Magyar Szó, 1968. október (25. évfolyam, 271-301. szám)
1968-10-17 / 287. szám
Csütörtök, 1968. okt. 17. MAGYAR SZÓ Miért nem kellett a latintanár? Szemelvények az újvidéki Moša Pijade Gimnáziumban elhangzott véleményekből Hogy az aránylag egyszerű szervezési dolgok,kisebbnagyobb mulasztások menynyire nemkívánatos színezetet is kaphatnak, azt nemcsak a zenetanár választása körüli bonyodalmaik igazolják, hanem egyebek is. Beszélgetéseink során a többi között például kitűnt, hogy a tanév végén a tartományi oktatásfejlesztő intézet szerbül és magyarul is jól beszélő latintanárt küldött a gimnáziumba, azzal, hogy ott biztosan örömmel fogadják, mivel nagy szükség van rá. A tanárt mégis elutasították, noha a latintanár kérdése idestova már tizenegynéhány éve megoldatlan az iskolában. Az alig néhány hónappal ezelőtti mulasztás orvoslására most pályázatot írtak ki, ami persze sikerülhet is, de annyi biztos: e különös, következetlen magatartásnak nemcsak az illető tanár, hanem a diákok is megitták a levét. Az esetek kiragadása és részletezése helyett lássuk azonban, ki-ki hogyan vélekedik a teljes helyzetről. Van, ami hamarosan megoldható . Az iskolánkban, tapasztalt állapotok túthaladására megváltoztatására — mondja Elza Stokin igazgató — folyamatban vannak bizonyos kezdeményezések. Igaz, elmulasztottuk, hogy ezeket a dolgokat idejében tisztázzuk, de úgy hiszem, a tanárokkal, az iskolákkal és az iskolafenntartó közösség illetékeseivel folytatott beszélgetéseken aránylag rövid idő alatt is rendezhetjük egyes tantárgyak tanításának a kérdését. Például a testnevelés, a zeneoktatás és a Latintanítás esetében erre egészen reáliskilátások vannak. Itt említeném meg, hogy a zene szakos tanár választásakor én egészen világosan megmondtam, mit jelent a jelölt kívánatos magyar nyelvtudása. Nekem azonban csak egy szavazatom van. Mégis meggyőződésem, ha a sértett fél fellebbez , nyert ügye van. (E beszélgetés után tudtam meg, hogy az elutasított pályázó fellebbezett is, erről egyszer már tárgyaltak, de végleges döntés még nincs.) Az iskola szerveinek élén az elmúlt években egyaránt voltak magyarok is, szerbek is. A pillanatnyi helyzet magyarázata részben a véletlenszerűségben, részben pedig abban rejtik, hogy erőszakkal senkire sem ruházható tisztség, feladatkör. Jelenleg például az iskolatanács újraválasztására készülünk, s az eddigi összejöveteleken a tanács három régi magyar tagja mellé három újabb magyar tagot is javasoltunk. „Helyes az a követelés, hogy a magyar diákok magyarul tanuljanak” Aleksandar Janjić, az iskolatanács elnöke fogalmazza meg így a véleményét, s közben megjegyzi: sajnos a gimnázium ennek nem mindig tudott eleget tenni. — Közrejátszott ebben — folytatja — az öröklött állapot, meg az is, hogy egy-egy szaktanárnak nem tudtunk minden alkalommal kellő óraszámot biztosítani. Ezenkívül a pályázatokon rendszerint kevés olyan jelentkező volt, akik egyformán jól taníthattak volna a szerb és a magyar tagozatokon is. Mégis a legfontosabb tantárgyakat magyarul tanítják iskolánkban. Amióta itt vagyok, még sohasem tapasztaltam, hogy ennek az elvnek ne igyekeztek volna eleget tenni. Véleményem szerint az egyenjogúság kérdése tantestületünk valamennyi tagjának felfogásában tisztázódott. Ha nem így volna, tisztségemet egy percig sem vállalnám. És mondhatom, igazán örülök majd annak a napnak, amikor a magyar tagozatokon levő diákok anyanyelvüken hallgathatják az előadásokat. A pályázatokkal, az iskoláik közti tanárcserékkelkapcsolatos kérdéseket mindenesetre hatásosan kell rendezni. A zenetanár választásában legjobban az befolyásolhatta az embereket, hogy a már tiszteletdíjasan nálunk tanító kolléganő a két év alatt mind a tanításban, mind a diákok szabad tevékenységének megszervezésében (Zenekedvelő Ifjúság) igen szép eredményeket ért el. Egyesek felvételre vonatkozó ígérete nem befolyásolhatott valamennyiünket. Ami személyesen engem illet, elmondhatom; szerintem szakmai felkészültsége és zeneakadémiai minősítése alapján mindkét jelölt egyaránt jó. Felelősségérzet, politikai tudatosság Arról, hogy egy ilyen tanintézményben, mint amilyen a gimnázium is, milyen nagy fokú felelősségérzetre és politikai tudatosságra, érettségre van szükség, Gál György, a szakszervezet titkára beszélt. Leszögezte, hogy olyan körülmények között, amikor évek óta megismétlődő és már-már természetesnek vélt jelenségről van szó, nem a személyes, hanem az intézményes mulasztás és felelősség kérdése vetődik fel. (Ez a mulasztás egyébként az egész kétnyelvűség kérdéskomplexumban fellelhető.) Különben hogyan lehetne az, hogy eddig sem a községi, sem a tartományi közoktatási szervek nem reagáltak arra, ami a Moša Pijade Gimnáziumban gyakorlattá vált. Különösen a IV. plénumot megelőző időben volt egy olyan nézet — mondja Gál —, hogy talán még jó is, ha a gyerekek minél több tantárgyat tanulnak szerb nyelven, mert így főiskolai és egyetemi tanulmányaik idején sem lesznek majd zökkenők. Azok persze, akik így gondolkoztak, szem elől tévesztették, hogy alapjában véve a nyelvkincs, a kultúra és a gondolkodás egy tág területéről rekesztették ki a magyar diákokat. Véleményem tehát, mindannak ellenére, hogy a helyzet alakulására az objektív körülmények és nehézségek is kihatottak (nem mindig lehetett megfelelő tanárt találni) — a dolgokat leginkább az mérgesítette el, hogy nem volt elég erőteljes, következetes törekvés az alkotmány és törvény adta jogok megvalósítására, érvényesítésére. — A zenetanár választásakor és minden olyan tanár választásakor, amikor elengedhetetlen feltétel a kétnyelvűség, nem azt vallottam és vallom, hogy okvetlenül a magyar tanáré legyen az elsőbbség, hanem azt, hogy mindig csakis olyan kollégát vegyünk fel, aki a szerb és a magyar tagozatokon is megállja a helyét. SZŰCS Imre Holnapi számunkban. Nem hiszek a véletlenekben Ma este Belgrádban a Jugoszláv Drámai Színházban lép közönség elé a budapesti Vígszínház együttese. A pesti vendégművészek Molnár Ferenc Testőr című vígjátékát mutatják be. Az előadás — nem 20 órakor, ahogy tegnap jeleztük, hanem — 19 óra 30 perckor kezdődik.(Ruttkai Éva és Darvas Iván) Főpróbához képest aránylag nyugodt légkörben folynak az utolsó előkészületek a több szempontból érdekesnek ígérkező bemutatóra. A szlovák „nemzeti opera” első jugoszláviai előadásáról van szó, melynek színpadi megvalósításában részt vesz az erre leghivatottabb szakértők, a pozsonyi Operaház tagjainak egy csoportja: Branislav Kriška rendező, Ladislav Vihodjil díszlettervező, Helena Bezakova ruhatervező és Karol Tóth koreográfus. Ez lesz egyébként Operaházunk idei évadnyitó előadása, magához a műhöz pedig hozzá kell fűzni, hogy tartalma, valamint ■ zenei nyelvezete tekintetében újvidéki viszonylatban szintén újdonságnak számít. A főszerepeket Olga Bruci, Németh Rudolf, Vladan Cvejic tolmácsolja. A karmester Mariján Fajdiga. — Minden színpad másmás megvalósításilehetőséget nyújt — mondja a vendégrendező Branislav Kriška — s ez a mozzanat természetesen hozzájárult az újvidéki előadás kivitelezéséhez is. Alapjában véve néhány elv szintézisét kívántam elérni. Szerintem az érvényben elsősorban a mű erkölcsi mondanivalóját kell érvényre juttatni, azután a szlovák falu hiteles hangulatát kell megfelelő módon az operalátogató elé varázsolni. Emellett óvakodni kell a realisztikus darab hőseinek a múlt században divatos, ma már elévült, túlzottan patetikus megmintázásától, amely még mindig érezteti hatását énekeseink színpadi alakításaiban. Végül azt a követelményt is megemlíteném, melyet általában a „modern színpad” fogalmán értünk. Suchon művét a technikai lehetőségekhez mérten, a partitúra utasításait követve igyekeztem színpadra állítani. Jelentős szerepet juttattam, ugyancsak a muzsika sugallatára, a játéktér megvilágításának, a színek fény-árnyék szimbólumainak, melyek a drámai cselekmény hatásának fokozása érdekében természetesen lemondanak a világosság-sötétség reális logikájáról. Mariján Fajdiga karmester megelégedését fejezte ki, hogy a kitűnő opera műsorra került. — Ez a körülbelül negyven operaházban előadott, a negyvenes években komponált és több változatot megért alkotás valójában már nem is tarthat igényt újszerűségre. Hogy mégis olyannak hatott az első próbákon, s hogy olyannak találja majd esetleg kezdetben a közönség, az a színház egyoldalú műsorpolitikájának következménye. Végső ideje, hogy túllépjük gyakorlatunkban a múlt század operairodalmának határát, és megismerkedjünk a dalműtermés jelenjével. Remélem, hogy előadóművészeinkhez hasonlóan, operalátogatóink is hamarosan megszeretik majd ezt a jellegzetesen népi eredetű dallamvilágot. A holnapi előadáson jelen lesz a szerző, Eugen Suchon is, aki az Örvény antwerpeni bemutatójáról érkezik Újvidékre. PANDI Oszkár Wio Suchon dalműve, az Örvény az Újvidéki Operaház színpadán a holnap esti bemutató főpróbájáról Jegyzetek 7. oldal •m mm• Џ 1 Hz újvidéki I Duna—Tisza—Dunai Vízgazdálkodási Vállalat I igazgató bizottsága október 15-i ülésén a víz- • gazdálkodásra vonatkozó köztársasági törvény I E 85. szakasza alapján véglegesítette: Z i — az 1969. évre vonatkozó locsolási díj Z nagyságának és a kifizetés módjának ;• szabályzati tervezetét. A tervezetet a Duna—Tisza—Duna vízhálózat területéhez tartozó községi szkupstinákban és , a helyi irodákban, valamint a vállalat körzeti • üzemrészlegeiben (Zombor, Bácspalánka, Új- vidék, Becse, Zenta, Kikinda, Zrenjanin, Pan- I• шш^• csóva és Versec) függesztik ki október 18-ától. TJ A vízszolgáltatást igénybe vevők észrevé- • teleiket harminc napon belül levélben be- Z ^ küldhetik a körzeti üzemrészlegek igazga- Z tóságára. Z»m 9 ■ ■MB A fent megjelölt idő letelte után a befutott észrevételeket a munkástanács megvitatja, és majd véglegesíti a szabályzatot. •I 1391/1. :