Magyar Szó, 1967. szeptember (24. évfolyam, 240-269. szám)
1967-09-09 / 248. szám
Ј ШппеЕШт IL-......Iiiiii...........iiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinil JERUZSÁLEM. — Az izraeliek átadták a jordániai hatóságoknak 42 algériai egyetemistát, akiket Nabluz jordániai városban ért az izraeli megszállás. Valamenynyien arab nyelvet tanultak. • (AFP) LJUBLJANA. — Hans Sima, a karintiai tartományi kormány elnöke, a Szlovén Végrehajtó Tanács elnökének meghívására, Ljubljanában járt. Megtekintette a nemzetközi borkiállítást. (Tanjug) TOKIÓ. — Csütörtökön bombát dobtak a tokiói amerikai nagykövetség személyzetének lakóépületére. Senki sem sérült meg. A merénylő elmenekült. (Reuter) BRATISLAVA. — A Jugoszláv Néphadsereg küldöttsége — Nikola Ljubičić vezérezredes, népvédelmi államtitkár vezetésével — csehszlovákiai körútja során Bratislavába érkezett. Prágából jövet megtekintette egy ejtőernyős egység gyakorlatát. (Tanjug) GENF. — Az ENSZ kereskedelemügyi tanácsa elfogadta e jövő februárban Új- Delhiben megtartandó kereskedelmi és fejlesztési világértekezlet napirendjét. (AFP) SANTO DOMINGO. — Joaquim Balaguer dominikai elnök leváltotta a légierők és a rendőrség parancsnokát. (AP) LONDON. — Az angol nemzeti bank közölte, hogy a közelkeleti háború és válság igen kedvezőtlen hatást gyakorolt az angol fizetési mérlegre. A költségvetési év második negyedében a közel-keleti sterling-betétek 121 millió fonttal csökkentek. (Reuter) PÁRIZS. — Franciaország a hazai és nemzetközi kutatási programok keretében, jövőre 600 millió frankot költ űrkutatásra. (Reuter) 6. oldal Manőverezés a manőverrel 21 határaink közelében folyó hadgyakorlatokról A világhelyzet jóindulatú és tárgyilagos ismertetése olykor csak nehezen talál megértésre. Az előre tekintő kortárs, aki a világot és a benne rejlő folyamatokat, a benne ható erőket jobban ismeri, sokszor hiába magyaráz, mert az ember érzelmi lény, jámbor és naiv. És nem mindig hajlandó a dolgok mélyére tekinteni. Aztán jön, dörgedelemmel a nagy fölvilágosító — az ellen. Egyetlen gonosz cselekedetével, szándékának egyetlen megvillanásával erősebb fényt vet a valóságra, még a jövendőre is, mint a legbölcsebb okfejtés, így van ez most a görögországi NATO-hadgyakorlatokkal. Mondjuk meg úgy, ahogy van. A közel-keleti események igazi jelentőségét nem tudta mindenki felértékelni. Még a béke odaadó hívei, a reakció, az imperializmus ádáz ellenségei között is voltak eltérő véle- mények. Nem úgy, mint Vietnammal kapcsolatban, ahol mindenki számára világos, hogy a béke és a szabadság eszméje ütközik meg az elnyomatással és vérengző hajlammal. Ha globálisan, ha közelről nézzük a helyzetet, mindig csak ugyanarra jut a józanul és becsületesen gondolkodó ember, hogy a sötétség és a világosság, a megvadult hódító téboly és a hazaszeretet, egy nép élniekorása keltek bírókra. A felületesebb szemlélő számára, s ki tudja, hányan vagyunk ilyenek, nem egészen azonos a globális és a lokális szempont, mert a lokális megtévesztő körülményeket, ellentmondásokat tartalmaz. A globális azonban ... Igen, éppen a világot vagy legalábbis a Földközi-tenger és Dél-Európa térségét átfogó szempont az, amelyet a mi közönségünk egy része nem volt hajlandó figyelembe venni, hanem csak a két és fél milliós „kicsi népet” látta, amely a fennmaradásért küzdve „fényes harctéri győzelmet vívott ki” stb., stb. Akik így tekintettek a közel-keleti válságra, talán fel sem tették magukban a kérdést, hogy kivel együtt, milyen veszedelmes erőkkel karöltve vívták ki a győzelmet. Figyelmen kívül hagyták ezt a fontos körülményt mindaddig, amíg a veszedelmes erők a mi ajtókon is nem kopogtak. A kopogtatás talán nem egészen megfelelő hasonlat, talán túlzott is egy kicsit, egy azonban biztos: ordasok settenkednek a házunk körül. Méregkeverők munkálkodnak Európában, akiknek boszszúságot okoz minden, ami az egyszerű ember számára öröm, legnagyobbatpedig a béke. Egyetlen földrész sem vérzett annyit az évszázadokon át, mint Európa, és amikor már úgy látszik, hogy az itt élő és olyannyiszor egymás ellen uszított népek végre megtalálják az egymás lelkéhez vezető utat és a közeledés közös nyelvét — jön az ármány és mérgezi a kutakat. Mérgezi ennek a kornak legveszedelmesebb és legolcsóbb mérgével — az antikommunizmussal. Ellenünk is irányuló uszítással, fenyegetéssel csörteti a kardot. El akarja venni alkotó kedvünket, megszüntetni szabadságunkat, függetlenségünket, megrántani az álmainkat. Nincs rá okunk, hogy örüljünk a rossznak. Borzadálylyal töltenek el bennünket a híresk, hogy hazánk határain, a békehatárokon, békétlen erők szervezkednek, fenyegetőznek. És még csak kárörömnek sem nevezhető az, amit azokkal szemben érzünk, akik közel-keleti garázdálkodása idején nem ismerték fel a kétarcú Janust. Úgy érezzük, hogy szemléltető leckét kaptak ők és mindazok, akik nem hajlandók világviszonylatban szemlélni az eseményeket, sem a mi saját, jugoszláv érdekeink, a mi békénk szempontjából, amely azonos a világbéke szempontjával. Dr. Sz. A. Az angolok egyeduralmának vége Az USA újabb előretörése ebben a térségben a XX. század húszas éveiben kezdődött, párhuzamosan az amerikai tőke térhódításával a közel-keleti országokban. A Földközi-tenger afrikai partjai mellett levő amerikai hadihajók ágyúsortüzei nemcsak azt jelezték, hogy az USA közvetlenül is belépett az Európában dúló háborúba, egyúttal az angolok több évszázados földközi-tengeri uralmának végét jelentették. A VI. amerikai flotta elődje az a flotta volt, amely az amerikai hadsereg északafrikai partraszállását védte a háború alatt. Ez a flotta akkor még két cirkálóból, hat rombolóból, és néhány kisebb hajóból állt. A második világháború után az USA nem vonta ki hajóit a Földközitengerről, sőt növelte számukat. 1950 végén a VI. flotta hajóállománya megkétszereződött a háború előttihez képest. „Udvariasan kell beszélni, de készenlétben kell tartani a dorongot — Theodor Rooseveltnek ezt a magvas gondolatát az USA haditengerészete váltja valóra a Földközi-tengeren” — írta 1948-ban D. Bess, a Saturday Evening Postban. A VI. flotta hajóin tett látogatás után az újságíró így összegezi benyomását: „A Földközi-tenger amerikai tóvá változott: az USA hatalmas flottát tart itt készenlétben, a történelemben első ízben”. George Weller, az 1944-ben New Yorkban megjelent Tengerentúli támaszpontok (2) MAGYAR SZÓ című könyv szerzője, nyíltan kimondta, hogy az amerikai hadseregnek kezében kell tartania a Földközi-tengert. Legfőbb célpont a Szovjetunió Az amerikai hadsereg magas rangú tisztjei már régóta úgy vélik, hogy a VI. flotta legfőbb célpontja a Szovjetunió. Ezt egyébként maguk az amerikaiak is burkoltan elismerik, sőt Ekstrom tengernagy, a flotta egykori parancsnoka, 1959-ben katonás nyíltsággal kijelentette, hogy a VI. flotta hadműveleteket indíthat a Szovjetunió ellen, anyahajóinak repülőgépei bármely pillanatban a Szovjetunió felé indulhatnak. A bátor tengernagy egyúttal azzal is eldicsekedett, hogy a VI. flotta kész korlátozott vagy korlátlan konvencionális, illetve atomháborúba kezdeni. Tudomásunk szerint ezt a nyilatkozatot Washingtonban senki sem cáfolta meg, sőt még csak nem is figyelmeztette ezt a túlbuzgó katonát. A háború utáni években bekövetkezett események világosan körvonalazzák ezeket a stratégiai elgondolásokat. 1947 tavaszán Washington az állítólagos veszély elleni harc örve alatt a török és görög kormányra kényszerítette a Truman-féle doktrínát, amelynek alapján az USA ugródeszkaként akarta felhasználni e két ország területét az új háború előkészítésére, valamint az előrenyomulásra a Földközitenger keleti részén. A Truman-féle doktrína amerikai hívei nem tartották szükségesnek, hogy bármivel is leplezzék ennek a doktrínának a szovjetellenes jellegét. W. Reizer például egy külpolitikai kérdésekkel foglalkozó könyvében leszögezte, hogy az USA azért sem hagyhatja el a Földközi-tenger térségét, mert Görögországban és Törökországban tartania kell a frontvonalat Oroszország ellen. A vákuum-elmélet Az amerikai kormány azonban ezenkívül még több más suta kísérletet is tett, hogy megindokolja a világközvélemény előtt a VI. flotta földközi-tengeri cirkálását. Az egyik ilyen megindoklás a vákuum-elmélet volt. Az amerikai kormány katonai és diplomáciai téren is el akarta hitetni a világközvéleménnyel, hogy éppen az USA-nak kell betöltenie az állítólagos „közép-keleti vákuumot”, amely Nagy-Britanniának mint tengeri hatalomnak a letűnésével keletkezett. A State Department az ötvenes években lázasan dolgozott azon, hogy az USA védnöksége és fennhatósága alatt különféle katonai csoportosulásokat hozzon létre. 1951-ben tervbe vették például, hogy úgynevezett közép-keleti parancsnokságot alakítanak, amelynek az USA-n kívül tagja lesz Anglia, Franciaország, Törökország és az arab országok, 1959-ben pedig földközi-tengeri tömböt próbáltak létrehozni Olaszország, Görögország, Törökország és Spanyolország bevonásával. A True című angol újság egészen találóan megállapította, hogy az USA Földközi-tengeri birodalmát akarta megalapozni. 1957-ben amikor a szuezi kaland után Anglia és Franciaország kénytelen volt kivonulni Közel-Keletről, az USA meghirdette az Eisenhower—Dulles-féle doktrínát, a vákuum betöltésének agresszív politikája pedig mondhatnánk törvényes formát kapott. Az amerikai kongresszus ugyanis határozatot hozott, amely azzal a joggal ruházta föl az amerikai kormányt, hogy saját belátása szerint a Közel-Keleten is bevetheti a hadsereget (beleértve természetesen a VI. flottát is). Az új doktrína tehát az amerikai külpolitika hivatalos irányvonala lett, ami azt jelenti, hogy az USA önkényesen próbálta bitorolni azt a jogot, hogy a Közel-Kelet térségében háború és béke kérdéseiben döntsön — ez a „jog” nyilvánvalóan szöges ellentétben áll az államok szuverenitásának elvével és az ENSZ-alapokmánnyal. (Folytatjuk) Kongónak nincs elég Az USA jelentős katonai segélyt Washingtonból jelenti az UPI: Washingtonban közzétették az amerikai képviselőház külföldi segélybizottságának nemrégen tartott titkos üléséről készült cenzúrái jegyzőkönyvét, amelyen a Pentagon képviselői megindokolták a kormány afrikai katonai segélyprogramját. Kérték, hogy a kongresszus katonai segély címén 31,5 millió dollárt szavazzon meg egyes afrikai országoknak. A kinsasza-kongói kormánynak nyújtott katonai segélyről szólva, McNamara véderőminiszter kijelentette, hogy a kongói hadsereg költségeinek fedezését szolgálja. — A kongói hatóságoknak sikerült úrrá lenni a helyzeten — mondotta a miniszter —, sok helyen azonban még mindig ellenállásba ütköznek. Az Egyesült Államok öszszesen 335,7 millió dollár gazdasági és 17,8 millió dollár katonai segélyt adott Kongónak. A fenti összegben nincs benne az idén esedékes segély. Az ülésen hosszú vita folyt Kinsasza-Kongó és Belgium viszonyáról, meg arról, hogy Belgium még mindig nagy hasznot húz hajdani gyarmatából. Megállapították, hogy Kongónak nincs elég szakembere, és emiatt közvetett úton a belga gyarmati hatóságokat hibáztatták. McNamara elmondotta, hogy Szenegálnak, Malinak és Guineának nincs szüksége katonai segélyre, ellenben tovább kell támogatnia az észak-afrikai Magreb állammokát. Az amerikai katonai segélyprogram jelentős fegyverszállításokat irányoz elő Etiópiának és Libériának. Shriver republikánus szent- szakembere nyújt Afrikának már megkérdezte, minek a segély Libériának, amikor a Pentagon is beismeri, hogy ezt az országot nem fenyegeti sem külső, sem belső veszély, amire Heinz tengernagy, az amerikai katonai segélyprogram igazgatója, azt felelte, hogy a segélyre azért van szükség, hogy megakadályozzák a veszélynek még a lehetőségét is. A véderőminiszter szerint az afrikai országoknak szánt katonai segély igen szerény, de rendkívül fontos. Szükségességét a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió fokozódó afrikai tevékenységével próbálta magyarázni. Kinsasz. Szombat, 1967. szept. 9. Brandt a Németországban állomásozó csapatok létszámának csökkentéséért Bonnból jelenti ez AP. Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter javasolta, hogy a Szovjetunió is vonja ki csapatainak egy részét Németországból, miután Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kinyilatkoztatták ebbeli hajlandóságukat. — Az USA és Nagy-Britannia megtették az első lépést, most a Szovjetunión a sor. A Németországban állomásozó csapatok létszámának csökkentése — Brand szerint — hozzájárulna a nagyhatalmak európai katonai szembenállásának felszámolásához. A nyugatnémet külügyminiszter azonban úgy tartja, hogy az Egyesült Államoknak továbbra is részt kell venniük az európai problémák megoldásában.