Magyar Szó, 1964. december (21. évfolyam, 331-361. szám)
1964-12-27 / 357. szám
n. oNM (5) A 13. hadsereg törzse Csauszi állomástól keletre, az erdőben helyezkedett el. Az ügyeletes tiszt még egyszer, nagyon gondosan áttanulmányozta okmányaimat, és csak ezután engedett be a törzs főnökéhez, A. V. Petrusevszkij elvtárshoz, aki meghallgatta jelentésemet, és határozottan kijelentette: • Az ön hadosztálya nem tartozik a 13. hadsereghez, ezért nincs módomban semmiféle utasítást adni... A helyzet tehát egyre bonyolultabb lett. Engedélyt kértem, hogy felhívjam a vezérkar hadműveleti csoportfőnökségét. Petrusevszkij maga is segített, de bármennyire erőlködtünk, nem tudtunk Moszkvával összeköttetést teremteni. Elhatároztam, hogy közvetlenül a hadseregparancsnokhoz fordulok, és megkérem, hogy vegye át hadosztályunkat. A 13. hadsereg parancsnoka F. N. Remezov altábornagy volt. Először megörült a friss erőknek, de mihelyt megtudta, hogy a hadosztály tulajdonképpen még nincs itt, elkomorodott. — Törzs van itt önök nélkül is elegendő, csak csapatok nincsenek . . Hol vannak az önök egységei? Hol és mikor egyesül az egész hadosztály? Az kell nekem, nem törzs ... Nem tudtam válaszolni a hadseregparancsnok kérdéseire. Az akkoriban érvényben levő szabályok szerint a hadosztályparancsnok nem volt felelős a szerelvények irányításáért. Csak szerelvényeinek sorozatszámát ismertük, de hogy hová irányították őket, hogy pillanatnyilag hol tartózkodnak, arról fogalmunk sem volt, sem nekem, sem a törzsemnek, így hát a vezérkarban dolgozó elvtársak mértéktelen „ébersége” visszájára fordult, értelmetlenség lett belőle, közönséges ostobaság, mely oly sokba került nekünk azokban a súlyos napokban. A vasúti szállítások akkoriban, ha nem is mindenütt, gyakorlatilag minden néven nevezendő terv nélkül történtek. Ennek következtében hihetetlen zűrzavar uralkodott a csapatok összevonása és átcsoportosítása körül. A viszszahúzódó hadseregek hadosztályai összekeveredtek a hátországból az arcvonal felé vonuló hadosztályokkal. Megbomlott a csapatoknak és a magasabb egységeknek a hadműveleti tervekben megállapított csoportosítása. Mi sem az előírás szerint, s ráadásul még ezredek nélkül érkeztünk. Csapatok nélkül, amelyekre pedig itt annyira szükség volt... Én megértettem Remezov elvtárs lelkiállapotát. Úgy láttam, ő is megért engem, és távirati kérdést intézett a vezérkarhoz: mi legyen a 132. lövészhadosztállyal, és hol vannak a többi szerelvényei? Másnap megjött a válasz. A vezérkar úgy rendelkezett, hogy hadosztályunk csatlakozzon a 13. hadsereghez. Ezzel kapcsolatban valamelyik parancsnok tréfás célzást tett a „szerencsétlen számra” Ez természetesen csak tréfa volt, az ilyen célzásokat akkor, azt hiszem, senki sem vette komolyan. А' ГЗ. hadsereg, bár június utolsó napjaitól kezdve súlyos harcokat kellett vívnia, nem vesztette el harcképességét. A túlerőben levő ellenség nyomása alatt a hadosztályok szervezetten visszavonultak először a Berezinához, majd a Dnyeper túloldalára. A csapatok keményen állták az ellenség nyomását azután is, hogy P. M. Filatov altábornagy, a hadsereg parancsnoka halálos sebet kapott, és kidőlt a csatasorból. Eredményesen pótolta őt az új parancsnok, F. N. Remezov altábornagy. 4. Most az volt a feladat, hogy összegyűjtsük a hadosztályt, amely a Poltavától a Mogiljov környéki Csauszi állomásig terjedő óriási vasútszakasz különféle pontjain tartózkodott. Velem együtt érkezett egy önálló felderítő zászlóalj, melynek alegységei már felderítést folytattak a hitleristák bihovi hídfőállásának térségében. A felderítők egy részét el kellett vonni ettől a harcfeladattól és motorkerékpáron szétküldeni a szélrózsa minden irányába. Ez a lépés helyesnek bizonyult. Hamarosan egymás után érkeztek a jelentések, hogy Kricsev környékén kirakodtak a 498. lövészezred főerői, F. M. Ruhlenko ezredes parancsnoksága alatt, a 712. lövészezred egyik zászlóalja, a 425. tüzérezred néhány ütege és néhány más alegység. Még távolabb sikerült megtalálni egy zászlóaljjal G. I. Mazsurin ezredest, a 605. lövészezred parancsnokát. A többi szerelvényt, amelyekben a hadosztálynak csaknem kétharmada tartózkodott, a felderítők nem találták meg. De már az a kevés erő is nagy örömet szerzett, amit eddig sikerült felkutatnunk. Még ezekkel a jelentéktelen erőkkel is alkalmassá vált a hadosztály bizonyos feladatok elvégzésére. Alegységei rendezték soraikat, és készek voltak a harcra. Miután erről meggyőződtem, jelentést tettem a hadseregtörzsnek, ahol rögtön megkaptam a parancsot: más hadosztályokkal együtt Bihor térségében támadjuk meg az ellenséget, és szorítsuk a Dnyeperbe. Arra vonatkozólag, hogy milyen hadosztályok tevékenykednek ebben a térségben, a hadseregtörzs hadműveleti osztályának tisztje, aki a parancsot átadta, nem tudott felvilágosítást adni. Csak valamivel később sikerült tisztázni a feladatot. A fronton a helyzet nem a mi javunkra alakult. A német fasiszta csapatok támadása folytatódott. Július 4-én Guderian 2. páncélos hadseregének előrevetett osztagai elérték a Dnyepert, és elkeseredett harcot kezdtek az átkelésért. Mint jmár a háború után a hitlerista tábornokok visszaemlékezéseiből ismeretessé vált, az ellenségnek az volt a szándéka, hogy északról és délről megkerüli Mogiljovot, ahol akkor Nyugati Frontunk törzse tartózkodott. A déli szakaszon, Rogacsov térségében, a németek minden előkészítés nélkül át akartak kelni a Dnyeperen, de kemény elenállásba ütköztek. A 21 . hadsereg 83. lövészhadteste sikeresen visszaverte az ellenség minden átkelési kísérletét, sőt támadásba ment át, felszabadította Rogacsovot, Zslobint, és csaknem elérte Bobrujsukot. A 63. lövészhadtest élén L. G. Petrovszkij, a tehetséges, bátor parancsnok állott. Annak idején a Moszkvai Proletárhadosztály parancsnoka volt, de 1938- ban leváltották, és csak a háború kitörésekor vették vissza a hadseregbe. Sikeres harcainak elismeréseképpen hamarosan altábornaggyá léptették elő, de már augusztus 17-én hősi halált halt. ... A 21. hadsereg sikere nem gyakorolhatott döntő befolyást az általános helyzetre. A fasiszta parancsnokság Rogacsov környékén elszenvedett kudarca után kezdte átdobni csapatait Bihor térségébe. Itt a légierők oltalma alatt a német páncélos hadosztályoknak július 1án sikerült átkelniük a Dnyeperen. Innen Guderian nyomban támadást indított két fontos csomópont: Propojszk (ma Szlavgorod) és Kricsev ellen. Az ezen a terepszakaszon a 148. és 187. lövészhadosztály erősen széthúzott arcvonalat zárt le. A lövészezredek egy lépcsőben építették fel harcrendjüket. A védelem mélysége jelentéktelen volt, és csapataink — minthogy nem tudták tovább tartani a fasiszta harckocsi ékek nyomását — megkezdték a visszavonulást. Ide, a keletkezett rés betömésére, irányították július 12-én a 132. lövészhadosztályt, jobban mondva csak azt a részét, melyet sikerült eddig összevonni Csauszitól délnyugatra. Az utolsó percben a 20. lövészhadtest állományába soroltak be bennünket. A hadtestnek sem parancsnokát, sem törzsfőnökét, nem láttam, sőt még azt sem tudtam, hogy hol van a harcálláspontjuk. Tőlünk balra I. T. Grisin ezredes 137. lövészhadosztálya harcolt. Ez a hadosztály Gorkijból érkezett, valamivel előbb, mint mi. (Folytatjuk) (64) Este két kabokló-csoport érkezik, ők gyűjtik a magokat. Reggel indulunk. Régi kaucsukgyűjtő-ösvényeken haladunk majd, keressük a fákat s összeszedjük szerteröpített magvaikat. Nem lehet könnyű munka, mert Nauck igencsak húzódozott, amikor szóba került, ki vezesse a kaboklókat. Önként vállaltam. Ezért vagyok most itt, ebben a forró égövi faluban, egyelőre Domingo pálmaviskó-boltjában. Az égen a Dél Keresztjének ragyogó csillagképe. Domingo kávét főz, tölt. Elém tolja a tele csészét. Ma este ez a fő foglalkozása, ilyenkor már nincs „forgalom”, ráér. Férfialak megy el a bolt előtt. A rávetődő fényben látom: európai. — Látja, Senhor? Ez Maurice Fuchs, Josef Duval földije. Ez se luxushajón jött ide. Úgy szökött meg valamelyik francia fegyenctáborból. De ezt csak suttogják, a füle hallatára senki se meri kimondani. Vad fickó. Jobban megnézném, de már eltűnt a sötétben a „lányok” viskói felé vezető úton. — Szerencséje volt, hogy eljutott idáig. Nem mindegyiknek sikerül. Nem ismeri még a 3895-ös történetét? Domingo elhallgat, biztatást vár. Nem váratom hiába. — Nem én! Ki az, és mi történt vele? Domingo újabb kávét tölt. — Igya ezt meg előbb, Senhor, nem bánja meg. No, most ide figyeljen . . . Nem itt történt, neki is úgy mesélte valaki, aki ott volt, mikor a fickó csontjait kihalászták a sziklák közül. Fegyőrök jöttek utána a fegyenctelepről, azok mondták meg, ki volt amíg élt. Fényképét is mutatták. Negyvenéves lehetett, sovány, gyűrött arcú. Csíkos ruháján jól olvashatóan látszott a szám: 3895. Francia Guayanából szököt meg, egy fegyenctelepről, ott törte a követ öt éve. Életfogytiglanra ítélték, mert leszúrta a szeretőjét valamelyik francia kikötőben, és ráadásul még kasszafúrásokat is rábizonyítottak. A fegyőrök nyomában voltak, alighogy megszökött, de nem bírták utólérni, mindig elkéstek. Azt hitte az ostoba, hogy ha a tengerpart helyett az ősvadonba veszi be magát, sose találják meg. Csakhogy a vadont ismerni kell... — Négy napig tartott, míg átvergődött a kősivatagon, ahol a telep volt, és eljutott egy kis néger faluba. Az egyik nyomorúságos viskóba befogadták, nem kérdeztek tőle semmit, megetették banánnal, ananásszal. Amikor eljött, ellopott tőlük egy kosár maniókal’sztet az eresz alól. Éjszaka elkötött egy csónakot, tízzal evezett fel a folyón jó háromszáz kilométert a vízesésig. Ott már igazán azt hihette, megmenekült. Csak át kellett volna jutnia a vízválasztón, azon túl már Brazília kezdődik, ott már nem keresi senki. De hát nem jutott át... Előbb a csónakot látták meg, ott hevert a vízesés aljában a parton, teljesen épen, benne egy kicsorbult bozótvágó kés, egy régi, gumizott liszteszsákban mindenféle szerszám, egy ócska Winchester, összecsavart függőágy, a csónakkal együtt lopta azt is. Mellette hevert a ruhája. Fel akarta vontatni a csónakot a zuhatag fölé, megtalálták az útját, amit a bozótba vágott, hogy kitapasztalja, hogyan juthat fel. Vissza is jött a csónakért. Vesződséges útja lehetett, de más választása nem volt. Arrafelé mély a meder, és mindenütt sziklák állnak ki belőle. Csak azon az egy helyen nincs szikla, ahol a jó húsz méter magasból lezúduló vízesés veri. Az esős évszakban, amikor kétszeresére is megduzzad a folyó, semmiképp se juthatott volna fel, de akkor apadt, úgyhogy ha egy kis szerencséje van, a kimosott mederben is felvonszolhatta volna a csónakot. De hát a csónakot odalent találták, és mellette a ruhákat... A fegyőrök — meg akik odáig kísérték őket —, mind tanácstalanul álltak a parton, a 3895-ösnek nyoma veszett. Ahogy ott tanakodtak, nézegettek, egyikük szórakozottan beletúrt bakancsa orrával a nedves göröngyökbe. Kifordított egy jókora darabot és rugdosni kezdte a víz felé. A másik hirtelen elkapta, visszarántotta. Lehajolt és felvette a barnásan csillogó rögöt. Aztán újra lehajolt és belekotort a hordalékba. Pár perc alatt két marék termésaranyat szedett össze. Már senki se törődött a 3895-össel. Rájöttek, hogy a folyó aranyhordalékos. Lehet, hogy a meder fenekén méter vastagon áll a vízsodrásban teljesen megtisztított arany. Egyikük vállalkozott rá, hogy lemegy megnézni. Már vetkőzni kezdett, amikor a másiknak eszébe jutott valami. Bedobott egy darabka vadhúst a vízbe. Abban a pillanatban fekete lett a víz. Ezer és ezer fekete piranha rajzott a kis darabka hús körül. Most már tudták, hogy a 3895-öst hiába keresik. Egyikük nemsokára meglátta a fehérlő csontokat a fekete sziklatuskók között, valamivel lejjebb attól a helytől, ahol a csónakot és a levetett ruhákat találták. A húsát felfalták a fekete piranhák, ezek a veszedelmes ragadozó halak, abban a pillanatban, amikor beugrott a folyóba, hogy felhozza az aranyat... (Folytatjuk) MAGYAR S20 Vasárnap, 1964. đ*. Színházi élet SZERB NÉPSZÍNHÁZ Ilija Okuglin-Sremac: Safturtica i šubara, zenés vígjáték. Rendezte Miroslav Belović (a belgrádi Jugoslovensko dramsko pozorište vendégszereplése) C—3 bérlet. Az előadás kezdete délután 4 óra. Este fél 8-kor megismétlik a Saćurica i šubara című zenés vígjátékot (A—3 bérlet). BEN ARIBA Ralph Benatczky: Nővérem és én, operett két részben. Rendezte Mihailo Vasiljevic, vezényel Eugen Gvozdenovic. Az előadás este fél 8-kor kezdődik. BÁBSZÍNHÁZ Délelőtt 9-kor és 11 órakor a Dositej Obradović Elemi Iskola tanulóinak az Újévi fenyőfa című bábjátékot mutatják be. Délután 3-kor megismétlik az előadást. Filmhíradó ZVEZDA: Ne sírj, Péter!, hazai széles film, bemutató (4, 6, 8) MATINÉ: Szereti-e Brahmsot, amerikai széles film (10). HADSEREGOTTHON: Nikoletina Bursac kalandjai, hazai film, bemutató (4, 6, 8). NÉPMOZI: A szív labirintusa, csehszlovák széles film, bemutató (4, 6, 8, 10). Matiné: Zoro a bosszúálló, amerikai film (10). JADRAN: A hellionok bandája, angol színes széles film, bemutató (fél 4, fél 6, fél 8) BÁCSKA: Virradat, hazai fém,bemutató (3, 5, 7). SUTJESKA: Zoro, a bosszúálló, amerikai film (5, 7). DUNA (Pétervárad): Szereti-e Brahmsot, amerikai széles film (5, 7). Matiné: Virradat, kaesai film* bemutató (10). Tárlat A Matica srpska képtára reggel 8-tól 1-ig, a Pavle Beljanski képtár délután 4- től 7-ig van nyitva. A Természetrajzi Múzeum (péterváradi vár) délelőtt 9- től 1-ig, délután 3-tól 6-ig tekinthető meg. A péterváradi vár föld alatti folyosói délelőtt 9-től, délután 6-ig nézhetők meg. Az idegenvezető telefonszáma: 73-74. A kamenicai Zmaj Emlékmúzeum délelőtt 9-től 2-ig van nyitva. A karlócai Branko Radičević múzeum 9-től 12-ig, délután 2-től 5-ig tekinthető meg. ügyeletes GYÓGYSZERTÁR Szabadság-tér 2. Az ügyelet este 7-től reggel 7-ig tart. Telefon: 27-40.