Magyar Szó, 1965. november (22. évfolyam, 301-328. szám)
1965-11-01 / 301. szám
1. oldalMAGYAR SZÓ Day felfigyelt szmokingban Az International Club Etty „feddhetetlen" csendőrtábornok A Via Appia Antica a napokban új nevezetességgé gazdagodott. Eddig csak az tudtuk róla, hogy Appia, Claudius censor kezdte eltépítését, az időszámítások előtti IV. század elején, hogy régi rómaiak suhogó ciprusokkal és pineákkal szegélyezett híres hadiútja Capuáig halad, s hogy a föld alatt azelső keresztények katakomba szelik keresztül-kasul. NINCS TOVÁBB Az új nevezetesség szintén „földalatti”, de csak átvitt értelemben. „Barlangnak” is mondható, de még átvittebb értelemben. A rendőrség „ásatásai ’ nyomán a múl héten a bűnügyi „régészet’ újabb felfedezésre bukkant. Dau felügyelő szmokingot öltött és egy estélyiruhát hölgy kíséretében éjfél után 2 órakor becsengetett a Via Appia Antica 178 számú kapuján. (Nem messze egyébként Lollobrigida villájától). Áthaladt az óriási parkon, majd az Inas bevezette a kastélynak is beillő villa társalgójába. A felügyelő leült az egyik zöld asztal mellé, udvariasan megvárta az asztalton ülő szmokingos úriember kérdését: „Mindenki tett?” Majd felállt: „Nincs tovább!” Ez a mondat ugyancsak átvitt értelemben hangzott el. A krupié, illetve a bankár helyett a rendőrség söpörte be az asztalokról a tízmillió líra értékű zsetont. A party félbeszakadt. A chemin de, fer és a trente et quarente asztalai mellől rémülten ugrottak fel a játékosok. Vagy ötvenen. Egyikmásik a kijárat felé rohant. Hiába: a villát és a parkot már körülvették a rendőrök és a carabinierik, így tehát a Keresztény Demokrata Párt két szenátora és a legfőbb vatikáni hitterjesztő hivatalnak a „Propaganda Fide”-nek egyik magas rangú prelátusa is csak igazoltatás után távozhatott. (Utóbbiak jelenlétét egyébként — pedig a nyomozók révén került a sajtóba! — a római rendőrség másnap cáfolta.) Nevük nem ismeretes. Az eddigi szokásokat ismerve — nincs sok valószínűsége annak sem, hogy a későbbiek során a cáfolatot is megcáfolják. TISZTELETRE MÉLTÓ POLITIKUSOK KEVÉSBÉ TISZTELETRE MÉLTÓ TÉNYKEDÉSE Ismeretes azonban a villa tulajdonosa, aki nem akárki: Giulio del Balzo márki, a Szentszék mellé akkreditált olasz nagykövet. Ő adta ki bérbe a kastélynak is beillő luxusvilláját havi potom nyolcszázezer líráért. Egy ilyen tiszteletre méltó beosztású diplomata illegális játékbarlangnak engedte volna át a házát? Szó sincs róla. A Via Appia Antica 178 szám alatt a nem kevésbé tiszteletre méltó International Club székelyt. S mint minden klub, ■ amely ad magára, fent említett is rendelkezett természe- I tesen alapszabállyal. Itt oll vasható: „Célunk erkölcsileg , magas színvonalon álló nemzetközi jellegű művészeti és kulturális összejövetelek rendezése”. A'^lúbr^Crtotte,'eredeti foglalkozását tekintve, az erkölcsi színvonal valóban feddhetetlen garanciáját nyújtja. Az elnök ugyanis nem más, mint Ugo Luca, a carabinierik, a csendőrség tábornoka. S bár Del Balzo márkihoz hasonlóan „természetesen neki sem volt tudomása” a zöld asztalok különlegesen „művészi” rendeltetéséről, érdemes néhány szót vesztegetni a tá-bornok előéletére. Ugo Luca aktív csendőrtiszt korában a szicíliai banditizmus ellen küzdő rendőri és csendőri erők legfőbb parancsnoka volt. Elsősorban az ő nevéhez fűződik az az 1950. július 5-én kelt belügyminiszteri közlemény, amely hírül adta: a csendőrséggel folytatott, harcban megölték Giulianot, a maffia leghíresebb vezérét. Giuliano halálát az akkori kormány óriási politikai és társadalmi sikernek könyvelte el. De Gasperi külön levélben gratulált belügyminiszterének, Scelbának, Luca pedig felvarrhatta vállpántjára a tábornoki csillagot. S ezen mit sem változtatott egy évvel később Giuliano alvezérének, Piscottának cáfolhatatlan tanúvallomása, amely ország-világ megdöbbenését keltve leplezte le: egy éjszaka ő maga ölte meg álmában vezérét, méghozzá a carabinierik megbízásából. (Hogy az esetleg élve elfogott Giulianovi leleplezései**пие, kompromittálhassák az ugyancsak szicíliai származá-sú Scelbát és társait.) Íme, a magas erkölcsi színvonalon álló International Club elnöke, aki egyébként a későbbiekben sem nélkülözte a kereszténydemokrata jobbszárny vezetőjének, Scelbának pártfogását. Ugo Lucas ugyanis 1962 óta a Belluno I melletti Feltre polgármestere, Scelba javasolta őt, mint olyan feddhetetlen személyiséget, aki felette áll a helyi kereszténydemokrata csoportok intrikáinak. ................a» MIT SZÓLNAK A VÁLASZTÓK? ■A Via Appia Antica „klubjának” rendőri bezárása most több szempontból megnyugtathatja Luca választóit. Egyrészt minden bizony- tnyal méltányolni fogják, hogy polgármesterük idejét , eddig egy ilyen magas er-kölcsi színvonalon álló, ki-zárólagosan kulturális tevékenységet folytató intézmény rabolta el tőlük. Másrészt, hogy a jövőben minden idejét Feltre társadalmi és kulturális fejlesztésének szentelheti. Amiben remélhetőleg nem akadályozza meg az sem, hogy míg a polgármesteri tiszteletdíj Feltreben (Olaszországban , a polgármesterség társadalmi funkció. A szer.) csupán 40 ezer lírát tesz ki, addig az International Club elnökeként havi másfél millió lírát vett ,,fel Ez„a..magasösszeg. természetesen semmiféle öszszefüggésben sem áll a „kulturális klub” tétjeivel, hiszen, mint hivatalos helyen közölték, a tábornok-elnökpolgármester mit sem tudott a játékbarlang létezéséről. Az engedélyezett kaszinók mellett (Velence, San Remo, St. Vincent, Campione, Taormina), amelyek jövedelmüknek átlagosan kétharmadát fizetik be adóra, illetve a kaszinót bérbeadó városi tanácsnak, az illegális játékbarlangok tucatjai működnek Itáliában. S mint mondják, a rendőrség csak akkor indít eljárást, ha feljelentés érkezik. A rossz nyelvek szerint a feljelentő ezúttal egy megdühödött klubtag volt, akit Del Balzo márki villájában Luca tábornok kulturális- összejövetelén művészi tökéllyel kopasztottak meg. (Magyarország) Róma (2) Kennedy és Hruscsov 1961. június 4-i és 5-i találkozása egyiknek sem hozott győzelmet.. .de vereséget sem. Mint az elnök remélte, a találkozás hasznos, s mint később a szovjet vezető mondta, szükséges volt. . A találkozás előtt Kennedy beszélt emberekkel, akik már ismerték Hruscsovot, tájékozódott Hruscsov személyes szokásairól és politikai módszereiről, s elsősorban behatóan foglalkozott mindazokkal a problémákkal, amelyek szóba kerülhettek. Még Párizsban, egy éjszakával az értekezlet előtt, s Bécs felé, a repülőgépben, az utolsó percig is ezen dolgozott. Néhányan a mindenben és mindig kételkedők közül attól tartottak, hogy Hruscsov kihasználja az alkalmat újabb nemzetközi összeütközés kiprovokálására. De ez nem következett be. Mindketten hajthatatlanok, de udvariasak voltak. Mindketten energikusan, de előzékenyen érveltek. Általában Kennedy vitte a szót, ő vetett fel újabb problémákat, egy-egy kitérés után visszavezette a beszélgetést a kiinduló ponthoz és nem tágított addig, amíg kérdésére választ nem kapott. Hruscsov hosszabban, Kennedy szabatosabban beszélt. Mindketten gyakran idéztek személyeket vagy a történelmet, Hruscsov nyelvezete összehasonlíthatatlanul színesebb, élénkebb volt. És habár nézeteikben óriási különbség mutatkozott, a két férfi között mégis a megértés különös neme jött létre, amia későbbi hónapokban és években, beszélgetésük folytatása során hasznukra válhatott. Személyes társalgásra csak három étkezésnél nyílt alkalom. Az első napon Kennedy volt a vendéglátó az amerikai nagykövetségen. A második napon Hruscsov meghívta Kennedyt a szovjet nagykövetségre. A két ebéd közötti ragyogó vacsorát, az utána következő balettesttel az osztrák kormány rendezte a gyönyörű schönbrunni kastélyban. Az ültetés rendje körüli általános zűrzavarban az elnök majdnem Mrs. Hruscsov ölébe ült, miközben Hruscsov szinte szüntelenül Jacqueline Kennedyt szórakoztatta s egy kölyökkutyát ígért neki az űrkutyák kölykeiből. A fehér asztalnál könnyed hang uralkodott. Amikor Kennedy szivarra gyújtott s a gyufát Hruscsov széke mögé ejtette, az megkérdezte: — Lángra akar lobbantani? Kennedy biztosította, hogy nem, mire Hruscsov mosolyogva mondta: — Aha, ön kapitalista, de nem gyújtogató. Kennedy megjegyezte, hogy azok közül a nagyiparosok és finánctőkések közül, akikel Hruscsov 1959-ben megismerkedett, 1960-ban egyetlenegy sem szavazott a demokratákra. — Bizony, azok nagyon ravaszok! — válaszolta Hruscsov. Később, amikor elmondta, hogy a rendjel, amit visel, a Lenin békedíj érme, Kennedyn volt a sor, hogy tréfálkozzon: — Remélhetőleg megtarthatja majd ... Hruscsov megemlítette, hogy országának műtrágyára és gabonára van szüksége, hogy a tengeralattjárók most fontosabbak, mint az egyéb hajók, és beszélgetés közben kitért arra is, amit az elnök, egy hónappal azelőtt, a kongresszushoz intézett üzenetében mondott. Nyilván elolvasta Kennedy fontosabb beszédeit és tájékozódott a kongresszusi vitákról is. Az erősebb védelem szorgalmazása Kennedy részéről, őt is arra kényszeríti, hogy növelje országának erejét, s — mint mondotta —, mindketten katonáik és tudósaik nyomásának vannak kitéve az atombomba-kísérletek megújítása tekintetében. — Mi azonban kivárjuk, amíg önök újra kezdik, s ha elkezdik, mi is megteszszük. A szovjet miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nagy reményeket fűz a csúcstalálkozókhoz. Annyi személyes érintkezést kíván, amennyire csak lehetőség nyílik. Bármilyen rátermettek is a nagykövetek, a közvetlen „szerelem" jobb mint a közvetett. Mindkettőjük számára bizonyára nehéz „féltékeny” szövetségeseikről beszélni, azonban Kennedy remélhetőleg nem hagyja magát megtéveszteni valamelyik kicsiny szövetségesének például Luxemburg kifogásaitól. Neki, Hruscsovnak is vannak szövetségesei, amelyeket inkább nem nevez meg, de amelyek „ha felemelik harcias hangjukat, senkit sem ijesztenek meg”. Amikor leírta Gagarin szovjet űrhajós útját, Hruscsov elmondta, attól tartottak, hogy egy ilyen űrrepülés pszichológiai hatása megfoszthatja Gagarint attól a képességtől, hogy átvegye az űrhajó ellenőrzését. Ezért lepecsételt utasításokat adtak neki. A Hold-repülés tekintetében még kételyei vannak, mondta Hruscsov. — Talán jó lenne, ha a két nép közösen szervezné meg ezt a vállalkozást — jegyezte meg Kennedy. Hruscsov ezt eleinte visszautasította, majd félig tréfásan így szólt: — Tulajdonképpen miért ne? (Folytatjuk) RÉSZLETEK THEODORE C. SORENSEN KÖNyVÉBŐL Hétfő, 1905. november 1. A képzelet határán Élnek-e még mammutok? A közelmúltban arról érkezett hír, hogy a szibériai őserdőkben mammutnyomokra bukkantak. A hír hallatára egy szovjet paleontológiai expedíció indult a tajgák vidékére, hogy ellenőrizze az információ helytállóságát. A mammutnyomokról szóló rövid hírt egy moszkvai lap közölte. A természettudósok feladata ellenőrizni azt a merész feltevést, hogy a tajgák mélyén még ma is élnek azoknak az óriási szörnyetegeknek az utódai, amelyek a közhit szerint 25 ezer évvel ezelőtt kihaltak. Osztijak és Jakut neves szibériai vadászok közölték, hogy óriásmammutok nyomára bukkantak. Csakhamar lenyomatokat is készítettek a feltételezett fél méter széles és 60—70 cm hosszú nyomokról. Egy-egy nyom közt négy méter távolság volt. A környező fákról három méter magasságig hiányzik a lombozat. Akét szibériai vadász azt állítja, hogy egyszer alig 300 méterre voltak egy mammuttól, és világosan látták a hatalmas, sötétbarna, bozontos szőrű állatot. Aligha feltételezhető, hogy ezek a képzetlen vadászok olyan részleteket gondolnak ki, amelyek csak beavatott szakértők előtt lehetnek ismeretesek. Még érdekesebb Viktor Tjerdokerbov geológus feljegyzése, aki nemrég tudományos küldetésben volt a Labinkin-tó vidékén. Visszatérése után közölte, hogy látott egy szörnyeteget, amely a történelem előtti óriáselefántra hasonlít. A szovjet tudósok úgy vélik, hogy a föltevések fantasztikusaknak, hihetetleneknek látszanak, de valami alapjuk is lehet. Elvégre a szibériai tajgákban sok ezer négyzetkilométernyi olyan terület van, amelyen ember még nem járt. Ez nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a tajgák 7 millió négyzetkilométeren terülnek el, azaz 12- szer akkora területen, mint Franciaország, vagy megközelíthetőleg ugyanakkorán, mint az egész Egyesült Államok. Becslés szerint a mammut 25 ezer évvel ezelőtt halt ki, de az utóbbi időben jóval frissebb nyomokra bukkantak. 1962-ben a régészek џ Dnyeszter völgyében egy történelem előtti települést találtak, melynek összes épüetei mammutcsontokból álloták. Később megállapították, hogy a települést 15 ezer évvel ezelőtt építették. Érdekes adatokat jegyzett fel Jermak Tyimofejevics doni kozákvezér, aki csapataival három évszázaddal ezelőtt Szibériában leigázta a vadászatból és halászatból élő törzseket. Feljegyzéseiben megemlíti, hogy az Uralon túl hatalmas, szőrös elefántot látott, s azt húshalomnak nevezte. Ezt a XVII. századi feljegyzést a kremli könyv- tárban őrzik. Csak Jakutszk környékén a századforduló óta 25 000 aránylag épségben maradt mammuts hullára bukkantak. Becslés szerint e tartományban legalább 60 000 mammut hulla van. Némelyik agyara két méter mázsa súlyú és több mint öt méter hosszú. A tudósok most Szibéria sarkvidéki övezeteiben kutatnak mammutmaradványok után, jóllehet, ezek a hatalmas állatok sohasem éltek a vidékeken. Legújabb feltevés szerint a jéggel borított vidékeken talált mammutok valamilyen szerencsétlenség vagy váratlan hideghullám következtében pusztultak el. Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy a megfagyott mammuthullák nagy részénél lábtörést vagy valamilyen más csonttörést észleltek. Ezeréves feljegyzések alapján úgy látszik, hogy a szibériai tajgák határvonala mind délebbre tolódik. Ezért indokolt az a feltevés, hogy az erdőhatár eltolódásával a mammutok is délebbre vándoroltak. Ezért az erdőség középső részében kell keresni őket. A legújabb expedíció nem is a tundrák vidékére indult, hanem az óriási kiterjedésű tajgákba tízezer kilométerrel délebbre. Remélik, hogy ha nem is bukkanak élő mammutokra, legalább e hatalmas emlősök utolsó példányainak maradványait mégis sikerül megtalálniuk. (Constellation)