Magyar Szó, 1968. december (25. évfolyam, 330-360. szám)
1968-12-01 / 330. szám
& oldal I Sajátos volt forradalmunk, és sajátos a szocializmusba vezető utunk is AZ AVNOJ II. ÜLÉSE 25. ÉVFORDULÓJÁNAK MEGÜNNEPLÉSE JAJCÉBAN Tito elnök már november 28-án délelőtt megérkezett Jajceba, hogy részt vegyen az AVNOJ-évforduló tiszteletére rendezett ünnepségen. Kíséretében volt Edvard Kardelj, Milentije Popovic, Mijalko Todorолас, Cvijetin Mijatovic, Veljko Vlahovic, Vladimír Popovic és Džeraal Bijedic. Elnökünk Jajceban felavatta a Vrbas folyón épült betonhidat, átvette a város aranykulcsát, megnyitotta az új művelődési otthont, és megtekintette a várost. Attán mindenütt ezrek és ezrek köszöntötték. Másnap, november 29-én már a kora reggeli órákban több ezer főnyi tömeg gyűlt össze az új művelődési otthon előtt, hogy üdvözölje a kedves vendéget és az AVNOJ II. ülésének 25. évfordulója tiszteletére rendezett díszülés többi részvevőjét. Elnökünk TITO BESZÉDE valamivel 10 óra előtt érkezett meg az ünnepség színhelyére. Amikor belépett az ünnepélyesen feldíszített terembe, a részvevők fölálltak és szívélyesen üdvözölték. Ezután Milentije Popovic, a Szövetségi Szkupstina elnöke megnyitotta a díszülést, majd átadta Titónak az AVNOJ arany plakettjét. Elnökünk beszédet mondott, majd a díszülés után lefényképezkedett az egykori történelmi ülés részvevőivel és fogadta a főparancsnokság mellett működött katonai küldöttségek képviselőit. A délután folyamán megtekintette az AVNOJ-emlékmúzeumot, Božiđar Jakac grafikusművész kiállítását, majd részt vett az évforduló tiszteletére rendezett ünnepi fogadáson. A JUGOSZLÁVIAI FORRADALOM NEM MÁS MODELLEK, MINTÁK UTÁNZÁSA Elvtársak, kedves vendégek, negyed századdal ezelőtt, a leigázott Európa szívében a hitleri koalíció ellen küzdő szövetségesek nagy csatái, s népfelszabadító hadseregünk -nek a megszállók és a hazaárulók elleni csatái idején összegyűltek itt a nép igazi képviselői, az ország minden részéből, hogy törvénybe iktassák, amit katonai és politikai téren kivívtunk, s megpecsételtünk legjobb fiaink és lányaink vérével,és amit egy évvel korábban Bihacon, ez AVNOJ első ülésén magunk elé tűztünk. Az AVNOJ második ülésének történelmi jelentősége volt népeink további sorsát ültetően. Népeinknek azt a forradalmi törekvését tükrözte, hogy új államot hozzanak létre, Jugoszlávia egyenjogú népeinek és nemzetiségeinek szabad és demokratikus közösségét Messzemenő jelentősége volt azoknak a határozatoknak, amelyek alapján az AVNOJ legfelső törvényhozó és képviselő testületté alakult át, mert ezek képezték az új Jugoszlávia függetlenségének és államiságának alapját. Nagy jelentőségű volt az a határozat is, hogy megalakul a Nemzeti Bizottság, az új Jugoszlávia végrehajtó szerve, azaz kormánya. Népeink törekvése, hogy egyenrangú közösségben élljenek, nagyon régi keletű, s ez a népfelszabadító háború idején különösképpen kifejezésre jutott. Régi vágyuk volt ez minden népünk leghaladóbb szellemű fiainak, különösen azoknak, akik évtizedeken át harcoltak az osztrák—magyar uralom ellen. Az ötven évvel ezelőtti események semmiképpen sem a délszláv népek rokonságára alapozott ábrándnak, elképzelésnek a szüleménye. Mélyen gyökereztek mind az etnikai rokonságban, mind pedig azokban a természetes folyamatokban, amelyek közelebb vitték egymáshoz és összefűzték a résziint földrajzi és gazdasági helyzetüknél fogva, részint aránylag csekély számaiknál fogva a politikai, gazdasági és katonai viilági hotalmaikkal szemben egymásra utalt délszláv népeket. Az első világháború utáni, ez egykori osztrák—magyar monarchia széthullása utáni egyesítéssel létrejött állam, sajnos kiábrándulást, csalódást okozott, mert nem váltotta be népeink igazi reményét. A régi Jugoszlávia nem olyan ország volt, amilyennek a legbecsületesebb hazafiak, az egyesülés harcosai, és a népek kívánták és elképzelték, megalakítása idején. Az imperialisták és a hazai kapitalisták olyanra formálták, amilyenre nekik volt szükségük. A nép Versailles-t Jugoszláviának nevezte, mert Versailles-ben szabták meg a nagyságát és államformáját is. Az ország reakciós burzsoáziájának a forradalmi hullám által felrázott munkásosztály elleni mohamai közben jött létre. A dolgozó tömegek a nemzeti türelmetlenség és a nagyszerb burzsoázia hegemóniája ellen, alapvető gazdasági, szociális és nemzeti jogaikért küzdöttek. Az októberi forradalom visszhangjaként egyre terjedő forradalmi hullámtól, az őszinte egységre törekvő néptömegektől megrémült horvát és a szlovén burzsoázia gyorsan közös nevezőre jutott a nagy szerb burzsoáziával, és ennek az volt a következménye, hogy kizsákmányolták, kifosztották Jugoszlávia dolgozóit, börtönbe vetették a nép legjobb fiait, betiltották a Kommunista Pártot és így tovább. Az új népközösség tehát nem olyan módon és nem olyan elvek alapján jött létre, ahogyan a népek várták és óhajtották. Nem sok idő kellett ahhoz, hogykiderüljön: a haladó szellemű egyesülési törekvéseket rútul kijátszottak. Rövidesen világossá lett, hogy az új állam olyan alakulat, amelynek népellenes kormányzatai elárulták a nép igazi érdekeit, és amelyben a fiatal és tehetetlen burzsoázia nagyobb mértékben kizsákmányolja a dolgozókat, mint azelőtt. Az új állam, a nagyszerb burzsoázia egyeduralma alatt, melyet állandóan támogatott a horvát és szlovén burzsoázia egyik-másik érdekcsoportja is, igen gyorsan kiépítette a közbintosított rendszert, és az első naptól kezdve nemzetelnyomó ország lett. A háború előtti Jugoszlávia, amely kezdettől fogva számos ellentmondástól volt terhes, amelyet a felszított nemzeti gyűlölködés, brutális kizsákmányolás és a csúcsokban elburjánzott korrupció marcangolt, hamarosan a külföldi tőkés monopóliumok zsákmánya lett. A burzsoázia és az uralkodó körök árulása a háború előtt és hazánk fasiszta megrohanásának első napjaiban logikus befejezése volt a jugoszláv burzsoázia és uralmon levő érdekcsoportjai hazaáruló szerepének, logikus következménye volt annak, hogy a régi Jugoszlávia egész fennállása idején népeink érdekeit kiszolgáltatták a külföldi imperialistáknak. De éppen ez a befejezés, ez az árulás volt az egyik legfontosabb tényező abban, hogy a burzsoázia politikailag elszigetelődött a széles néprétegek óriási többségétől. Ilyen körülmények között a népfelszabadító háború — amelyben a munkásosztály és a kommunista párt vezetésével a paraszttömegek is részt vettek — elkerülhetetlenül csakis azzal fejeződhetett be, hogy nemcsak a megszállóktól szabadította fel az országot, de megdöntötte az áruló burzsoázia hatalmát és megsemmisítette a király vezette népellenes rendszert is. A Jugoszláv Kommunista Párt, amely már jóval a megszállás előtt rámutatott a fasizmus növekvő veszélyére és átfogó előkészületeket tett az ország védelmére, képes volt arra, hogy fegyveres felkelésre vigye anépiét a fasiszta megszállók ellen. Pártunknak azért sikerült ez, mert az első naptól kezdve a nemzeti felszabadulás, a testvériség és egység volt a harci jelszava és egy olyan igazi demokratikus társadalmi berendezés létrehozása, amelyben valóban érvényesül a népek akarata. A nép fiai tömegesen csatlakoztak a harchoz, mert senki sem kívánta vissza a régit, mert már mindenki meggyőződött az uralkodó burzsoázia árulásáról, mert mindenki azt akarta, hogy mielőbb kiűzzük a megszárlókat, mert mindenki útját akarta állni a kölcsönös népirtásnak, és mert a Jugoszláv Kommunista Párt kezdettől fogva távlatot nyitott az egyenjogú népek új közösségének megteremtésére, amelyben maga a nép A népfelkelés rendkívül gyorsan terjedt Jugoszlávia minden részében. Valahányszor elvesztettünk egy felszabadított területet, felszabadítottunk egy másikat, így folyamatosan özönlöttek az új harcosok, állandóan erősödött néphadseregünk, úgyhogy bármennyire is túlerőben volt az ellenség, sohasem ellenőrizhette hazánk egész területét, és képtelen volt gyengíteni a népi harc és forradalom ütőerejét, így lehetőség nyílt arra, hogy nagyobb katonai egységeket alakítsunk, és erre szükség is volt. 1942 őszén a dandárokban, a hadosztályokban és a nagyszámú partizánegységekben 300 000 harcosunk volt. De függetlenül hadseregünk számbeli erejétől, állandóan sokkal erősebb ellenséggel kellett megütköznünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a háború egész ideje alatt mintegy 45 ellenséges hadosztályt kötöttünk le területünkön. Ez az adat azt is érzékelteti, hogy népeink milyen nagy mértékben járultak hozzá a szelesz sorsának ura. A Jugoszláv Kommunista Párt a felkelés első napjától kezdve, egyik legfontosabb, legsorsdöntőbb feladatául tűzte ki a jugoszláv népek testvériségének és egységének létrehozását. A népfelszabadító háború magával hozta Jugoszlávia népének és nemzetiségének a szabadságát, egyenjogúságát és testvériségét, és forradalmunknak valójában ez az egyik legnagyobb vívmánya. Népi forradalmunk legfőbb jellegzetessége tehát az volt, hogy kezdettől fogva a megszállók elleni felszabadító háború jellegét öltötte, de egyúttal az új társadalmi viszonyok létrehozásáért, a nemzetiségi kérdés helyes megoldásáért, az igazságosabb társadalmi rendszerért folytatott harc jellegét is. vetséges hatalmak és a demokratikus, szabadságszerető antiimperialista erők harcához. A népfelszabadító háború és a népfelszabadító mozgalom fejlődésével párhuzamosan a dolgozó nép forradalmi szövetségének megnyilvánulásaiként már 1941-ban kisakjadtak a mozgalomból a forradalmi népi hatalom első csírái, a népfelszabadító bizottságok is, nemcsak a felszabadított, hanem a fel nem szabadított területeken is. E bizottságok működésében már amkor, a legnehezebb háborús körülmények között is, a közvetlen demokrácia számos formája nyilvánult meg, a választójogtól és a visszahívás jogától kezdve egészen addig, hogy a határozásban és a határozatok végrehajtásába a széles néprétegeket is bekapcsolhatták. E demokratikus forradalmi gyakorlat által a népfelszabadító bizottságok rendkívül gyorsan az igazi népi hatalom szerveivé, a közvetlen népi szuverenitás megnyilvánulásává váltak. Ez lényegében eleve meg- . Azt hiszem, ezúttal fölösleges elmondani, forradalmunk egész menetét és felsorolni minden elemét. Hiszen már az említettekből is látható, hogy a mi forradalmunk valóban forradalom volt, hogy általános népi és igazi demokratikus jellege volt. Teljes mértékben tükrözte minden egyes népünk külön érdekeit és mindanynyiunk közös érdekeit is. A jugoszláviai forradalom nem más modellek, minták utánzása. Széles körű alapja volt a széles néprétegekben, elsősorban az ifjúságban és a Népfelszabadító Front tömegszervezeteiben, amelynek a munkásosztály volt a politikai magva, a Jugoszláv Kommunista Párt a vitathatatlan vezetője. Népi forradalmunk az első naptól kezdve abból az elvből indult ki, hogy teljes mértékben érvényesülnie kell minden nép és nemzetiség szabad akaratának. Ezért nem véletlen, hogy már az AVNOJ legfelsőbb törvényhozó testület megalakulása előtt megalakultak a hatalmi jogokkal felruházott nemzeti politikai testületek, vagyis a mai köztársaságok és tartományok népfelszabadító tanácsai. Vagyis már akkor létrejöttek a szövetségi államformának, az önként egyesült népek egyenjogú közösségének az alapjai. Az AVNOJ második ülésének a határozatai tehát valójában azoknak aképviseleti testületeknek a határozataiból adódtak, amelyeket Jugoszlávia népei még Jajce előtt megalakítottak. Az AVNOJ második ülésén jogilag is megalapoztuk a szövetségi állami közösséget, s ezzel az ország szuverenitásának és területi épségének alapjait is. Az AVNOJ második ülésén hozott határozat igazolta a népek elszakadás jogát is magában foglaló önrendelkezési jogának lenini elvét. Az ülés határozataiban kimondja, hogy csak Jugoszlávia népei dönthetnek az ország berendezéséről, s ezáltal az AVNOJ határozottan szembeszegül a belső ügyekbe való, minden külső beavatkozással. Ez a határozottság kifejezésre jutott abban a követelésben is, hogy a szövetségesek tartsák tiszteletben Jugoszlávia népeinek kinyilvánított óhaját és ne támogassák tovább a menekült kormányt. A történelmi jelentőségű gyűlés kinyilvánította a jugoszláv állam jogfolytonosságát az államok nemzetközi közösségében, amit Jugoszlávia népei a népfelszabadító harcukkal gyakorlatilag igazoltak. Együttes harcuk kifejezésre juttatta Jugoszlávia minden népének eltökéltségét, hogy szilárd egységben, az egyenjogúság alapján, megvédik területük épségét és senkinek sem ismerik el azt a jogot, hogy földarabolja Jugoszláviát. Az AVNOJ megerősítette a Szlovén Népfelszabadító Bizottságnak és a Horvát Népfelszabadító Antifasiszta Tanácsnak határozatát arról, hogy a Szlovén Tengermellék, Isztria, Rijeka, Zadar és a szigetvilág lakossága az anyaországhoz kíván csatlakozni, s ezt a törekvését a népfelszabadító háborúban való tömegesrészvételével is kifejezésre juttatta. HARC AZ ÚJ JUGOSZLÁVIA NEMZETKÖZI ELISMERÉSÉÉRT Elvtársak, az új Jugoszlávia, amely a felszabadító háború tüzében született súlyos és sokrétű harcot indított a nemzetközi érvényesülésért és elismerésért. Ilyen irányú fontos intézkedés volt az a jegyzék, amelyet az AVNOJ Végrehajtó Bizottsága és a Főparancsnokság még a jajcei ülés előtt a Szovjetszövetség, az Egyesült Államok és Nagy-Britammia kormányához intézett a menekült kormány és minisztere, Draga Mihajlovic hazaárulásával kapcsolatban. Felszabadító harcunk sikerei és eredményei alapján különösen a jugoszláv forradalom döntő győzelme miatt fordulópontot jelentő 1943- ban, joggal várhattunk megértést és támogatást mindazoktól, akik a Hitler-ellenes szövetségbe tömörültek, és a demokratikus és haladó erők részéről is. Az AVNOJ második ülésszakának a többi között az a feladata is volt, hogy utat törjön az igazságnak, s a világ tudomást szerezzen arról, hogy népeink roppant nagy áldozatokat hoznak szabadságharcukban, tettekben kinyilvánítják szolidaritásukat minden leágazott és elnyomott néppel és nagymértékben hozzájárulnak a szövetségesek közös erőfeszítéseihez a fasiszta tengelyhatalmakkal vívott harcban. Az AVNOJ második ülésszakának köszönhető, hogy ez az igazság könynyebben tört utat magának, és Jugoszlávia népeinek harca egyre messzebbmenő támogatásra talált szerte a világban. A Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Bizottságnak Jugoszlávia és a kormányának megalakításával tarthatatlan párhuzamosság következett be: az egyik oldalon állt az országban működő formális nemzetközi elismerés nélküli forradalmi kormány, a másik oldalon a menekült kormány, amely még mindig nemzetközi elismerést élvezett, de semmiféle befolyása nem volt a népre. Ezenkívül Dnaža Mihajlovic tábornokot támogatta, aki a megszállók oldalán a népfelszabadító erők ellen harcolt. Kísértetek történtek abban az irányban, hogy ezt a tarthatatlan párhuzamosságot az új jugoszláv állam függetlenségének rovására oldják meg; ilyen irányú követelés volt, hogy a jugo (Folytatása a 3. oldalon) adta forradalmunk szocialista menetét, amelyben egybeszövődtek a népfelszabadítás és a forradalmi demokratizmus elemei, s ezáltal sajátos politikai formát kapott. 1942 ŐSZÉN 300 000 HARCOSUNK VOLT Tito a szőneki emelvényen MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1968. dec. 1.