Magyar Szó, 1970. május (27. évfolyam, 118-147. szám)
1970-05-21 / 137. szám
4. oldal TELEVÍZIÓ A kosarazás napjai Két hétig kosárlabda-mérkőzéseket közvetít a televízió Írta: Nikola Lorencin önhibáján kívül, egészen ártatlanul, dicsőséget szerez magának a televízió. A kosárlabda-világbajnokság — előbb a minősítő mérkőzések, most pedig a ljubljanai döntő — alkalmat nyújtott neki, hogy a mérkőzések közvetítésével a ljubljanai sportlátványosságból televíziós látványosságot csináljon. Élt is az alkalommal: programját nagyrészt a világbajnokság körül alakította ki, a mérkőzések közvetítését helyezte programjának központjába. Tehát a televízió ezekben a napokban hírt, nevet és elismerést szerez magának, és lelkesedésre készteti közönségét — hiszen mindannyian végignézzük a mérkőzéseket, mindannyian szurkolunk —, s ezzel törlestet valamit abból, amivel gyakran adósa maradt nézőinek. A legjobb és legalkalmasabb módon közreműködik a nagyszabású eseményben, nem engedi meg, hogy ez nélküle, és nélkülünk, a nézők nélkül bonyolódjon le, s a mérkőzésekből rendkívül izgalmas és drámai mozzanatokban, fordulatokban bővelkedő vérbeli televíziós adássorozatot csinál. Olyan események idején, mint a ljubljanai világbajnokság, a színtéren van a televízió helye. A televízió a bajnokság részére dolgozó szervizzé válik, közvetít, vagyis a közreműködése nélkül létrejött kész eseményeket kap, s azokat továbbítja. Nézővé válik, néz és lát, de számunkra néz és számunkra lát. Közvetlen nézőből átváltozik tudatos, okos közvetítővé, olyan szervizzé, amely önmagának dolgozik, s a látottakat nézőközönségének továbbítja. Ebben is a televízió individualitása jut kifejezésre: a mérkőzések közvetlen nézői között kivételes helyet foglal el, vannak kiváltságai de kötelezettségei is. A kosarazás vitathatatlanul jobban megfelel a képernyőnek, mint az eddig leglátványosabb televíziós sportnak tekintett labdarúgás. Mint ahogy egyes drámáknak és filmeknek van többé vagy kevésbé kifejezett televíziós jellege, a kosárlabdázásban is felfedezhetők olyan sajátosságok, amelyeket a televízió egyszerűen könnyűszerrel és eredményesen felhasználhat. A kosárlabdázás vérbeli televíziós sportdinamikájával egymást követő drámai fordulataival, a nézőtér és a játéktér közvetlenebb, bensőségesebb kapcsolata által gyorsan lángra lobbantja a Szurkolók szenvedélyét. A világbajnokság végéig a televízió valóban izgalmas adássorozatot ígér, s folytatását a nézősereg nagy feszültséggel várja. Sportolóink sikeres a világbajnokság alakulása" természetesen még jobban feltüzeli a szurkolókat, s minden újabb közvetítés újabb izgalmat hoz számunkra. A televízió a kosárlabda világbajnokság közvetítésével az izgalmak új skáláját fedi fel a nézők előtt. A mérkőzéseket közvetítő ljubljanai együttes kiváló szakértelemről tesz bizonyságot, egyben a dinamikus sportág szépségei iránti fejlett érzékéről is.. A látványosságokban bővelkedő bajnokság közvetítésével, az adássorozat műsorba iktatásával, a televízió mellesleg azt is megmutatta, hogy egyébként mennyire hiányzik műsorából az igazi izgalom. Miért éppen ezt? Samuel Fuller, a Nyílnál is gyorsabban című filmjének bemutatása a televízióban éppen most, enyhén szólva ízléstelenség. Mozijaink műsorán nem ismeretlenek a burkoltan fajgyűlöletet vagy más, számunkra elfogadhatatlan eszmeiséget hirdető filmek, habár bemutatásuknak rendszerint nincsenek nyomósabb esztétikai indítékai. De ugyan ki is törődik filmrepertoárjainkkal? Ilyen esetekben a filmkritika jól vagy rosszul elvégzi a dolgát, s várja a következő esetet. Samuel Fuller említett filmjének bemutatása :ismét borongós, komor, elgondolkodásra késztet bennünket. A film bemutatását furcsa és zavaros bejelentés előzte meg a Politika május 14-i számában. Megtudtuk, hogy Fuller tele van ellentétekkel, „az erőszakoskodás és a hatalmaskodás” rendezője, „jobboldali anarchista", filmpofonjait egyaránt osztogatja „jobbra és balra”, gyakran nem világos, hogy filmjében ki mellett foglal állást, kinek a pártjára áll, mert „egyes kommunistaellenes (?) kirohanásait vörös fényben veszi filmre", s ezt a filmjét erőteljes fajgyűlölet-ellenes filippikának szánta az USA déli részében uralkodó állapotok ellen, de eredeti szándéka teljesen elferdült az indiánok kegyetlenségének eltúlzása miatt. A film televíziós bemutatása után a rendezőben rejlő ellentmondások nyilvánvalókká váltak. A főhős látszólagos történelmi dilemmája hazug, a dilemma megoldása még hazugabb. A film cselekményében nincs semminemű hasonlatosság a déli államokban ma uralkodó helyzettel. Igaz ugyan, hogy a szavak, amelyeket a legyőzött déli polgár elkeseredetten a jenkik arcába vág a polgárháborúban elkövetett kegyetlenkedések, a déliek belső ügyeibe való beavatkozás, és erőszakos „boldogítása” miatt, — emlékeztetnek az USA agreszszív politikája folytán ma is elhangzó vádakra. Csak a „Jenki menj haza” jelszó hiányzik, de ez ma már őszintén szólva nemcsak a jenkikre, hanem általában minden hívatlan amerikára vonatkoZik. A főhős elhagyja otthonát, s csatlakozik az indiánokhoz, hogy bosszút állhassona gyűlölt és gyűlöletes jenkiken, s később nem ezért békül ki velük, mintha felismerte és belátta volna, hogy tarthatatlan társadalmi helyzetet és állapotokat védett a polgárháborúban. A jenkik jóságától meghatódva — mert hiszen a megkövesült klisé szerint minden kilengés önkényes és felelőtlen elemek követtek el az indiánok ellen — megrettenve a kegyetlenkedésektől, amelyeket az indiánok követtek el, akikkel sorsközösséget akart vállalni — habár a filmben egyáltalán semmi olyan kegyetlenséget nem láthattunk, amelyért hibáztatnunk kell őket —, végül is visszatér nemzetéhez, fajtájához, az amerikai zászlót lobogtatva, amelyet felesége ad át neki patetikusan. Mellesleg indián felesége fehér ember képében szerette meg, nem mint indiánt. A zászlót később egy haldokló sebesült amerikai katona menti meg abban a pillanatban, amikor az indiánok rohamot indítanak saját területük megtámadása miatt. A rendező azt tanácsolja a nézőknek, hogy magukban, bennsőjükben fejezzék be a filmet — mi követjük is a tanácsát. Vajon mi késztette, a televíziót arra, hogy ezt a gyanúsnál is gyanúsabb eszmeiséget hirdető, művészi szempontból egészen sekélyes csinálmányt éppen most mutassa be, amikor Amerika fiatalságának legjobbjai saját zászlajuk elégetésével és a Vietkong zászlajának lobogtatásával fejezik ki a hivatalos, gumibotos hazafiassággal szemben tiszta és nemes hazaszeretetüket? Ha már az „erőszakoskodást és hatalmaskodást", a „kegyetlenkedés" filmjét akarta bemutatni a televízió, miért nem iktatta műsorába a haladó szellemű anyazsákt amerikai rendezők valamelyik filmjét, például a Kíméletlen hajsza címűt. Ez a film mai és félreérthetetlen nyelven beszél az amerikai Délen uralkodó állapotokról. KOMMUNISTA Észak és Dél Bőség és ínség Mit jelent Észak és Dél? Sem az egyik, sem a másik nem létezik politikai, gazdasági, társadalmi szempontból mint tömb. Egy sereg gazdasági, szociális és politikai elemzés mégis bizonyos támpontokat nyújt e két fogalom meghatározására. Elsősorban ,is bizonyos földrajzi elemek elég szembeötlők. Közép-európai és észak-amerikai szempontból a fejlődő országok délen vannak: Közép- és Dél-Amerikában, Afrikában, de Ázsiában is. Az éghajlati körülmények, a gazdasági eredmények, a politikai tájékozódás és az öntudat foka szintén fontos tényezők ebből a szempontból. Az utóbbi tíz esztendőben azonban mindinkább szembeötlik egy határozott jellegzetesség: a fejenkénti nemzeti jövedelem. Délen, az úgynevezett fejlődő országokban a fejenkénti jövedelem nem lépte át a 300—400 dolláros szintet. Északon, a fejlett országokban általában meghaladja a 700 dollárt. Ezek szerint a világ gazdag (északi)nyugati éskeleti) és szegény (déli , a „harmadik világ”) országokra oszlik. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége statisztikai évkönyveiben már évek óta a következő három gazdasági csoportba sorolja az országokat.II. gazdasági csoport- a fejlett nyugati országok (az Egyesült Államok, Kanada, Nyugat-Európa, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, Japán). II. gazdasági csoport: a fejletlen országok, minden ország, amely nem esik az első és a második osztályba. Ide sorolhatók a latin-amerikai, az arab és az afrikai országok, a déli és délkeleti ázsiai országok. III. gazdasági csoport: fejlett (és fejletlen) keleti országok, a kelet-európai és kelet-ázsiai országok. Az első és második osztályba sorolt országok között úgyszólván egy sincs, amelynek fejenkénti nemzeti jövedelme már 1966-ban ne haladta volna meg a 300 dollárt — legnagyobb részükben a 700 dollárt is —, a második osztályban ezzel szemben igen kevés olyan ország van — Izrael, Líbia, Argentína, Venezuela, Chile, Mexikó, továbbá a kőolajban gazdag sejkségek —, amelynek nemzeti jövedelme fejenként meghaladta a 300 dollárt. Az emberiség kétharmada olyan országban él, amelynek átlagos jövedelme 300 dollár alatt van, hatvan százalékáé pedig 200 dollár alatt. Ezzel szemben az emberiség tíz százaléka olyan országban él, amelynek fejenkénti átlagjövedelme 2000 dolláron felül van. S míg az országok alsó kétharmadának termelése kereken hatod része a világ társadalmi termelésének, a felső tíz százalék majdnem felét adja a világ termelésének. A lakosság és a jövedelem Ezek az átlagértékek természetesen a jólétnek és az életszínvonalnak különböző fokait mutatják. Azt mutatják, hogy a fejlődő országokban a gazdasági élet monetarizálódása, s ezzel együtt a cserekereskedelmen alapuló társadalmi átváltá • United Nations Statistical Yearbook, New УогЦ 1961. zása pénzen és hitelen alapuló társadalomma igen lassan haladt előre. Megállapítható, hogy a jövedelem megoszlása az első gazdasági csoportba tartozó országokban általában egyenletesebb, mint a második csoportba tartozóké. A dél-ázsiai országokban a fejenkénti 80—100 dolláros átlagjövedelem (1966-ban) csak egyharmincad része az Egyesült Államokban levő átlagjövedelemnek, s még ez is egyenetlenebbül oszlik meg, mert egy kis felső réteg jövedelme aránytalanul felülemelkedik. A lakosság széles rétegeinek reális jövedelme tehát jóval kisebb, még ennél az igen alacsony statisztikai átlagnál is. Ha mellőzzük a második világháborút követő újjáépít Hol a kiút? Indonéziában, Pakisztánban és Indiában, amelyeknek együttvéve mintegy 750 millió lakosuk van, a múltban a társadalmi bruttó termék növekedése a legalacsonyabb volt, a lakosság növekedése pedig közepes. Az igen alacsony fejenkénti 50 dolláros átlagjövedelem szintjéről kiindulva alig sikerült évi 1,1 százalékkal növelni a társadalmi terméket. Az elmaradt országok fejlesztésére szánt eddigi támogatás nem javított a helyzeten, mivel teljesen elégtelen volt, nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is. Nemcsak azért, mert csekély mértékű volt, hanem azért is, mivel a támogatás fórumja arra késztette a fejlődő országokat, hogy olyan létesítményekbe fektessék a kapott eszközöket, amelyek minél hamarabb megtérítik a befektetést, nem pedig olyanokba, amelyek meggyorsítják az általános fejlődést. Az volt ugyanis az általános vélemény, hogy a fejletlenség a tőkehiánynak, a technikai tudás hiányának, az alépítmény hiányának a következménye, s úgy vélték, hogy a tőkével való injekciózásnak éppen olyan hatása lesz ez országok fejlődésére, mint a Marshalltervnek Európa megújulására. Az Észak és Dél közötti ellentét feltehetőleg még növekedni fog. Az egyetlen lehetőség csökkentésére a világ gazdasági rendszerének reformja, vagyis a fejlődő országok kivitelének növelése, technikájának magasabb szintre emelése, a fejlődés anyagi és szellemi támogatása, a fejlődő országok nagyobb részvétele a nemzetközi munkamegosztásban, a termelékenység növelése és szociális-humánus segély. Központi szerepe van mindebben az élelmiszerrel való ellátásnak. Az utóbbi két-három évben e tekintetben megfigyelhetők a haladás első jelei. Az új hibrid fajták — különösen a búza termesztésében, de mind nagyobb mértékben a rizstermesztésben is — forradalmi módon növelték a hozamot. Műtrágyával és különleges mexikói, japáni magfajtákkal a gabonatermés néhány évalatt jelentősen növelhető. Ennek éppen olyan messzemenő következményei lehetnek, mint annak idején Európában a műtrágya fölfedezésének. Pakisztán néhány év alatt több mint egy harmadával növelte a búzatermést. India is jelentős eredményeket ért el, s további előrehaladás várható. Ha lesz elegendő vetés korszakát, amely különösen Európában és Japánban rövid idő alatt rendkívül nagy eredményeket hozott, az évi átlagos termelésnövekedés mind a három csoportban tartozó országban 5 és 7 százalék között ingadozik. A különbség —6 százalékban tekintve — talán kicsi, de ha hosszabb időszakra számítjuk a növekedést, jóval jelentősebb a viszonylagos növekedésnél. Az 1960- tól 1968-ig terjedő időszakban 22 magas fejlettségű nyugati országban a bruttó társadalmi termék évi 5,2 százalékkal növekedett, 7 viszonylag fejlett keleti országban, 6,7 százalékkal, 44 fejlődő országban 4,7 százalékkal és 5 dél-amerikai országban 7,2 százalékkal. tömag, trágya, öntözés, raktár és szállítóeszköz, a lakosság ellátása állandóan javulni fog. De még sok évnek kell eltelnie, amíg India és Pakisztán gyenge termés esetén is meglehet anélkül, hogy búzát vigyen be Európából vagy Amerikából. A szóban forgó országok élelemmel való ellátásában a fő probléma a fehérjével való ellátás. Azt a fejlett országokban elterjedt véleményt, hogy ennek a követelménynek csak állati fehérjével lehet eleget tenni, az élelmezési szakemberek nem teszik magukévá. A növényi fehérjét egyértékűnek tekintik az állati fehérjével. Ezért a fehérjét tartalmazó növények termesztése döntő fontosságúvá válik. Költségek és táperő tekintetében legelőnyösebbek a különféle Észak és Dél viszályai Az „egyenetlen fejlődésről” szóló tétel, amelynek alapján a társadalmi-gazdasági fejlődés meggyorsítható, a múltban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az iparosítás egyoldalú fejlesztése és ezzel párhuzamosan a mezőgazdaság elhanyagolása, amire az ötvenes és hatvanas években gyakran kísérlet történt, kudarcra volt ítélve, illetőleg csak akkor sikerülhetett volna, ha a falusi lakosság nagy részét éhhalálnak tettük volna ki, erre pedig a második világháború után egy fejlődő ország sem volt hajlandó. A fejlődés stratégiájának kérdésére, hogy az iparnak vagy a mezőgazdaságnak kell-e elsőbbséget adni, az alépítménynek-e vagy a képzésnek, az volt a salamoni válasz, hogy mindkettő egyformán fontos, de valójában hosszú ideig az ipari, különösen pedig a nehézipari létesítmények építése volt az érdeklődés központjában. Az északi országok között, akárcsak a déliek között, nagy különbségek vannak, mégis tagadhatatlan tény, hogy az északi országok legnagyobb része gazdasági erő, hazai és világviszonylatban tekintett munkamegosztás, általában erő és érdekek szempontjából nagymértékben különbözik a déliektől. A déliek öntudatának erőhüvelyes növények volnának, ezeknek termesztésében azonban mind ez ideig nem értek el olyan eredményeket, mint a gabona termesztésében. Mindebből következik, hogy az élelmiszer-termelés még jó ideig különleges figyelmet és nagy beruházást igényel, de megvan a remény arra, hogy a ma élő és a következő nemzedék ellátása "javulni fog. A FAO becslése szerint ugyanis a világ lakosságának 20 százaléka rosszul táplált, 60 százaléka pedig helytelenül táplált vitamin, ásványi savak és fehérje hiánya miatt. Az a vélemény, amely a mezőgazdasági termésfölösleget termelő országokban — például az Európai Közös Piac országaiban — igen elterjedt, hogy a fejlődő országok élelmezését tartósan meg lehet oldani kivitellel, puszta ábránd, (kivévea rossz termés és politikai válságok idején való támogatást). Három okból is: a termelési költségeket és az élelmiszer-szállítás költségeit szabály szerint kemény valutával kell megfizetni; a fejlődő országok munkaképes lakosságának nagy része, amely ma még mezőgazdaságból él, továbbra is a termelésen kívül marad, mivel nem teremthetnek számukra más, megfelelő munkaalkalmat; az állandó területi és ágazati rétegeződés katasztrofális volna. Az a tétel, hogy az iparosítás csak szisztematikus kizsákmányolással, a haladás megakadályozásával és a mezőgazdaság megnyomorításával érhető el, egy kedvezőtlen szociális következményekkel járó másiktétel analógiájára alapozott tévedéssödése, szükségleteiknek és igényeiknek forradalmi növekedése folytán növekedett türelmetlenségük és robbanékonyságuk is. Emiatt a ma még lappangó ellentét Észak és Dél között valószínűleg erősödni és terjedni fog. A lakosság szaporodása, a technológiai fejlődés, a világgazdasági rendszer keretében fennálló kölcsönös gazdasági függés, a politikailag mind határozottabban és tudatosabban támasztott követelések a gazdagabbakkal szemben napról napra fokozzák a viszályt Észak és Dél között. ■Biztató jeelek is vannak azonban. Az éhinség elkerülhető, mert az élelmiszertermelés mind hatékonyabb és mivel lehetővé tát az élelmiszerek tömeges szállítása. India huzamos ellátása 1966-ban és 1967-ben hatalmas szállítmányozási vállalkozás volt. Továbbá mind nagyobb mértékben terjed a felismerés, hogy "csak intézményesített integrációval lehet megszervezni a jövő gazdaságát. A fejlett országok is mindinkább belátják, hogy folyamatosan és politikai feltételek nélkül minél nagyobb segítséget kell nyújtaniuk az elmaradt országoknak. A fejlődő országokban pedig erősödik a felismerés, hogy előbb meg kell teremteni és csak azután biztosítani a magas fokú munkamegosztáson alapuló gazdasági rendszert, s hogy e rendszerbe bonyolultságánál fogva nem lehet büntetlenül beavatkozni. KOMMUNISTA Kiadja a Komunist Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Szerkesztőség: Belgrád. Marx—Engels tér II. Telefon:központ 333—MI (969-ig), titkárság 330-184 és 130-183. Csütörtök, 1970. május 21.