Magyar Szó, 1966. január (23. évfolyam, 1-29. szám)

1966-01-03 / 1. szám

Hétfő, 1966. január 3. Egységben az erő meg nyítt szállodaköltség Megettük a JAT vacsoráját Nem is tudtam, hogy Dó­zsa György dédunokája va­gyok. Most kiderült. Az is, hogy Gubec Máté is retyerutya. Lázadtam, pártot ütöt­tem, kirohantam és — szem­ben a felsorolt lelki és szellemi ősök szomorú sor­sával — győztem. Az úgy kezdődött, hogy ... Az idő pénzt Ha kevés az ideje, utaz­zék repülőgépen! Kényelmes, gyors uta­zás — JAT. Nem volt időm, kényel­mesen akartam utazni, hogy pihenten érkezzem Ljubljanába, s mindjárt hozzáláthassak a munkához, megváltottam hát a repülő­jegyet, és a Jugoszláv Légi­forgalmi Vállalat autóbu­szán Surcinba utaztam, hogy a délután fél hatkor induló repülőgépbe ülve, két óra múltán a szlovén főváros kellős közepén tegyen le a kék egyenlakkot viselő busz. Igen ám ... Fél ötkor már a repülőté­ren voltam — huszonnyol­cad magammal. Ekkor még se rajtam, se a többi utason — zömmel szlovének voltak — nem lát­szott a dózsai és a gubeci rokonság. Letelepedtünk a pompás repülőtéri palota vendéglő­jében, és kávé meg miegy­más társaságában vártuk az idő múlását, a fél hatot. El is érkezett. Megszólalt a hangszóró. — Figyelem! Figyelem! Értesítjük a Ljubljanába utazókat, hogy a repülőgép technikai okok miatt fél hat helyett fél hétkor indul. Is­métlem ... Hm! Egyórás késés ... Na mind­egy, egye fene! Még így is jókor érkezünk. Újabb kávé, miegymás. Fél hétkor ismét suhogni kezdett a hangszóró, aztán meg is szólalt: — Figyelem! Figyelem! Értesítjük a Ljubljanába utazókat, hogy a repülőgép technikai okok miatt további egy órát késik. Ismétlem ... Hm! Ifjabb kávé, újabb miegy­más, egy-két korholó szóval elegyítve. És gyors számítások: két­órás késés, fél nyolc helyett fél tízkor érkezünk meg. Az első találkozónak fuccs. Ki bolond várni rám két órát? De a másodikra még oda­érek ... Hogy ne szaporítsam a szót, a hangszóró egyórás, majd félórás időközökben közölte, hogy technikai okok miatt........ Azután úgy tíz óra tájban beszálltunk a pocakos her­nyóhoz hasonló gépbe. A sárga sapkát és kesztyűt vi­selő légiforgalmista meg­adta a jelet az indulásra. A pilóta megnyomta az indítógombot. A két motor nyögött egyet, nyöszörgött kettőt, nyüszített is hozzá, és­­ koromsötét lett a kö­rülöttünk levő henger alakú világ. A motorok most már se nem nyögtek, se nem nyö­szörögtek, de még csak nem is nyüszítettek. Megálltak. Csak a pilóta káromkodá­sának foszlányai szűrődtek ki a fülkéből, a sötétkék egyenruhás légikisasszony pedig bűbájos mosollyal kérte föl az utasokat, szíves­kedjenek kiszállni, mert a a gép technikai okok miatt... A Dózsa és Gubec déduno­kák még mindig ártatlan bá­ránykák voltak, csak némi elfojtott farkasmozgás hallat­szott soraikból. Amikor pedig a JAT egyenruhás tisztviselője kö­zölte — volt már vagy ti­zenegy óra — hogy a gép aznap nem indul, föllob­­bant a lázadás tüze, amit hiába igyekezett csillapítani a JAT-legény azzal, hogy aki akarja, visszakapja a pénzét, ezzel csak magas ok­tánszámú bernit öntött a tűzre. A pillanatok alatt elhang­zott keresetlen, egészen köz­vetlen szavak idézését nem engedi meg a sajtótörvény, így hát csak a lényeget mon­dom el: — Márpedig mi innen el nem mozdulunk, amíg a JAT egy másik gépet nem bo­csát rendelkezésünkre! — így a Dózsák és Gubec Má­ték. A kékruhás JAT-legény igen udvariasan, de határo­zottan közölte a lázadó nép­pel, hogy a vállalat szabály­zata értelmében az utasok­nak a pénz visszatérítésén kívül semmire sincs joguk, mert — idézte — a JAT nem felel az indulásért, a késésért, az elveszett időért, az utazás elmaradásáért. — Hát ilyen aztán nincs sehol a világon! Látszik, hogy monopol helyzetben vannak! Törődnek is az uta­sokkal! Fontos, hogy beva­salják a pénzt! — zúgott a huszonnyolc főből álló tö­meg, amelyből ekkor kivált egy pocakos, vadászkalapos Dózsa unoka, s követelte a vállalat vezérigazgatóját. Az egyenruhás JAT-tiszt­­viselő szolgálatkészen tár­csázta előbb a technikai, azután a közlekedési, majd a vezérigazgatót. — Az utasoknak nincs jo­guk egyébre, mint a menet­jegy árának visszatérítésére — hangzott a legmagasabb helyekről érkező válasz. — Hát az idő? Hát a hol­nap reggel ránk váró mun­ka? Mi vagyunk mi? öm­lesztett teheráru, nimfúra? Így a Dózsák, Gubecek. A botrány egyre inkább botrány lett. A telefont a pocakos, pi­­pás zergetollas Gubec uno­ka vette kézbe. Határozottan közölte az ügyeletes szent Péterrel, hogyha holnap reggel nem lesznek Ljublja­nában, akkor... Egy szemüveges Dózsa­fi tépte ki kezéből a kagylót: — Ha holnap reggel nem leszek Ljubljanában, ak­kor ... A sajtó jelenlevő képvise­lőjét is emlegették, meg — magánhasználatra — a JAT keresztanyjának pimpókos térde kalácsát. Végül is a JAT kitűzte a fehér lobogót a tömör sorok­ban rohamozó pártütök előtt. — Minden utast elszállá­solunk a legjobb belgrádi szállodában, vacsorát szolgá­lunk föl nekik, kora reggel indul a repülőgép, hogy ide­jében Ljubljanában lehesse­nek. Az autóbusz közvetle­nül az ágyuk mellől indul. Nem igaz! Ilyen még nem volt a repülés történetében Daedalosz és Ikarusz óta — hitetlenkedett a sorok írója, pillanatnyi Dózsa és Gubec unoka. Aztán rájött, hogy mégis igaz, de arra is,­­hogy miért igaz.. Ezért: A lázadó utasok között szövetségi képviselők és három szlovén nagyváros szkupstinájának elnökei is ott voltak. Hiába, nincsen győzelem szépséghiba nélkül. (bits) PONTOZÓ (duruzsol magában): Tirara­­ra ... rararara ... raraara (csönget): HÁZIASSZONY (ajtót nyit)... PONTOZÓ (kedvesen köszön): Jó napot kívánok... HÁZIASSZONY (barátságosan): Jó napot kívánok. PONTOZÓ (kedélyesen): Én vagyok, ké­rem, a lakáspontozó ... Ne tessen ha­ragudni, egy kicsit megkéstem ... Hukk. HÁZIASSZONY (mosolyogva): Hát már nagyon várjuk. PONTOZÓ: Tudniillik, a szomszédban na­gyon jó barackpiálinkhát ittam, és egy kicsit eltikkadtam ...­­Hukk. HÁZIASSZONY: Tessék, foglaljon helyet. Mindjárt főzök egy feketét. PONTOZÓ (sértődötten): Khérem, engem nem lehet lefeketekávézni... (A há­ziasszony főzi a feketét.) ... Én szi­gorú vagyok, mint a törvény... Hukk .. . (Pakol ki a táskájából.) HÁZIASSZONY: Ott van az újság az asz­talon. PONTOZÓ: Minek az nekem. Tudom az egészet fejből... Hukk ... Khérem, én kétperces tanfolyamon vettem részt... Hikk ... És a pontokat úgy bevéstem a fejembe, mint a szomszéd­ban az előbb a phálinkát... Hukk. HÁZIASSZONY (elébe teszi a feketeká­vét): Tessék a fekete, néptársam. (És leül az asztalhoz.) PONTOZÓ: Köszönöm. (Iszik belőle.) Pfi­­pfinom... Hikk. HÁZIASSZONY (elégedetten mosolyog.) PONTOZÓ (kivesz a táskájából egy pon­tozóívet): Na, kezdjük, asszonyom ... A shakás, ugyebár, szilárd anyagból k­észült... Hukk... 45 pont. HÁZIASSZONY (közbeszól): De sötét! PONTOZÓ: Nem tesz semmit. Majd meg­gyújtják a villanyt. IHÁZIASSZONY: Hiszen ég. PONTOZÓ: Annál jobb, nem kell meg­gyújtani ... Hikk. HÁZIASSZONY: A falak is nedvesek. PONTOZÓ: Jó v­icc, esik az eső. Majd a nyáron megszáradnak... Hikk... Me­gyek tovább ... (Feláll.) ... Hol a fürdőszoba? HÁZIASSZONY: Tessék erre jönni. PONTOZÓ (benéz): Igen, bojler, fürdő­kád ... 20 ... 10 ... összesen 30 pont. HÁZIASSZONY (rimánkodva): De, ké­rem, a bojlert meg a fürdőkádat mi vettük a férjemmel, nincs is beépítve a falba. PONTOZÓ: Az enyhem nem érdekel... Hukk ... Miért nem­­építették be?! ... Megyek tovább... Televízió... HÁZIASSZONY (összecsapja a kezét): De, kérem, ez már abszurdum. PONTOZÓ (erélyesen) K­érem, mondtam már, hogy sz­igorú vagyok, mint a törvény ... Hukk ... Engem nem le­het k­ijátszani... Én minden pontho­zok ... (Megakad a szeme az asszo­nyon.) ... Magán is látok két pontot, jobbról, balról... Hukk ... és ... Hikk is­.... (A háziasszony összekap­ja magán a pulóvert.) ... Testvérek között is megérnek 2—2 pontot, össze­sen 4 ... Hukk ... (Kiesik a ceruza a kezéből, kábultan néz maga elé.) HÁZIASSZONY (kétségbeesve): Mi tör­tént, néptársam? PONTOZÓ: Elkkábultam a feketekávétól. HÁZIASSZONY (csodálkozva): A feketé­től? PONTOZÓ: Igen a feketétől... Hukk ... Annyi feketét ittam már máma ... HÁZIASSZONY: Hát, kérem, van nekem pálinkám is. Megkínáljam? PONTOZÓ: Ezt k­érem, nem szokták kér­dezni ... Hikk. HÁZIASSZONY (tölt egy pohár barack­­pálinkát): Tessék, parancsoljon. PONTOZÓ (felhajtja): Uh, de jó erős. Megér vagy öt pontot... Hikk ... Megyek tovább ... HÁZIASSZONY (erélyesen): Nem megy sehova! Ezt már mégsem lehet... Még a pálinkámat is felpontozza! Ki hal­lott már ilyet?! PONTOZÓ: Asszonyom, fő a nyugalom és a csigavér ... Hukk ... Eddig csak a plusz pontokat írtam ... Most követ­keznek a mínusz pontok. HÁZIASSZONY (felcsillan a szeme): Iga­zán? PONTOZÓ: Igen, k­érem... Tehát a la­kás nedves, sötét, kicsi ... —45 pont... Hikk ... Ha nincs víz, a boj­ler nem működik ... —20 pont... Hukk ... És fürdeni sem lehet... —10 pont... Hikk! HÁZIASSZONY: Pontozó néptárskám, ha így folytatja, kiegyenlítődnek a jó és rossz pontok. PONTOZÓ: Nem tesz semmit... Hukk ..­­. (Kiesik a ceruza a kezéből, kábultan néz maga elé.) HÁZIASSZONY: Néptársam, mi történt?. PONTOZÓ: Elkábított a feketekávé. HÁZIASSZONY: Akkor töltök egy pohár pálinkát. (Tölt.) PONTOZÓ: Uh, de jó erős. Megér vagy mínusz öt pontot... Hikk. HÁZIASSZONY: Már csak négy pont van. PONTOZÓ: Tudom, k­érem, tudom. .­­. Csak azt nem tudom, hogy mit csi­náljak velük. Mert azok mégiscsak jó pontok ... Hikk ... Hukk : Meg­van ... Mivel azok nem az én pont­jaim, számomra mégiscsak negatív pontok ... Hukk. HÁZIASSZONY: De hiszen most nincs egyetlenegy pontunk sem. Mit fognak szólni, milyen lakás ez?! PONTOZÓ: Ez, asszonyom, pontatlan la­kás ... Hikk ... Hangsúlyozom, hogy pontatlan a lakás ... A v­iszont­­ponthozásra. (Énekel.) Én vagyok a lakásponthozó egyedül... [Hukk! T­őlem retteg minden lakó messziről.. .] [Hikk! (Az ajtóból visszaszól): Két jó pontja azért mégis van! , PAPP Gábor: A lakáspontozó (Történik 1965 utolsó napján) MAGYAR SZÓ Dusán Petrović átadta a kitüntetéseket Dusán Petrovic, a Szerb Szkupstina elnöke csütörtö­kön ünnepélyesen átadta azokat a magas kitüntetése­ket, amelyekkel köztársasági elnökünk jutalmazta meg tu­dományos és kulturális éle­ten kiváló dolgozóit. Aranykoszorús Köztársasá­gi Érdemrendet kapott dr. Siniša Stankovic. A Népért Tett Szolgálatok Aranycsil­lagos Érdemrendjét dr. Ra­­divoj Berovic, dr. Borislav Blagojevic, dr. Julijana Bo­­gičević, Đorđe Bošković, dr. Jovan Đorđević, dr. Milic Grujic, Petar Konjovic, Pe­­tar Lubarda, dr. Stanoje Ste­­fanovic, és dr. Risti Stijovic kapta. A Köztársasági Szkups­tina elnöke ezután átnyúj­totta a Vörös Zászlós Munka­érdemrendet ötvenkét tudo­mányos dolgozónak és mű­vésznek. Érdemei elismerésé­ül húsz tudományos munkás megkapta a Köztársasági Ezüstkoszorús Érdemrendet, tizennégyen a Népért Tett Szolgálatok Ezüstsugaras Ér­demrendjét, negyvenhárman pedig az Aranykoszorús Mun­kaérdemrendet kapták meg. Dr. Mirjana Močićot, a köz­­társasági elnök az Ezüstko­szorús Testvériség-Egység Érdemrenddel tüntette ki. Vidám újévi járőrben Szilveszter napján feltűnően sok morcos emberrel találkoztunk városszerte, a legdühösebbektől alig mer­tük megkérdezni, hogy mi okozta rossz hangulatukat. Végül mégis rászántuk magukat. Az egyik mérges em­ber azt válaszolta, elszámította magát, minden pénzén ajándékot vásárolt, s így szilveszt­er­ezésre egy dinárja sem maradt. A másik azért volt elkeseredve, mert Sze­gedre akart utazni, felesége pedig Milánóba. Miután nem tudtak megegyezni, otthon maradtak... A legtöbb megkérdezett vállvonogatva, szó nélkül tovább állt, csak huszonnégy órával később, újév hajnalán döbben­tünk rá, hogy a legtöbb morcos ember tulajdonképpen takarékoskodott a jókedvvel. Ugyanis akkor olyan kur­­jongatás verte fel a várost, hogy a színes égők ezrei szinte hunyorogtak tőle ... A Rudié utcában hajnali három körül négy fiú és négy lány jött velünk szembe. Olyan jókedvük volt, hogy vadidegen járókelőket is sorra csókolgattak, a változa­tosság kedvéért a fiúk a lányokat, a lányok pedig a férfiakat. Nem tudjuk, hogy megharagszanak-e, amiért csókos útonállóknak neveztük el őket... A Belgrád kávéház előcsarnokában egy negyven év körüli polgár a télikabátját, kesztyűjét és félautomata nyakkendőjét kereste ... csak félórai perpatvar után derült ki, hogy a jóember eltévesztette a házszámot, ugyanis a Palics hotelban hagyta a keresett holmit és egész társaságát... Reggel öt óra körül egy másik mulatozó leesett a posta elől induló villamosról. Mérgében elhatározta, hogy gyalog megy haza. De alighogy elengedte a vas­oszlopot, összerogyott, majd nagynehezen feltápászko­­dott és elindult, persze az oszlopot, amely biztonsági tengelyül szolgált, nem merte elengedni s így körbe­­körbe járkált. Néhány vidám polgár kiszámította, hogy­ha meglesz az 1500 kör, akkor talán hazaér . 3. oldal Szilveszterezés a Park Hotelban

Next