Magyar Szó, 1970. december (27. évfolyam, 329-359. szám)

1970-12-01 / 329. szám

2. oldal VI. Pál pápa ázsiai körútja során Ausztráliába érkezett, előzőleg­ Manilába, a Füülöp- szigetek fővárosába is ellá­togatott. Megtekintette a városnak azt a negyedét, ahol a közelmúltban nagy szélvihar pusztított. MAGYAR SZÓ Kedd, 1970. december . Egy hetipiac, ahol minden kapható Marokkói levél a Magyar Szónak . Oujda, november­i oujdai sónknak, mint bármelyik nagy arab város hetipiacának megtekintése érdekes, de csak az vállalkozzék rá, aki­nek sok a szabad ideje, és akit a nagy tömeg, éktelen zaj nem idegesít. A látoga­tást gyorsan befejezni lehe­tetlen — a nagy tömeg, a sok látnivaló szinte magával ragadja az embert, és bizony 4—5 órába kerül, mire sza­badulhat. De tömött pénztárcát nem ajánlatos vinni, nehogy a nagy „hőségben” elpárolog­jon. Az itteni emberek na­gyon eredeti módon őrzik pénzüket. Mintegy 30 cm hosszú és széles bőrtáskáju­kat (a zabulát), amely a váll­ra akasztott szíjon lóg, a hó­nuk alatt tartják. A szegé­nyek néha egész vagyonukat egy ilyen zabulában őrzik — vele kelnek és fekszenek. A soukra vezető utcák szin­te előkészítik a látogatót a nagy zajra, közlekedési zűr­zavarra, formák, színek tar­kaságára. Fehérek, feketék, sárgák is akadnak, és a szí­nek összes átmeneteit is megtalálja az ember. Az öl­tözékek formáit, szinte rövi­den leírni lehetetlen, látni kell. Ezekben az utcákban a kisiparosok egész sora — asztalos, kárpitos, gyapjúfes­tő, szövőmester — található. A híres keleti szőnyegek va­lóságos halmaza várja a ve­vőt különféle színben, nagy­ságban és minőségben — mérsékelt áron, a selyem­paplanok pedig néha teljesen eltorlaszolják az utcát. Az áru kint hever az ut­cán, míg a mester bent, a műhelyben szorgoskodik, vagy éppen reggeli teáját isz­­sza. A jó hangulatot egy tranzisztoros rádió dobhár­tyát hasogató zaja igyekszik megadni. Az arab zenét ma­gamfajta ember nehezen él­vezheti — már csak azért is, mert nem érti, nem ismeri —, s a dal végét kivárni — ahhoz bizony jó idegzet kell. A souk-látogató fülében pe­dig ez zeng 4—5 órán át. A Medina bejárata előtti nagy tér a taxiállomásnak és a buszmegállónak ad elegen­dőnek nem mondható helyet A tér egyik oldalán a fedett zöldségpiac kupolái alatt rengeteg felhalmozott gyü­mölcs, főzelékféle látható, vele átellenben pedig hatal­mas faszénlerakat várja a té­li hidegeket. Télen a ma­rokkói családok legnagyobb része csak faszénnel fűti a szobát Egy vasedényben gyújtanak tüzet, és akörül melegszenek. Az igazat meg­vallva, a januári napsütés sokkal nagyobb sikerrel me­legíti őket, mint a faszén — hisz a nappali hőmérséklet télvíz idején is 17—20 fok körül mozog. A faszénlera­­katot kis bódék szegélyezik, ezekben fűszeresek, vasasok, rőfösök várják a vevőket Itt mindent megtalál az ember, amire csak szüksége van, az ár pedig tapasztalt­­ságától, ügyességétől függ. Nem messze van innen az ócskapiac, ahol vasárnapon­ként a megszokottnál na­gyobb a sürgés-forgás. Már a bejáratnál 8—10 éves gye­rekek rohanják meg a láto­gatót, és a megszokottnál ol­csóbban kínálnak neki ame­rikai és angol cigarettákat, néhány kereskedő vállára akasztott férfiöltönyt vagy esőköpenyt próbál értékesíte­ni jutányos áron, míg mások japán, német vagy francia táskarádiót kínálgatnak fél­áron eredeti csomagolásban, és fennhangon győzik meg az érdeklődőt az áru kitűnő mi­nőségéről. Ügyesebb keres­kedők kis boltokban rádiót, tévé­készüléket, magnót, le­mezjátszót árusítanak és ja­vítanak. A legjobb készülé­kek a legnagyobb hangerőre kapcsolva olyan éktelen zajt csapnak, hogy szót érteni le­hetetlen. Talán a mutogatás a legcélszerűbb módja itt a közlésnek, ha ugyan van rá elég hely. Az emberek egy­más hegyén-hátán tolongnak, és bizony jó időbe telik, míg a látogató kiverekszi magát a tömegből. M­ély meggyőződésem, hogy az árucikkek ere­dete kétséges, de ellen­őrizni ebben a tumultusban szinte lehetetlen. Az arany­pénz például itt olcsóbb mint az ékszerészeknél. De még az effajta zugkereskede­lemben is két ára van min­den aranytárgynak: ha va­laki nyugtával kínálja a por­tékát (tehát fel tudja mutat­ni eredetét), az drágábban adja, míg a nyugta nélküli ékszer 15—20 százalékkal olcsóbb, hisz eredete kétsé­ges. A világon mindenütt be­csülik és tisztelik az ara­nyat, de itt mintha még többet jelentene: itt imád­ják, minden módot és esz­közt felhasználnak, hogy aranyhoz jussanak. Ritka az a ház, ahol nem tartogatnak egy kis aranyat az öreg na­pokra, s nőket arany ékszer nélkül szinte nem is lehet látni, bármilyen szegények is. Látni kell őket, amikor alkudnak, hogy milyen hó­dolattal viseltetnek e sárga fém iránt, hogyan simogat­ják, dédelgetik, próbálgat­ják, míg végre kifizetik, és szempillantás alatt elrejtik erszényükben, majd elsiet­nek, mintha attól félnének, hogy valaki meglátja, mit vásároltak. Az aranypiacon nagy a kí­nálat, az áru változatos. Egy kisebb arany medalion 8—10 ezer régi dináros áron, aszíg egy-egy széles aranyév néha 1 vagy 1,5 millió régi dináros áron kerül eladásra. Hogy mennyire törvényes ez az aranykereskedelem, azt ne­héz kifürkészni, tény azon­ban, hogy az üzlet nagyban folyik. Leírni mindazt, amit egy arab hetipiacon, soukon lát az ember — nem könnyű. A tarka sokaságból­­nem hiányoznak a jövendőmon­dók sem, és szép jövedelem­re tesznek szert a gyógynö­vény-árusok is, amit még a gyógyszerészek is megirigyel­hetnének. Dr. KASZÁS Antal A Lima—17 után kölcsönvett tudósításunk a bolygóközi automaták lehetőségeiről A Luna—16 talajmintát vett a Holdon, és vissza­tért a Földre. A Luna—17 eljutatta a Holdra az első holdjárót. Ezek a nagy sikerek jelentős mértékben kitolták a kísérletek térbeli határait. A Luna—18 rakétahajtóművei — amelyeknek teljesítménye képes lenne az űrszondát a Naphoz közelebb keringő bolygó, a Merkur körüli pályára juttatni — elvben arra is alkalmasak, hogy egy űrállomást kiröpítsenek a nap­rendszerből. A Holdon később leszálló Űrállomásnak a valóságban majdnem a harmadik koz­mikus sebességre — másod­percenként 16,7 kilométeres száguldásig kell felgyorsul­nia. Ez a sebesség több ösz­­szetevő eredője. A Földről való felemelkedéshez 11,2 kilométeres másodpercen­kénti sebességet kell adni az űrállomásnak, míg a Holdra ereszkedéskor az űr­hajónak másodpercenkénti 2,4 kilométeres sebességre kell lefékeznie — ez a Hol­don egyenlő a második koz­mikus sebességgel. Ugyan­ilyen sebességre van szük­ség a Holdról való felszál­láshoz is. Ezenkívül még má­sodpercenként néhány száz méternyi sebességet a ma­nőverezésre kell fordítani, összeadva a fenti sebesség­­értékeket, arra a következ­tetésre jutunk, hogy a mai űrtechnika már képes olyan készüléket alkotni, amely elhagyhatja a naprendszert. De érdemes-e ilyen kísér­leteket végezni? Valószínű­leg nem. A mai kozmikus rádiókészülékek nem elég nagy hatósugara miatt ugyanis a tudományos ada­tok egyszerűen veszendőbe mennének. Ebből a nézőpont­ból tehát célszerűbb a koz­mikus eszközöket csak any­­nyira felgyorsítani, hogy ne legyenek képesek a Nap vonzóerejének legyőzésére, és kénytelenek legyenek visszatérni a Föld közelébe. Ha például egy űrhajót a Föld forgásával ellentétes irányban, de pályájára érin­tőlegesen 15,5 kilométeres másodpercenkénti sebességre gyorsítunk föl, az nemcsak eléri a Merkur pályáját, ha­nem metszi azt, majd — két teljes elliptikus fordulatot végezve a Nap körül — újra találkozik a Földdel. A ta­lálkozás pillanatáig a Föld egy teljes pillanatot tesz a Nap körül. Az Űrrepülés te­hát egy évig tart, és eköz­ben az űrállomás négyszer metszi a Merkur pályáját. A Merkur pályája erősen excentrikus — 0,47 csillagá­szati egységnyi naptávol és­­131 egységnyi földközel jel­lemzi. Éppen ezért célszerű úgy számítani az űrszonda röppályáját, hogy az — bár meglehetősen nagy távol­ságra, a Merkur más hely­zetében — ismét találkozzon a bolygóval. A szóban forgó bolygóközi szonda a Merkur kutatása közben néha találkozhat a Vénusszal is, mivel a Földre való visszatérésig négyszer metszi e bolygó pályáját. Ami azt illeti, a Venus kö­­rülrepülésével kombinált és a Földre visszatérő egyéves űrexpedíció más pályán is megvalósítható, mégpedig az előbbi változatnál másod­percenként mintegy másfél kilométerrel kisebb startse­bességgel. Elliptikus pályán egy év alatt az űrszonda a Marsot is körülrepülheti, majd visz­­sza­térhet a Földre. Ebben az esetben a rakéta-hajtóművek­nek 16,1 kilométeres másod­­percenkénti kezdősebességet kell adniuk, mégpedig a Föld pályájával 22,5 fokos szög alatt. A bolygók azon­ban meglehetősen ritkán ta­lálhatók a fenti módon vég­rehajtott kozmikus kísérle­tek szempontjából kedvező helyzetben. Éppen ezért cél­szerűbb az automatikus űr­állomás Földre való vissza­téréséhez két évig tartó pá­lyát választani. Egy ily mó­don kiválasztott pályára minden 2,14 évben felbocsát­hatók rakéták. A Marsot a megadott tá­volságra megközelítve az űr­szonda elhalad a bolygó mel­lett, és a bolygóközi térbe kerül. Eközben azonban — hála a Mars tengely körüli forgásának — az űrállomás lefényképezheti a bolygó fe­lületének nagy részét. Egy­idejűleg a fedélzeti automa­ták megvizsgálhatják a Mars légkörét, mágneses te­rét és a bolygó más jellem­zőit. A rajt időpontjától szá­mított egy év elteltével az űrállomás eléri pályájának legtávolabbi — 2,175 csilla­gászati egységnyi — pont­ját. Ebben a pontban a Nap­hoz viszonyított sebessége minimális — másodpercen­ként 16 kilométer lesz. A továbbiakban az űrállomás újra közeledni kezd a Mars pályájához, de — másodszor is metszve azt — már nem találkozik a bolygóval. Be­fejezve elliptikus röppályá­ját, az automatikus űrállo­más két év múlva a Föld elhagyásakor kapott sebes­séggel tér vissza a Földre. Az űrállomás az űrrepü­lés során szerzett informá­ciókat laboratóriumában tá­rolhatja, vagy az anyag egy részét még a leszállás előtt rádión továbbíthatja. Hason­lóképpen működhetnek a naprendszer többi bolygójá­hoz küldött űrszondák is. Szolzsenyicin nem utazik Stockholmba Alekszandr Szolzsenyicin szovjet író — a svéd aka­démia közleménye szerint — nem utazik Svédország­ba, hogy december 10-én személyesen vegye át a Nobel-díjat. A Daily Telegraph című újság úgy értesült, hogy Szolzsenyicin nemrég újabb regényt fejezett be, amely­ben az első vilgáháború eseményeivel foglalkozik. Ebben a művében csak a háború borzalmai ellen emeli föl a szavát, és nem bocsátkozik társadalombí­rálatba. Conte de Murville volt francia miniszterelnök a legnevezetesebb nyugati po­litikus, aki a kulturális forradalom óta meglátogatta Kínát. Személye, látogatása a legmeggyőzőbb bizonyítéka annak, hogy Kína megnyitotta kapuit a világ előtt. André Bettencourt, francia tervezésügyi miniszter készítette elő Couve de Murville látogatását. Pekingből hazatérve, félreérthetetlenül kijelentette: —■ Kína helyre kívánja állítani kapcsolatait a világgal. A bezárkózás idősza­ka után a nyitás korszaka következik. Igen sok adat, részlet, számtalan újsághír és hírmagyarázat erősítette meg a francia miniszter megállapítását. (1) Az adatok közül talán a legékesebben szól az, amely arról számol be, hogy a kulturális forradalom időszakában a vi­lág legnépesebb országát az egész vilá­gon mindössze egy diplomata képviselte nagyköveti rangban. Az ősz kezdetéin vi­szont már 26 kínai nagykövet intézte ha­zája ügyeit szerte a világon. Mindezzel egyidejűleg egyre gyakrabban érkeznek hírek a kínai változásokról, az ország belpolitikájában és gazdasági éle­tében történő igen fontos eseményekről. Úgy látszik, eltűnőben van a világszerte kialakult nézet, hogy „a kínai óriás a zűr­zavar örvényébe merült”. A kulturális for­radalom meghökkentő eseményei után, minden jel a kínai politikai intézmények megszilárdulásáról, a gazdasági gépezetben végrehajtott változásokról és általában az élet folyamata­inak megszilárdulásáról ta­núskodik. Valami mozog a párt vezető soraiban is, olyan elképzelések is kiala­kultak már, hogy más valaki veszi át Liu Sao-csitől a köztársaság elnöki tisztséget. „A régi Jó idők” Kína eddigi legnagyobb kereskedelmi partnere, Japán is más szemmel néz a szomszédos államóriásra. Egy tokiói újság írta a közelmúltban: „Úgy látszik, vissza­térünk a régi jó időkre, és üzletembereink ismét kereskedhetnek Kínával”. A „régi jó idők” a japán kereskedők számára az 1964 és 1966 között eltelt esztendők vol­tak, amikor Kína a legnagyobb érdeklő­dést tanúsította a népeik közösségéhez való csatlakozás iránt. A japán üzleti körök­ben úgy vélik, hogy ismét „van valami a levegőben”. Az újság jövendölését sok tekintetben megerősítette a hagyományos kantoni vá­sár, amelyen 1100 japán, 150 német, 80 t­rit, 50 kanadai és mintegy 200 más or­szágbeli üzletember seregletet egybe. Töb­bek között ezúttal először jelentek meg a vásáron egy olyan cég képviselői, amely­ben igen nagy szerepe van az amerikai tőkének is. Ott voltak egy nagy ameri­kai vegyigyár japán képviseletének veze­tői is. Adatok szólnak arról is, hogy Kína fo­kozta árucsere-forgalmát Kelet-Európá­­val, és egyre több hír érkezik, hogy Kína helyreállítja kereskedelmi kapcsolatait a világ más államaival is. A közelmúltban írta egy spanyol újság, hogy Barceloná­ban három kínai üzletember látogatását várják. A feszültség után Május elsején, a munka nemzetközi ün­nepe alkalmával rendezett fogadáson Mao Cetung elnök sok év után ezúttal első ízben fogott kezet India ügyvivőjével, halott tudvalevő, hogy Kína 1962-ben a határ mentén vívott csatározások igen fe­szült helyzetet teremtett Indiával. Azt ál­lítják, hogy Mao elnök ez alkalommal azt mondta az indiai ügyvivőnek, hogy a két nagy országnak közelednie kell egymás­hoz. A Kínával határos másik nagy ország képviselői ekkor már hónapok óta Pe­­kingbe ültek. A két állam között már­­már háború robbant ki. Egy szovjet dip­lomata állítólag ezt mondta egy nyugati újságírónak: — Képviselőink hetek óta ülnek rezi­denciájukban, teázgatnak, és várják, hogy megcsendüljön a telefon és megbeszélhes­sék a találkozó kezdetét. És mégis, noha a kínai—szovjet tárgya­lások lassan haladnak előre, tény, hogy tárgyalnak, és hogy a két nagyhatalom közötti viszony jóval enyhébb, sőt ked­vezőbb, mint másfél évvel ezelőtt volt. (Folytatjuk) A stockholmi világ­értekezlet elítélte az USA politikáját Általános megítélések sze­rint a Stockholmban tegnap befejeződött Indokínáról szó­ló világértekezlet részvevői egyrészt igen keményen el­ítélték az USA délkelet­ázsiai politikáját, másrészt erőteljes támogatásukról biz­tosították Vietnam, Laosz és Kambodzsa népét. Az értekezlet munkájában mintegy 50 ország képvise­letében több száz ismert tu­dós, politikus és közéleti munkás, valamint jó néhány nemzetközi és nemzeti béke­mozgalom képviselője vett részt. A részvevők között volt a Vietnami DK, a DNFF, a Patet Lao és a kambod­zsai felszabadítási front kül­dötte, valamint az amerikai háborúellenes mozgalmak képviselője. Az értekezleten Gusztáv Vlahov, a Szövetségi Szkupstina alelnöke vezeté­sével részt vett a délkelet­­ázsiai népek megsegítésére alakult jugoszláv országos bi­zottság küldöttsége is.

Next