Magyar Szó, 1968. március (25. évfolyam, 59-89. szám)
1968-03-24 / 82. szám
Vasárnap, W68. márc. 9. Kii,M¥ii, Afi I Ji I 2 kfi ng Tri Fii.— Micheline Presle Gérard Philipe-rö! A test ördöge című francia filmet — ki tudja, hányadszor — ismét elővették, bemutatták Párizsban. Micheline Presle, aki a fiatalon elhunyt Gérard Philipe partnere volt, a felújítás alkalmából így emlékezett meg a felejthetetlen színészről: ■— Különleges személyiség volt ez a férfi. Nagy ember és nagy művész. Minden szóra, minden hangra érzékenyen reagált. Amit mondott és amit cselekedett, minden kultúrált és művészi volt. Szenvedélyesen szerette az életet. Stella Stevens nem ismeretlen már moziközönségünknek. Pár évvel ezelőtt a kiváló komikus Jerry Lewis partnereként láttuk a Dr. Jerry szerelmi bájitala című filmben. A jeles színésznő, aki humora, gyermeki kedvessége, tehetsége és vonzó külseje miatt egyaránt népszerű, most Dean Martin partnereként a Hosszan tartó düh című filmben lép fel. Felvételünkön érdekes kalapkülönlegességgel a kaliforniai strandon látható. MXOYXK SZÓ Párbeszéd egy kényes témáról Különtudósítónk telefonjelentése Belgrád, március 23. Végigfutva az eddig látott filmeken, megállapíthatjuk, hogy a kitűnő zágrábi rajzfilmeik mellett a fesztiválműsor első felének legjobb alkotása Krso Skanata műve, A vámpír nosztalgiája. Ha azonban leküzdjük a konvenciók vonzóerejét, s a kritériumokat nem tekintjük megkövesedett axiómának,hisz végeredményben nem is azok, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az új művészi törekvést, érzékenységet és alkotói szellemet Dejan Kaiaklaijic, Zelimir Zilnik, Lordan Zafranovic és még egy-két fiatal képviseli. Éppen ezért műveik, hibáik, csiszolatlanságuk ellenére sem maradnak Skanata és még néhány elismert, s ezen a fesztiválon is kitűnően szereplő művész árnyékában. Ha nem is éri el, de közvetlenül Skanata mögé sorakozik Stjepan Zaninović tegnap bemutatott filmje az Egykori bajtársak párbeszéde (Dijatog drugova sa ratnog fotosa). Olyan témát feszeget, amiről nem készült még film: az 1948. év eseményeit, amelynek következtében sok forradalmár a Goli Otokra jutott. A rendező ankétmódszerrel tárja föl azokat az emberi dilemmákat, amelyeket, ahogy az egyik bajtárs mondja, nem szeretné, ha bármelyik családtagjának vagy bárki másnak át kellene élnie. Zaninovic művében fontos szerepet kapott a szöveg, sajnos a kitűnő film hangfelvételei olyan megengedhetetlenül rosszak, hogy a párbeszéd jó részét alig lehet megérteni. Filmgyártásunkban ma már ilyesminek nem szabadna előfordulni. Zaninovic mellett még egy nagy nevű művész alkotását láttuk tegnap, Dusán Vukotic játék- és rajzfilm kombinációjával készült Folt a lelkiismereten című művét. A film mondanivalója az az ősi igazság, hogy az ember nem tud megszabadulni a lelkiismeretétől. A néző nem tud megszabadulni a kísértéstől sem, hogy a filmet összehasonlítsa Vukotic korábbi műveivel, elsősorban a Játékkal. Sajnos, a Föld a lelkiismereten nem szárnyalja túl Vukotic korábbi eredményeit. A megoldandó technikai problémák bonyolultabbak voltak ugyan s a rendező mégis tökéletesen megoldotta, de a film mégsem vált ki olyan lenyűgöző hatást, mint a Játék. Pedig ez a film is jó. De a nagy művészektől, meglehetősen igazságtalanul, elvárjuk, hogy minden alkalommal újabb és újabb csúcsokat hódítsanak meg. A többi filmek összképe meglehetősen tarka. Bogdan Zižić szép filmje A kéz dicsérete, a hegedű születésének lenyűgözően izgalmas dokumentuma. Mica Milosevic sportfilmje a Korcsolyázók újra bebizonyította, hogy ennek a műfajnak nálunk Milosevic a legrátermettebb és leginventívebb művelője. Vladimir Basara Elbocsátottak c. filmjében emberi oldalról közelítette meg a munkájok elbocsátásának fájó kérdését. Láttuk még Zlatko Ludovic Emberek, évek, tenger, Jože Pogačnik a Holnapi Delo, Mihajlo Seku- Itic A flotta győz, Misa Bukumirovic Sip utolsó fele Krsto Papié Halló, München, Branko Gapo Az úr 1967. éve c. filmjét. A tegnapi műsor Zaninovic és Vukotic műve ellenére átlagban ez eddigieknél valamivel alacsonyabb színvonalú volt. A fesztiválon mind ez ideig azonkívül, hogy a szereplő művészek egyharmada első filmes rendező, nem volt semmiféle igazi meglepetés. A fesztivál színvonala se nem rosszabb, se nem jobb az elmúlt évek szemléinél. LAD! István Predrag Golubovic Vasárnap című dokumentumfilmje a nehéz testi munkát végző emberekről szól. Azokról, akik egész héten (mint hordtok, szénlapátolók stb.) ajarsoknak dolgoznak , és vasárnap is úgy szórakoznak, hogy a város peremén gyülekezve erejüket mérik össze. Sikeres művében Golubovic e kallódó kisember - nősok nehéz sorsára, már-már társadalmon kívüliségére figyelmeztet. Hollywood alkonya Amerikai filmgyártás Európában és Mexikóban A kis kaliforniai városka, Hollywood, amely egykor, sőt még nemrég is fogalom volt, visszasüllyedt az ismeretlenség homályába, a csendes vidéki város uniformizált jellegtelenségébe. Hollywood mítosza szertefoszlott. Stúdiói üresen állanak, alig folyik bennük munka. A Metro-Goldwyn Mayer, a Columbia, Paramount, United Artista palotáin ugyan ott díszelegnek még e feliratok és az ismert emblémák, de az épületekben már csak másodrendű adminisztratív irodák ténykednek. A cégek központjai New Yorkba telepedtek át. Elvesztették varázsukat a fasorok, bulvárok, a villák üresen állanak, vagy elfelejtett, öreg nyugdíjas sztárok lakják őket. Lakóik közt alig találkozunk olyanokkal, akik ma is szerepelnek a filmvilágban. Hollywood tehát megszűnt, de az a feltételezés, amely azonosította a szimbólumot a realitással, és úgy vélte, hogy Hollywood egyszer s mindenkorra az amerikai filmet jelenti, tévesnek bizonyult. Amikor az ötvenes évek végén és a hatvanas esztendők elején a nyugat-európai filmgyártás, elsősorban a neorealizmus sodrában született új olasz film, a francia új hullám, a fellendülő angol produkció rohamra indult, a nagy amerikai vállalatok előbb a hagyományos módszerekhez nyúltak. Hollywoodba csábítottak néhány befutott európai színészt, rendezőt, hogy megerősítsék fellegvárukat. Hamarosan rádöbbentek azonban arra, hogy ezúttal nem vált be ez a múltban sikerrel alkalmazott eljárás. Új módszerhez kellett folyamodni, így születtek meg azok a „koprodukciók”, amelyeknek ürügyén az amerikai filmtőke arra tett kísérletet, hogy szőröstül-bőröstül lenyelje a legnagyobb nyugat-európai nemzeti filmgyártásokat. A helyzetre jellemzőek a legveszélyesebb konkurrens, az olasz filmgyártás területén kialakult viszonylatok. A '■ L’Europeo című olasz polgári hetilap Az olasz film többé nem létezik című cikkében közli azokat a tapasztalatait, amelyeket a legnevesebb olasz rendezőkkel, színészekkel, producerekkel folytatott beszélgetései alapján szűrt le. Az ismert olasz producerek közül Franco Cristaldi, az amerikai Columbia filmgyárnak dolgozik, Carlo Ponti a Metro-Goldwyn Mayernek, Dino de Dau-relatit is a Paramountnak és a United Artistsnak. Az együttműködés jellegét az olasz állami Filmkölcsönző Vállalat igazgatójának, Mario Gallinak szavai világítják meg: „Az olasz producerek egyszerű alvállalkozók, altisztek. Csupán közvetítő szerepet töltenek be az amerikai tőke és az olasz filmgyári dolgozók között. Amerikai a tőke, az elosztási hálózat és a profit. Az olaszoknak csak a munka marad. Filmjeink egyre kevésbé olasz filmek, mert az amerikaiak a világpiac 48 százalékát kitevő saját fogyasztóik ízlését és ideológiáját kényszerítik rá a nálunk, olasz művészekkel forgatott alkotásokra.” Kiderül, hogy az utóbbi években Visconti, Rosi, Antonioni, Lattuada filmjei már mind amerikai tőkével készültek Cristaldi, az olasz filmproducerek szövetségének elnöke három okát látja annak, hogy az amerikai filmtőke miért összpontosította figyelmét Európára: „Elsősorban azért — mondja —, mert Hollywood gyakorlatilag nem létezik már. Nincsenek amerikai rendezők, színészek. Azt a keveset, aki még a múlt generációból megmaradt, felfalja a televízió. Másodszor, az óriási piac egyre több terméket igényel. Harmadszor, Európában olcsóbb a gyártás, és az amerikaiak nem akarnak lemondani az európai piacról sem a nemzeti filmgyártások javára.” Elég egy pillantást vetni az új amerikai produkcióra, hogy tényszerűen felmérhessük ennek a tendenciának érvényesülését, gyakorlati megvalósulását. Olaszországban a Metro- Goldwyn Mayer Ponti produkciójában készíti el A lány és a tábornok című filmjét. A rendező Pasquale Festa Campanile. Az érzelmes, első világháborús történet 1918-ban játszódik a Piave mentén. Főszereplői: egy osztrák tábornok alakítójaként Rod Steiger és egy vad olasz „hegyi lány” szerepében (ezúttal feketére festett hajjal) Vima Lisi. Amerikai—francia—mexikói koprodukció a San Sebastian ágyúi, XVIII. századi kalandtörténet. Producere és rendezője francia: Jacques Bar, illetve Henri Verneuil, sok sikeres Femanđel, Jean Gabin, Michel Simonfilm bevált rendezője. Főszereplője: Anthony Quinn. A filmet Mexikóban forgatják, a festői szépségű Durango város környékén. Két amerikai—angol koprodukció is készül. Thomas Hardy 1874-ben megjelent Távol a világ zajától című regénye alapján forgat John Schlesinger romantikus, kosztümös, szerelmi történetet. A női főszereplő Julie Christie. A három férfi, aki szerelméért harcol, ugyancsak az angol filmvilág nálunk is jól ismert kiválósága: Terence Stamp, Peter Finch és Alan Bates. Graham Greene regénye és forgatókönyve alapján készítette el Peter Glenville saját rendezésében és produkciójában a Metro-Goldwyn Mayer számára a Komédiások című Haitiban játszódó történetet. A főszereplők: Richard Burton, Elisabeth Taylor, Alec Guinness és Peter Ustinov. A kép teljességéhez tartozik, hogy Hollywoodban is készült egy nagy film. Ünnepi bemutatóját Los Angelesben tartották meg október végén, és a filmet — versenyen kívül — benevezik a jövő évi cannnes-i fesztiválra is. A hollywoodi stúdiókban széles vásznú, sztereo-változatra dolgozták át minden idők legnagyobb amerikai közönségsikerét, a Margaret Mitchell regénye alapján készült Elfújta a szél című három és fél órás alkotást. A gálaesten az egykori főszereplők közül csak Olivia de Havilland jelenhetett meg, a nagy négyes többi tagja, Clark Gable, Vivien Leigh és Leslie Howard nem érhette meg az új bemutatót, filmjük technikailag felújított változatát. LÁTTUK Macska, a detektív Robert Stevenson fiímvígjátéka szoktalan fordulatra épül: a megrögzött banditák nemcsak a bankot rabolják ki, hanem a tengernyi pénzzel együtt a pénztárosnőt is magukkal viszik. A perszóna természetesen rút, némaságában is ellenszenves, s ezért őrzői mindenáron szabadulni akarnak tőle. Mivel azonban a nagyváros kellős közepén vannak, sem szökésre, sem pedig a tanú likvidálására nemigen gondolhatnak. Azaz nagyon is törik magukat ezen, csakhogy tervük meghiúsul. Egy idomított sziámi macska húzza át számításukat. Hogy miképp — arról szól a film. Sok-sok ötlettel, derűvel, izgalmas bonyodalommal fűszerezve. A filmnek a két férjet vadászó nővér és a rendőrségi nyomozók szellemes karikírozása külön érdekességet és varázst ad, legsikerültebbek mégis azok a jelenetek, amelyek a nővérek szomszédságában lakó, minden lében kanál öregasszonyt pellengérezik ki. A Macska, a detektív igényesen szórakoztató története a gyermek- és a felnőtt nézők érdeklődését is egyaránt leköti. Igaz, az előbbiek elsősorban a jól betanított állatok (macska, kutya) okosságát, találékonyságát csodálják, a felnőttek meg főként a kétbalkezes színészek mókázásaiban, könnyed, fölszabadult játékában találnak örömet. Érdemes megnézni. (sz) Arany Törpe Kerti törpéről már hallat- film-sorozat következetesen tank, arany törpéről — sőt: tartotta a középszerűségel- Arany Törpéről — most előérhető maximumát 1967 tészffolyamán.” A brit rövidfilmesek szer- , _ . . . .... vezető alapította az Arany bank-vállalat szószólója Törpe-díjat - a középszerű- “ügesen nyilatkozott a fajség jutalmazására! Ebben a* a ”dl.J negyedévben osztották ki először. M**® ^ humor. Egyenlő az- Azaz nem tudták formálisan m,n* »mikor a komisz kiosztani, hiszen senki sem dl?.k. rajzszeget tesz a tanár jött el, hogy átvegye! De TMекегеmindenesetre — odaítélték! S persze hozzáfűzte: „A Mégpedig a Rank Organisa- közönség túlnyomó többsége tionnek a Lookat Life (Ilyen egyébként nagyon szereti ezt az élet) című rövidfilm sora a dokumentumfilm sorozataiáért. Indokolás: „Ez a kis tunkai.” ft. «Mal