Magyar Szó, 1972. szeptember (29. évfolyam, 256-270. szám)
1972-09-27 / 267. szám
2. oldal Spanyolországnak nincs helye a Közös Piacban Spinéin végrehajtó bizottsági tag nyilatkozata Pompidou francia elnök javaslatáról . Hollandia esetleges vétójogával még Spanyolország későbbi csatlakozásának lehetőségét is kizárta. Néhány hónappal ezelőtt Manshalt, a Közös Piac végrehajtó bizottságának elnöke is Spanyolország felvétele ellen foglalt állást. Nyilatkozata akkor rosszallást váltott ki a Közös Piac egyes köreiben, mivel nem szokásos, hogy a végrehajtó bizottság tagjai nyilatkozzanak olyan kérdésekről, amelyekben csak a minisztertanács illetékes. Ugyanezt a szabályt szegte meg most Spinelli is. Mint ismeretes, Pompidou elnök múlt heti nyilatkozata, amelyben követelte Spanyolország felvételét a Közös Piacba, igen heves reagálást váltott ki a Közös Piac tagállamai részéről. Az NSZK és Nagy-Britannia támogatják Spanyolország csatlakozását, Olaszország szintén, de nem túl lelkesen — a hazai ellenzék miatt. Hollandia viszont erélyesen ellenzi Spanyolország felvételét, és nem titkolja, hogy esetleg vétójogéval is él, ha ez a francia javaslat napirendre kerül. Belgium álláspontja már valamennyivel mérsékeltebb. Az új tagjelöltek, Dánia és Írország szintén határozottan ellenzik Spanyolország belépését. Brüsszelből jelenti a Tanjug. Altiero Spinelli, a Közös Piac végrehajtó bizottságának tagja tegnapi nyilatkozatában határozottan ellenezte Spanyolország felvételét az Európai Gazdasági Közösségbe. Spinelli azt mondta, hogy „a Közös Piac politikai céljai és institucionális felépítése nem engedheti meg egy olyan ország felvételét, amelynek belső berendezése nem felel meg a szabadság és a demokrácia alapvető követelményeinek.” Az olasz diplomata Vessenek véget mindenféle korlátozásnak Huszonnégy fejlődő ország képviselőinek tanácskozása a Világbank évi értekezletével kapcsolatban . Hazánkat Janko Smole képviselte Washingtonból jelenti a Tanjug. A nemzetközi monetáris rendszer reformjának jelentősen könnyítenie kellene a fejlődő országok helyzetén, hogy kedvezőbb feltételek mellett jussanak hitelekhez és kölcsönökhöz gazdaságuk fejlesztésére — áll többek között a fejlődő országok úgynevezett „huszonnégyes csoportjának” közleményében. Ez a csoport a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank évi értekezletével egyidejűleg tartott tanácskozást. A huszonnégyek csoportját azzal a feladattal hozták létre az UNCTAD értekezletén, hogy összehangolja a fejlődő országok álláspontját és véleményét a nemzetközi monetáris rendszer reformjával kapcsolatban. A tanácskozáson Jugoszláviát Jankó Smole szövetségi pénzügyi titkár képviselte. A huszonnégyes csoport többek között követeli, hogy a nemzetközi monetáris rendszer módosításában egyaránt vegyenek részt az úgynevezett szufficitáris és deficitáris tagállamok is, és hogy a reformintézkedések vessenek véget mindenféle korlátozásnak, ami a tőkekivitelt illeti a fejlett országokból a fejlődőkbe és fejletlenekbe. A fejlődő országok munkacsoportjának megbeszéléseit különben igen konstruktív légkör, a különbségek és a sajátos meg regionális érdekek szem előtt tartása jellemezte. Általános az a vélemény, hogy a huszonnégyes csoport tevékenysége nagy érdeklődést váltott ki a Világbank évi értekezletén. Az említett csoport pénzügyminiszterei úgy döntöttek, hogy a Nemzetközi Bank következő évi értekezletéig legalább egyszer még találkoznak. Marcos nyilatkozata a Fülöp-szigeti rendkívüli állapotról Ferdinando Marcos, a Fülöp-szigetek elnöke tegnap kijelentette: azért vezette be az országban a rendkívüli állapotot, hogy „a nép érdekében” likvidálja a szubverzív elemeket. Mint ismeretes, a szigetországban pénteken hirdették meg az ostromállapotot. MAGYAR SZÓ Bumedien személyesen osztja a földet Algírból jelenti az AFP. Bumedien elnök személyesen is részt vesz a háromhónapos munkával előkészített agrárreform elveinek magyarázásában és népszerűsítésében. Az államfő az ország egyik vidékéről a másikra utazik, és személyesen osztja a földet a parasztoknak. Az „agrárforradalom” célja mintegy ezer korszerű mezőgazdasági birtok és falu létesítése 1976-ig. I' MIÉRT MADRIDBA? ................................... I (8) Az utóbbi években lezajlott tárgyalások során, így például a mosztári (1967. december 20.), a banjalukai (1968. február 21.), és az eszéki ügyben (1969. április 8.) meg lehetett figyelni, hogy a vádlottakat — akik néhány esztendei börtönbüntetésnél nem is kaptak többet — kivétel nélkül kevéssel azután tartóztatták le, hogy illegálisan átlépték a határt, s így nem is volt idejük hozzáfogni olyan emberek toborzásához, akiket külföldi megbízóik utasítása szerint eszközeikké kellett volna tenniük. Ante Pavelić követői és örökösei túlnyomórészt nem is jugoszláv területen folytatják tevékenységüket, hanem főként a nyugati világban, ahol a jugoszláv diplomáciai és konzuli képviseletek ellen intézett rendszeres támadásokkal igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. Vegyük ehhez hozzá azokat a leszámolásokat s a titkos háború számtalan olyan epizódját, amely a jugoszláv biztonsági szolgálat harcához kapcsolódik az ország legfőbb ellenségei ellen, és megkapjuk a robbanásoknak és gyilkosságoknak azt a végtelen sorozatát, amelynek egy-egy láncszemére szinte minden reggel rábukkan a nyugati újságolvasó a lapok vegyes rovatában. Az ilyen esetek legtöbbje alig hívja fel magára a figyelmet, néhány már fölébreszti az emberek kíváncsiságát, sok pedig megérdemli, a közelebbi vizsgálatot. Vegyük ezek közül példának Luburic tábornok kivégzését Spanyolországban. A rejtélyes jacht 1969. április 22-én Carcagentében, Valencia egyik külvárosában, egy meggyilkolt férfit találtak, három késszúrással a hátában. A zsebében talált papírok alapján az áldozat Vicente Garcia Perez spanyol állampolgár volt. Ám, a spanyol rendőrség pontosan tudta, hogy e név mögött Vjekoslav „Maks” Luburic rejtőzött. Az usztasa vezérkar, „harmadik irodája” különösen pedig a Koljači (kb. öldöklők) nevű különleges alakulat vezetőjeként kiérdemelte a horvát Eichmann elnevezést. Azok a tömeggyilkosságok, amelyeket az ő parancsára, sőt, az ő vezetésével hajtottak végre a jasenovaci koncentrációs táborban, a legszörnyűbbek közé tartoznak mindazok közül, amelyeket a megszállt Jugoszlávia átélt. Luburic 1946—1947-ben megszökött a biztonsági szolgálat emberei elől, kijutott Olaszországba, s Pavelictvel együtt bujkált. Mivel azonban az ex-Poglavnik mindenkinél jobban ismerte Luburié iszonyatos bűneit, társaságát túlságosan kompromittálónak ítélte, s felkérte, hogy keressen más búvóhelyet. Luburié egy ideig egyik rejtekhelyről a másikra vándorolt, végül 1949-ben Spanyolországban telepedett le. Itt már biztonságban volt, mivel olyan védnöke akadt, mint régi barátja, Munoz Grandez, Franco egyik minisztere, akit abból az időből ismert, amikor parancsnoka volt a hírhedt Azúr-hadosztálynak, amely spanyol önkéntesekből állt, s a háború alatt a keleti fronton harcolt a nácik oldalán. Luburic kereskedelmi utazó lett, spanyol nőt vett feleségül, s egy ideig úgy tetszett, mintha rendezett életet akarna kezdeni, s felhagyna mindenfajta usztasa tevékenységgel. De Pavelic halála után, ismét bekapcsolódott a „munkába”, ezúttal Drinjanin tábornok név alatt. Természetesen terror- és propaganda-tevékenységet folytatott. Ennek érdekében Carcagentében nyomdát létesített röpiratok, újságok és körlevelek kiadására, s később itt, ebben a nyomdában találták meg a holttestét. Carcagentében Luburicot Lengyel vagy Nyomdász néven ismerték. Tetemét kedden találták meg, de a jelek arra vallottak, hogy a három késszúrás még vasárnap délelőtt érte. A rendőrség véleménye szerint egyszerre több ember támadt rá. Egyéni leszámolás volt ez, vagy valamiféle ítélet? A vizsgálatot irányító spanyol rendőrtisztek ebben a kérdésben nem foglaltak állást. (Folytatjuk) egnap volt 19 esztöneje annak, hogy 1953. september 26-án Spanyolország és az USA között katonai megállapodás jött létre: megszületett az úgynevezett támaszpont-egyezmény. Abban a hidegháborús korszakban ugyanis az USA boldog-boldogtalannal gátlástalanul szövetkezett, s így került sor arra is, hogy a fasiszta Franco-kormányzattal is szövetségre lépett. Az európai közvélemény azonban ezen már nem lepődött meg túlságosan, hiszen előzőleg — a szóban forgó spanyol—amerikai szerződés megkötése előtt — a világnak sokkal érdekesebb eseményeket rendezett az amerikai külpolitika. Íme a diplomácia-történetnek egy arra az időszakra vonatkozó feljegyzése: „Miközben Franciaországban javában folyt a belpolitikai csatározás akörül, hogy helyes-e az Európai Védelmi Közösség megszervezésével a nyugatnémet militarizmust feléleszteni, és hogy szabad-e éppen a közelmúlt fő ellenségét a nyugati világ védettjei és védelmezői közé sorolni, az USA különös ajánlattal állt az akkori nyugatnémet vezetőség elé. 1953 áprilisában Washington nagy pompával fogadta — akkor először — a nyugatnémet politika első számú emberét, Konrad Adenauer kancellárt. Amerikai körútját demonstratív külsőségekkel rendezték meg, Eisenhower és Dulles a legmagasabb rangú vendégnek kijáró tisztelettel fogadta. A látogatás záróaktusa: Adenauer 1953. április 8-án az arlingtoni hősi temetőben koszorút helyez a világháború amerikai hőseinek emlékművére. Három amerikai katona viszi a koszorút követő zászlókat — középen a német zászlót. A koszorú szalagján német nyelvű felirat. A koszorúval Adenauer, mint később maga írta erről az aktusról „a két nép hőseinek adózott”. Egy amerikai katonazenekar a német nemzeti himnuszt játszotta.” Ilyen előzmények után, mint mondottuk, az európai közvélemény már azon sem lepődött meg, hogy az USA Francóval szövetkezik. A helyzet ismerői szerint azonban ennek a szövetségnek feltételei Spanyolországra nézve meglehetősen megalázóak voltak. Spanyolországot — presztízsveszteségét, politikai és gazdasági nehézségeit kihasználva — olyan különleges egyezményre kényszerítették, amilyet egyetlen más európai ország sem fogadott volna el. Amikor támaszpontok létesítésére került sor, nyakába varrták a Polaris-rakétákkal felszerelt tengeralattjáró-támaszpontot, amelyet egyetlen más szövetséges sem akart a maga területére befogadni. Franco éveken át nagy reményeket fűzött a NATO-ba való bejutáshoz, a NATO azonban visszautasította felvételi kérelmét. Tehát: a NATO tagállamai megegyeztek abban, hogy Spanyolország szolgálatait igénybe veszik, de nem fogadják be társaságukba. Annak fejében, hogy az ország szuverenitását súlyosan kompromittálták és konfliktus esetére lakosságát életveszélybe sodorták, némi alamizsnát vetettek oda neki, de sohasem tekintették „partner”-nek. Többször is jelét adták a rendszer iránti megvetésüknek. Egy példa: a NATO létrehozta az atlanti libériai parancsnokságot, amelynek jogköre Spanyolország északi partvidékére is kiterjedt. Bár az USA egyezséget kötött Francóval, bár Portugáliával is létrejött az ibériai paktum, és Spanyolország e szervezet határterületén helyezkedik el, Francot sem a portugálok, sem az amerikaiak még udvariasságból sem értesítették. Nehéz ennél megalázóbb magatartást elképzelni egy állam iránt olyan államok részéről, amelyek magukat „szövetségeseinek” nevezik. Egy olyan rendszer, amelyet a nép támogat, biztosan reagált volna erre a bánásmódra, ily módon szerezve vissza függetlenségét, mint ahogy azt De Gaulle tette Franciaországban, sokkal csekélyebb okok miatt 1968-ban lejártak az Egyesült Államokkal kötött katonai szerződések. Jó alkalom kínálkozott arra, hogy bejelentsék: spanyol részről nem kívánják megújítani őket Ez azonban azt jelentette volna, hogy Franco elveszti az amerikaiak támogatását az pedig belpolitikailag is a Franco-rezsim gyengülésével járhatott volna, s ezt a spanyol diktátor nem engedhette meg magának. St. Franco mint szövetséges Időgép Madrid A faji előítéletek alkonya Az apartheid, a faji előítéletek politikája a világ társadalmaiban mind kisebb szerepet játszik. A történelem folyamán felállított különféle fajelméletek — amelyek gyakran egy-egy háború „tudományos” indoklásául is szolgáltak — az utóbbi időben egyre inkább talajukat vesztik, s a legkorszerűbb demoszkópiai vizsgálatok eredményei egyértelmű bizonyságául szolgálnak annak, hogy nem a faji hovatartozás határozza meg az ember intellektuális értékét, hanem azok a társadalmi viszonyok, amelyek lehetővé teszik vagy gátolják az egyéniség kiteljesedését. Az NSZK-beli Allensbachban működő Demoszkópiai Intézet a közelmúltban hozta nyilvánosságra egy érdekes felmérésének eredményét, amely szintén meggyőző bizonyítékául szolgál a faji előítéletek tarthatatlanságának. Számos, elsősorban nyugateurópai országban több százezer embert kérdeztek meg, fenn tudnának-e tartani mély és tartós barátságot néger férfival, illetve nővel. A kérdésre a megkérdezettek háromféle választ adhattak: igen — nem — vagy nem tudom. Íme a válaszok statisztikája: a férfiak 61 százaléka igenlő választ adott, 27 határozatlan a válaszadásban, s mindössze 12 százalékuk válasza volt tagadó. A nők 49 százaléka igennel válaszolt, 25 százaléka nemmel és 26 százalékuk választotta a harmadik választási lehetőséget — hogy nem tudják. Az allensbachi intézet eredménye — úgy véljük — még egy tudományos bizonyítéka annak, amit mindjobban érzünk: beköszöntött a faji előítéletek alkonya. (bb) Szerda, 1972. szept. 27. Meghosszabbították a rendkívüli állapotot Törökországban Ankarából jelenti az AP. A török parlament tegnap nagy többséggel megszavazta a rendkívüli állapot meghosszabbítására tett kormányjavaslatot. Törökország a Közel- Kelet térségében fekszik, ahol ideológiai harc folyik, és nem szűnik a nemzetközi kommunista összeesküvés veszélye a török parlamenti demokrácia ellen — jelentette ki Ferit Melen miniszterelnök. Mint ismeretes, Törökország tizenegy tartományában 1971 tavaszán vezették be a rendkívüli állapotot a baloldali diákzavargások és gerillamegmozdulások elfojtása végett. Azóta 2000— 3000 embert vettek őrizetbe, hallgattak ki vagy ítéltek el. A rendőrség több mint 20 000 lőfegyvert és nyolcmillió töltényt foglalt le.