Magyar Szó, 1962. december (19. évfolyam, 331-359. szám)

1962-12-02 / 331. szám

A kilencedik vágóhíd Javul majd Noviszád húsellátása - 84 000 sertésre kötöttek szerződést - Áprilisban kezdi a próbatermelést az új korszerű vágóhíd A jövendő noviszádi ipar­telep peremén, a szobotdcai vasútvonal és a csatorna há­romszögében épül az új nagy ipari vágóhíd, a kilencedik Vajdaságiban. Eddig, Verbá­­szon, Szuboticán, Zrenyanin­­ban és Mitrovicán épült új, korszerű húsfeldolgozó nagy­üzem, valamint korszerűsítet­ték a csókai, kikindai, kar­­lováci, sídi vágóhidakat. Na­ponta sok ezer sertést és szarvasmarhát dolgoznak fel, készül a sokféle húsárú, és megy külföldre a fagyasztott hús és konzerv. Viszont a noviszádi mé­szárszékekben és hentesüzle­tekben nincs elegendő ser­téshús, kevés a töltelék és gyenge a minősége. — Ha az új vágóhíd elké­szül — idézzük Tima Vrbas­­ki noviszádi városelnöknek nemrégen elhangzott szavait —, lényegesen javulni fog a tartományi főváros ellátása. — Az új ipari vágóhíd é­­vente 24 000 tonna jószágot dolgozhat fel, s egyik leg­fontosabb feladata, Noviszád húsellátásának biztosítása lesz — mondotta Milán Gla­­vas, az új nagyüzem igaz­gatója. A vágóhíd, a tervek sze­rint, áprilisban kezdi meg­ a munkát, s teljes munkame­netben, naponta 500 darab sertést, száz darab szarvas­­marhát vagy 150 darab bir­kát vághat. A jelenlegi hely­zetben felvetődik a kérdés, vajon indokolt-e még egy nagy teljesítőképességű vágó­hidat üzembe helyezni, ami­kor a meglévő nyolc vágó­híd is nehezen biztosítja ser­tésszükségletét, s mellettük a horvátországi és szerbiai húsüzemek is innen fedezik nyersanyagszükségletük je­lentős részét. — Most valóban sertéshi­ány van, de az új vágóhíd termelési tervét reális szá­mításokra alapoztuk — mon­dotta Glavas igazgató. — A hazai és a külföldi tapaszta­lat azt mutatja, hogy a fel­dolgozóiparnak a nyersanyag termelés előtt kell haladnia, e azon lenni, hogy megfelelő ösztönző feltételekkel szor­galmazza annak fejlődését. Márpedig a sertéstenyésztés­re Vajdaságban korlátlan le­hetőségek vannak. A novi­szádi új ipari vágóhíd ed­dig, részben a birtokokkal, rész­ben pedig a szövetkeze­tekkel, már 84 000 sertésre és több mint ötezer vágómarhá­ra kötött szerződést. Az új vágóhíd termelési tervét úgy állította be, hogy felerészt hazai fajta zsirsesr­­tést, felerészt pedig fehér hús sertést és bacont dolgoz fel. Az eddigi tapasztalatok a­­lapján megjegyeztük, hogy a fenti mennyiség egyelőre­­csak papíron létezik, mi biz­tosítja, hogy valóban meg is valósítják? — Ezzel mi is számolunk, de az új vágóhíd a tenyész­tőknek megfelelő feltételeket nyújt. Nemcsak a jelenleg ér­vényben lévő legkedvezőbb árakat kötöttük le, hanem igyekeztünk, s a jövőben is igyekezni fogunk a tenyész­téshez szükséges egyéb fel­tételeket megadni. Számunk­ra a kötelezettség nem abból áll, hogy a szerződéseket alá­írjuk, hanem gondoskodunk megfelelő elő­takarmányról, és jól megszervezzük az át­vételt. Nem szabad szem elől té­veszteni, hogy a végső ter­mék, a hús- vagy kolbász­ára, a konzerv minősége vég­eredményben nemcsak a kor­szerű feldolgozástól, hanem a nyersanyag minőségétől is függ. Minél egyöntetűbb a feldolgozásra kerülő sertés vagy szarvasmarha minősége, annál jobb a kószára is. A noviszádi vágóhíd, tekin­tettel, hogy a járás terüle­tén, Verbászon is van még egy nagyüzem, a tenyésztési szerződéseket dél-bácskai körzetben kötötte, Titeltől Palánkáig terjedő, mintegy 35 kilométeres körzetben. Kü­lönösen kedvező eredményt várnak a Noviszád környéki, cseneji és a temerini te­nyésztőktől. — Hollandiáiban — mon­dotta az új vágóhíd igazga­tója — hektáronként átlag­ban mintegy ötszáz kilo­gramm húst termelnek, ná­lunk Vajdaságban alig száz kilogrammot. A tartomány­ban, a meglévő malacozók­­nak alig 39, a hizlaldáknak pedig 44 százalékát használ­ják ki jelenleg. Itt találunk rejtett tartalékokat külön­ben a vágóhíd saját eszközei­nek hozzájárulásával, ott, a­­hol megfelelő feltételeket ta­lál, részt vállal a hizlaldák megfelelő kihasználásában, ellátja fajfüldőkkel, minősé­gi, jól összeállított erőtakar­mánnyal és szakértői útbaiga­zítással. Felhasználja majd a futató erőtakarmány üzem termelését és az új vágóhíd­­ból, a termelés folyamán ki­kerülő hulladékok feldolgozá­sával csont-, vér- és húslisz­­­tet juttat a termelőnek. Ezt az üzemet, évi 1200 torma ka­pacitással Rimszki Lancsevin állítják fel. — Az új ipari vágóhídon lényegében egyáltal­ában nem lesz hulladék — jegyezte meg Nikolics mérnök, aki az új üzem felszerelését irányítja —, mert azt, ami a kis vágó­­hidakon felhasználatlan ma­rad, mi mind feldolgozzuk. A csont, a vér és a húshul­­ladék megőrölve­ visszakerül a tenyésztésbe. — Van még egy fontos ál­láspont, amit a hizlalási szer­ződések teljesítésében érvé­nyesíteni kívánunk. A vágó­hídnak, mint az egyik szer­ződő félnek, nem szabad e­­gyetlen esetben sem­­vissza­élni az adott helyzettel, és okot adni, hogy a tenyésztő félrevezetve érezze magát. Ám, ugyanezt várjuk a má­sik szerződő féltől is, a te­nyésztőtől. Egyenes és rend­szeres viszonyt igyekszünk fenntartani mind a birtokok­kal, mind pedig a szövetke­zetekkel, s ezek utján min­den egyes tenyésztővel, hogy mindkét fél megtalálja szá­mítását. Visszatérve a tartományi főváros közellátására, meg­tudtuk, hogy a Meszoproiz­­vod eddigi üzemmenetét mó­dosítják, s a jövőben, mint az új vágóhíd egyik üzeme fog dolgozni Egyik fő fel­adata lesz, hogy kész és fé­­lig kész ételekkel lássa el az üzemi éttermeket, mint pél­dá­ul Zágrábban csinálták, s megfelelő készárut biztosít­son­ a városi hentesüzletek­nek. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy Noviszád la­kossága állandóan emelkedik, s igénye is nagyobb. Az új vágóhíd termelésé­nek mintegy felét a hazai piacra szánja, s hűtőhelyisé­­geiben megfelelő mennyiségű húsárat is tartalékolhat. Ter­melésének mintegy fele kivi­telre kerül, elsősorban az angliai piacra.­ ­ez Kilátótornyunkról látható volt Ti­sza, St­ankamen meg a Tisza eleven fehér szalagja, ahogy a Dunába torkollik, és kö­röskörül még tizenhárom falu is. (Emlék­szem, mint számláltuk őket gyermekien, s akár a madarak, élveztük a messzeséget és a látásnak ezt a szabadságát.) Sonja is nézelődött és élvezett. Az ő gondolataiba azonban hamarosan belelopakodott egy másik kép is. Ez a gyönyörű vidék, ez a tágas istenadta tér sehogyan sem volt összhangban Surduk életével meg a tizen­három faluéval, amely tornyaival és ha­rangzúgásával a növényzetből kiemelke­dett. Éles szemmel, kitartó figyelemmel nézte a vidék népét, s látta, hogy hangya­­szorgalommal dolgozik ezen a termékeny, zsíros földön, de szűkösen, tudatlanságban él, képtelen saját magán segíteni. — A mi ma­ja nagyapánk, ez a kemény­kötésű ember — erős és szellemes volt, mesélik a surdukiak — furcsa dolgokat tu­dott mesélni. Csodálatosan józan gondol­kodású és eszes volt, értette a módját, ho­gyan kell lekötni és foglalkoztatni bennün­ket, napjainkat hasznos munkával és szép szórakozással kitölteni.­­Házában, de a mi­énkben sem ismerték a kártyát, sem e ré­szegséget. Ritka pihenőóráit velünk töltöt­te, sakkozva vagy könyvet olvasva.) — „Úgy irányítsd az eseményeket, hogy akaratod szerint fejlődjenek, ne hagyd, hogy magukkal sodorjanak” — ez volt életbölcsességének veleje, ezt szokta mon­dani, amikor szóba kerültek a szomszédok és ismerősök bajai, gondjai, faléfjei meg küszködései. — Irányítsd az eseményeket! — Sonja sokáig el tudott gondolkodni a­­zon, hogyan kellene olyan mederbe terelni az eseményeket, hogy ez a nép másképp éljen. — Gyermekkorának és kora ifjúságának ezekben a napjaiban született meg benne az a kívánság, hogy agronómus legyen. Másképp kell dolgozni! A szántókon is, a szőlőskertekben is, meg egyebütt. Ezekből a napokból ered az az elképzelése (Sonja éppúgy magában hordozta ezt a víziót a Duna fölött, mint fővárosi szűk diáklaká­saiban), hogy egy nap traktorra ül, piros kendőt köt fejére, a kendő sarkai a vál­lára hullanak, ő meg szántani fogja a fekete humuszt, mely bár termékeny, még­is oly szűkösen táplálja gyermekeit. — „Határozd el, hogy meg kell tenned!” — hangzott Sonia és a mi fülünkben nagy­apa korholása és tanácsa. „Határozd el, hogy meg kell tenned!” — Sonja már ak­kor elhatározta, hogy agronómus lesz A­­mikor aztán kitűnt, hogy ez nem elég, mind nehezebb feladatokat tűzött maga elé, mi pedig követtük (s nem ő minket). „Sonja azt mondta, hogy kell” — mondo­gattuk, így lett nagyapánk szava Sonjáé, az övé pedig fogalom: Kell! — Ám térjünk vissza egy pillanatra Zomborba, ahol Vida testvérem és én ta­nítóképzőbe jártunk. (A család elhatározta, mi ketten tanítóképzőbe megyünk, Mi­­lenko meg Sonja pedig egyetemre, többre nem telik). Sonja befejezi az elemi isko­lát. Őrzöm azt a könyvet, amelyet aján­dékba kapott a kitűnő tanulásért. A szerb fiatalság Golub című lapjának 1892. évi számait tartalmazza. Dara kinyitja a könyvet. A szobában csönd. Az első oldalon ez áll: Sofija Ma­­rinkovicnak, a negyedik osztály kitűnő ta­nulójának ajándékul és emlékül, az Ál­lami Női Tanítóképző Gyakorló Iskolája. Zombor, 1926 júniusában. Leposava Bikor. — Sonja elbúcsúzott tanítónőjétől, a ta­nulást a gimnáziumban folytatta. A kis­­érettségin ismét könyvvel jutalmazták, mégpedig Vasa Stajic haladó szellemű könyvével Svetozar Miletiéről. A zom­bori gimnázium legjobb tanulója volt abban az esztendőben. — Ebben az időben én már nem voltam otthon. A tanítóképző befejeztével Bara­nyában kaptam állást, majd Szontán, Zom­bor közelében, utána Csantavéren voltam tanítónő. Vida szintén befejezte a tanu­lást, s ezen a szép pályán tevékenykedett Bácspalánkán, később pedig Becskere­ken (ma Zrenjanin). Sonja tanulásának er­ről az időszakáról nagyon kevés maradt az emlékezetünkben.. Húgom továbbra is cserkészkedett. Részt vett a gimnázium ön­képzőkörének munkájában is, és igen te­hetséges tollforgatónak mutatkozott. Stí­lusa és kifejezőeszközei mind érettebbek és színesebbek. Később, a noviszádi gim­náziumban közreműködik egy középisko­lás irodalmi lap megindításában is. Jóval később, a súlyos háború előtti években, amikor gyakoriak lettek a letartóztatá­sok és az üldözések, apánk megkísérelte rábeszélni, hogy foglalkozzék írással, mert féltette egészségét és életét. Én ebben tő­lem telhetően támogattam. Sonja azonban a saját útján haladt. Jól látta, hogy sem az agronómia, sem az irodalom nem oldja meg korunk fájdalmas és égető kérdéseit, és ezért apánkat csak egyszerű, de igaz szavakkal vigasztalta: „Az áldozatok el­kerülhetetlenek”. SIMON MAGDA Sonja legendája nyomában Az AFIS 20. évfordulója alkalmából S®íO Vasárnap, 1Ш. dec. 2. A szociális munkás szerepe a zombori üzemekben Az 580 alkalmazotton felüli vállalatban kötelezővé teszik A vállalatokban a munkás­­önigazgató szervek a szociális politika hordozói. Mondhat­nánk azonban, hogy felada­tunk teljesítésére nem for­dítottak olyan figyelmet, mint a termelés korszerűsí­tésére, mert sok vállalatban elhanyagolják a szociális szolgálat megszervezését. A zombori községi szak­­szervezeti tanács ezért tar­totta szükségesnek, hogy ér­tekezletén megtárgyalja a szociális szolgálat megszer­vezésének szükségességét. A községi népbizottság szociá­lis központjának beszámoló­jából megállapították, hogy 2 éves fennállása óta igyeke­zett szoros kapcsolatot te­remteni a gazdasági vállala­tokkal a szociális-pszicholó­giai szolgálat bevezetésére. A szociális­ munkás felada­ta volna tanulmányozni a vállalatban a munkaviszonyt, a munkafeltételeket, az egész­ségügyi-műszaki védelmet, a dolgozók táplálkozását és más egyéni és családi prob­lémákat E kérdések meg­oldása szoros összefüggésben van a gazdaságosabb és ter­melékenyebb munka eléré­sével. A szociális­ munkás ezeket a dolgokat nem in­tézi önállóan, hanem csak a helyzetet tárja fel, és javítá­sa végett a vállalat munkás­­önigazgató szerveinek tesz javaslatokat. A szociális központ nem talált kellő megértést e mun­kahely bevezetése iránt, ezért kénytelen volt munkáját to­vább is az üzemi szakcso­port, vagy a vállalat igazga­tója segítségével végrehajta­ni, mely nem járt mindig eredménnyel. A központ kü­lönösen nagy gondot fordí­tott a zombori Zefir kötött­áruüzem, a Nikola Teszla villanygépszerelő vállalat, a Báné Szekulics fémárugyár és az Elektron akkumulátor­gyár dolgozói szociális kér­déseinek megoldására. A vitában, amelyben részt vettek egyes igazgatók is, be­ismervén mulasztásaikat, hangsúlyozták, hogy a szociá­lis szolgálat bevezetését nem szabadna tovább halasztgatni, mert a dolgozók egyéni prob­lémáinak megoldásával nem­csak hogy nagyobb munka­­kedvet váltanak ki a dolgo­zókban, hanem ezzel az in­tézkedéssel az önigazgatási szervezetekben az emberi jo­got is fokozottabb mérték­ben kifejezésre juttatják. A munkásönigazgató szervek gondoskodtak ugyan eddig is a dolgozók ügyes-bajos­­dol­gainak elintézéséről, de nem rendszeresen. A vállalati igazgató és a titkár vagy más vezető személy, akikhez a dolgozók panasszal fordul­tak, nem törődtek minden­kor e kérdés megoldásával, mert a termeléssel és a vál­lalat ügyvezetésével voltak elfoglalva. Az értekezleten ezért le­szögezték, határozati javas­latot terjesztenek elő az 500 munkaerőn felüli munkakö­zösségekhez, hogy iktassák be a szociális­ gondozó mun­kahelyét a munkaszervezet alapszabályzatába. A kisebb munkaközösségek pedig bíz­zanak meg megfelelő sze­mélyt a vállalat szociális kér­déseinek intézésére, aki a községi népbizottság szociális központjának segítségével végezné munkáját. Mivel a termelő vállalatok e téren nem rendelkeznek megfelelő szakkáderrel, a szociális köz­pont a kijelölt egyének ké­pesítésére szemináriumot szervez. A vállalatoknak egy­úttal iskoláztatniuk kellene egyéneket a szociális­ gondo­zó szakképzésére. A szak­­szervezeti tanács e kérdések megoldására tanácskozást tart a vállalati vezetőkkel, a munkásönigazgató, a Kom­munista Szövetség alapszer­vezetei és az üzemi szakcso­portok képviselőivel, hogy a munkásönigazgatási szervek a munkaközösség társadalmi és a dolgozók egyéni kérdé­seire is éppen úgy tekintse­nek, mint a termelés fej­lesztésére. Ez elválaszthatat­lan kötelezettségük a szocia­­lista viszonyok kiépítésében, szögezték le végül az érte­kezleten. V. J. Az ifjúság eszme­­problémái VITAEST A NOVISZÁDI IFJÚSÁGI TRIBÜNÖN Mindazok, akik az utóbbi időben már gondba estek, hogy a noviszádi ifjúsági tri­bün passzivitásba vonult, a napokban meggyőződhettek, hogy ez az ifjúsági intéz­mény nem tagadta meg ön­magát, lépést tart a haladó gondolattal. Néhány száz ember kapott meghívót Noviszádon, hogy részt vegyen egy vitaesten. Az estnek egy lapidáris jel­igét adtak: az ifjúság eszmei problémáiról. Első pillanatra szinte közhelynek tűnt a cím, de utóbb kitűnt, hogy egyáltalán nem a szokványos vérszegény, ezen a címen már ezerszer megtartott vi­taestről van szó. A meghívó ugyanis már a vitaest meg­tárgyalandó alapgondolatait is tartalmazta, azaz az Ifjú­sági Tribün szerkesztősége napirendre tűzte azokat a kérdéseket, amelyek a IV. plénum után foglalkoztatják az ifjúságot. Érdemes lesz dióhéjban is­mertetni e tézisek némelyi­két. Tárgytalannak minősí­tünk bizonyos fogyatékossá­gokat, visszásságokat, noha még mindig fennállnak; a fiatalság „objektív” magya­rázatot talál minden defor­mációra és ez végeredmény­ben veszélyes passzivitást szül; erkölcsi síkon gyakran nem jutunk tovább a polgá­ri társadalom erkölcsi nor­máinál; az egyéni felelősség legfeljebb egy sugallmazott önbírálatig terjed, és ez kom­formizmushoz vezet; egyes ifjúsági vezetők olyképpen „védik a rendszert”, hogy azonosítják pillanatnyi egyé­ni érdekeiket az általános társadalmi érdekekkel stb. Mint látjuk az ifjúsági tri­bün valóban érdekes kérdé­sekhez nyúlt, de egyúttal — és ezt azonnal megállapítot­ták a tanácskozás részvevői — túl sokat markolt ahhoz, hogy egy est folyamán való­ban alaposan meg lehessen tárgyalni. Mint várható is volt, a vi­ta az egészen általánosaktól a leggyakorlatibb problémá­kig terjedt, és ez arra enged következtetni, hogy a jövő­ben a fentiek közül csak egyetlenegy kérdést fog mű­sorára tűzni az ifjúsági tri­bün. Az est részvevői egyönte­tűen azon a véleményen vol­tak, hogy rendszeresíteni kell az ilyen vitákat, mert ezek valóban közelebb hoz­zák az embert a tisztánlátás­hoz és mozgósítják a fogya­tékosságok ellen, általános fejlődésünk érdekében. A tárgyilagos szemlélőnek nem kerülte el a figyelmét, hogy úgyszólván az egész vi­ta egy olyan a közérthetőség­től meglehetősen távolálló politikai zsargonban folyt le, amely lényegében nem más, mint eufemizmus. Vajon az Ifjúsági Tribün napirendre tűzi-e ezt a tünetet is. Sz. Gy.

Next