Magyar Szó, 1968. október (25. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-16 / 286. szám

Szerda, 1968. október 18. Mai клммшкллилЖ Brüsszeli reményeink K­EDDEN A BELGA FŐ­VÁROSBAN, az Euró­pai Közös Piac székhe­lyén, tárgyalások kezdődtek Jugoszlávia és a nyugat-euró­pai gazdasági közösség hat tag­államának képviselői között. A brüsszeli tanácskozás hosz­szan tartó előkészületek logi­kus eredményeként indult, semmi esetre sem a pillanat­nyi politikai helyzet szülte, amint egyesek — rossz szándékúan — keleten és nyugaton is magyarázhatják. A jugoszláv kormány még 1962-ben indítványozta, hogy rendezzék a Közös Piac és hazánk árucsere-forgalmá­nak lényegbevágó problémá­it, s ezzel teremtsenek lehe­tőséget elsősorban mezőgaz­dasági, de ipari termékeink zavartalan kivitele számára is a nyugat-európai gazda­sági unió országaiba. Egyes tagállamok akkori álláspontja miatt azonban a tájékoztató megbeszélések csak 1965 januárjában, az érdemleges tárgyalások pe­dig csak ez év júniusában indultak meg, amikor a Kö­zös Piac minisztertanácsa felhatalmazta bizottságát, hogy kezdjen megbeszélése­ket Jugoszláviával. Ismeretes, hogy a nyu­gat-európai országokkal le­bonyolított árucsere-forgal­munk évről évre növekszik, mezőgazdasági kivitelünknek csaknem fele ezekre a pia­cokra irányul, mégis a fize­tési mérleg — a kivitelünk és behozatalunk közötti fo­kozódó aránytalanság miatt — mind kedvezőtlenebb, s a hiány tavaly már elérte a 285 millió dollárt. Ennek okai a „hatok” diszkriminációs intézkedései­ben keresendők, ugyanis szi­gorúan meghatározott bevi­teli kvótákkal, magas vá­mokkal és még magasabb pótvámokkal védelmezik sa­ját termékeiket, elsősorban mezőgazdasági terményeiket. Mi viszont éppen kukoricát, dohányt, bort, főképpen azon­ban vágómarhát és jó minő­ségű borjúhúst — a köz­kedvelt baby-beef-et —szál­lítunk az olasz és nyugatné­met piacra. Érthető tehát a jugoszláv gazdasági közvélemény, első­sorban azonban a mezőgaz­dasági termelők és jószágte­nyésztők feszült érdeklődése a Közös Piaccal való kapcso­lataink alakulása iránt, hisz a szinte napról napra válto­zó vámilletékek nagy bi­zonytalanságot keltettek, s nem egy ízben okoztak kese­rű csalódást, de jelentős vesz­teséget is földműveseinknek és állattenyésztőinknek. A brüsszeli tárgyalások — amelyek valószínűleg pénte­ken már be­ is fejeződnek — nem oldják meg egy csapás­ra a felhalmozódott problé­mákat, hanem voltaképpen elindítanak egy tárgyalás-so­rozatot, amelynek koronája lesz a Jugoszlávia és a Kö­zös Piac közötti kereskedel­mi egyezmény aláírása. A mi célunk az, hogy a Közös Piac bonyolult struk­túrája és érdeklabirintusa el­lenére is megtaláljuk a mód­ját annak, hogy a hazánk és a gazdasági csoportosulás kap­csolatai szilárdabbak, egyen­­rangúbbak, folyamatosabbak és számunkra kedvezőbbek legyenek. Ennek megvalósí­tása a másik fél jóakaratá­tól és megértésétől függ. A jelek szerint — hisz kölcsö­nös érdekekről van szó —szá­míthatunk erre. (me) A francia rendőrség nyomoz Stevan Mar­kovic halála ügyében Tizennégy órán át hallgatták ki Alain Delont és feleségét A párizsi rendőrség h­étfőn teljes 14 órán át hall­gatta ki Alain Delont és feleségét, Nathalie-t — a hírneves francia színész házaspárt — Stevan Marko­vic jugoszláv színész rejtélyes halála ügyében. Ve­lük együtt három korzik­ai férfit is kihallgattak. A rendőrség közölte, hogy a ■saínéazíházaispeir­ t tanú­ként hallgatták ki , néhány részletet kívántak tisztázni és ellenőrizni Delon korábbi vallomásából. Elmondták azt is, hogy Alain Delon a rend­őrség védelmét kérte a ma­ga és felesége számára. A kihallgatott korzikaiak ne­vét nem közölték. Alain Delon feleségével együtt rendőrségi gépkocsin hagyta el a párizsi rendőr­főkapitányság épületét, hogy elkerülje a kíváncsiskodó újságírókat. Kedden délelőtt olyan hí­rek terjedtek el Párizsban, hogy a meggyilkolt Stevan Markovic kábítószerrel ke­reskedett. A francia lapok meglehe­tősen furcsának tartják az ügyet. Többek között meg­állapítják: körülbelül egy év leforgása alatt Alain Delon­­nak két jugoszláv származá­sú barátja halt meg igen rejtélyes módon. Miloš Mi­­sovic — mint ismeretes — Mickey Rooney hollywoodi villájában tisztázatlan kö­rülmények között halt meg. Misovic Delon baráti köré­hez tartozott, akárcsak Ste­van Markovic is, akinek a holttestét egy párizsi külvá­rosban találták meg október elsején. Újabb hírek szerint Markovic tagja volt egy kábítószercsempész - ban­dának. A főnökeitől ka­pott heroint állítólag szódabikarbónával ke­verte és így adott rajta tovább. A pénzt megtar­totta magának. Amikor főnökei rájöttek a csa­lásra, halálra ítélték. Hogy mennyi ebben az igazság, nehéz lenne meg­mondani, mert a rendőrség egyelőre nagyon szűkszavú. A Tanjug cáfolja az ADN jelentését Belgrádból jelenti a Tan­jug. A Neues Deutschland cí­mű kelet-berlini lap októ­ber 10. számában közölte az ADN hírügynökség wa­shingtoni tudósítását, amely azt állítja, hogy Marko Ni­­kezic külügyi államtitkár Rush amerikai külügyminisz­terrel megvitatta az euró­pai problémákat, külön pe­dig a csehszlovák kérdést. Az ADN szerint ezt maga Nikezié jelentette ki a hír­­ügynökség tudósítója előtt. A Tanjugot felhatalmaz­ták, hogy közölje: Marko Nikezié külügyi államtitkár semmilyen sajtónyilatkoza­tot sem adott Bush ameri­kai külügyminiszterrel foly­tatott megbeszéléseiről. Lemnitzer: A Varsói Szerződésnek van legerősebb hagyományos fegyverzetű hadereje a világon Lisszabonból jelenti az AFP. Lyman Lemnitzer tábornok, a NATO európai had­erejének főparancsnoka Lisszabonban megtartott saj­tóértekezletén kijelentette, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak van a legerősebb hagyományos felsze­rel­ésű hadserege a világon.­ ­ Ezt a haderőt számot­tevő taktikai és nukleáris légierő támogatja. A Varsói Szerződésnek olyan straté­giai atomfegyverei is van­nak, amelyekkel katasztro­fális csapást mérhet Nyugat­ra. A továbbiakban megje­gyezte, hogy a szovjet flotta jelenléte a Földközi-tenge­ren aggodalmat kelt, noha a VI. amerikai hajóraj még mindig túlerőben van. Foglalkozott a csehszlo­vákiai eseményekkel is. Véleménye szerint a szovjet beavatkozást jó előre, gondosan előkészí­tették. — Franciaországgal való katonai kapcsolataink to­vábbra is ingatagok — folytatta.­­— Noha ezen a téren elértünk bizonyos ha­ladást — a franciák többé­­kevésbé tisztázták álláspont­jukat és sok szempontból to­vábbra is együttműködnek a NATO-val —, mégis, a kö­rülmények arra köteleznek bennünket, hogy jelentős mértékben módosítsuk vé­delmi terveinket. MAGYAR SZÓ A francia­­kormány nemzeti érdekből megakadályozta a Fiat és a Citroen egyesülését Párizsból jelenti a Reu­ter. Maurice Couve de Mur­­ville francia miniszterelnök sajtóértekezletén kijelentet­te, hogy az állam a nemzeti érdekek védelmében akadá­lyozta meg, hogy az olasz Fiat gyár megvásárolja a Citroen autógyár részvény­többségét. A miniszterelnök hozzáfűzte, hogy a kormány nem ellenzi a külföldi beru­házásokat , ha nem érintik a nemzet érdekeit. 5. oldal Felélénkült a vita Csehszlovákiában Az, ami január után történt, nem volt ellenforradalom — szögezték le egy prágai üzem dolgozói Különtud­ósí­tónk telefon jelentése Prága, október 15. Miközben Cerník miniszterelnök Moszkvában egy lényegében formális szerződés megszövegezéséről ta­nácskozik, Csehszlovákiában fontos politikai vita folyt. És ugyan a remény, hogy a szovjet csapatok zömének távozása után enyhül az or­szág politikai légköre, és így a Csehszlovák Kommunista Párt könnyebben eleget te­het a politikai követelések­nek, sokan azonban kétel­kednek benne, hogy a kül­földi csapatok nagy részének távozása ilyen értelemben fordulópontot jelenthet-e. Ugyanis sokan úgy vélik, hogy semmi sem változik, ha az ország politikai veze­tősége nem száll erélyesen szembe a kívülről érkező bí­rálatokkal és néhány aggo­dalmat keltő új, belpolitikai jelenséggel. Száz százalékban elfo­gadtuk a január utáni politikát A január utáni politikához való őszinte ragaszkodásból és a helyzet reális felméré­séből fakadó bizalmatlansá­got­­ a CDK nevű prágai nagyüzem szakszervezeti bi­zottsága fejezte ki egészen nyíltan a Place című szak­szervezeti lap hétfői szántó­k­ban közzétett levelében. A levél egyfajta válasz az utóbbi napokban elhangzott nyilatkozatok­ra, amelyek a­ csehszlovák megújhodás je­lentősége mellett a hang­súlyt a január utáni folya­mat káros mozzanataira he­lyezik. „A KDK kommunista dolgozói számára az, ami a CSKP KB januári plé­numa után történt, nem­ volt ellenforradalom, nem tekinthető a szocialista rendszer felszámolására irányuló folyamatnak sem... Mi a január utá­ni politikát száz százalék­­ban elfogadtuk, magun­­kévá tettük.. A levél aláírói hangsúlyoz­zák, hogy nem akarnak hall­­gatni az öt ország sajtójában megjelent bírálatokról, ame­lyek valójában az augusztus 26-i moszkvai egyezmény megszegését jelentik. Lehe­­tetlen ugyanis elfogadni azt, hogy a csehszlovák újságírók ne írjanak ezekről a kiroha­násokról, ugyanakkor azon­ban az öt ország újságírói tanácsokat adhatnak a cseh­szlovák kormány elnökének, megírhatják, mit tegyen a csehszlovák belügyminiszter, mi a törvényes és mi a tör­vénytelen, illetve szocialista­­ellenes az ország életében. A CDK szakszervezeti bi­­zottságát nagy mértékben aggasztják néhány miniszter lemondásai. „Ezek a minisz­terek »önként*, nyomás alatt mondtak le. Ha mind­erről nem beszélünk nyíltan, holnap is megtörténhet, hogy Svoboda, Dubček, Cerník és Smrkovsky, valamint társaik lemondásairól szerzünk tudo­mást.” Tömörülnek a konzervatívok A kilencedik prágai kör­zetben néhány nappal ez­előtt gyűlést tartottak az ismert konzervatív párt­vezetők, közöttük Kapek és Mestek, akiket kolla­­boráns magatartásuk mi­att a párttagok felfüg­gesztettek tisztségükből. Nem ez volt az első ilyen­fajta gyülekezet, hasonló gyűléseket tartottak Ostravában, Hradec Kra­­lovéban és Dél-Csehor­­szágban, és szovjet újság­írók meg tisztek is részt vettek rajtuk. A konzervatív pártvezetők gyűléseinek összehívóit úgy látszik egyáltalán nem za­varja az, hogy a párttagok óriási többsége semmi szín alatt sem fogadna el egy ilyenfajta „új irányvonalat”. Ahhoz a külföldről javasolt állásponthoz tartják magu­kat, amely szerint a cseh­szlovák párt túlságosan fel van hígítva, jobb volna te­hát, ha 2,5 millió helyett mindössze 5000—6000 tagja lenne —, de ezek „egészsé­ges erőt” képviseljenek. A megújhodás arcvonala tehát ismét erősödik Cseh­szlovákiában, mégpedig éppen abban a pillanat­ban, amikor újabb táma­dások érik. Az újságírók és a haladó szellemű írók nem írhatnak, s emiatt a munkások vették kezükbe a tollat. Írásaikban vilá­gosan tudtára adják a Központi Bizottság plénu­mának, hogyan kell érté­kelni az állapotokat. Még csak annyit, hogy kül­földi hírek szerint Indra, a KB titkára — aki a közel­múltban tért vissza szovjet­unióbeli pihenőjéről — és Vasil Bilak hamarosan ma­gasabb beosztásba kerül. Bi­lak a megbetegedett Lénart távollétében már átvette a KB nemzetközi osztályának irányítását. J. GUSTINČIC Incidens Svájc és Liechtenstein határán A svájci katonák öt lövést adtak le a kis ország területére Vadunból jelenti a Reu­ter. Liechtenstein hercegség kormánya kedden hivatalo­san tiltakozott a svájci kor­mánynál amiatt, hogy a svájci tüzérség h­étfőn öt gránátot lőtt a törpeország területére. A tiltakozó jegy­zék szerint a lövések veszélybe sodorták a határ közelében lakó embereket. Svájc hivatalosan sajnál­kozását fejezte ki az inci­dens miatt, amely megren­dítette „egyébként harmo­nikus kapcsolatait a herceg­séggel”. Heinrich Liibke, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke, a minap ünnepelte 74. szü­letésnapját. A képen Kiesinger kancellár, Eugen Gerstenmaier, a parlament elnöke, valamint Lauritz Lauritzen társaságában látható A néger politikusaik nem támogatnak egyet­len elnökjelöltet sem Elégedetlenek Humphrey legutóbbi beszédével A néger politikusok koa­líciója úgy döntött, hogy egy jelöltet sem támogat­nak a november 5-én meg­tartandó elnökválasztáso­kon. Az ülésen részt vettek a déli országok békés néger­mozgalmának küldöttei, Martin Luther King hívei is. A néger politikusok elé­gedetlenek Humphrey leg­utóbbi beszédével, amely­ben a rend és a törvényes­ség helyreállítása mellett szállt síkra. Úgy vélik, hogy a beszéd a néger zavargások elleni erélyes állásfoglalás kifejezője. A koalíció képviselői ki­jelentették: felszólítanák a négereket, hogy Humphrey­­re szavazzanak, ha minden kétséget kizáróan a vietna­mi háború befejezésére tö­rekedne, és a munkanélküli­ség megszüntetésén, iskolák és lakások építésén fáradoz­na a négerek számára. Folynak a szovjet— csehszlovák megbeszé­lések Kedden folytatódtak Moszkvában a csehszlovák és a szovjet kormánykül­döttségek megbeszélései — jelenti a Tanjug. Mint ismeretes, a tárgya­lások hétfőn kezdődtek, és a Csehszlovákiában tartóz­kodó idegen csapatok kivo­násáról, illetve arról tanács­­koznak, hogy egy részük ideiglenesen Csehszlovákiá­ban állomásozik. Valószínű, hogy a megbe­szélések kedden véget érnek, és még ugyanaznap közös közleményt adnak ki.

Next