Magyar Szó, 1970. október (27. évfolyam, 271-300. szám)

1970-10-02 / 271. szám

2. ol­fe) MAGYAR SZÓ Százezrek felvonulása a Mennyei béke kapuja terén A Kínai NK megünnepelte megalakulásának 21. évfordulóját­­ Lin Piao felhívása a forradalmi tömegekhez , Pekingből jelenti a Tanjug. A Mennyei béke kapuja nevű pekingi téren csü­törtökön nagyszabású felvonulással ünnepelték a Kí­nai Népköztársaság megalakulásának 21. évforduló­ját. A több százezernyi részvevő heteken át készü­lődött a felvonulásra. A parádét Mao Cetung elnök és sok más magas rangú kínai funkcionárius is vé­gignézte. Az ünnepségen szimboli­kusan bemutatták a Kínai Népköztársaság eredményeit és soron következő terveit Lin Piao,­­­iao Cetung he­lyettese, hangsúlyozta, hogy az ország folytatja a forra­dalom elmélyítését, mind po­litikai, mind ideológiai té­ren. A forradalmat az or­szág legértékesebb vívmá­nyának mondta. Hasonló hangnemben ír a három legnagyobb pekingi lap is. Vezércikkükben ki­emelik, hogy Mao Cetung gondolatainak tanulmányo­zása és alkalmazása az or­szág legnagyobb vívmánya a kulturális forradalom óta. Lin Piao felszólította a forradalmi tömegeket, hogy teljesítsék túl a terveket, s ezáltal vessék meg a ne­gyedik ötéves terv alapjait. — El kell végeznünk min­den feladatot, amelyet a IX. pártkongresszus elénk tűzött — mondta. Kína napról napra fej­leszti kapcsolatait külfölddel, és sok barátja van világ­szerte. Az emberiséget még mindig fenyegeti az újabb világháború veszélye, ezért Lin Piao felszólította a kí­nai népet, hogy fokozza éberségét és készüljön fel a háború ellen, a haza védel­mére. A Szovjetunió is elismeri Kína sikereit A Pravda csütörtökön köz­zétette a Legfelsőbb Szovjet Elnökségének és a szovjet­­ kormány üzenetét, amelyben­­ a Kínai Népköztársaság év­ I fordulója alkalmából gratu­­l­­áltak Mao Cetungnak és a­­ kínai népnek. A szovjet lapok rámutat-­­ nak arra, hogy a Szovjet­unió hathatósan támogatta Kínát a nemzeti felszaba­dulásért vívott harcában, majd később a szocializmus építésében is. A Pravda elismeréssel szól a Kínai NK első évtizedében elért sikerekről, majd han­goztatja, hogy a második év­tizedben a két ország kap­csolatai megromlottak. En­nek azonban nem a Szov­jetunió az oka. A két ország viszálykodása az imperialis­ták malmára hajtja a vizet, s nagy károkat okoz az im­perialistaellenes erőknek. A Kínai NK moszkvai nagykövetségének ügyvivő­je szerdán este díszfogadást rendezett az évforduló al­kalmából. Több száz vendég volt hivatalos. A szovjet személyiségek közül megje­lent Rogyionov, a külügy­miniszter helyettese és Tolsztyikov, a Szovjetunió új pekingi nagykövete. Ceausescu fogadta az amerikai kong­resszus küldöttségét Bukarestből jelenti a Tan­jug. Nicolae Ceausescu, a ro­mán államtanáccs elnöke, fogadta az amerikai kong­resszus küldöttségét. A két ország együttműködésének fejlesztéséről tárgyaltak. A küldöttség, amelyet John Sparkman szenátor ve­zet, tárgyalt a román kül­ügyminiszterrel, a külkeres­kedelmi miniszterrel és a földművelésügyi miniszter­rel is. Trudeau a Szovjetunióba látogat Torontóból jelenti a Tan­jug. Pierre Elliot Trudeau ka­nadai miniszterelnök október végén a Szovjetunióba uta­zik. Valószínű, hogy aláírja a két ország tudományos és műszaki egyezményét. A tár­gyalások a tavasszal kezdőd­tek. Péntek, 1970. okt. 2. Forrongó Latin-Amerika A perui munkásokat bevonják az irányításba A munkaügyi miniszter lemondása mögött a munkaviszonyok jelentős megváltoztatásának terve Jorge Chamote tábornok, a­­ perui munkaügyi miniszter a napokban lemondott, s helyé­­r­­e Pedro Orozco fiatal tábor­­­­nokot nevezték ki. Megfigye­lők szerint a személycsere azt jelenti, hogy a közeljövőben számottevő változások vár­hatók a munkaügyi viszo­nyok területén. Az utóbbi időben mintegy 20 000 perui bányász sztráj­kolt. A munkabeszüntetés túl­hevítette a légkört, annál is inkább, mert a bányászat Peru egyik legfontosabb gaz­dasági ága. A kormány a közelmúlt­ban megindította az ipari re­formot, amelynek az a lénye­ge, hogy a munkások is részt vesznek a vállalatok igazga­tásában. A katonai kormány — úgy hírlik — nem áll a három amerikai bányavállalat olda­lára, amelynek dolgozói az utóbbi időben sztrájkolnak. A bányatulajdonosok egyéb­ként visszautasították a bá­nyászok béremelési követelé­sét. Még öt évig marad uralmon az argentin junta . Minden lehetőség meg­van rá, hogy az argentínai katonai kormány még öt tel­jes évig az ország élén ma­rad — jelentette ki szerdán este Levingston tábornok, Argentína elnöke. Levings­ton, aki júniusban megbuk­tatta Ongania tábornokot, úgy tervezi, hogy a követ­kező választásokat öt év múl­va írja ki. Argentínában leg­utóbb hat évvel ezelőtt vol­tak választások. A demokratikus és pero­nista beállítottságú áramla­tok hívei nagy csalódással vették Levingston közlését. Az argentin szakszerveze­tek szövetsége, amelyben a peronisták vannak többség­ben, októberre és november­re általános sztrájkot tervez­nek. A szakszervezetek már két hónappal ezelőtt követel­ték, hogy Levingston hozzon demokratikus gazdasági és szociális intézkedéseket. Lehetséges az élet a Marson Lehetséges, hogy a Mar­son van élet, persze szá­munkra eddig ismeretlen formában — állítja két ame­rikai tudós, akik a Mari­­ner-típusú űrszondák ada­tainak rendszerezésén dol­goznak. Dr. Cyril Ponnam­­peruma és dr. Harold Klein igen fontosnak tartják, hogy a Marsnak sűrű lég­köre van, amely akár a földi szervezeteknek is megfelel. A Mars egyes vi­dékeit kékes színben játszó köd borítja, amely elnyeli az ibolyántúli sugarakat. Az ibolyántúli sugárzás, mint ismeretes, nem ked­vez az élő szervezeteknek. A két amerikai tudós megemlíti, hogy a Marson a hőmérséklet mínusz 50 és plusz 35 fok között inga­dozik, ami szintén nem zár­ja ki az élet lehetőségét. A vörös bolygó légkörében nincs oxigén és nitrogén, de sok élő szervezet nem a légkörből veszi fel a nit­rogént, másoknak viszont nincs szükségük oxigénre. Háború a palesztinaiak ellen (2) Ezt legjobban a Kairóban megkötött egyezmény bizonyítja. A palesztinaiak szá­mára az egyezmény nagy jelentőségű azért is, mert ez az első dokumentum, amely igen szabatosan határozza meg a Palesztinai forradalom megsegélyezését, a forradalom céljainak megvalósítását, s nem foglalkozik általánosított formában a palesztinaiak jogaival, mint az eddigi egyez­mények. Maguk a jordániaiak is sajátos módon beismerték tévedéseiket. Daud, a katonai kormány elnöke lemondott és csatlakozott a palesztinaiakhoz, s a jordá­­niai katonák egy része is a szabadságmoz­galomhoz pártolt. A kairói egyezmény el­ső kommentárjaiban az arab sajtó hang­súlyozta: „Semmilyen tárgyalás és sem­milyen megoldás nem lehetséges többé a Palesztinai tény elismerése nélkül.” A mozgalom fej­lődése A palesztinai felszabadító mozgalom lét­rejötte — 1965 január — óta két tűz kö­zött volt. Egyáltalán nem volt egyszerű és hathatós harci módszer a betörések a megszállt területekre, az összecsapások az izraeli egységekkel. Másrészt, a szomszé­dos arab országok nem maradtak közöm­bösek azon tény iránt, hogy területükön egy szervezett katonai-politikai mozgalom jön létre és fejlődik. Ezzel ellentétben áll­tak azok a meggyökeresedett felfogások is, miszerint egyedül az arab államok tudják megoldani a palesztinai problémát. A jú­niusi háború azonban megváltoztatta a helyzetet: Szíria fenntartás nélkül befo­gadta a kommandókat, Jordánia pedig kénytelen volt megtűrni őket, mert az or­szág lakosságának több mint a fele palesz­tinai. Libanonban a mozgalom úgyszintén pozíciókat harcolt ki magának, és azt a jo­got is, hogy az ország területéről indítson támadásokat. A világ lassan-lassan a kö­zel-keleti válság összetevőjeként kezdte elismerni a palesztinai tényezőt. Izrael is egyre világosabban látta, milyen célokért harcol a mozgalom. A világ nem ismeri a Rogers-féle terv részleteit. A terv első intézkedésként tűz­szünetet javasol a Szuezi-csatorna men­tén, hogy megkezdődhessenek a tárgyalá­sok a válság megszüntetéséről. Sok szó esik azonban arról is, hogy a terv java­solja a nyílt problémák fokozatos, szaka­szonkénti, de szélesebb körű megoldását. Az Afrique-Asia című folyóirat eléggé meggyőző anyagot közölt erről, amely sze­rint az egyik ilyen megoldási szakaszban hozzá kell kezdeni az új palesztinai állam megalakításához. Ez felölelné a Jordán folyó nyugati partját (amely most izraeli megszállás alatt van, korábban azonban, 1950-ben Palesztina része volt, amit később Jordánia magához csatolt) és Gáza öveze­­­­­ét (amely szintén izraeli megszállás alatt van, a júniusi háború előtt pedig az EAK keretében önkormányzattal bíró terület volt). Az új palesztinai állam területén majd másfél millió palesztinai élne, így tehát, a terv még ismeretlen készítőjének elgondolása szerint megoldódna a mene­kültek problémája is. Az arab országok elismernék Izrael új határait, az új pa­lesztinai állam megalakítása pedig megol­daná a kulcsjellegű kérdést, tehát való­színűleg létrejönnének az annyira áhított tartósabb béke feltételei. A palesztinai forradalom félreérthetet­lenül e kombinációk ellen nyilatkozott. A mozgalom ugyanis részleges, nem őszinte megoldásnak tekinti ezt, sőt újabb próbál­kozásnak is, amelynek célja megkerülni a probléma tényleges megoldását. Ezzel szemben az ellenállási mozgalom egy egy­séges demokratikus palesztinai állam meg­alakítását követeli, amelyben egyenjogúak lennének mindazok, akik Palesztina terü­letén élnek, azzal, hogy Palesztina határai azonosak lennének az izraeli állam meg­alakítása előtti határokkal. Jordánia szá­mára, ha sor kerülne az említett terv meg­valósítására, teljesen új helyzet állna elő: elveszítené a legtermékenyebb földeket és lakosságának nagyobb részét is, s ismét azzá válna, ami 1950 előtt is volt, vagyis egy kis sivatagi királysággá, amely telje­sen függ „nagy barátaitól”. Következés­képp tehát a dolgok nem nagyon változ­nának meg, ha a palesztinai mozgalmat felszámolnák. Mindenesetre a legutóbbi ammani ese­mények jelentős mértékben megváltoztat­ták a szembehelyezkedés arcvonalát. Ko­rábban a szembehelyezkedés kizárólag arab—izraeli vonalon létezett, most viszont újabb átcsoportosulások történnek az arab világon belül. Mintha többé már nem lé­tezhetnének semlegesek: az arab országok­nak nyilatkozniuk kell a palesztinai moz­galom mellett vagy ellen. Korábban nem tudtak megegyezésre jutni egyes követe­lésekkel kapcsolatban, most azonban nem állhatnak a palesztinai forradalom olda­lára és egyidejűleg nem követelhetik fel­számolását. A palesztinai kérdés nemzetközi jellege A palesztinai probléma kezdettől fogva nemzetközi, s ez a jellege nem szűnt meg sohasem, és nem is szűnhet meg­­ mind­addig, amíg tényleges és tartós megoldás nem születik. Ez azonban nem azt jelenti, hogy bárkinek joga van beavatkozni. A legutóbbi ammani összetűzés egy pillanat­ban azzal fenyegetett, hogy igen gyorsan még veszélyesebb összecsapássá fajul. (F­olytatjuk) Tito távirata Sekou Touréhoz Belgrádból jelenti a Tan­jug. Josip Broz Tito köztársa­sági elnök az alábbi táviratot küldte Sekou Tourénak, a Guineai Köztársaság elnöké­nek: „A Guineai Köztársaság függetlenségének évfordulója alkalmából Jugoszlávia népei és a magam nevében üdvöz­leteimet és jókívánságaimat küldöm excellenciádnak és a baráti guineai népnek. Az or­szágnak felvirágzást, önnek személyes boldogulást kívá­nok.” Szih­anuk követeli, hogy az ENSZ ne ismerje el Lón Nolt A kambodzsai nemzeti egy­ség kormánya felszólította az Egyesült Nemzetek Szer­vezetét, hogy ne adja át Kambodzsa helyét a Lón Nol kormány képviselőinek. Lón Nol csupán Phnom Penhben van hatalmon, te­hát nem lehet egy ENSZ- tagállam kormányának te­kinteni. A követelést Szihanuk herceg kormánya juttatta el az ENSZ-hez, a világszer­vezet 25. évfordulója alkal­mából. Világnyelv lesz-e az eszperantó? D­r. Victor Sadler, az Universala Es­peranto- Asocio igaz­gatója, nem tudja meg­mondani, világnyelv lesz-e valaha is az eszperantó. Megjegyezte azonban, hogy az eszperantó a második világháború óta oly mér­tékben terjed — jelenleg 70 országban 8 millió em­ber használja —, hogy ez derűlátóvá teszi. Biztató­nak tekinti azt is, hogy az eszperantó tanulását a legtöbb szocialista or­szágban támogatják. A Szovjetunióban az eszperantó mozgalom fej­lődött, hogy 1969 óta a balti köztársaságokban szabadon választható tárgyként tanítják, egy moszkvai állami bizottság is propagandát fejt ki érdekében. Az eszperantó szótár 50 000 példányát egy éven belül eladták. Szép­irodalmi és szakkönyvek­­ből eddig 250 000 kötet jelent meg. Magyarországon, Bulgá­riában és Lengyelország­ban ugyancsak erőteljesen támogatják az eszperantó mozgalmat. Általában viszont a hatóságok erő­teljes ellenállásával talál­kozik: tilos bármiféle esz­perantó nyelvű írásbeli közlemény. A Távol-Keleten is nagy az érdeklődés az eszperan­tó iránt. Amióta Mao Ce­­tug meghirdette, hogy „tanulni kell az eszperan­tót, mert hasznos a forra­dalom számára”, a rádió hetente öt alkalommal su­gároz eszperantó nyelven, és Mao művei eszperan­tóra fordítva hangleme­zekre rögzítve kaphatók. A nemzetközi eszperantó szervezet igazgatója sze­rint feltételezhetően Kí­nában is sokan elsajátí­tották az eszperantót, és sajnálatos, hogy eddig a kapcsolat felvételére irá­nyuló szinte minden kí­sérlet kudarcot vallott. Egyes nyugati orszá­gokban, az eszperantó mozgalom ellenállásba üt­közik. Az eszperantisták az angol nyelvet tekintik első számú ellenségüknek. Sadler határozottan síkra száll azért, hogy az angol helyett az eszperantó le­gyen a világnyelv. Ha ugyanis az angol lenne az általános érvényű világ­nyelv, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok eb­ből gazdasági, lélektani és politikai előnyöket húz­na. Másrészt az angol vi­szonylag könnyen elsajá­títható nyelv, bár az esz­perantó erősen túlszár­nyalja ezen a téren: egy­évi tanulás után az eszpe­rantó folyékonyan beszél­hető, a legegyszerűbb a nyelvtana és a minden­napi használatra elegendő 500 szó — röviden, az esz­perantó a demokrácia la­tinja. Az eszperantó mozga­lom a nyugati országok­ban magánalapokon fo­lyik, és csak néhány or­szágban kap jelentéktelen szubvenciót. Eddig há­romezer szépművészeti mű, számtalan szakkönyv és 250 folyóirat jelent meg. Csupán az Osztrák Nemzeti Könyvtárban 11 000 eszpe­rantó nyelvű kötet van.

Next