Magyar Szó, 1962. július (19. évfolyam, 179-209. szám)
1962-07-12 / 190. szám
i. «Mal Folyószámlám... Topogunk, tolakszunk, izzadunk. És nem éppen ritkán szitkot morzsolgatunk szét fogaink között. Tizenegy óra. Alapjában véve még nem is nagy idő. Csakhogy legtöbbünk már 8 óra óta, esetleg még korábban itt ácsorog, szorong, kecmereg.Az egyik tolóablaktól a mánkig. Topog, tolakszik mindenki. Mégis előbbrehaladás alig van, vagy legfeljebb csak annyiban észlelhető, hogy a szerencsésebb csillag alatt született sorstársak az egyik sorból ... átkerülnek a másikba. Persze ez sem épp törvényszerű. Mert van aki igazán balszerencsés, peches. Hogyisne! Hiszen a „hivatalos közeg", alighogy elébe préselődött, furakodott az illető, máris mondja a magáét, csevegi: — Még semmi. Tessék talán holnap... Holnap, holnap — dörmögi a póruljárt atyafi is kifelé rogyadozva —, holnap!? Közben pedig viszolyogva arra gondol, hogy az a holnapi „néhány óra’’ bizony megintcsak nem lesz valami évenkerti időtöltés. De hát mit tehet, ha már tiszteletdíjas munkát is vállalt, ha úgy mond, újdonsült folyószámla-tulajdonos. Persze, hogy beállít másnap is. A kommunális bankba. Mondjuk éppen a noviszádiba. És akkor mindenekelőtt megint sorba áll, hogy mint illik, annak rendje-módja szerint megérdeklődje, érkezett-e már valami a számlájára? S ha netán végre valahára az ötödik „munkanapon” rámosolyog az áhított Fortuna istenasszonya, megint... nos, megint csak marad a sorbaállás. Most már azért némi változatossággal mégis, mert ezúttal egy hevenyeszen kitöltött vigázó papírcédulácskával kell neki rajtolnia ama bizonyos sor végén, ami történetesen, de kivétel nélkül mindig előtte kígyózik, tekereg. Rajtolnia kell és ép testben, ép lélekben eljutnia az újabb salterablakig, ha a megkeresett pénzét látni akarja, forgatni. Ámde a bonyodalom nem lenne igazi, ha itt sem történne afféle kisebb fönnakadás. Hát igen. Mert a folyószámlát is ki illik, és ki kell még tölteni. Ez pedig testvérek között is időbe telik, fokozott figyelmet, pontosságot követel. És ugyan ki az, aki ezt sorban állva el tudná végezni? Ki az, amikor minduntalan lökés éri a könyökét. Senki. Meg hát, ami igaz, igaz, a nyílás mögött ülő személyzet is türelmetlen. (Látszik, hogy dolgozni akar, segíteni a hozzáfordultakon!?) Ezért hát, ki kell állni a sorból, majd a sikeres számlakitöltés után — újra beállni. Hogy hova? Tudott dolog: a sor legvégére. De ne részletezzük tovább. Hiszen így megy ez napról napra. Sor- élőtől sor végig, így bonyolódik ez a nehézkes ügyvitel a szóban forgó noviszádi pénzügyi intézményben is. Úgy látszik azonban, hogy a tisztviselő emberbarátokat mindez nem igen aggasztja, mert ők csodálatos betokosodással célravezetőnek találják az eljárást, és rendületlenül alkalmazzák is az áldotttürelmű honpolgárokon. Bár az is lehet, hogy csak az ősrégi hagyományokat ápolgatják, dédelgetik ilyen előszeretettel. Mindenesetre nem ártana utánajárni az egésznek... Az erre vállalkozó azért lehetőleg egy másodperccel se érkezzen fél kettő után. Hogy miért? Mert feleket csak kettőig fogadnak, így hirdeti ugyanis a főbejárati „cég" tábla. Bent azonban erre vonatkozólag is mást vallanak. Merőben mást. Mert fél kettőkor szép csendesen beteszik az ember orra előtt az ajtót... Cselekszik pedig mindezt nagy-nagy fontoskodással és állítólag tisztán, de tisztán a közérdekből... (sz-cs) Töméntelen intézet van egy ilyen modern és bonyolult társadalomban, mint a mieink. Az összes szinteken, a kommunálison is. Ajaj! Az egyszerű polgár (van még ilyen egy ennyire nem egyszerű, összegubancolt világban?), szóval az egyed (hű de jó kifejezés!) nem is sejti, mi mindennel foglalkoznak köz- és magánérdekű intézeteink, s ha nem dolgoznak, mi mindenre találták ki őket. Igaz, hogy Amerikában is van — szemtanú állítása szerint — egy fogpiszkáló kutatóintézet. Nem fogpiszkálók után kutat: tűz, tűz, víz, víz ... hanem azt tanulmányozza, három emeleten és egy víztoronyban, hogy milyen hosszúságú, vastagságú, alakú, szilárdságú, merevségű, hajlékonyságú, karcsúságú, színű ízű, bűzű súlyú és hegyű fogpiszkáló felel meg az american way of life, az amerikai életmódnak, Amerikában és külföldön, külön a szabad világban és külön abban, amelyet még nem sikerült felszabadítani, mert nem hagyta magát. Különös tekintettel a szálkára, ami gerenda nagyságú a másik szemében, aspecialy azéban, aki, szegény ördög, felszabadítatlanul a saját gusztusa szerint él. Mert a szálkát és a gerendát okvetlen meg kell különböztetni a fogpiszkálótól. Az odvas fogak érdekében is. Erre már, szórakoztató rovatunkban fölhívtuk kedves újság- és fogpiszkáló fogyasztóink figyelmét, amikor beszámoltunk azokról a fantasztikus kutatási eredményekről, amiket Caetán Böfinger tanársegéd ért el a Harvard egyetemen. Mi még, hála az égitek, ennek a szeszélyesnek, mely hol így, hol úgy, de sohasem az évszaknak megfelelően borul és derül — a saját gusztusunk szerint élünk és piszkáljuk a fogunkat. Olykor a villa hegyével, vagy a budlibicskával, ami ugyan nem nagyon gusztusos, de még mindig jobb, mint egy pofon, mégha az is de gustibus ... Tekintet nélkül a kánikulára, ami most a fagyhullám után, ránk zúdult és íme, rányomja bélyegét írásunkra is. Mi tehát, még e súlyos életkörülmények között is saját gusztusunk szerint élünk, ide értve az életnek azt a fontos funkcióját is, mely mások gusztus szerinti életének megakadályozásában merül ki. Mi például előszeretettel otthon felejtjük a kapukulcsunkat. Állítólag az amerikaiak is, csak hogy ott rejtjeles varázsszóra nyílik a kapu, egy beépített és különleges ultrahang-szerkezet révén. Ami az ultrahangot illeti, abban mi is vagyunk valakik! Különösen, amikor a másik ruhánkban maradt a kapukulcs. A helyzet tulajdonképpen ugyanaz, mint Amerikában, csak az anódcsövek hiányoznak hozzá, meg a tekercsek. Ezzel szemben mi hajnali kettőig tekergünk, akkor hazamegyünk és a kapunál megállapítjuk, hogy a kulcs abban az átkozott farmernadrágunkban maradt. — Miléééva! —ordítunk bele az éjszakába, ezzel is hangos kifejezést adva kizárólag hazai ízlés szerint szabott way of life-ünknek. — Miléva! Az anyád, erre-arra...! Ezután a klasszikus görög dráma hagyományait követve kórus jelenik meg a színen, az utca lakói személyében, akik az ablakokban foglalnak helyet, öltözékük szintén tóga, elvétve pizsama. — Az anyád erre-arra! ■— hangzik fel, a szólista szavainak visszhangjaként, száz torokból a drámai feszültség. Rövid intermezzo után, amit mozgások zaja tölt be, és ablakcsukogatás, nyitogatás, ismét a szólista: — Miléééva! Hahó! Ilyenkor már az egész utca, hogy ne mondjam, lakótestület, talpon van és az ablakpárkányokra könyökölve elfoglalja a helyét. Az egész utca — KIVÉVE MILÉVAT. Aki vagy alszik (esetleg az udvari szobában van), vagy nincs otthon, mert tudja, hogy a kapukulcsa a zsebében van, nyugodtan kártyapartizik, vagy más valamit gyakorol, amiből esetleg nem is lesz parti. — Miléve! — zokogja bele az éjszakába még néhány szór a kulcstalan korhely, aztán már csak a kórus hangja hallatszik, meglazult összhangban, dekomponáltan, egyénekre és kisebb csoportokra bomolva. A tapasztalatlan lakópolgár azt hinné, hogy ez a legrosszabb formája az éjjeli csend elleni orvtámadásnak, pedig nem igaz. Vannak itt már rafináltabbak is. Ide sorolhatnánk az idegen ablak alatti szerelmetes suttogást. Azért mert, az ilyenre nem csak felébred az alvó szerelmes, leendő szerelmes és hajdani Dani, hanem utána sem tud elaludni, illetve ha igen, akkor nyugtalanító álmok nyugtatlanítják az álmát. A legrafináltabbra csak a napokban jöttem rá. Arra a módszerre, amely a munkában és a munka mímelésében megviselt idegek gyalulására legalkalmasabb. Tulajdonképpen nem is én, hanem egy fiatal szomszédom jött rá, aki hajnalban, hajnal előtt... jött haza, természetesen, kapukulcs nélkül. Miléééva? Szó se róla. Helyette füttyszó hasított bele a városi éjszaka csendjébe: — „Ó torreádor .is a bikát!” Felébredtem, pedig az udvarias megszólítás már régen nem rám vonatkozik. De felébredt az utca kórusa is. Mégsem történt semmi, mint egy tíz percig. No, nem baj, úgy látszik, a Carmen a kedvenc operája a pasinak, aki végigment az utcán. Mi is az én kedvenc operám?, töprengett a kórus, de nem sokáig, mert ismét elnyomta az álom. Most már csak horkolás hallatszott itt-ott egyegy ablakból, againt a partitúra előírta. Horkolt a kórus, a görög, de nem sokáig, mert letelt a tíz perc: — „A torreádor........* — Hű, az anyád! Legalább egyszerre elintéznéd, bevernéd az ablakot, döngetnéd a kaput, orditoznál! „Ó, áldott, emberséges Miléva! Hol vagy ilyenkor?”, zokog a kórus. Zokog, s ismét álomba szenderel. — Ó, torreádor........ a bikát! — hangzik fel ezúttal tizenhat perces szünet után. — Borzalom! Felháborító! Kiugrik az ember szíve a helyéből, a dühtől — forgolódik az ágyban a kórus, és húzza a paplant a fejére. De melege van és ismét kidugja a fejét a paplan alól. Elaludni? Nem lehet. Illetve, nem érdemes, mert tíz perc múlva ismét jön a torreádor, az a balkezes, aki nem tudja leölni a bikát. Nem szabad elaludni, mert ki tudja, a hatodik ébresztés után sikerül-e még ezen az éjjelen elaludni? S tényleg! Huszonhárom perc múlva: — A torreádor.... — ... Izétje már azt a bikát — szólalt meg egy, a kórusból kiemelkedő szólista, mély bariton hangon. — Mert ha én oda megyek, fiatalember, akkor a vizsgálóbíró sem tudja majd megállapítani kettőnk közül, hogy ki volt a béka és ki a vörös posztó? — A Miléva nem akar fölébredni. — Szólalt meg lent egy siránkozó hang. — Én meg a kapukulcsot.... — Jöjjön és aludjon inkább nálunk. Van a konyhánkban egy dívány — szólalt meg könyörületes hangon a lakótestületnek egy nyilván rettenetesen álmos tagja. — Csak már aludhassunk. .. Csend. Vagy a bikával történt meg, ami megilleti, vagy pedig az ifjú torreró kapott bebocsátást a jólelkű szomszéd konyhájába. Mert azután már aludhatott, akinek még volt hozzá kedve és álma. Ami pedig az intézetet illeti, amit bevezetőben említettünk, annak a neve VÁROSCSENDÉSZETI INTÉZET. Még nem alakult meg, de majd. Ha már van városrendészeti intézetünk, pedig rendetlenség nem is volt, amit rendbe kellene hozni, akkor miért ne lenne városcsendészeti is, mert, csendetlenség, amit ki kellene küszöbölni, van amennyi csak belefér egy kommunába. Igen ám, de hogy küszöböljünk? Csakis alapos tanulmányozás után. Hiszen végtelen sok a változat és mind rafináltabb a csendháborítás technikája. Vagy úgy gondolják, hogy a rendőrség, a kihágás bíró is megtenné? Agyonütni? Az is jó. Lehet. Csak nem elég bonyolult. Ebben a tekintetben, az intézet sokkal jobb. Jobban megfelel stílusunknak, ízlésünknek, életfelfogásunknak. Azonkívül egy ilyen intézet alkalmat adna a tapasztalt állampolgároknak, hogy a tudományos munkában együttműködjenek az intézettel, és egy kis mellékkeresethez jussanak. Ha már van folyószámlájuk? SZTANCSICS András Miléééval Új intézetet a népnek MAGYAR SZÓ Csütörtök, 1962. július 12. A ZENTAI KÖZSÉGI NÉPBIZOTTSÁG TANÜGYI TANÁCSA utólagos pályázat útján felvesz tanügyi munkásokat az 1962/63. tanévre Mosa Pilade gimnázium Zenta: 1. igazgatót, 2. előadót a technikai nevelésre. Közgazdasági Iskola Zenta: 3. közgazdászt a könyvelői szakra és a politikai közgazdaságtantanítására . Vegyészeti-Technológiai Iskola Zenta: 4. tanárt a matematika és a technikai rajz tanítására 5. tanárt a szerves vegytan tanítására 6. tanárt az analitikai vegytan tanítására. Petőfi Sándor Elemi Iskola, Zenta: 7. előadót az angol nyelv tanítására. Stevan Sremac Elemi Iskola Zenta: 8. előadót, vagy szaktanítót zenei nevelésre. Dózsa György Elemi Iskola Zenta (magyar nyelvű tagozat) 9. előadót, vagy szaktanítót a zenei nevelésre 10. előadót, vagy tanárt orosz, angol, vagy a német nyelv tanítására. Thurzó Lajos Elemi Iskola Zenta (magyar nyelvű tagozat): 11. előadót orosz, angol, vagy német nyelv tanítására 12. előadót a szerb nyelv tanítására 13. előadót a technikai nevelésre 14. tanítót. Csokonai Vitéz Mihály Elemi Iskola, Felsőhegy (magyar nyelvű tagozat): 15. szerb, német, vagy orosz szakos előadót 16. fizika és vegytan szakos előadót 17. előadót a technikai nevelésre 18. óvónőt . Tömörkény István Elemi Iskola, Tornyos (magyar nyelvű tagozat): 19. óvónőt 20. két tanítót a tanyai iskolába 21. magyar nyelv szakos előadót 22. német, angol és orosz nyelv szakos előadót 23. szerb nyelv szakos előadót 24. mennyiségtan és fizika szakos előadót 25. biológia és vegytan szakos előadót. Stevan Mokranjac Alsófokú Zeneiskola Zenta: 26. szaktanítót hegedűre 27. előadót harmonikára. Papp Pál Ipari Iskola, Zenta: 28. magas szakk képzettségű fémmunkást 29. magiais szakképzettségű textilmunkás. FELTÉTELEK: az 1. szám alatt megjelölt munkahelyre pályázhatnak 10 évi gyakorlattal rendelkező tanárok, a magyar nyelv ismerete ,, ■■».„kívánatos, a 3, 4, 5, 6, 8, 9, 12, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29 szám alatt felsorolt munkahelyeken kötelező a magyar nyelv kitűnő ismerete, a 7, 10 és 11 szám alatt felsorolt munkahelyeken kívánatos a magyar nyelv ismerete, az 5, 6. szám alatt felsorolt munkahelyeken a technológiai fakultást végzett személyeik előnyben részesülnek. MEGJEGYZÉS: az 50 dináros bélyeggel felülbélyegzett kérvényeket az érdekelt iskolabizottságoknak kell címezni. A pályázati határidő a Szerb Népköztársaság Hivatalos Közlönyében való közzététel napjától számítva 15 nap. A pályázati kérvényekhez csatolni kell a pályázati szabályzatról szóló előírás 3. és 23. szakaszában előírt iratokat is. A pályázat a munkahelyek betöltéséig érvényes. Félszemközt önmagammal Duiziológiai értekezés S akeltépelődőm, milyen is hát belső fényképem? Félreértés ne essék, nem a tüdő, mód, lép és egyéb aprólékra gondolok, hanem akaratom hegy- és vízrajzára, cselekedeteim forrására és felső folyására, kialudt és lappangófélben lévő érzés-vulkánokra, a jószándék gejzinecskéire. Persze objektívom nem objektív, s az a kép, melyet a környezetem alkotott rólam, is csak negatív. A nagy önrágás közepette hát nagyon kapóra jött a vasárnapi quiz, melynek néhány ravaszul feltett kérdésére adott debizistenigaz válasz alapján, pontozásos rendszerben kategorizálja pszüchiémet, voltak, és a lelki élet minden megnyilván A kérdések, mint mondtam, csavarosak voltak és a lelki élet megnyilvánulását felölelték. Ime: Hisz-e a mindennapi kiadás-bevételben? Szereti fitestvérét (kinek szülei gyermektelen házasságban értek automatice beír három pontot) Szokott-e kispárna nélkül aludni? (He?) Idegesíti-e ha a rádió bemondónőjén ugyanolyan szabású ruha van mint kegyetlen? Fél-e a pterodactylusoktól? Hány kiló? (Nettó) Hová ül asszonyom, ha a moziban helyén már egy csinos ismerős férfiú ül? (Juj!) Stb. stb... A válaszra aszerint, hogy: igen. nem. naná, ugyan kérem, vagy fujji-jal válaszolunk 1—7 pontot nyerünk. Például, ha arra a kérdésre, hogy: babonás?, igennel válaszolunk, csak három pontot kapunk, míg a „naná?” felelet öt pontot eredményez. A fogotte születésnapján legyet?-re adott ,,néha” válasz egy pontot hoz a konyhára. Remegő kézzel fogtam hát hozzá lelkeny elemzéséhez. ... „Kispárnával alszom-e? Hm... Hogy állunk a bevétel-kiadással? Uúú... Félek-e a sötétben kettesben? (ugyan kérem, naná!). .. Az annyi mint... Hat meg hét az tizenöt, marad három... összesen huszonnyolc pont. Jaj, de dobog a szivem! (Most derül ki! Most derül ki!) Lássuk csak: 22—30 pont. SZERETI A VASALT INGET, DE HIÁNYOS A FANTÁZIÁJA. NÉHA KIRÚG A HÁMBÓL. (A hámból vett hekhi) MINDIG A TÖBBIEKHEZ IGAZODIK. EGY KIS VÁLTOZATOSSÁG JÓT TENNE ÖNNEK! Cccc! Ha még legalább két pontot tudtam volna szerezni, akkor egy fikkal feljebb a 30 —35-sök közt lehetnék. Korrekt volnék. Megbízható. Intelligens! Na mindegy Ha nem vagyok, hát nem vagyok. Úgy kell nekem. Mert szakok kispárna nZiV ROPECZKY László