Magyar Szó, 1972. szeptember (29. évfolyam, 256-270. szám)

1972-09-27 / 267. szám

2. oldal Spanyolországnak nincs helye a Közös Piacban Spinéin végrehajtó bizottsági tag nyilatkozata Pompidou francia elnök javaslatáról . Hollandia esetleg­es vétójogával még Spanyolország későbbi csatlakozásának lehetőségét is kizárta. Né­hány hónappal ezelőtt Manshalt, a Közös Piac vég­rehajtó bizottságának elnö­ke is Spanyolország felvéte­le ellen foglalt állást. Nyi­latkozata akkor rosszallást váltott ki a Közös Piac egyes köreiben, mivel nem szo­kásos, hogy a végrehajtó bi­zottság tagjai nyilatkozza­nak olyan kérdésekről, ame­lyekben csak a miniszterta­nács illetékes. Ugyanezt a szabályt szegte meg most Spinelli is. Mint ismeretes, Pompidou elnök múlt heti nyilatkoza­ta, amelyben követelte Spa­nyolország felvételét a Kö­zös Piacba, igen heves rea­gálást váltott ki a Közös Piac tagállamai részéről. Az NSZK és Nagy-Britannia támogatják Spanyolország csatlakozását, Olaszország szintén, de nem túl lelke­sen — a hazai ellenzék miatt. Hollandia viszont erélyesen ellenzi Spanyolor­szág felvételét, és nem tit­kolja, hogy esetleg vétójogé­val is él, ha ez a francia javaslat napirendre kerül. Belgium álláspontja már va­lamennyivel mérsékeltebb. Az új tagjelöltek, Dánia és Írország szintén határozot­tan ellenzik Spanyolország belépését. Brüsszelből jelenti a Tan­­jug. Altiero Spinelli, a Közös Piac végrehajtó bizottságá­nak tagja tegnapi nyilatko­zatában határozottan elle­nezte Spanyolország felvéte­lét az Európai Gazdasági Kö­zösségbe. Spinelli azt mond­ta, hogy „a Közös Piac poli­tikai céljai és institucioná­­lis felépítése nem engedhe­ti meg egy olyan ország fel­vételét, amelynek belső be­rendezése nem felel meg a szabadság és a demokrácia alapvető követelményei­nek.” Az olasz diplomata Vessenek véget mindenféle korlátozásnak Huszonnégy fejlődő ország képviselőinek tanácskozása a Világbank évi értekezletével kapcsolatban . Hazánkat Janko Smole képviselte Washingtonból jelenti a Tanjug. A nemzetközi monetáris rendszer reformjának jelen­tősen könnyítenie kellene a fejlődő országok helyzetén, hogy kedvezőbb feltételek mellett jussanak hitelekhez és kölcsönökhöz gazdaságuk fejlesztésére — áll többek között a fejlődő országok úgynevezett „huszonnégyes csoportjának” közleményé­ben. Ez a csoport a Nemzet­közi Újjáépítési és Fejlesz­tési Bank évi értekezletével egyidejűleg tartott tanács­kozást. A huszonnégyek csoportját azzal a feladattal hozták lét­re az UNCTAD értekezletén, hogy összehangolja a fejlődő országok álláspontját és vé­leményét a nemzetközi mo­netáris rendszer reformjával kapcsolatban. A tanácskozá­son Jugoszláviát Jankó Smo­le szövetségi pénzügyi titkár képviselte. A huszonnégyes csoport többek között követeli, hogy a nemzetközi monetáris rend­szer módosításában egya­ránt vegyenek részt az úgy­nevezett szufficitáris és de­­ficitáris tagállamok is, és hogy a reformintézkedések vessenek véget mindenféle korlátozásnak, ami a tőke­kivitelt illeti a fejlett or­szágokból a fejlődőkbe és fejletlenekbe. A fejlődő országok mun­kacsoportjának megbeszélé­seit különben igen konstruk­tív légkör, a különbségek és a sajátos meg regionális ér­dekek szem előtt tartása jel­lemezte. Általános az a véle­mény, hogy a huszonnégyes csoport tevékenysége nagy érdeklődést váltott ki a Vi­lágbank évi értekezletén. Az említett csoport pénz­ügyminiszterei úgy döntöt­tek, hogy a Nemzetközi Bank következő évi értekez­letéig legalább egyszer még találkoznak. Marcos nyilatkozata a Fülöp-szigeti rendkívüli állapotról Ferdinando Marcos, a Fü­­löp-szigetek elnöke tegnap kijelentette: azért vezette be az országban a rendkí­vüli állapotot, hogy „a nép érdekében” likvidálja a szub­verzív elemeket. Mint ismeretes, a sziget­­országban pénteken hirdet­ték meg az ostromállapotot. MAGYAR SZÓ Bumedien személyesen osztja a földet Algírból jelenti az AFP. Bumedien elnök személye­sen is részt vesz a háromhó­napos munkával előkészített agrárreform elveinek magya­rázásában és népszerűsítésé­ben. Az államfő az ország egyik vidékéről a másikra utazik, és személyesen osztja a földet a parasztoknak. Az „agrárfor­radalom” célja mintegy ezer korszerű mezőgazdasági bir­tok és falu létesítése 1976-ig. I' MIÉRT MADRIDBA? ................................... I (8) Az utóbbi években lezajlott tárgya­lások során, így például a mosztári (1967. december 20.), a banjalukai (1968. február 21.), és az eszéki ügyben (1969. április 8.) meg lehetett figyelni, hogy a vádlottakat — akik néhány esztendei börtönbüntetés­nél nem is kaptak többet — kivétel nélkül kevéssel azután tartóztatták le, hogy ille­gálisan átlépték a határt, s így nem is volt idejük hozzáfogni olyan emberek toborzá­sához, akiket külföldi megbízóik utasítása szerint eszközeikké kellett volna tenniük. Ante Pavelić követői és örökösei túlnyo­mórészt nem is jugoszláv területen foly­tatják tevékenységüket, hanem főként a nyugati világban, ahol a jugoszláv diplo­máciai és konzuli képviseletek ellen inté­zett rendszeres támadásokkal igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. Vegyük eh­hez hozzá azokat a leszámolásokat s a tit­kos háború számtalan olyan epizódját, amely a jugoszláv biztonsági szolgálat har­cához kapcsolódik az ország legfőbb ellen­ségei ellen, és megkapjuk a robbanásoknak és gyilkosságoknak azt a végtelen soroza­tát, amelynek egy-egy láncszemére szinte minden reggel rábukkan a nyugati újság­olvasó a lapok vegyes rovatában. Az ilyen esetek legtöbbje alig hívja fel magára a figyelmet, néhány már fölébreszti az em­berek kíváncsiságát, sok pedig megérdem­li, a közelebbi vizsgálatot. Vegyük ezek közül példának Luburic tábornok kivégzé­sét Spanyolországban. A rejtélyes jacht 1969. április 22-én Carcagentében, Va­lencia egyik külvárosában, egy meggyil­kolt férfit találtak, három késszúrással a hátában. A zsebében talált papírok alap­ján az áldozat Vicente Garcia Perez spa­nyol állampolgár volt. Ám, a spanyol rend­őrség pontosan tudta, hogy e név mögött Vjekoslav „Maks” Luburic rejtőzött. Az usztasa vezérkar, „harmadik irodája” kü­lönösen pedig a Koljači (kb. öldöklők) ne­vű különleges alakulat vezetőjeként kiér­demelte a horvát Eichmann elnevezést. Azok a tömeggyilkosságok, amelyeket az ő parancsára, sőt, az ő vezetésével hajtottak végre a jasenovaci koncentrációs táborban, a legszörnyűbbek közé tartoznak mind­azok közül, amelyeket a megszállt Jugo­szlávia átélt. Luburic 1946—1947-ben meg­szökött a biztonsági szolgálat emberei elől, kijutott Olaszországba, s Pavelictvel együtt bujkált. Mivel azonban az ex-Po­­glavnik mindenkinél jobban ismerte Lu­burié iszonyatos bűneit, társaságát túlsá­gosan kompromittálónak ítélte, s felkérte, hogy keressen más búvóhelyet. Luburié egy ideig egyik rejtekhelyről a másikra vándorolt, végül 1949-ben Spanyolország­ban telepedett le. Itt már biztonságban volt, mivel olyan védnöke akadt, mint régi barátja, Munoz Grandez, Franco egyik mi­nisztere, akit abból az időből ismert, ami­kor parancsnoka volt a hírhedt Azúr-had­osztálynak, amely spanyol önkéntesekből állt, s a háború alatt a keleti fronton har­colt a nácik oldalán. Luburic kereskedelmi utazó lett, spanyol nőt vett feleségül, s egy ideig úgy tetszett, mintha rendezett életet akarna kezdeni, s felhagyna mindenfajta usztasa tevékenységgel. De Pavelic halála után, ismét bekapcsolódott a „munkába”, ezúttal Drinjanin tábornok név alatt. Ter­mészetesen terror- és propaganda-tevé­kenységet folytatott. Ennek érdekében Car­cagentében nyomdát létesített röpiratok, újságok és körlevelek kiadására, s később itt, ebben a nyomdában találták meg a holttestét. Carcagentében Luburicot Lengyel vagy Nyomdász néven ismerték. Tetemét ked­den találták meg, de a jelek arra vallottak, hogy a három késszúrás még vasárnap délelőtt érte. A rendőrség véleménye sze­rint egyszerre több ember támadt rá. Egyé­ni leszámolás volt ez, vagy valamiféle íté­let? A vizsgálatot irányító spanyol rendőr­tisztek ebben a kérdésben nem foglaltak állást.­­ (Folytatjuk) e­gnap volt 19 esztön­eje annak, hogy 1953. september 26-án Spa­nyolország és az USA között katonai megállapodás jött létre: megszületett az úgy­nevezett támaszpont-egyez­mény. Abban a hidegháborús kor­szakban ugyanis az USA boldog-boldogtalannal gátlás­talanul szövetkezett, s így került sor arra is, hogy a fasiszta Franco-kormányzat­­tal is szövetségre lépett. Az európai közvélemény azonban ezen már nem lepő­dött meg túlságosan, hiszen előzőleg — a szóban forgó spanyol—amerikai szerződés megkötése előtt — a világ­nak sokkal érdekesebb ese­ményeket rendezett az ame­rikai külpolitika. Íme a dip­lomácia-történetnek egy arra az időszakra vonatkozó fel­jegyzése: „Miközben Franciaország­ban javában folyt a belpoli­tikai csatározás akörül, hogy helyes-e az Európai Védelmi Közösség megszervezésével a nyugatnémet militarizmust feléleszteni, és hogy szabad-e éppen a közelmúlt fő ellen­ségét a nyugati világ védett­jei és védelmezői közé so­rolni, az USA különös aján­lattal állt az akkori nyugat­német vezetőség elé. 1953 áp­rilisában Washington nagy pompával fogadta — akkor először — a nyugatnémet po­litika első számú emberét, Konrad Adenauer kancel­lárt. Amerikai körútját de­monstratív külsőségekkel ren­dezték meg, Eisenhower és Dulles a legmagasabb ran­gú vendégnek kijáró tiszte­lettel fogadta. A látogatás záróaktusa: Adenauer 1953. április 8-án az arlingtoni hő­si temetőben koszorút helyez a világháború amerikai hő­seinek emlékművére. Három amerikai katona viszi a ko­szorút követő zászlókat — középen a német zászlót. A koszorú szalagján német nyelvű felirat. A koszorúval Adenauer, mint később ma­ga írta erről az aktusról „a két nép hőseinek adózott”. Egy amerikai katonazene­kar a német nemzeti him­nuszt játszotta.” Ilyen előzmények után, mint mondottuk, az európai közvélemény már azon sem lepődött meg, hogy az USA Francóval szövetkezik. A helyzet ismerői szerint azonban ennek a szövetség­nek feltételei Spanyolország­ra nézve meglehetősen meg­alázóak voltak. Spanyolor­szágot — presztízsvesztesé­gét, politikai és gazdasági nehézségeit kihasználva — olyan különleges egyezmény­re kényszerítették, amilyet egyetlen más európai ország sem fogadott volna el­. Ami­kor támaszpontok létesítésé­re került sor, nyakába varr­ták a Polaris-rakétákkal fel­szerelt tengeralattjáró-tá­maszpontot, amelyet egyet­len más szövetséges sem akart a maga területére be­fogadni. Franco éveken át nagy reményeket fűzött a NATO-ba való bejutáshoz, a NATO azonban visszauta­sította felvételi kérelmét. Tehát: a NATO tagálla­mai megegyeztek abban, hogy Spanyolország szolgála­tait igénybe veszik, de nem fogadják be társaságukba. Annak fejében, hogy az or­szág szuverenitását súlyosan kompromittálták és konflik­tus esetére lakosságát életve­szélybe sodorták, némi ala­mizsnát vetettek oda neki, de sohasem tekintették „part­ner”-nek. Többször is jelét adták a rendszer iránti meg­vetésüknek. Egy példa: a NATO létrehozta az atlan­ti libériai parancsnokságot, amelynek jogköre Spanyol­­ország északi partvidékére is kiterjedt. Bár az USA egyez­séget kötött Francóval, bár Portugáliával is létrejött az ibériai paktum,­ és Spanyol­­ország e szervezet határte­rületén helyezkedik el, Fran­cot sem a portugálok, sem az amerikaiak még udvarias­ságból sem értesítették. Ne­héz ennél megalázóbb maga­tartást elképzelni egy állam iránt olyan államok részéről, amelyek magukat „szövetsé­geseinek” nevezik. Egy olyan rendszer, ame­lyet a nép támogat, biztosan reagált volna erre a bánás­módra, ily módon szerezve vissza függetlenségét, mint ahogy azt De Gaulle tette Franciaországban, sokkal cse­kélyebb okok miatt 1968-ban lejártak az Egye­sült Államokkal kötött kato­nai szerződések. Jó alkalom kínálkozott arra, hogy beje­lentsék: spanyol részről nem kívánják megújítani őket Ez azonban azt jelentette vol­na, hogy Franco elveszti az amerikaiak támogatását az pe­dig belpolitikailag is a Fran­co-rezsim gyengülésével jár­hatott volna, s ezt a spanyol diktátor nem engedhette meg magának. St. Franco mint szövetséges Időgép Madrid A faji előítéletek alkonya Az apartheid, a faji elő­ítéletek politikája a világ társadalmaiban mind ki­sebb szerepet játszik. A történelem folyamán fel­állított különféle fajelmé­letek — amelyek gyakran egy-egy háború „tudomá­nyos” indoklásául is szol­gáltak — az utóbbi időben egyre inkább talajukat vesztik, s a legkorszerűbb demoszkópiai vizsgálatok eredményei egyértelmű bi­zonyságául szolgálnak an­nak, hogy nem a faji ho­vatartozás határozza meg az ember intellektuális értékét, hanem azok a társadalmi viszonyok, ame­lyek lehetővé teszik vagy gátolják az egyéniség ki­­teljesedését. Az NSZK-beli Allensbach­­ban működő Demoszkópiai Intézet a közelmúltban hozta nyilvánosságra egy érdekes felmérésének ered­ményét, amely szintén meggyőző bizonyítékául szolgál a faji előítéletek tarthatatlanságának. Szá­mos, elsősorban nyugat­európai országban több százezer embert kérdeztek meg, fenn tudnának-e tar­tani mély és tartós barát­ságot néger férfival, illet­ve nővel. A kérdésre a megkérdezettek háromféle választ adhattak: igen — nem — vagy nem tudom. Íme a válaszok statiszti­kája: a férfiak 61 százalé­ka igenlő választ adott, 27 határozatlan a válaszadás­ban, s mindössze 12 szá­zalékuk válasza volt taga­dó. A nők 49 százaléka igennel válaszolt, 25 szá­zaléka nemmel és 26 szá­zalékuk választotta a har­madik választási lehetősé­get — hogy nem tudják. Az allensbachi intézet eredménye — úgy véljük — még egy tudományos bizonyítéka annak, amit mindjobban érzünk: be­köszöntött a faji előítéle­tek alkonya. (bb) Szerda, 1972. szept. 27. Meghosszabbították a rendkívüli állapotot Törökországban Ankarából jelenti az AP. A török parlament tegnap nagy többséggel megszavaz­ta a rendkívüli állapot meg­hosszabbítására tett kor­mányjavaslatot.­­ Törökország a Közel- Kelet térségében fekszik, ahol ideológiai harc folyik, és nem szűnik a nemzetközi kommunista összeesküvés ve­szélye a török parlamenti demokrácia ellen — jelen­tette ki Ferit Melen minisz­terelnök. Mint ismeretes, Törökor­szág tizenegy tartományá­ban 1971 tavaszán vezették be a rendkívüli állapotot a baloldali diákzavargások és gerillamegmozdulások elfoj­tása végett. Azóta 2000— 3000 embert vettek őrizetbe, hallgattak ki vagy ítéltek el. A rendőrség több mint 20 000 lőfegyvert és nyolcmillió töl­tényt foglalt le.

Next