen, és teljesen kihasználhassa azokat a termelési, és tervezői és újítási lehetőségeket, amelyeket kapacitásunk biztosít- akkor rövid időn belül még négyet mérnök közreműködése lesz szükséges gyárunkban. Ebben az esetben felszámolhatnánk az idegen, pénzen vásárolt tervek és tapasztalatok további alkalmazását termelésünkben. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az elektromechanikai műszerek gyártásában alapos, de ugyanakkor gyors és mégis pontos meglodásokra van szükség, mindez azonban mérnökök nélkül szinte lehetetlen. A négyórás eszmecserében az is kiderült, hogy a Szignóéban egyelőre csak egymillió dinár van előirányozva az üzemlakás arányának céljaira. Márpedig ha mérnököket akarnak alkalmazni, akkor számukra elsősorban a legelemibbet, lakást kell biztosítani, hiszen a jövő évi 720 millió dináros összjövedelemből nagyobb összeget, például hét-nyolc milliót isfordíthatnak erre a célra, annál is inkább, mert így a Szigma munkaközössége megszabadulna attól a kötöttségtől, amelyet a mérnökök hiánya okoz, s néhány éven belül többszörösére emelhetné termelékenységét, s ezzel párhuzamosan biztosíthatná az árak fokozatos csökkentését is. A. T. Elavult gépek - maradi felfogások Hiányzik a rokonüzemek együttműködése A textil- és bőripar megoldásra váró feladatai A textil- és bőripar dolgozói szakszervezetének tar- t tományi vezetősége a múlt év vége felé elemezte e két iparág helyzetét, az üzemek gazdálkodását. Megállapítot- t ta, hogy ezek az üzemek általában olyan gépekkel dolgoznak, amelyeket 30-50 évvel ezelőtt állítottak termelés. Ac. üntigénéi 53, a bortiparé 38, a kenderiparé pedig 55 százalékban javultak. A kopott gépeken termelő munkaközösségek jövedelmük jelentős részét kénytelenek a gépek karbantartására költeni. A textiliparban külön probléma az is, hogy nincs kellő együttműködés az üzemek között, s ha olykor van is lehetőségük egy-egy üzemrészleg megújítására, új gépek vásárlására, nem fontolják, s meg eléggé, hogy mit termeljenek. Ennek folytán olyan árut kezdenek termelni, amelyből már van elegendő a piacon, s végül kihasználatlanul maradnak a gépek. A textil- és bőripari munkások szakszervezetének tartományi vezetősége azt is kifogásolja, hogy ebben a kérdésben nem tevékenykednek eléggé a szakegyesületek. Nem szabadna magukra hagyni a gyárakat, nem szabadna megengedni, hogy a tervezés politikáját csupán néhány ember végezze a munkaközösség nevében. Megtörténik, hogy a vezető tisztviselők maguk készítik el a termelési tervet, nem tartva elég érettnek a munkástanácsot, szakcsoportot arra, hogy komolyabban beleszóljon ebbe a munkába. Az elavult berendezéseken kívül ezek a maradi felfogások is gátolják a fejlődést A szakszervezet megállapítása szerint ebben az iparágban nem alkalmazták következetesen a serkentő jövedelemelosztás elvét. A kereseteket kevés üzem növelte a megvalósított termelés és az anyagi kiadások csökkentése alapján. Nagy részük az áremelésből származó jövedelmet fordította a személyi jövedelmek növelésére. Egyes vállalatokban a régi elszámolási rendszer alapján történik az elosztás és a tisztviselők például fix öszszeget kapnak, függetlenül attól, hogyan gazdálkodik a vállalat, megvalósítja-e tervét vagy sem. Ezek azt mondják, hogy nem vezethettek be serkentőbb javadalmazási rendszert nyersanyag beszerzési, áruértékesítési stb. nehézségek miatt. Nagyjából minden textil- és bőripari vállalatban működnek gazdasági egységek. Ezek alakításában két véglet mutatkozott. Az egyik az, hogy túl nagy egységeket alakítanak, és nem képesek önállóan gazdálkodni. A másik véglet: sok kis gazdasági egységet létesítenek, és nem tudnak érdemleges döntést hozni, minden fontos kérdésben. Ezekben a kérdésekben a vezető tisztviselők egy részének az a véleménye, hogy a gazdasági egységek nem eléggé érettek arra, hogy fontosabb jogokat kapjanak. Szóval ezekben az iparágakban is vannak olyan problémák, felfogások, amelyeket az új gazdasági rendszer nem tűr meg, s ezek száma mind kevesebb lesz, ha bevezetik és következetesen alkalmazzák az új gazdasági rendszert. T. I. Trafikjogos)Bennfentes érdeklődéssel olvastam, hogy a cigarettafajták számában tartjuk a világcsúcsot. Nem tréfaság, ámbár a hamutartó túlsó oldalára azért mégsem kell átesni tőle. Márpedig ilyesvalami történik, amikor egy cikkíró például, dohányon vett hírmagyarázatra adván fejét, mindjárt megállapítja, hogy, bizonyisten, méltók is vagyunk a sokféle szivarkára. Kevés nemzetség füstölög e kráteres világban, mely annyira érezné, érezné, méltányolná a trafikot, mint tizennyolcmilliónyi csekély magunk. Majdhogy azt nem állítja: bor és hamu vagyunk tetőtől-talpig, borabb és hamabb mindeneknél. Az ártatlan kérkedésen eltűnődtem. És csakhamar rájöttem, hogy effajta globáls tömjénezés nem egészen jogos. Ne legyünk kövérek, még nikotinnvonalon se legyünk" Értenek valamicskét trafikhoz mások is. Az angolszász, a spanyol szerzetű népek, a törökök, a délemenkasok, mind. A közép és délamerikai gótutódok, teszem, sokkal raffináltabb ínyencei Nicot mester palántájának. Náluk a dohány már nem is élvezeti cikk, hanem valóságos kultusztárgy. Olyan szentséges valami, amit áhítattal dugnak a pólyából alig kibújt poronty szájába is és amit. Dél-Amerika-szerte például még a templomba is, szabad vinni. Hiteles forrásból tudom, hogy a limai nagy székesegyházban, mely a világ egyik leghatalmasabb katedrálisa, egy-egy vasárnap délelőtti misén akkora a füst, mint Belgrádban, a Majastic-kávéházban, télen, este hét körül. A tömjén nehezebb füstje alig vág utat magának a barna madura aromatikus jellege, meg a világos csarolattá vált lelke között. A spanyolfajta népeknek tehát szent a dohány. Barcelonától Santiagóig, e dohánytermő humusz kegyéből, a koldus különb cigarettát szív, mint egy miniszteri osztályfőnök Franciaországban, ahol tudvalévően a világon legkomiszabb a trafik. Angliában — igaz — csak moziban, színházban, hangversenyen szabad dohányozni, templomban tilos, de azért az angol trafik se kutya, pedig nem is ők termelik, ők csak ráteszik a kezüket és olyan szolid véggyártmányt csinálnak a behozott nyersanyagból, mint az angol szövet. Gyömbérédes aromát mesterkednek belé, fűszerrel és ötlettel tömik meg, párolják, gyúrják, facsarják, a maguk ínyére alakítják, s ebből lesz a Three Castles meg a Capstain amelynek húszas dobozáért kétgyönyörrel szurkolják le dohánysznobjaink a négy-ötszáz dinárokat, a Metropol, vagy a Majestic mozgótrafikosénak. Dohánygourmandéria dolgában tehát — azt hiszem — hátrább az agarakkal. Szerény középmezőny vagyunk a szenvedélynek ezen a bajnoki tabelláján. Egyébként is önkényes az említett cikkíró kiinduló pontja. A nikotinszenvedély okát, fokát, kultúráját egyáltalán, nem lenne szabad nép- vagy földrajzi alapon osztályozni. Nemzetségétől függetlenül, az az igazi dohányínyenc, aki nem jut trafikhoz, vagy csak nehezen, lemondások árán jut hozzá. Mert nincsen még egy olyan dómomi vetemény, mint ez. Idézett kollégámnak elárulhatom, hogy ki volt és marad a magasiskolás, trafikgourmand. Csodálkozni fog: egy táborlakó hadifogoly, egy böjtre fogott fegyenc, mindenekelőtt felett pedig a haláltábori deportált. Egy ilyen höftlingről, aki mindenkor lihegő boldogsággal csendzsölte el trafikon az életet jelentő kalóriát, lélektani aberrációs rémregényeket lehetne írni. Egy gyűjtőtáborban két dolog volt tabu: a reménység, meg a csikk. Ami pedig a hozzáértést illeti: a haftling első szippantásra megmondta, mennyi a krumplilevél, a szemét, a kocsány és hány százalék az igazi plánta az adagban, melyet az olasz kényszermunkástól, ukrán rabtól, üzérkedő sorstárstól, vagy éppenséggel, az SS-értől vásárolt. Leggyakrabban: kenyérért, ritkábban: cukorért. Úgy van, mi vázemberek, dohányfantomot kergető ámokfutók kicseréltük a kenyerünket és a cserébe kapott dohány kicserélt minket... Én magam, a táborkorszak legsúlyosabb válságát, legszörnyűbb döbbenetét nem akkor éltem át, mikor jóbarátomat emelték le előttem a pinces tetves ravataláról, hanem, amikor egy bitang SS-katona rútul megcsalt Dohány helyett valami összeaprított falevelet sózott rám, két adag drága kenyeremért, a disznó!.... Mert a kenyér az kenyér, az élet, szenvedés és a halál: halál. De a dohány, más volt. Délibáb az ópiumbarlangban, ínyünk, nyelvünk, értelmünk, úgy lehet, biológiailag módosult bódulatához. Izében: Dante és a martinisták ezerszigetü mennyországa... Minden részletében kidolgozva, benépesítve, felívelve, szerelemben dédelgetve, kiszínezve és kizengve, álmokkal behintve, csillagködökbe temetkezve, távlatokba beépítve, kiterítve, felszögelve, fájdalomba és gyönyörbe keverve.... Érezni és érteni a trafikot? Nahát, ez az igazi, az igazán igazi, tisztelt cikkíró, úgy ám" Füstöt különböztetni, rejtett jóságait felszippantani nem is annyira fajta és vérmérsék kérdése, kardoskodó kartársam, hanem állapoté. Lelki-testi állapoté. A tábori szivarkák óta gyógyíthatatlan hiszem, hogy dohánynak igazi értője leginkább az lehet csak, aki szenvedett. Éspedig annál nagyobb amatőr, minél többet szenvedett. A szerelemben égő, elragadtatott aszszonyt olyan színésznő játssza szépen, aki hiteles tűzben is lángolt életében. Szenvedés, meg szenvedély között nincs áthághatatlan szakadék. És a dohány a szenvedés szenvedélye. DEBRECZENI József