Magyar Szó, 1973. február (30. évfolyam, 30-44. szám)
1973-02-01 / 30. szám
2. oldal MAGYAR SZÓ Megvesztegetési botrány Nagy-Britanniában A laburisták és a kamatnak egyforma kellemetlen helyzetűen Hosszú, forró nyara volt-e George Brownnak, a Mallorcán Amikor annak idején Maudling, a jelenlegi Heathkormány volt belügyminisztere, lemondott, a közvélemény igencsak meglepődött, de méginkább akkor, amikor értesült, hogy nagy megvesztegetési botrány van kitörőben. A londoni televízió be akart számolni John Poulson, ismert építészmérnök és üzletember üzelmeiről, akinek vállalata Maudling lemondása után csődbe jutott. John Poulson most a bíróság elé került, csakúgy mint az a nyolc tonnányi bizalmas irathalmaz is, amelyet a mérnök tervezőirodájából koboztak el, s amelyek Poulsonnak közismert közéleti személyiségekkel fenntartott személyes kapcsolatairól szólnak. A londoni tévé mindennek alapján dokumentumfüllnet készített, ezt azonban betiltották, mert kompromittáló adatokat tartalmaz számos politikusról és a felső tízezer tagjairól. Az angol lapok azonban a wakefieldi (Jonkshire) bíróság útján számos bizonyító adat birtokába jutottak. Ötszáz font értékű kávéskészlet Kétségtelen, hogy a legnagyobb szenzációt az keltette, hogy Wilson volt kormányelnök két miniszterének, Anthony Crossland művelődési miniszternek és lord George Brown egykori külügyminiszternek is köze van a megvesztegetési botrányhoz. Poulson és Crossland levelezéséből kiderült, hogy a művelődésügyi miniszter egy középület átadásakor, amelyet Poulson épített, 500 font — kétmillió régi dinár — értékű kávéskészletet kapott Poulsontól. A bíróság a kávéskészletet a megvesztegetés kétségtelen bizonyítékának tartja. A miniszter hiába állítja most utólag, az hitte, hogy a kávéskészet még öt fontot sem ér. A brit kormány tagjai nem fogadhatnak el ötven fontnál értékesebb ajándékot. Crossland legutóbb kijelentette: — Ha tudtam volna, hogy a kávéskészlet ennyit ér a laburista párt londoni székházának ajándékoztam volna. Az elkeseredett Crossland a készletet a következő megjegyzéssel küldte vissza a csődbe jutott vállalatnak: „Úgy érzem magam, mint akit minden ok nélkül a Hide Park kellős közepén egy karate ütéssel leterítettek.” A keserű kávé Wilson egykori miniszterének tehát valóban keserű volt a kávé, amelyet a Poulson-féle ezüst csészéből ivott. Az építészmérnök fizette Lord Brown kéthetes mallorcai nyaralásának szültségeit. A bíróság előtt felolvasott levélből kiderült, hogy George Brown Don Smith néven tartózkodott Mallorcán 1964. júliusában. Miután a Lord mindenről értesült, felkiáltott: — Sohasem jártam ezen a szigeten. És Poulson nevét most hallom először! Igaz, Poulson építészmérnök a bíróság előtt kijelentette, hogy nem tudta, kinek foglal szobát, csupán arról értesült, hogy egy laburista politikus lakik majd benne. A wakefieldi bíróság azonban hajthatatlan. Poulson irattárának áttanulmányozásakor kiderült ugyanis, hogy számos magas beosztású politikus keveredett a megvesztegetési botrányba. A megvesztegetettek listáján van Pöttinger skót államtitkár-helyettes, aki állítólag 21 000 fontot kapott Poulsontól, valamint ott szerepel lord Fischer özvegye és sokan mások. Mladja GAVRILOVIC Schumann befejezte romániai látogatását Maurice Schumann francia külügyminiszter elutazott Bukarestből, aholkétnapos tanácskozást folytatott Makovescu miniszterrel és más hivatalos személyiségekkel. Elutazása előtt Schumann kijelentette, hogy a tanácskozások során nem változott meg a francia álláspont Romániának azzal az igényével kapcsolatban, hogy az európai gazdasági közösség tagjaival folytatott kereskedelemben vámkedvezményeket ismerjenek el neki. Schumann hozzáfűzte, hogy az európai gazdasági közösségben nemcsak a francia kormánynak volt kifogása a Romániának nyújtandó vámkedvezmények ellen. A megbeszéléseik külpolitikai vonatkozásairól szólva, a francia külügyminiszter megállapította, hogy Románia és Franciaország álláspontjai az európai biztonsági tanácskozást illetően azonosak. Mindkét ország ellenzi a katonai tömbök létezését — mondotta Schumann. Politikai harc az abortusz körül Olaszországban Egy milánói bíró kijelentette, hogy a terhességmegszakítás tilalma ellentétes az olasz alkotmánynyal, amely szerint az egyén egészségének védelme alapvető jog. A bíró kikérte az alkotmánybíróság véleményét ebben a kérdésben. Az érvényes törvények szerint a művi vetélés Olaszországban szigorúan tilos, elkövetői 2- 5 évi börtönbüntetésre ítélhetők. Loris Fortuna szocialista képviselő törvényjavaslatot terjesztett elő a képviselőházban a terhesség megszakításának törvényesítéséről. A javaslat értelmében a terhesség megszakítható, ha három orvos megállapítja, hogy veszélyezteti az anya testi vagy lelki egészségét. Nem valószínű azonban, hogy a törvényjavaslatot elfogadják, mert egyes konzervatív képviselők széles körű harcot indítottak ellene. Ezenkívül ismeretes az is, hogy a Vatikán mindig ellenezte a művi vetélést, Olaszország pedig katolikus ország. (3) Hetekkel azelőtt, hogy megkezdődött a tárgyalás, a védelem megtette a kellő óvóintézkedéseket, hogy megvédje Medina százados tekintélyét. Hetekkel a tárgyalás előtt kitartással igyekeztek bebizonyítani a sajtó képviselői előtt, hogy Medina kapitány mindenkor szigorúan tartotta magát a harcászati és a szolgálati szabályokhoz. Az újságírók többsége felült ennek a propagandának, s úgy tájékoztatták a közvéleményt, hogy az egész bírósági ügy végzetes félreértésen alapul, de a tévedhetetlen amerikai igazságszolgáltatás — olvashattuk az újságokban — minden bizonynyal helyre üti a csorbát, s ítéletével egyértelműen be fogja bizonyítani, hogy mégis van igazság ebben az országban. Ilyen hangnemben írtak a perről az amerikai újságok, így hát már a tárgyalás kezdete előtt olyan hangulatot teremtettek nemcsak a városban, hanem országszerte, miszerint a per csupán színjáték, amelylyel a közvélemény előtt is be akarják bizonyítani a vádlott bűnösségének tarthatatlanságát. Meg kell tartani a pert -írta egy vidéki újság bírósági „szakértője”, hogy ország-világ előtt fény derüljön arra, hogy a távol-keleti harctereken nem közönséges bűnözők harcolnak, hanem igazi katonák, áldozatkész hősök, a nagy amerikai nép büszkeségei. Az álmos bírák Amikor a bírák és az esküdtszék ünnepélyesen bevonult a tárgyalóterembe, mindenkinek az volt a benyomása, az újságban említett hazafias szerepüket kell eljátszaniuk. Fellépésükkel, modorukkal, a tárgyalás iránt tanúsított magatartásukkal egyértelműen a megállapítást igyekeztek alátámasztani, hogy az egész per tulajdonképpen egy jól megrendezett komédia. Érdemes volt végignézni az igazságszolgáltatás képviselőinek magatartását az egész perrendtartás alatt. Érdektelenül hallgatták végig a vádbeszédet — mintha csak azért csinálták volna végig a dolgot, mert havi fizetést kapnak érte! — közben unott arccal bámultak hol jobbra, hol balra. Sem az ügyész „selyempapírba csomagolt” vádbeszéde, sem a vádlott meggyőző hanghordozása, sem pedig a védőügyvédek pattogó beszéde nem tudta lekötni figyelmüket. Ásítozva bámultak ki az ablakon. Közben összedugták fejüket, sugdolóztak, nevetgéltek. Az ítélőbíró a rend kedvéért időről időre koppantott egyet ezüstkalapácsával — igaz, néha olyankor, amikor semmi szükség sem volt rá, mert a teremben példás csend volt —, vagy mutatóujját szájához illesztve figyelmeztette az esküdteket vagy éppen bírótársait: halkabban! Az egész tárgyalás valóban olyannak látszott, mint egy vallási szertartás egy déltengeri szigeten, ahol a papok semmiképpen sem vallási meggyőződésből csinálják végig az egész ceremóniát, hanem inkább csak az összesereglett turisták szórakoztatására. A védőügyvédek meglepően gyerekes módon viselkedtek, mintha csak máris tudnák, mi lesz az ítélet. S éppen ezért teljesen érdektelenek voltak. Egyikük egy bulvárlapot nézegetett, s egy-egy érdekes képnél a többiek is a lap fölé hajoltak, s minden figyelmüket a fényképre összpontosították. F. Lee Bailey ügyvéd, a védelem vezetője, olykor-olykor nagyokat ásított. Legtöbbször elfelejtette szája elé tenni a kezét. Néha — a változatosság kedvéért — nyújtózkodott is egyet Egy-két percre kigombolta talárja gallérját, idétlenül nyújtogatta a nyakát, merevre feszítve a nyakát. Miután elvégezte a fejtémát, torokköszörülések kíséretében visszagombolta kényelmesen elhelyezkedett. Ilyenkor — záróaktusként — rendszerint hangosat lélegzett. Amikor szólásra emelkedett, felvette ünnepélyes, merev arckifejezését, s körülnézett a teremben, mintha ellenőrizné, őrá összpontosul-e mindenkinek a figyelme. Amikor befejezte ,ezt a kínosan hosszadalmas lélektani előkészületet, patetikusan kimondta az első szót: — Uraim! — majd ismét körülnézett, s miután megállapította, hogy beszédének első szava kielégítő hatást váltott ki, hozzáfogott a beszédhez. Az újságírók egyike epésen jegyezte meg: — Toto, az olasz komikus sem csinálhatta volna szakszerűbben, nevetségesebben. Külön díszpáholyban foglalt helyet a „tisztelt bíróság” esküdtszéke. Az esküdtek: két komoly ábrázatú ezredes, két alezredes meg egy őrnagy. (Folytatjuk) Csütörtök, 1973. febr. 1. A „saigoni“ magyar alakulat A Népszabadság cikke a Dél-Vietnamba utazó egységről Mint jelentettük, a dél-vietnami tűzszünet ellenőrzésében részt vesz a Magyar Népköztársaság egy egysége is, amely egyébként már a múlt héten meg is érkezett Saigonba. Az alábbi tudósítást a Dél-Vietnamba utazó egységről a budapesti Népszabadság közölte. Mire e sorok megjelennek, ők már Saigon felé közelednek, idegen környezetbe, szokatlan klímába, ismeretlen tájakra. Az érkezés napján seregnyi tennivaló várja őket, amelynek zöméről itthon még sejtelmük sem volt. Mert a fegyverszüneti felügyelő és ellenőrző bizottság „sebtiben” indult első magyar csoportja valóban csak egyet tudott biztosan, az indulás délutánján, pénteken: az úti célt, Saigont. Hogy aztán onnan hová, a távoli ország mely részeire vezérli őket a kötelesség, mi lesz a teendő, hogyan alakul az életrend, mikor követhetik őket a többiek, hogy teljes legyen a kétszázkilencvenes létszám, amelyre Magyarországot felkérték — mind, mind ott derül ki. Hosszú készülődés, azonnali indulás Hirtelen indultak, hiszen alig három napja, hogy parafálták Párizsban a vietnami tűzszünetről szóló megegyezést. De három napja készülődnek a felelősségteljes és megtisztelő feladatra. Amikor októberben nyilvánosságra került az első megállapodás tervezete, vietnami testvéreink is, az Egyesült Államok diplomáciai képviselői is jelezték: szeretnék, ha az aláírás után a Magyar Népköztársaság részt venne a fegyverszüneti ellenőrző bizottságban. A béke napjai akkor nagyon közelinek látszottak. És nyomban meg is kezdődtek az előkészületek. A tapasztaltabb diplomaták többé-kevésbé már tudták, mivel jár egy ilyen tartós távoli küldetés. De a katonák? A magyar néphadsereg tagjait első ízben szólították a katonai-diplomáciai tennivalók ilyen távoli földrészre, a néhány órával előbb még véres háborútól szenvedő országba. Egy laktanya kultúrtermében beszélgettünk néhány Vietnamba induló tiszttel, tiszthelyettessel, rengeteg csomagtól körülbástyázva. Néhány percre Szűcs Ferenc vezérőrnagy, a bizottság magyar katonai parancsnoka is időt szakít az újságíró számára. — Nem volt könnyű teljesíteni, a legfontosabb feltételeket, az egészségi követelményeket, a szakismeretet és a nyelvtudást — mondja Szűcs elvtárs. — Mindenki úgy volt a feladat vállalásával, hogy egy kicsit szorongott a sok ismeretlentől, ami reá vár, de mindenki vállalta, amikor megkérdeztük. Viszont az orvosi szürővizsgán sokan kirostálódtak. Teljesen egészséges embernek is nehéz az ottani éghajlatot elviselnie. És ki tudja, milyen nehézségek terhelik majd még ezenkívül a szervezetet? Sok mindent kell tudniuk A válogatás nem mellőzhette a speciális szakismereteket sem: kellettek és kellenek olyanok, akik nyomban fel tudják ismerni a hadszíntéren található legkülönfélébb fegyverfajtákat, olyanok, akik ismerik a légierők és a légvédelem eszközeit, a rakétákat, egyéb tüzérségi felszerelést, szükség van híradásokra, orvosokra, hadtápra, őrszemélyzetre, gépkocsivezetőkre, gépírókra — egy különleges feladatot ellátó katonai egység szakembereire. Ám amikor megtörtént a kiválogatás, hirtelen távolba tűnt a vietnami béke, de a VDK-nak és Dél-Vietnam felszabadított területeinek terrorbombázása sem szakította meg az előkészületeket. Ennek az évtizedes, fájdalmas vérontásnak be kell fejeződnie! Előbb vagy utóbb.— Több hetes tanfolyamra kerültünk — mondja Máté László alezredes. — Igencsak vegyes tantárgyakat kellett elsajátítanunk rövid idő alatt... Trópusi egészségügyi ismeretek, diplomáciai magatartási formák, Dél-Vietnam földrajza, gazdasága, államszervezete, közlekedési viszonyai, a nemzetközi jog néhány alapfogalma, bár tudjuk, hogy a bizottságban nemzetközi jogászok is lesznek .... Meg kellett ismernünk a devizaszabályokat és azt, mi lesz majd a teendőnk. Illetve erről csak általánosságban tudtak bennünket eligazítani, hiszen a bizottság működési rendje, elhelyezése, étkezési körülményei, közlekedése, hírösszeköttetése, váltása, az ellenőrzés konkrét tennivalója isiind-mind ott, a helyszínen derül majd ki. Ugyanis a most nyilvánosságra került egyezményszöveg az ellenőrző bizottságban részt vevő négy ország delegációira bízza a működési rend kidolgozását. Tehát sok az ismeretlen tényező. Még azt sem tudjuk, viselhetünk-e és milyen fegyvert? Az egyezmény megtartását kell biztosítanunk. Bízom benne, hogy lesz hozzá erőnk! A néphadsereg mérnökei közben kiválasztották azokat a műszál nélküli, könnyű anyagokat, amelyekből gyorsan, az ottani körülményeknek megfelelő tábori, társasági, köznapi egyenruhákat és civil ruhákat lehet készíteni. Gőzerővel dolgoztak a szabóságok, a cipészműhelyek, a fehérnemű-varrodák, a különleges hálózsákokat gyártó üzemek, hogy a zsebkendőtől a nyakkendőig elkészüljenek a trópusra való személyes holmik. Védőoltás kolera, tífusz, himlő, tetanusz ellen. Az utazó orvosok is nagy munkában voltak: a gyógyszereket, eszközöket készítették elő. Távol a hazától, családtól A parancsnokok mindenkivel külün-külön beszélgettek esetleges vagy várható családi problémákról, a szükséges közösségi segítségről, arról, hogy a távollevők biztonságban tudhassák itthoni szeretteiket. Egyikük sem lelkendezik, amikor megkérdezem, hogyan fogadta a család a hírt. — Vegyes érzelmekkel — feleli Máté alezredes. — Pedig az én családom világjáró. Washingtonban dolgoztam nagykövetségünkön, a katonai attasé mellett. Akkor persze együtt voltunk, most hosszabb időre el kell válnunk. Különösen 18 éves kislányom volt szomorú, de egy kicsit irigy is. Érdekes, a fiatalokból irigységet váltott ki a hír, hogy magyar katonák is utaznak Vietnamba. A szomszédom nagyfiai például azon nyúztak egész nap, hogyan mehetnének ők is ... Azzal ugrattam őket, tanuljanak meg felső fokon angolul... Különben valóban az angol lesz a bizottság hivatalos nyelve. De vannak köztünk elég sokan, akik franciául is beszélnek, ez is fontos, főleg a vietnamiak miatt. Török László szolnoki repülős főhadnagy ifjú házas. Négy éve katonatiszt. Most várják az első kisbabát. Mit szól a fiatalasszony? — Katonafeleség... — mondja Török László. Pityergett szegény egy kicsit, de aztán megbeszéltük. Azt mondta, ha tőle kérdezték volna, ő is igent mond ... Fontos küldetés, bár tudom, nem mentes a veszélyektől, hiszen ahogy hallottam, több tucat ellenőrző ponton helyeznek el bennünket. Hazánk számára is nagyon megtisztelő, ezzel is segíteni tudjuk vietnami testvéreinket... Talán gyorsan eljut majd hozzám is kislányom vagy kisfiam születésének a híre ... Megígérték a parancsnokaim. Hajdú László páncélos százados szintén kitűnően beszél angolul. A család? Éppúgy szorongott mint ő. De az előkészületek, a látható közösségi gondoskodás megnyugtatták a Hajdú családot is: a Magyar Népköztársaság, amennyire csak lehet, mindent megtett, hogy a diplomatákból és a fegyveres erők soraiból kiválasztott 290 ember a legteljesebb felkészültséggel, biztonságban láthassa el nemes küldetését. Gépkocsimentes nap lesz Japánban Такао Miki, a japán környezetvédelmi intézet vezérigazgatója. kijelentette, hogy június 5-én egész Japánban szünetelni fog a gépkocsiközlekedés. Június 5 és 11 között pedig megtartják az emberi környezet szennyeződése elími harc hetét, amikor is lépten-nyomon felhívják a lakosság figyelmét a természetes és tiszta környezet jelentőségére. Tokió egyes külvárosaiban már önkéntes alapon rendeztek gépkocsi nélküli napot. A lakosság eleget tett a felhívásnak, a nap sikerét csak a város más részeiből érkező gépkocsik csökkentették.