Magyar Szó, 1972. április (29. évfolyam, 90-119. szám)

1972-04-24 / 113. szám

Hétfő, 1972. április 24. sportvilág A vad és a kutyák védelméért Minden tavasszal érkeznek efféle panaszok, hogy: „A vadászok jogtalanul agyon­lőtték a kutyámat”. Időnként az ilyen hírek felborzolják a kedélyeket, és rendszerint a vadászok ellen hangolják a közvéleményt. Kevesebben tudják azon­ban, hogy a vadászok sze­retik és féltik legjobb segí­tőtársukat, a fegyelmezett vadászkutyát. Ugyanakkor szeretik és féltik a kis nyu­­lakat, fácánokat, őzeket is. Kérjük a kutyatulajdono­sokat, hogy a féltve őrzött, kedves állatok mellett legye­nek figyelemmel az erdők, mezők, lakóira is, a vadá­szok által védett, vadon élő, hasznos állatvilágra. Minden ember megváltoztatná véle­ményét, ha látná, hogyan té­pi szét a játékos juhászku­tya a kis nyulakat, végig­hallgatná a keserves őzgida sírását, amikor marcangolják a kutyák. A kóbor kutyák, de a futkározásra kienge­dett házi kutyák is szívesen kergetik a határban vadon élő állatokat. A kutyatulajdonosok — a tavaszvárás idején, különö­sen, amikor a vadon élő ál­latvilág is a szaporodásra, az utódnevelésre készül — ne engedjék a határban sza­badon kutyáikat, még járta­tás, pihentetés végett se. A kutyák futtatására olyan helyeket válasszanak, amely nem vadászterület, és biztos, hogy ott nincs vadon élő hasznos állat. Ez a legjobb biztosíték arra, hogy féltve őrzött kutyáik épségben ma­radnak. A város környéki telektu­lajdonosok, akik hét végén, szabad idejükben portájukon dolgozgatnak, ugyancsak vi­gyázzanak arra, hogy kutyá­ik ne jussanak ki az erdő­be vagy a mezőre, mert ott könnyen kárt tehetnek, és a vadállományt őrző személy­zet könnyen lelőheti őket. Legyenek figyelemmel ar­ra is, hogy jelenleg nemcsak a vadon élő hasznos állatvi­lág védelme, hanem kutyá­juk, maguk és embertársaik érdekében sem tanácsos a határban szabadon engedni a kutyákat, hiszen egyes helyekről veszettséget jelez­nek. Ezt a rendkívül veszé­lyes fertőző betegséget az egyébként beoltott kutya is terjesztheti. Úgy véljük, hogy a vadá­szok is, a kutyatartók is fél­tik és őrzik kedves állatai­kat, tehát azonos céljuk van, éppen ezért hasznos és indo­kolt, hogy az állandó „hábo­rúskodás” helyett vegyék fi­gyelembe közös érdekeiket, és óvatlanságukkal ne okoz­zanak gondot egymásnak. (Nimród) A négerek megtanulnak vadászni A hivatásos afrikai vadászok első iskolájának tanulói kizárólag négerek A harmincas évek köze­pe táján bizonyos európai és amerikai iparmágnáskörökben nagyon divatos dolog a kelet-afrikai vadászat. A kelet-afrikai brit gyarmatok külön vadász­egyesületeket alakítottak. Hazai profi vadászok úgyne­vezett szafari vadászterüle­teket létesítettek, ahol az európai és amerikai kocava­dászok, akiknek halvány fo­galmuk sem volt az afrikai nagyvadak elejtéséről, úgy­szólván tálcán tálalva kapták a leterített nagyvadat. Azóta is ilyen értelemben használ­ják Afrikában a white hun­ter (fehér vadász) kifejezést. Az afrikai népek függet­lenségének kivívása után is a fehérek kezében maradt az afrikai vadászterületek java. A szafari vadászterületek tu­lajdonosai elsősorban Euró­pából bevándorolt vagy már itt született felkérek voltak. A gazdag európai és ameri­kai vadászok vezetését és a róluk való gondoskodást rendszerint szintén fehérek látták el. A négereknek eset­leg csak a kulimunka ma­radt: fegverhordozónak fo­gadták fel őket. Ezen a helyzeten szeretne változtatni a tanzániai Row­land Mwanjisi, egy expoli­­tikus, a Kilimandzsáró lábá­nál fekvő állami tulajdonban levő vadászterület igazgatója. Elképzeléseinek megvalósu­lása a white hunter-korszak alkonyát jelenti. Vadászisko­lát alapított, amelyben ha­marosan befejezi tanulmá­nyait a néger diákok első nemzedéke, akik hivatásos vadász képesítést szereznek. Mwanjisi azt szeretné, ha a fekete kontinensek, néger profi vadászok vezetnék a külföldieket. Ma Tanzániá­ban 88 hivatásos vadász lát­ja el ezeket a teendőket. Kö­zülük mindössze egy néger — a többiek mind európaiak vagy dél-afrikaiak, rhodesi­­aiak vagy Kelet-Afrikában született fehérek. Ezek a fe­hérek az afrikai országok függetlenségének elnyerése után is folytathatták foglal­kozásukat, amely úgyszólván a fehérek kizárólagos joga Afrikában. A többi afrikai országban is elsősorban fe­hérek húzzák a vadászatból származó haszon oroszlánré­szét. Az elmúlt negyven év alatt fehér bőrű afrikaiak végez­ték az európai és amerikai vadászok számára az összes segédszolgáltatásokat: terep­járó gépkocsikat vezettek, fegyvert hordoztak, nyomo­kat olvastak és magyaráztak, sátrat vertek és bontottak, ők gyújtották és szították a romantikus esti tábortüzeket az őserdők mélyén, és­­ olykor-olykor még a vadat is ők terítették le az ügyetlen kocavadászok helyett. A fantáziai Mwanjisi el­képzelései szerint ezt a mun­kát a jövőben afrikaiak fog­ják végezni. Az első tanfo­lyamon mindössze tizennégy afrikai néger vett részt, Mwanjisi azonban rendszere­síteni szeretné a tanfolya­mokat, hogy néhány éven be­lül szakképzett fekete vadá­szok vegyék át a fehérek munkakörét. Az oktatás két-három évig tart, s ez­alatt a hallgatók olyan szak­mai tudásra tesznek szert, amellyel minden szempont­ból megfelelnek feladatuk­nak. Mwanjisi elképzelései­nek megvalósításához már csak a pénz hiányzik. Egy vadászjelölt tanítása körül­belül 40 000 dinárnak megfe­lelő összegbe kerül, többe, mint amennyit egy fegyver­hordozó egész életében meg­kereshet. 94. KISKERESZTREJTVÉNY VÍZSZINTES SOROK: 1. Sütemény, 6. Az egyik szü­lő, 7. Kétjegyű mássalhang­zó, 8. Indulatszó, 9. Ideál magánhangzói, 10. Nem be­tűt keverve, 11. Ady Endre nagy szerelme, 13. A művel­­tető ige képzője, 14. Egy be­tű híján vet, 15. AK, 16. Ha­tározórag, 17. Férfinév, 19. Becézett Lajos, 20. Lép be­tűt keverve, 21. MC, 22. Egy betű híján ara, 23. Elsózott étel, 24. Konzervatív. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Evőeszköz, 2. Egyik nagy szülő (ékezethiány),­­ 3. Ská­lahang, 4. Lop, 5. Mezőgaz­dasági munkát végez, 9. Fo­hász, 10. Férfinév, 12. Arany János egyik versének címe, 13. Mezőgazdasági eszköz, 15. De szerbhorvátul, 16. Or­szág, 17. Határozószó, 18. A nagy ellentétpárja, 21. Ilyen határozó is van, 23. Egy be­ta hiján sas. Németország legerősebb embere: aranyhaltenyésztő Egy rozoga széken ült, s úgy tűnt, nincs magával megelégedve. Pedig Rudolf Mangnak semmi oka sincs az elégedetlenségre, ő a vi­lág második legerősebb em­bere. A súlyemelés három versenyszámában 610 kilót emelt , körülbelül annyit, mint egy kisebb fajta sze­mélygépkocsi súlya. Ami Mangot mégis aggasztotta, az a három sikertelen világ­rekord-kísérlete, amit szakí­tásban igyekezett megdön­­teni. A svábországi Bellenberg­­ből származó tévéműszerész csodagyereknek számít a súlyemelők társadalmában. Már tizenöt éves korában 425 kilót emelt, és 18 éves korában belépett az úgyne­vezett „ötszáz kilós férfiak” kizárólagos társaságába, te­hát azon kevesek közé tarto­zott, akiknek sikerült a há­romszoros súlyemelői ver­senyszámban az ötszáz kilo­grammos összsúlyt elérni. 1968-ban a mexikói olim­piai játékokon a hatodik helyen végzett. Müncheni terve: Mindent vagy sem­mit! Ezért hát pihenés nélkül folyik a megfeszített edzés, naponta legalább tíz tonnát szabályosan fel kell emelnie. Rudi egy külön garázshelyi­ségben edz, otthon, hátuk mögött. A garázs falán óriás­fotó: azt a férfit ábrázolja, aki az orra elől elhalászta és újból elhalászhatja az aranyérmet: a szovjet Vaszi­­lij Alekszejevet, a világ­­csúcstartót. Az olimpiai játékokat meg­előző feszült percek nem hagyták érintetlenül a csa­ládot sem. Apja több ízben szívrohamot kapott, anyja pedig kénytelen volt pszi­chiáterhez fordulni. A 128 kilós Rudi azonban nem túl­ságosan zavartatja magát az előkészületek izgalmai miatt. Idegszálait aranyhaltenyész­téssel tartja egyensúlyban. (QUICK) 9. oldal Rovatvezető: Werner Imre Afrika államai Velence megmentéséért Az UNESCO felhívására valamennyi tagállam elhatá­­­­rozta, hogy széles körű akci­ót indít a süllyedő Velence megmentéséért. Ismeretes, hogy az utóbbi évtizedek­ben rohamosan süllyed Ve­lence legszebb része. Eddig mindössze 15—20 centimé­terrel alacsonyabbak egyes épületek, amelyeket 150—200 évvel ezelőtt építettek, de ez a süllyedés egyre veszé­­lyesebb. Az UNESCO-tagállamok postái tíz évvel ezelőtt, az évezredes núbiai emlékmű­vek megmentésére siettek, nehogy a nílusi duzzasztógát tava elnyelje az emlékműve­ket. Az 1962-ben lebonyolí­tott munkát sikeresen elvé­gezték, a költségeket nagy­részt az UNESCO fedezte, s ehhez sokban hozzájárultak a tagállamok által kibocsá­tott bélyegsorozatok bevéte­léből befolyt összegek — több millió dollár értékben. Az idén elsőnek Afrika új államai adtak ki Velence megmentése érdekében soro­zatokat Gabon, Felső Volta, Mauritánia, Ma­li, Niger, Kamerun stb. államok postái egymás­után hozzák forgalomba a 3—5 bélyegből álló sorozato­kat magas névértékkel. Ve­lencei részleteket vagy a ve­lencei képtárakban levő rit­ka festmények reprodukció­it látni rajtuk. Az új soro­zatokat valamennyi, eddigi afrikai állam postáinak az ismert svájci Courvoisier S. A. cég készíti — nagy pél­dányszámban. Egyébként a zentai gyűj­tők javában készülődnek a Zenta—Krakkó kiállításra, s bizonyosak vagyunk ben­ne, hogy a siker nem fog elmaradni! 1 Jj ^ ^ ‘Ц В ли flj y ц; •' ‚»«‚ B Követendő példa A felsőhegyi (Zenta mel­lett) Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában jól mű­ködő Ki mit gyűjt Klub­ban. A fiatal gyűjtők rend­szeresen tartanak összejöve­teleket: a legutóbbin, márci­us 25-én, szombaton­­részt vett a zentai Bélyeggyűjtő Egyesület két vezetőségi tag­ja: Nagy Vilmos és Nagy­mélykúti Lajos is. Előadást tartottak a klubtagoknak a filatélia különféle irányzata­iról; rögtönzött bemutatót rendeztek saját gyűjtemé­nyeikből és a zentai egye­sület szakfolyóirataiból. o­ne. 1 I шаш inaui/ kai i ni i 11I Ll Ш iimiüUM iá I ,LáIU.I Vili

Next