Magyar Szó, 1966. május (23. évfolyam, 118-147. szám)
1966-05-01 / 118. szám
1966. ápr. 30., május 2. MAGYAR SZÓ Az döntsön, aki illetékes Beszélgetés Kelemen Mátyással, a KSZ Tartományi Vezetőségének titkárával ! — A társadalmi tevékenység súlypontja most a vállalatokra, munkaszervezetekre esik, nem a felsőbb szervekre; a vállalatokban vannak a termelőeszközök, ott halmozódik a bővített újratermelés, ott tömörülnek a közvetlen termelők, ott alakul a beruházási politika, ott összpontosulnak a mindennapi életünkre vonatkozó követlen döntések. Ha ilyen körülmények között a társadalmi tevékenység súlypontját valaki a felsőbb szervekre helyezné, gondolván, hogy felülről is irányíthatná a munkaszervezeteket, akkor szem elől tévesztené, hogy ez csak a dolgozók jogainak kisajátításával történhetne, tehát bürokratikus elképzelésnek esne áldozatul. Mindebben szembeszökően megnyilatkozik reformintézkedéseinknek nemcsak gazdasági, hanem társadalmi lényege is. Sokan épp arra nem figyelnek fel kellőképpen, hogy gazdasági intézkedéseinknek mely társadalmi reformjellege van — mondotta Kelemen Mátyás, a Kommunista Szövetség vajdasági tartományi vezetőségének titkára, amikor megkértük, foglalja össze olvasóink számára azt a kibontakozó politikát, amelyet a kommunisták a III. plénum után mind erőteljesebben szorgalmaznak. Rendszerünk alapja az önigazgatás fejtegetését azzal kezdte, hogy a reformintézkedések mindannyiunkat jobb, szebb élettel kecsegtetnek, azt célozzák, hogy több és olcsóbb termékünk legyen, növekedjenek a személyi jövedelmek és az alapok. Előttünk, vajdaságiak előtt is jobb életkörülmények távlatát nyitja meg, elvárhatjuk tehát,hogy a kommunns döntést minden ügyesbajos dolgunkban annak kell meghoznia, aki illetékes rá, tehát önigazgatási szerveinknek, úgyhogy a kommunisták is csak ott küzdhetnek alapszervezetükben elfogadott egységes álláspontjuk érvényesítéséért, nem pedig máshol, mert hiszen ők is a dolgozók szerves részének tekinthetők — mondotta Kelemen Mátyás. — Tehát az eddiginél is nagyobb eszmei felelősség hárul a kommunistákra, mert módszerük csak az lehet, hogy politikailag hassanak, ne pedig kényszereszközökkel, hatalmi funkciót töltve be társadalmunkban. Ha valamit nem tudnak demokratikus úton véghezvinni, más módszerhez nem érdemes folyamodniuk, mert a közvetlen demokráciában sikerrel csak az olyan intézkedések kecsegtetnek, amelyeket a dolgozók személyesen magukévá tesznek. A kommunistáknak tehát nemcsak egymás között van szükségük előre mutató, konkrét akcióprogramra egy-egy munkaszervezetben, hanem a dolgozókkal vállvetve kell akcióprogramot kovácsolniuk. Semmit a dolgozók megkerülésével Kelemen Mátyás kifejtette, hogy a fentiek miatt elfogadhatatlanok azok a módszerek, amelyek révén némelyek a dolgozó megkerülésével igyekeznek valamiféle általános társadalmi érdeknek érvényt szerezni. Valójában nincsenek általános érdekek a dolgozók érdekein kívül. Már rég bebizonyosodott, hogy a dolgozók maguk is helyes döntést hoznak, a listák következetesen küzdjenek érte. Ezért a legidőszerűbb eszmei-politikai feladatok épp a reformhoz fűződnek, kellő eszmei felkészültséggel felfegyverezni a dolgozókat, hogy most, amikor az önigazgatás már nem elvont célokért folyik, hanem minden ember életének közvetlen meghatározójává válik a munkaszervezetekben, mert nagyrészt saját munkájuktól, döntésüktől, egymás közti viszonyuktól függ életük menete, feladatuk magaslatán álljanak. Az önigazgatás, a közvetlen demokrácia társadalmi rendszerünk alapja, ennek továbbfejlesztéséért kell síkra szállniuk a kommunistáknak. A III. plénum arra utal bennünket, hogy e tekintetben semmiféle ingadozást, akár a kommunisták, akár mások részéről, ne méltányoljunk, utóvégre azok, akik ezt szem elől tévesztik, összeütközésbe kerülnek pártprogramunkkal, sőt pillanatnyi terheket is önszántukból a vállukra vesznek, ha életük távlatát reálisan látják maguk előtt. Az életképes integrációs folyamat szemmeltartása is ezt bizonyítja. Viszont a dolgozók elhajlással, minden olyan megnyilatkozással, amely megrövidíti őket, szembeszállnak, akár az integrációs folyamaton belül is. Mindezt támogatnunk kell. Némely mezőgazdasági kombinátban több kommunista nem értette meg ezt a folyamatot. Különös például az is, ha egyes, politikai funkciót betöltő emberek igyekeznek a bankok élére kerülni, csak azért, hogy a beruházásokat ellenőrizzék és irányítsák, noha ez a dolgozók, munkaszervezetek közvetlen ügye, s az ilyen gyakorlat, bárki részéről is történik, a dolgozók jogainak kisajátításával jár. Ez a jelenség csak azzal magyarázható, hogy némely kommunisták nem elég következetesek az önigazgatás továbbfejlesztésében, a gazdaságii és társadalmi reform érvényre juttatásában. Viszont a kommunistáknak kíméletlen harcot kell vívniuk a dolgozók jogainak kisajátítása, a visszaélés minden formája ellen, bárki kövesse is azt el. Ugyanilyen következetesen kell küzdeniük a lokálpatriotizmus, a sovinizmus, az etatizmus és a bürokratizmus minden megnyilvánulása ellen. A javadalmazásnak politikai színezete van — Itt kell utalnunk arra — mondotta Kelemen Mátyás —, hogy a munka szerinti javadalmazás nagyon kényes és éles politikai probléma, s minden egyes munkaszervezetben mielőbb meg kell találni a megbízható mércét, amely szerint ki-ki annyit kap, amennyit munkájával ad. Minden dolgozó reális érdeke ez, mert az alkotó és termékeny munkát serkenti, s lehetetlenné teszi az élősdiséget. Ha ezt egyszer s mindenkorra tisztázzuk, akkor sikeresen elejét vesszük minden olyan káros kísérletnek, amely a kétkezi munkást szembeszegezi 8 szakemberrel: a megbízható mérce, amelynek segítségével a teljesítményt felbecsülhetjük, minden félreértést eloszlat. A szakembereket és szakintézményeket a legnagyobb mértékben be kell vonnunk a termelésbe, javadalmazásukat is méltányosan kell intéznünk, hisz nyilvánvaló, hogy munkaszervezeteink csak a tudomány vívmányaira támaszkodva érhetnek el újabb sikereket. Így a kétkezi munkás és a szakember érdeke egyazon vállalatban találkozik. Nyilván mindannyiunknak nagyobb önbírálattal kell tekintenünk önmagunkra, hogy az eredményesebb társadalmi tevékenységnek utat nyissunk. Utunk a jóléthez vezet Kelemen Mátyás végezetül emlékeztetett arra, hogy tartományunk kommunistáit eddig is az imént vázolt elképzelés vezérelte gyakorlati tevékenységükben, a III. plénum éppen csak a nagyobb fokú következetességet, eltökéltséget követeli meg tőlük. Méghozzá halaszthatatlanul. Ha itt-ott akadt is ingadozás vagy elhajlás, nem kétséges, hogy a napjainkban tartományszerte zajló alapszervezeti üléseken tiszta vizet öntenek a pohárba. Az a roppant aktivitás, amely alapszervezeteinkben folyik, azt bizonyítja, hogy a III. plénum életes problémákat taglalt, s ugyanez az aktivitás biztosítja majd társadalmunk gyorsabb fejlődését és felvirágozását. MAJOR Nándor Nem a puszta óhaj, hanem a cselekvés Kelemen Mátyás Nyolcszögű torony MAGAS SZIKLACSÜCSÖKÖN, a fjord-szerű ökölvágás tetején álló plomini kilátótorony úgy hat, mintha játékos dzsinek ültették volna oda. Ravaszul elhelyezett nyolcszögű épület ez, úgy készült, hogy minél több kilátás jusson a nézőnek a hegyek felé is, meg a tengerre is. Szeles időben vándorolhatsz körbe-körbe egy kis kilátásért. Kör alakú a pult is, amelyen a vendéglátóipar színes italokkal csábít, ám kör alakú a motelsor is, az alagsor, amely a torony alatt éjszakai pihenést és vadul zúgó tengert kínál. Az isztriai partszegélyen kicsit olyan minden, mint a mesevilág. A mélyben lent — nagyon messze és nagyon mélyen —, a Vela Vrata tengerszorosa és az igazi Quernero táján egy-egy hegyi patak keresi útját a sós víz felé, s innen a magasból nem tudni, hogy az édesvíz kékebb-e, vagy a mélyvízű tenger. S mindig igyekszik egy játékhajó (alapjában komoly, nagy tengerjáró) valamilyen irányba odalent a mélyben. Mesevilág ez, igazi, szemnek és léleknek egyaránt. Amióta felkanyarodtunk a különös ábrájú sziklák között Lovranon túl, már a helységnevek is könnyűvé lesznek és talányossá. Füledbe cseng még leléi neve, tovább csilingel valahol a széles úton Vozilinci, és amikor új tájakra éhesen tapad a szemed a sziklafalra vagy a tengerre felváltva, egyszerre út menti helységtáblába botlasz. Tömör és meghökkentő. KRAJ — hirdeti, s ez minden délszláv nyelven annyit jelent, hogy: vége. Pedig csak most kezdődik a mesevilág. Száz év előtt vége volt itt a hegyi útnak, nyilván akkor ragasztották a befejezést jelentő furcsa városnevet egy házsorra, azóta azonban a szerpentin tovább gurult, s az ember mosolyogva gondol az ősökre, akik azt hitték — itt a kelet-isztriai partszegélyen —, hogy beszögezett kerítésnek tették ki falunevüket. Az alkonyatban az Vcka árnyékai korábban jönnek és hosszabbak, mint a dalmát vidékek nyúlós délutánjai, szóval a ködbe hajló hegycsúcs oldalában sziklafalhoz tapadó tornyok, várfalak, kabin. Azt hiszed, már ott is vagy, pedig messze vannak még a középkori, régi városnak kontúrjai. Jaj, mit is hallottunk ezekről? Erről a városról? Sülylyed a város, a régi Labín, az ősrégi ramai bánya aláaknázta, a nép a völgyben fekvő újvárosba költözik át lassan. A bányászat erre ősi foglalkozás, minden bányamúzeum igyekszik ezekből az ősi kitermelőaknákból szerszámot, rajzot, régi csilléket szerezni, de azért a rasai bánya újabb része még él és híres: újabb aknák nyílnak benne, mélyen Labin alatt. Az új városrészben: bányaiskola. Nagy rajztömbökkel a hóna alatt diákság zajong, a vendéglők is hangosak és vidámak, kivilágított nagy áruházak, modern iskolaépületek. Vasút is van, egy szárnyvonal, de ki jár erre vonaton, amikor olyan pompás az autóbuszösszeköttetés minden irányba, elsősorban Rijeka és Pula felé. Ez már Isztria szíve, ott a Raša folyó völgye a hegycsúcson túl. Igen arra épül a nagy plomini vízi erőmű is, Isztria legnagyobb energiatelepe. A rašai bányatelepek dolgozói eleinte aggódtak: mi lesz az ő szenükkel, ha megnyílik a nagy erőmű? Kiderült, hogy ezeknek a szénbányáknak még exportra is van kilátásuk: Itáliában nagyon is becsülik és értékelik az isztriai szenet! Elhagyjuk Labint — úgyis csak kitérő volt ez a kicsit álomba süllyedt, különös város, most már hegynek alá ereszkedünk folyton. A vajdaságiaknak jól ismert út ez Rabac falu felé, amely átkelőpont Cres és Mali Lošinj irányába. Rabac színes házsorai és víkendtelepei is egyre népszerűbbek, már most, a szezon legelején is felkészülve várják a kisebb pénzű nyaralóvendégeket, akiket onnan az opatijai riviéráról idébb űznek a magas árak és a külföldiek. Pedig az előszezonban el lehet egy-két hetet olcsón tölteni az abbáziai tengerparton is, s az ottaniak büszkén hangoztatják jelszavukat: Dubrovniknál jóval olcsóbbak vagyunk! És ez igaz is. Visszatérőben késő éjszaka olyan volt a kora tavaszi végtelen tengerszegély a maga lámpasoraival, mintha erősen és hatékonyan versenyre kelne a csillagos éggel, arra messze Rijeka, Crikvenica, Bakar és Senj irányában, ahol a végtelen víztükör fölött — a legenda szerint — páratlan napokon mindig meghalni jár a bóra. MAJTÉNYI Mihály 3. oldal A földművesek és a reform Jože Ingolič, a Szövetségi Végrehajtó Tanács mezőgazdasági titkára a jövedelemről és a felosztásról Szokványos megállapítás marad, ha nincsen hozzá megfelelő, idevágó adat: ha csak azt hangoztatjuk, hogy a reformmal a mezőgazdaság jobb helyzetbe kerül, még nem sokat mondtunk, ha azonban hozzáteszszük, hogy a tavalyi jövedelem 80 százalékkal nagyobb, mint az előző esztendőben, akkor már mondtunk valamit. Sőt, ha megtoldják azzal, hogy az ipari termelésben másfél százalékos növekedés volt, a mezőgazdaságban pedig majdnem két és fél, akkor tényleg tartalmat kapnak az elcsépelt szavak. Kiderül, hogy a mezőgazdasági termelés feltételei valóban kiegyenlítődtek a többi ágazattal. Itt-ott azonban elhangzik olyan vélemény is, hogy ez a jövedelem nem annyira a nagyobb terméshozam és a jószágállomány növekedésének az eredménye, mint inkább az áremelésnek, kiegyenlítésnek. A titkár ezzel nem azt akarta mondani, hogy a falu érdemtelenül jutott a valamivel több mint 200 milliárd dinárhoz, mert hát ennyi ez a növekedés, hanem a mezőgazdaság ezzel régi, jogos követelését hajtja be. Egyúttal azonban arra is utalt, hogy jövőre erről az alapról kell rajtolni, nincs több áremelés, sőt az árhivatal nyilvántartása szerint egyes élelmiszeráraknak nyilván csökkenni kell. Vonatkozik ez például a sajtra és egyéb tejtermékre, továbbá a legújabb adatok szerint a hazai piacon a sertésárak 20 dinárral magasabbak, mint a külföldi piacon. Ez a kis áreltolódás azonban nem szabad, hogy aggasszon bennünket, sőt több mint valószínű, hogy a befagyasztott árak felszabadításánál lesznek ilyen, kisebb kilengések. Általában azonban elmondható, hogy az ipari cikkek és az újratermelési anyagok ára összhangban van a termény- és jószágárakkal. A titkár szavaiból azt hámoztam ki, hogy a mezőgazdasági szervezetek tavaly egy kicsit könnyen jutottak a nagyobb jövevedelemhez, mutatja például az is, hogy a személyi jövedelmet növelték anélkül, hogy fedeztük lett volna rá, vagyis nem kísérte nagyobb termelés. Ez nyilván megindokolható, a mezőgazdasági szervezetekben ugyanis azelőtt túl kicsik voltak a keresetek, s most a kiegyenlítésnél a személyi jövedelmek nagyobbat ugrottak, mint az iparban, sőt egyes birtokokon az átlagkereset 80 000—100 000 dinár között van. A zárszámadásokból ítélve azonban meggyőződhetünk, hogy nem kótyavetyélik el a pénzt, mert az alapok és a személyi jövedelem között jó ez arány. Jelenleg ugyanis több mint 50 milliárd van az alapokban. Noha a társastermelők és a többi földműves jövedelme nem növekedett annyit, mint a mezőgazdasági szervezeteké, már csak azért sem, mert náluk jóval kisebb volt a hozam, így is sok pénz jutott a falura: több mint 200 milliárd dinár. Még ha valamivel nagyobb adót is fizetnek, mint az előző esztendőkben, akkor is, lám, futja termelőeszközök vásárlására. A földművesek ugyanis több ezer traktort és kisebb munkagépet vásároltak, a lóállomány is növekedett valamicskét, a műtrágyaraktárak pedig kiürültek. Mindez arra utal, hogy a földművesek is részt vállalnak a mezőgazdaság korszerűsítésében. Ezt pedig a szövetkezetekkel együttesen végezhetik. A titkár közölte, a Szövetségi Végrehajtó Tanács mezőgazdasági titkársága utasítást kapott, dolgozzon ki javaslatot arra vonatkozólag, mily módon tehetnek eleget a falu megnövekedett vásárlóképességének. Továbbá, hogyan lehet majd az egyéni eszközöket a társadalmi eszközökkel párosítani, s mily módon lehet ilyen eszközöket beruházni. Annyi bizonyos, hogy a földművesszövetkezetekben új alapokra kell helyezni a társastermelést, és úgy felosztani a munkát, hogy nagyobb termelésre sor- SSfiffel a földműveseket és a Szövetkezeteket. PAP Endre Hangya András rajza