Magyar Szó, 1972. október (29. évfolyam, 286-301. szám)

1972-10-18 / 288. szám

6. oldal f­1 "•""""""""шт/атшштвшшшшА Tájnyelv - irodalmi nyelv Ezernyolcszázharminckettő tavaszán fontos határoza­tot hozott Bács-Bodrog vármegye közgyűlése: hivata­los nyelvvé nyilvánította a magyar nyelvet. A Nikolits Izidor vármegyei aljegyző hitelesítésével kiadott hatá­rozat az egész megyei közigazgatásban, ideértve a bíró­ságokat is, minden hivatalos irat és „könyörgő levél” megírását magyar nyelven rendeli el. És ugyanabban az esztendőben egy adai kovács­mester házában megszületik a magyar nyelv nagy re­formátora , Szarvas Gábor. A megyét a magyar nyelv mozgalmában jóval meg­előzte két bácskai város: Baja és Szabadka, mint aho­gyan II. József rendeleteinek visszavonását is ez a két város ünnepelte elsőnek mámoros örömmel és nemzeti lelkesedéssel. A megye nemzetiségi szempontból érzé­kenyebb testület volt, nem egykönnyen adta át magát a szenvedélyeknek, viszont nem maradhatott el a re­formokat követelő korszellem mögött. Szarvas Gábor még gyerekkorában került szüleivel együtt Bajára, ott járt középiskolába s ott lett tanár is, abban a városban, amelynek a magyar nyelv ügye mindenkor szívügye volt. Ott érlelődött benne nyilván az ellenállás szelleme, ezért fenyegették meg elbocsáj­­tással a Bach-korszak alatt, s amikor 1872-ben — most száz éve — megindította folyóiratát, a Magyar Nyelvőrt, mintha a hazulról hozott szellemi gyújtó­anyag is fontos szerepet kapott volna. És most már ne gondoljunk csupán a nemzeti lel­kesedésre. Vihetett ő magával egyéb örökséget is a Bácskából. Egy más nép, a szerbek nyelvi reformátorá­nak példáját is, akinek mozgalmáról Baján, Bogoboj Atanackovic szülővárosában, még diákkorában épp ele­get hallhatott. Talán Vuk Karadžić nyelvi forradal­mának lényegét is megértette, azt, hogy nyelve elfo­gadásával kell a ráját nemzetté tenni a felszabadult Szerbiában, Kazinczy után, és a kiegyezés után a nemzetté válás tényének a magyar nyelvben is tudatosodnia kellett. A széphalmi remete újításai a nagy európai nyelvek példáit­ követték, kicsit még a barokk szellemhez és a rétori fordulatok lehetőségeihez ragaszkodva, amikor gyönyörűen esztergályozott körmondatok a latinos mű­veltséget is megcsillogtatták, kizárólag a nép haszná­latában hagyva a tájnyelvet, amelyről — akárcsak a szerb írástudóknál­ — az volt a vélemény, hogy a szel­lem magasabb régióban elveszti kifejező erejét és szárnyszegetten hullik az út porába. Ezzel a tévhittel szállt szembe Szarvas Gábor, ami­kor folyóiratát, a Nyelvőrt kezdettől fogva a tájnyelv és egyáltalán a magyar népnyelv megismertetésének szolgálatába állította. Anélkül azonban, hogy a népi be­zárkózás, vagy a nyelvi nacionalizmus csapdájába esett volna. Első dolga az volt, hogy vállalta a jövevényszavak min­den ódiumát. S minthogy a magyar nyelv legtöbb jövevény­szava szláv eredetű, hát ezt a szláv magyar vérátömlesztést is a nyelvben. Ehhez azonban egy újfajta humanizmus kel­lett, amely kis népek szellemi kincseinek átvételében látta a közeledés zálogát, s hogy ez az ő korában milyen merész vállalkozás volt, bizonyítják a támadások amelyek Bácskából se kímélték meg. De lelkes barátai is voltak. Nem kisebb tekintélye a ma­gyar szellemi életnek, mint Arany János állt melléje és írt a folyóiratába. És olyan kiterjedt, hatalmas hadserege a népmesék, balladák és szokások gyűjtőinek, amilyet talán abban az időben semmiféle mozgalom se tudott felvonul­tatni. A régi, nagy Magyarország minden részében voltak munkatársai, falusi papok és tanítók, írnokok és segédjegy­zők, Baranyából Ács Gedeon, Zomborból s jóval később Koz­ma László. Kiszabadította a nyelvészetet a tanári kabinet­­munka zártságából és mozgalmat csinált belőle, mint Vuk is annak idején, mert eredményes a nyelművelés munkája csak akkor lehet, ha tömegek állanak mögéje. Most, hogy folyóiratának századik évfordulója alkalmából szobrát Adán újra felállították és leleplezték, mintha az említett népi humanizmus részesült volna újabb elismerés- HERCEG János ­ Mindig könnyű volt a töröknek Budát elfoglalnia. Legtöbbször éppenséggel be­sétált, mert könnyelműen őrizetlenül hagyták a várat, másszor csel vagy áru­lás juttatta az ellenség kezére. A budai­ak a mohácsi vész után észak felé vo­nuló szultánnak Földvárig mentek elébe, hogy átadják a vár kulcsait... Nem tud­juk, kikből állt ez a küldöttség. Talán a felgyújtástól féltették Mátyás pompázatos palotáját, vagy saját otthonaikat..._ Két­heti ott-tartózkodás után nem is égette fel a török sereg Budát, csak Pestet, amikor onnan távozott, a messziről az Alföld sarában cammogó, hatosával szíj­ra fűzött 30 000 élelmet, hadifelszerelést szállító teve kísérte. Visszafelé már éhe­sen imbolygott a hadseregnyi teve, hol homokos, hol csatakos, járatlan utakon. Amilyen könnyű volt bevenni Budát, olyan nehéznek bizonyult megtartani az országot. A várak maroknyi őrsége pár­tatlan hősiességgel állt ellent az ellen­ségnek és a végvári vitézek 150 évig állandó harcra kényszerítették a törököt folytonosan ki-kicsapva, zaklatva, nyug­talanítva, sipkedve. Csupán Szigetvár el­foglalása 25 000 jó török katonájába ke­rült a szultánnak, és maga is életét vesz­tette a vár alatt, noha természetes ha­lállal. Hogy Bécs megtámadására 1561-ben nem kerülhetett sor, az Szigetvár maroknyi védőjének és hős várkapitányá­nak, Zrínyi Miklósnak köszönhető. A bécsi udvari kancellária azonban idegenkedve és féltékenyen szemlélte a magyarság önálló, sikeres hadi vállalko­zásait, és igyekezett, néha saját érdeke ellenére is, megsemmisíteni eredménye­it. A Habsburg központítás Miksa és Ru­dolf alatt tetőződött. Megszüntették a magyarság önigazgatásának évszázados intézméyeit, kizárták a magyarokat saját országuk igazgatásából. Így történhetett, hogy Szigetvár magyar lovasságát éppen az ostrom előtt nyolcszázról négyszázra szállította le a bécsi haditanács. Amikor Zrínyi segítséget kért, ezer német zsol­dost kínált fel neki Bécs, de Zrínyi nem fogadta el, mert tudta, hogy a védelem irányítását Bécsben végzik, s a központo­sító törekvések értelmében nem rendel­kezhet szabadon a német zsoldosokkal. Kitapasztalta már azt is, mennyi bajt, bonyodalmat okoz az idegen tisztek je­lenléte. Így lett Zrínyi „a magyarok se­­regtelen vezére”. (Illyés: Zrínyi) A szigetvári hős dédunokájának, Zrí­nyi Miklósnak s költő hadvezérnek is ez­zel a kétszínű, habozó, késleltető oszt­rák politikájával kellett megküzdenie egész életében. 1664-es téli hadjáratában 26 000 főnyi, magyarokból, horvátokból, császári németekből álló seregével meg­lepetésszerűen lerohanta a Dráva menti török várakat. Pécset is elfoglalta, de a belső várba húzódó törököket kénytelen volt hátrahagyni. A felszabadító had részben felperzselte a várost, mielőtt el­távozott. Zrínyi kedvelt taktikája volt az ellenség támaszpontjának felégetése, fel­áldozva a sok magyar jobbágyfalvat is. Pécsről 4000 magyar, horvát és német lovasával délnek fordult, s mellette még Hohenlohe Gyula herceg, Battyhány Ádám, és Eszterházy Pál kapott fontos vezéri szerepet. Katonáik, lekaszabolva a dár­dai török őrséget, elfoglalták az eszéki hídfőt és felégették az eszéki hidat, év­százados szenvedések jelképét. Ezen a hí­don át özönlöttek az országba a török— tatár hordák, s rajta keresztül hurcolták rabságba a magyar foglyok tízezreit. Esz­terházy Pál, a szemtanú így írja le „Mars Hungaricus”-ában a törökkori hadiépíté­szet remekének felgyújtását: „A kegyes istenség ... nagy mennyiségű nádat adott a rendelkezésünkre... Két teljes napon és két teljes éjen át folyton szítottuk a tüzet, és végre sikerült a hidat elham­vasztanunk. Irtózatos látvány volt, főképp éjjel a sok ezer láb hosszú alkotmány égése”. Egy korabeli jelentés azt írja az Eszék­től Metzőig érő Szul­ej­mán -hídról: „Dár­dától Eszékig egy jó mérföld hosszan, ti­zenhat lépés szélességben húzódik, min­den oszlopa, gerendája, deszkája csupa szlavóniai fekete tölgy, úgy összeeresztve, hogy a pénzt meg lehetne olvasni rajta, végig karfákkal és lámpásokkal”. Az eszéki táborban telelő török csapa­tok nem mertek a híd védelmére sietni. (Folytatjuk) Baranyai Júlia: Baranya a XVII. században Fogyó félhold DUNATÁJ Szerda, 1972. október 18. KI MIT TUD? AZ ÚJVIDÉKI RÁDIÓ­­TELEVÍZIÓ tehetségkutató vetélkedője, az ARANYMIK­ROFON 1973. idén is meg­rendezésre kerül. Tíz város: Moravica, Eszék, Szabadka, Kikinda, Kishegyes, Kúla, Pancsova, Zenta, Zrenjanin és Zombor fiataljai mérhe­tik össze tudásukat az 1972. október 21-e és 1973. április 14-e közötti községközi dön­tőkön, valamint a záróműso­ron, amely 1973. május 18- án, 19-én és 20-án lesz Bács­topolyán. A vetélkedőn részt vehet­nek a fiatal szavalók, hang­­szerszólisták, filmriporterek, sportriporterek és riporte­rek, népdal- és nótaéneke­sek, parodisták és imitáto­­rok, bemondók, táncdaléne­­kesek és műsorvezetők. A községi döntőket hangpróba (audíció) előzi meg. Az eszé­ki audíció 1972. október 30-án, a próba november 4-én, a községi vetélkedő pe­dig november 11-én lesz. A zombori audíció 1973. április 9-én, a próba 14-én, a köz­ségi döntő pedig április 21-én lesz. A községi döntőn helyi bí­ráló bizottság —, amelyet a helyi szervezők állítanak ösz­sze — értékeli a szavalók, hangszerszólisták, népdal- és nótaénekesek, valamint a táncdalénekesek teljesítmé­nyét, míg a többi versenyka­tegóriában fellépőket a Rá­dió magyar szerkesztősége ál­tal kinevezett bíráló bizott­ság értékeli. Minden versenykategória legjobbja részt vesz a bács­­topolyai záróműsoron, ahol az Aranymikrofonért vetél­kednek. A verseny győztesei július 10-étől 16-áig jutalom­­utazáson vesznek részt az újvidéki Vojvodina Utasszál­lító Vállalat szervezésében.­­ci Megfiatalodott a kupuszinai művelődési egyesület Sturcz József, a falu tanítója beszámolt az évi tervekről Most, amikor oly sok szó esik az új színházi idényről, az amatőr művelődési egye­sületek is hozzáláttak a mun­kához. Kupuszinán úgy kezd­ték az „évadot”, hogy átszer­vezték az egész művelődési egyesületet. Eddig majdnem minden kulturális tevékeny­séget Sturcz József tanító végzett, most fokozatosan be­vonják a fiatalokat is az egye­sület vezetőségébe. Gúzsvány József előadó a műkedvelés­ben tevékenykedik, Marásek Gáspár előadó a falumúzeum anyagát és a népi hagyomá­nyokat gyűjti, Sóta János földműves pedig a Gyöngyös bokréta népi tánccsoportban fejt ki aktív munkát. Faddi Sándor előadó a falu kultu­rális életének népszerűsítését vállalta. Mindezek a változások nem sokban hatottak ki a kupu­szinai művelődési egyesület eddigi munkamódszerére. A népi tánccsoportot továbbra is Sturcz József vezeti, ő ta­nítja be a táncokat és vár­hatóan ő rendezi majd az idén bemutatásra kerülő szín­darabot is. — A tánccsoporttal heten­te kétszer rendszeresen pró­bálunk — mondja. — Ami­kor azonban valamilyen mű­sorra készülünk, mint pél­dául a vasárnapi szüreti bál­ra, többször is összejövünk, gyakoroljuk a táncokat. Idén ősszel a tánccsoportot né­hány fiatal taggal újítottam fel. Erre minden évben szük­­ség van, mert a fiatalok férj­hez mennek, nősülnek, és ak­kor abbahagyják a táncolást. — Már nagyszerűen feldol­goztuk a lakodalmi, szüreti és fonóstáncokat, most a far­sangi táncokat és lakodalmi szokásokat tanítom be. A fia­talok nagy kedvvel dolgoz­nak. Amellett, hogy sok anya­gi áldozatot hoznak, a pró­bákon pontosak és szófoga­­dóak, úgyhogy öröm velük dolgozni. Érdekes megemlí­teni, hogy csakis kupuszinai népdalokra táncolnak. Van ugyan néhány dal, amelyek­nek eredetét nem tudjuk pon­tosan, de feltételezem, hogy ezek szerint műdalokról van szó. Ezeket is olyan dalokra cseréljük fel, amelyekről biz­tosan tudjuk, hogy népdalok. — Színdarab? Igen, idén is tervbe vettük egy darab színrevitelét. Valószínűleg Ba­lázs László szilágyi tanító kollégám Elkésett vallomás című zenés játékát tanítom be. Tavaly is az ő színdarab­ját adtuk nagy sikerrel. Mi­vel községünkből való, úgy érzem, szükséges népszerűsí­teni darabjait, hiszen ki más tenné ezt? — Egyesületünk egy ki mit tud vetélkedő megrende­zését is tervezi, e hónap vé­gére vagy november elejé­re. Szavalók, karikaturisták, énekesek lépnének fel. Az utóbbi versenyszám győzte­sei az ötösfogat vetélkedőjén képviselnék Kupuszinát. Sturcz József nyilatkozatá­ból láthatjuk, hogy a kupu­­szinaiak nem tétlenek a mű­velődés terén sem. Ha min­den falu művelődési egyesü­letének tagjai olyan aktívak lennének, mint ők, nem kel­lene panaszkodnunk falvaink kulturális tevékenységére. Étterem vagy kocsma? A zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület ismét bérbe adta büféjét A zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület választ­mányának legutóbbi ülésén elhatározták, hogy az egye­sület büféjét november else­jétől bérbe adják a zombori Park Vendéglátóipari Válla­latnak. Ezzel anyagilag ked­vezőbb helyzetbe jutnának és erkölcsi téren sem lenne kivetni való, ha a Park be­tartaná szavát, és éttermet nyitna, nem kocsmát, mint az eddigi bérlők. Az egyesület örökös anya­gi problémái és a büfé kö­rüli nézeteltérések akkor ol­dódnának meg, ha megvaló­sulna a Baja és Zombor test­vérvárosok közötti szerződés egyik pontja, amely szerint Zomborban magyaros, Baján pedig jugoszláv népi jellegű vendéglőt nyitnának. Ebben az esetben a választás min­den bizonnyal a Petőfi Sán­dor Művelődési Egyesület bü­féjére esik, hiszen a már meglevő magyar népi motí­­vumos dekorációja nagysze­rűen megfelel erre a célra. Így végre a zombori magyar­ság méltó vendéglőt mond­hatna magáénak, ahova bár­mikor szívesen mennének a szórakozni vágyók.­­cs Magyar népitánc­­csoport alakult Zomborban Népitánc-csoport alakult a zombori Petőfi Sándor Mű­velődési Egyesületben, Ma­gyar János gimnáziumi ta­nár vezetésével. Az egyesü­let ezúton hívja fel a fiata­lok figyelmét, hogy aki sze­retne közreműködni és haj­landó a rendszeres próbákon részt venni, jelentkezzen az egyesületben. ÉLET-AKCIÓ ’72. Az újvidéki Vojvodina Biztosító Intézet az iskolá­kon keresztül élet- és balesetbiztosítási szerződést köt a szülőkkel és diákokkal Az újvidéki Vojvodina Biz­tosító Intézet Élet-akció ’72. elnevezésű élet- és baleset­­biztosítási akciót szervez 1972. október 15-e és novem­ber 15-e között. Ezúttal a biztosítás új formájáról van szó: az általános és közép­iskolákon keresztül lehetővé teszik a szülőknek, hogy nemcsak saját, hanem a gyer­mekeik számára is élet- és balesetbiztosítást kössenek. A szülő (biztosított) havonta legkevesebb 40 dinárt fizet be 10 évig, amelyet azonban 10 év lejárta után visszakap, s ezt a megtakarított össze­get gyermeke további isko­láztatására használhatja fel. Természetes, hogyha még a biztosítási idő lejárta előtt valamilyen szerencsétlenség (halál) történik, az intézet az életbiztosítási törvény ér­telmében jár el. A baleset­­biztosításért havonta 4 di­nárt kell­­ befizetni, s ha a szülő vagy gyermeke tartós rokkanttá lesz valamilyen szerencsétlenség következté­ben, 16 800 dinár fájdalom­díjat kap. Pénteken a biztosításnak erről a módjáról tárgyaltak Zomborban a község közép- és általános iskoláinak igaz­gatói, az iskolafenntartó kö­zösségek titkárai és a Voj­vodina zombori fiókintézeté­nek képviselői. Itt derült ki, hogy lényegében egy humá­nus akcióról van szó, mert a biztosítóintézet az iskolák által bebiztosítottak provízió­ját az iskolafenntartó közös­ségeknek ajándékozza, ezen­kívül jutalomjátékot is szer­vez, amelyben minden isko­la részt vehet, ha diákjainak legalább 15 százalékát be­szervezte. A Vojvodina Biztosító In­tézet zombori fiókjának kép­viselői az említett ülésen ki­jelentették, hogyha legalább ezer diákot bebiztosítanak ennek az akciónak a kereté­ben, a zombori iskolafenn­tartó közösségnek egymillió dinárt bocsátanak rendelke­zésére, ezenkívül több köl­csönről is hajlandók tár­gyalni.­­ Ha a biztosítóintézettel aláírjuk a szerződést és az iskolák ÖNKÉNTES alapon beszervezik a szülőket és diá­kokat az Élet-akció 72-be, az iskolák számos problémá­ját gyorsabban oldhatnánk meg — mondta Kapitány György, az általános iskolák iskolafenntartó közösségének titkára. — A biztosítóinté­zettől kapott összeget beru­házásokra fordíthatnánk, s ezzel sok iskola helyzetén ja­vítanánk. Milorad Kosic, a középis­kolák iskolafenntartó közös­ségének titkára mindehhez a következőket tette hozzá: — Az iskolák némi erőfe­szítéssel beszervezhetik a szü­lőket a biztosítási akcióba, így a provízió az övéké lesz, viszont ugyanezt megtehetik a biztosítóintézet emberei is, ebben az esetben azon­ban az iskolák elesnek a ha­szontól. Ezért ajánlom, hogy írjuk alá a szerződést, mert ezzel a humánus akcióval nemcsak az iskolák, hanem maguk a tanulók is jól jár­nának. Ezek után az iskolák igaz­gatói beleegyeztek a szerző­dés aláírásába, de erre mind­addig nem kerülhet sor, amíg maguk az iskolák munkás­­tanácsai is beleegyezésüket nem adják. -cl

Next