Magyar Szó, 1972. február (29. évfolyam, 30-58. szám)

1972-02-01 / 30. szám

2. oldal Meghalt a nepáli király Nepálnak meg kell mutatnia, hogy megőrizheti függetlenségét a két tömb között — ez volt a politikai hitvallása Katmanduból jelenti az AP. Tegnap kora reggel, 51 éves korában szívroham kö­vetkeztében elhunyt Mahendra nepáli király. A kormány közleménye szerint az új király Mahend­ra legidősebb fia, a 26 éves Birendra Bir Bikram Shah Déva herceg lesz. A hindu szokások szerint az elhunyt király holttestét elégetik. Ennek időpontját még nem tűzték ki. Mahendra Bir Bikram Shah Déva 1955-ben lépett trónra, apja, Tribhuvan ki­rály halála után, ő volt a mai világ egyetlen hindu ki­rályságának kilencedik ural­kodója. A Shah Déva uralko­dóház egyébként 1743-ban jött létre. A nepáli király igen tevé­keny uralkodó volt: közvet­lenül részt vett az országve­zetésben, kialakította az ál­lami önigazgatás sajátos rend­szerét, amellyel a parlamen­tarizmust váltotta fel Nepál­ban. Mahendra király végrehaj­totta a földreformot. Fiatal­korában földalatti mozgal­mat szervezett a mindenha­tó Rana család ellen. Szüle­tésétől kezdve egészen 1950- ig ennek a családnak a fog­lya volt. A család bukásáig nem hagyhatta el a királyi palotát. Mahendra király elismert lírai költő volt. A külpolitikában abból in­dult ki, hogy a kis himalá­­jai ország politikai, földraj­zi és stratégiai szempontból is igen kényes helyzetben van. Éppen ezért úgy tar­totta, hogy Nepál csak az el nem kötelezettség révén ma­radhat fenn, és nagy erőfe­szítések árán, valamint kül­földi segély útján fejlődhet. — Nepálnak meg kell mu­tatnia, hogy egy kis, demok­ratikus ország, amely két erős tömb közé szorult, meg­őrizheti-e függetlenségét, sza­badságát és szuverenitását — mondta egy alkalommal a nepáli uralkodó. Az utóbbi években Ma­hendra király sokat beteges­kedett. Az első szívroham 1968-ban érte. Két hónappal ezelőttig Londonban volt gyógykezelésen, de vasárnap­­újabb szívrohamot kapott, s az orvosok erőfeszítése hiá­bavalónak bizonyult. Fosztogatnak és erőszakoskod­nak az osztrák vonatokon Nehéz feladat előtt áll a rendőrség , Bécsből jelenti a Tanjug. Szinte megoldhatatlan problémával birkóznak Ausztria közbiztonsági szer­vei. A személyvonatok biz­tonságáról van szó. A vo­natok ellen ugyanis a bűnö­zők egyre gyakrabban kö­vetnek el támadásokat. Az utóbbi tizenkét nap alatt három ízben is megtámad­ták az utasokat. A rendőrség intézkedése­ket tett, hogy megakadá­lyozza a bűncselekménye­ket az Ausztrián át közle­kedő gyors- és expresszvo­­natokon. A hétpróbás go­­nosztevők a Tainem-exp­­resz szerelvényein működ­nek, a Salzburg és az osztrák—jugoszláv határon levő Villach közötti szaka­szon. Egyelőre a fokozott el­lenőrzés sem jár sikerrel: ismeretlen tettesek továbbra is fosztogatják és bántal­mazzák az utasokat, kivált­képpen a Nyugat-Németor­­szágból haza vagy Jugoszlá­viából az NSZK-ba utazó jugoszláv munkásokat. Az osztrák vasútigazgató­­ság nagy dilemma előtt áll. Ha ugyanis túlságosan meg­szigorítják az ellenőrzést, számottevően csökkenhet az utasok száma, tehát meg­történhet, hogy a vasút rá­fizet. Ha viszont nem tarta­nak állandó szigorú ellenőr­zést, az utasokat veszélynek teszik ki. Nyilvánvaló, hogy szavatolni kell az utasok biztonságát, de ez természe­tesen újabb kiadásokat von maga után, s azokat a kifi­­zetődőség határán levő vagy éppen veszteséggel dolgozó vasúti vállalatnak kell meg­térítenie. Edgar Snow megbetegedett A kínai kormány orvost küldött Svájcba, hogy segítsen gyógyításában Pekingből jelenti a Reu­ter. A kínai kormány Svájcba küldött egy orvost, hogy ke­zelje Edgar Snow-t, a neves amerikai újságírót és publi­cistát, a Vörös csillag Kína fölött című könyv szerzőjét, a kínai forradalom króniká­sát. A hírt Csou En-laj kínai miniszterelnök közölte egy csoport amerikaival, az új kínai politika bizottsága tag­jainak. Ez a küldöttség már néhány napja a Kínai Népköztársaságban tartóz­kodik. Csou En-laj nagyon aggó­dik Edgar Snow egészségi állapota miatt. A 66 éves publicista annak idején, 1936- ban Jenamban találkozott Mao Cetunggal, Csou En­­laj­jal és a kínai forradalom több más vezetőjével. Onnan küldte a világnak az első hi­teles információkat a kínai partizánokról. Edgar Snow legutóbb 1970 végén találkozott Mao Ce­­tung elnökkel. Tavaly egy írásában be is számolt erről a beszélgetésükről, s abban helyezte kilátásba első ízben, hogy Mao Cetung hajlandó fogadni Nixon elnököt, akár mint turistát, akár mint az Egyesült Államiak elnökét. MAGYAR SZÓ Kedd, 1972. február 1. Minden ötödik csecsemő meghal a fejlődő országokban A fejlődőben levő orszá­gokban az idén meghal az egyéves kort be nem töl­tött csecsemők 20 százalé­ka. A túlélők nagy része viszont a rossz táplálkozás, a lepra és a trachoma ál­dozata lesz. Afrikában a gyermekha­landóság húszszor, sőt negy­venszer is nagyobb, mint Európában és az Egyesült Államokban. Ez a szomorú tény is ar­ról tanúskodik, hogy mi­lyen nagy különbség van a fejlődőben levő országok (tehát egész Afrika) és a fejlett iparú országok kö­zött. A fejlett iparú országok­ban 500—1000 lakosra jut egy orvos, Afrikában 20 000—30 000 emberre jut egy. Vannak olyan afrikai országok is, amelyekben egyetlen orvosnak 70 000 lakost kell ellátnia. A miniszterek és rajongóik Böngészgetés a politikusok magánpostájában „Két gyertyát gyújtottam a templomban Szent Dam­­ján oltárán, hogy minél előbb elmúljon az ön nát­hája. Mindennap gondolok önre, miniszter úr, és estén­ként ájtatos imámba fog­lalom” írta egy jámbor köl­ni hölgy a nyugatnémet el­lenzéki politikusnak, Rainer Barzelnak. Kriemünde Bar­­zel, a politikus felesége, jog­gal lehet féltékeny, mert fér­je magánpostájában rajon­gói nemcsak receptekkel és egészségügyi tanácsokkal lát­ják el. Minden tévészerep­lése után a politikus virág­csokrot kap egy eddig még ismeretlen hölgytől. Ruth Brandtnak, Willy Brandt kancellár feleségé­nek nincs oka aggodalomra ismeretlen konkurrensek mi­att. A szövetségi kancellár­nak ugyanis rendszerint hí­res személyiségek írnak a világ minden részéről. Mar­lene Dietrich, a Hollywood­ban élő „kék angyal” ezt írta neki: „Évekig kerestem Németország jelképét, egy olyan szimbólumot, amely­ben bizalmam lehet. Most önben, Brandt úr, megtalál­tam. Az én szememben ön képviseli az igazi Németor­szágot!” Katja Ebstein slá­gerénekesnő szerényebben fogalmazta meg gondolatait: „Rajongok önért, kancellár úr!’ ’Ugyanígy vélekedik Sen­­a Berger világhírű színész­nő is: „Nagyra becsülöm önt, kancellár úr, úgy is mint politikust, úgy is mint férfit!” Egy egyetemista lány a következő szövegű távirat­ban gratulált Willy Brandt­nak a Nobel-díjhoz: „A mai napon ismét rend és igazság van a világon!” Willy Brandt előde, Georg Kurt Kiesinger keresztény­­demokrata politikus sem pa­naszkodhat arra, hogy sze­gényes a magánpostája. A szerelmes levelek számát és tartalmát illetően ő minden más politikus előtt utolérhe­­tetlenül vezet. Ismerősei azt állítják, hogy magánpostáját minden világhírű színész megirigyelheti. Egy kölni hölgy így lelkesedik: „A múlt héten először volt alkalmam önt személyesen is látni, ön a valóságban sokkal szebb, mint a tévé képernyőjén!” Egy bizonyos Ursula, aki mindennap ír neki Essenből, közelmúltban küldött az ex-kancellárnak egy nyak­kendőt, mert — ahogy a kí­sérőlevélben írta: „A tévé­fellépései alkalmával hor­dott nyakkendői ódivatúak”. Legközelebbi tévéfellépése­kor Kurt Kiesinger az aján­dékba kapott nyakkendőt kö­tötte nyakába. Ursula köz­vetlen az adás után telefonon felhívta a tévé szerkesztősé­gét, hogy közölje a politikus­sal, milyen jól áll neki a nyakkendő. Sajnos, nem volt szerencséje, mert az interjú nem volt egyenes adás, ha­nem előző napon vették film­szalagra. Egy karlsruhei hölgy konkrét javaslatot tett a politikusnak: „Nagyon ké­rem, váljon el a feleségétől, én várok önre!” Scheel külügyminiszter ud­varias levél formájában visz­szaküldi rajongóinak a fény­képeket, amelyeket külde­nek neki: „Visszaküldöm önnek, asszonyom, a képét, s biztosíthatom, hogy ön va­lóban bájos, de félek, hogy ez a kép hiányozna a képes­albumából!” Scheel a Szabad Demokrata Párt elnöke, min­den rajongó levelére udva­riasan válaszol. Castoro Rau­­xelból írta neki egy nő: „Éj­jelenként arról álmodozom, hogy világkörüli úton vagyok önnel!” Scheel udvarias vá­lasza: „Kérem, maradjon ez az ábránd valóban csak álom. A valóságban nagyon fárasztó, unalmas és idegfe­szítő egy külügyminiszter társaságában világkörüli utat tenni. Nincs benne semmi romantika!” Egy diáklány ezt írta: „Ön, miniszter úr, ál­maim csúcspontja!” Scheel válaszlevele: „Kérem, kedves kislány, vigyázzon, udvarló­ja meg ne tudja, hogy nem őt helyezi álmai csúcsára!” Dunja Rajter jugoszláv származású énekesnő elra­gadtatással beszél Scheel énekhangjáról (a külügymi­niszter egyébként egy bonni férfikar állandó tagja): „ Ezzel a hanggal nem is cso­da, ha elbájolja a női szíve­ket! — mondja Dunja Rafter. Scheel egy csokor rózsával köszönte meg neki a bókot. Énekesnőnk pedig egy üveg jugoszláv Ilipovicával viszo­nozta a miniszter figyelmes­ségét. /ТУУТ77ДА MINDENHATÓ (2) S végül, Nixon elnök Hoovernak nem­csak azokból a napokból való barátja, amikor a képviselőház Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottsága a kom­munisták üldözésével foglalkozott. Nixon, a ravasz politikai vezető, jól tudja, hogy Hoover — akár bírálják, akár nem — a mai nap is a legtekintélyesebb amerikaiak sorába tartozik, s hogy az akarata ellen történő esetleges leváltása minden bi­zonnyal súlyos megrázkódtatásokat okoz­na a közéletben. Nixon pontosan tudja azt is, hogy egy ilyen képességű ember utód­jának a megválasztása kivételesen nehéz és kényes feladat, s a választás kétség­kívül legalább annyi embert elkeseríthet, amennyit kielégíthet. Ez az állapot persze már sok éve fenn­áll. Kennedy elnök 1960-ban, Nixon elnök 1968-ban, a megválasztásukat követően legelőbb arról döntöttek, hogy újra Edgar Hoovert nevezik ki az FBI igazgatójává. Lyndon Johnson elnök 1964-ben külön ha­tározatot hozott, amelyben kimondta, hogy állami érdekből Hooverra nem érvényes az az előírás, hogy 70 éves korában kö­teles nyugdíjba vonulni. Mindennek ellenére egy dolog egyre nyilvánvalóbb. Edgar Hoover, a legenda, a bürokrata, a törvény hűséges alkalma­zottja és őre, pályafutásának a vége felé jár. Nem pusztán azért merészeljük ezt kimondani, mert visszavonulásával kap­csolatban egyre több mendemonda kering a közvéleményben, hanem azért is, mert az idő kérlelhetetlenül megteszi a magáét, s az idő „aknamunkáját” még az FBI mindenható igazgatója sem tudja semle­gesíteni. De bárki legyen is az Egyesült Államok elnöke, akkor, amikor elérkezik az igazga­tó leváltásának ideje, nem hozhatja majd meg a mindenkori amerikai elnök legfon­tosabb döntését anélkül, hogy föl ne ten­né magában a kérdést: kicsoda Hoover és mi az FBI manapság, s miért és mi mó­don lettek azzá, amik? A felülmúlhatatlan bürokrata Edgar Hoover, egy kormányhivatalnok két gyermeke közül a fiatalabbik, 1895. január 1-én született a Seward Park ne­vű washingtoni negyedben. A George Washington jogtudományi egyetemet végezte el, s először a kong­resszusi könyvtárban, majd az igazság­ügy-minisztériumban kapott alkalmazást. Több munkahelye nem is volt. Sohasem házasodott meg, s az FBI-ben betöltött munkakörén kívül úgyszólván nem élt nyilvános életet, ha csak nem számítjuk a lóversenyek iránti rajongását. Joggal el lehet róla mondani, hogy egyedüli élet­célja az FBI érdekeinek és hírnevének a védelme volt. Hoover — ahogy egy alkalommal Joseph Kraft mondta róla — kétségkívül komp­lett bürokrata. A nagy gépezet, amely az irányítása alatt áll, jórészt azért működik, hogy önmaga számára biztosítsa a zavar­talan működést. S mi más a valódi bü­rokrácia, mint éppen ez? Mondhatni hát, hogy Edgar Hoovernek sikerült az FBI-t a szó szoros értelmében tökéletes bürok­ratikus gépezetté fejlesztenie. Vagyis erre képes volt egészen a közel­múltig. Az újabb tények ugyanis arról ta­núskodnak, hogy az utóbbi években képes­ségei jócskán eltompultak, nem csupán előrehaladott kora miatt, hanem azért is, mert Hoover bürokratikus lelkületéből eredő hibát vétett: túlságosan is sokáig maradt meg tisztségében. Az idő elszállt fölötte, s ő apránként beleolvadt a szür­keségbe, mert korát és a körülötte levő világot immár alig-alig érti. A bürokrácia kérlelhetetlen törvényei A felszínes szemlélődő úgy látja, hogy Hoover birodalmában minden a legna­gyobb rendben megy. Az FBI-nek meg­van a maga titokzatos kartotékja, a bűn­ügyek felderítését szolgáló világhírű la­boratóriuma, saját akadémiája, s sok mil­lió ujjlenyomatból álló gyűjteménye. Az intézmény kiváltságos helyzetéről tanús­kodik mindenekelőtt az, hogy az FBI al­kalmazottainak és ügynökeinek — az ál­lami hivatalnokok mércéjével mérve — igen nagy a fizetésük és külön nyugdíj­­kedvezményekben is részesülnek. Egy FBI-ügynök kezdő fizetése csaknem 12 000 dollár évente, más szolgálatokban boldog lehet a kezdő, ha megkapja az évi 7000 vagy legfeljebb 8000 dollárt. (Folytatjuk) Fegyveres afrikaiak összetűzése a dél-afrikai rendőrséggel Fokvárosból jelenti a Reu­ter. Négy bennszülött életét vesztette vasárnap a dél-af­rikai rendőrség és az owam­­bo törzs tagjai közötti össze­ütközésben — közölte hétfőn reggel a dél-afrikai rendőr­ség. A közlemény szerint va­sárnap mintegy 100 felfegy­verzett afrikai megtámadott egy rendőrjárőrt az angolai határ közelében. Négy nappal ezelőtt is tör­tént egy összeütközés a rendőrség és az owambo törzs tagjai között. Akkor két afrikai vesztette életét. A háborúk ára Az U. S. News and World Report című hetilap nemrég elégedetlenül állapította meg, hogy 1971-ben a külföldön állomásozó amerikai csapatok létszáma több mint 220 ezer­rel csökkent, s ez a legna­gyobb évi létszámcsökkentés a­z utóbbi 16 év alatt. Az U. S. News statisztikájából azonban a sugallt optimiz­mus ellenére is kiderül, hogy a 2,6 millió amerikai kato­na egyharmada még mindig külföldön vagy idegen tenge­­reken teljesít szolgálatot. Az amerikai hadsereg tehát a je­lentősnek minősített változá­sok ellenére sem adta fel vi­­lágcsendőri szerepét. De be­széljenek a tények. A kül­földön állomásozó amerikai csapatok létszáma a lap ki­mutatása szerint a követke­ző: Guantanamo 3 000 Más területek 1 000 MÁS TERÜLETEK: Figyelemre méltó az U. S. News kimutatása, mibe ke­rültek eddig a háborúk az Egyesült Államoknak. A szé­pített statisztika szerint, Vi­etnamban 45 619 amerikai vesztette életét, 302 393 meg­sebesült. Koreában 33 629 halt meg, 103 284 sebesült meg, a második világháború­ban pedig 291 557 volt a ha­lottak, 670 846 pedig a sebe­sültek száma. Az első világ­háború adatai: 53 402 halott és 204 002 sebesült. Ami a háborús költségeket illeti: az első világháború 26 milliárdba, a második 341 milliárdba került az USA- nak, a koreai háború 17 mil­liárdba, vietnami pedig 120 milliárdba. DÉLKELET-ÁZSIA: EURÓPA: Nyugat-Németország 215 000 Nagy-Britannia 20 000 Spanyolország 9 000 Törökország 7 000 Olaszország 10 000 Görögország 3 000 Belgium 2 000 6. flotta 21 000 Kanada, Bermuda­­szigetek 4 000 Grönland, Izland 4 000 Déli-sark 3 000 Marokkó 1700 Irán 1000 Etiópia 1500 Más területek 34 000 Dél-Vietnam 171000 Thaiföld 32 000 Hadiflotta 13 000 CSENDES-ÓCEÁN ÉS KELET-ÁZSIA: Korea 43 000 Fü­löp-szigetek 16 000 Okinawa 45 000 Tajvan 9 000 Japán 30 000 Gaum 10 000 7. flotta 52 000 LATIN-AMERIK­A: Panamai csatorna­­övezet 11 000 Puerto Rico 6 000,

Next