Magyar Szó, 1968. január (25. évfolyam, 1-29. szám)
1968-01-03 / 1. szám
2. oldal Szerda, 1968. január 9. MAGYAR SZÓ A reform felölelte az egész társadalmat Mika Špiljak elvtársnak, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökének újévi nyilatkozata KÉRDÉS: Az a vélemény a Politikának és a Magyar Szónak (2) ■ is problémát okoz, hogy alakult ki, hogy a retenziós kvótamegnehezíti a külföldi tőkeberuházást. Ugyanis ez a kvóta nem elegendő nagy ahhoz, hogy biztosítékot nyújtana a külföldi üzletfélnek arra vonatkozólag, hogy az országból kiviheti a közös beruházásban szerzett hasznot. VÁLASZ: Ez kétségtelenül korlátozó tényező, de nem ez az oka annak, hogy még nem jöttek létre szerződések. Nem szabad megfeledkezni a törvénynek arról a záradékáról, amely lehetővé teszi a Szövetségi Végrehajtó Tanácsnak, hogy különleges esetekbenkülönleges megállapodásokat engedélyezzen. Ha a retenziós kvóta nehézségeket okoz egy számunkra kedvező szerződés megkötésében, akkor lehetőség van különleges megoldásra. Pillanatnyilag ez nem olyan , probléma, ami gátolná az együttműködési szerződések ] megkötését. ] KÉRDÉS: Az igazgatás, illetőleg az önigazgatás nem okoz nehézséget? VÁLASZ: Ebben a tekintetben több az ismeretlen tényező, mint a nehézség, még * pedig mindkét fél számára ; ismeretlen tényező. Azonban abból következtetve, hogy * milyen irányt követtünk a törvény kidolgozásában, és most, alkalmazásában is, azt hiszem, ezen a téren nincs áthidalhatatlan nehézség. " KÉRDÉS: Az önigazgatás problémája nemcsak a vállalati alapok igazgatásával, a jövedelem elosztásával és általában az önigazgatás társaadalmi vonatkozásaival kapcsolatban jelentkezik. Sokkal inkább a gyár műszaki és technológiai vezetésében nyilvánul meg. Nézete szerint milyen mértékben valósítható meg a külföldi félnek az a „ követelménye, hogy ebben részt vegyen? ( VÁLASZ: Ebben az együttműködésben nyilván nem szabad eltérnünk az ön- 1 igazgatási rendszertől. A„ külföldi felekkel folytatott ” tárgyalásokból kiviláglik, hogy ez nem is okoz külön nősebb problémát. A külfölvi félnek is kedvező, hogy az önigazgatás megold szá- , más kérdést a termelési fo-lyamatban, ez emberek kö- zötti viszonyokban, az ügy- vitelben stb. tehát mindezzel nem kell foglalkoznia. ezt éppen az érdekli, ami miatt mi együttműködést szándékozunk létrehozni, ez pedig az, hogy a korszerű techno- rológiát, amit a külföldi fél be- S2 vezet a gyárakban, ésszerűen használják fel, éssze- srűen szervezzék meg a mun rikát, hogy minél több jöve- tdelmet szerezzenek, amit a K külföldi fél profitnak nevez. ai Vagyis nekünk is, neki is er igdekünk fűződik ehhez, érvedekeink objektívan közösek, és közös érdekei vannak a kül-te földi üzletfélnek, és a mi mi munkástanácsunknak, önre igazgatásunknak. Probléma: keletkezett azzal kapcsolat is ben, hogy a külföldi fél biz- bátosítékot kíván arra vonat-mkozólag, hogy a munkásta-nács nem avatkozik be ab- nba, amit a szerződés szánná le ra biztosít, vagyis, hogy a fő technológiát meghatározott és módon használják fel, nem ie vezetnek be más gyártási el- y£ járást, mint amit a szerző- tedésben kikötöttek, és nem is foglalkoztatnak több sze- n£ mélyt, mint amennyit ez a új technológia megkövetel. Ezek vitás kérdések lehetnek, de az ezek vitásak mostani feltész teleink között is, mi külföldi Vc üzletfelek nélkül is küszkömdünk velük. Ezek tehát olyan kérdések, amelyeknek hatékony megoldása kölcsönös érdek. KÉRDÉS: Bármennyire egységes és világos is a reform koncepciója, úgy látszik, hogy a különféle szektorok és területek, legalábbis az első szakaszban különböző várakozásokat fűztek hozzá, illetőleg más és más vonatkozására helyezték a súlypontot. Ez elsősorban kiviláglik a reform szkupstinai vitáiból és abból, hogyan ítélik meg a helyzetet a különféle gazdasági csoportok. Ebben a keretben nagy mértékben változik a Szövetségi Végrehajtó Tanács funkciója i,, is, akár a szkupstina Irányaamelynek végrehajtó SZ ésdi szerve, akár a gazdaság iráyában, amely sok esetben ?, továbbra is a Szövetségi ét Végrehajtó Tanácstól követeli-l és várja el a közvetlen megoldásokat. Milyen tapasztastalatokat szerzett elnök elvttárs, és milyen következtetésekre jutott ebben a tekinteetben? a VÁLASZ: Tapasztalataim akár a gyárakban tett látogatásaim vagy a gazdasági ágak és csoportok képviselőivel való megbeszélésekből, akár a szkupstinához beterjesztett igényekből, követelésekből, szereztem őket, igazolják, hogy ez a probléma fennáll. A követelményekben leginkább egy meghatározott csoport problémái- ból indulnak ki, mindenkor kitartanak amellett, hogy ezek általános problémák, " és éppen az illető csoport szempontjainak megfelelően kell megoldani őket. Különböző heterogén követelmények nehezednek ránk, s mindenki azt állítja, hogy éppen neki, és csakis neki van igaza. Hadd említsem meg csak a vaskohászat és , a gépipar esetét. Miközben , a vaskohászat nagyobb fokú védelmet követel és részben igaza is van, úgyhogy a reformintézkedésekben bízoányos változtatásokat eszközöltünk —, a gépiparnak az a véleménye, hogy ha a vaskohászat emeli árait, s nincs joga arra, hogy egyúttal védelemben is részesüljön. Álláspontját ez is, az is tudományos elemzésekkel és szerte a világból összehordott adatokkal bizonyítja. Én személyesen, a Végrehajtó Tanács és a szövetségi igazgatás igen sok esetben szembekerültünk azzal a bonyolult problémá- val, hogyan állapítsuk meg, hol van az igazság. Az ellentétes nyomások és érvelé-sek természetesen megnehezítik a megoldást, mert mindenki azt követeli, hogy a megoldás teljesen egybe- vágjon igényeivel, követel- vményeivel. Hasonló problémák jelent- keznek a Szövetségi Végrehajtó Tanács funkciójával kapcsolatban is. Közismert , dolog, hogy az alkotmány alapján a Szövetségi Végre- hajtó Tanács a szkupstina , politikai-végrehajtó szerve, tehát a szkupstina szerve, a a Szövetségi Szkupstina meohanizmusának csak egy része, s nincs különválasztva a szkupstinától. Azonban sem a közvélemény részéről, sem a Szövetségi Szkupstinában úgyszólván nem hallottam egyetlen kérdést sem, amit a szkupszina valamilyen más szervéhez intéztek volna. E kérdéseket egytől egyig a Szövetségi Végrehajtn tó Tanácshoz intézik, s mindenannyian a Szövetségi Vég-rehajtó Tanácstól várnák a választ. Tehát a képviselők is, a közvélemény is a régi kormányokhoz hasonló valaminek tekintik, márpedig a s Szövetségi Végrehajtó Ta- nács már nem az, nem is lehet az. Ez a nézet elmarad , fejlődésünk mögött, nincs összhangban a Szövetségi Végrehajtó Tanács szerepével és funkciójával, erőteljes nyomással nehezedik a Szövetségi Végrehajtó Ta- 5 nácsra és szerveire, s megnehezíti munkájukat, ami-k nek elsősorban abból kell ki állnia, hogy végrehajtják a szkupstina határozatait, meg- kl valósítják a szkupstinában megfogalmazott politikát. § KÉRDÉS: Ezzel összefügg az az a Szövetségi Végrehajtó 14 Tanácsot érő bírálat, hogy a2 igen vontatottan hozott meg bizonyos fontos intézkedése- 05 hét. Szóvá tették például, de hogy habár már tavasszal nyilvánvalóvá vált, hogy okvetlenül szükség van kedvező a kiviteli hitelek folyósítására , és más intézkedésekre, a 01 Szövetségi Végrehajtó Tanács mégiscsak késő ősszel létezett erre vonatkozó javasllataival a szkupszina elé. intézete szerint annak kell-e ezt felróni, hogy lassan fogalmazzák meg az intézke- .д£ déseket vagy annak, hogy lassú a mechanizmus, amely az intézkedéseket meghozza? le VÁLASZ: Elfogadom ezedket a megjegyzéseket, de a szeretnék magyarázatot fűz- rá ut cau kellett erdei és más munkára vinniüjuk az embereket, ■ mert nem volt munkaerő. Arra utal-e ez, hogy akkor valóban teljes volt a fog■ lalkoztatottság és jobbak voltak a körülményeink, mint most? Egészen biztosan nem. Ellenkezőleg, az emberek akikor kevésbé voltak foglalkoztatva, csakhogy ez nem látszott. A reform felszínre hozta, felfedte a problémákat. Meg vagyok győződve arról, hogy továbbfejlődése során nagyobb lehetőséget teremt a foglalkoztatásra. Addigkülönféle átmeneti intézkedéseket kell tennnünk, például a fiatal szakértőik kötelező alkalmazása, a kötelező gyakornoki idő bevezetése terén. KÉRDÉS: A külföldön dolgozó munkásainkkal kapcsolatosankétből két következtetésre jutottunk. Először arra, hogy ezt nem kell feltétlenül a „riasztó” jelenségek közé sorolnunk, másodszor arra, hogy munkásaink külföldi elhelyezkedését és helyzetét éppen azért, mert „normális jelenség” nem kísértük kellő figyelemmel. Előkészít-e a Szövetségi Végrehajtó Tanács valamilyen intézkedést ebben a tekintetben? VÁLASZ: Egyetértek azzal a megállapítással, hogy ez nem feltétlenül rendellenes és riasztó jelenség, és ezért nem is kell elleneznünk, nem iskell szembehelyezkednünk vele. Tény az, hogy még nem teremtettünk itthon olyan gazdasági erőt, amely ésszerű alapon felszívhatna minden munkaerőt. Köztudomású, hogy Jugoszlávia különböző részeiből már az első világháború előtt tömegesen külföldre vándorolt a munkaerő, és ugyanígy volt a két háború között is. A munkások akkor túlnyomórészt a végleges kivándorlás távlatával hagyták el az országot, mert itthon nem láttak távlatot. Ma még nem foglalkoztathattunk tartósan és biztosan mindenkit, aki a falvakból az iparba, a váró-j c?n.k,VvTorvnál írni hozzájuk. A Szövetségi Végrehajtó Tanácsban úgy véltük, hogy a gazdaság átánfogóbb felmérése alapján ms előbb ki kell alakítanunk az elvi álláspontokat. Csakiis ilyen felmérés alapján egyeztethettük össze az „ egyes ágak és csoportok “ egymástól eltérő álláspontjait. Mert minden egyes csoport azt sürgette, ami neki volt fontos, mindegyik a saját helyzetét, saját követelményeit helyezte előtérbe. A ■ Szövetségi Végrehajtó Tanácsnak és a szkupstinának átfogóbb felmérésre volt szüksége, mert a Szövetségi Végrehajtó Tanács csak ennek alapján dolgozhatta ki, s a szkupstina pedig csak ennek alapján hozhatta meg a szükséges szabályozókat. Er-ről leginkább megfeledkeznek. Átfogó felmérés nélkül roppant veszélyes dolog ’ a szabályozók kidolgozásába bocsátkozni, s kérdés, ebben az esetben, hogyan fogadták volna ezeket, milyen újabb, még szigorúbb és még igazoltabb bírálattal. Ilyen körülmények között elfogadom a bírálatot, hogy talán vontatottan hoztunk bizonyos rendelkezéseket. Most, hogy rendelkezésünkre állnak a szükséges felmérések, viszonylag gyorsan intézkedhetünk. KÉRDÉS: Nézetünk szerint mindinkább i ieeért.sődik az a probléma, hogy a megjegyzésekről és a bírálatokról a szkupstinának át kell térnie a határozottabb javaslatokra és követelményekre. Hogyan adhatna még gyakrabban és konkrétabban utasításokat a végre- hajtó tanácsnak? VÁLASZ: Egyetértek az-zal, hogy a pillanatnyi hely ízetet az jellemezte, hogy 1több volt a bírálat és a rész-leges követelmény, és telén 1 túl kevés volt a skialatkiültt1 álláspont és a sugalmazás, hogy a megoldásokat milyen irányban keressük. Ha több lett volna, bizonyára könnyebb lett volna a dolgunk, s De nehéz megítélni, hoigy a mai helyzetben voltak-e e képviselőknek teljesen kiér- r tékelt álláspontjaik, és azok alapján utasításokat adhat- tak-e a Szövetségi Végre- Љ hajtó Tanácsnak. Azt hiszem a jövőben több ilyen állás- 1 pontot és megoldást vár- hatunk. s KÉRDÉS: Gyakran emle- getik a „reform ellentmon-n dásait”, vagyis a reformfo-lyamat gazdasági-termelési és társadalmi-szociális vonat- tkozásai közötti ellentétet, „ ami elsősorban a munkánál 15 küliségben nyilvánul meg. ” Megítélése szerint valóban van ilyen ellentmondás, és milyen irányban kell keresni 15 megoldását? VÁLASZ: Az első pillati netban ez valóban ellent- gmondásnak látszik, sőt ideignlenesen ellenmondás is. De 1. nézetem szerint a reformban - mint hosszú távú folyamatéban himnos ellentmondás. Mert egy dolog világos: ha na gyobb termelést és termelé- t menyiséget, ésszerűbb gazdál- l kodást jelent a reform, ak- h kor szabály szerint nagyobb b jövedelmet is kell jelentenie, és nagyobb lehetőséget be- a nullázásra vagyis új munka- a helyek létesítésére, és a na- gyobb arányú foglalkozta- tásra is. Mégpedig a tartatósabb és biztosabb aladapon való foglalkoztatás- arra. Ha így tekintjük a tb dolgát, akkor nincs ellent ír mondás. De ideiglenesen kvésbé, mert ma tömegesen tanulnak a jólkialakított, megszervezett iskoláinkban. Ezért ideiglenesen normális jelenség, hogy az emberek külföldön is elhelyezkednek. Mi a jellegzetes ebben? Az, hogy nem állandó kivándorlási célból, hanem ideiglenesen mennek külföldre, tudván, hogy az országban távlatok nyílnak a foglalkoztatásra. Nagy számban azért mennek, hogy megoldják lakáskérdésüket, hogy gépkocsit szerezzenek vagy háztartási felszerelést, hogy gyorsabban jussanak mezőgazdasági termelőeszközhöz, traktorhoz, mezőgazdaságigéphez vagy kisipari szerszámokhoz és gépekhez. Némelyek a külföldön keresett pénzzel a tengerparton házat építenek és a szobák kiadásával szavatolják egzisztenciájukat. Tehát az okok nem ugyanazok, amelyek a régi Jugoszláviában az ország elhagyására késztették az embereket. Ezért nézetem szerint ez nem riasztó jelenség, annál kevésbé ha más folyamatokkal is összehasonlítjuk. Tény, hogy Európa fejlett országaiból, még azokból is, ahova a mi munkásaink vándorolnak, más országokba mennek dolgozni az emberek. Vagyis ez a munkaerő migrációjának korszerű folyamata. Számunkra azánmégis jelentkezett, mégpedig jos, hogy ezideiglenes nz igazért, mert hatni kezdett a náció, és a munkás vagy a reform kezdete, kiküszöbölni szakember, aki külföldre az ésszerűtlen gazdálkodást, i_negy, _ tudja, hogy ez nem és takarékiasságot érőez a- | állandó állapot, és azért felsőit ki miniden téren, a imm- SZ, hogy valamivel _ többetikai erő terén is. Ezek voltak keressen és visszatérve az a reform első eredményei, országba teremtsen magának Viszont még nem hozott Új egzisztenciát. ■ eredményt a jövedelem, a termelés és a termelékenység növelésében, tehát a foglalkoztatottság növelésében sem. Háború utáni fejlődésünkben nem először kerülünk szembe ezzel az ellentmondással. Vegyük például az első éveket, amikor a foglalkoztatottság teljesnek látszott, amikor kényszerrel kezdetben munkásaink külföldi munkavállalása szervezeteink és törvényes előírásaink megkerülésével történik. Egy ideig nem is vettük tudomásul ezt a jelenséget, nem voltunk hajlandók tudomásul venni, mert nem is tanulmányoztuk. Úgy tettünk, mintha nem vennénk észre, hogy ez nem tartós jelleesés, amelyet bizonyos , módon szabályoznunk kell . Nem is voltunk megszervezve ahhoz, hogy a munkaerő távozását nyomon kísérjük. . Az utóbbi éveikben számos gyakorlati intézkedést tettünk. A munkaközvetítő hivatalok szervezetten előkészítették a munkaerőt, foglalkoztatására szerződéseket kötöttek külföldön, és figyelemmel kísérték, nyomon követték ezt a folyamatot. Számos kedvező eredményt is elértünk. Néhány országgal szerződést kötöttünk munkásaink foglalkoztatásáról, társadalmi biztosításáról és védelméről. Most Nyugat-Németországgal is tárgyalásokat folytatunk erről. Bizonyos azonban, hogy ezen a téren még sok intézkedést kell tennünk. KÉRDÉS: Elnök elvtárs nézete szerint milyen az együttműködés vagy milyennek kel lennie az együttműködésnek a hatósági szervek és a tudományos intézmények között politikánk intézkedéseinek és irányvonalának meghatározásában, annak az együttműködésnek, amelyet egyesek a napokban problémának, mások nézeteltérésnek neveztek, s egyesek számára pedig nem probléma, se nem nézeteltérés? VÁLASZ: A hatóság és a tudomány együttműködésében mint mondottam, bizonyára vannak problémák és nézeteltérések is. Megvan az egyik is, és a másik is. Nem tartom elfogadhatónak azt az állítást, hogy ilyen együttműködés nem létezik. De az együttműködés igen élénk mind a rendszerbeli megoldásoknak, mind pedig a konkrét gazdasági politikai intézkedéseknek az előkészítésében. A tudományos intézmények és a tudományos téren dolgozók ebben az értelemben számos elaborátumot, indítványt és javaslatot tettek, amelyek alapján elindítottuk a reformot, és kimunkáltuk a reform öszszes szabályozóit A reform előkészítésében három tudo- mányos intézmény vett részt közvetlenül, a középlejáratú terv kidolgozásában pedig még több tudományos intézet az ország minden részéből. Százával dolgozták ki az elaborátumokat. Ezért nem igaz az az állítás, hogy nincs együttműködés. Azzal viszont egyetértek, hogy ezen a téren egészen biztosan nem használtunk ki mindent és még tág lehetőségek vannak. A tudományt az eddiginél jobban be kell vonnunk politikánk számos kérdésének gyakorlati megoldásába. Az utóbbi időben sok zavart támasztott az, hogy bizonyos cikkek azt a meggyőződést keltették, hogy egyáltalán nem veszik igénybe a tudományt és a tudósokat Ezzel kapcsolatban fel akarom hívni a figyelmet egy problémára, amellyel a tudomány igénybevétele alkalmával a hatóságok szembekerülnek. Vegyük elsősorban a közgazdasági tudomány területét és részvételét gazdaságpolitikánk meghatározásában. Nekünk nincs egységes közgazdasági tudományunk. Különféle közgazdasági irányaink és iskoláink vannak, sok esetben egészen ellentétes és egyúttal kizárólagos álláspontokkal. A hatósági szervek részére miindenkor bonyolult kérdést okoz, hogy az említett irányok és iskolák közül melyiket fogadja el, melyiknek a nézetét, konkrét javaslatait vegye figyelembe. Mi élénk figyelemmel kísérjük a közgazdászok tudományos öszszejöveteleit és tudományos munkásságát. Arra törekszünk, hogy ezeket minél nagyobb mértékben felhasználjuk a gyakorlati gazdaságpolitikában. De igen sok a különféle iskola és nézet, és ezért nem könnyű meghatározni, hogy melyik a legjobb. Ezenkívül a tudomá- nyos intézetek és dolgozók elaborátumainak fel-használásában sok esetben azolizikai, regionális, vagy egyszerűen ellentétes szakmai álláspontok hatása alatt állnak. Emiatt a Szövetségi Végrehajtó Tanács igen gyakran kerül dilemma elé. Közismert dolog például, hogy ugyanarról a mozdonyról teljesen ellentétes szakvéleményt adtak, s ez világosan bizonyítja, hogy ezek nemcsak szakvélemények, hanem meghatározott nyomás és regionális éretekek hatására jöttek létre. Természetesen iyen esetekben az elé a dilemma elé kerülünk, hogy egyáltalán mi a szakszerű és tudományos vélemény. KÉRDÉS: Végül elnök elvtárs, még egy kérdés a reformról. Ha a reformot nem tekintjük csak Intézkedések sorozatának, hanem rendszerünk társadalmi-technológiai és mentális összetétele és viszonyai teljes átalakulásának, érdekel, hogy megítélése szerint, mennyiben és hol növekedett a reform a viszonyok egy minőségileg Új komplexumává, mennyiben szűnt meg bizonyos módon reformnak lenni, és menynyiben változott a viszonyok már állandósult szövevényévé, és melyek fejlődésünknek azok a legfontosabb pontjai, ahol gyorsabb és mélyrehatóbb reformot kell végrehajtanunk? VÁLASZ: Még nem látok olyan területet, ahol a reform — mint mondotta — valamilyen módon már megszűnt reformnak lenni. Vannak területek, ahol már biztosabb és nagyobb eredményeket értünk el, de a reformfolyamat mindenütt még menetében van. A legnagyobb, de legkevésbé mérhető eredményt a gazdaság irányvételében és nézeteiben értük el. A gazdaság erőteljesebben önmaga felé, problémái és erői felé, gyakorlata és üzleti szelleme felé fordult Ma ez uralkodik a legerőteljesebben a gazdaságban és a társadalmi nézetekben. A reform felölelte az egész társadalmat, kiindulópontja és gondja lett minden társadalmi erőnek. Azoknak is, amelyek lényegében egyetértenek velünk, és mindennapi gyakorlatában a reform vonalát követik, és azoknak is, amelyek csak szóban támogatják, sőt azoknak is, amelyek nem értik meg és ellenállást fejtenek. Mindannyian abban a helyzetben vannak, hogy álást kell foglalniuk a reormmal kapcsolatban, és szüntelenül hozzá kell igazodniuk. Ilyen tekintetben a reform ráerőszakolta magát, objektív ereje lett e társadalomnak, erőteljesen előredezi, akár az eredmények ésikerek által, akár a még nyílt problémák, ellentétes lézerek, vagy pillanatnyi összeütközések által, mint például a munka beszüntess, és a különféle más ká■os jelenségek. A reform vár egészen új minőséget ■itt minden társadalmi vizonyunkba. Ami még mindig gyorsabb megreformlásra szorul, az a számosazdaságon kívüli területen uralkodó nézet és gyakorit. Ott még mindig meglehetősen él az a maradi nézet s felfogás, hogy a társadalmi köteles bennünket kiségíteni szükségleteink szeint, mi pedig a társadalmat lehetőségek szerint. A költégvetésből élő terület nagy ásze éppen így viselkedik követelményeket támaszt, lykor vádol munkabeszünítéssel fenyeget stb. A régibben igazolja ezt a neműt jövedelem növelése állt adott lehetőségeken túllenő költségvetési eszközök megszerzésére irányuló vomás. Ez reformálódott meg a legkevésbé, és ezen a tven akad a legtöbb reform otti nézet és követelmény, mert nézetem szerint ezt a ■rületet az ezen a területen e nézeteket és gyakorlatot sír gyorsabban és mélyebb, hatóbban alaurefomálni. Franc BARBIERI