Magyar Szó, 1968. június (25. évfolyam, 149-178. szám)

1968-06-22 / 170. szám

Szombat, 1968. június 22. MAGYAR SZÓ Egy­­neom­áci megnyugvása MÉLYEK A GYÖKEREK A Tanjug tudósítójának levele Varsó, június Kevesen tudják, hogy Adolf von Tadden, a nyu­gatnémet neomáci Nemzeti Demokrata Párt vezetője ti­tokban még mindig vissza­sírja Lengyelország észak­­nyugati részében fekvő Trzyglow környéki hatalmas birtokait. A­­kisváros lakói szemé­lyesen is ismerik von Tad­­dent, élénk érdeklődéssel fi­gyelik emelkedését a nyu­gatnémet politikai színen. A II. Adolf nevet adták neki, mert politikai útja névroko­náéra, Hitlerére emlékeztet. A második világháború után von Tadden kétszer is ellátogatott egykori birtoká­ra: 1947-ben parasztnak öl­tözve átszöktette anyját Nyugat-Németországba. Má­sodszor 1957-ben hivatalo­san, nyugatnémet újságíró igazolvánnyal járt Trzyg­­lowban, hogy megnézze a családi temetőt, ahol ősei nyugszanak. A temető a kas­tély mögötti parkban van. Ebben a kastélyban szület­tek és éltek a von Tadden nemzedékek több emberöl­tőn át. A nagybirtok 1957-ben már egy földművesszövetkezeté volt. A kastély földszintjén helyezték el az igazgatóság irodáit, az emeleten pedig néhány munkás és tisztvise­lő család lakott. Utolsó lá­togatása során von Tadden elmondta a helyi lapnál dol­gozó lengyel újságírókollé­gájának, hogy elődei nagyon régen telepedtek le azon a vidéken, és a családi króni­ka megemlíti, hogy abban az időben ott még senki sem beszélt németül. Von Tadden megkérte az új tulajdonosokat, hogy gon­dozzák ősei sírjait. A leg­újabb kereszten ez áll: „Itt nyugszik Leopold von Tad­den hadnagy, született 1923. január 13-án, elesett 1943. március 17-én Oroszország­ban.” A neonáci vezetőjelölt ennél a sírnál időzött leg­tovább. Elutazásakor azt mondta, hogy valószínűleg soha többé nem tér vissza Trzyglowba. Lehet, hogy ez a nagybirtok az oka II. Adolf mai politi­kai programjának: szeret­né visszaszerezni. Jól éltek azon a birtokon és melyek a gyökerek, amelyek hozzá­kötik: Bismark, Hindenburg és mások jártak ott valami­kor. V. POPOVIC Az amerikai képviselőház elfogadta az adóemelési törvényt Az amerikai kongresszus képviselőháza csütörtökön este elfogadta a 10 százalé­kos adóemelésről szóló tör­vényt. A törvényt Johnson elnök terjesztette a parlament két háza elé, hogy csökkentse az inflációs nyomást és meg­védje a dollár szilárdságát. A román miniszterelnök­helyettes Dean Rusknál Alexandra Birladeanu ro­mán miniszterelnök-helyet­tes vezetésével román tudo­mányos küldöttség érkezett az USA-ba. Birladeanu csü­törtökön találkozott Dean Rusk amerikai külügymi­niszterrel és tárgyalt vele több időszerű kérdésről. — Románia és az USA kapcsolatainak javulása elő­segítheti a Kelet és Nyugat közötti feszültség csökken­tését — jelentette ki Bir­ladeanu az UPI hírügynök­ségnek adott nyilatkozatá­ban. Feszül helyzet Velencében Velencéből jelenti a Tan­jug. A baloldali érzelmű diá­kok és a rendőrség heves összetűzése kérdésessé tette a nemzetközi képzőművé­szeti biennále megtartását, amelyet hivatalosan ma kel­lene megnyitni. A kiállítás rendezői attól tartanak, hogy a csarnokok elé vezényelt fegyveres rendőrök jelenléte újabb diákzavargásokra adhat okot és emiatt kérték a kormányt, hogy rendelje vissza őket. A Szent Márk téren le­folyt zavargások után a rendőrség 30 embert tartóz­tatott le, közöttük néhány külföldit is. Tengeralattjáró-technik­a: Törpével mentik az óriásokat A Scorpion és korábban a Thresher nevű atom-tenger­­alattjáró pusztulása — vala­mint az izraeli meg a fran­cia tengeralattjáró eltűnése — arra ösztönözte Paul R. Ignatius amerikai tengeré­­szetügyi minisztert, hogy ter­vet dolgozzon ki a tenger­alattjárók mentésére. Mindössze 15,2 méter hosz­­szúságú törpe-tengeralatt­já­rókat terveznek, kizárólag az­zal a feladattal, hogy a ten­gereken cirkáljanak és szük­ség esetén mentsék a süly­­lyedő tengeralattjárók le­génységét. Az elképzelés a követke­ző: ha egy tengeralattjáró süllyedőben van és tudják a szerencsétlenség pontos he­lyét, a mentő-törpetenger­­alattjárót repülőgépen szál­lítják a szerencsétlenség szín­helyéhez legközelebb eső ki­kötőbe, ott egy nagyobb mé­retű „anya-tengeralattjáróra” teszik át és elindítják a bal­esetet szenvedett tengeralatt­járó felé. Odaérve a „mentő­­törpe-tengeralattjáró” leme­rül és az elsüllyedt búvárha­­lyóhoz kapcsolja magát, majd felveszi az esetleg még életben levő embereket. A törpe-mentőtengeralatt­­járóval 1969-ben kezdik el a kísérletezéseket. Őrölt százforintosok a motorkerékben Az asszony csomagolt. "Nagy gonddal rendezgette bő röndjében az utazáshoz elő­készített holmikat. Személyes dolgai parányi helyen, az utazótáska egy szerény sar­kában elfértek, ám a többi holmival annál több gondja volt. Jó időbe telt, mire el­készült, s helyükre kerültek a takarók, a kerékpárgumik, s gondosan elrejtve, néhány ezer forint... Az ötvenéves Argath Ist­vánné egy idő óta mind gyakrabban látogatott el Komlóról Jugoszláviában élő rokonaihoz. Útjain azon­ban nem annyira a rokoni ragaszkodás, sokkal inkább, az illegális pénzszerzés lehe­tősége vezérelte. A kicsempé­szett és nyomban pénzzé tett árukért, valamint a di­nárra váltott forintért szi­vacskosztümöket, orkánokat, nyloningeket vásárolt, s Komlón tisztes haszonnal ad­ta el valamennyit. Egy idő után szomszédai — a 31 éves Auth Jánosné és férje — is kedvet kaptak az üzletelés­hez. A­ már­ nagy gyakorlat­tal és tőkével rendelkező­­­r­­gathnétól kértek tanácsot és néhány ezer forint kölcsönt, majd útnak indultak. Plüss­­takarókat, ker­ékpárb­elsőket, kuktafazekat vittek eladni, néhány nappal később szi­vacskosztümökkel, orkánok­kal, kardigánokkal megpa­kolva érkeztek vissza Kom­lóra. Az Auth házaspár rendszerint motorkerékpáron utazott, s a külföldön bevál­tandó forintokat eredeti mó­don csempészte ki az or­szágból: a pénzt a motorbi­cikli kerekének tömlőjébe rejtették. Egy alkalommal például hatezer forint gurult át így az országhatáron. Igaz, hogy a hosszú úton egy al­kalommal — pechükre — kétezer forint szinte lisztté őrlődött a gumiban. A csempészeket a buda­pesti központi bíróság vonta felelősségre: Argathnét 10 hónapi, Authnét 6, férjét 8 havi szabadságvesztéssel súj­totta, büntetésüket azonban háromévi próbaidőre felfüg­gesztették. (Esti Hírlap) . Nagy-Britannia tovább döngeti a Közös Piac kapuit Stewart külügyminiszter nyilatkozata Londonból jelenti a Tan­jug. Michael Stewart brit kül­ügyminiszter a Londonban akkreditált külföldi újság­írók ebédjén kijelentette: Nagy-Britannia tovább is azon lesz, hogy a Közös Piac tagjai közé juthasson, nem­csak gazdasági érdekei miatt, hanem azért is, mert úgy véli, hogy egy egyesült Nyugat-Európa a legbizto­sabb záloga a kontinensen uralkodó feszültség csökke­nésének. A brit diplomácia vezetője úgy véli, hogy a Kelet- és Nyugat-Európa közötti meg­értés könnyebb lesz, ha az Atlanti Szövetség tagállamai szilárd egységükről tesznek tanúságot. — Kelet-Európa — mon­dotta —, a Nyugattal való kapcsolatok javítására tö­rekszik, vannak azonban aggasztó jelek, például az NDK legutóbbi intézkedései, amelyek tovább növelik a feszültséget. Stewart szerint a nemzet­közi helyzet két legfonto­sabb problémája a kommu­nista és item kommunista országok, valamint a fajok és a fejlett meg a fejletlen országok közötti viszony. 5. oldal Új törvény Romániában a demikrafilus félidős szavatolására Emelkedik a lakbér • Csökkentik a felelős párt- és állami tisztségeket betöltő személyek fizetését? Bukarestből jelenti a Tan­jug. A román kormány a na­pokban rendeletet hozott, amelynek értelmében július 1-étől kezdve 2,5-szeresére emelik a házbéreket. A ház­bér megnövekedett részének egy hányadát a kormány megtéríti. A térítmény 25, illetve 100 százalékos lesz, a keresetektől, a munkavi­szonyban levő családtagok­tól és a gyermekek számától függően. A térítményt az év végén esedékes általános fi­zetésemelésig folyósítják. A román parlament — más hír szerint — most vi­tatja a büntetőtörvény ter­vezetét azzal a céllal, hogy a jogi normákkal szavatolja az ország demokratikus fej­lődését és az emberi egyéni­ség tiszteletben tartását. Nicolae Ceausescu, a Ro­mán KP KB főtitkára, a párt szerdai plénumán be­számolót olvasott fel, amely­ben foglalkozott a vezető műszaki, adminisztratív és szakkáderek, funkcionáriu­sok fizetésének problémájá­val. Leszögezte, hogy az utóbbi években a szocializ­mustól idegen jelenségek voltak észlelhetők a díjazási rendszer terén. A lakosság egy részének aránytalanul nagy jövedelme elégedetlen­séget keltett a közvélemény­ben. Ceausescu szerint a munka szerinti elosztás el­veinek következetes alkal­mazása megköveteli a fele­lős párt- és állami tisztségei­ket betöltő személyek jöve­delmének csökkentését. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a párt következetes harcot indít a „kíméletlen gazdagodás” ellen, s javasol­ta, hogy a parlament törvé­nyek útján ellenőrizze a kétes eredetű jövedelmeket. IL.............ai„„iiimiiiiillll,l„llll|IHN­|||U||J| SZÓFIA. — A bolgár mi­nisztertanács rendezi az egyetemi hallgatók társadal­mi és egyéb problémáit. A kormány a jövőben jóval több pénzt fordít a diákok szükségleteinek fedezésére. (BA) NEW YORK. — U Thant, az ENSZ főtitkára, június végén Dublinba, Írország fő­városába utazik, hogy részt vegyen a Nemzetközi Jogász Szövetség kongresszusán. (AFP) LONDON: — Nagy-Britan­nia csütörtökön beszüntette mindenfajta segély folyósí­tását Tanzániának. A kor­­­mány egyik tagjának kije­lentése szerint London azért foganatosított megtorló in­tézkedést, mert Tanzánia nem hajlandó tovább nyug­díjat fizetni a Tanganyiká­­ban és Zanzibárban egykor szolgálatot teljesített brit tisztviselőknek. (Tanjug) PRÁGA. — Dr. Jiri Hájek csehszlovák és dr. Kurt Waldheim osztrák külügymi­niszter pénteken Bratislavá­­ban tárgyalt több időszerű problémáról. (CTK) TEL AVIV. — Csütörtö­kön este Tel Avivba érke­zett Gheorghiu Macovescu román külügyminiszter-he­lyettes. (Reuter) WASHINGTON. — A rendőrség csütörtökön este letartóztatta a szegények washingtoni menetelésének 77 részvevőjét. A menetelők ugyanis a földművelésügyi minisztérium épülete előtt tüntettek. Az összecsapásban 6 ember megsebesült. (AP) NAIROBI. — Daniel Moi, a kenyai köztársasági alel­­nök pénteken búcsúlátogatá­son fogadta Misa Stojako­­vic jugoszláv nagykövetet. (Tanjug) BELGRÁD. — Josip Broz Tito, a JSZSZK elnöke, Jo­­kaš Brajovicot, a Külügyi Ál­lamtitkárság eddigi tanácso­sát hazánk rendkívüli és meghatalmazott burmai nagykövetévé nevezte ki. (Tanjug) LIMA. — A perui parla­ment rendkívüli felhatalma­zásokat adott a kormánynak, hogy megoldhassa az ország gazdasági és társadalmi vál­ságát. (AFP) HAVANNA. — Egy DC—9 típusú venezuelai repülőgép — mint megírtuk — csütör­tökön a Santiago de Cuba-i repülőtérre ereszkedett le. Egyik utasa kézigránáttal a kezében kényszerítette le­szállásra a pilótát. A repülő­gép pénteken reggel elhagy­ta Kuba területét. (AFP) PRÁGA.­­ Becslések sze­rint a csehszlovákiai egye­temi hallgatók ösztöndíjának összege már az ősszel 40 szá­zalékkal nagyobb lesz az ed­diginél. Az ösztöndíjak nö­velését a diákok a létfenn­tartási költségek emelkedése miatt követelték. (CTK) Számítások, jóslatok (Folytatás az 1. oldalról)­­­­s. Néhányról már hírt ad­­­­tunk, íme néhány újabb." Párizsban két kézigránát robbant, 9 ember megsebe­sült. Haut­ville-ben merény­letet követtek el egy jelölt ellen. Nizzában plasztikbom­ba robbant. Bordeaux kör­nyékén két községben „Mo­­lotov-koktél”-lal támadták a községházát. Pont Lusonban gépfegyversorozatot adtak le egy villára. A Peugeot-ban egyébként már dolgoznak, a Renault­­nál nem lesz új sztrájk, a Citroennel sikeresen folynak a tárgyalások. Az újságáru­sok már két ízben hosszab­bították meg sztrájkjukat, és az eredetileg tervezett 48 óra helyett több napja sztrájkolnak, de ez már nem izgat senkit. A France Soir első oldalán ez jelent meg: „Fantasz­tikus: 3 néger 9,9 másodper­ces eredménnyel megdöntöt­te a 100 méteres futás vi­lágrekordját!­’ A La Monde az első oldalon közli, hogy Nagy-Britannia nem haj­landó részt venni az európai atomreaktor építésében. A rádió első híre az új Koz­mosz típusú szovjet műhold kilövése volt, tehát Francia­­országban nincs már szen­záció, a másodikban viszont ele­gendő az egyszerű többség.) A küzdelem már azért is hevesebb lesz, mert a leg­utóbbi események felkorbá­csolták a szenvedélyeket, de részben azért is, mert az idén több jelölt van, mint tavaly volt. Különösen kemény harc várható Párizs környékén, és magában a fővárosban. Nemcsak azért, mert a szen­vedélyek itt csaptak a leg­magasabbra, hanem azért is, mert az országos átlagnál jóval több a jelölt. Az egész ország 470 mandátumáért ugyanis 2267 jelölt küzd. Egy mandátumra tehát át­lagban 4,6 jelölt jut. Párizs környékén 78 mandátumra 518 jelölt jut. Egy mandá­tumra átlag 6,4 jelölt jut. Még több a jelölt magában Párizsban — 31 mandátu­mért 240 jelölt küzd. A hangulatot fokozza, hogy itt lesz a gaulle-isták és a kommunisták legheve­sebb összecsapása. Párizs­nak és környékének koráb­ban 39 gaulle-ista és 29 kom­munista képviselője volt. Hogy a harc heves lesz, arról tanúskodik az inciden­sek számának növekedése BÁLINT István De Gaulle: Üzenem ellenfeleimnek, hogy kormányom, nem egykönnyen veszti el lába alól a talajt (Stern) Izraelben nyugtalanságot keltett Dajan nyilatko­zata A Mapam izraeli párt vég­rehajtó bizottsága közle­ményt adott ki, amelyben azzal vádolja Mose Dajan véderőminisztert, hogy leg­utóbbi nyilatkozataival sza­botálta a kormány külpoli­tikáját és tájékoztatási­­poli­tikáját. A párt végrehajtó bizottsága követeli, hogy a problémát a minisztertanács is tűzze napirendjére. Úgy hírlik, hogy Levi Esh­­kol miniszterelnök és Abba Eban külügyminiszter szin­tén követelni fogják Mose Dajan nyilatkozatainak meg­vitatását.

Next