Magyar Szó, 1969. július (26. évfolyam, 178-209. szám)
1969-07-01 / 178. szám
2. oldal A változó világ változó szokásai - A változó világ változó szokásai - A változó világ változó szokásai A Meztelen család Hollywood környéki fényűző villák egyikében él egy húsz meztelen fiatalemberből és leányból álló közösség, örök családnak nevezik magukat, s mindenüket megosztják egymás, közt. Testüket is lelküket is. Fényűzően élnek, szabad szerelmet folytatnak, kábítószereket élveznek, lovat-zenét hallgatnak, olvasnak és vég nélkül filozofáljak. Ruhaneműt nem viselnek csak kivételes esetekben, amikor például bevásárolni mennek a „vadonba”, azaz az emberek közé. Mindenesetre erre ritkán kerül sor, mert mindazt, amire szükségük van megtalálják háromszázezer dollárt érő, kastélyszerű villájukban: az élelmet, italt, hasist, könyveket, zenét és természetesen a ■másik nemet is. A közönséges hippyktől eltérően ezek a szuperhippyk (csodák csodájára) tisztálkodnak, s nem töltik idejüket tétlenül, hanem „alkotnak”. Vagyonukat (vagy a kedves szülők vagyonát?) közös kasszába helyezik, s ebből fedezik a havi 1200 dollár lakbért és a többi közös kiadást. Pénzhez úgy jutnak, hogy maguk készítette műtárgyakat, képeket, szobrokat árusítanak. — A jövő családjának modellje vagyunk — mondja David Samuels huszonnégy éves meztelen fiatalember, a család egyik alapítója. — Egy napon százával lesznek hozzánk hasonló családok, ma azonban még megbotránkoznak, csodálkoznak rajtunk. Mivel nem találunk megértésre, sok nehézséggel küszködünk, de az, amit teszünk, szükséges és hasznos a jövendő nemzedékei számára. Egyáltalán nem könnyű dolog a család tagjává válni. — Minden tagunkra húsz visszautasított jelentkező van — mondja David Samuels. — Minden felvételről szavazunk, de csak akkor veszszük fel a jelöltet, ha mindannyian beleegyeznek. A családfő szerint céljuk felszabadítani az emberi szellemet. — A közösség tagjait mindennel ellátjuk, amire szükségük van: élelemmel, lakással, szexszel. Ennek köszönhetik, hogy minden energiájukat az alkotómunkára fordíthatják. Mindenki azt teszi, amihez kedve van, de mindazt, amit alkotunk, a család közösen értékeli. Véleményünknek mindig egységesnek kell lennie. Bernard Roiben huszonhét éves fiatalember, a másik családalapító ezt mondja: — Ami a szexuális életet illeti, egyetlen szabály az, hogy a leányok szabadok, s azzal töltik az éjszakát, akivel akarják. Általában ők választják partnereiket, de családunk minden férfitagjának mindegyik leánnyal volt már kapcsolata. Feleségeink egyelőre fogamzásgátló tablettákat használnak, de leendő gyermekeink is közösek lesznek. A szabad szeretém igen fontos tényező családunkban. Minden kérdést megoldottunk ... Hogy éppen mindent-e, az majd elválik. A világ legfiatalabb házaspárja A 9 éves férj és 7 éves hitvese már négy éve boldog házaséletet élnek A törökországi Anatólia hegyeiben levő Dájárbákárban lakik a világ legfiatalabb házaspárja Fáid és Száida. Már négy éve annak, hogy a kádi előtt örök hűséget esküdtek egymásnak, s még ma is kéz a kézben járják a falu utcáit, mindig van közös beszédtémájuk és nem mulasztanak el egyetlen percet sem, hogy együtt játsszanak. Az ifjú férj mindössze 9 éves, az „asszonyka” pedig a napokban tölti be a 7. évét. A korához képest magas, komoly és megfontolt férj oldalán, csak a Keleten tapasztalható, tökéletes megadással sétál ifjú hitvese, Fáid és Szaida unokatestvérek, és a családi viszályt megelőzendő, a szülők akaratából „kötöttek házasságot”. A gyerekházaspár szülei — két fivér — ugyanis egy nagy faáru- és asztalosműhely tulajdonosai. Amikor Fáid, majd Szaida megszületett, felmerült az örökösödés problémája. A kislány apja attól tartott, hogy bátyjának fia lesz a törvényes örökös, az egész vagyon az övé lesz, és kislányát kisemmizik. A két fivér soká töprengett, majd feleségük tanácsára kiokoskodták az egyetlen megoldást: az akkor 5 éves Fáid feleségül veszi a 3 éves Száidát, és így az egész vagyon a családban marad. Amikor a hodzsa meglátta a „fiatal párt" eltátotta a száját és igyekezett kibújni az esketési szertartás alól, de hosszas rábeszélés után mégis ráállt az esketésre. A fiatal pár a szülők határozata szerint összeköltözött, Szaida szülei egy szobát bocsátottak a rendelkezésükre. Az ifjú férjről apósa gondoskodik, amíg képes lesz arra, hogy eltartsa magát és feleségét. A fiatal „menyecske” már szorgalmasan készül a komoly házaséletre: főzni, mosni, vasalni tanul — egyelőre azonban minden reggel férjével együtt elmegy az iskolába. Egyesület a férfiak jogainak visszaállítására Egy munkanélküli amerikai pénzügyi szakértő és egy biztosítóintézeti ügynök a michigani Ann Arborban egyesületet alapított az amerikai férfiak jogainak visszaszerzésére. Az egyesület tagjai remélik, hogy sikerül visszaállítaniuk a patriarchátust, s helyreállítani a férfiak családfői tekintélyét. Kahlil Samra az egyesület 38 éves elnöke, kijelentette, hogy az egyesület célja ellensúlyozni a legharciasabb nőegyletek, köztük a Nők Országos Szervezetének és a Nők Felszabadítási Mozgalmának tevékenységét. Samra Az amerikai férfi bukása címmel könyvet is írt. A másik alapító tag, a biztosító ügynök elmondta, hogy feleségére annak idején lenyűgöző hatást tett egy nőmozgalmi könyv, ő azonban még a házasságkötés előtt jobb belátásra, véleménye megváltoztatására bírta jövendőbelijét. Samráéknek egy 10 hónapos gyerekük van. Az aszszony, csak kivételes esetben vállalhat házon kívüli munkát, a feleség helye ugyanis odahaza, a gyerekek közt van. Samra úgy érzi, hogy az apának is többet kell törődnie családjával, mint az amerikai átlagférfi teszi. A jelenlegi anyagias világban a férj még akkor sincs igazán otthon, amikor családja körében tartózkodik: vagy napi 16 órát dolgozik, vagy pedig a tévé műsorát nézi. Samra tanításának egyik sarkalatos tétele, hogy sokkal kevesebb a részeg és a kiskorú bűnöző Olaszországban, Görögországban, Japánban és Indiában, ahol még patriarchátus uralkodik, és ahol valóban a férfi a család feje. Az új egyesület egyik legfőbb célja megszabadítani az amerikai férfiakat a hátrányosan megkülönböztető válásoktól, tarrtásdíj fizetésétől stb. Samra azt állítja, hogy a nőegyletek egy kis jóindulattal megegyezhetnek az új egyesülettel, amely nem kimondottan nőellenes. Ellenkezőleg: az egyesület tagjai nagy megbecsüléssel és tiszteletadással viseltetnek a nők tevékenysége és szerepe iránt. (International Herald Tribune) D ^bemberrablások a mMvilAcpoutikában (9) Észak-Afrikában egyre válságosabb lett a helyzet. Miközben Franciaországban gyorsan megszűnt az érdeklődés Ben Bella és társainak sorsa iránt, Észak-Afrikában ismét forrongtak a kedélyek. Franciaországot mindannyian elítélitek, a tüntető marokkóiak betörtek Franciaország rabati nagykövetségébe; Burgiba köztársasági elnök követelte, hogy mielőbb vonják ki a francia csapatokat Bizerta kikötőből; Algériában és a hátországban növekedett a bizonytalanság, lankadatlan hévvel dúlt a harc a szabadságharcosok és a francia katonák között, és az embertelenség már nem ismert határt. Ben Bella és társai éhségsztrájkba kezdtek. A foglyok rádöbbentek, hogy örökké börtönben ülhetnek, ha nem védekeznek eredményesen. 1961 vége felé, miután két és fél évet töltöttek a Santéban, és majd két évet Aix-szigetén, úgy vélték, hogy szabadulásukért tenni kell valamit. Időközben Párizsban is egyre többen hangoztatták, hogy Algériában másfajta békét kell teremteni, mint amilyent a gyarmatosítók hirdettek. De Gaulle levonta a következtetést. Ben Bella és társai számára azonban a börtön nemcsak megpróbáltatást jelentett: attól rettegtek, hogy a menekült kormány nélkülük esetleg a nemzeti érdekekkel ellenkező megegyezést köt Párizzsal. Ben Bella befolyása olyan nagy volt, hogy az új kormány politikusai, főleg Ferhat Abbasz, tehetetlenek voltak nélküle, hiszen a fölszabadítási mozgalom tagjai nem hallgattak volna rájuk. Más megoldást nem látott a szabadulásra, mint az éhségsztrájkot. S a nemzetközi visszhang Algéria ügyét mozdította előre Franciaország rovására. Ben Bella és társainak egészségi állapota november 14-ére annyira megromlott, hogy Hamburger egyetemi tanár, aki az igazságügyminisztérium utasítására megvizsgálta őket, javasolta, hogy a foglyokatazonnal szállítsák kórházba. A foglyok is és őrzőik is elutasították a javaslatot. Dr. Mitterov egyetemi tanár, a Szovjet Vöröskereszt elnöke, még ugyanaznap a Nemzetközi Vöröskereszt segítségét kérte, hogy eszközölje ki az algériai politikusok szabadon bocsátásait. De Gaulle — szintén ugyanazon a napon — fogadta II. Hasszán marokkói király személyes megbízottját, aki átadta neki a király üzenetét, mielőbb bocsássák szabadon Ben Bellát és társait. Brüsszelben a szabad szakszervezetek nemzetközi szövetsége határozatot hozott, amelynek értelmében felszólítást intéztek a francia kormányhoz, hogy helyezzék szabadlábra a foglyokat. Ezzel egyidejűleg olyan hírek keltek szárnyra, hogy a menekült kormány nyakas és kitartó álláspontja veszélyezteti a tervezett algériai—francia megbeszéléseket. Párizs aggódni kezdett a foglyok egészségi állapota miatt. A kormány megértette, hogy nemcsak öt ember élete forog kockán. Belkaszem Krím, a menekült kormány elnökhelyettese, azzal tette nyomatékossá a foglyok szabadonbocsátására irányuló követelést, hogy Ben Bella és társai nélkül az algériai küldöttség nem áll szóba a franciákkal. Ben Bellát, Khidert és Aii Ahmedet akaratuk ellenére a garde-i kórházba szállították. A foglyok november 20-án végre abbahagyták az éhségsztrájkot. Nem fér kétség hozzá, hogy éhségsztrájkjukkal jelentős engedményeket csikartak ki a francia kormánytól a menekült kormány javára. Ben Bellát december 2-án a Meluntól 15 kilométernyire levő Aunoy kastélyba vitték. A kastély tízhektáros parkjában a foglyok szabadon mozoghattak. Párizs új meghatározást talált Ben Bella és társainak francia tartózkodására: Franciaország kényszervendégei... A forradalmár bukása Az egykori lázadók tehát — kényszerből bár — De Gaulle tábornok kormányának „vendégei” voltak. A szélsőjobboldaliak és az algériai gyarmatosítók tiltakozni akartak, de mindhiába. Az idő és az események átgázoltak rajtuk. A francia kormány — hogy változik minden! — intézkedéseket hozott a szélsőségek ellen. A helyzet tehát valóban gyökeresen átalakult. Ben Bella és társai március 21-én ismét Rabatban voltak, ott, ahol a repülőgépre vártak, hogy Tuniszba utazzanak, útjuk azonban akkor Algériába és a börtönbe vezetett. Belkaszem Krem üdvözölte őket, II. Hasszán király pedig március 22-ére fogadásra hívta meg őket. (Folytatjuk) MAGYAR SZÓ Kedd, 1069. július 1. Szeretnek-e vagy szeretkeznek-e a svédek? Gerald V. Kuss írországi újságíró: Szeretnek-e a svédek, vagy csak szeretkeznek? címmel könyvet adott ki svédországi benyomásairól. A File Aktuellt című svéd lapban közölt ismertetés szerint az újságíró az alábbi megállapításokra jutott: Svédországban a romantikus szerelem teljesen kiveszett. Eltűnt valamikor az utóbbi harminc év folyamán, habár a második világháború végén, amikor először jártam Svédországban, némi nyoma még volt. Akkor még a nő erkölcsi magaslatán állt, szépen, rejtelmesen, elcsábításra ösztönzően, magában hordozva mindazt, amiről egy fiatalember álmodik, vagy ami egy írót megihlethet. Időközben — úgy látszik — a nő lelépett a piedesztálról és levetkőzött, hogy végül védtelenül és fedetlen testtel ugyan, de minkét lábával a földön, biztos talajon álljon meg. A mai svéd nő egyenrangú a férfival, mentesült a nemi élettel kapcsolatos gátlásoktól és olyan karriert csinálhat, amilyen azelőtt kizárólag a férfi kiváltsága volt. Az emancipáció azonban — úgy látszik — valamelyest a nőiesség rovására megy ebben az országban. Megnyilvánul ez abban is, hogy a nőt mindjobban foglalkoztatja saját munkája és az esetleges előléptetés lehetősége. A család lassan háttérbe szorul, noha az anya munkája révén előnyösebb anyagi feltételek közé került. Ugyanakkor ez az új helyzet mintha feszültséget teremtene a férj és a feleség között. Mintha a férfit zavarná és egyben el is keserítené feleségének társadalmi és anyagi sikere, mintha a férfi keserű szájízzel venné tudomásul a nő átalakulását. „Csakis ezzel a következtetéssel magyarázható, hogy a svéd férfiak udvariatlanok vagy közömböseik. Harminc évvel ezelőtt, amikor először jártam Svédországban szokatlan látvány volt, hogy egy nő áll e zsúfolt autóbuszban vagy villamosom. A férfiak siettek ajtót nyitni előtte, és az udvariasság számos, apró jelével halmozták el. Ma ennek már hűlt helye." A svéd lányok arra panaszkodnak, hogy keveset jelentenek a férfiak számára. Az ágyon kívül nem is érdeklődnek irántuk. Ha tényleg kiveszett a szerelem, kit hibáztassunk érte? A nőt-e, aki maga törekedett erre, vagy a férfit, aki mindennek láttán is tétlen maradt. És boldogabb-e az emancipált és szabad svéd nő, mint mondjuk harminc évvel ezelőtt volt? Ingmar Bergmann filmjei nem ezt a benyomást keltik. Sok japán nő dolgozik Jóval kevesebbet keresnek, mint a férfiak A japán munkaügyi minisztérium adatai szerint tizenkét év alatt megkétszereződött a munkaviszonyban levő nők száma: nem egészen 5 millióról 9,64 millióra emelkedett. Az emelkedés meglepően nagy, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a munkaviszonyban levő férfiak száma ehhez képest csak 50 százalékkal növekedett. Az összes foglalkoztatottaknak azonban még így is csak egyharmada nő, háború utáni években a nagyméretű ipari fejlődés könnyítette meg a nők további munkavállalását. Több világhírű japán termék, például a tranzisztoros rádiók és a fényképezőgépek nem hódították volna meg a világot, ha gyártásukban nem vállalnak oroszlánrészt a nők. Az algimnázium elvégzése után a lányok az iparban helyezkednek el, nagyérettségivel a hivatalokban, főiskolai végzettséggel pedig többnyire a közoktatásban. Kezdetben legtöbb nő a kézműiparban, a textil-, könynyű- és a finommechanikai üzemekben vállalt munkát. Mind többen kopogtattak az autógyárak és a villamossági készülékeket gyártó üzemek ajtaján, sőt még a vasgyárakban és az acélművekben is. Ez jórészt azzal magyarázható, hogy a műszaki újítások következtében egyszerűbbé vált a nagy és bonyolult gépek kezelése. Manapság már nem ritka jelenség, hogy nők dolgoznak a hegesztőgépek és a kőzúzók mellett. Korábban az volt a szokás, hogy a nők csak ideiglenesen, férjhezmenésükig vállaltak munkát. Az 1967- ben munkaviszonyban volt nők átlagos munkakora 4,1 év volt, átlagos életkora pedig 29 év. A dolgozó nők 40 százaléka már férjnél volt. Természetesen még mindig sokan abbahagyják a munkát, amint férjhez mennek, de sokan tovább dolgoznak — anyagi okokból, mások pedig megszerették munkahelyüket. Többen újból munkát vállalnak, mihelyt a gyerekek valamelyest felcseperednek. A munkaerőhiány következtében a munkálatok különféle intézkedésekkel sietnek a dolgozó nők segítségére, például napközi otthonokat, csecsemőgondozókat létesítenek. Ezek az intézkedések azonban korántsem rendezik véglegesen a dolgozó nők problémáit, hiszen nagyon nehéz feladat megállni helyüket munkahelyükön és a családban is. Befejezésül még csak anynyit, hogy a nők havi átlagkeresete 47,6 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké, s ez hatással van a nők társadalmi helyzetére is. A világ más országaiban már nincsenek ilyen nagy különbségek, valószínűleg nemsokára Japán sem lesz kivétel. (Kjođo) A háború előtt ritkaságszámba ment a dolgozó nő, most már azonban egész más a helyzet. A nők különösen a háború éveiben vállaltak tömegesen munkát, mert a férfiakat besorozták, s így nagy munkaerőhiány volt. A