Magyar Szó, 1962. december (19. évfolyam, 331-359. szám)
1962-12-02 / 331. szám
A kilencedik vágóhíd Javul majd Noviszád húsellátása - 84 000 sertésre kötöttek szerződést - Áprilisban kezdi a próbatermelést az új korszerű vágóhíd A jövendő noviszádi ipartelep peremén, a szobotdcai vasútvonal és a csatorna háromszögében épül az új nagy ipari vágóhíd, a kilencedik Vajdaságiban. Eddig, Verbászon, Szuboticán, Zrenyaninban és Mitrovicán épült új, korszerű húsfeldolgozó nagyüzem, valamint korszerűsítették a csókai, kikindai, karlováci, sídi vágóhidakat. Naponta sok ezer sertést és szarvasmarhát dolgoznak fel, készül a sokféle húsárú, és megy külföldre a fagyasztott hús és konzerv. Viszont a noviszádi mészárszékekben és hentesüzletekben nincs elegendő sertéshús, kevés a töltelék és gyenge a minősége. — Ha az új vágóhíd elkészül — idézzük Tima Vrbaski noviszádi városelnöknek nemrégen elhangzott szavait —, lényegesen javulni fog a tartományi főváros ellátása. — Az új ipari vágóhíd évente 24 000 tonna jószágot dolgozhat fel, s egyik legfontosabb feladata, Noviszád húsellátásának biztosítása lesz — mondotta Milán Glavas, az új nagyüzem igazgatója. A vágóhíd, a tervek szerint, áprilisban kezdi meg a munkát, s teljes munkamenetben, naponta 500 darab sertést, száz darab szarvasmarhát vagy 150 darab birkát vághat. A jelenlegi helyzetben felvetődik a kérdés, vajon indokolt-e még egy nagy teljesítőképességű vágóhidat üzembe helyezni, amikor a meglévő nyolc vágóhíd is nehezen biztosítja sertésszükségletét, s mellettük a horvátországi és szerbiai húsüzemek is innen fedezik nyersanyagszükségletük jelentős részét. — Most valóban sertéshiány van, de az új vágóhíd termelési tervét reális számításokra alapoztuk — mondotta Glavas igazgató. — A hazai és a külföldi tapasztalat azt mutatja, hogy a feldolgozóiparnak a nyersanyag termelés előtt kell haladnia, e azon lenni, hogy megfelelő ösztönző feltételekkel szorgalmazza annak fejlődését. Márpedig a sertéstenyésztésre Vajdaságban korlátlan lehetőségek vannak. A noviszádi új ipari vágóhíd eddig, részben a birtokokkal, részben pedig a szövetkezetekkel, már 84 000 sertésre és több mint ötezer vágómarhára kötött szerződést. Az új vágóhíd termelési tervét úgy állította be, hogy felerészt hazai fajta zsirsesrtést, felerészt pedig fehér hús sertést és bacont dolgoz fel. Az eddigi tapasztalatok alapján megjegyeztük, hogy a fenti mennyiség egyelőrecsak papíron létezik, mi biztosítja, hogy valóban meg is valósítják? — Ezzel mi is számolunk, de az új vágóhíd a tenyésztőknek megfelelő feltételeket nyújt. Nemcsak a jelenleg érvényben lévő legkedvezőbb árakat kötöttük le, hanem igyekeztünk, s a jövőben is igyekezni fogunk a tenyésztéshez szükséges egyéb feltételeket megadni. Számunkra a kötelezettség nem abból áll, hogy a szerződéseket aláírjuk, hanem gondoskodunk megfelelő előtakarmányról, és jól megszervezzük az átvételt. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a végső termék, a hús- vagy kolbászára, a konzerv minősége végeredményben nemcsak a korszerű feldolgozástól, hanem a nyersanyag minőségétől is függ. Minél egyöntetűbb a feldolgozásra kerülő sertés vagy szarvasmarha minősége, annál jobb a kószára is. A noviszádi vágóhíd, tekintettel, hogy a járás területén, Verbászon is van még egy nagyüzem, a tenyésztési szerződéseket dél-bácskai körzetben kötötte, Titeltől Palánkáig terjedő, mintegy 35 kilométeres körzetben. Különösen kedvező eredményt várnak a Noviszád környéki, cseneji és a temerini tenyésztőktől. — Hollandiáiban — mondotta az új vágóhíd igazgatója — hektáronként átlagban mintegy ötszáz kilogramm húst termelnek, nálunk Vajdaságban alig száz kilogrammot. A tartományban, a meglévő malacozóknak alig 39, a hizlaldáknak pedig 44 százalékát használják ki jelenleg. Itt találunk rejtett tartalékokat különben a vágóhíd saját eszközeinek hozzájárulásával, ott, ahol megfelelő feltételeket talál, részt vállal a hizlaldák megfelelő kihasználásában, ellátja fajfüldőkkel, minőségi, jól összeállított erőtakarmánnyal és szakértői útbaigazítással. Felhasználja majd a futató erőtakarmány üzem termelését és az új vágóhídból, a termelés folyamán kikerülő hulladékok feldolgozásával csont-, vér- és húslisztet juttat a termelőnek. Ezt az üzemet, évi 1200 torma kapacitással Rimszki Lancsevin állítják fel. — Az új ipari vágóhídon lényegében egyáltalában nem lesz hulladék — jegyezte meg Nikolics mérnök, aki az új üzem felszerelését irányítja —, mert azt, ami a kis vágóhidakon felhasználatlan marad, mi mind feldolgozzuk. A csont, a vér és a húshulladék megőrölve visszakerül a tenyésztésbe. — Van még egy fontos álláspont, amit a hizlalási szerződések teljesítésében érvényesíteni kívánunk. A vágóhídnak, mint az egyik szerződő félnek, nem szabad egyetlen esetben semvisszaélni az adott helyzettel, és okot adni, hogy a tenyésztő félrevezetve érezze magát. Ám, ugyanezt várjuk a másik szerződő féltől is, a tenyésztőtől. Egyenes és rendszeres viszonyt igyekszünk fenntartani mind a birtokokkal, mind pedig a szövetkezetekkel, s ezek utján minden egyes tenyésztővel, hogy mindkét fél megtalálja számítását. Visszatérve a tartományi főváros közellátására, megtudtuk, hogy a Meszoproizvod eddigi üzemmenetét módosítják, s a jövőben, mint az új vágóhíd egyik üzeme fog dolgozni Egyik fő feladata lesz, hogy kész és félig kész ételekkel lássa el az üzemi éttermeket, mint például Zágrábban csinálták, s megfelelő készárut biztosítson a városi hentesüzleteknek. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy Noviszád lakossága állandóan emelkedik, s igénye is nagyobb. Az új vágóhíd termelésének mintegy felét a hazai piacra szánja, s hűtőhelyiségeiben megfelelő mennyiségű húsárat is tartalékolhat. Termelésének mintegy fele kivitelre kerül, elsősorban az angliai piacra. ez Kilátótornyunkról látható volt Tisza, Stankamen meg a Tisza eleven fehér szalagja, ahogy a Dunába torkollik, és köröskörül még tizenhárom falu is. (Emlékszem, mint számláltuk őket gyermekien, s akár a madarak, élveztük a messzeséget és a látásnak ezt a szabadságát.) Sonja is nézelődött és élvezett. Az ő gondolataiba azonban hamarosan belelopakodott egy másik kép is. Ez a gyönyörű vidék, ez a tágas istenadta tér sehogyan sem volt összhangban Surduk életével meg a tizenhárom faluéval, amely tornyaival és harangzúgásával a növényzetből kiemelkedett. Éles szemmel, kitartó figyelemmel nézte a vidék népét, s látta, hogy hangyaszorgalommal dolgozik ezen a termékeny, zsíros földön, de szűkösen, tudatlanságban él, képtelen saját magán segíteni. — A mi maja nagyapánk, ez a keménykötésű ember — erős és szellemes volt, mesélik a surdukiak — furcsa dolgokat tudott mesélni. Csodálatosan józan gondolkodású és eszes volt, értette a módját, hogyan kell lekötni és foglalkoztatni bennünket, napjainkat hasznos munkával és szép szórakozással kitölteni.Házában, de a miénkben sem ismerték a kártyát, sem e részegséget. Ritka pihenőóráit velünk töltötte, sakkozva vagy könyvet olvasva.) — „Úgy irányítsd az eseményeket, hogy akaratod szerint fejlődjenek, ne hagyd, hogy magukkal sodorjanak” — ez volt életbölcsességének veleje, ezt szokta mondani, amikor szóba kerültek a szomszédok és ismerősök bajai, gondjai, faléfjei meg küszködései. — Irányítsd az eseményeket! — Sonja sokáig el tudott gondolkodni azon, hogyan kellene olyan mederbe terelni az eseményeket, hogy ez a nép másképp éljen. — Gyermekkorának és kora ifjúságának ezekben a napjaiban született meg benne az a kívánság, hogy agronómus legyen. Másképp kell dolgozni! A szántókon is, a szőlőskertekben is, meg egyebütt. Ezekből a napokból ered az az elképzelése (Sonja éppúgy magában hordozta ezt a víziót a Duna fölött, mint fővárosi szűk diáklakásaiban), hogy egy nap traktorra ül, piros kendőt köt fejére, a kendő sarkai a vállára hullanak, ő meg szántani fogja a fekete humuszt, mely bár termékeny, mégis oly szűkösen táplálja gyermekeit. — „Határozd el, hogy meg kell tenned!” — hangzott Sonia és a mi fülünkben nagyapa korholása és tanácsa. „Határozd el, hogy meg kell tenned!” — Sonja már akkor elhatározta, hogy agronómus lesz Amikor aztán kitűnt, hogy ez nem elég, mind nehezebb feladatokat tűzött maga elé, mi pedig követtük (s nem ő minket). „Sonja azt mondta, hogy kell” — mondogattuk, így lett nagyapánk szava Sonjáé, az övé pedig fogalom: Kell! — Ám térjünk vissza egy pillanatra Zomborba, ahol Vida testvérem és én tanítóképzőbe jártunk. (A család elhatározta, mi ketten tanítóképzőbe megyünk, Milenko meg Sonja pedig egyetemre, többre nem telik). Sonja befejezi az elemi iskolát. Őrzöm azt a könyvet, amelyet ajándékba kapott a kitűnő tanulásért. A szerb fiatalság Golub című lapjának 1892. évi számait tartalmazza. Dara kinyitja a könyvet. A szobában csönd. Az első oldalon ez áll: Sofija Marinkovicnak, a negyedik osztály kitűnő tanulójának ajándékul és emlékül, az Állami Női Tanítóképző Gyakorló Iskolája. Zombor, 1926 júniusában. Leposava Bikor. — Sonja elbúcsúzott tanítónőjétől, a tanulást a gimnáziumban folytatta. A kisérettségin ismét könyvvel jutalmazták, mégpedig Vasa Stajic haladó szellemű könyvével Svetozar Miletiéről. A zombori gimnázium legjobb tanulója volt abban az esztendőben. — Ebben az időben én már nem voltam otthon. A tanítóképző befejeztével Baranyában kaptam állást, majd Szontán, Zombor közelében, utána Csantavéren voltam tanítónő. Vida szintén befejezte a tanulást, s ezen a szép pályán tevékenykedett Bácspalánkán, később pedig Becskereken (ma Zrenjanin). Sonja tanulásának erről az időszakáról nagyon kevés maradt az emlékezetünkben.. Húgom továbbra is cserkészkedett. Részt vett a gimnázium önképzőkörének munkájában is, és igen tehetséges tollforgatónak mutatkozott. Stílusa és kifejezőeszközei mind érettebbek és színesebbek. Később, a noviszádi gimnáziumban közreműködik egy középiskolás irodalmi lap megindításában is. Jóval később, a súlyos háború előtti években, amikor gyakoriak lettek a letartóztatások és az üldözések, apánk megkísérelte rábeszélni, hogy foglalkozzék írással, mert féltette egészségét és életét. Én ebben tőlem telhetően támogattam. Sonja azonban a saját útján haladt. Jól látta, hogy sem az agronómia, sem az irodalom nem oldja meg korunk fájdalmas és égető kérdéseit, és ezért apánkat csak egyszerű, de igaz szavakkal vigasztalta: „Az áldozatok elkerülhetetlenek”. SIMON MAGDA Sonja legendája nyomában Az AFIS 20. évfordulója alkalmából S®íO Vasárnap, 1Ш. dec. 2. A szociális munkás szerepe a zombori üzemekben Az 580 alkalmazotton felüli vállalatban kötelezővé teszik A vállalatokban a munkásönigazgató szervek a szociális politika hordozói. Mondhatnánk azonban, hogy feladatunk teljesítésére nem fordítottak olyan figyelmet, mint a termelés korszerűsítésére, mert sok vállalatban elhanyagolják a szociális szolgálat megszervezését. A zombori községi szakszervezeti tanács ezért tartotta szükségesnek, hogy értekezletén megtárgyalja a szociális szolgálat megszervezésének szükségességét. A községi népbizottság szociális központjának beszámolójából megállapították, hogy 2 éves fennállása óta igyekezett szoros kapcsolatot teremteni a gazdasági vállalatokkal a szociális-pszichológiai szolgálat bevezetésére. A szociális munkás feladata volna tanulmányozni a vállalatban a munkaviszonyt, a munkafeltételeket, az egészségügyi-műszaki védelmet, a dolgozók táplálkozását és más egyéni és családi problémákat E kérdések megoldása szoros összefüggésben van a gazdaságosabb és termelékenyebb munka elérésével. A szociális munkás ezeket a dolgokat nem intézi önállóan, hanem csak a helyzetet tárja fel, és javítása végett a vállalat munkásönigazgató szerveinek tesz javaslatokat. A szociális központ nem talált kellő megértést e munkahely bevezetése iránt, ezért kénytelen volt munkáját tovább is az üzemi szakcsoport, vagy a vállalat igazgatója segítségével végrehajtani, mely nem járt mindig eredménnyel. A központ különösen nagy gondot fordított a zombori Zefir kötöttáruüzem, a Nikola Teszla villanygépszerelő vállalat, a Báné Szekulics fémárugyár és az Elektron akkumulátorgyár dolgozói szociális kérdéseinek megoldására. A vitában, amelyben részt vettek egyes igazgatók is, beismervén mulasztásaikat, hangsúlyozták, hogy a szociális szolgálat bevezetését nem szabadna tovább halasztgatni, mert a dolgozók egyéni problémáinak megoldásával nemcsak hogy nagyobb munkakedvet váltanak ki a dolgozókban, hanem ezzel az intézkedéssel az önigazgatási szervezetekben az emberi jogot is fokozottabb mértékben kifejezésre juttatják. A munkásönigazgató szervek gondoskodtak ugyan eddig is a dolgozók ügyes-bajosdolgainak elintézéséről, de nem rendszeresen. A vállalati igazgató és a titkár vagy más vezető személy, akikhez a dolgozók panasszal fordultak, nem törődtek mindenkor e kérdés megoldásával, mert a termeléssel és a vállalat ügyvezetésével voltak elfoglalva. Az értekezleten ezért leszögezték, határozati javaslatot terjesztenek elő az 500 munkaerőn felüli munkaközösségekhez, hogy iktassák be a szociális gondozó munkahelyét a munkaszervezet alapszabályzatába. A kisebb munkaközösségek pedig bízzanak meg megfelelő személyt a vállalat szociális kérdéseinek intézésére, aki a községi népbizottság szociális központjának segítségével végezné munkáját. Mivel a termelő vállalatok e téren nem rendelkeznek megfelelő szakkáderrel, a szociális központ a kijelölt egyének képesítésére szemináriumot szervez. A vállalatoknak egyúttal iskoláztatniuk kellene egyéneket a szociális gondozó szakképzésére. A szakszervezeti tanács e kérdések megoldására tanácskozást tart a vállalati vezetőkkel, a munkásönigazgató, a Kommunista Szövetség alapszervezetei és az üzemi szakcsoportok képviselőivel, hogy a munkásönigazgatási szervek a munkaközösség társadalmi és a dolgozók egyéni kérdéseire is éppen úgy tekintsenek, mint a termelés fejlesztésére. Ez elválaszthatatlan kötelezettségük a szocialista viszonyok kiépítésében, szögezték le végül az értekezleten. V. J. Az ifjúság eszmeproblémái VITAEST A NOVISZÁDI IFJÚSÁGI TRIBÜNÖN Mindazok, akik az utóbbi időben már gondba estek, hogy a noviszádi ifjúsági tribün passzivitásba vonult, a napokban meggyőződhettek, hogy ez az ifjúsági intézmény nem tagadta meg önmagát, lépést tart a haladó gondolattal. Néhány száz ember kapott meghívót Noviszádon, hogy részt vegyen egy vitaesten. Az estnek egy lapidáris jeligét adtak: az ifjúság eszmei problémáiról. Első pillanatra szinte közhelynek tűnt a cím, de utóbb kitűnt, hogy egyáltalán nem a szokványos vérszegény, ezen a címen már ezerszer megtartott vitaestről van szó. A meghívó ugyanis már a vitaest megtárgyalandó alapgondolatait is tartalmazta, azaz az Ifjúsági Tribün szerkesztősége napirendre tűzte azokat a kérdéseket, amelyek a IV. plénum után foglalkoztatják az ifjúságot. Érdemes lesz dióhéjban ismertetni e tézisek némelyikét. Tárgytalannak minősítünk bizonyos fogyatékosságokat, visszásságokat, noha még mindig fennállnak; a fiatalság „objektív” magyarázatot talál minden deformációra és ez végeredményben veszélyes passzivitást szül; erkölcsi síkon gyakran nem jutunk tovább a polgári társadalom erkölcsi normáinál; az egyéni felelősség legfeljebb egy sugallmazott önbírálatig terjed, és ez komformizmushoz vezet; egyes ifjúsági vezetők olyképpen „védik a rendszert”, hogy azonosítják pillanatnyi egyéni érdekeiket az általános társadalmi érdekekkel stb. Mint látjuk az ifjúsági tribün valóban érdekes kérdésekhez nyúlt, de egyúttal — és ezt azonnal megállapították a tanácskozás részvevői — túl sokat markolt ahhoz, hogy egy est folyamán valóban alaposan meg lehessen tárgyalni. Mint várható is volt, a vita az egészen általánosaktól a leggyakorlatibb problémákig terjedt, és ez arra enged következtetni, hogy a jövőben a fentiek közül csak egyetlenegy kérdést fog műsorára tűzni az ifjúsági tribün. Az est részvevői egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy rendszeresíteni kell az ilyen vitákat, mert ezek valóban közelebb hozzák az embert a tisztánlátáshoz és mozgósítják a fogyatékosságok ellen, általános fejlődésünk érdekében. A tárgyilagos szemlélőnek nem kerülte el a figyelmét, hogy úgyszólván az egész vita egy olyan a közérthetőségtől meglehetősen távolálló politikai zsargonban folyt le, amely lényegében nem más, mint eufemizmus. Vajon az Ifjúsági Tribün napirendre tűzi-e ezt a tünetet is. Sz. Gy.