Magyar Szó, 1970. október (27. évfolyam, 271-300. szám)
1970-10-17 / 286. szám
18. oldal I EG¥ ORSZÁG A KAKASTÓL!I Árnyékában (6) Eleinte gondot okozott a kormánynak, hogy hová helyezi el az új közbiztonsági testület alakulatát, mert nem áll rendelkezésére elegendő laktanya. Azonban váratlan segítséget kapott. Jónéhány földbirtokos ugyanis jól tudta, alapvető érdeke, hogy legyen őrs a száz vagy ezer holdjai közelében. Sok dúsgazdag ember, így például Bölögyi Sándor, ingyen épített laktanyát és hozzá egy darab földet is adott a kakastollasoknak. Az őrsirodákat és a legénységi szobákat előírás szerint kellett berendezni. A falakon dicsérő oklevelek, azért, hogy a fiataloknak az „legyen egyedüli vágyuk, hogy ők is olyanra érdemesítsék magukat”. Minden ágy előtt lábszőnyeg, a szobák hosszában futószőnyeg. A laktanyaszabályzat összeállítója a legapróbbnak látszó részletekről sem feledkeztek meg. Meghatározták a legénység tollpárnáinak pontos méreteit is. Reggel, délben és este, az étkezésnél az ebédlőasztalon ott kellett lennie a fehér térítőnek. A gazdaasszony fehér porcelánedényekben tálalta fel a reggelit, az ebédet és vacsorát. Kezdetben a legénység naponta 30—35 krajcárt fizetett az ellátásért (reggel: egy nagy csésze tejeskávé, délben: három fogás, este: friss vacsora). A jó élelmezés úgy vált lehetővé, hogy a legénység amit csak tudott, az őrs saját vagy bérelt földjén megtermesztett. Murai és Köröstarcsai Török Ferencnek, a csendőrség első felügyelőjének utasítása: „Pityókát, murkot, petrezselymet, fuszuskát s a disznók részére a törökbuzát mind házilag kell termelni, s a gázt (petróleum), nádmézet és rizskását nagyban kell megvásárolni”. Nemcsak földet műveltek, hanem kertet is, s volt idő, amikor a parancsnokság elrendelte, hogy minden csendőr, minden esztendőben elültessen egy gyümölcsfát. Az eredmény,becslések szerint, 10 000 fa. Ezenkívül állatokat tenyésztettek az őrs tagjai, és a legtöbb helyen olyan jól gazdálkodtak, főleg azért, mert ingyen munkára kényszerítették a környékbelieket, hogy nemcsak az alapvető élelmiszereiket biztosították, hanem áthelyezés vagy leszerelés esetén még jelentős mennyiségű terméket kaptak. Eleinte a legtöbb dolguk a csendőröknek a cigányokkal volt, főleg azokkal, akik nem rendelkeztek állandó lakhellyel és sokat vándoroltak. Őket semmiféle jog nem védte, ezért velük különösen kíméletlenül bántak, még akkor is, ha nem sértették meg a törvényt. A tapasztaltabb csendőrök szerint ezek a legbiztosabb módszerek a kóborcigányok ártalmatlanná tételére: 1. ) Megbénítani a szabad mozgásukat. 2. ) Minden alkalommal átkutatni valamennyi holmijukat és ruhájukat. 3. ) Kézről kézre adni őket, őrsről őrsre. Hogyan történt ez a gyakorlatban, 1912 nyarán? Kuntár János tiszthelyettes erre így emlékszik vissza: — Egy forró augusztusi estén hatalmas cigánykaraván megjelenése zavarta meg Polgárdi község nyugalmát. A karaván Veszprém megyéből jött Polgárdi felé, s a 32 kocsira zsúfolt 132 kóborcigányt ijedezve nézte a lakosság. A községi elöljáróság is felfigyelt erre a veszélyre, mindenekelőtt azonban az őrs volt tisztában azzal, hogy ezt a népes cigányhadat nem lehet a községben szabadjára engedni, különben a koldulások, lopások, s esetleg súlyosabb bűncselekmények is hoszszú időre emlékezetessé tehetik a karaván látogatását Polgárdiban. Én akkor még fiatal, nem sokat tapasztalt csendőrként legidősebb voltam otthon az őrsön, kívülem csak egy próbacsendőr és két pótcsendőrként beosztott gyalogos állott rendelkezésre. Tudtam, hogy 132 kóborcigányt csak kellő erővel lehet kordában tartani, ezért a községi elöljáróság bevonásával a lakosság köréből katonaviselt embereket toboroztam a cigányok őrzésének a támogatására. Ezeket a polgári őröket részben régi Werndl- és vadászfegyverekkel látta el az elöljáróság többen azonban csak régimódi lándzsával és baltával tudtak felfegyverkezni. Mikor az éjszakai karhatalmat így biztosítva láttam, elrendeltem az őrszolgálatot. A karavánt a község tágas főterén telepítettem le éjszakára. Ezt jobb megoldásnak találtam a faluszéli táborozásnál, mert a község közepén könynyebb volt őket szemmel tartani, innen bajosan szökhettek szerteszét. Hogy erre máskülönben se legyen alkalmuk, arról szoros körülzárással gondoskodtam. Reggelre — jelentésem alapján — megérkezett a székesfehérvári főszolgabíró felhívása, hogy az őrs a cigánykaravánt kísérje be Székesfehérvárra. Ennek az útnak az előkészítésére igen nagy gondot fordítottam, mert tudtam, hogy ha valamit az előkészületeknél elhibázok, később, az úton azt már helyre alig hozhatom, s ki leszek téve annak, hogy kereket old a karaván. A gyermekeket és a menetképtelen öregeket s betegeket a kocsikra raktam, a férfiakat és nőket pedig vegyesen beosztva a kocsisor végére tömörítettem. A próbacsendőrt az első kocsira, az egyik pótcsendőrt a kocsisor közepére, a másikat pedig a kocsisor végére osztottam be, nekem a kocsisor mögött csoportosított cigányok jutottak. Indulás előtt a járőr tagjaival megbeszéltem az úton előfordulható eshetőségeket, síp- és karjelzésekben állapodtunk meg és különösen hangsúlyoztam azt a parancsomat, hogy ha a karavánnal menet közben bármi is történik, azonnal meg kell a kocsikat állítani, senkit sem szabad helyéről elengedni, s a kocsik csak akkor indulhatnak el újra, ha erre parancsot adok. (Folytatjuk) (63) — Dove? — kérdezte Yossarian, és feszülten visszafogta lélegzetét. — Napoli. — Németek? — Americani. Yossarian szíve meghasadt, és szerelembe esett. Azon tűnődött, vajon Luciana hozzá menne-e? — Tu sei pazzo — mondta neki Luciana kedves nevetéssel. — Miért vagyok őrült? — kérdezte. — Perche non posso sposare. — Miért nem mehetsz férjhez? — Mert nem vagyok szűz — válaszolta. — Mi köze a kettőnek egymáshoz? — Ki venne engem feleségül? Kinek kell olyan lány, aki nem szűz? — Nekem. Én elveszlek. — Ma non posso sposarti. — Miért nem jöhetsz hozzám? — Perche sei pazzo. — Miért vagyok őrült? — Perche vuoi sposarmi. Yossarian ingerkedő nevetéssel ráncolta homlokát. — Nem akarsz hozzám jönni, mivel őrült vagyok, s azt mondod, azért vagyok őrült, mivel feleségül akarlak venni. így van? — Si. — Tu sei pazz! — kiáltott rá. — Perche? — kiáltott vissza Luciana méltatlankodva, s kihívó kerek mellei hetyke haraggal hullámzottak föl-alá a rózsaszín ingecskében, amint méltatlankodva fölült az ágyban. — Miért vagyok én őrült? — Mert nem akarsz hozzám jönni. — Stupido! — kiáltott rá, és csattanósan és lendületesen visszakézből mellbe vágta. — Non Posso sposarti! Non capisol? Non posso sposarti. — Persze, persze, ezt értem én. De miért nem jöhetsz hozzám? — Perche sei pazzo! — És miért vagyok őrült? — Perche vuoi sposarmi. — Mert el akarlak venni. Carina, ti amo — magyarázta, és gyengéden visszahúzta a párnára. — Ti amo molto. — Tu sei pazzo — mormolta elbűvölve Luciana. — Perche? — Amiért azt mondod, hogy szeretsz. Hogy szerethetsz olyan nőt, aki nem szűz? — Mert nem vehettek feleségül. Megint felpattant, fenyegető dühvel. — Mért nem vehetsz feleségül? — követelőzött készen arra, hogy megint kupán vágja, ha udvariatlanul válaszol. — Csak azért, mert nem vagyok szűz? — Nem, nem, kedvesem, hanem mert őrült vagy. Luciana egy percig nyílt szemrehányással bámult rá, aztán fejét hátradobva elismerő, szívből jövő nevetésbe tört ki. Amikor abbahagyta, friss elismeréssel bámult rá, sötét arcának ruganyos, nedvdús szövetei még sötétebbre váltak, delejesen virultak és duzzadtak és szépültek a felszökő vértől. Szeme elhomályosult. Mindkettőjük cigarettáját elnyomta és szótlanul, elmélyült csókkal egymásba fordultak, épp amikor Éhenkórász Joe kacskaringózott be kopogás nélkül a szobába, hogy afelől érdeklődjék, nem akar-e Yossarian kimenni nőket hajkurászni. Éhenkórász Joe bűvölten megtorpant, amikor meglátta őket, és kirobbant a szobából. Yossariant még gyorsabban robbant ki az ágyból és elkezdett Lucianára kiabálni, hogy öltözzön fel. A lány elképedt, Yossarian karjánál fogva durván kirángatta az ágyból, és a ruhái felé lódította, aztán épp időben ugrott az ajtóhoz, hogy bevágja, amikor Éhenkórász Joe futva megérkezett a fényképezőgéppel. Éhenkórász Joe az ajtórésen hagyta a lábát, és nem volt hajlandó kivenni onnen. — Engedj be — könyörgött sürgetően, s közben mániákusan tekergett és vonaglott. — Engedj be! — Pillanatnyi tűzszünetet tartott, hogy az ajtó hasadékán át olyan mosollyal, amit csábítónak szánt belebámuljon Yossarian képébe. — Ez nem Éhenkórász Joe — magyarázta őszintén. — Itt a fő-fő fotográfus a Life újságtól. Nagy kép lesztek nagy borítón. Fő-fő hollywoodi sztár leszel, Yossarian. Multi dinero. Multi válás. Multi timi-tömi egész nap. Si, si, si! Yossarian bevágta az ajtót, amikor Éhenkórász Joe egy cseppet hátra lépett, hogy megpróbáljon fényképet csinálni az öltözködő Lucianáról. Éhenkórász Joe dühöngve rohamozta meg a vastag fabarrikádot, majd visszavonult, hogy erőit újraszervezze, s aztán megint tébolyultan előrerontson. A rohamok között Yossarian magára kapkodta ruháit. Luciana már felvette zöld-fehér nyári ruháját, és szoknyáját épp csípője fölé felfogva tartotta. Yossariant elborította a nyomorúság hulláma, amikor látta, miként tűnik el bugyijában mindörökre. Kinyúlt, hogy elkapja és felemelt lábikrájánál fogva magához húzza Lucianát. Luciana előreugrált, és ráomlott. Yossarian lehunyt szemét és fülét csókolta romantikusan, és combjának hátsó felületét simogatta. Luciana érzékien dudorászott egy pillanatig, de Éhenkórász Joe újabb elkeseredett rohammal dobta törékeny testét az ajtónak és csaknem mindkettőjüket leütötte a lábukról. Yossarian eltolta magától Lucianát. — Vite! Vite! — zsörtölődött vele. — Szedd magadra a holmidat. — Mi a fenét beszélsz? — akarta tudni Luciana. — Gyorsan! Gyorsan! Nem értesz angolul? Gyorsan szedd magadra a holmidat! — Stupido! — szitkozódott vissza. — Vite franciául van, nem olaszul. Subito! Subito! Ez az, amit te mondani akartál. Subito! — Si, si. Ez az, amit én mondani akartam. Subito! Subito! — Si, si — felelte Luciana készségesen, és cipőjéért meg fülbevalójáért futott. Éhenkórász Joe rohamai szüneteltek, mert képeket csinált a zárt ajtón keresztül. Yossarian hallotta a fényképezőgép kattogását. Amikor ő meg Luciana mindketten készen voltak, Yossarian Éhenkórász Joe következő rohamát készenlétben várta, és hirtelen felrántotta előtte az ajtót. Éhenkórász Joe bezuhant a szobába, mint valami esetlen béka. Yossarian ötletesen kicselezte, és kézen fogva maga után vonta Lucianát végig a lakosztályon, ki a hallba. Hatalmas, visszhangzó csattogással hanyatt-homlok, rohantak a lépcsőn, hangosan lélekszakadva nevettek, és valahányszor megálltak pihenni, hangoskodó, jókedvű fejüket mindig egymáshoz ütötték. « (Folytatjuk) |||||| MAGYAR SZÓ Szombat, 1970. okt. 17. wmmmm Stuart Mária EDINBURGH POLGÁRAI Huntly és Bothwell ezalatt Edinburgh irányába vágtatott. Az éjszaka felébredtek, amikor Ruthven zsoldosai betörtek a palotába, és hallották Riccio kiáltásait. Miután látták, hogy Holyroodot fegyveresek vették körül és minden kijáratot elálltak, a Máriához hűséges két nemes úr az ablakon át ugrott ki a kastélyból. Edinburghba érve nyomban felkeresték a polgármestert: — Árulók törtek be a királynőhöz — tudatták vele —, veszélyben van az élete! öt perccel később megkondultak a város vészharangjai és a polgárok a főtéren gyülekeztek. Hamarosan ötszázan verődtek össze. A polgármester beszélt hozzájuk: — A királyné élete veszélyben van, menjünk a segítségére! A polgárok Edinburghból a kastély felé meneteltek. Nemsokára feltűntek Holyrood kivilágított ablakai és a megijedt őrség nem merte elállni a felfegyverzett polgárok útját. A tömeg betört a kastély udvarába. Ruthven és Darnley még a királynő szobájában volt, azonban hangos beszédük ellenére Mária meghallotta a tömeg morajlását és megértette, hogy Edinburgh polgárai érkeztek a segítségére. Szemében határozott láng gyúlt, arca ismét kipirult, és határozott léptekkel az ablakhoz ment. Beszélni akart hozzájuk, hogy igazságtevést kérjen tőlük.