Magyar Szó, 1968. augusztus (25. évfolyam, 210-240. szám)

1968-08-29 / 238. szám

10. oldal MAGYAR SZÓ Csütörtök, 1968. aug. 29. 1|>|([им»1(дмшшит8шмм1шт1им1и1|јшшишшш««д Aga kán kincse (4) 1953. augusztus 12-én, éjfél után harm perccel csikorogva kinyílt a Nizza közelében levő Jammur villa rácsos nagykapuja, rajta egy hatalmas fekete Cadillac suhant ki. A kocsi hátsó ülésén két ismert személyiség ült: Aga kán és a nála sokkal fiatalabb felesége, az egykori párizsi maileken. De már az első kanyarnál váratlan dolog történt. Még mielőtt a kocsi sebességbe lendült volna, egy mellékutcácskából eléje kanyarodott egy kerékpáros. Jobbra-balra cikázott az úttesten, nyilvánvaló volt, hogy részeg. Hogy el ne üsse, a Cadillac sofőrje minden erejével rátaposott a fékre. Ugyanabban a pillanatban melléje kanyarodott egy gépkocsi, kiugrott belőle három géppisztolyos férfi és az egyik fojtott hangon beszélt az ablakon: — Ne mozduljatok! Ide a pénzt! Agazán elővette a pénztárcáját és átnyújtotta a támadónak. Kétszáz frank volt benne. Minek is legyen több nála, hiszen ő a világ leggazdagabb embere, a muzulmán szektától, amelynek a főnöke, évente annyi aranyat kap, amilyen súlyos. A felesége is talált néhány bankjegyet a maga pénztárcájában és átnyújtotta az útonállóknak. Ők azonban nem érték be ennyivel. Nyilvánvalóan tudták, hol van Aga kán és felesége igazi vagyona. Az egyikük derékig behatolt a Cadillacba, aztán villámgyors mozdulattal megragadta a vörös bőrből készült kis koffert, amelyet a kán felesége ügyetlenül megpróbált elrejteni. Ebben a bőröndben volt az asszony sok ékszere. A támadók egy szempillantás alatt felvágták a kocsi gumijait, beleültek autójukba és elmenekültek. Mindez alig két perc alatt játszódott le. A merész rablók két és fél milliárd régi dinár értékű ékszert zsákmányoltak. Bizonyára nem tudták, hogy a kán felesége csak azokat az ékszereket tette a kofferba, amelyeket Párizsba akart vinni magával. De ha tudták is, meg lehettek elégedve. A csodaszép ékszerek között volt egy háromsoros igazgyöngy nyaklánc, egy tenyérnyi széles platinakarperec, gyöngyökkel és rubinokkal díszítve, egy gyémántokkal díszített platinanyaklánc, egy briliánskapocs, egy kétszáz darab briliánssal ékesített melltű, a csodálatos esküvői gyűrű és egy hatalmas rózsaszínű gyémánt, amely maga több mint 300 000 dollárt ért. Aga kán és felesége megrettenve, némán ültek a kocsiban. A sofőr lóhalálában rohant, hogy telefonáljon a rendőrségre. De ugyan mit tehetett a rendőrség? A támadók nagy sebességgel elmenekültek, a kerékpáros is eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Jegyzőkönyvet vettek az esetről. Belőle csupán az derült ki, hogy a rablótámadás jól meg volt szervezve, s hogy a támadók pontosan tudták mikor és merre fog utazni Agakán. Ez volt minden. A nyomozást személyesen Hellmuth, a marseille-i rendőrfőnök irányította, aki úgy ismerte az alvilágot, mint a tenyerét. Pontosan tudta, honnan kell kiindulnia. Legelőször Aga kán villájának női személyzetét hallgatta ki. Csak tőlük kaphattak adatokat a rablók Aga kán és felesége magánéletéről, szándékairól és terveikről. Jeannette Marty szobalány többek között elmondta, hogy jegyese, George Watson francia tiszt, aki titkosszolgálatban dolgozik, és két nappal korábban látogatta meg. Természetesen érdeklődött a házirendről, és a villában uralkodó szokásokról. — Ez az én emberem! — gondolta Hellmuth rendőrfőnök. Visszautazott Marseille-be, s a nyilvántartóban meg is találta, amit keresett. George Watson valamikor a Németországban állomásozó amerikai hadsereg őrnagya volt, a megszállás alatt részt vett egy kastély kifosztásában, ezért a hadseregből elbocsátották. A rendőrfőnök megállapította azt is, hogy Watson nős. Miért hitegette akkor a szobalányt, hogy elveszi feleségül? Watson őrnagy Párizsban élt. Az Interpol adatai szerint éppen Párizsban igen fejlett a nagy értékű ékszerrablók hálózata. Ezek semmit sem bíznak a véletlenre, még olyan mestereik is vannak, akik átcsiszolják a gyémántokat, nehogy bárki is felismerje őket. Watsont csakhamar megtalálták és letartóztatták, de nem ismert be semmit. Hellmuth rendőrfőnök nagyszerűen ismerte a marseille-i alvilág főnökeit. Feltételezte, hogy a nizzai vakmerő rablótámadáshoz valamiféle köze lehet Paulo Guidicellinek, ez azonban éppen a rablótámadás napján nyomtalanul eltűnt. Kiderült, hogy Guidicelli feleségül vette Caroline Cere egykori manökent. Az esküvőt ugyanabban az időpontban tartották, amikor a kán Cadillacját kirabolták. Jobb alibije nem is lehetett volna. Hellmuth rendőrfőnök azonban minden eshetőségre letartóztatta a Guidicelli-banda néhány tagját. Közülük három különösen gyanús volt. A dologban az volt a legfurcsább, hogy az elrabolt ékszereknek teljesen nyoma veszett. Hiába nyomozott utánuk az egész francia rendőrség és az Interpol, amely minden európai és amerikai ékszerészt értesített, hiába helyezett kilátásba nagy jutalmat a megtalálónak a Lloyd biztosító társaság. Az ékszerek nem voltak sehol. A gyanúsítottak tárgyalása valóságos csemege volt az előkelő társaság számára. Maga a tárgyalás azonban sokkal inkább hasonlított jól megrendezett komédiára, mint igazi bírósági tárgyalásra. Nyilvánvaló volt, hogy nem a fő bűnösök ülnek a vádlottak padján. De nem volt sem bizonyíték, sem valamirevaló tanú. Mindössze annyi derült ki, hogy a három útonálló fából faragott géppisztolyt tartott a kezében. Az egész dologban tulajdonképpen csak az elrabolt ékszer volt igazi. A tárgyalás harmadik napján aztán váratlan fordulat állt be A dél-franciaországi rendőrfőnök helyettese, amikor megkérdezték, hogyan szökhetett külföldre a gyanúsított gengsztervezér, azt válaszolta — eléggé rosszmájúan —, hogy erre sokkal jobban tudna magyarázatot adni felettese, aki személyes jó barátja Guidicellinek. A közönségnek leesett az álla. Lehetséges volna, hogy a rendőrfőnök és a gengsztervezér jó barátok? Akkora volt az izgalom, hogy a tárgyalást félbe kellett szakítani. (Folytatjuk) Aga kán felesége, az egykori párizsi manöken Kurt Jürgens német filmszínész társaságában (17) Egy mérföldnyi lovaglás után Cook megállította lovát. — Úgy látszik, a nyomok egyenesen az indián faluba vezetnek... Jeff kitalálta az öreg gondolatát. Az indiánok annyira gátlástalanul lovagoltak, hogy ügyet sem vetettek a nyomokra. Ami azt jelentette, hogy vagy egyenesen az indián faluba mennek, vagy rézbőrű harcosok vannak a közelben. Jeff szótlanul folytatta az utat. Hátha az indiánok nem is számítottak arra, hogy valaki követni fogja őket — gondolta. Mindenáron hasznát akarta venni a nyomoknak, még ha veszélynek teszi is ki magát. Tudta azonban, ha a nyomok a faluba vezetnek, minden igyekezetük kárba vész, mert olyan nagy kockázatot mégsem vállalhattak. Útközben Cookkal beszélgetett. Megkérdezte, nem volt-e bátyjának ellensége itt a környéken. Az öreg sorra vette mindazokat, akik eljártak a ranchra, illetve akikről tudta, hogy valamilyen kapcsolatban álltak Royjal. A gazdákról elismeréssel beszélt. Amit az öregtől megtudott, az csak még inkább megzavarta, pedig meg volt győződve arról, hogy Cook valami nyomra vezeti. Különösen a randhbeliekről beszélgettek hosszasan. Az öreg ismerte valamennyiük múltját. De nem tudott arról, hogy Roy eggyel is összezördült volna. — Ezeknek az embereknek a randi menekvést jelent.* Van köztük, aki egyszer sem merészkedett még be a városba... Nagyon is óvatosak és vigyáznak a bőrükre. Jeffnek eszébe jutott Sarah. Hátha ő az oka bátyja halálának. Valamelyik legénynek megtetszett az asszony, és hogy közeledhessen hozzá, először is meg kellett szabadulnia Roytól. — Feltehető ez is — jegyezte meg Cook. — Csak azt nem látom, ki lehet az illető. — Hát Dylan? — kérdezte Jeff. — Gondoltam rá is. De csak azt mondhatom, hogy ő és Roy jóban voltak. Mindamellett ki tudhatja? — Hol volt Dylan, amikor Royt megölték — kérdezte Jeff. Cook elgondolkodott. — Azt hiszem a ranchon, de nem vagyok egész biztos benne. Ahá, már emlékszem. Dél felé láttam, előtte nem tudom hol lehetett, de ha szükség van rá ... — Mi a véleményed, Arthur Sheltonról? Mért ment Roy reggel át hozzá? Tudsz-e valamit erről? — Sheltonban ne kételkedjen, több oka van arra, hogy bennem kételkedjék, mint őbenne. Azoknak az embereknek egyike ő, akik voltjukkal védelmezték meg mindenüket, amijük van ... Jártam néhányszor a ranchán, higgye el, úgy bánik cowboyaival, mint saját gyermekeivel. Nem, nem. Ő semmiképpen sem lehetett. De mért lovagolt át hozzá Roy, nem tudom. Az utolsó napokban sűrűn voltak együtt. Tudja, én csak egyszerű munkás vagyok a ranchán. Az öreg hallgatott egy jó ideig, aztán folytatta: — Nem volt eléggé körültekintő, Brenan. Hogy is képzelhette eltitkolni kilétét? Hiszen önről Harrysonban minden gyerek tud valami történetet. A cowboyok is hallottak magáról. Szerencséje, hogy egyikük sem ismerte fel. — Biztos vagy ebben? — Egészen bizonyos. Afféle haramiának nézik, aki hozzájuk hasonlóan a ranokon keres menedéket. Beszélgetés közben megtettek még egy mérföldet. Elfogyott a préri és egy köves, hepehupás erdőbe értek. A nyomok továbbra is északra, az indián falu felé vezettek. Jeff megelégelte és elhatározta, visszafordulnak és megvárnak egy jobb alkalmat. Tovább követni a nyomokat amúgy is túlontúl veszélyes. Váratlanul azonban új nyomot pillantott meg. Nyugat felől jött és patkóit ló nyoma volt. Jeff leszállt és figyelmesen megvizsgálta, az öreg Cook is csatlakozott hozzá. — Ez nem indián nyom — mondta aggódva. Jeffnek eszébe jutott az a reggel, amikor Royt halva találta. Akkor három indián volt és egy fehér. Biztosra vette, hogy most ismét azoknak a nyomában van. Felült lovára és észak felé indult a patkós ló után. Nem lovagolt azonban háromszáz méternyit sem, amikor az indiánok nyoma és a patkós lóé találkoztak. A nyomokból megállapította, hogy két indián és az ismeretlen fehér tíz percig mentek együtt, aztán elváltak. Az indiánok folytatták útjukat északra, a fehér pedig más úton visszafordult. Elhatározta, nem követi tovább az indiánokat, hanem a fehér ember nyomába ered, aki ügyes furfanggal megpróbálta tévútra vezetni követőjét. Némelykor majdnem sikerült neki, de Jeff gyakorlott vadászszeme mindig újra meglelte a nyomokat. Az ismeretlen kipróbált trükkökkel élt. Pokrócot húzott maga után, de éppen a pokrócból kihullott szálak árulták el. Az öreg Cook csodálkozva nézte, milyen ügyesen olvas Jeff a nyomokból. — Nem szeretnék szembekerülni magával, Brenan. Fél mérfölddel odébb a nyomok már tisztábbak voltak, mert ez idegen abban a hitben, hogy eltüntetett minden nyomot maga után, szabadabban lovagolt. A nyomokból Jeff arra következtetett, hogy lovát vad dühvel hajszolta. Nyilván sietett valahová. Egy újabb mérföldnyi lovaglás után világosan látták, hogy az ismeretlen egyenesen Harrysonba tartott, ami mindkettőjüket módfelett meglepte. Azt hitték ugyanis, hogy a ranch irányába fordul, vagy a préri felé, ahol a nagy tehéncsorda legelt. Jeff elhatározta, követi a nyomokat egészen Harrysorába. A városban azután Dean Garton segítségével felkutatja a gyilkost, de Cook nagyon is meggyőző érvei eltérítették szándékától. (Folytatjuk) DIK T hetven kilométerre fekszik a ten-gertől, mégis óriási a hajóforgalma. Dagály idején a legnagyobb vízi járművek is felúsznak kikötőjéig. A rakpart hossza 45 kilométer. Nagy-Britannia külkereskedelmi forgalmának 18 százaléka a londoni kikötőn keresztül bonyolódik le. Évente ez több mint hatvanmillió tonna rakomány. 1llem kis gondot okoz a csaknemy kilencmilliós város utasforgalmának lebonyolítása. A legtöbben a kiterjedt hálózatú földalattin utaznak. A peremvárosok lakói a gyorsvasutat veszik igénybe. Sokan utaznak a jellegzetes emeletes buszokon is. Természetesen rengeteg személykocsi is futkos a városban. A külföldieknek nem könnyű beilleszkedniük a bal oldali közlekedésbe.