Magyar Szó, 1968. április (25. évfolyam, 90-118. szám)
1968-04-08 / 97. szám
2. oldal Megszűnt egy intézet Decemberben hírt adtunk erről, hogy Újvidéken megnyílt az ország első gondozóintézete a táplálkozási megbetegedések és a cukorbéj gyógyítására. Az újvidéki Egészségügyi Intézet szép új épületének harmadik emeletén kapott helyet az új gondozó, amelynek munkájába bekapcsolódtak az egyetemi kórház megfelelő klinikái, szakorvosai is. A táplálkozási megbetegedések és a cukorbaj a modern betegségek közé tartoznak. Számuk rohamosan növekszik a fejlődő, fejlett vidékeken, így hazánkban, tartományunkban is. Több embert visznek sírba ezek a táplálkozással kapcsolatos betegségek, mint az összes többi betegség együttvéve. Az orvosok a belgyógyászati klinikákon arra panaszkodnak, hogy a legtöbb beteg már olyan súlyos állapotban kerül kórházba, amikor már nehéz gyógyítani. Az újvidéki Egészségügyi Intézet — más intézményekkel együttműködve — nagyméretű akciót indított a táplálkozási betegségek korai feltárására. Százövetnezer embert vizsgáltak meg, több ezer beteget, cukorbeteget találtak. A gondozóintézetet azzal a céllal alakították, hogy valami központféle legyen, és ezeknek a betegségeknek a megelőzését, gyógyítását irányítsa. Hangsúlyozni kell, hogy ez a gondozóintézet lényegesen különbözött a többi rendelőtől. Itt a betegeket alaposan kivizsgálták, több szakorvos — belgyógyász, ideggyógyász, szemorvos stb. — közreműködésével, és úgy tervezték, hogy állandó kapcsolatban lesznek a betegekkel és a vidéki betegek kezelőorvosaival. A sokoldalú vizsgálat és az állandó felügyelet nagyon fontos ilyen betegek esetében, nehogy megtörténjen, hogy mondjuk a cukorbajt gyógyítják, ugyanakkor tönkremegy például a beteg szíve. Lényeges azt is megemlíteni, hogy az intézetben nagy gondot fordítottak a vizsgálatok megszervezésére: nemkellett a betegeknek órák hosszat várni, napokig laboratóriumi vizsgálatokra járni. A legfontosabb azonban az, hogy egy ilyen gondozói intézet nagyon sokat tehetett volna a betegség megelőzésében, korai feltárásában. Tíz hétig működött a gondozóintézet, és akkor úgy határoztak, hogy nincs lehetőség a további munkára, mert a társadalombiztosító nem ad rá pénzt. Egy ígéretes kezdeményezés kudarcba fulladt Feloszlott az orvosi együttes, amely ennek a kezdeményezésnek az élén állott, a cukorbetegeket átutalták a körzeti rendelőkbe. Az orvosok, akik három hónapja olyan lelkesen kezdtek a munkához, most már beszélni sem szeretnek erről. Olyasmit is mondanak az orvosok: ha nincs többé ez a gondozó, annak sincs sok értelme, hogy a kezdődő cukorbajra figyelmeztessük a betegeket. Jobb, ha nem is tudnak lappangó betegségükről, hisz nem tudjuk megfelelően gyógykezelni őket, nem szolgálhatunk tanácsokkal, nem léphetünk közbe időben... Nem tudni, mit szólnak mindehhez a cukorbetegek, akik még most utólag is a gondozóintézetet keresik, és mit szólnak azok a biztosítottak, akiknek vérében cukrot találtak, és akik kénytelenek megbékélni azzal, hogy egyelőre senki sem foglalkozik velük, s ha már nagyon súlyos lesz a betegségük, kórházba utalják őket Érdekes lesz minderről elbeszélgetni most az új egészségvédelmi és biztosítási rendszer kapcsán. Valószínűleg sokan fölteszik majd a kérdést: valóban nincs pénzünk a legveszélyesebb, leggyakoribb betegségek megelőzésére? KIS ERZSÉBET Befejeződött a belgyógyászati szinpzion • A rehabilitáció orvosi, szociális és gazdasági követelmény Szombaton délután befejeződött Újvidéken a három napig tartó országos szimpozion, melyen a belgyógyászat körébe tartozó betegek rehabilitációjáról volt szó. A szigorúan szakmai megbeszélésen megerősödött az a nézet, hogy nagy szükség van a rehabilitációs munka fejlesztésére és szélesítésére, orvosi, szociális és gazdasági szempontból egyaránt, s hogy e három szempont figyelembevételével fejlődhet megfelelően. Ugyanis az orvoslás nem merülhet ki a betegség időleges megszüntetésében, hanem a további rehabilitációs munkával kell megelőzni a visszaesést. Tehát a rehabilitáció orvostudományi követelmény is. A részlegesen gyógyult embernek új, neki megfelelő munkahelyre való állítása a társadalom szociális kötelezettsége, és egyben a rehabilitáció egyik módja is, mert a dolgozó ember újra a társadalom érdemes tagjának érezheti magát. Ez a lelki tényező fontos mozzanat a gyógyulásban. És harmadszor, az ország gazdasága is megköveteli, hogy minél kevesebb fiatal nyugdíjas terhelje a társadalmat. A statisztikai adatok bizonyítják, hogy nálunk túl sok fiatalt nyugdíjaznak. Sok esetben éppen a rehabilitáció hiánya miatt. Persze sok esetben a mindenáron való nyugdíjra vágyás is szerepet játszik. Egyeseket tehát segíteni kell, hogy munkába állhassanak, másokat viszont kényszeríteni kell, hogy ne használják ki jogtalanul a társadalom segélyét. Ez is egyik témája volt az újvidéki megbeszélésnek, hogy az orvosok közös norma alapján járjanak el. Mez. VOLT EGYSZER, hol nem volt, innenen innen, túlon is túl, volt egyszer egy tengerben fürdőző szigetország. Olyan hatalmas volt az a szigetország, hogy határai az egész világra kiterjedtek; a földgolyó minden táján kerültek uralma alá tartozó, s méghozzá nemcsak fehér, hanem fekete meg sárga bőrű népek is. Azt már minden ésszel élő ember kitalálhatja, hogy ilyen hatalmas birodalomban sehogy sem parancsolhatott egyetlenegy ember. Mindenféle miniszterek meg kormányzók igazgatták a szigetország népeit, a királynak csak az volt a dolga, hogy reggeltől estig parádézzon. Fogadja más országok fejedelmeit, részt vegyen a leghíresebb bálákon és vadászatokon, megjelenjen az ünnepségeken meg a felvonulásokon. No meg az, hogy ő tüntesse ki azokat a derék embereket, akik különféle furfanggal elősegítették a birodalma boldogulását. A királynak több esze volt annál, semhogy haragudott volna, amiért nem az ő kezében nyugszik a szigetország sorsa. Hiszen így sosem őt, hanem a fullajtársait szidták az elégedetlenkedő fehér, fekete meg sárga bőrű alattvalói; azonfelül parádézni mégis könnyebb és kellemesebb, mint bármivel törődni, bajlódni. EGY SZÉP NAPON kérdi a király az első miniszterét: — Mit szólnál hozzá, ha megnősülnék, kedves szagám? — Végső ideje, felséges uram! Kit kegyeskedne feleségül venni? — hajbókolt az első miniszter. — A világ legokosabb asszonyád! — vágta ki egyből a király. Úgy gondolta, ha az ország kormányzásában is minisztereire bízta, legjobb lesz, ha a házasságban is a feleségénél tartja az eszét. — Hejnye-hejnye, én a szamár fejemmel azt gondoltam, hogy leányt akar feleségül venni!Aztán ki legyen az az asszony? — puhatolózott rosszat sejtve a miniszter. — Biz az egy amerikai milliomosnak a felesége! — sóhajtott a király akkorát, akár a kovácsfuttató. Csakhogy hiába volt a sóhajtása, nem lágyította meg az első szolgája szívét. — Márpedig azt el nem veheti, feleséges uram! No, nem azért, mert másnak a felesége, azt majd csak eligazítanánk szépszerével. Hanem azért, mert a törvény a király számára is törvény. Abban pedig az van megírva, hogy csakis hercegnőt vehet feleségül a király! — Akármit ír a törvény, én bizony mégis feleségül veszem azt az okos asszonyt! — kardoskodott a király. — Isten elvenni éppen elveheti, fianem akkor le kell mondani a trónjáról, felséges uram! Azt pedig ne tegye, mert ilyen jó királya sose volt, de soha nem is lesz a mi szigetországunknak! — fogta könyörgőre a dolgot az első miniszter. Hanem a király megmakacsolta magát. Inkább a húgjának adta a koronáját, csak hogy feleségül vehesse a választottját. AZT NE GONDOLJA senki, hogy a milliomos felesége vonakodott volna hozzámenni. Egy csöppet ugyan belefájdult a szíve, hogy mégse királyné, hanem csak főhercegné lesz belőle; annál jobban hízott a mája, hogy az ő kedvéért a koronáját is elhajította a király. Faképnél hagyta hát az amerikai milliomost, és nem is bánta meg ezt a tettét, mert a királynak főhercegi sorban is volt mit a tejbe aprítani, azonfelül annyira szerette, hogy a tenyeréből etette-itatta az asszonyát. A király se járt rosszul, hogy lemondott a trónjáról, mert parádézhatott tovább a kedvére, de most már el is maradhatott valami parádéról, ha nem fűlt a foga hozzá. Még kevésbé sajnálta, hogy megházasodott, mert nagy öröme telt az okos asszonyban, így aztán boldogan élte világát a királyból lett főherceg, meg a milliomosnéből lett főhercegné. Amikor beleuntak a kastélyukba, útra keltek, hetedhét országot bejárták. Hol a szigetországban, hol Amerikában, hol Európában parádézgattak. HANEM AMIKOR lefelé kezdett szállni az életük napja, akkor már ők sem voltak olyan nagyon boldogok. Egyre inkább sanyargatták őket az öregség nyavalyái, még jobban sajnálták, hogy nemsokára meg kell halniuk. A gyermekeikben sem találhattak örömet, mert gyereket nem akart szülni az az okos aszszony. Vénségére tudódott ki, hogy mégse volt olyan okos, mint a világ hitte. Egyik nap, amikor egy hatalmas felhőkarcoló tetején székelő amerikai iparmágnás ragyogó irodájában tettek látogatást, a főhercegné váratlanul felsóhajtott: — Nem is gondolná, mennyire irigylem a titkárnőjét, kedves házigazdánk! Mennyi érdekes emberrel találkozik, milyen változatos az élete egy ilyen titkárnőnek! Az iparmágnás csak mosolygott ezen a bolondos beszéden, hanem a főherceget annál jobban szíven szúrta a felesége sóhajtása. Hát ezért mondott le érte a trónjáról, ezért hordozta örökké a tenyerén, hogy még egy semmi kis titkárnő sorsát is megirigyelje? Talán nem is volt soha boldog őmellette! Addig-addig forgatta fejében, amíg egy nap meg nem vallotta ezt a kétségét az első miniszternek. — Egyet se búsuljon emiatt, fenséges herceg! Nem mindig úgy kell érteni az emberek szavát, ahogy kimondták, hanem azt kell kihámozni, hogy mi a gondolatuk. A főhercegné csak önmagán szánakozott, hogy most már se nem olyan szép, se nem olyan fiatal, mint az iparmágnás titkárnője! — okosította fel a miniszter. Ebben aztán megnyugodott a trónjáról lemondott király, mert bizony ő is elment volna testőrtisztnek édes örömest, ha cserébe viszszakapja a fiatalságát. Aki nem hiszi, az csak vegye mindig szó szerint, amit az emberek mondanak, amíg a szavaik mérge minden örömét báriltja, a szíve közepét is szurokfeketére nem változtatja. "Atomkori népmesék hetedhét országon innen és túl vette, ahol találta, megtoldotta, ahogy tudta Komáromi József Sándor Г Érteni kell az emberek szavát MAGYAR SZÓ Szombaton este tartották Londonban az Eurovízió idei táncdalfesztiválját. A fesztivál nagydíját Spanyolország érdemelte ki a La, la, la című táncdallal, melyet Massiel, a húszéves madridi énekesnő adott elő. A második helyet Nagy-Britannia szerezte meg a Gratulációk, a harmadikat pedig Franciaország a Forrás című dallal. Hazánkat — mint ismeretes — a Dubrovniki trubadúrok képviselték a Egyetlenegy nap című szerzeménnyel. Nyolc szavazatot kaptak és Belgiummal, valamint Monacoval a 7. helyet osztják Az újságírás reformjáért Az Újságíró Szövetség Szövetségi Bizottságának üléséről Az újságíró szövetség maribori ülésének első napján a spliti kongresszus határozatainak végrehajtásáról tárgyalt. Úgyszintén megvitatta és teljes egészében magáévá tette a Jugoszláv Kommunista Szövetség Központi Bizottsága Végrehajtó Bizottságának a sajtó időszerű kérdéseivel foglalkozó anyagát a részvevők arra a megállapításra jutottak, hogy az újságíró szövetségnek is ki kell dolgoznia a maga akcióprogramját, amely alapul szolgál az újságírás reformjához. A szakmai kérdésekkel kapcsolatban a szövetségi bizottság aggodalmát fejezte ki az újságírók mai munkafeltételei miatt. Egyhangúlag azt a határozatot hozták, hogy 1968 végéig minden szerkesztőségben meg kell tenni az előkészületeket az ötnapos munkahét bevezetésére. A szerkesztőségek kötelesek minden újságírónak hetenként szavatolni két egymás utáni szabadnapot. Tárgyaltak az újságírók nyugdíjbiztosításáról is, a pótbiztosításról kikérik a szerkesztőségek véleményét. Hétfő, 1968. április 8. új Épületet kapott A ĐAKOVICAI TANÍTÓKÉPZŐ A minap ünnepélyesen felavatták a djakovicai Hisin Zejmi Tanítóképző új épületét. Az iskolának 16 tanterme és 5 korszerű felszerelésű laboratóriuma van, s hamarosan befejezik nagy tornatermét is. Az iskola építése körülbelül hárommillió új dinárba került. A djakovicai tanítóképzőből egyébként az utóbbi hét év alatt kétezer okleveles tanító és tanítónő került ki.