Magyar Szó, 1962. április (19. évfolyam, 89-117. szám)

1962-04-10 / 98. szám

I 14. oldal A világbajnokság jegyében Labdarúgó-válogatottunk előkészületei a befejező szakaszba jutottak — Szerdán lesz egy nagyobb seregszemle — Kijelölték a negyvenes keretet (Beszélgetés Rusevlyanin Hugóval, a hármas­bizottság tagjával) Rusevlyanin Hugó hétfőn hajnalban elutazott Ham­burgba, hogy a hármasbi­zottság tagjaként végignézze a Nyugat-Németország—Uru­guay labdarúgó-mérkőzést. Ugyanakkor Lyubomir Lov­­rics, a hármasbizottság elnö­ke szemtanúja lesz a Lu­xemburg—Szovjetunió pár­viadalnak. Szerdán délután válogatottunknak két csapa­ta is pályára lép — az egyik, a jobbik, a ploesti Petrolul­­lal, a tartalék válogatott pe­dig a II. liga keleti csoport­jának legjobbjaival mérkő­zik. Erősen készülünk­­ tehát a világbajnokságra. Ezért ki­használtuk az alkalmat és beszélgettünk Rusevlyanin Hugóval válogatottunk elő­készületeiről. — Mindenekelőtt meg kell állapítani — említette meg Rusevlyanin —, hogy előké­születi tervünk alapos és he­lyes volt, főleg ami a szak­­bizottság és a klub­edzők köz­remű­ködését illeti. Az ed­zők pontosan végrehajtották azokat a feladatokat, ame­lyeket kitűztünk nekik. A vá­logatott­ jelöltek kielégítő for­mában vannak, erőnlétük is jó. Elmondhatom, hogy vá­logatottunk előkészületei a befejező szakaszba jutottak. Megtudtuk azt is, hogy a Petrolult azért hívták meg, mert ez a ploesti csapat a jobb román együttesek közé tartozik és játékstílusa meg­felel néhány chilei ellenfe­lünknek. A szerdai mérkőzések csa­patösszeállításával kapcsolat­ban Rusevlyanin elmondot­ta, hogy a románok ellen minden valószínűség szerint a következő 11 játékos fut ki a pályára: Soskics — Durko­­vics, Juszufi — Radakovics, Markovics, V. Popovics — Csebm­ac, Sekularac, Jerko­­vics, Gálics és Begó. Tartalék-válogatottunk a következő összeállításban játszik a II. liga keleti cso­portjának válogatottjával: Sztojanovics — Kuci, Vujo­­vics — Matus, Nikolics, Pe­­rusics — Sztipics, Ankovics, Kovacsevics, Becsejac és Me­lles.Természetesen tartaléko­kat is kijelölt a hármasbi­zottság, mégpedig: Krivoku­­tyát, Radovicsot, Szvinyare­cset, Milicsevicset, Jovanovi­csot, Vaszovicsot, Vukelicset, Kozlinát, Mujicsot, Lamzát és Lukaricsot.­­ Noha harminchárom já­tékos vonul fel, szerintem — jegyezte meg Rusevlyanin —, négy poszt kérdése, éspedig a középfedezeté, balfedezeté és a két szélsőé még mindig nincs tisztázva. Talán ezekre a kérdésekre a szerdai és a következő edzőmérkőzések adnak választ. S végül megtudtuk, hogy a triumvirátus negyvenes válogatott keretet állított össze, s ezek közül utazik majd el az a tizennyolc játé­kos, akik Chilében védik ha­zánk színeit. A fent említett harminchárom labdarúgón kí­vül számításba jön még Knéz, Szkoblár, Ferhatovics, Rudics, Brncsics, Sijakovics és Ivos. (N. Gy. J.). Sporthírek CAMBRIDGE GYŐZÖTT Élvezetes és izgalmas mérkő­­zést közvetített az Euróvízió. A Cambridge-Oxford evezős nyol­casok 108. találkozóját. Az idei találkozót a Cambridge nyerte, s ez volt­ a 61 győzelmük. Az Oxfo­rd nyolcasa csak 41 esetben diadalmaskodott. Az idei ver­seny győztese öt hajóhosszal e­­lőzte meg az oxfordi nyolcast, a csaknem 1 km hosszú távot (pon­tosan 6820 m) 19:10,0 mp alatt tette meg. NOVISZÁD Branimir Vrat­­nyannak, a Noviszád labdarúgó­jának tegnap családi örömökben volt része: felesége két fiúgyer­meknek adott életet. BAJAK A VOJVODINÁBAN Baják Vince, a morvicai Szlo­­boda kerékpáros klub egyik leg­tehetségesebb tagja szombaton — klubjának beleegyezésével — a noviszádi Vojvodinába igazol­tatta magát. A moravicai Szlo­­boda vezetősége belátta, hogy Baják fejlődését képtelen a jövő­ben támogatni. A klub súlyos a­­nyagi helyzetben van, és ezért engedte meg, hogy versenyzője Noviszádon próbáljon szerencsét. MAGYAR SZÓ Kedd, 1962. Április 11. A döntetlen döntött Háromperces hipnózis - Kötéltánc a nézők idegein A SZÖVETSÉGI LABDARÚGÓ LIGA 18. FORDULÓJA UTÁN A Partizant, úgy látszik, most már senki és semmi sem állíthatja meg abban, hogy újból elnyerje a serle­get. Bármennyire furcsán hangzik is, de egy döntetlen döntötte el a bajnokság sorsát. A Partizán a 18. fordulóban, az örök rangadón, nem­csak a bajnokságot nyerte meg, (elméletben természete­sen még más is lehet első), hanem kassza­csúcsot is fel­állított. Az 55 000 néző ugyanis legalább húszmillió dinárt fizetett be a Zvezda elleni mérkőzésen. A ZENT­AI KÖZSÉGI NÉPBIZOTTSÁG TANÜGYI TANÁCSA pályázatot hirdet az alábbi tanügyi munkahelyek betöltésére: Mosa Pijade gimnázium — Zenta 1. igazgató 2. magyar nyelv szakos előadó 3. német nyelv szakos előadó 4. technika szakos előadó 5. testnevelési tanár Közgazdasági iskola — Zenta 6. közgazdász a könyvelőségi szakra Vegyészeti-technológiai iskola — Zenta 7. matematika és technikai rajz szakos tanár 8. fizika és matematika szakos tanár 9. szerves kémia szakos tanár 10. analitikai kémia szakos tanár Petőfi Sándor elemi iskola — Zenta 11. angol nyelv szakos előadó 12. zene szakos előadó vagy szaktanító Dózsa György elemi iskola — Zenta (magyar tagozat) 13. zene szakos előadó vagy szaktanító Sztevan Szremac elemi iskola — Zenta 14. zene szakos előadó vagy szaktanító 15. testnevelési előadó vagy szaktanító Thurzó Lajos elemi iskola — Zenta (magyar tagozat) 18. angol-, orosz- vagy német szakos előadó 17. szerb nyelv szakos előadó 18. technikai szakos előadó Tömörkény István­ elemi iskola — Tornyos 19. nevelő 20. két tanító a tanyaiskolába 21. magyar-szerb nyelv szakos előadó 22. angol-, orosz- vagy német nyelv szakos előadó 23. szerb nyelv szakos előadó 24. matematika-fizika szakos előadó 25. biológia-vegytan szakos előadó Csokonai Mihály elemi iskola — Felsőhegy (magyar tagozat) 26. szerb-német va­gy orosz nyelv szakos előadó 27. biológia-testnevelési előadó 28. technika szakos előadó Sztevan Mokranjac zeneiskola — Zenta 29. hegedű szaktanító 30. ének szakos tanító 31. két harmonika szakos szaktanító Papt> Pál tanonciskola — Zenta 32. szerb nyelv szakos előadó vagy tanár 33. magasszakképzett fémipari munkás 34. technikus vagy magasszakképzett szövőipari dolgozó 35. szakképzett asztalos Feltételek: az 1. munkahelyre tíz évi szolgálattal ren­delkező tanárok pályázhatnak szerb és magyar nyelv­tudással, a többi munkahelyekre kötelező a magyar, a 11. és 16. munkahelyre pedig kívánatos a szerb nyelv tudása is. A 9. és 10. munkahelyeken előnyben részesülnek a technológiai egyetemet végzett pályá­zók. A 15. munkahelyre előnyben női tanerő. A 31. munkahelyre pályázhatnak a középfokú zeneiskolát végzett személyek. Kérvényeket a megpályázott iskolák iskolabizott­ságának kell címezni. Pályázati határidő 15 nap, a Szerb NK hivatalos közlönyében való közzététel napjától számítva. A pályázati kérvényhez csatolni kell a pályázati szabályzat 23. szakaszában előírt ok­mányokat. A határidő után érkező és hiányos kérvé­nyeket nem vesszük figyelembe. A fekete-fehérek teljesen meg­érdemelten vágtáznak feltartóz­tathatatlanul a bajnoki cím felé. Öt ponttal vezetnek tovább is a Zvezda előtt, és ha ehhez hozzáadjuk, hogy a gólarányuk is jobb, akkor a hátramaradt négy mérkőzésen csak egy nagy meglepetés-sorozat változtathat­na a pillanatnyi helyzeten. A labdarúgásban azonban, mint ahogy azt szombaton be­bizonyította a Beográd, minden lehetséges. Ezért várjunk még egy-két fordulót, mielőtt gratu­lálnánk Böbék játékosainak. A­­mikor óvatosságra intünk, emlé­keztetni szeretnénk a Dinamó tragédiájára, amikor évekkel ez­előtt három fordulóval a baj­nokság befejezése előtt öt pont­tal vezetett, és mégis a Zvezda lett a bajnok.* NEM RAJTUNK MÚLOTT A Noviszád öltözőjében nagy volt az öröm a mérkőzés után. A játékosok egymásnak gratu­láltak a kitűnően sikerült haj­ráért. Érthető is, hiszen újból szinte a sírból hozták vissza a Barac elleni mérkőzésen a két pontot. — Nem rajtunk múlott, hogy ezúttal is 90 percen át bizony­talanságban és izgalomban tar­tottuk a nézőket — mondta Ru­dics, a győztes gól szerzője. — Nem volt szerencsénk a ka­pura rúgásban. A labda sehogy sem akart a hálóba menni. Pe­dig úgy akartuk, mert tudtában voltunk annak, hogy mit jelent számunkra ez a két pont. Hát bizony, igaza van a Novi­szád legeredményesebb csatárá­nak, mert a labda nagyon meg­tréfálta a játékosokat. Nyolcszor a kapufán csattant. Már úgy lát­szott, hogy a sárga-kékek ötös­fogatának nem sikerül bevenni a kitűnően védő Kólák kapuját, de akkor Primajer egyenlített, majd Rudics megszerezte a győz­tes gólt, és ezzel a hetedik ta­vaszi pontot a Noviszádnak. MINDENT MUJICS CSINÁLT . Mintha meghipnotizálták vol­na játékosainkat az alatt a vég­zetes három perc alatt — mond­ja Jovica Jovanovics, a Vojvo­dina szakvezetője. — Huszonöt évnél többet foglalkozom már labdarúgással, de ilyet még nem láttam. A védelmünk teljesen elvesztette a fejét, csak nézték, hogy mi történik körülöttük. Mujics, a mosztárlak kapitánya ravasz róka módjára kihasználta ezt a helyzetet, s pár húzással megpecsételte sorsunkat, mire felocsúdtunk, már 3:0 volt. Később magához tért a csapat, gólt is lőtt, akadt még egy-két helyzet is, de a Velezs jól vé­dekezett, és miután 3:0-ra ve­zetett, nyugodtan játszott. A ne­gyedik gólt Nikolics hibájából kaptuk, a válogatott-jelölt kö­zéphátvédnek egyébként sem na­gyon ment a játék. Ekmedzsics sem tudta teljesíteni feladatát, Mujicsot kellett volna kikapcsol­ni a játékból — fejezte be Jo­vica Jovanovics. KÉT DÖNTETLEN ÉS EGY DRÁMA A többi mérkőzésen is végig nagy harcot vívtak a csat­atok. A Rijeka tizedszer játszott döntetlent. Ezúttal Zágrábban a Dinamóval. Ez a legnagyobb meglepetése a fordulónak, szottak legdurvábban. Jerkovics csapata elbízta ma­gát, Radakovicsék pedig szívvel­­lésekkel küzdöttek a pontokért. SZARAJEVÓBAN is pontosztás­sal ért véget a mérkőzés, habár a hazaiak 2:0-ra vezettek. A mér­­­kőzés durváskodásba fulladt, és a bíró a végén kénytelen volt két játékost kiállítani. Az alsóház második rangadó­ján, a Beográd—Vardar mérkő­zésen egy valóságos labdarúgó drámának voltunk szemtanúi. A vendégek 2:0-ra vezettek, és a Beográd fejvesztett csapata két játékosa nélkül maradt, mert a­­ bíró kiállította Popovot és Szkob­­árt. A találkozót mégis a ha­­­­saiak nyerték óriási, szinte em­berfeletti harc után. Igaz, a bíró­­ segítségével. BÍROK! BÍROK! A 18. forduló 110 000 nézője ti­zenkilenc gólt, öt kiállított játé­kost, öt gyenge és sajnos, csak­ egy jó játékvezetőt láthatott. A fekete mezes huszonharma­­dik ember nap nap után, azaz fordulóról fordulóra mind­ ko­molyabb problémája lesz labda­rúgásunknak. Rukavina egymásra halmozta a Beográd—Vardar mérkőzésen a súlyosabbnál súlyosabb hibá­kat. Mintha megijedt volna at­tól,, hogy az első félidőben tel­jesen szabályosan kiállította a Beográd két játékosát, a játék második részében minden ok nélkül, azaz egy szabályos „sza­bálytalanság” miatt kiállította Doncsevszkit. Végül még egy ti­zenegyessel is megajándékozta a beográdi kékeket. Ez a két pont megmentheti a Beográdot, és se­le­jtezésre ítélheti a Vardart. Fel­tehetnénk a kérdést: Tiszta-e a lelkiismereted, kedves játékve­zető sporttárs? IVANOVSZKI sem remekelt a rangadón. Azonkívül számtalan hibát csinált. Nem ítélt meg egy-egy tizenegyest a Partizan, illetve a Zvezda javára. Erélyte­lennek bizonyult a játékosokkal szemben, mintha félne kiállítani valakit a válogatott keret tag­jai közül. Pedig éppen azok ját­szottak legdurvábban. BAJICS szemet hunyt, amikor Vujovics kézzel vitte el a lab­dát az ellenfél orra előtt. Mégis volt annyi ereje, hogy kiállítsa Serovicsot és Brkljacsát. Igaz, meglehetősen későn, de mégis idejében. Noviszádon sem volt részünk valami nagyobb játékvezető tel­jesítményben. TASZIADZSICS sípja néma maradt két ízben is, amikor a Borac védői kézzel mentették azt, ami már más­ként nem volt menthető. Zágrábban PETROSICS játék­­vezetésére panaszkodnak. Egye­dül csak SZTREMECSKI bírás­kodott jól,­ mert szinte nem volt dolga Mosztárban. A forduló, a rangadót kivéve, ha nem is hibázott valami ra­­rvogó labdarúgást, a játékosok jó erőnlétével kielégítették a nézőket. Ha valaki kiábrándítot­ta a 110 006 embert, ekkor az leginkább olyannyira várt rang,­­­adó és a bírák voltak. A. F. увжтштшжшттттшттежтууж , мм,' mii м iliimui ■ишии n Sokszor volt ilyen kavarodás a bangalukaiak tizenhatosáb­an, s mégis kevés gól esett a mérkőzésen Nagy sikerrel szerepeltek a vajdasági kerékpározók az első országos jellegű­ versenyen A Vid Kocsics emlékére meg­­t­­artott kerékpáros verseny a vajdaságiak sikerével fejeződött be. A felnőtt kerékpározók ve­télkedésében Bednarik József a harmadik lett, az ifjúságiak ve­télkedésében a noviszádi Kovács a negyedik a szuboticai Jurics ötödik, a noviszádi Dvomics ha­todik, Matics a Vojvodina tagja kilencedik stb. Ha figyelembe vesszük az or­szág minden klubja elküldte ver­senyzőit, hogy a felnőttek rajt­ján 35-en, a fiatalokén pedig b­­an legyenek, akkor a vajdasá­giak eredményei valóban kima­gaslók. Kis szenzációt jelentett Bed­narik harmadik helyezése. Hogyan érte el ezt a kiváló helyezést, hogyan­ hagyta ma­ga mögött a Berlin—Prága—Var­só többátszakaszos versenyre induló válogatottnak minden tagját — ezt maga Bednarik mondja el­. A klubban úgy határoztak, hogy én ezentúl csak a felnőttek­kel vetélkedjek. 18 éves vagyok és ezzel a határozattal egyálta­lán nem ellenkeztem. Még jobb is, ha mindjárt felzárkózhatok. A verseny nem úgy kezdődött, mint gondoltam. Alig értünk Batajnicához, amikor valaki ne­kem hajtott, hátsó kerekemnek öt küllőjét összetörte. Besnyák, a klubtársam mindjárt leszállt ke­rékpárjáról és én Batajnicától Noviszádig és vissza Beográdig idegen gépen hajtottam. Valahol Ingyijánál megszökött a két szlo­vén versenyző — Skerly és Bol­­tezsár. Szinte lehetetlen volt ül­dözőbe venni őket, mert a szlo­vének voltak a legtömegeseb­bek, s a bolyban sok volt a szö­vetségesük, akik mindenkit meg­akadályoztak a szökevények be­­érésében. A nagy csoportban azonban így is többen kíséretez­­tek, de valahány kísérlet ered­ménytelen maradt. Amikor mint­egy 2 kilométerre voltunk a cél­tól — a Szövetségi Végrehajtó­­ Tanács palotájától — nagy haj­rába kezdtünk. Én csak arra tö­rekede­k, hogy legalább az első­­ tíz között legyek. De amikor már 200 méter sem volt a célig, és láttam, hogy a híres sprin­­telők alig bírják a hajrát, elé- s bük hajtottam és így érkeztem a célba elsőnek, megelőzvén Se­­beniket, Vukojevicset és a töb­bieket. Ott a célban közölték velem, hogy Skerly és Boltezsár, a két szökevény, már nagyban piheni a verseny fáradalmait. Ha velük szöktem volna meg én is, azonos időt értem volna el velük, így pedig meg kell elé­gednem a harmadik hellyel . .. Bednarik ezzel az első nagy sikerével a felnőttek versenyé­ben magára terelte a szakértők figyelmét. Már alig várja a két hét múlva sorra kerítlő Adriai Magisztrális elnevezésű versenyt — az első pontozásos országos bajnokságért folyó küzdelmet, a­­melyen ismét ott lehet a leg­­­­jobbak között.

Next