Magyar Szó, 1972. március (29. évfolyam, 59-89. szám)
1972-03-12 / 70. szám
12. oldal MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1972. márc. 12. A zene mindenkié Illyés Gyula Kodály Zoltánról Az idén ünnepük világszerte Kodály Zoltán, a nagy magyar zeneszerző születésének 90. évfordulóját. Az Újvidéki Rádió ez alkalomból felkérte ILLYÉS Gyulát a magyar irodalom kiváló képviselőjét, mondjon bevezetőt a március 7-én kezdődő, s háromhetenként jelentkező sorozathoz. Az interjú egy részletét Kodály halálának 5. évfordulója alkalmából közöljük. ILLYÉS: ...Nem kell tagadnunk, hogy a Duna menti népek a történelem utóbbi évtizedében eléggé szétszakadtak; vigasztaló viszont az, hogy éppen a legnagyobb emberei tudják ezeket a népeket egyesíteni. Az a különös, hogy a Duna-völgyi népek sokkal közelebb álltak műveltségileg egymáshoz akkor, amikor még nem írtak, amikor még a népdallal, a zenével, a mesével a legendákkal érintkeztek. Hunyadi János a szerbek, horvátok, bolgárok, tehát a balkániak épp olyan hősként ünnepelték, mint a korabeli magyarok Marko királyfit és nem egymás nagy hősét a Balkánnak. Kodálynak és Bartóknak óriási érdeme, hogy ezt a testvériséget ismét föl tudták újítani... Nagyon vigasztaló körülménye az emberi természetnek az, hogy ha valaki valamiben igazán nagyot, fontosat alkot, az jellemben is kitűnővé válik. Vannak írók és költők, akiknek a jelleme ellen, noha hatalmas tehetségek, kifogás merül fel, de az igazi nagyok, az igazi nagy alkotók embernek is ilyen kitűnők. Ilyen kitűnő embernek ismertem én meg — volt rá alkalmam — magát Kodály Zoltánt is. Szerényebb, munkatudóbb, alázatosabb, feladatát jobban végző embert keveset tudnék felsorolni. Mindnyájan tudjuk, hogyan töltötte az ifjúságát: igen jó érvényesülési lehetőségekkel kezdhette volna rögtön magas röptű pályáját — Debussy kedvence volt — és ő mégis Bartókkal együtt visszament a néphez, a népnek a zenéjét tanulmányozta, abból teremtett óriási egységet. Ami még ennél fontosabb számomra, hogy őáltala fedeztem fel, hogy a zene az nem valami elzárt, kiváltságos, csak kevéseknek megadatott élvezet, mint módjuk a festészethez való értés, ha nem mindenki számára elsajátítható valami. Én magam verejtékezve emlékszem még mindig, hogy valahányszor a középiskolában év elején énekpróba volt, engem már a második kísérletnél félreállítottak a „botfülem” miatt, tehát használhatatlannak bizonyultam az énekkarban. Ezért lemondtam arról, hogy a zenéhez valaha is több közöm legyen, mintsem hallgassam a mások énekét. Véletlenül olyan vidékről származom, Tolna megyének Ozora és Ürög közötti részéről, ahol, tudjuk, Bartók a legrégibb, legidősebb népdalokat gyűjtötte össze; ezeket én gyermekkoromban mind ismertem, de nem mertem énekelni őket, mert hisz a barátaim is szinte leintettek, félrevittem ugyanis a dallamot ... Kodály óriási pedagógiai művet alkotott a zeneoktatásban. Szerinte a zenéhez való nem értés az analfabetizmussal egyenlő. Erről le lehet szoktatni az embereket, hisz a zene művészete mindenki számára egyformán nyitva van. Én jó egypárszor beszéltem vele hasonló dolgokról és a kreatív, teremtő, a gyűjtő munkásságán kívül ezt a pedagógiai szorgalmát tartottam — hát nem egyenrangúnak az előbbivel, de — óriási fontosságúnak. Arra törekedett, hogy egy egész népet megtanítson énekelni, később azt mondta: az egész emberiséget szeretném megtanítani jól és szépen énekelni, jót és szépet énekelni, mert az rögtön a jellemet is megváltoztatja. Tehát, nagyobb feladatokat nem tudok elképzelni részetekről, mint hogy az ő teljes munkásságát ismertessétek meg ott nálatok. Mert ha a magyar nép az elmúlt századokban adott a nemzetközi civilizációnak értékes embereket, akkor azok első sorában Bartók és Kodály áll. Hozzá kell tennem, noha Bartókot sok tekintetben európaibbnak, nyugtalanabbnak, korszerűbbnek tekintik, én szorgalmasabbnak, hívebbnek Kodályt tartom. KÉRDÉS: Hatott-e önre Kodály Zoltán működése, munkássága? ILLYÉS: Ha valaki nagy dolgot művel, az országosan nagy lesz és így azokra is hat, akik tulajdonképpen a szakmáján kívül esnek. Kodálynak és Bartóknak óriási hatása volt a nem zenével foglalkozókra is, mindenkire aki azt érezte, hogy tisztességesen kell élni. Hogy becsületesen kell elvégezni a munkát, hogy becsületbeli kötelességünk van a nép iránt, amely eltart bennünket, amelynek a sorsa nem kedvező, s melynek a milliói szenvednek. Kodály és Bartók ilyen tekintetben közvetlen folytatói Adynak, Babitsnak, Móricának és a hasonló elődöknek. Kodály irodalmilag is hatott az egész úgynevezett népies iskolákra, hisz ráterelte figyelmünket arra, hogy bonyolult kérdéseket roppant egyszerű módon is ki lehet fejezni. Szóval, általában a XX. század abba a betegségbe esett — magunk se tudjuk, mennyire barokk korszak vagyunk —, mely egyszerű dolgokat rengeteg dísszel, hozzáadással magyarázgat. Kodályon ez a betegség nem fogott. Az egyszerűséget a népdaltól tanulta és vette át Bartókkal együtt. Hisz a népdal tud tömöríteni, mély igazságokat kifejezni, egypár jól megtalált mondattal, egypár primitívnek látszó, de lényegbe vágó rímmel, amire a legnagyobb művészek se képesek. Kodályék ezt adták át az irodalomnak a példájukon kívül. KÉRDÉS: Hol ismerte meg Kodály Zoltánt és milyen viszonyban voltak? ILLYÉS: Hát ez elég humorosan történt. Kodály engem tulajdonképpen síelni tanított meg. Egyszer valahol hajdanában egy hegyen síeltem igen kezdetlegesen, és ő odajött hozzám. „Te ezt nagyon rosszul csinálod. Nem így kell síelni” — mondta. Tehát én még ma is azzal dicsekszem, hogy ha másra nem, de síelni ő tanított meg. Persze ezt csupán a tréfa kedvéért fűztem hozzá. Mindenesetre tudni kell, hogy Kodály sportember volt, ápolta testét. Kötelességeinek eleget tett, de tornázott, úszott, kirándult, síelt, korcsolyázott. Ami pedig kötelességtudását illeti, arra elmesélnék egy esetet. Magyarország, mint majdnem minden ország, tele van ilyen nyelvművelő, kiejtésjavító, egyszóval nyelvészeti társaságokkal, amelybe az embert beválasztják úgy, hogy évente egyszer odamegy, de legtöbbször elblicceli, mert ki bírja végigülni tizenöt-húsz nyelvész értekezését arról, hogy az ikes igét hogyan használjuk, vagy milyen kifejezés magyaros, illetve nem az ... Nos, engem, mivel valóban foglalkoztam a magyar nyelv törvényeivel, megtiszteltek, hogy egy ilyen társaságba beválasztottak. Kijelentettem ugyan, hogy erre nekem kevés időm lesz, nem fogok oda eljárni, de úgy fordult, hogy egyszer mégis elmentem, és kit leltem ott tíz-tizenkét ember társaságában? Kodály Zoltánt! Ezeknek a jelentéktelennek látszó nyelvművelő üléseknek együttesen minden héten ott volt,, fölszólalt és törődött a problémákkal. Tehát, nem létezett számára úgynevezett nagy és kis probléma. Mindenütt valami merev hű konoksággal megállta a helyét. Összegezésül: egészségesen élt, betartotta azt, amit vállalt, óriási művész volt és végtelenül fegyelmezett. KÉRDÉS: Hogyan lehet tovább menni Kodály nyomdokain? ILLYÉS: Noha a politika, a gazdasági érdek, a félreértés, az őrület elválasztotta a Duna-völgyi népeket egymástól, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy azok szellemében egyesüljünk, akik minden népet egyformán, makulátlanul szerettek, az igazi értékeik miatt. Ezek közé, ugye, elsősorban Bartók és Kodály tartozik, de aki a magyarságot képviselte, aki a magyar dalt nyújtotta a többi nép felé, s akit mindenkinek jól meg kell ismernie, az Kodály Zoltán. Örülök tehát, ha csak egy alkotásával is többet ismer meg a jugoszláviai — nemcsak magyar, hanem minden ott élő — valamennyi nép fia. Kodály nagyságát és művészetét tehát először meg kell ismertetni az emberekkel. Ez a ti feladatotok. GUELMINO Sándor Előttünk áll az újvidéki Forum Könyvkiadó 1972. évi kiadói terve; az írókkal folytatott minapi megbeszélésnek is tárgya volt, s ha sajátságos kiadói törekvést kivántunk fölfedezni benne, akkor elsősorban az ötlik szemünkbe, hogy egy korábban megvitatott — és elfogadott koncepciónak megfelelően — fokozatosan megjelentetik majd irodalmi hagyományaink és művelődéstörténeti múltunk egyes kapitális műveit. Hagyományaink megjelöléssel, három műből álló fejezetet találunk e kiadói tervben (Sinkó Ervin Korai esszék, Katona Imre, Kopácsi népmesék , Bori Imre A jugoszláviai magyar avantgarde), a Kövek elnevezésű sorozatban pedig három olyan mű kiadása várható, amelyek nyitányát jelentik majd egy hosszú távra tervezett, kultúrhistóriai megismerést és fölméréseket szolgáló kiadói politikának (Szerémi György: Emlékiratok, Nagy Sándor: Dombó című monográfiája és Zay Ferenc: Lándorfehérvár eleste). A házi olvasmányok sorozatába iktatott idei kiadvány is összefoglaló mű: Bori Imre jugoszláviai magyar irodalomtörténetének rövidített változata fog megjelenni diákifjúságunk számára Irodalmunk élete címmel. A Symposion-könyvek sorozatában olyan kiadványok kaptak helyet ebben az évben, amelyek a Symposionmozgalom tíz évének eredményeit ölelik fel (Prózaantológia, válogatott tanulmányok, költészeti antológia, esszék és cikkek gyűjteménye). Ugyancsak a Symposion-sorozatban lát majd napvilágot Tolnai Ottó: Látszott rajta, hogy nem őslakó című kötete (kisregény és novellák), Gion Nándor: Véres patkányirtás idomított görényekkel című regényes naplóba Tolnai Ottó új verskötete, Fehér Kálmán: Tipopoézis című kötete, Fülöp Gábor és Tari István verskötetei, Bányai János tanulmánykötete és Sáfrány Imre Menetelés címmel egybegyűjtött válogatott írásai. A jugoszláviai magyar irodalom kiadványsorozatában Herceg János Festett egek címmel megírt emlékezéseit kapjuk majd kézhez, s Majtényi Mihály új könyve is emlékezéseket jelez — a Szikra és hamu, valamint a Magunk nyomában folytatátsát. Verseskönyvet csupán Gál Lászlótól, regényt Dési Ábeltől, Gobby Fehér Gyulától és Burány Nándortól várhatunk ebben az évben. Dudás Károly és Gajdos Tibor egy-egy riportkönyvvel szerepel az idei kiadási tervben. Az ifjúsági és gyermekirodalom sorozatában egyegy verskötettel jelentkezik majd Brasnyó István és Fehér Ferenc, regényt pedig Deák Ferenc, Németh István, Domonkos István, Burány Nándor, Burkus Valéria, Foky István és Fehér Ferenc nyújt legkisebb olvasóinknak ebben az évben. Urbán János gyermekeknek szánt elbeszéléskötete is ebben a sorozatban szerepel. Székely Tibor Új Guinea című útirajzkötete, valamint Sunčana Skrinjakc, Jugana Stojanovic, Jakov Ignjatovic és Mihail Babinka fordításkötetei egészítik ki a sorozatot. A Politikai Könyvtár sorozatában J. B. Tito beszédeinek és cikkeinek XVI. kötete, Miroslav Pečujlić tanulmánya, Bálint István tanulmánykötete és egy Forradalmár portrék című gyűjtemény kapott helyet ebben az évben. A másik újvidéki kiadó, a Matica srpska mintegy nyolcvan címszóból tevődő, gazdag idei tervéből mindenképpen ki kell ragadnunk azt a szerbhorvát nyelven megjelenő magyar irodalomtörténetet, melynek szerzői jeles magyar irodalomtörténészek: Barta János, Bán Imre és Czine Mihály, fordítója pedig Sava Babic. A mai jugoszláv szerzők sorozatába iktatta be a kiadó Szimin Magda regényét, Szirmai Károly válogatott elbeszéléskötetét és Bogdánfi Sándor humoreszkjeinek kötetét. (f) Tallózás kiadói tervekben Kodály Zoltán Az amerikai grafika kiállítása Belgrádban Az Amerikai Egyesült Államokban úgyszólván minden jelentős művész, legyen az festő vagy szobrász, grafikával is foglalkozik. Talán ez is egyik magyarázata annak, hogy ez a műfaj anynyira elterjedt. Ugyancsak mind több a magángyűjtő, akik úgy vásárolják a grafikát, mint mások a könyveket. A grafikai művészet terjedését nem utolsósorban elősegíti az is, hogy a nagyobb városokban a művészgrafika előállításának a feltételei megvannak, ehhez még hozzájárul az is, hogy a collegákban és az egyetemeken is a diákok rendelkezésére állanak a grafikai műtermek. Ezen a tárlaton minden grafikai technika képviselve van: rézkarc, fametszet, litográfia, szitanyomás, kombinált technikai eljárások és a fénykép útján készült grafika. A művészi felfogás és a stílus változatos, a hűen kidolgozott, meglepő szemléletű realizmust P. Milton, R. Ziman, M. Mazur, J. Levin képviselik. Liberman, R. Motherwell, N. Krushenich K. Inukai, S. Poleskie, Azuma művészek a közlés és mondanivaló nélkül színek és formák útján az absztrakt stílust művelik. Alkotásaik olyan vizuális energiát sugároznak, melyet a leíró, gondolatokat társító, ábrázoló alkotásoktól el sem várhatunk. Ezt a kis, mindössze negyven alkotást számláló keresztmetszet-tárlatot a New York-i Associated American Artists (AAA) galéria gyűjteményéből állították össze. Az AAA galériát 1934-ben alapították. Amerikában a legnagyobb kereskedelmi galéria, mely több mint négyszáz művészt képvisel. Gazdagon előállított katalógusai útján árusítja a művészgrafikát. Részben ennek köszönhetően, az utóbbi tíz év alatt újjászületett az amerikai grafika. A Belgrádi Modern Művészetek Múzeumában megnyílt tárlat március 19-én zárul. A. J. Három felhívás A Tartományi Közművelődési Közösség egy héttel ezelőtt bővített ülésen a művelődési kongresszus indítványainak megvalósításával és Vajdaság művelődési életének fellendítésével foglalkozott, s eközben három külön felhívás is elhangzott. Az egyik a közösség idei akciótervére és a nemzetközi könyvévre vonatkozott, a másik a tankönyvekre, a harmadik pedig a könyvtárak könyvállományának gyarapítására. • E felhívások mindegyike figyelmet érdemel. Az első (a művelődési kongreszszus által meghatározott célok elérése érdekében) arra figyelmeztet, hogy a Tartományi Közművelődési Közösség igen széles körű akcióterve a művelődési intézményekre, a munkaközösségekre, valamint az év közben megtartandó művelődési rendezvényekre is kiterjed és a majd kilenc gépelt oldalas ötlettárból kinek-kinek szám talán lehetőséget nyújt mind az egyszerű, mind a helyi igények szerint bővített program megvalósítására. Ez pedig azért jelentős, mert a tévelygések és tapogatózások helyett konkrét feladatokat kínál fel. A többi között ezeket: a könyvtárak, de különösképp a falusi könyvtárak fejlesztését vagy megalakítását (96 vajdasági helységben nincs könyvtár); a könyvek gyűjtésének és cseréjének megszervezését; a folyóiratok vásárlását a könyvtárak és iskolák számára; az egymás nyelvéről történő fordítások rendszeresítését és egybehangolását; a különféle irodalmi, képzőművészeti, színjátszó és zenei pályázatok meghirdetését a községekben; a színházak, mozik, múzeumok, hangversenyek, képtárak szervezett látogatásának a szorgalmazását; a műkedvelés fellendítését; a nép- és munkásegyetemek általános műveltséget nyújtó tanfolyamainak a serkentését, a községek egymás közti együttműködésének fokozását és így tovább. A művelődési akcióprogram további részletezésére, úgy véljük, nincs szükség, minthogy már e kis felsorolásból is kitűnik: a program valóban gazdag és minden község, munkaközösség, intézmény lehetősége és igénye szerint nyílt is. Más szóval, azt is jelenti ez, hogy ha a gazdag akcióprogramnak csak a fele vagy a negyede is megvalósul, nem lesz miért szégyenkeznünk. Ellenkezőleg. • A másik, a tankönyvek re vonatkozó felhívás lényege az, (a közszolgálati dolgozók szakszervezete részéről hangzott el), hogy már az idén, de a jövőben még inkább hassunk oda, hogy iskoláink szervezzék meg a használt tankönyvek begyűjtését, illetve kiosztását a szegényebb sorsú tanulók között. És ezzel szoros összefüggésben — hangzott a felhívás — tegyünk már lépéseket annak érdekében is, hogy egy-egy tankönyv életét, használhatóságát — a gyakori cserék és új kiadások helyett — meghosszabbítsuk. Erre azért van szükség, mert így a pedagógusok, a diákok és a szülők helyzetén is könnyítünk, az oktatás hatékonyabb és színvonalasabbá, a tankönyveket pedig olcsóbbá tesszük, mint ha kisebb-nagyobb átdolgozással évente jelentetünk meg új, de kis példányszámú és igen drága tankönyveket. ф A harmadik, nem kevésbé jelentős felhívás, a könyvtárak könyvállományának gazdagításával kapcsolatos. Vagyis azzal a Tartományi Végrehajtó Tanácshoz intézett kérelemre, hogy új könyvek vásárlása esetén a könyvtáraknak ne kelljen a kiválasztott könyvek értékeinek 30 százalékát letétbe helyezni, mint ahogy azt a beruházásokra vonatkozó törvényszakasz előírja. Arról van szó ugyanis, hogy ha a szóban forgó törvényszakaszt túl mereven értelmezzük (a Társadalmi Könyvviteli Szolgálat pedig éppen ezt teszi), akkor a könyvtárak igen nehéz helyzetbe kerülnek, mivel az amúgy is kevéske pénzből 30 százalékot sohasem fordíthatnak a könyvállomány gyarapítására. Persze, megvan rá a remény, hogy ezt az utóbbi felhívást nemcsak megvitatja, hanem méltányolja is a Tartományi Végrehajtó Tanács. Annál inkább, mert éppen a napokban a Köztársasági Végrehajtó Tanács tagjai is ara az álláspontra helyezkedtek, hogy bár a könyvvásárlásra fordított pénz is befektetés, alapjában véve mégsem azonos az építkezésbe való befektetéssel, s így a (sok esetben) fedezet nélküli beruházásokat korlátozni hivatott megszorítások alól is ki kell vonni. S ha remény van rá, hogy megértésre talál ez a törvény által is korlátok közé szorított felhívás, nincs okunk kételkedni abban sem, hogy a művelődési kongreszszusnak a vajdasági vonatkozású feladatai, valamint a hosszabb életű tankönyvekkel kapcsolatos felhívások ne valósuljanak meg. SZŰCS Imre