Magyar Szó, 1966. augusztus (23. évfolyam, 208-238. szám)
1966-08-01 / 208. szám
2. oldal Színház az egész város Dubrovniki jegyzetek Intellektualizmus és angazsáltság Mimica és Slijepčević műve a fesztiválon Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Találóbb megállapítással, mint azzal, hogy színház az egész város, aligha illethetné bárki is ezekben a napokban Dubrovnikot, hiszen semmi kétség, e nagy múltú város életének üteme — július 10-étől augusztus 24-éig — az immár tizenhetedszer sorra kerülő Nyári Játékok rendezvényeihez igazodik. Ezekből még mindennap van egy-kettő, de néha több is, minthogy a másfél hónap alatt nyolcvankét színmű, zenei és néptánc-bemutatót kell megtartani, továbbá hét szerenádot a nagyra becsült közönségnek. S hogy a közönségre sokat adnak a rendezők, az több mindenből kiderül. Először is abból, hogy a Dubrovnik környéki helyekről, Kupariból, Srebrenóról, Mimiről, Platáról és Cavtatiról külön buszokat állítottak be a játékok iránt érdeklődők számára, Dubrovnikben pedig — noha a villamosok egyébként csak éjfélig közlekednek — a Grazon és a Lapadon elszállásoltalók minden alkalomra fenntartják a járatot. Persze, ennél jóval kisebb apróságokból is kiolvasható a közönség megbecsülése. Teszem azt, a turista tájékoztató irodákban, az Atlasban és a Népszínházban serénykedő bájos és lenge öltözékű jegyárusnők arcán derengő mosolyból, s nemkülönben abból is, hogy a jegyek 500- tól 5000 dináros áron forognak közkézen. (Ez pedig bármennyire is borsos árnak tűnik, mégiscsak illő szerénységgel kapcsolódik be az itteni árfolyamba és árkalkulációba, hiszen mindössze néhányszorosa egy palack sörnek, vagy kerthelyiségi belépőnek.) Ilyen értelemben a Nyári Játékokra nem is lehet panasz. A 26 színpad 14 szabad színpada harmonikusan beleolvad a környezet architektúrájába. A szabadtéri színpadok a város legkülönbözőbb részein, a patinás épületekkel körülvett tereken, a kellemes, hűs parkokban, az egykori kastély- és kolostorudvarokban, továbbá a tenger közvetlen szomszédságában vannak. Elbűvölőek, hangulatosak, akárcsak az egész város a nap minden szakában. De leginkább talán este, amikor kigyúl a fény, s a csillagok is felragyognak, a suhanó buszok és a csilingelő villamosok meg csak szállítják, ontják a zene, a színművészet, a folklór szerelmeseit, vagy éppen azokat, akik ha már Dubrovnikba vetődtek, puszta szórakozásból, esetleg sznobizmusból igyekeznek felkapatni a Lovrenac vagy a Reveim várba. Bárhogy is van, ez az igazság: a Nyári Játékok rendezvényei iránt óriási az érdeklődés! És ezt két fölöttébb jellemző adat is bizonyítja: az egyik, hogy a jegyek nagy részét már előjegyezték vagy eladták, a másik meg az, hogy csupán az első héten 20 200 nézője volt a műsornak. A Játékok gazdag műsorából eddig Shakespeare Othellója, a szkopjei Tanec táncegyüttese és C. Monteverdi Vespro della Beata Vergine című műve aratott legnagyobb sikert. A rendezvények bármelyikének megtekintése ritka csemege, feledhetetlen élménynyel ajándékozza meg az embert. Nem csoda, ha a csupán néhány napig Dubrovnikben tartózkodó turista nem győzi eléggé sajnálni, hogy a Játékok valamennyi előadása este kilenckor kezdődik, mert így amennyiben a dráma mellett dönt, a zenéről le kell mondania vagy fordítva. De hát Dubrovnikban egyébként is annyi a szépség, hogy egy kis veszteséggel igazán könynyűszerrel megbékél mindenki. Sokkal könnyebben, mint azzal a tudattal, hogy lám, még csak hetvenkét órája élvezem az Adria gyöngyének előnyeit és máris: elfüstölög a gázsi, a pénz. Ezen pedig az érdekelt — szintén füstölög. De csak úgy magában, mert ugye, kultúrembernek illik tudnia, hogy ha történetesen éppen a tyúkszemére lépnek, akkor is — ő kér bocsánatot! SZŰCS Imre Pula, július 31. Tegnap este két teljesen eltérő típusú filmet láttunk az arénában: az egyik intellektuális (mondhatnám kísérleti), a másik pedig a szó szoros értelmében vett anyazsált film. » Vatroslav Mimica Hétfőn vagy kedden című rendkívül érdekes műve egy intellektuel, ez esetben újságíró, egy napját fejezi ki, hogy a szürke hétköznapok élete is milyen gazdag, mennyire változatos, hisz ez az élet nem csupán munkából és egyéb külsőségekből, hanem a gondolat, az érzelmek, a vágyak egyszóval az ember belső „életéből” tevődik össze. Akárcsak egy struktuális festmény, Mimica filmje is tulajdonképpen szerkezet: a reális világ és a tudatunkban elraktározott érzelmi és gondolati világ bonyolult szerkezete, amely tulajdonképpen az élet ritmusával azonos. A gondolat felbontja az idő folytonosságát, szabadon csapong a színes vágyak és szép emlékek, továbbá a fekete-fehér, szomorú és csúf élmények között. Mimica filmjében szintén feloldódik az idő, s a jelenlegi napi tevékenységtől kezdve a gyermekkori élményeken át a vágyakig terjedő relációk soksok mozaikkockájából egy teljes emberi élet bontakozik ki. A Hétfőn vagy kedden igazi film (helyenként már megközelíti az abszolút film fogalmát) teljes vizuális szenzáció, s épp ezért nem is beszélhetünk külön a színészek játékáról. (Az újságírót Slobodan Dimitrijević alakította.) Virtuóz, pontosan kiszámított film, mely intellektuális élményt nyújt, de kissé hideg ahhoz, hogy érzelmileg igazán magával ragadjon. Tomislav Pintar operatőr bebizonyította, hogy világklaszszis. Nem csodálkozunk azon, hogy a közönség meglehetősen sokat fütyült. Vladan Slijepčević Védenc című művében azon az úton halad, mely a Szemtől szembennel kezdődött, majd a Hivatali tisztséggel folytatódott, társadalmi életünk időszerű problémáiból merítette témáját. Mindjárt meg kell jegyezni, hogy művét sokkal magasabb művészi színvonalon valósította meg, mint amilyen az említett két film. Slijepčević a humánus, a szocialista emberi viszonyok kialakítását akadályozó jelenségek egyikét próbálja reálisan felmérni. Olyan problémát taglal, amellyel sajnos nagyon is gyakran találkozunk — a karrierizmusról van szó, az olyan emberekről, akik tehetségesek, de nagyratörőek, s hajlandók mindenkin és mindenen átgázolni, csakhogy minél előbb feljussanak a társadalmi ranglétra legmagasabb fokára. A pártba is csupán ezért lépnek be. Ezek a törtetők rendszerint elég ügyesek ahhoz, hogy mindig találjanak maguknak pártfogót, aki csak akkor tér észhez, mikor már átgázolnak rajta. Figyelmeztetés ez a film, mely az annyira hírhedt ismeretség és kapcsolat, az alkalmas pillanatban elmondott nagy szavak, a hízelgés és más hasonló módszerekkel való boldogulást mutatja be őszintén, merészen, egyszerű, de modern eszközökkel. Sti Njepčević a Háromszíves éremnek, A dolgok való állásának és számos dokumentumfilmnek a szerzője ezzel a művével bebizonyította, hogy komoly rendezővé érett. Igazán kár, hogy filmjének befejezése kissé ügyetlen és mesterkélt. Ljubiša Samardžić, a karrierista szerepében mint mindig, most is jól játszott (bár néha szimpatikus szélhámosra emlékeztetett), Špela Rozint láttuk már jobbnak is, Stanislava Pešić kedves, közvetlen alakítást nyújtott. Rada Markovic és Duša Počkalj is korrektül játszott. Az aréna közönsége szépen fogadta a filmet. LADI István Jelenet a Dundo Marciéból, tudhatatlan a Dubrovniki Játékok elmadarabjából EGYRE KEVESEBB AZ ÜZEMI BALESET Tavaly 27 000 üzemi balesettel kevesebb volt, mint 1964-ben. A szövetségi munkafelügyelőség adatai szerint tavaly összesen 282 000 üzemi baleset történt, vagyis kevesebb mint az utóbbi öt évben bármikor. Ezekből a biztató számadatokból azt a következtetést vonják le, hogy sok munkaközösség a munkavédelmi törvény meghozatala után javított a dolgozók munkakörülményein. Ezt bizonyítja az is, hogy például Szerbiában 1484 vállalat 1965-ben több mint 44 milliárd régi dinárt fordított munkavédelmi célra. Ennek ellenére egyes köztársaságokban és néhány iparágban még mindig sok a baleset. Az építőiparban például ezer munkás közül évente átlag százat ér baleset, ami jóval a jugoszláv átlag fölött van. A szakértők szerint legtöbb a baleset hétfőn és csütörtökön 9 és 11 óra között. Leggyakrabban a 20—30 éves dolgozók esnek áldozatul. (Tanjug) jutalomnyaralásra menni nem kis dolog. Ebben a drága világban, hiszem sokan szíves örömest kapnának rajta. A szervezők mégis beleizzadtak, mire a birtokon egy- együtt a csoport. Az emberek nehezen álltak kötélnek. — Hogyisne! Francos nyavalyát! Elmenni olyan meszszire, ki tudja visszajövünk-e — mondták vonakodva, ami inkább az ősparaszti szemérmetességet, mintsem a valóságos elutasítást volt hivatva kifejezni. Mert, ha húzódoztak is, ezért mindegyikükben ott pislogott a kíváncsiság tüze: meglátni a tengert! így hát végül is teljes lett a létszám. Mind válogatott emberek, méghozzá a korazabbak közül, akik önszántukból úgysem mennének országjáró útra. Rá is szolgaiak a jutalomra: önmagukat sem kímélve szorgoskodtak a terménybetakarítás körül. A nagy nap hajnalán, jótor virradat előtt, ünneplőjén, fekete ruhában, kalapban, kérgesre keményített fehér ingben mindahányan az indulásra kész autóbusz előttopogtak. A csokoládébarnára perzselt, mélyen barázdált arcokról lesírt a szorongás, a megilletődöttség. Az utolsó búcsúszavak, az Nekünk muszáj! itthon maradt házastársak riadt, aggodalmas felkiáltásai. Vigyázzanak ám kezdtek magukra...” belevesztek a Diesel-motor zúgásába. Szóval nekivágtak a nagy útnak. Hamarosan előkerültek a pálinkásbutykosok, majd később a csibecombok is. A hangulat felengedett. Ugyannyira, hogy már csipkelődve ugratták egymást. Harsány nevetéssel nyugtázták, ha egyikükre, másikukra ízes szójátékkal ráhúzták a vizeslepedőt, így rövidítették az embergyötrő tétlenség perceit. Az-tizenkét órás úttal mögöttük érkeztek meg a tetthelyre. Mondani sem kell: végtelenül elcsigázott állapotban. A tekergő szerpentinek fölött viaszsárga színt öltött arcokon még mindig a kínlódás izzadtságcsöppjei gyöngyöztek, amint megmacskásodott lábakkal kitámolyogtak a kilométerről kilométerre kényelmetlenebbé váló járműből. Délután két órát mutatott az idő. Hetedmagával tűzött a magasan trónoló öreg tűzlabda: hunyorgásra szorított szemükkel nem tudták befogni a rendkívül gyönyörű, meztelen valóságában eléjük tárulkozó tájképet. Lélekben mindannyian otthon jártak. Mígnem egyikükből ösztönösen kibuggyant valamennyiük gondolata: „Én már itt sem maradok, megyek viszsza, ha jöttök, ha nem!” Lett erre olyan zenebona, hogy már vagy száznál is több turista tülekedett körülöttük. — Megyek én is, én is, én is ... sorjázták egymás után, mintha a tatár kergette volna őket. Nincs mentség. A többség, illetve egy szálig a viszszavonulást sürgették. Mindössze annyi időt hajlandók „a csukamájolaj szagtól bűzlő helyen” eltölteni, amíg a buszvezető kipiheni az út fáradalmait. Csak egy ember P. Gy. makacsolta meg magát. Lajbijánál fogva Pista komáját ki is rántotta a delelő nyáj módjára összeszoruló csoportból és nekitámadt: — Ide figyelj! Én meg te nem megyünk sehova sem, a krisztusát a világnak. Nekünk muszáj kitartani, ha a fene a fenét eszi is. . — Már mért volna muszáj — szabódott Pista koma. — Azért — tromfolt P. Gy. —, mert ennyivel tartozunk piros könyvecskénknek. Nem hozhatunk szégyent a pártra. Egy tapodtat sem, érted, ha belegebedünk, akkor sem és kész! Itt aztán nem volt apelláta. Pista koma is beadta a derekát. Kettőjük híjával fordult meg a busz még aznap este, hogy ha csak lehet, reggeli jószágetetésre már meg is érkezzenek. A két hős meg — mert hősök voltak, miután vállalták a kéthetes bizonytalanságot — nap nap után bent gubbasztott a szállodai szobában. Egyrészt mert elviselhetetlen pokoli hőség uralkodott, másrészt meg így véltek igazolást szerezni asszonyaik megnyugtatására, mármint, hogy ők bizony nem bámulták a szemérmetlen pucérságot, ahogyan itt az elvetemedett fehérnép mutogatja magát. Csak esténként merészkedtek ki egy-egy rövid sétára, hófehér ingükben, fekete ruhájukban: messziről úgy hatottak, mint népes családjuktól elszakadt két árva pingvin. BÓKA Ferenc .) ÜNNEPSÉG MACEDÓNIÁBAN Macedóniában már megkezdődtek az ilindeni felkelés 63., a forradalom 25. és az antifasiszta szobrány első ülésszaka 22. évfordulójának ünnepségei. Macedónia-szerte több ünnepi rendezvény volt. Krusevón, ahol 1903-ban kitört az ilindeni felkelés és a Prohor Pcsinyszki kolostorban, ahol 1944-ben megtartották az antifasiszta szobrány első ülésszakát, díszülést tartottak. (Tanjug) MAGYAR SZÓ Hétfő, 1966. augusztus 1. A Novi Sad-i Elektrovojvodina villamosenergia-elosztó vállalat, Dimitrije Tucovića 5. pályázatot hirdet hat tanuló felvételére a villanyszerelési szakmára. FELTÉTELEK: 1. Nyolcosztályos iskola 2. A pályázóknak rendelkezniük kell a Novi Sad-i Elektrovojvodina egészségügyi állomásának orvosi bizonylatával, hogy alkalmasak a villanyszerelési szakmára. 3. A jelentkezők 18 évnél nem lehetnek idősebbek. A tanulókat a Novi Sad-i elektrotechnikai iskolaközpontban képezik ki szakképzett villanyszerelőnek, a vállalat ösztöndíján. Kérvényeket a pályázat megjelenésétől számított tizenöt napon belül az általános osztályra kérjük. Mellékelni kell iskolai bizonyítványt, orvosi bizonylatot és anyakönyvi kivonatot. A felvett jelentkezők szüleivel — gyámjaikkal — írásos szerződést kötünk az ösztöndíjazásról. 786