Magyar Szó, 1965. január (22. évfolyam, 1-29. szám)
1965-01-10 / 8. szám
Vasárnap, 1965. január 10. MAGYAR SZÓ Az új esztendőben Egy hét a világpolitikában Rég emberi gyengeség, hogy a kezdetből következtetni akarnak arra is, milyen lesz a vég. Ez persze leggyakrabban önkényes jósolgatás, hisz nincs olyan determinizmus, mely a kezdetben kifejezésre jutó elemeket minden esetben töretlenül vinné a végig. Még önkényesebb ez, amikor az év kezdetéről van szó, hisz a történések még az évek között sem ismernek határt, csak a mi emberi időszámításunk önkényesét valami elhatárolható kerek egészet abban, ami január elseje és A kommentátorok elsősorban az újévi üdvözletek és nyilatkozatok szövegéből próbálnak általános következtetéseket levonni. Ezzel kapcsolatban elsősorban arra figyeltek föl, hogy minden újévi üdvözlet és üzenet egyformán a békevágyat és azt a kívánságot hangsúlyozza, hogy ebben az esztendőben tovább javuljon a nemzetközi helyzet. Ez a kívánság húzódik végig a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Legfelsőbb Szovjet elnökségének meg a szovjet kormánynak újévi üzenetétől kezdve egész Shastri indiai miniszterelnök beszédéig. A szovjet üzenetben ugyanis ott áll az, hogy: „Legyen ez az év a béke és a népek biztonsága erősödésének esztendeje”. Shastri indiai miniszterelnök pedig azt a kívánságát hangsúlyozta, hogy az új esztendőben „az együttműködés, nem pedig a viszály elemeit emeljék ki”. A békevágynak és az együttműködésre, a kérdések megoldására irányuló szándéknak ilyen egyöntetű hangsúlyozása egyformán tanúskodik arról, hogy a nemzetközi közvéleményben milyen erős az a vágy, hogy megőrizzük a nemzetközi feszültség enyhülésében eddig elért eredményeket, sőt, újabb lépéseket tegyünk az általános világhelyzet javulása, a nemzetközi problémák megoldása felé, meg arról is, hogy emögött a békevágy mögött mind jelentékenyebb erők sorakoznak fel, az mindinkább megszűnik pacifista óhaj lenni és mindinkább a gyakorlati politika szerves részévé válik. Persze az újév ünnepi hangulatában az állam- és kormányférfiak nem feledkeztek el a világot és a békét fenyegető veszélyekről sem. Mint Tito elnök mondotta „Tudatában kell lennünk annak a ténynek, hogy nem lehet szilárd a világbéke mindaddig, amíg nem harcoljuk ki a gyarmaturalom teljes felszámolását és nem tesszük lehetetlenné a neokolonializmust, mint a leigázás és kizsákmányolás új formáját, amely nemcsak a gyarmati országokat, hanem a többi államot is sújtja, elsősorban a fejlődőeket”. Az év első napjainak eseményei ugyanis nem is engedték meg, hogy az államférfiak újévi üzeneteikben csak a békevágyat hangsúlyozzák, hisz az első napok hírei arról szóltak, hogy Dél-Vietnamban a gerillaháború mindinkább általános háborúvá nő át és a saigoni tábornokok meg a mögöttük álló amerikai tényezők mégis tovább erőltetik a kilátástalan vérontást. Kongóból olyan hírek jöttek, hogy Csombónak még a belga ejtőernyősök nyújtotta támogatás után sincs semmi esélye arra, hogy győz a felkelők elleni harcban és a léopoldville-i kormány helyzetének rosszabbodásával állandóan növekszik annak veszélye, hogy ismét nyíltan december 31-e között történik. Ez azonban a legkevésbé sem akadályozza a kommentátorokat abban, hogy az 1965. esztendő első napjainak eseményeiből általános következtetéseket vonjanak le arról, mi várható ebben az évben. Mivel ez a mi heti áttekintésünk sohasem volt más, mint a hét eseményeinek, még inkább a velük kapcsolatban megjelent kommentároknak az összefoglalása, mi sem tehetünk mást, minthogy nyomon kövessük ezeknek a kommentároknak a gondolatmenetét, közbelépnek azok az erők, amelyek eddig is ott állottak Csömbe mögött. És a dél-vietnami, meg a kongói veszélyek még el sem múltak, máris új veszély támadt Távol-Keleten, Malaysia körül. Indonézia ugyanis ürügyként felhasználva azt, hogy Malaysiát beválasztották a Biztonsági Tanácsba, kilépett az ENSZ-ből és azóta egymás után érkeznek az aggasztó hírek a világ e részéből. Ezek a hírek brit erősítések kivezényléséről és indonéz csapatösszevonásokról szólnak, így aztán az év első eseményei azonnal a kezdet kezdetén meggyőzhették a világot és a felelős államférfiakat arról, hogy az újévi jókívánságok megvalósítása érdekében az idén még többet kell tenni, mint tavaly. Koca Popovic jugoszláv külügyi államtitkár a Novoje Vremia szovjet folyóiratnak adott újévi nyilatkozatában arról beszélt, hogy miben látja hazánk a maga szerepét ebben a bonyolult nemzetközi helyzetben. Külpolitikánk tavalyi eredményeit ugyanis így foglalta össze: „Azt mondhatnám, hogy külpolitikai tevékenységünk legnagyobb sikere az 1964. esztendőben az volt, ami minden békeszerető és haladó törekvés eredménye is, éspedig elsősorban a békés aktív koegzisztencia politikájának további érvényesülése és haladó erők befolyásának növekedése”. Ebben a keretben megemlítette az állam- és kormányfők kairói csúcsértekezletét meg a kereskedelmi és fejlesztési világértekezletet, más részről pedig hazánk kapcsolatainak erősödését a szocialista országokkal, a fejlődő országokkal és a felszabadító mozgalmakkal. Az előttünk álló esztendőről pedig ezt mondotta: „Meggyőződésünk, hogy az 1965. esztendő a béke és haladás erői további növekedésének, az erőszakpolitika további visszaszorításának esztendeje lesz”. Johnson beszéde Volt egy újévi beszéd, amely talán még többet foglalkoztatta a kommentátorokat, mint a többiek. Johnson amerikai elnök beszédére gondolunk. Az amerikai elnök ugyanis felvázolta kormánya milyen politikát kíván folytatni ebben az évben. Ezenkívül több olyan szenzációs bejelentést tett, mint például az, hogy a szovjet vezetőket meghívta az USA- ba. Ezenkívül beszélt küszöbönálló európai és latin-amerikai körútjáról, azok politikai céljáról. Johnsonnak ezt a nyilatkozatát Moszkvában úgy fogadták, mint annak jelét, hogy az amerikai és általában a nyugati politika tovább alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, reálisan méri fel a világhelyzetet. Ennek alapján már meg is indultak a találgatások — állítólag hamarosan puhatolózó tárgyalások is kezdődnek — a legmagasabb rangú szovjet és amerikai államférfiak várható kölcsönös látogatásáról. A kommentátorok ugyanis egyformán lehetségesnek tartják azt, hogy elsőnek Johnson látogat el Moszkvába, de azt is, hogy a cserelátogatást a szovjet államférfiak kezdik. Mindenképpen azt a következtetést vonják le, hogy Kelet—Nyugat viszonyában további javulás várható. Legfeljebb még egyesek az 1964. esztendő legfőbb tanúságát hasznosítva még hozzáteszik: a Kelet—Nyugat viszony javulása önmagában még nem elegendő a világhelyzet tényleges javulásához, mert nem zárja ki az olyan megrázkódtatásokat, mint tavaly az Észak-Vietnam elleni bombatámadás, a törökök Ciprus elleni támadása és a Stanleyville elleni belga— amerikai invázió volt. Johnson beszéde alapján sokan latolgatták azt is, hogy mi várható a nyugati szövetségen belüli viszonyt illetően. Ezzel kapcsolatban sokkal kevesebb sikert jósolnak Johnsonnak, mint a szovjet—amerikai viszony esetleges javítása terén. Felfigyeltek ugyanis arra, hogy De Gaulle francia elnök újévi beszédében elsősorban azt hangsúlyozta, hogy át kell alakítani a NATO-t, mint ahogy azt sem hagyták figyelmen kívül, hogy az év első napjaiban a Washington—Bonn közötti viszony elhidegüléséről érkeztek hírek. Az viszont, hogy mi várható Johnson bejelentett latinamerikai körútjáról még további elemzésekre szorul. At újévi jókívánságok A meglepett világ A világközvélemény — hogy szabatosabbak legyünk: e közvélemény nagyobbik része — nagy meglepetéssel fogadta Indonézia váratlan döntését, hogy kilép az ENSZ-ből. Az afroázsiai országok az indonéz képviselő távozása előtt azt a reményüket juttatták el Sukarno elnökhöz, hogy felülvizsgálják és megváltoztatják ezt a döntést. U Thant a világszervezet nevében hasonló reménynek adott hangot. Ezzel szemben az indonéz döntés helyeslésre talált a Kínai NK-nál, a Vietnami DK-nál és Albániánál. Indonéziában pedig támogatta az Indonéz KP, amelynek lapja azt írta, hogy „szebb újévi ajándékot el sem tudtunk volna képzelni”. A kínai Zsenmin Zsibao ebben a döntésben annak bizonyítékát látta, hogy „Indonézia független és szuverén lett”. Az első hírek szerint Malaysia beválasztása a Biztonsági Tanácsba adott ürügyet Djakarta döntéséhez. Kétségtelen, hogy Djakarta viszonya ezzel az állammal szemben a Kuala Lumpur-i kormány tevékenységének és céljainak reális értékelésén alapulhat. Indonézia hidegháborúban áll ezzel az országgal. Másrészt az ENSZ nem tökéletes. A fehér-fekete értékelés mégis elfogadhatatlan. Ebben a szervezetben, igaz, hogy vannak országok, amelyek elképzelése a békéről és együttműködésről más, mint amit az Alapokmányba foglaltak. Igazolt az a követelés is, hogy szervezzék át a világszervezetet. De az, amit az ENSZ-ben tenni kell, lényegében nem különbözik attól, amit elképzeléseink szerint a világban tenni kell: érvényesíteni a reális tényeket. Ezt viszont nem lell e elérni a szervezet elhagyásával, mint ahogy semmit sem lehet elérni azzal, hogy valaki „távol tartja magát” a világeseményektől. Nem mindig a legjobb és ritkán okos megoldás az, hogy valaki a földre ül, csakhogy ne essen le a székről. A világot épp úgy, mint az ENSZ-t nem szabad statikusan mérni. Nem a leglényegesebb az, hogy milyen jelenleg a helyzet. Még ettől is fontosabb, hogy a világszervezetet fejlődésében, munkájának folyamatosságában lássuk. Ha így nézzük, akkor okvetlenül megállapíthatjuk, hogy az ENSZ minden gyengesége és hibája ellenére ma már nem az, ami volt, hogy ma már nem lehet olyan határozatokat hozni, amilyeneket öt évvel ezelőtt hoztak. Talán tanulságos az, hogy Japán az indonéz döntéssel kapcsolatban visszaemlékezett arra az időre, amikor ő kilépett a Népszövetségből és csatlakozott az akkor alakult „Antikominternhez”. Ez volt a kezdete annak, hogy a világ két részre szakadt, az agresszió és a háború erőire, meg a nemzetközi érintkezés és a háború elkerülésének erőire. Találó volt ez a célzás és egyben jellemző a világ mai aggodalmaira és gondjaira. A kairói sajtó például ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a megoldás nem az ENSZ elhagyása, hanem az erőfeszítés, hogy a világszervezet tökéletesebbé válna. KUTI László MehSemtől Reinbekig A gonosztettek nem ritkák és elszigetelt jelenségek. Sajnos, mindenütt előfordulnak. Néhol gyakrabban, néhol ritkábban fordulnak elő, néhol súlyosabbak, néhol enyhébbek. Semmi ok sincs tehát arra, hogy éppen Nyugat- Németországban ne kövessenek el gonosztetteket, semmi ok sincs arra, hogy ne kövessenek el gyakran és azok ne legyenek súlyosak. A napokban is elkövettek egyet. Megtámadták a reinbeki bankot. Lehet, hogy ezt a mi lapjaink fel sem jegyezték volna, ha a gonosztettet nem usztasa gyilkosok követik el, azok, akiknek kiadatását, megbüntetését és tevékenységük lehetetlenné tételét már a háború óta követeljük. Már akkor figyelmeztettünk arra, hogy milyen veszélyesek, amikor megtámadták a Bad Godesberg-i, mehlemi jugoszláv képviseletet. Ezt most ismételjük meg? A Horvátországban 1941-től 1945-ig kiképzett náci ügynökök, ezek az embertelen gonosztevők, azóta sem váltak el a tőrtől és pisztolytól, most is lövöldöznek, gyújtogatnak, fosztogatnak, ahol csak tehetik. Most, mindezt azok védnöksége alatt teszik, akik ezt megengedik és védik. Éppen ezért ez a legújabb fellépésük is azért foglalkoztat bennünket, mert azt mutatja, hogy a nyugatnémet sajtó milyen viszonyt foglal el irántuk. És ezzel Jugoszláviával szemben is. Abban az időben, amikor megtámadták a jugoszláv képviseletet, a nyugatnémet sajtó ezeket a gonosztevőket úgy mutatta be, mint „hazafiakat”, akik „politikai” menedékjogot kaptak a nyugatnémet demokráciától. Most ugyanez a sajtó ugyanezeket az embereket úgy mutatta be olvasóinak, mint „jugoszlávokat” és „horvátokat”, diszkréten elhallgatva még azt is, hogy emigránsok. Arra a következtetésre jutunk, hogy a JSZSZK képviselete elleni támadást hazafias tettnek, a nyugatnémet bank elleni támadást pedig ,,jugoszláv” tettnek tartják. Vagy pedig arra kell következtetnünk, hogy a jugoszlávok fosztogatnak Nyugat-Németországban? Az ilyen rosszindulatú célzások külön súlyt kapnak abban a társadalomban, amelyben — ahogy egy bonni politikus mondotta — az embereket az foglalkoztatja leginkább, hogy férjhez megy-e Soraja vagy sem. A nyugatnémet közvélemény politikai éretlensége és tájékozatlansága lehetővé teszi, hogy a sajtó így állítsa be a dolgokat. De kétségtelen az is, hogy részben a sajtó is felelős a közvélemény ilyen tájékozatlanságáért. Tény az, hogy ez a tájékozatlanság és éretlenség jöjön bizonyos, nyugatnémet körök legreakciósabb terveihez. Szolgálatokat tesz azoknak a köröknek, amelyek nem rokonszenveznek Jugoszláviával. Annál nagyobb rokonszenvvel néznek arra, hogy szüntessék be a náci gonosztevők és gonosztettek üldözését. Vajon véletlen-e, hogy a tájékozatlanság és a reakciós beállítottság, és jugoszlávellenes állásfoglalás és a neonácizmus így összeszövődik? Talán a nyugatnémet sajtó erről többet mondhatna. De csak becsületesen! K. L. 7. oldal A múlt héten folyt nagy harcok után két dél vietnami katona elesett bajtársukat viszi