Magyar Szó, 1967. szeptember (24. évfolyam, 240-269. szám)

1967-09-09 / 248. szám

Ј ШппеЕШт IL-......Iiiiii...........iiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinil JERUZSÁLEM. — Az iz­raeliek átadták a jordániai hatóságoknak 42 algériai egyetemistát, akiket Nabluz jordániai városban ért az iz­raeli megszállás. Valameny­­nyien arab nyelvet tanultak. • (AFP) LJUBLJANA. — Hans Si­ma, a karintiai tartományi kormány elnöke, a Szlovén Végrehajtó Tanács elnöké­nek meghívására, Ljublja­nában járt. Megtekintette a nemzetközi borkiállítást. (Tanjug) TOKIÓ. — Csütörtökön bombát dobtak a tokiói ame­rikai nagykövetség személy­zetének lakóépületére. Sen­ki sem sérült meg. A me­rénylő elmenekült. (Reuter) BRATISLAVA. — A Ju­goszláv Néphadsereg kül­döttsége — Nikola Ljubičić vezérezredes, népvédelmi államtitkár vezetésével — csehszlovákiai körútja során Bratislavába érkezett. Prá­gából jövet megtekintette­­ egy ejtőernyős egység gya­korlatát. (Tanjug) GENF. — Az ENSZ keres­kedelemügyi tanácsa elfo­gadta e jövő februárban Új- Delhiben megtartandó ke­reskedelmi és fejlesztési vi­lágértekezlet napirendjét. (AFP) SANTO DOMINGO. — Joaquim Balaguer domini­kai elnök leváltotta a légi­erők és a rendőrség parancs­nokát. (AP) LONDON. — Az angol nemzeti bank közölte, hogy a közelkeleti háború és vál­ság igen kedvezőtlen hatást gyakorolt az angol fizetési mérlegre. A költségvetési év második negyedében a kö­zel-keleti sterling-betétek 121 millió fonttal csökken­tek. (Reuter) PÁRIZS. — Franciaország a hazai és nemzetközi kuta­tási programok keretében, jövőre 600 millió frankot költ űrkutatásra. (Reuter) 6. oldal Manőverezés a manőverrel 21 határaink közelében folyó hadgyakorlatokról A világhelyzet jóindulatú és tárgyilagos ismertetése olykor csak nehezen talál megértésre. Az előre te­kintő kortárs, aki a világot és a benne rejlő folyamato­kat, a benne ható erőket jobban ismeri, sokszor hiába magyaráz, mert az ember érzelmi lény, jámbor és naiv. És nem mindig hajlandó a dolgok mélyére tekinteni. Aztán jön, dörgedelemmel a nagy fölvilágosító — az ellen. Egyetlen gonosz cse­lekedetével, szándékának egyetlen megvillanásával erő­sebb fényt vet a valóságra, még a jövendőre is, mint a legbölcsebb okfejtés, így van ez most a görög­­országi NATO-hadgyakorla­­tokkal. Mondjuk meg úgy, ahogy van. A közel-keleti esemé­nyek igazi jelentőségét nem tudta mindenki felértékel­ni. Még a béke odaadó hí­vei, a reakció, az imperia­lizmus ádáz ellenségei kö­zött is voltak eltérő véle-­ mények. Nem úgy, mint Vietnammal kapcsolatban, ahol mindenki számára vilá­gos, hogy a béke és a sza­badság eszméje ütközik meg az elnyomatással és vérengző hajlammal. Ha­­ globálisan, ha közelről nézzük a hely­zetet, mindig csa­k ugyan­arra jut a józanul és becsü­letesen gondolkodó ember, hogy a sötétség és a vilá­gosság, a megvadult hódító téboly és a hazaszeretet, egy nép élniekorása keltek bírókra. A felületesebb szemlélő számára, s ki tudja, hányan vagyunk ilyenek, nem egé­szen azonos a globális és a lokális szempont, mert a lokális megtévesztő körül­ményeket, ellentmondásokat tartalmaz. A globális azon­ban ... Igen, éppen a világot vagy legalábbis a Földközi-tenger és Dél-Európa térségét át­fogó szempont az, amelyet a mi közönségünk egy ré­sze nem volt hajlandó fi­gyelembe venni, hanem csak a két és fél milliós „kicsi népet” látta, amely a fenn­maradásért küzdve „fényes harctéri győzelmet vívott ki” stb., stb. Akik így tekintettek a közel-keleti válságra, talán fel sem tették magukban a kérdést, hogy kivel együtt, milyen veszedelmes erőkkel karöltve vívták ki a győzel­met. Figyelmen kívül hagy­ták ezt a fontos körülményt mindaddig, amíg a veszedel­mes erők a mi ajtókon is nem kopogtak. A kopogtatás talán nem egészen megfelelő hasonlat, talán túlzott is egy kicsit, egy azonban biztos: ordasok settenkednek a házunk körül. Méregkeverők munkálkod­nak Európában, akiknek bosz­szúságot okoz minden, ami az egyszerű ember számára öröm, legnagyobbat­­pedig a béke. Egyetlen földrész sem vér­zett annyit az évszázadokon át, mint Európa, és amikor már úgy látszik, hogy az itt élő és olyannyiszor egymás ellen uszított népek végre megtalálják az egymás lel­kéhez vezető utat és a köze­ledés közös nyelvét — jön az ármány és mérgezi a ku­takat. Mérgezi ennek a kornak legveszedelmesebb és legol­csóbb mérgével — az anti­­kommunizmussal. Ellenünk is irányuló uszí­tással, fenyegetéssel csörteti a kardot. El akarja venni alkotó kedvünket, megszün­tetni szabadságunkat, füg­getlenségünket, megrántani az álmainkat. Nincs rá okunk, hogy örül­jünk a rossznak. Borzadály­­lyal töltenek el bennünket a híresk, hogy hazánk határain, a békehatárokon, békétlen erők szervezkednek, fenyege­tőznek. És még csak kár­örömnek sem nevezhető az, amit azokkal szemben ér­zünk, akik közel-keleti ga­rázdálkodása idején nem is­merték fel a kétarcú Janust. Úgy érezzük, hogy szem­léltető leckét kaptak ők és mindazok, akik nem hajlan­dók világviszonylatban szem­­lélni az eseményeket, sem a mi saját, jugoszláv érdeke­ink, a mi békénk szempont­jából, amely azonos a vi­­lágbéke szempontjával. Dr. Sz. A. Az angolok egyeduralmának vége Az USA újabb előretörése ebben a tér­ségben a XX. század húszas éveiben kez­dődött, párhuzamosan az amerikai tőke térhódításával a közel-keleti országokban. A Földközi-tenger afrikai partjai mellett levő amerikai hadihajók ágyúsortüzei nem­csak azt jelezték, hogy az­ USA közvet­lenül is belépett az Európában dúló há­borúba, egyúttal az angolok több évszá­zados földközi-tengeri uralmának végét je­lentették. A VI. amerikai flotta elődje az a flotta volt, amely az amerikai hadsereg észak­afrikai partraszállását védte a háború alatt. Ez a flotta akkor még két cirká­lóból, hat rombolóból, és néhány kisebb hajóból állt. A második világháború után az USA nem vonta ki hajóit a Földközi­tengerről, sőt növelte számukat. 1950 vé­gén a VI. flotta hajóállománya megkét­szereződött a háború előttihez képest. „Udvariasan kell beszélni, de készen­létben kell tartani a dorongot — Theodor Rooseveltnek ezt a magvas gondolatát az USA haditengerészete váltja valóra a Földközi-tengeren” — írta 1948-ban D. Bess, a Saturday Evening Postban. A VI. flotta hajóin tett látogatás után az új­ságíró így összegezi benyomását: „A Föld­közi-tenger amerikai tóvá változott: az USA hatalmas flottát tart itt készenlét­ben, a történelemben első ízben”. George Weller, az 1944-ben New York­ban megjelent Tengerentúli támaszpontok (2) MAGYAR SZÓ című könyv szerzője, nyíltan kimondta, hogy az amerikai hadseregnek kezében kell tartania a Földközi-tengert. Legfőbb célpont a Szovjetunió Az amerikai hadsereg magas rangú tisztjei már régóta úgy vélik, hogy a VI. flotta legfőbb célpontja a Szovjetunió. Ezt egyébként maguk az amerikaiak is bur­koltan elismerik, sőt Ekstrom tengernagy, a flotta egykori parancsnoka, 1959-ben katonás nyíltsággal kijelentette, hogy a VI. flotta hadműveleteket indíthat a Szov­jetunió ellen, anyahajóinak repülőgépei bármely pillanatban a Szovjetunió felé in­dulhatnak. A bátor tengernagy egyúttal azzal is eldicsekedett, hogy a VI. flotta kész korlátozott vagy korlátlan konven­cionális, illetve atomháborúba kezdeni. Tu­domásunk szerint ezt a nyilatkozatot Wa­shingtonban senki sem cáfolta meg, sőt még csak nem is figyelmeztette ezt a túl­buzgó katonát. A háború utáni években bekövetkezett események világosan körvonalazzák eze­ket a stratégiai elgondolásokat. 1947 ta­vaszán Washington az állítólagos veszély elleni harc örve alatt a török és görög kormányra kényszerítette a Truman-féle doktrínát, amelynek alapján az USA ug­ródeszkaként akarta felhasználni e két or­szág területét az új háború előkészítésére, valamint az előrenyomulásra a Földközi­tenger keleti részén. A Truman-féle dokt­rína amerikai hívei nem tartották szük­ségesnek, hogy bármivel is leplezzék en­nek a doktrínának a szovjetellenes jelle­gét. W. Reizer például egy külpolitikai kérdésekkel foglalkozó könyvében leszö­gezte, hogy az USA azért sem hagyhatja el a Földközi-tenger térségét, mert Gö­rögországban és Törökországban tartania kell a frontvonalat Oroszország ellen. A vákuum-elmélet Az amerikai kormány azonban ezenkí­vül még több más suta kísérletet is tett, hogy megindokolja a világközvélemény előtt a VI. flotta földközi-tengeri cirká­­lását. Az egyik ilyen megindoklás a vá­kuum-elmélet volt. Az amerikai kormány katonai és diplomáciai téren is el akarta hitetni a világközvéleménnyel, hogy ép­pen az USA-nak kell­­ betöltenie az állí­tólagos „közép-keleti vákuumot”, amely Nagy-Britanniának mint tengeri hatalom­nak a letűnésével keletkezett. A State De­partment az ötvenes években lázasan dol­gozott azon, hogy az USA védnöksége és fennhatósága alatt különféle katonai cso­portosulásokat hozzon létre. 1951-ben tervbe vették például, hogy úgynevezett közép-keleti parancsnokságot alakítanak, amelynek az USA-n kívül tagja lesz Ang­lia, Franciaország, Törökország és az arab országok, 1959-ben pedig földközi-tengeri tömböt próbáltak létrehozni Olaszország, Görögország, Törökország és Spanyolország bevonásával. A True című angol újság egészen találóan megállapította, hogy az USA Földközi-tengeri birodalmát akarta megalapozni. 1957-ben amikor a szuezi kaland után Anglia és Franciaország kénytelen volt ki­vonulni Közel-Keletről, az USA meghir­dette az Eisenhower—Dulles-féle doktrí­nát, a vákuum betöltésének agresszív po­litikája pedig mondhatnánk törvényes for­mát kapott. Az amerikai kongresszus ugyanis határozatot hozott, amely azzal a joggal ruházta föl az amerikai kor­mányt, hogy saját belátása szerint a Kö­zel-Keleten is bevetheti a hadsereget (be­leértve természetesen a VI. flottát is). Az új doktrína tehát az­ amerikai külpolitika hivatalos irányvonala lett, ami azt jelenti, hogy az USA önkényesen próbálta bito­rolni azt a jogot, hogy a Közel-Kelet tér­ségében háború és béke kérdéseiben dönt­sön — ez a „jog” nyilvánvalóan szöges el­lentétben áll az államok szuverenitásának elvével és az ENSZ-alapokmánnyal. (Folytatjuk) Kongónak nincs elég Az USA jelentős katonai segélyt Washingtonból jelenti az UPI: Washingtonban közzétették az amerikai képviselő­­ház külföldi segélybizottságának nemrégen tartott tit­kos üléséről készült cenzúrái­ jegyzőkönyvét, ame­lyen a Pentagon képviselői megindokolták a kormány afrikai katonai segélyprogramját. Kérték, hogy a kongresszus katonai segély címén 31,5 millió dollárt szavazzon meg egyes afrikai országoknak. A kinsasza-kongói kor­mánynak nyújtott katonai se­gélyről szólva, McNamara véderőminiszter kijelentette, hogy a kongói hadsereg költ­ségeinek fedezését szolgálja. — A kongói hatóságoknak sikerült úrrá lenni a hely­zeten — mondotta a minisz­ter —, sok helyen azonban még mindig ellenállásba üt­köznek. Az Egyesült Államok ösz­­szesen 335,7 millió dollár gazdasági és 17,8 millió dol­lár katonai segélyt adott Kongónak. A fenti összegben nincs benne az idén esedé­kes segély. Az ülésen hosszú vita folyt Kinsasza-Kongó és Belgium viszonyáról, meg arról, hogy Belgium még mindig nagy hasznot húz hajdani gyarma­tából. Megállapították, hogy Kongónak nincs elég szak­embere, és emiatt közvetett úton a belga gyarmati ható­ságokat hibáztatták. McNamara elmondotta, hogy Szenegálnak, Malinak és Guineának nincs szüksé­ge katonai segélyre, ellenben tovább kell támogatnia az észak-afrikai Magreb állam­­mokát. Az amerikai katonai se­gélyprogram jelentős fegy­verszállításokat irányoz elő Etiópiának és Libériának. Shriver republikánus szent- szakembere nyújt Afrikának már megkérdezte, minek a segély Libériának, amikor a Pentagon is beismeri, hogy ezt az országot nem fenye­geti sem külső, sem belső veszély, amire Heinz ten­gernagy, az amerikai katonai segélyprogram igazgatója, azt felelte, hogy a segélyre azért van szükség, hogy megaka­dályozzák a veszélynek még a lehetőségét is. A véderőminiszter szerint az afrikai országoknak szánt katonai segély igen szerény, de rendkívül fontos. Szüksé­gességét a Kínai Népköztár­saság és a Szovjetunió foko­zódó afrikai tevékenységével próbálta magyarázni. Kinsasz. Szombat, 1967. szept. 9. Brandt a Németországban állomásozó csapatok létszámának csökkentéséért Bonnból jelenti ez AP. Willy Brandt nyugatné­met külügyminiszter java­solta, hogy a Szovjetunió is vonja ki csapatainak egy ré­szét Németországból, mi­után Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kinyilat­koztatták eb­beli hajlandósá­gukat. — Az USA és Nagy-Bri­tannia megtették az első lé­pést, most a Szovjetunión a sor. A Németországban állo­másozó csapatok létszámá­nak csökkentése — Brand szerint — hozzájárulna a nagyhatalmak európai ka­tonai szembenállásának fel­számolásához. A nyugatnémet külügymi­niszter azonban úgy tartja, hogy az Egyesült Államok­nak továbbra is részt kell venni­ük az európai problé­mák megoldásában.

Next