Magyar Szó, 1966. szeptember (23. évfolyam, 239-268. szám)

1966-09-16 / 254. szám

KüM, 1966. 16. SZ­ÍNHÁZ A 106. ÉVAD KÜSZÖBÉN Két hét múlva nyit a Novi Sad-i Ben Akiba víg­színház, három hét múlva pedig a Szerb Népszín­házban kerül sor az első idei bemutatóra. — Mit ígér a 106. színházi évad a tartományi főváros ■zínházkedvelő közönsége számára? — Már nagyban folynak az előkészületek az idény első bemutató előadásaira — mondta Mića Vasiljevic, a szín­ház rendezője. — A nagyszínpadon Shake­speare-rel kezdjük az évadot. A Windsori víg nőket Dejan Mijač rendezésében és Ivan Hajtlval a főszerepben látja majd a Novi Sad-i közönség. Ezt követően Bogdan Ciplić Érteke­zés a cselédlányokról című mai tárgyú művét Bora Ha­­nauska viszi színre, szereplői között pedig ott találjuk Jelica Bjelit, Ljubica Ravasit, Mira Banjacot, Dobrila Sokicát, Stevam Salajicot és a színház több ismert színé­szét. Az új hazai darabot régi, középkori szerb szövegek­ből készült válogatás színpadi megjelenítése követi A világosság szózata címmel. Ez az egész ház, az opera, a balett és a drámai együttes közös előadása lesz. A válo­gatás és az adaptálás Zoran Misic belgrádi kritikus mun­kája, az előadás zenéjét Ljubica Maric szerezte, rendezője pedig Vladimir Petric, a belgrádi Színművészeti Főiskola docense. A fent említett darabokon kívül Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének új, Tavsztagonov által készült dramatizálása, Aime Cesaire francia nyelven író néger író Kristóf király tragédiája című műve szerepel még az idén a Szerb Népszínház színpadán. Az előbbit Milerako Suvakovic, az utóbbit pedig Dimitrije Durkovic rendezi majd. Szó van emellett Schiller Haramiák című művének bemutatásáról is. — Milyen lesz a Ben Akiba műsora? — A Ben Akibában még szeptember folyamán felgör­dül majd a függöny, pontosan szeptember 29-én kerül sor M. Shisgall fiatal amerikai író Szerelem című darab­jának bemutatására. Az előadást vendégként a belgrádi Nebojša Komadina rendezi, szereplői pedig Dorde Jelisic, Mira Banjac, Aleksandar Hrnjakovic és Feodor Tapa­­vicki. A Ben Akiba második előadását is fővárosi ren­dező, az Atelje 212-ből ismert, és Novi Sadon már több­ször vendégszereplő Ljubomir Draški készíti elő. Draškić Angelo Beolco, ismert nevén Ruzzante XVI. századi rene­szánsz író Muslinca című vígjátékát rendezi Dragoljub Milosavljevic­ Gulával, Dorde Jelisiétyel és Zlata Duri- Siétyel a főbb szerepekben. — Milyen zenés darab bemutatóját láthatjuk majd a vígszínház színpadán? — Miden bizonnyal Lehár Ferenc Víg özvegyét. — A bemutatók mellett valószínűleg régebbi előadá­sok felújítására is gondoltak. Melyek lesznek ezek? — Mindenekelőtt Dorde Lebovic Halleluja és Radoje Domanovic Stradija (Kínlódja) című művének felújítására gondolunk, ezekkel szerepelünk majd a közeljövőben a Szovjetunióban is. Továbbá Stevan Sremac Papháborúját a nagy színpadról a vígszínházba visszük át, s felújítjuk Bora Stankovic népszerű KoStanaját. GEROLD László TELEVÍZIÓ MŰSOR-KÖSZÖNTŐ A kezdőknek és haladóknak sugárzott angol, francia és orosz nyelvtanfolyam, a tévé az iskolában és egyéb adások után televíziónk oktató-nevelő jellegű műsora új, tartalmasnak, érdekesnek ígérkező sorozattal bővült. Az általános műveltség alapjai című sorozattal, amelyet szep­tember 14-étől kezdve minden szerdán és pénteken dél­előtt 11-kor, illetve délután 4 óra 10 perckor nézhetünk, hallgathatunk meg. Igen, így többes számban, mindannyi­an, fiatalok és felnőttek, korosztályra való tekintet nél­kül, hiszen a szerkesztőség bejelentése szerint a sorozat olyan igénnyel, célkitűzéssel készült, hogy mindenkit ki­elégítsen, mindenkinek kedvére legyen. Annak is, aki most gyűjtögeti, rendezgeti műveltségének, ismeretanya­gának alapköveit, és annak is, aki látókörét, felkészült­ségét bővíteni vagy éppen ellenőrizni akarja. Természetesen ez nem könnyű feladat, sokan talán máris kételkednek a sikerben, mi azonban minden eset­leges zökkenő ellenére is bátran köszöntjük, és mindenki­nek figyelmébe ajánljuk a műsort. Köszöntjük, mert­­a karlócai tv-kolónián elhangzott előadások alapján­ tud­juk: a műsor összeállítására, kidolgozására nemcsak hogy a legnevesebb pedagógusokat, szakembereket kérte fel a szerkesztőség, hanem arra is gondolt, hogy a témákat előzetes és széles körű véleménykutatás alapján jelölje ki. Előlegezett bizalommal fogadjuk a műsort azért is, mert már a december végéig tartó első ciklusban a szer­kesztőség és a műsorvezetők egyaránt — kérdés-felelet, iskolákba, otthonokba való látogatás stb. formájában — igyekeznek a lehető legközvetlenebb kapcsolatba jutni a nézőkkel. Ugyancsak megkülönböztetett figyelmet érdemel az is, hogy a három és fél hónapos időközben fölöttébb színes­nek, változatosnak mondható adásokkal találkozunk. Töb­bek között ilyen címekkel: Az emberi test, Az állatok éle­te, A kenyér, A tej útja, A természet kalendáriuma, A világűrutasok ábécéje, Nyelvünkről, A könyv és a fiata­lok, Színház az iskolában stb. A most indult műsor az ismeretanyag feldolgozásában (filmek, riportok, beszélgetések), korszerűségében, vala­mint az élet és az iskola mind szorosabb kapcsolatának kiépítésében is sok újat, érdekeset ígér, ugyanakkor a mindenki számára egyaránt nélkülözhetetlen alapvető tudnivaló újszerűen történő bemutatását, ismertetését, de ugyanúgy tartós elsajátításuk lehetőségét is. Ezért ismétlem: köszöntjük! SZŰCS Imre MAG­Y­­R SZÓ Útlevél az „Aranyvárosba” Srboslava Vuksan csehszlovák ál­lami ösztöndíjat kapott Első pillantásra gimnazista lánynak nézné az ember ezt az apró termetű zongoramű­vésznőt, a Novi Sad-i Isidor Bajic” zeneiskola tanárnőjét. Pedig már két éve, hogy Du­­šan Trbojevic professzor osz­tályán befejezte a belgrádi Zeneművészeti Akadémiát. Legutóbb a Rádió M-stúdió­­jában hallhattuk tolmácso­lásában Bach Toccatáját és Fúgáját, és újból meggyőződ­hettünk a korábbi megálla­pítás helyességéről: Srbosla­va Vuksan zongoratechniká­ja természeti adomány, fék­telen tomboló erő. Ezt az erőt meg kellene zabolázni,­ bele­oltani az értelmi és érzelmi komponenseket, meg kellene fosztani az öncélúságtól. Minderre most megvan a kilátás. Az „Aranyváros”­­ , Prága kapui kitárultak Srbos­­lava Vuksan előtt. Jelentkez­­­zett egy belgrádi lapban megjelent pályázaton. Tanú­ I­rai Dusán Trbojevic és Olga I Popov, a Zeneakadémia docen­se is támogatták kérvényét, és ennek alapján állami ösztön­díjat kapott a csehszlovák kormánytól zenetanulmányai folytatásához. Novi Sadon kezdte. Taná­rai •— Dusán Stular, Sofija Slavic, Schossberger Vera és Kassovitz Ila — alapozták meg technikai és előadóképes­ségét. Azután az Akadémia következett. Srboslava Vuk­san tudatában van fogyaté­kosságainak, annak, hogy já­tékából egyelőre még hiány­zik az előadott művek mé­lyebb gondolati és érzelmi elemzése. Szeptembertől kezd­ve már prágai évek kecseg­tetnek az érés, az elmélyülés lehetőségével. Hónapok óta gyakorol — Bachot, Rahmanyinovot, Chopint, Prokofjevet és ha­zai szerzők zongoraműveit — a prágai bemutatkozáshoz. Leendő tanárai Rauch és Pla­nenka, ők tanítják majd a klasszikus és a modern ze­neművek tolmácsolására. (ala). Aleksandar Lukovié: Kompozíció Srboslava Vuksan László Gutáé kiállítása A Novi Sad-i Hadseregott­hon nagytermében Csillag­virág néven, 45 olajképét ál­lította ki László Guidó, topo­lyai amatőr festő. Témái: kozmikus tájak, égitestek, csillagok, az anyag változá­sai és mozgása stb. Koz­mikus naplementéket vagy napfölkeltéket fest az illú­ziót keltő festészet módsze­reivel A tájak megdöbben­tőek, fortyogó tengerek és füstölgő kráterek, időben messze az élet hajnala előt­ti tájak, szinte elleshetjük az égitestek történetének ed­dig­­ismeretlen szakaszát. A félelem és egyedüllét érzése fog el bennünket. László a kozmikus ro­mantikát festi illusztratívan, de meglepő ábrázolókészség­gel. Ahol a naturalisztikus illusztrálást festőiséggel pá­rosítja, ott korszerű hatáso­kat ér el. Például Földünk a világűrből tekintve. A mi galaksziánk és a fölötte levő, Kozmikus változás stb. című képével ezenkívül absztrakt és enformal stílusú képe­ket is kiállított. Meglepő a kettősség, meglepő, milyen könnyen áttér az ábrázoló és illúziót keltő módszerről, az anyag struktúráját bemuta­tó képekre, mint például: Az anyag átalakulása, vagy a Tenger mélyén stb. A har­madik csoportba tartoznak az anyag mechanikus moz­gását kifejező képei, melyek­ben nyoma sincs az illuszt­rálásnak. Tiszta képzőmű­vészeti eszközökkel festette: Akcelerátor, Energia, Álmo­dozás című képei. Egyes al­kotásaiban megtartja a té­mát, de képzőművészeti esz­közökkel átalakítja. Téli táj, és különösen az Elítélt cí­mű képével, messze megha­ladja az amatőrökről alko­tott fogalmainkat. Természettudományi ér­deklődése dominál képeiben, és ezt hol illusztratív módon, hol a modern festészet esz­közeivel fejezi ki. Tehetsége nyilvánvaló: nem a naiv amatőrök táborába tartozik, hanem azok közé, akik a po­zitív tanulást tűzték maguk elé. Bizonyára egyike lesz azoknak az amatőr festők­nek, akik pár év múlva új témákkal és színekkel fog­ják gazdagítani a vajdasági festészetet. Á. J. Tanító házaspár a vádlottak padján Bogaras. Vasárnap délelőtt. A­­falu utcája kihalt, csak az iskola épületénél álldogál­nak emberek. De nem soká­ig, mert a csengő helyett egy érces férfi hang a tanterem­be szólítja őket. A 40 szülő a kispadokba szorongva hall­gatja a felsőhegyi Csokonai Mihály Elemi Iskola igazga­tójának szavait. — A mai szülői értekezle­ten csak egy kérdésről. Maty­kó Lajos és felesége, Erzsé­bet tanítókra elhangzott ki­jelentésekről beszéljünk — mondta. Mi is történt tulajdonkép­pen? A Matykó házaspár már több mint 10 éve a faluban él és dolgozik. Hogy hány bogarasi kisdiákot tanítottak már meg a betűvetés tudo­mányára, hirtelen aligha,tud­nánk megmondani. Felada­tuknak igyekeztek mindig eleget tenni. Lelkiismerete­sen dolgoztak. Ezt a tanítók év végi osztályozása bizo­nyítja a legjobban. És még­is. Valami miatt, amiért rész­ben ők is felelősek, pokollá vált a helyzetük. Az elmúlt években a szü­lők kivétel nélkül elégedet­tek voltak velük. Előfordult ugyan, hogy egy-két szülő a tanítónő kijelentését és el­járását félreértette, és emiatt elítélte. Azokat azonban em­berek módjára már régen tisztázták. Hát miért kell ak­kor most, két-három év­­után az egészet újrakezdeni? Tavaly ősszel, mivel a ta­nulók száma nagy volt, az iskola még egy tanítót alkal­mazott. Tót Katalinnal egy­éves szerződést kötött. Az idén azonban, mivel a tanu­lók száma csökkent, a fiatal tanerő feleslegessé vált, Ka­talin munka nélkül maradt. A faluhoz néhány kilométer­re nyílt ugyan egy másik is­kola, de a pályázaton a bi­zottság az ő kérvényét el­utasította. A tizenhat tanító közül a feltételeknek leg­jobban megfelelőt vették fel Ezután a Matykó házaspár­ra lavina zuhant. Hogy ki volt ennek az egésznek a kezdeményezője, az a szülői értekezleten sem derült ki. A lényeg azonban az, hogy a Matykó család a vádlot­tak padj­ára került. Rágal­mak hada hangzott el elle­nük. Egyesek kétségbevon­ták pedagógiai képességü­ket, sőt olyanok is akadtak, akik leváltásukat kérték. Mondom, nem tudni, hogy mindez kinek a kezdeménye­zésére történt, de az ügy a falu népének nyugalmát ugyancsak felkavarta. Né­hány szülő a falu polgárai­nak a nevében beszélt, ha­bár arra senki sem hatal­mazta fel őket. Mások meg sorra járták a tanyákat, és a tanítóházaspár ellen alá­írásokat gyűjtöttek. Igaz ugyan, hogy legtöbben azt sem tudták, hogy mi alá ír­nak, hogy az Matykóék el­bocsátására irányul Az alá­írottak között voltak olya­nok is, akiknek nincs is gyer­mekük, és így a tanítók munkáját közelebbről nem is ismerhették. A felnőttek ha­tására, utasítására egy-két gyerek is a papír aljára írta a nevét. A szülői értekezleten a Matykó házaspár szaktudá­sára senki sem tett megjegy­zést. Kiderült, hogy az elle­nük felsorakoztatott vádak alaptalanok. Abban azonban egyöntetűen megegyeztek, hogy az elmúlt iskola­évben Lajos is, meg a fele­sége is, elhanyagolta az is­kolán kívüli munkát. Enyhí­tő körülmény, hogy egy éve Zentán laknak és naponta utaznak. Esőben, sárban, fagy­ban a bogarasi vasútállomás és az iskola között levő 3—4­0 kilométer hosszúságú utat mindennap kétszer is meg kell tenniök, mert a mező­­gazdasági kombinát autóbu­sza, habár az az iskolánál áll meg, és onnan is indul el, nem hajlandó felvenni őket. Ez talán a gazdaságban egy­két vezető tisztséget betöltő ember visszavágásának tulaj­donítható. Lajos ugyanis egy esetben azt a kijelentést tet­te, hogy a felkínált tisztsé­get a faluban csak akkor vál­lalja el, ha azért fizetnek neki. Ezt a meggondolatlan­ságát azonban már akkor megbánta. De hát ezért az elhamarkodott kijelentéséért el lehet-e egy embert örökre ítélni? Reméljük, hogy a bogarasi tanítók ügye ezzel lezárult. SZABÓ József BRANKO KRSMANOVIČ ÉNEKKARA A SZOVJETUNIÓBAN A moszkvai Lomonoszov egyetem meghívására a belg­rádi Branko Krsmanovic Művelődési Egyesület ének­kara szovjetunióbeli vendég­­szereplésre utazott. A belgrá­di egyetemisták Moszkvában, Leningrádban és Kijevben lépnek közönség elé műso­rukon jugoszláv énekkari szerzemények és népdalok szerepelnek. Október folya­mán pedig a moszkvai egye­tem énekkara látogat Jugo-­­­szláviába. 9. oldal RADMILA BAKOCEVIC EURÓPAI KÖRÚT ELŐTT Radmila Bakočević, a belg­rádi opera énekesnője Spa­nyolországban Bellini Norma című operájában énekel. Ezt követően a Szovj­etu­nióban, az NDK-ban, Franciaország­ban, Ausztriában és Görög­országban vendégszerepel. —­O — A napokban tartják Zág­rábban az egyetemista­ szín­házak VI. nemzetközi feszti­válját. Az egyhetes szemlén tizenöt ország — Bulgária, Csehszlovákia, Franciaország, Lengyelország, Anglia, Kelet- Németország, Románia, Nyugat-Németország, Szov­­jetunió, Svédország, Svájc, Törökország, Magyarország, Olaszország és Jugoszlávia huszonhat egyetemista szín­háza szerepel.

Next